Nógrád, 1987. február (43. évfolyam, 27-50. szám)
1987-02-07 / 32. szám
a Riporterrel álmodni — állítólag — kellemetlen hírt jelent. Riporterrel váratlanul találkozni — a valóságban — szintén bizonyos kényelmetlenségekkel járhat- Bizonyság erre a palotáshalml elnökasszony esete, aki munkahelyén, a tanácsnál félig-mcddig maszekvitába keveredett kémény- seprési ügyben. Történt ugyanis, hogy a tüzeléstechnikai vállalat érdemes alkalmazottja nem mint szerencsehordozó, hanem mint pénzbeszedő kereste meg. Az éves seprési díjnt kívánta beseprenl, ami ellen a tanácselnöknő élénken tiltakozott, mondván, hogy náluk nem kéményseprők végezték el ezt a munkát, hanem az elnökasszony térje, amiből következik, hogy a kotrási díj is kizárólag őt illeti meg. Ezek aztán olyan jól elbeszélgettek, hogy észre sem vették: egy tétova tanúja is van a vitának, aki egyik lábáról a másikra állva várakozik, de — mint később kiderült — egyáltalán nem tétlenül. Míg ketten vitatkoznak; 6 egy alig észrevehető kis szerkentyűt kezel, minek eredményeként magnóra kerül az egész história- Rádióriportért magnóra. Az elnöknő persze nem repesik az örömtől, ám a riporter elégedett, mert feladatának megfelelően, riportjával bepillantást engedett a rádióhallgatóknak a kistelepülések egyik nyavalyája, ezúttal a falusi kéménykotrás — elmaradásának — mélylélektanába. Mivel pedig mindemellett írva vagyon az is, miszerint a baj ritkán jár magában: egyik riportert követi a másik, s persze, hogy belecseppen egv ú.i vita kellős közepébe. Ezúttal Piros néni protestál a tanácsnál. SEM IGAZAT, SEM PÉNZT... — Hetvenéves vagyok, de még az életben semmit sem kaptam. — örüljön neki, hogy nem szorul rá — biztatja az elnöknő. — De most nálunk kitudódott, hogy hányán, meg, hogy kik kaptak szociálista (értsd: szociális) segélyt. Azok, akik eljárnak a gyűléseikre. Fiatalemberek, nagy kövér fiatalemberek, akik butykosok- kal járnak, azoknak adják, nekem meg nem-.. — Értse meg, drága Piros néni — rimánkodik a „kőszívű” kérdezett —, maga nyugdíjat kap a tsz-től, és együtt él a fiával, neki pedig szép jövedelme van, mi meg örülünk, ha ezekből a kis pénzekből a mozgássérülteknek, a teljesen egyedülálló kis jövedelműeknek tudunk időnként valamit juttatni. Magának sem igazat, sem pénzt adni nem tudók. Ha annyira úgy érezte, hogy rászorul, miért nem szólt a tanácstagunknak, az magát is fel szokta keresni. — Fel hát — így a néni —, amikor fizetni kell valamit. De másért nem, engem nem keresnek. — Már, hogyne keresnék-.. Emlékezzen csak... — de az érvek leperegnek a ráérő makacsság kőfalairól, az idő pedig kérlelhetetlenül repül. Végül Piros néne meggyözet- lenül elköszön, s máris jön helyére egy másik öreg. Egykettőre kiderül, hogy sorköteles unokája halasztási kérelmével kilincsel a tanácsnál— Kedves bátyám — kezd újfent magyarázatba az elnökasszony — ezt a kérvényt nem ide kell beadni, hanem a hadkiegészítő parancsnokságra. Ott döntik majd el, hogy indokolt-e vagy sem az unokája kérelme. — Tudom én azt — Így az öreg —, de maguk is tudják, hogy sok a gond, meg a baj mostanában minálunk, nagy szükség van itthon a gyerekre, és ha a tanács javasolja, akkor talán inkább megadják a halasztást. — Tessék csak nyugodtan hazamenni — hangzik a megnyugtató válasz — nem lesz baj a javaslattal. Az idővel azonban annál inkább- Míg ezek a beszélgetések odabenn folynak, addig újabb vendégek érkeznek, ezúttal a megyétől, hogy a hé- halmi településrész Arany János utcájának kiépítéséről és a Felszabadulás út karbantartásáról tanácskozzanak. Az elnöknő és Krekács Judit vb-titkár leülnek tehát a vendégekkel, Besemyei Sándorral, az útfenntartó költségvetési üzem építésvezetőjével és Kolonics Gyula, útfelügyelővel, hogy meg- hányják-vessék az útépítés részleteit. Nem zavarunk hát tovább, de azt még feljegyezzük, hogy Szarvasgedén a járdák felújítása lenne fontos és a közvilágítás egy részének korszerűsítése — s ezekhez elengedhetetlen a lakosság támogatása. Ugyanakikor az elöljáróság egyetért azzal, hogy a gyámügyi és a szociális segélykeret összegét az eddigi 20—20 