Nógrád, 1987. február (43. évfolyam, 27-50. szám)
1987-02-26 / 48. szám
NÓGRAD Express-irodavezetők országos tanfolyama Összejövetelek pszichológussal Boltvezetői részére úgvne- vezett problémafeltáró tanfolyamat tart ezen a héten a Nógrád Kereskedelmi Vállalat. Február 23'tól 27'ig naponta 15 fős csoportokban, összesen 66 boltvezető vesz részt az összejöveteleken. A vállalatnak az a célja a Belkereskedelmi Továbbképző Intézet közreműködésével szervezett tanfolyammal, hogy megismerve az üzletvezetők gondjait, nehézségeit, közvetlenebb együttműködést alakíthasson ki velük, azaz kiaknázhassa a vállalati üzletpolitika, a jobb ellátás javára az emberi tényezőben rejlő értékeket. A tanfolyamot Barlai Róbert szakpszichológus vezeti. Tanfolyam a csecsemőápolásról Csecsemőápolási tanfolyam kezdődött a balassagyarmati művelődési központban A kisegítő iskolások részére szervezett, nyolc előadásból álló sorozat segítő-tájékoztató jelleggel készíti fel a gyermek- nevelés, konkrétan a csecsemőgondozás mikéntjére a tanulókatA fiatalok képzett védőnő irányításával ismerkednek olyan alaptudnivalókkal, mint a baba öltöztetése, etetése, étrendje, fürösztése. A kurzus a gondosságra, a felelősség- vállalásra is felhívja a figyelmet, s mindarra az elővigyázatosságra, amelyet a csecsemő ellátása megkíván. Farsangi rendezvény mozgáshorlái ozonaának A mozgáskorlátozottak Nógrád megyei egyesülete éves programjában az érdekvédelmi munka mellett egy sor szórakozást, kapcsolódást jelentő rendezvény is szerepel. Ezek közé tartozik az az alkoholmentes, bátyus farsangi terefere amelyre február 28- án kerül sor a megyeszékhely MHSZ-székházában (rendelő- intézet mellett). A délután három órakor kezdődő összejövetelre a rendezőik szeretettel várják az egyesület tagjait, családtagjaikkal együtt. Nyit a Könyvértéka Könyvértéka elnevezéssel Budapesten, az V. kerületi Honvéd utca 5. szám alatt március 4-én, szerdán megnyílik a könyvtárosok áruháza. A könyvértékesítő vállalat a korábban ott működött, „könyvtárosok boltja” és az idegen nyelvű könyvesbolt átalakításával hozta létre, s jelentősen növelte alapterületét is. Az áruház megnyitásával lehetővé válik, hogy a bibliotékákban dolgozók egy helyen válogassanak, illetve vásároljanak magyar és idegen nyelvű köteteket, hanglemezeket, hangkazettákat, valamint műsoros videokazettákat. Az áruház feladata lesz a zenei és a nemzetiségi könyvtárak teljes ellátása is. Az újdonságok mellett a könyvtárak számára fontos, korábban megjelent műveket is igyekeznek beszerezni, s — egyelőre csak a szakkönyvtárak részére — előjegyzési lehetőséget nyújtanak. A Könyvértéka három szintjén több mint százezer könyv és 60 ezer hanglemez kap helyet. Az áruházát olyan magyar könyvtári bútorokkal rendezik be, amelyek készen kaphatók, illetve megrendelhetők. Újdonságként — a Konsumex Quelle mintájára — forintért kapható svéd könyvtári bútorokat és felszerelési cikkeke. is bemutatnak majd, s azokat katalógus alapján meg lehet rendelni. Az Express Ifjúsági és Diák Utazási Iroda irodavezetői számára kezdődött szerdán Balassagyarmaton, a nyírj esi KISZ-táborban háromnapos országos tanfolyam. A felkészítő, ismeretbővítő összejövetelen az ország Express-iro- davezetői közül,' mintegy