Nógrád, 1987. március (43. évfolyam, 51-76. szám)
1987-03-09 / 57. szám
fákolai spotf Színvonalas tornadöntők Posztón Szombaton a pásztói 'lózsa A ‘alános Iskolában rendezték meg a 10—14 éves korosztály számára az úttörő- olimpia döntőjét. Erre az elő- csatározások után a hat legjobb fiú- és lánycsapat jutott be Az egyéni versenyeken egv-egy iskolából 3 fő mutat- h ,'a be tudását. • Mérni meglepetésre a leg- e vésebbnek vélt salgótarjá- n Beszterce-lakótelepi iskola Csapatai „lecsúsztak’’ a dobogó legmagasabb fokáról, így az aranyérem a bálon,yterenyei iskolának,, illetve a vendéglátódnak jutott. A színvonalas gyakorlatok, a csapatok lelkiismeretes felkészültségét mutatták, mely egyben dicséri a testnevelők jó munkáját is. Az első helyezettek jutottak be a júniusi kecskeméti országos döntőbe. Eredmények, lánycsapat: 1. Bátonyterenye, Bartók B. Alt. Isk., 2. Salgótarján, Beszterce Ált. Isk-, 3. Pásztó. Dózsa Ált. Isk. Egyéni összetett: 1. Csonka Gabriella (Bt. Bartók), 2. Bulyárki Krisztina, 3. Csaba Aliz, (mindkettő St. Beszterce). Fiúcsapat: 1. Pásztó, Dózsa Ált. Isk-, 2. Salgótarján, Beszterce Ált. Isk., 3. Balassagyarmat, Ifjúság Üti Ált. Isk. Egyéni összetett: 1. Oravecz György, 2. Hegedűs János, 3. Szőke Gábor, (mindhárom Pásztó, Dózsa Ált. Isk-). A’ 1—3. helyezettek oklevél- és éremdíjazásban részesültek. Ez történt oz N6 l-ben Fővárosi sikerek idegenben Haladás—MTK-VM 0—2 (0—I) Szombathely, 8000 néző, V : Molnár L. Góllövők: Papp (öngól) és Oroszki. A meg- ’ lehetősen, gyenge teljesítményt nyújtó fővárosi gárda megérdemelten nyerte a mérkőzést, mert a hazaiak fél tucat helyzetet kihagytak. PMSC—Üjpestl Dózsa 1—2 (0—1) Pécs, 6000 néző, v.: Roxin. Góllö.vők: Rostás, Szabó (ön- gSl)’ §s‘ Kérdés". ""A mérkőzésen a' vendégcsapat játszotta a tudatosabb futballt, lényegében az történt, amit a dózsások akartak. Eger SE—Budapesti Honvéd 0—1 (0—0) Eger, 4000 néző, v.: Kovács I. L. Góllövő: Détári. A kiesőhelyre visszazuhant hazaiak méltó ellenfelei voltak az esélyesebb fővárosiaknak. Nem véletlenül nyilatkozta az egri edző, Kiss Tibor: — Becsületesen küzdöttek játékosaim. Kár, hogy a lehetőségeink közül egyet sem sikerült értékesítenünk. Nem érdemeltünk vereséget... Békéscsaba—Siófok 2—1. (0—1) Békéscsaba, 6000 néző, v.: Puhl. Góllövők: Csató, Takács Z., ill. Jancsika. Az első 45 percben a vendégek valamelyest jobbak voltak, a második félidőben a Békéscsaba kerekedett felül, és fordított. Dunaújváros—Rába ETO 1—1 (0—0) Dunaújváros, 2000 néző, v.: Nagy B. Góllövők: Menyhárt, ill. Rubold. Az irreális talajon, sportszerű küzdelemben, igazságos eredmény született. Ferencváros—DMVSC 0—0 Üllői úti pálya, 10 . ezer néző, v.: Huták. A nagyszámú közönség végeredményben — noha gól nem született — elégedett lehetett, hiszen látott egy fegyelmezetten és keményen védekező Debrecent és egy aktív Fradit. Tatabányai Bányász—Videoton 1—0 (0—0) Tatabánya, 4000 néző, v.: