Nógrád, 1987. március (43. évfolyam, 51-76. szám)
1987-03-04 / 53. szám
Itt a 14-596! Lucfalván egy éve nem lehet 7,60-as fehérkenyeret kapni, 10,60-ért kizárólag krumpliskenyér van a boltban, ám néhány napja már csaik 12 forintos palóc kenyér kapható — írja Széli Bulcsú lucfalvai hívásúnk, majd így folytatja. — Nekünk megfelelt és megtelne a 7.60- as kenyér is. Egy nagy családnak - öt gyermek —, mint a mienik, most évente csak a kenyér körülbelül kétezer forinttal kerül többe. Pedig nem volt áremelés. Nem tudjuk helyben elérni, hogy a 7.60- as kenyér újból kapható Jegyen Luciáivá n. A Nógrád Megyei Sütőipari Vállalat termelési és értékesítési osztályvezetője, Tatár Csaba értetlenül áll a luc- falvi kenyérprobléma előtt; hiszen azt mondja, a vállalatnál ugyan tizenháromféle kenyeret gyártanak, de a sütőipar mindenhová olyat szállít, amilyet rendelnek tőle. ☆ Ezek szerint, ha a lucfalvi boltban fehérkenyeret rendelnének, akkor olyat is kapnának. Hogy mégis hol fenekük meg a dolog, azt csak sejteni lehet... Diva f bent utafó Kedden az OKISZ Labor szervezésében a Duna Intercontinental Szállóban a köny- nyűipari szövetkezetek bemutatták az idei tavaszi-nyári szezon legújabb modelljeit. A női tavaszi-nyári divatra általánosságban az elegencia, a harmonikus összhatás a jellemző- Gyakoriak a férfias jellegű ruhadarabok, uralkodó az egyszerű szabásvonal, s ezeket fodrokkal, hajtásokkal, ráncokkal, rátétekkel ellensúlyozzák. A derék hangsúlyos, a szilufett nyújtott. Megfigyelhető, hogy az öltözékeken a gallérok hangsúlyosak. A szezon kiemelt színei a királykék, a sárga, a piros, a lila, a fekete, a fehér, s ezek különböző árnyalatai. A férfiak öltözékében a lezserség, a klasszikus és a sportos formák újszerű ötvözete az uralkodó. Az enyhén szélesített vállak, a keskeny, nyújtott fazonmegoldások, a mély gombolások jellemzik a divatos öltönyt. A nadrágok gyakran él nélkül, bőségráncokkal, magas derékrésszel készülnek. A gyermekdivat jellegzetes, íége. hogy könnyed, sportos és egyszerű. Előtérbe kerültek a szabad idő eltöltésére, a játékra és a tanulásra egyaránt használható könnyen kezelhető és egymással variálható ruhadarabok. Szombathelyi orchideák nőnapra Ä nemzetközi nőnapra készülve nagy a forgalom a virágtermesztő szombathelyi kertész termelőszövetkezetben. A közös gazdaságból, ahol nyolchektárnyi üvegfelület alatt mintegy kilencvenféle dísznövényt, cserepes és vágott virágot nevelnek, napon- tfi indulnak szállítmányok hazánk minden tájára és határainkon túlra. Különösen az orchidea kedvelt a vásárlók körében. Ezen a héten Moszkvába és Leningrádba ötvenezer dobozolt orchideát küld a szövetkezet repülőgéppel, de Csehszlovákiába, Jugoszláviába és Ausztriába is szállítanak a nők köszöntésére virágot. Belföldre körülbelül 400 ezer doboz orchidea jut, ezenkívül több százezer cserép fokföldi ibolyát, cikláment, papucsvirágot, azaleát, koralvirágot, broméliát, begóniát primulát kapnak a hazai virágüzletek Szombathelyről. NÓGRÁD Egészségügyben dolgozó munkásőrök kitüntetése Az egészségügyben dolgozó szönetét az odaadó munkáért, munkásőröket köszöntötték melyét a Fegyverrel, munká- tegnap Salgótarjánban, a me- val, felvilágosító