nyolcvanan vesznek részt. A tegnap délutáni, . nyitó előadáson azonnal lényegbevágó kérdést vitattak meg az utaztatási szakemberek: a téma a KISZ KB intézőbizottságának elmúlt évben az Express munkájának fejlesztésére hozott határozata, a végrehajtás legfontosabb teendői. Az állásfoglalás az irodák jövőjét, sorsát hosszú távon határozza meg, kimondva, hogy tevékenységében a gazdaságosságnak, hatékonyságnak kell érvényre jutnia. Nógrád megye úttörőelnöksége szerdán Salgótarjánban tartotta soron következő ülését, amelyen elsőnek Gaál Gabriella megyei úttörőelnök ismertette a második félévi üléstervet, amelyben egyebek között szerepel a gyermekek demokratikus fórumainak tapasztalatai, a „Játékvár” szervezésének és az egészséges életmódra nevelés feladatainak összegzése. A testület a továbbiakban arról döntött, hogy március 27—28-án a balassagyarmati ifjúsági táborban kétnapos tanácskozást tartanak úttörővezetők részére. Amint DoHarmadik évtizedébe lépett a pécsi Szabó István Üt- törőház eszperantistacsoport- jának tagjai által szerkesztett Pioniro, azaz Úttörő című, havonta megjelenő eszperantó újság. Az első szám 1966-ban jelent meg, amikor Pécsett tartották az Eszperantó Ifjúsági Világtalálkozót. Életre hívója, dr. Hegedűs Ez egyben azt is jelenti, hogy az irodáknak erőteljesebb marketingtevékenységet kell végezniük, gondolkodniuk kell a veszteséges üzletágak, illetve egyes, ráfizetéses létesítmények felszámolásáról, s magasabb követelményeket kell támasztaniuk külföldi partnereikkel szemben is. Az utaztatás üzleti alapokra való helyezése azonban nem jelenti azt, hogy az Express pozíciót engedne át a versenytársaknak. A tanfolyam második napján a hazai idegenforgalom főbb irányelveiről, szabályozási kérdéseiről, valamint a nemzetközi együttműködésről lesz szó. Pénteken időszerű gazdaságpolitikai kérdésekről kapnak tájékoztatást az irodavezetők. bákné Vajvoda Zsuzsa, a megyei úttörőelnökség munkatársa tájékoztatta a testületet, a kétnapos program során felkészítő előadásokra, fórumra, csoportos foglalkozásokra kerül sor. Ezt követően Gaál Gabriella bejelentette, hogy március 21-én, a KISZ megalakulásának 30. évfordulója alkalmából,— tavalyi sikeres akció folytatásaként — az idén ismét országos riadót rendeznek az úttörőcsapatok számára. Erről a későbbiekben, valamennyien megkapják majd a szükséges tudnivalókat. val eszperantista lányok és fiúk készítik a Pionirót a hozzájuk hasonló korú gyerekek számára. A lapban versek, mesék, történetek, tréfák, játékok,' rejtvények és nyelvi gyakorlatok kapnak helyet. Elsősorban az eszperantót beszélő, illetve tanuló hazai kisdiákok számára készül a Pioniro, de szívesen használják segédanyagként az eszperantót oktató iskolák is. Naptár I 1987. február 26., csütörtök, Edina napja. A Nap kel 6.32 — nyugszik 17.23 órakor. A Hold kel 6.09 — nyugszik 15.15 órakor. Száznyolcvanöt éve született Victor Hugo (1802—1885) francia költő, regény- és drámaíró. Felhgsödés Várható időjárás ma estig: Erős felhősödés csak délutántól várható a Dunántúlon. Délnyugaton esetleg hószállingózás is előfordul. Napközben helyenként megélénkül a délnyugati szél. A hőmérséklet napközben 0 és plusz 5 fokig emelkedik. m / M r l«f „Tevehid Közös tévéestek