Nógrád, 1987. február (43. évfolyam, 27-50. szám)
1987-02-25 / 47. szám
\ NÓGRÁDI TÁJAKON... TELEXEN ÉRKEZETT... NÓGRÁDI TÁJAKON... Szép szondái példa Segített az összefogás Bár, már csak mutatóba maradt imitt-amott hófolt, 'Szanda és környékén azonban — ottjártunkor legalábbis — még magasodtak a hóbarikádok. Ez a település kapott a legtöbbet az ,.égi áldásból”, s •itt volt a leghidegebb azokban a zimankós napokban. Hogy sikerült átvészelni a nehézségeket? — erről beszélgettünk Balatoni Jánossal, a Szandai Községi Közös Tanács elnökével. — Azt hiszem, szép példáját nyújtotta a falu annak, hogy nehéz helyzetekben milyen fontos a közösségi ösz- szetartás, a segitégnyújtás: Irdatlan mennyiségű hó hullott ezen a vidéken, azt hittük már sose lesz vége... A tanácsnak se gépe, se munkaereje nincs, tehát sok eszköz nem állt rendelkezésünkre. — Gazdálkodó szerv is alig van a környéken. — Igen, de a termelőszövetkezet kitett magáért. Az első perctől kezdve a mai napig mindent elkövettek azért, hogy ez az isten háta A Nógrád Volán szakszervezeti bizottsága 1976-ban hozta létre a vállalati jogsegélyszolgálatot azzal a szándékkal, hogy a dolgozók részére biztosítsa a , jogi tájékoztatást és tanácsadást, az ügyek intézéséhez szükséges segítségnyújtást, és bizonyos esetekben szakszerű képviseletet adjon a bíróságok és más hatóságok előtt. Az intézmény megalakulása óta együtt változott, fejlődött a társadalmi viszonyokkal, vállalatunkkal. Hatására teljesebben. hatékonyabban érvényesül a munkahelyi demokrácia, szárítókkal kimutathatóan csökkent a munkaidő-kiesés, helyes irányban fejlődött a dolgozók jogtudata, jogi ismerete, mely elősegítette a szocialista társadalmi együttélés szabályainak betartását, a munka- és állampolgári fegyelem terén is. Hogy mennyi bosszúságtól, ■utánajárástól mentette meg a dolgozókat a jogsegélyszolgálat, arról igazán az tud számot adni, akinek valamilyen “ügye már volt, s e segítséget Igénybe vette. A Nógrád Volánnál évente 90—100 az iktatott ügyek száma. A szakszervezeti bizottság rendszeresen figyemögötti kis település élelemhez jusson, használhatók legyenek az utak, tudjunk közlekedni. Éjjel-nappal cirkáltak kocsijaik, s a kelecsényi elágazótól Cserháthalápig, mintegy húsz kilométeres szakaszon tisztították az uta. kát, húzták ki az árokba csúszott autókat, segítettek az elakadtakon. Sőt, kimentek a tanyákra is, kivitték az öregekhez, az egyedülélőkhöz az élelmiszereket, a gyógyszereket, esetleg behozták őket orvoshoz. — Szandin, Szandaváral- ján és Terényben sok az időskorú, akiknek normális körülmények között sem köny- nyű a közlekedés. Hogyan segítettek rajtuk? — Az orvosi rendelőben ta- sakolták a gyógyszereket, név szerint, s k'ivitték az időseknek. Dr. Csordás Ildikó körzeti orvosunk nagyon lelki- ismeretesen végezte munkáját, több beteghez maga ment el. Egyébként, nem volt semmilyen balesetünk, ami azt jelzi, hogy a lakosság megfelelőképpen tisztította salemmel kíséri a tevékenységet, megteremtette a tárgyi feltételeket, s ami talán enné,l fontosabb, megtalálta azt a személyt, aki évek óta lelki- ismeretesen, rendkívül széles körű tapasztalatait, szaktudását felhasználva végzi ezt a felelősségteljes munkát. I Dr. Kovács László — a legtöbb dolgozónak „Laci bácsi” —, hetente két alkalommal fogadja Salgótarjánban, egy- egy esetben Balassagyarmaton, illetőleg Bátonyterenyén azokat a dolgozókat, akiknek jogi vitája adódott. Az elmúlt évben 91 esetben vették igénybe a szolgáltatást, képviseletre két alkalommal ke. •rült sor. E statisztikai adatokból azonban hiányzik