Bay. Gólszerző: Vincze I. A közepes színvonalú találkozón helyzetei alapján megérdemelten nyert a hazai egvüttes, bár a mezőnyben a Videoton egyenrangú ellenfél volt. Vasas—Zalaegerszeg 2—0 (1-0) Fáy u., '3000 néző, v.: Makó. Gólszerző: Szabadi, Farkas. Az első 20 percet leszámítva csaknem végig jobban és fölényben játszott a Vasas, a vendégek szinte egyetlen említésre méltó támadást sem vezettek. Teljesen megérdemelt a piros-kékek győzelme. Nőnap a salgótarjáni tanuszodában Már hagyomány, hogy a salgótarjáni városi sportcsarnok és intézményeinek vezetése a nemzetközi nőnap alkalmából kedveskedik a hölgyeknek. Így volt ez tegnap is: az úszást kedvelők, a mozogni vágyók ingyenesen látogathatták a tanuszodát. Ügy tűnik e „sajátos” ajándéknak kevésbé örültek a nők. Nem sokan éltek a lehetőséggel, s mint az uszodában megtudtuk: ezúttal is a rendszeresen úszók, a „törzsvendégek” vették igénybe szolgáltatásaikat. Ettől függetlenül a kezdeményezés igazán jó, osztályzata: jeles! A labdarúgó NB I. állása Eredmények, táblázatok 1. MTK-VM 17 12 2 3 33•12 26 2. Ü. Dózsa 17 10 4 3 3010 24 3. Tatabánya 17 9 3 5 2614 21 4. Pécs 17 8 4 5 169 20 5. Ferencváros 17 6 8 3 14■ 9 20 6. Bp. Honvéd 17 8 4 5 2423 20 7. Haladás 17 8 3 6 1016 19 8. Vasas 17 7 3 7 2423 17 9. Debrecen 17 6 5 6 22■24 17 10. Békéscsaba 17 5 6 6 1823 16 11. Videoton 17 6 3 8 1716 15 12. Rába ETO 17 3 7 7 2327 13 13. Zalaegerszeg 17 3 6 8 1422 12 14 Siófok 17 3 6 8 1625 12 1^. Eger 17 4 4 9 1335 12 16. Dunaújváros 17 1 6 10 12■33 8 Az NB II. eredményei: Szolnok—Metripond SE 0—0, Szarvas —Szekszárd l—1, SZEOL-DÉLÉP —Baja 1—0. Ganz-MAVAG—Bp. Volán SC 0—1, Olajbányász— Keszthely 1—1. Ózd—Nyíregyháza 5—0. Budafok—Csepel 1—1, Váci izzó—Komló 1—1. Veszprém •-Kaposvár 1—2. A bajnokság állása 1. Bp. Volán 20 13 2 5 41■25 28 2. Kaposvár 20 12 4 4 25-18 28 3. Csepel 20 9 8 3 27■12 26 4. Vác 20 10 4 6 28-24 24 5. Veszprém 20 11 2 7 25-23 24 6. Komló 20 10 3 7 31■27 23 7. Nyíregyháza 20 9 5 6 29-28 23 8. SZEOL-D. 20 9 3 8 29■19 21 9. Szolnok 20 8 5 7 25-23 21 10. Salgótarján 20 7 7 6 20-20 21 11. Metripond 20 7 5 8 28-21 19 12. Ganz-MÁV. 20 8 3 9 25■26 19 13. Szarvas 20 7 4 9 27-28 18 14. Ózd 20 7 2 11 27-28 16 15. Baja 20 6 4 10 19-29 16 16 Keszthely 20 4 7 9 20•25 15 17. Nagykanizsa 20 4 7 9 24-34 15 18. Diósgyőr 20 3 9 8 17•29 15 19. Szekszárd 20 5 4 11 31•42 14 20. Budafok 20 5 4 11 18■35 14 A területi labdarúgó-bajnokság Mátra-csoportjának eredményei: Borsodi Bányász—H. Papp J. SE 1—1, Olefin SC—Recsk 2—0, Ede- lény—Sajóbábony 4—4, Gyöngyös —Kazincbarcika 0—0. A bajnokság állása 1. H. P. J. SE 17 9 7 1 28-15 25 2. Kazincbarc. 17 9 4 4 29-13 22 3. Nagybátony 17 7 7 3 23-13 21 4. Bélapátfalv. 