Nógrád, 1987. február (43. évfolyam, 27-50. szám)
1987-02-28 / 50. szám
Mi és Walaki N agyapánk, ha meglátogattuk telente, befűtötte kukoricaszárral a tisztaszoba kemencéjét. Apánknál és anyánknál viszont már az élet télen a sparhelttel (a négylábú sütős tűzhellyel) fűtött konyhában zajlott. Igaz, jókora konyha volt ez, ám kellett is télen nappali, háló, sőt, fürdőszoba volt — „egyszemély- ben”. Egyetlen tűzhely fűtött, ezen főtt az étel, melegedett a mosdóvíz. Tudom, mindez még nem mindenütt a múlté. Ám vannak ifjabbak, akiknek az efféle életmód már a távolból előderengő, szinte mese. Mert városok, falvak megannyi új házában, lakásában, a fürdőszoba, a meleg víz, a korszerűbb (lehetőleg központi) fűtés megszokott lett. De vajon az életformának egy emberöltőn belül tettenér- hető, ily mértékű változása mivel jár együtt? Mennyivel kell több energia a háztartásoknak? S ha több kell, van-e fedezete, biztonsága, ha télen tényleg tél van, mint az idén? És ha a hó, a szél és kétszámjegyű kemény fagyok az 1987. januárin is túltesznek netán, és nemcsak napokra, hanem hetekre didergetik az országot? Ha az ország egyesztendei teljes energiafelhasználását kőolajra számítjuk át, az 31— 32 millió tonnát tesz ki. Jókora szám; a hazai kőolajtermelés évi produktumának több mint tizenötszöröse. Ebből a lakosság mintegy 6—7 millió tonnának megfelelőt vesz igénybe, természetesen nemcsak fűtőolaj, hanem szén, gáz, tűzifa formájában. S ennek is kétharmadát fűtésre használjuk. A maradék harmadon osztozik a meleg víz (13 százalék), sütés-főzés (9 százalék); a világítás, vasalás, rádió, tévé (összesen 6 százalék), és a háztartási gépek, egyebek (6 százalék) energiaigénye. Dehát sok-e ez? Vagy esetleg még mindig kevés? Nem hatásvadász válasz, ha azt mondjuk; l«-is. Mert önmagunkhoz mérve az már bizony tetemes mennyiség, néhány év, és hovatovább utoléri a hazai Ipar energiafogyasztását. Legalábbis, ha így haladunk. Mert, ha példaként csak ae utóbbi öt esztendőt vesszük: miközben az ipar fogyasztása 1980 és 1985 között majd’ 4 százalékkal csökkent, a lakosságé 25 százalékkal nőtt. Ami végül is örvendetes. Még akkor is. ha tudjuk, a nem fogkocogtatóan garasoskodó, ám ésszerű takarékosságra szükség van, s lenne akkor is, ha a világban még olcsóbbá válna az energia. Az életszínvonal — finoman fogalmazva — általános átrendeződésének közepette ez az egyenletesen növekvő lakossági energiaigény mégis azt jelzi, hogy az élet általában komfortosabbá vált. De aztrt túlértékelnünk se kell e dinamizmust: Ausztriában például a teljes energiafelhasználásnak nagyjából a fele a lakosságnak jut. Ami persze nemcsak azt jelenti, hogy az osztrák állampolgár több energiára tehet szert, mint a magyar, hanem — sajnos — azt is, hogy a magyar ipar, meg a többi „termelő szféra” bizony energiafalóbb, mint az osztrák — ezért is, hogy nálunk rosszabb az arány. Azt viszont tényként kell megállapítani: a magyar energiaigény növekedése immár évek óta kizárólag a lakossági fogyasztás növekedéséből ered, s e növekedés mértékét csak fékezi, de nem ellensúlyozza az ipar, a termelők igénycsökkenése. H a pedig a lakossági igény - nő, részesedése az ország fogyasztásából egyre nagyobb, akkor a létfontosságú szolgáltatás biztonsága joggal izgat bennünket. Mint azt az országos energiagazdálkodási hatóság a hideg hetekben többször is elmondta: Magyarország energiapolitikájának alapelve, hogy a lakossági energiaszolgáltatás az első. (Ezt azért kell kihangsúlyozni, mert a környező országokban ez közel sincs mindenütt így.) Könnyű belátni; egyetlen ország sem készülhet fel a szokásosnál jóval nagyobb, tartós hidegre, ami ötven-, esetleg harmincévenként fordul elő. Nem, mert az nagyobb készleteket, nagyobb „csúcs- kapacitásokat” kívánna, sezek nem olcsó dolgok. Magyarán: nem lenne gazdaságos. Persze az sem előnyös, ha (igaz, előre