ezer forintról 30—30 ezerre emeljék. Kis- bágyon elöljárósága ugyanakkor a tömegsport fokozottabb támogatását sürgeti. Palotáson pedig az egészségház felújítása látszik a legfontosabb feladatnak1 15—12 AZ EGÉSZSÉGHAZ JAVÁRA Míg tehát a tanácsnál a tervezett útépítésről tárgyalnak, mi más riportalanyokat keresünk, megtudni, hogy s mint vélekednek lakhelyük jelenéről s a közeljövőről. Szita István társadalmi elnökhelyettest otthonában találjuk. Csak nemrég ébredt fel, de nem azért aludt délelőtt, mintha lusta lenne, hanem mert éjszakás volt munkahelyén, a Qualitalban, — Tény, — tér egyből a lényegre —, hogy a tavaly biztosított pénz nem volt elég a legfontosabb feladat megvalósításához, az egészségház felújításához. Ez és az iskola renoválása egyaránt halaszthatatlan, de ebben az évben mindössze 553 ezer forint áll rendelkezésre ehhez, ami olyan kevés, hogy csak Szép a tél, vége a tanításnak, miért is ne lehetnének vidámak a gyerekek..,? arra lenne elegendő, hogy esetleg bekőporozzuk az épületet. De attól még minden maradna a régiben. Ezért gondoltuk úgy, hogy ezt a pénzt az egészségház felújítására fordítjuk, ahol immár elengedhetetlen a födémcsere, és természetesen a vizet is be kell vezetni... Más kérdés, hogy az iskola nagyobbik része bontott anyagból épült még a felszabadulást követő években, gyenge kötőanyagokkal, de mindent egyszerre megoldani képtelenség lenne... Kérdés ezek után, mit szólnak ehhez az iskolában. — Mit szólhatnánk? — feleli nem éppen vidáman Ja- kabffy Béláné igazgató — 12—15-re leszavaztak bennünket. — Pedig a. gyerekek szülei mind mellettünk voltak — teszi hozzá szintén nem túl lelkesen az igazgatónő helyettese, Matiszlovics Istvánná. — És tűrhetetlen már a helyzet... De hiába, nincs mit tenni, most már csak egyet tehetünk, abban reménykedünk, hogy legalább jövőre sor kerül ránk is. — És a gyerekek? — igyekszünk kellemesebb, kevésbé viharos vizekre evezni —, biztosan szorgalmasak és örülnek a télnek. Itt a szép tó, biztosan sokan korcsolyáznak a jegén... — Még csak az hiányozna! — csattan a tiltakozás hangja. — Szigorúan tilos a tó jegére menni, senkinek sem hiányzik a baleset. A megelőzés érdekében a horgászegyesület egyik idős tagja mindig kint is van, és nem enged senkit a jégreEzt azért megnézzük — gondoltuk, hiszen éppen elmúlt dél, az imént találkoztunk az iskolából kiözönlő gyerekekkel, indultak haza, Szarvasgedére, de néhányan azért hátha megpróbálják... A felfagyott, jeges utakon nem könnyű eljutni a tóig, de a szép téli kép, amely fogad bennünket, kárpótól a fáradozásért, • a veszélyes csúszkálás vállalásáért: tiszta és éles a levegő a hidegben, és jég alatt a tó, és hó alatt a jég, az egész táj a tóval együtt egy nagy, nagy tarka hótakaró. Üres és néma minden, csak a szél sziszeg a tó felett, s távolabb, a halásztanyák kurta sorai közt. Hahókat kiáltozunk, hogy jönne elő valaki, valahonnan, de csak a csend a válasz, néptelen, kihalt a tó vidéke, minden mozdulatlan. Azaz... — mégsem- Egy vékonyka fagyos fa legfelső ágáról lomhán nekilendül, s szárnyait kitárva, lassú, nyugodt repüléssel elszáll a nagy madár, az ölyv, a tél kevély légi vadásza. Sok időnk esztétizálásra persze nincs, irány hát visz- sza a faluba, melynek központjában röpke tíz esztendővel ezelőtt újnak és igencsak korszerűnek hatott az akkor épült szolgáltatóház. Van itt presszó, virágbolt, miegymás- Mi a fodrászatot találjuk nyitva, ide térünk be Kun Tibor (Fotó Bencze Péter) Délután pedig: Kitűnő program a könyvtár. Elkészült az Arany János út építési terve, de tanácskoznivaló azért még bőven akad. Középütt az útépítő szakemberek, a két szélen pedig a tanács tisztségviselői. Szita István: Végre vizet is Ebben a műhelyben egy Ideig nem készül több frizura. kap az egészségház-.. kai nehezebben és lassabban valósulnak meg a legszükségesebb feladatok— Amelyekből rengeteg van — pénz viszont annál kevesebb. — Pontosan ez a helyzet, — jelzi kézmozdulattal is a tanács elnöke. — összesen 19,82 millió forint az idei egységes pénzalapunk, és a meglévő intézmények fenntartása a bérekkel