17 8 4 5 29-17 20 5 Recsk 17 7 6 4 28-22 20 6. Síküveg. SE 17 8 4 5 23-20 20 7. Edelény 17 7 5 5 32-24 19 8. Hatvan 17 6 5 6 18-20 17 9, Borsodi B. 17 6 5 6 29-32 17 10. Gyöngyös 17 5 6 6 24-20 16 11. Romhány 17 7 4 6 24-20 16 12. Sajóbábony 17 5 6 6 21-24 16 13. Olefin SC 17 5 5 7 26-31 15 14. SKSE 17 4 5 8 15-26 13 15 B. Ép. VSC 17 3 2 12 16-33 8 16. Apc 17 2 1 14 10-51 5 Labdarúgó NB II. Igazságos pontosztozkodás SBTC—DVIK 1—1 (0-0) Salgótarján, SKSE-stadion, 1500 néző, vezette: Márton S. SBTC: Tarlóst — Babcsán, Fényes, Ta- lapa, Mákos — Veres, Forintos, Lipták — Sváb, Juhász, Vincze. Edző: Toldi Miklós. DVTK : Nagy, — Szlovák, Szűcs, Mida, Szemere — Oláh, Molnár, Kölln, Fükő — Balogh, Thury. Edző: Száger György. Csere: Juhász helyett Kovács Béla az 50. percben, Mákos helyett Vágó a 71. percben, illetve Balogh helyett Munkácsi a 80. percben. „A tavaszi” szezon nyitó- mérkőzésén az SBTC a régi riválist, a DVTK-t fogadta az SKSE-stadion ban. A mérkőzést megelőzően kedves ünnepségre került sor- Girtl László, az SKSE ügyvezető elnöke köszöntötte a fennállásának 65. évfordulóját ünneplő SBTC labdarúgó-szakosztályát és ajándékot nyújtott át Cserháti József szakosztályvezetőnek: a salgótarjáni öblös- üveggyárban készített — labdarúgót ábrázoló — kék színű Röhmer-vázát. A rövid ünnepségen jelen volt dr. Szabó István, az SKÜ vezérigazgatója és Plachy Péter, a vállalati pártbizottság titkára. A találkozót egyébként megtekintette Deák Gábor államtitkár, az ÁISH elnöke is. Ezt követően egyperces néma felállással emlékeztek meg a pénteken elhunyt kiváló Stécé-kapusról, Vezovicsek (Nádasdi) Ferencről. Meglepetésre az első percekben a vendégek ragadták magukhoz a kezdeményezést. Mida és Thury előtt kínálko- zot lehetőség, de lövésük fölé szállt. Az ef$ő támaclást a tarjániak a 7, percben vezették, ekkor Vincze elől csak üggyel-bajjal mentett Szlovák. Két perc múlva Vincze remek labdával indította jobb oldalon Svábot, aki azonban elhamarkodottan fölé durran- totta a bőrgolyótAz első szögletre a 13. percig kellett várni. A jobb oldalról Kölln ívelte be a pettyest, Juhász lyukat rúgott, de szerencsére Mida talpalá- sa miatt szabadrúgást végezhettek el a pályaválasztók. A félidő derekán feljött a Bányász és sorra dolgozták ki a helyzeteket. A 31. percben maradt ki a legnagyobb ziccer: Juhász—Vincze kényszerítőzés után Sváb az állva maradt diósgyőri védelem díszkíséretében két lépésről Veres gólja egy pontot ért a kapu fölé pörgette a labdát. A 38. percben Szemere átkígyózott a védőkön és 16 méterről futtában alig lőtt a kapu mellé. A 42. percben Balogh forgatta meg Mákost, de kisodródva nem talált be a hazaiak hálójába. A második 45 perc kísértetiesen hasonlított az elsőhöz. Húsz percig a vendégek rohamoztak és egy ilyen akcióból meg is szerezték a vezetést. De, előbb sorjában az említésre méltó eseményeket. Az 51. percben Fényes 20 méterre a kaputól elhúzta Molnár lábát. Kölln szabadrúgása a jobb felső lécről pattant az alapvonalon túlra. Az 57. percben Thury balról célozhatta meg Tarlósi kapuját, a portás nagy bravúrral tisztázott. Válaszként Kovács-Béla iramodhatott