szóval jelgyei tanácson, a munkásőr- szó jegyében végeznek az ség megalakulásának 30. év- egészségügyben dolgozó mun. fordulója alkalmából. kásőrök. Dr. Harakály Mária, a Az ünnepségen jutalmakat megyei egészségügyi osztály adtak át a harminc, húsz vezető főorvosa ünnepi be- és tíz esztendeje aktívan te- szédében méltatta a mun- vékenykedő munkásőröknek, kásőrök helytállását, felké- Berki Mihály, a megyei tanács szültségét, fegyelmezettségét, elnökhelyettese, mint alapító amit a politika szolgálatában munkásőr, emlékjelvényt §s fejtenek ki. Külön hangsú- oklevelet kapott a munkásőr. lyozta a személyes példamu- ség megyei parancsnokságé- tatás jelentőségét a munká- tói, melyet Sándor László, a ban és közéletben- Ezután megyei pártbizottság osztályszólt az egészségügyben dől- vezetője nyújtott át. Az egész- gozó munkásőrök — orvosok ségügyben dolgozó munkás- és középkáderek — sajátos őrök nevében dr. Szabó La- feladatairól, az egészségmeg- jós, a kohászati üzemek fő. őrzés, az életmód formálásé- orvosa mondott köszönetét az ban betöltött szerepükről, akik elismerésért és társai nevé- nehéz és fárasztó hivatásuk ben ígéretet tett arra, hogy az mellett esküjükhöz hűen po- egészségügyben dolgozó mun- litikai hitvallásukat is kife- kásőrök az elkövetkezendő jezésre juttatják mindennapi időszakban is odaadóan, lelki- cselekedeteik során. ismeretesen, és elkötelezetten Ezután dr. Csongrády Béla, végzik feladatukat a szakmai a megyei pártbizpttság ősz. és politikai munkában egy- tály vezető je fejezte ki kö_ arántBetétek, hitelek A Drégelypalánk és Vidéke állománya tavaly több mint Takarékszövetkezet működé- 16 millió forinttal nőtt, meg- si területén élő több mint haladva ezzel a 152 millió fo- tízezer lakosból csaknem ötez- rintot. Csaknem 22 millió fórén tagjai a szövetkezetnek, rint kölcsönt folyósított a szö- A tevékenységi kör bővítése és vetkezet- Legnagyobb mér- a jóléti, kulturális alapból a tékben az építési kölcsönök tagoknak nyújtott anyagi tá- iránti igény emelkedett: 72 mogatás segítségével tavaly esetben adott korszerűsítési, — öt év óta először — csak- bővítési, tatarozási kedveznem száz fővel gyarapodott a ményes hitelt, tíz alkalommal taglétszám. pedig házvásárlási kölcsönt A takarékszövetkezet betét- folyósított. Naptár 1987. március 4., szerda, Kázmér napja. A Nap kel 6.21 — nyugszik 17.32 órakor. A Hold kel 8.02 — nyugszik 23.09 órakor. Variációk a meggazdagodásra Százharmincöt éve halt meg Nyikolaj Gogol (1809—1852) orosz próza- és drámaíró, a kritikai realizmus kiemelkedő képviselője. Szeles idő Várható időjárás ma estig: Országszerte tovább csökken a felhőzet, csapadék már nem várható. A gyakorta erős, néhol viharos lökésekkel kísért észak) szél. Számítani kell hófúvásokra. Többórás napsütés várható. Legmagasabb nappali hőmérséklet —2 és —7 fok között alakul. Rendet, tisztaságot A Hazafias Népfront országos környezetvédelmi bizottsága felhívással 'fordul a lakossághoz, a munkahelyi kollektívádhoz, a társadalmi és tömegszervezetekhez: szervezzenek társadalmi munkaakciókat az ősszel és a télen felhalmozódott hulladék, szemét eltakarítására, lakó. és munkahelyi környezetük, a közterületek megszépítésére- Ezzel