együtt 15 millió 694 ezer forintot használunk fel. Fejlesztésre csupán 4 millió 126 ezer forint marad... — És a tanácsülés, az egészségház, kontra iskola? — Harcias testületi ülés volt — hangzik a válasz — összesen 11 felszólalással- Ügy érzem, helyesen döntöttünk, amikor az egészségház mellett voksoltunk, az iskolának pedig — hiába, — muszáj még kibírnia egy évet. Egyebet nem tehetvén, ebben maradunk, majd búcsúzóul megkérdezzük: távollétünkben történt-e valami feljegyzésre méltó eset? — Ha nem is éppen távol- létükben történt, ezért biztosan értékelik majd... Emlékeznek ugye, Piros nénire, aki reggel, bár nem szolul rá, szociális segélyért jött ide. Nos, ennél jobb példát is tudok. Bejött hozzám egy nemrég megözvegyült asz- szony, pénz kellene... De hiszen dolgozol — mondtam neki — tisztességes jövedelmed van, minek a segély...? Csűrte-csavarta szegény a szót zavarában, mígnem kibökte, szép pénzért keresztet állíttatott az ura . sírjára. Olyan sokba került, hogy kölcsönt kellett felvennie. Most, úgy gondolta, a részleteket, jó lenne pótolni egy kis tanácsi segéllyel... Mosolygunk a naiv, de nem példátlan eseten, s hazafelé eltűnődünk, vajon Palotáshalom, s a hozzá hasonló települések meg tudnak-e erősödni — nem utolsósorban anyagiakban is — any- oyira, hogy az itt élő, nem kevés szellemi erőt jelentő, képzett fők számára igazi, megtartó erőt jelentsenek...? KÖLCSÖNT KISBÄGYONNAK — Sőt — teszi hozzá ezekhez az elnöknő —, egy szokatlan esetről is számot adhatok. A palotási tanácstagok idén kölcsönt adnak a kisbágyoni közvilágítás korszerűsítésére. összesen 70— 80, esetleg 90 ezer forintról van szó, ennek híján most itt például kevesebb járdát újítunk fel, jövőre viszont a bágyoniak visszafizetik majd a kölcsönt. Igaz, ehhez az is szükséges, hogy az eddiginél jobban barátkozzanak meg a tehó gondolatával, mert enéiikül sajnos, sokI ÖLYV REPÜL A Tö FELETT tehát. Sokat nem zavarunk, mindössze, egyetlen vendég frizuráját szépíti a szőke, szemüveges fodrászlány, Falus Éva. — Nézzenek csak szét nyugodtan — mondja mosolyogva, s felveszi fehér köpenyét. — Van mit nézni, ugye?... Mert kívülről még csak mutat valahogy ez a ház, de belülről... — és Éva a meny- nyezetre mutat. Mi tagadás: mállik a vakolat, csupa csúnya folt a plafon, de nemcsak csúnya, hanem talán már veszélyes is. A frizurák kis mesterhölgye szintén így vélekedik, mert kertelés nélkül kijelenti: — Ilyen körülmények között nem lehet dolgozni. Amíg lehetett, három évig én átjártam ide, Szirákról, de ezután már otthon dolgozom, ez az üzlet pedig zárva lesz, legalább májusig. — Muszáj bezárni? — Látják a falat, nem? A múlt héten, mikor kedden olvadt egy kicsit, volt itt akkora árvíz, de akkora..-! Azt kellett volna látni... NÉHÁNY SZÓ, S EGY FOTO Nos, mi csak a nyomaival találkoztunk, de az is éppen elég volt. Közben lassan öregedni kezd a délután, igyekszünk vissza a tanácshoz, de néhány sző, s egy fotó erejéig megállunk a művelődési háznál, ahol a könyvtárban nagy a forgalom- Gyerekek keresnek, kutatnak, kölcsönöznek, úgy látszik, ez a téli szórakozás közelebb áll hozzájuk, mint a tavon megtiltott korcsolyázás. (Hogy igaztalanok mégse legyünk, áruljuk el itt: a pedagógusoknak alapvetően igazuk van abban, hogy féltik a gyerekeket, hiszen ösz- szesen 300 nebulóról kell gondoskodniuk. S, hogy azért a korizást kedvelők se maradjanak csúszkálási lehetőség nélkül, elárasztották vízzel a külső udvaron található a kosárlabdapályát, itt veszélytelenül korcsolyázhat, aki csak akar. De ez az iskolafelújítás ennek elmaradását nehezen tudják lenyelni, s ráadásul csak minimálisan maradtak alul, amikor a tanácsülésen szavazásra került sor...) Mire visszaérünk, végéhez közeledik a nap ott is, ahonnan elindultunk, a közös községi tanácsnálMarkolt Gergelyné mosolyogva fogad, úgy tűnik, kezdi megszokni a riportereket, akik — mint kezdetben említettük — nem mindig a legjobbkor jönnek. Most is ott folytatjuk, ahol abbahagytuk: megépül-e idén a hé- halmi Arany János út? — igen. És a Felszabadulás út karbantartása? — rendben lesz az is. t