meg, de. hosszan szöktette magát, így Nagy felszedte előle a labdát. A kontratámadásból a bal oldalon Kölln viharzott el és lövése a jobb oldali lécet találta telibe. Nyílt sisakkal játszottak a csapatok- A bányászokat meglepte, hogy a piros-fehérek nem álltak be védekezni. A 64. percben Mákos hibájából Thury a felezővonaltól szabadon vezethette a labdát a jobb oldalon, majd pontosan adott be a jól érkező Kölln-nek, aki az elvetődő Tarlósi mellett a kapu közepébe helyezte a labdát (0—1). A hazaiak az első szögletet csak a 67. percben rúghatták, de mindjárt gólveszélyt ígért. Forintos lépett ki és 8 méterről a bal oldali keresztlécet találta el, a kipattanó labdat a védők kivágták. A 68. percben Kovács Béla elől Szűcs hazaadással szabadított fel. A 70. percben Oláh akasztotta Mákost és máris villant a sárga lap. A 74- percben Molnár jobbról a rövidsarok felé rúgta a labdát, de Tarlósi védett. A 76. percben Veres a jobb ol-, dalon a teljes diósgyőri védelmet összekuszálta, elfektette a kifutó Nagyot is, így akadálytalanul guríthatott a kapu közepébe (1—1). A 84. percben Babcsán sárga lappal bűnhődött Thury buktatásáéért. Egy perccel a lefújás előtt Kölln akár a győztes gólt is megszerezhette volna, de 16 méterről leadott éles lövése két méterrel elsuhant az üresen maradt jobb alsó sarok mellett. A mérkőzés előtt a vendégek abban bizakodtak, hogy a sérülésekkel sújtott bányászok nem lehetnek még annyira egységesek, hogy szervezett játékkal nem érhetnének el ellenük sikert. Toldi Miklós, a DVTK-t megnézte kassai főpróbájukon, így alaposan felkészülhetett a sikeres taktika kidolgozására. Az SBTC vezetői csak a győzelmet tartották elfogadható eredménynek, mert ez lendületet adna a további folyta-* táshoz. A két pont bekasszíro- zása mégsem sikerült, mert a diósgyőri középpályások rendre fel is érkeztek a támadásokhoz. Az első félidőben ennek a harcmodornak nem találták meg az ellenszerét Vinczéék. Oláh szabadon játszhatott ebben az időszakban. A második félidőben feljavultak az SBTC középpályásai, így kiegyenlítetté vált a mérkőzés és igazságos pontosztozkodás történt. Jók: Babcsán, Forintos, Lipták, Veres, illetve Mida, Szemere, Oláh és Kölln. Toldi Miklós: A helyzetek kihasználása változatlanul óriási gondot jelent. Ilyen óvodás gólt az NB II-ben pedig nem szabad kapni! Száger György: Kezdésnek nem tartom rossznak ezt az eredményt, ha még jobban elhisszük azt, hogy nem az őszi DVTK vagyunk, akár nyerhettünk is volna! Buzafalvi Győző Területi bajnokság, Mátra-csoport Csak a Síküveggyár SE botlott meg... Nagybátony! Bányász—Borsodi Volán SC 2—0 (2—0) Bátonyterenye, 300 néző, v.: Os- váth. Nagybátony: Hüesz — Tamás (Mihaflkó), Orosz, Bertók, Szabó L., Hajdara, Cséki, Berin- dán — Utasii, Szőke, Németh Cs. Edző: Kis® János. 22. p.: Németh szöglete átszállt a védők feje felett és az érkező Hajdara a bal alsó sarokba lőtt. 1—0. 