járuljanak hozzá ahhoz, hogy a márciusi és áprilisi történelmi évfordulókat igényesen kialakított rendezett, tiszta környezetben ünnepelhesse az ország lakossága. A BRG SZÉCSÉNYI GYÁREGYSÉGÉBEN: Csalódást okozunk olvasóinknak, ha csalhatatlan recepteket várnak tőlünk a meggazdagodásra. A véletlen úgy hozta, hogy a kereskedelem és a vendéglátás témaköréből összegyűlt egy csokorravaló. Újságíró-kollégám egy nógrádi diszkósnak adta elhasznált autóját. Egy hét sem telt el, és a 90 ezer forintot érő kocsit az új tulajdonos totálkárossá tette. Van-e cascód? — érdeklődött a munkatársam. — Nincs, de nem is érdekel, mert két hónap alatt összehozom. A riporter nem firtatta, hogyan csinálja. Ismerőseim mesélik, elterjedt az utóbbi időben az a gyakorlat a szórakozóhelyeken, hogy este nyolc és ki. lene óra után már csak márkás nyugati cigarettákat és exkluzív külföldi italokat lehet kapni. De az utóbbiak némelyikét sem tisztán, hiszen a kommersz konyakot a portoricorummal kever, ve, francia konyakként mérik. Lehet, hogy a megen. gedhetetlen manipuláció hasznából jut a diszkósoknak is? Személyes tapasztalataim aztán végképp megrendítették hitemet a vendéglátó- iparban, hiszen az ember a saját pénztárcájára a legérzékenyebb. A minap vidéki kőrútunk fáradalmait és éhségét csillapítandó, tértünk be az Alsótold és Pásztó között található Bableves csárdába. Két üdítő, egy Mercur sör, két adag bableves, há. rom szelet kenyér terhelte a 30 forintos diszkóbelépőre kiállított számlánkat. Fizettünk és elégedetten indultunk volna haza. — Megnézted a számlát? — kérdezte alkalmi gépkocsivezetőnk. A 001698-as sorszámú papír, kán 92,70 forint helyett 102,70-et mutatott a végösz. szeg. Ezt követően, természetesen lepecsételtettük és ez. / léi \... ,x i í I 11 Furcsa összeadás által dokumentumértékűvé vált a magas matematikai tudásról tanúbizonyságot tevő számolócédula. Ez a pincér bizonyára ugyanazt az iskolát végezhette el, ahová az alábbi esetben szereplő élelmiszereladótanulók is járnak. Történt ugyanis, hogy a salgótarjáni osztályfoglalkozás keretében az alapműveleteket gyakorolták az elsőévesek. Mert nincs ugye mindenütt pénztárgép, se zsebszámoló, a kéz tíz ujja sem alkalmas minden számtani művelet elvégzésére. A tíztételes feladat megoldását maguknak kellett ki. értékelniük. Az egyik diák nem volt biztos önmagában, ezért inkább megkérdezte: — Tanár úr, egy hiba esetén ugye még adhatunk jelest? . Látszólag nem nagy ügyek, ízlés és vérmérséklet dolga, hogy ki minek minősíti a történteket: tévedésnek vagy csalásnak. De valahogy így kezdődhet minden visszaélés. — buzafalvi — Elmozdulás a holtpontról Noha a versenyhelyzet az előző évben sem enyhült, a nyúlfelvásárlásban mégis kedvezőbb eredményeket mutattak fel tavaly a megye áfé- szei. Elsősorban a jobb árfeL tételek következtében a hús- nyulak nagyobbik része a szövetkezetekhez került. Az elmúlt évben 1125 tonna hús- nyulat vásároltak fel az áfé- szek a tervezett 1082 tonnával szemben- A legnagyobb mennyiséget, 284 tonnányit a salgótarjáni áfész vette át a kistermelőktől. Az előzőeknek vonzóbb árak mellett a szövetkezetek felvásárlási pozí. cióját javította a Környei GT tenyésznyúl-kihelyezési