elkészített, menetrendszerű terv szerint) üzemeket állítanak le a lakosság ellátása érdekében. De összességében ez még mindig kisebb ráfizetés. A hazai energiarendszert tehát csak a szokásosnál valamivel hidegebb telekre „méretezték”. S ha mégis, mint az idén, ennél mélyebb, re süllyed a higany szál —átmenetileg ipari üzemek fogyasztását korlátozzák. Ami, kivált a gazdaság ismert helyzetében, meglehet, a kisebbik rossz, mégsem kifejezetten megnyugtató. Most minden üzem minden munkanapja számít. Rendben, értem, mondhatja bárki. De mit tehetek én, az egyes ember? Látszólag keveset. De ez a kevés igen sokra mehet. Hisz láttuk: a hozzávetőleg 3,5 millió háztartás fogyasztása bizony, tetemes. Az energiafelügyelet tavaly, Energiatakarékossági ABC címmel, több mint százoldalas kiadványt jelentetett meg, amely kizárólag a lakosság energiamegtakarítási lehetőségeinek csínját-bínját taglalja. S ha valaki azt gondolja, hogy 25-ös vlllanyégők használatára, 18 fokos szobákra biztatnak bennünket, az alaposan téved. Egyszerű, ám praktikus tanácsokkal szolgálnak — olyasfélékkel, mint amilyenekkel az energiatanács kedvesen bugyuta, mégis okos tévéfigurája Walaiki okítja egyelőre jobbára csak gyerekeinket. Csak részletesebb, alaposabb, széleskörűbb. Szó van benne az értelmesebb fűtés apró fogásaitól a hőszigetelés-hővédelem megannyi lehetőségén át sütés, főzés, mosogatás közben „alkalmazható” megannyi ap- róbb-nagyohb fogásokról. O ly sokról, hogy részletezésükre itt nincs mód. De talán érdemes megemlíteni: végeztem egy meglehet nem túl alapos számítást. Ki. váncsi voltam: egyetlen háztartásban mennyire rúghat összességében az itt 3—4, ott 5—6, amott 8—10 százaléknyi „megfogható” energia. Bizony — a kényelem feladása nélkül! —, pusztán egy kis figyelemmel 25—30 százalék könmyen összehozható. S ez, már pusztán- saját energiaszámláinkat nézve sem lebecsülendő megtakarítás. Saját zsebre. Meg persze — az országéra. Ami végső fokon szintén a miénk. T. P. „Mennyi kisötöst köszönhetek magának!” Mezőgazdász, aki a könyvtárat választotta Olyan emberrel találkoztam a minap, akinek sokat jelent ® könyv, az olvasás, s aki ezt a kimeríthetetlen örömforrást másokkal is megosztja. Juhász lmrénének hívják, Nógrád- megyerben könyvtáros. Mi ebben a különös? — mondhatná bárki. Ez a dolga annak, aki könyvtárban dolgozik. De rátermettség, égő, lobogó hit nem mindenkinek adatoít. Csendes a falu napközt. A hideg besurran a művelődési ház ajtajának résén, és kúszik utánunk, egészen a könyvtár ajtajáig kísérve el. Bévül, a kopott ajtó megett duruzsoló kályha, polcok labirintusa fogad. A szőke fiatalasszony könyveket szortíroz. Szabadkozik a zsúfoltság miatt, miközben könyves terhétől megszabadít egy széket, hogy a vendégnek helye legyen. — Hogyan került a pályára? — Szebb lenne, ha azt mondhatnám: könyvtárosnak készültem, de nem lenne igaz. Mezőgazdasági végzettséggel az állattenyésztési felügyelőségen dolgoztam. Nógrádme- gyeri vagyok, szerettem volna helyben dolgozni. — S ennyi elegendő ahhoz, hogy hivatást cseréljen? — Szerencsés természetem van. Nem riaszt az új, a szokatlan. Amikor már a könyvek közé csöppentem, csak akkor jöttem rá, ez korántsem elegendő a feladat ellátásához. Szakismeret, tudományos felkészültség kell a könyvtári munkához. Állománygyarapítást, katalógusépítést, olvasóvá nevelést, s még annyi más területet ölel fel a könyvtáros . tevékenysége. — Tíz esztendei gyakorlat után is érzem, hogy tanulnom kell. — Olvasnak a megyeriek? Mint aki várta már a kérdést, a keze ügyében lévő statisztikáért nyúl: — Megyeren és a magyar- géci, valamint a kisgéci tagkönyvtárban összesen 384 beiratkozott olvasó van, de ennél jóval többen vesznek kezükbe könyvet. Ha egyik vagy másik könyvforgatót arról kérdeznénk, vajon miért is olvas, bizonyára nem mindegyikőjük tudná rá a választ. Olvasunk, mert jólesik, mert szórakoztat: de tanít is, s mert örömet találunk az írott szavakban. Van akit az írók üzenete érdekel, más ismereteit kívánja bővíteni egy-egy témakörben. Sokfélék vagyunk, több minden érdekel bennünket. Szeretnénk minél többet tudni önmagunkról és a világról, amelyben élünk. — A könyvtáros mit tesz azért, hogy a búvárkodó megtalálja a sok között azt az egyet, ami neki kell? — Amikor a könyveket rendelem, mindig valakire gondolok. A napközi otthon lakóit a régi korok írói, történetei érdeklik. Tudom, hogy Gáspár Marika Mauks Ilonáról szeretne többet tudni, Hegedűs Gábor, a szakközépiskolás diák tananyagpótló könyvekért jön. Egy-egy olvasónak, vagy lehetséges olvasónak gyűjtöm a köteteket. — A tervszámok teljesítése a könyvtárakban is a jól végzett munkát jelzi. Ä könyvtároshoz érkezik-e az olvasóktól olyan jelzés, amelynek hallatán azt mondhatja: érdemes volt? — Egy-egy köszönő sző a napközis idősektől, amikor elibém teszik az olvasott könyvet. Vagy amikor Hegedűs Gábor így sóhajt: „Menynyi kisötöst köszönhetek magának!” És Bangó Norbert meg Jancsi, Rácz Pisti ragaszkodása a könyvekhez. Sokat jelent nekem a további munkámhoz. A mezőgazdasággal a hajdani eljegyzést felbontotta, de ez nem a hűtlenség jele. Ma már a könyvtár jelenti a legtöbbet Juhásznénak. Tuza Katalin Lakásbelső 1987. — Salgótarján, Zöldfa út (Bábel László jelvételei) HUZAT az átmeneti lakások körül Embert, állatot beszorít a tél. Itt kóbor ebek menedéke hideg időkben a lakás. Fűtetlen, igaz, de egy levackolt sarok csak menedék. Pedig komforttal épült. Bevezetett gáz fűtené a szobákat, a bojler meleg vizet adna. De nincs gazda, aki a konvektort bekapcsolná, vizet melegítene. Üresek a lakások. Nincsenek lakói. Nincs már komfortja sem. Ami embernek otthont teremthetne. Gazdátlan ebek ugrálhatnak be az ablakon. Kora délelőtt van, amikor kiérünk a helyszínt szemrevételezni. Salgótarjánban a Zöldfa út 3—5—7. szám előtti emeletes házaknál vagyunk. Azokat a lakásokat akarjuk megnézni belülről, amelyeket itt a földszinti közös tárolókból, pincerekeszekből alakítottak ki. Ahogy elhaladunk a szemmagasságban elhelyezett ablakok előtt, egyet-kettőt kis erővel meg is nyomunk, melyik enged, melyik nem. A bejárati ajtó kilincsével is próbálkozunk, egyik nyílik, másik nem. Hirtelen szél járja át a házat. Keresztbe vág a huzat a szobákon, és nagy csörrenés- sel lábunk előtt törik ripi- tyára egy ablaküveg. Nem újság ez errefelé. Néhány méterre van az ingatlankezelő vállalat egyik házkezelősége. Kulcsot kérünk és kísérőket. Készséges kísérőket kapunk. Vállalkoznak a kalauzolásra, de kulcsuk nekik sincs. Ezeknek a lakásoknak a kulcsait még nem kapta meg a házkezelőség. Sebaj. Anélkül indulunk szemlére. Az első lakás ajtaja nem nyílik. Beleselkedünk az ablakon. Leszaggatott csaptelepet látunk. Enged viszont a másik ajtó. Folyosóra lökött, leszakított belső ajtón lépkedünk át. Itt rakott tüzet valaki a mosdókagylóban. Vas, tagon ül rajta a korom. A felszerelt gáztűzhely külső borítója a szoba közepére vágva, a többi része kibelezve tárul elénk. A csapokat itt is szétszerelték. Egy másik lakásban az egyik ablakon még ott lóg a sötétítő függöny. A kép mégis: összerugdosott falak, tönkretett, szétszerelt berendezések, leszaggatott ablakkeretek, zárak. Megfagyott emberi és állati ürülék a padlón. A következő bejárati ajtón nincs kilincs. Nem is nyílik. Már-már visszafordulnánk amikor felfedezzük, hogy az épület másik oldalán tárva az ablak. Innen nézünk be. A rongálás itt sem kisebb. Az egyik sarokban rozoga dívány, mellette kapott éjjeliszekrény. Gyűrött kártya — zöldhetes — árván a szoba közepén. Hasonló a látvány szinte mind a nyolc lakásban. ☆ A hagyományosan jó kap. csolat is tette, hogy 1984-ben a Salgótarjáni Ingatlankezelő Vállalat nyolc átmeneti lakás kialakítását a Nógrád Megyei Szolgáltatóipari Vállalatnál rendelte meg. A