közvetítéséről, tévé-, és rádióműsorok cseréjéről és tévériportok készítéséhez való kölcsönös segítségről írt alá megállapodást nyugatnémet partnereivel a jelenleg az NSZK-ban tartózkodó Leonyid Kravcsenko, a szovjet állami televízió- és rádióbizottság elnökének első helyettese- A Friedrich Nowottnyval, a WDR, valamint a Dieter Stohéval, a ZDF nyugatnémet tévétársaság elnökével Kölnben, illetőleg Mainz- ban aláírt együttműködési jegyzőkönyv gazdag program- cserét irányoz elő. Tervezik például,, hogy Mainz és Leningrad közöt ki- lencvenperces „tévéhidat” rendeznek, amelynek során a két város lakosainak képviselői véleményt mondanak időszerű kérdésekről, kicserélik tapasztalataikat életmódjukról, hétköznapi problémáikról. Grammy-díjak Paul Simon — az egykori Simon és Garfunkel kettős tagja — „Graceland” című lemeze lett az év albuma az Egyesült Államokban, megkapta a Grammy-díjat, a filmművészet Oscar-díjával egyenértékű jutalmat. Simon Dél-Afrikában, fekete művészek közreműködésével — és részben afrikai zenei motívumok felhasználásával — készítette a nagy sikerű albumot, s a díjat átvéve, külön méltatta munkatársait, akik —, mint mondotta — „a legszörnyűbb elnyomásban élő országban” is képesek fenntartani művészetüket. Egyes amerikai polgárjogi szervezetek viszont bírálták a népszerű énekest, mert hajlandó volt Dél-Afrikában elkészíteni a lemez felvételeit. Az év lemeze is „ügyet” képvisel: Búrt Bacharach zeneszerző alkotása, a Thasz friends are for. (Erre valók a barátok) című nagy sikerű szám, amelyet „válogatott csapat”: Dionne Warwick, Stevie Wonder, Gladys Knight vett lemezre az AIDS-beteg- ségben szenvedők megsegítésére íródott és eladásának jövedelméből eddig már csaknem háromnegyed millió dollárt juttattak a betegség kutatására, gyógyítására. Az év énekesnője az úgynevezett popkategóriában Barbra Streisand lett. Bélámé pedagógus irányításáFilmes ismeretek Hogyan készül a film? cím- dásukat. A városi TIT-szer- mel tartottak előadást szer- vezet által szervezett művé- dán a pásztói középiskolások- szeti sorozat következő elő- nak, akik filmklub keretében ,. . ... , _ . , öt előadásból álló sorozaton adasan a ^elemz^ssel ,s- filmtörténeti és filmesztétikai merkedhetnek a pásztói diá- alapismeretekkel bővítik tu- kok. BUKFENC Eltűntek ä jégbordák, hónak nyoma sincs a közutakon. Nosza, ki a garázsból a verdával; nem rozsdásodott-e be a motorja? A masina vígan pörög, a sebesség mámo- rító. A mutató a 100-ason áll... Na még egy kicsit... A szomszéd azt mondta, hogy az övé „kiló negyvenet” megy, hát mi van ezzel a sze... Az eredmény a képen látható. A bukfenc Örha- lom és Balassagyarmat között történt. rigó—németh «*•* V, mmmmm Ülésezett a megyei úttörőelnökség Ismét lesz riadó Eszperantó gyermeklap Pécsett " — KÉZI MUNKAVÉGZÉS és kézi anyagmozgatás során következett be a munkabalesetek több mint fele a megye gazdálkodó egységeinél a múlt évben. A szerszámok, emelő- és szállítóberendezések, valamint a közlekedési eszközök használata pedig az összes balesetek egyharnadá* nak bekövetkezésében játszott szerepet. — MÉRNÖKÖK. A Nógrád Megyei Állami Építőipari Vállalatnál 55 felsőfokú végzettségű szakembert tartanait nyilván, akik közül 21 volt tanulmányi