akciója is, melynek során az áfászek tavaly csaknem háromezer tenyésznyulat adhattak ki termelőiknek. Tudományos konferencia Biztató kezdet az első hónap után A termékszerkezet-váltás időszakát éli át ezekben a hónapokban a BRG szécsé- nyi 2. sz. gyáregysége. A dolgozók egy része már betanulta az újfajta műveleteket, s ennek eredményeként a napokban elkezdték a kiszállítást a kecskeméti gyár részére. Az első útrakész szállítmány 3000 darab magnó— OLVASÓINK FIGYEL. MÉBE. A szerkesztőség pén. tek délelőtti jogi fogadóórája e hét végén elmarad. A legközelebbi jogi tanácsadás jövő héten, 13-án, pénteken délelőtt lesz. — Megújul a 48-as. Ta. vasszal felújítja, rendbe teszi bátonyterenyei 48-as számú éttermét és italboltját a Nógrád Megyei Vendéglátó Vállalat. Hatszázezer forintos költséggel átszerelik az egység elektromos vezetékeit, kicsinosítják az éttermet és a mellékhelyiségeket is. A munka áprilisban fejeződik be. Magyar—szovjet tudományos konferenciát rendeznek Puskin halálának 150. évfordulója alkalmából március 9-én, hétfőn, a Szovjet Kultúra és Tudomány Házában. Két szekcióban 14 előadást tartanak a pécsi, szegedi, esztergomi és zsámbéki tanárképző főiskolák oktatói, az MTA Irodalomtudományi Intézetének, az Országos Pedagógiai Intézetnek és a Puskin orosz nyelvi intézet budapesti kihelyezett tagozatának munkatársai. Kislemez Balassagyarmatról A Nógrád Megyei Tanács művelődési osztálya, a salgótarjáni József Attila Művelődési Központ és a Balassagyarmati Városi Tanács közös szervezésében készül a Rózsavölgyi Márk Zeneiskola kamaraegyüttesének kislemeze. A lemezre kerülő zenei anyagot most állítják össze a szakemberek; a megjelenés fél éven belül várható. motor-áramkört tartalmaz, amelyet az átvevők minőségi szempontból igen jónak ítéltek. Az említett panelek mellett fuvarozásra vár 100 elkészült. antenna is, amelyet a minőség-ellenőrző részvény- társaság szakemberei vettek át — elégedettségüknek adva hangot. A nagy sorozatú gyártás előkészítése tart, az ehhez szükséges újabb munkaerő átképzését pedig kéthetes betanulási időszak után folyamatosan oldják meg. Jól halad az Erdőtarcsán levő Szentmiklóssy—Kubinyi kastély helyreállítása. A múlt esztendő júliusában a káliói tanács átadta a kezelői jogot a Magyar Tudományos Akadémiának, ennek értelmében a korábban iskolaként működő épület a továbbiakban alkotóháznak ad otthont. Az akadémia mint egy 60 millió forintos költséggel menti meg az enyészettől a XVIII. század második felében épült kastélyt, amiben a lakosztályokon kívül társalgókat, • szabadidős-programokhoz szükséges helyiségeket, konyhát, éttermet alakítanak ki. A négyhektárós parkban sportoláshoz is építenek pályákat.-kill MERKUR jelenti Autósorszámok, 1987. március 3. Trabant Lim. Hyc. (Bp.) 1227 Trabant Lim. C. (Bp.) 38.9 Trabant Lim. (Bp.) 6797 Trabant Lim. (D.) 6235 Trabant Lim. (Gy.) 5769 Trabant Combi (Bp.) 1558 Trabant Combi (D.) 1297 Trabant Combi (Gy.) 1180 Wartburg Stand. (Bp.) 1322 Wartburg Stand. (D.) 610 Wartburg Stand. (Gy.) 721 Wartburg Spec. (Bp.) 1651 Wartburg Spec. (D.) 1937 Wartburg Spec. (Gy.) 1148 Wartburg Spec, tolót. (Bp.) 9981 Wartburg Tourist (Bp.) 1489 Wartburg Tourist (D.) 975 