feladat az volt, hogy a Zöldfa út 3—5—7. alatti bérlakások földszinti közös tárolóhelyiségeiből, pincerekeszekből átmeneti lakásokat alakítsanak ki. A kivitelezést a szolgáltató még azelőtt megkezdte, mikor az írásban foglalt vállalkozási szerződés el sem készült. Nincs tehát semmi különös abban, hogy az október 28-án írásban létrejött szerződés az építési munkák befejezését december 29-ében határozta meg. Mindez 1984-ben történt. December végére a munkát a megrendelő IKV körülbelül tíz százalékos hiánypótlási előírások mellett át is vette. Majd hiánypótlás hiánypótlást követett, A lakások átvételét senki sem sürgette. Sem a megrendelő, sem a kivitelező. Sem lakó nem várt itt lakásra. — A vállalkozási díjat megkaptuk, a hárommillió-négyszázezer forintból egyszázezer forintot tartott vissza a műszaki átadáskor a megrendelő — mondja Bercelly Béla, a szolgáltatóipari vállalat főmérnöke. — Ezerkilencszáz- nyolcvanöt októberében az épületen belül már nem volt hiány, a visszatartott százezer forint értékeként néhány kisebb külső munka elvégzése hiányzott még. Ám ezt követően egyetlen kapavágás nem volt ezen a munkaterületen. Mi a Szerződést teljesítettük. A kulcsok azonban a fiókban maradtak. De azok már nem is kellettek. Amikor a főmérnök tavaly nyáron kint járt, ő maga mondta, hat lakásba tudott bemenni kulcs nélkül. S a leírtakhoz hasonló rongálással találkozott. — Mi már nem tudtunk többet tenni. Beköltözhető állapotban ajánlottuk fel a lakásokat átvételre. Nem vette át az ingatlan. Tudtuk, milyen környék ez, kértük az IKV-t, rendeljen rácsokat az ablakokra, felszereljük. De nem rendeltek — így a főmérnök. — Mégis, hogy az értékeket védjük, az átadás időpontjától egészen múlt év szeptember végéig éjjeliőrt állítottunk a lakásokhoz. Ma is azt mondjuk, beköltözhe- tőek voltak a lakások. ☆ A salgótarjáni IKV-nak jelenleg csaknem ötven (!) átmeneti lakása van, amelyből jó, ha hármat-négyet laknak jelenleg. Központi ÉVM-keretből épültek ezek az átmeneti lakások. Azt mondják, egyik I NÓGRÁD - 1987. f( megítélési mutatója is egy ingatlankezelő vállalatnak, menynyi átmeneti lakással rendelkezik. (Lehet, ezt mi laikusok nem tudhatjuk.) Fekete Antal, az IKV műszaki osztályának vezetője átlapozza az építés dokumentációit. — Azután, hogy tízszázalékos hiánypótlással átvettük a munkát, egyik határidő követte a másikat, de a hiányosságok továbbra is megvoltak. Nyolcvanöt augusztusában még lényeges külső hiányosságok akadtak: nem voltak szintbe helyezve az aknák, és az épület előtti járdák, lépcsők kialakítása sem történt meg. Nem rendezte a kivitelező az épület mögötti földrészüket sem. Az épületen belüli hibákról pedig egyoldalnyi felsorolást mutat az IKV műszaki osztályvezetőj e. — Helyenként javítani kellett a belső burkolatot, hiányzott a hidegvizes vezetékek hőszigetelése, néhány helyen a falakon nedvesség volt tapasztalható és nem volt mindenütt felszerelve a hősugárzó — sorolja az osztályvezetőErre újabb határidőt vállalt a kivitelező, és októberben jelentette: elkészült, lakható állapotban vannak a lar- kások. Átvétel ekkor sem történt. — Álláspontunk az volt, hogy a még meglévő külső hiányosságom belső bajokat is okozhatnak. A teljes hiánypótlásra november végén levélben szólítottuk fel a kivitelezőt azzal az indoklással, hogy arra a további állagromlás elkerülése végett mielőbb szükség van... ☆ Mindezek után 1986-ban a lakásoknál már senki nem dolgozott. És a megrendelő sem vette át. Álltak üresen. Több mint egy évig. Naponként — szeptemberig — éjjeliőr járta körül. Egyébként csend. Szünet. Felvetődik a kérdés, mi van akkor, ha az IKV átveszi- Valószínűleg akkor is üresek maradnak. Csak akkor ő őrzi. Ha tudja. A keletkezett kárt egymillióra becsülik. Felelős nincs. Pert senki senki ellen nem indított. Csak a kérdés marad. KI pótolja a hiányt? Miből? Zsély András ár 28., szombat 3