ösztöndíjas. Jelenleg 11 tanuló áll szerződésben a vállalattal. A későbbiekben elsősorban az építészmérnökök arányát szeretnék emelni az üzemmérnökökkel szemben. — Közművesítés Bátonyte" renyén. összesen csaknem húszmillió forintot költ közművesítésre az idén Bátony- terenye Városi Jogú Nagyközségi Tanácsa. Javul a lakótelepek közművesítettsége, megépítik a Szalai és a Határ utakat, korszerűsítik az Iskola és a Népköztársaság "teákat. Sakkozó csodagyerek Üj csillag jelent meg a szovjet sakkcsillagokban egyáltalán nem szűkölködő egén. Neve Gata Kamszkij. 12 éves létére ez a leningrádi kisdiák megnyerte a Szovjetunió erős ifjúsági bajnokságát. A bajnokságban 18 év a felső korhatár, vagyis nálánál idősebb, tapasztaltabb sakkozókat győzött le. Gata, Kamszkij korához képest bámulatra méltóan magas színvonalon kezeli a végjátékokat. De nemcsak ki- ' vételes sakktudásával hívta fel eddig magára a figyelmet: hétéves korában megtanult olvasni, hatévesen pianínón bonyolult darabokat adott elő kottából, az iskolát pedig rögtön a harmadik osztállyal kezdte... Veszett róka Pásztóit! Kellemetlen látogatója akadt a minap a Mátraaljai Állami Gazdaság pásztói kerületi irodájának. A domboldalon lévő irodaház előtt egy jámboran sétálgató róka jelent meg és nekirontott a házat őrző kutyának. A házőrző eb rövid dulakodás után megsemmisítette a ragadozót. Dr. Bálint Tibor helyi állatorvos szerint a róka veszett volt, ezért a Köjál megtette a szükséges intézkedéseket. Felhívjuk a kirándulók és a Pásztó környéki lakosság figyelmét, hogy aki szelídnek mutatkozó, esetleg már elhullott rókát lát, értesítse a Köjált vagy a rendőri szerveket. — Faipar. Asztalosszakmában. egész évre biztosította a megrendeléseket a Salgótarjáni Faipari és Szolgáltató Kisszövetkezet. Idei legnagyobb munkájuk a salgótarjáni Arany János úti iskola és az új megyei könyvtár belsőépítészeti kialakítása —, 20 millió forintért. Emellett számos egyedi megrendelésnek is eleget tesznek. — A szécsényi Nógrádi Sándor Szakközépiskola diákjai mérték össze tudásukat kedden, a Krúdy Gyula Városi Könyvtárban. A vetélkedő témája állattenyésztési és gépészeti tudnivalókból, mező- gazdasági ismeretekből tevődött össze. Megye! gyorslisfo Nyereményj egyzék az 1987. február 24-én megtartott februári tv-lottó-jutalomsorsolásról, melyen a februári tv-lottósz^lvé- nyek és a február havi előfizetéses szelvények vettek részt. A nyereményjegyzékben az alábbi rövidítéseket használtuk: A Vásárlási utalvány (3000 Ft) B Dacia 1310 tip. személygépko«J csira szóló utalvány C Skoda 120 L. tip. czemélygép* kocsira szóló utalvány D Szerencseutalv. E Vásárlási utalv. F Vásárlási utalv. G Vásárlási utalv. H Vásárlási utalv. I Vásárlási utalv. (30 000 Ft) (10 000 Ft) (9 000 Ft) (7 000 Ft) (5 000 Ft) (4 000 Ft) 5 867 641 d. 5 873 858 h, 5 933 377 i, 5 941 594 i, 5 949 811 g, 5 958 028 g, 5 999 113 h. 77 552 749 d, 77 577 400 d, 77 585 61V 81 365 437 h, 81 414 739 h, 81 422 956 i, 81 431 173 i, 81 439 390 i, 81 447 607 f, 81 455 824 i, 81 464 041 i, 81 496 909 e, 81 505 126 e, 81 521 560 d, 81 529 777 f, 81 537 994 i, 81 546 211 i, 81 570 *62 81 020 323 g. 81 069 625 h, 81 118 927 f, 81 135 361 d, 81 143 578 i, 81 151 795 f, 81 160 012 g, 81 201 097 g, 81 