40. p.: Formás bal oldali támadás után Berindán visszaguirított Totóeredmények A totó 10. heti szelvényén szereplő mérkőzések eredményei: 1. Eger—Bp. Honvéd 0-1 2 2. Haladás VSE—MTK-VM 0-2 2 3. Atalanta—Napol! 0-1 2 4. Avellino—Verona 1-1 X 5. Fiorentina—Como 1-2 2 6. Juventus—Ascoli 2-2 X 7. Milan—Empoli 1-0 1 8. Roma—Torino 1-0 1 9. Sampdoria—Internaz. 3-1 1 10 Udinese—Brescia 1-0 1 11. Parma—Modena 0-0 X 12. Lanerossi—Triestina 0-0 X 13. Pisa—Bari 2-0 1 Pótmérkőzések: 14. Arezzo—Genoa 2-0 1 15. Sambenedett.—Campob. 1-0 1 16. Bologna—Lazio 1-0 1 labdáját Szabó L. 8 méterről a kapu jobb oldalába lőtte. 2—0. Havas, de jó taLajú pályán lejátszott mérkőzésen a Bányász végig fölényben játszott és helyzetei alapján nagyobb arányban is győzhetett volna. Jók: Orosz, Bertók, Utasi, ill. Kiss és Sverlia. (Ifjúsági eredmény: Nagybátonyi Bányász—Borsodi Volán 4—0.) St. Síküveggyár—Hatvani KVSC 0—1 (0—1) Salgótarján, Sugár úti pálya, 200 néző, v.: Bognár. Síküveggyár SE: Koncsik — Rusznyák (Kun), Tar- csáinyi, Mohácsi, Rigó — Dóira, Gyetvai, Marosok — Szekula, Tóth Z. (Tolnai), Garai. Edző: Kiss Lászüó. 35. p.; Teljesen ártalmatlannak tűnő szituáció után Sima az üveggyár! 16-oson belül megszerezte a labdát, elhúzta a kifutó Koncsik mellett, majd 7 méterről a jobb felső sarokba bombázott. 0—1. A mérkőzésien egyetlen síküveggyári labdarúgó játékát sem lehetett átlagon felülinek értékelni. (Ifjúsági találkozón: St. Síküveggyár-Hatvani KVSC 0—0). Apci Vasas—SKSE 0—1 (0-1) Apc, 200 néző, v.: Lutherán. SKSE: Vári — Rigó, Gulyka, Mihály. Juhász — Gáli, Bérezi, Bó- di. Stark — Sisa (Oláh), Poór (Tóth), Edző: Horváth Gyula. 43. p.: Poór elhúzott a jobb oldalon. az alapvonal tájékáról beadott, Gál érkezett, és néhány lépésről a kapu közepébe helyezd te a labdát. 0—1. 86. p.: A gólhelyzetben lévő Poórt a hazai védők saját 16- osukon belüli buktatták. A megítélt il-est a sértett végezte el, ám bal alsó sarokra tartó lövését az apci kaipus hárította. A kiesési rangadón a tarjáni gárda fölényben játszott, és megérdemelten szerezte meg a számára nagyon fontos két bajnoki pontot. Kiállítva: Fodor (83. p.), ill. Stark (89. p.) Jók: Juhász (a mezőny legjobbja), Rigó, Poór. (Ifjúsági mérkőzésen: Apci Vasas—SKSE 2—5). Bélapátfalva—Romhány 2-2 (1-1) Bélapátfalva, 300 néző, v.: Mozgó. Romhány: Balogh — Sági, Pingitzel, Kaliozka, Szlezák — Pincze, Lénáit, Baksa, Tréznák, Gaál T., Gál J. Edző: Kertész János. 26. p.: Horváth 30 méteres szabadrúgása a bal felső sarokban kötött ki. 1—0. 40. p.: A Baksa felváigásáért megítélt büntetőt Tréznik biztosan értékesítette. 1—1. 64. p.: A vendégek ellentámadásánál Baksa megszerezte a rom- hányiak vezető gólját. 1—2. 6*5. p.: Jobb oldali szöglet után a kipattanó labdát Ba/rtha juttatta a hálóba. 2—2. Végig hóesésben, közepes iramú mérkőzésen, igazságos pontosztozkodás született. Jók: Tréznik, Baksa. (Ifjúsági mérkőzésen: 2—1 arányú romhámyi vezetésnél a tub* vazás miatt félbeszakadt^