Wartburg Tourist (Gy.) 801 Skoda 105 S (Bp.) 10 708 Skoda 105 S (D.) 8563 Skoda 105 S(Gy.) 8536 Skoda 120 L (Bp.) 23 938 Skoda 120 L (D.) 12 973 Skoda 120 L (Gy.) 15 955 Skoda 120 GLS (Bp.) 2029 Lada 1200 (Bp.) 45 452 Lada 1200 (D.) 31 340 Lada 1200 (Gy.) 15 562 Lada 1300 S (Bp.) 18 909 Lada 1300 S (D.) 14 725 Lada 1300 S (Gy.) 6109 Lada 1500 (Bp.) 15 247 Lada 1500 (D.) 11 647 Lada 1500 (Gy.) 5299 Lada Combi (Bp.) 9011 Lada Combi (D.) 4889 Moszkvics (Bp.) 14 363 Polski Fiat 126 P (Bp.) 571 Polski Fiat 126 P (D.) 669 Polski Fiat 126 P (Gy.) 25 FSO (P. F.) 1500 6261 Dacia Lim. (Bp.) 44153 Dacia Lim. (D.) 1532 Dacia Lim. (Gy.) 1129 Dacia Combi (Bp.) 1640 Dacia Combi (D.) 1523 Dácia Combi (Gy.) 898 Dacia TLX (Bp.) 698 Dacia TLX (D.) 653 Dacia TLX (Gy.) 240 Zastava (Bp.) 15 419 — A TIT NÓGRÁD MEGYEI ELNÖKSÉGE idei első ülését tartotta kedden, ahol beszámoló hangzott el a környezetvédelmi és műszaki szakszolgálat elmúlt évi tevékenységéről, majd tájékoztatót hallgattak meg a nyári egyetem előkészületeiről, valamint a csillagászati műszerépítő közösség tevékenységéről. — Iker szolgálati lakás építését kezdték meg Rimó- con. A tanács vezetői úgy tervezik, hogy a több mint egymillió-hatszázezer forintos beruházással készülő új otthonokat még az idén átadják egy pedagógusnak és egy népművelőnek. A MAGVAR NEMZETI BANK HÍV A I A LOS OEVIZ A ARFOI V AM AI Érvényben: 1987. március 4-én. Devizanem vótell eladáift árt. 100 Ft-ban Angol font 6931,89 6945,77 Ausztrál d. 3007,94 3013,96 Belga frank 116,88 117,12 Dán korona 642,84 644,12 Finn márka 979,77 981,73 Francia frank 727,28 728,74 Holland f. 2143,71 2148,01 ír font 6454,84 6467,76 Japán y. (1000) 288,88 289,46 Kanadai d. 3328,64 3335,30 Kuvaiti d. 15 998,60 16030,62 Norvég k. 635,63 636,91 NSZK-marka 2419,38 2424,22 Olasz 1. (1000) 34,04 34,10 Osztrák s. 343,95 344,63 Portugál e. 31,34 31,40 Spanyol p. 34,43 34.49 Svájci f. 2875,18 2880.94 Svéd korona 687,28 688.66 Tr. és cl. rubel 2797,20 2802,80 USA-dollár 4436,41 4445,29 ECU (K. P.) 5010,06 5220,10 Az államközi megállapodásokon alapuló hivatalos árfolyamok változatlanul az 1986. november 25-1 közlésnek megfelelően vannak érvényben. NOGRAD, a Magyar Szocialista Munkáspárt Nógrád Megyei Bizottsága es a Nógrád Megyei Tanács lapja. Főszerkesztő: VINCZE ISTVANNÉ. Szerkesztőség: aigótarján, Palóc* Imre tér ». Telefon: 10 977 Főszerkesztő: 11504 Sportrovat: 14-596. Kiadja a Nógrád Megyei Lapkiadó Vállalat. Felelős kiadó: BÁLINT TAMAS, a Nógrád Megyei Lapkiadó Vállalat Igazgatója. Kiadóhivatal: Salgótarján, Palóc* Imre tér 4. Telefon: 12 542. Telex: 229 109. Irányftószám: 5101. Terjeszti a Magyar Posta Előfizethető: bármely hírlap kézbesítő postahivatalnál, a hirlapkézhesftnknél, a Posta hírlapüzleteiben és a Hirlapelőfizetésl es Lap- •llátási Irodánál (HELIR1 Budapest. V. József nádor tér l. 1900 közvetlenül vagy postautalványon, valamint átutalással a HELIR 215 96162 pénzforgalmi Jelzőszámra. Előfizetési díj egy hónapra: 43 forint, negvedévrej 129 forint, egy évre: 516 forint. Előállítja: a Nógrád Megyei Nyomdaipari Vállalat, J101 Salgótarján, Palócz Imre tér i. Pf.: 96. Felelős vezetet BELEMEN GABOB igazgató, HU ISSN 0133-1558.