217 531 d, 81 225 748 d, 81 233 965 e, 81 258 616 g, 81 266 833 h. 81 275 050 d, 81 283 267 f, 81 291 484 g, 81 299 701 f, 81 307 918 b, 81 316 135 d, 81,324 352 e, 81 332 569 f, 81 340 786 g, 81 349 003 f. A nyertes szelvényeket 1987. március 18-ig kell a totó-lottó kirendeltségek, az OTP-fiókok, vagy posta útján a Sportfogadási és Lottó Igazgatóság címére (1875 Budapest V., Münnich Ferenc utca 15.) eljuttatni. (MTI) Büntetőeljárás vesztegetés alapos gyanúja miatt A Budapesti Rendőr-főkapitányság gazdasági rendészete vesztegetés bűntettének alapos gyanúja miatt büntető- eljárást indított Szakaly Péter 58 éves és Szakaly Gergely 60 éves budapesti lakosok ellen. Szakaly Péter a Fővárosi Tanács VB kereskedelmi főosztályának társadalmi ellenőre a hamis igazolványnyal rendelkező testvérével, Szakaly Gergellyel 1985 és 1987 között Budapesten különböző vendéglátóipari egységben végzett ellenőrzést. Sza- kalyék az észlelt szabálytalanságokkal kapcsolatban ötszáztól kétezer forintig terjedő összegek ellenében eltekintettek az ellenőrzési naplóba történő bejegyzéstől. Ily módon a testvérpár három év alatt több mint 100 üzletben végzett* ellenőrzést. A felvett 100 ezer forinton fele-fele arányban osztoztak. Ügyükben — előzetes letartóztatásuk mellett — tovább folyik a vizsgálat. A MAGYAR NEMZETI BANK HIVATALOS deviza Árfolyamai Érvényben: 1987. február 26-án Devizanem vétel) eladási árt. 100 Ft-ban Angol font 6825,51 Ausztrál dollár 2982,48 Belga frank 117,18 Dán korona 643,71 Finn márka 976,49 Francia frank 729,01 Holland forint 2147,62 Ír font 6460,08 Japán yen (1000) 288,27 Kanadai dollár 3329,62 Kuvaiti dinár 15958,16 Norvég korona 631,68 NSZK-márka 2426,78 Olasz líra (1000) 34,13 Osztrák schilling 344,95 Portugál escudo 31,35 Spanyol peseta 34,53 Svájci frank 2874,27 Svéd korona 683,98 Tr. és cl. rubel 2797,20 TJSA-dollár 4428,39 ECU (Közös P.) 5012,89 6839,17 2988,46 117,42 644,99 978,45 730,47 2151.92 6473.02 288,85 3336,28 15990,10 632,94 2431,64 34,19 345,65 31,41 34,59 2880.03 685,34 2802,80 4437,25 5022.93 Az államközi megállapodásokon alapuló hivatalos árfolyamok változatlanul az 1986. november 25-i közlésnek megfelelően vannak érvényben. Hívható 13—16 Ara között NOGRAD, n Magyar Szocialista Munkáspárt Nógrád Megyei Bizottsága és a Nógrád Megyei Tanács lapja. Főszerkesztő: VINCZF ISTVANNÉ. Szerkesztőség: Salgótarján, Palócz Imre tér 4. Telefon: 10-977. Főszerkesztő: 11-504. Sportrovat: 14-596. Kiadja a Nógrád Megyei Lapkiadó Vállalat. Felelős kiadó: BÁLINT TAMÁS, a Nógrád Megyei Lapkiadó Vállalat igazgatója. Kiadóhivatal: Salgótarján, Palócz Imre tér 4. Telefon: 12-542. Telex: 229 109. Irányítószám: 3101. Terjeszti a Magyar Posta Előfizethető: bármely hirlapkézbesítő postahivatalnál, a hirlapkézbesítőknél, a Posta hírlapüzleteiben és a Hirlapelőfr/etési és Lapellátási Irodánál (HELIR) Budapest, V. József nádor tér 1. 1900 közvetlenül vagy postautalványon, valamint átutalással a HEI.IR 215—9616? pénzforgalmi jelzőszámra. Előfizetési díj egv hónapra: 43 forint, negyedévre! 129 forint, egy évre.; 516 forint. Előállítja! a Nógrád Megyei Nyomdaipari Vállalat, 3101 Salgótarján, Palócz Imre tér 4. Pf..: 96. Felelős vezető: KELEMEN GABOR igazgató, HU ISSN 0133-155«.