az a számtalan tanács, melyet nem az irodában, hanem jövet-menet ad, vagy adott dr. Kovács László. Az esetek többségében polgári-jogi, államigazgatási, csa. ládjogi ügyek fordulnak elő. Ezek közé sorolandó a gyermektartással, házasság felbontásával, az ehhez kapcsolódó vagyonjogi kérdésekkel, öröklési szabályokkal, valamint a lakásügyekkel, különböző illetékekkel kapcsolatos ügyek. Az utóbbi időben egyre kevesebb a munkajogi témakör, ját portája előtt az utakat. Tudja, az ilyen hegyes-dombos vidéken bizony életveszélyes lehet egy-egy tisztítatlan útszakasz. De, említhetném a legkisebbeket, a gyerekeket, őket is megkülönböztetett figyelemmel kísértük, gondoskodtunk az iskolába menetelükről, hogy az időjárás miatt ne kelljen kihagyniuk tanítási napokat. — Végül is, mennyi plusz- költségbe került ez a tél a szandaiaknak? — Pontosan nem lehet ezt megbecsülni. Tény, hogy a termelőszövetkezet segítsége forintban biztosan meghaladja a félmilliót... A tanácsi kiadások csaknem százezer forinttal gyarapodtak a hideg időjárás miatt. Ám, hogy „csak” ennyi lett, abban nem kis szerepe van a helybeliek áldozatkészségének, önzetlenségének. De. azért azt hozzáteszem, hogy jó lenne, ha ezt az összefogást legközelebb nem a tél ellen kellene bizonyítanunk ... mely arra utal, hogy a vállalat munkajogi ügyintézése megfelelő. Az összes ügyben 64 volt felvilágosítás, tanácsadás, 27 esetben történt beadvány, illetőleg okiratszerkesztés. Egyre több vállalati nyugdíjas is felkeresi a jogsegélyszolgálatot. Előbbrelé- pés történt a propagandatevékenységben, melyben igen jelentős a „Házi Jogtanácsadó” kiadványainak terjesztése. A gyakorlati tapasztalatok alapján a tízéves tevékenységet a dolgozók ma is hasznosnak ítélték, s a továbbiakban is igénylik. A vállalati szakszervezeti bizottság a legutóbb a napokban értékelte az 1986-os év konkrét tapasztalatait, s állást foglalt a jövőben teendő intézkedésekkel kapcsolatban. A testület megállapította, hogy a jogsegélyszolgálat az általános szakszervezeti politikai munka szerves részévé vált, az eredeti célkitűzéseknek eleget tesz. További lehetőségek rejlenek a munkaügyi viták megelőzésében, s a továbbfejlesztésben kiemelt szerepet kell kapnia a munka- időalap védelmének, a munkából kieső órák csökkentésének. V. Gy. Jeget talált Mátyás a Balatonon A Balatonon Mátyás napján még összefüggő volt a jégtakaró. A hét eleji újabb hideghullám megszilárdította a korábban a felszínen már kásásodó jeget. A halászok, a nád- és jégvágók Mátyás-napi szemléjükön megállapították, hogy helyenként még 20 centiméteres a tó téli takarója, a jég azonban már erősen ,gyertyásodik”, sok millió jégcsap képződött a jégpáncél alján. A gyakran megerősödő szélben várható a hirtelen zajlás, ezért ezen a héten — hogy a nádasokat fel ne tépje — napjában mintegy 3—4 millió köbméter vizet engednek le a Sió-csatornán át a Dunába. Az öblökben és a hévízforrások foltjainál már feltűntek a Mátyás-nap táján ívó csukák. A tavon feltűnően nagy madárcsapatok tanyáznak, mintha itt adtak volna találkozót egymásnak a délről északra tartó madarak. Megpihentek a tavon az átvonuló hattyúcsapatok is. (MTI) Munkásskanzent terveznek Pécsett Munkásskanzen felállítását tervezik Pécsett. A népi műemlékek skanzenjének mintájára egy hajdani lakóépületet kívánnak helyreállítani és az egykori munkáséletmód eredeti tárgyaival berendezni. Erre a célra a derűi-, vagy dörfli-házként emlegetett épületet szemelték ki a hely- történészek. Az 1860-as években épült L alakú, emeletes ház jellegzetes régi proletár-bérkaszár- nya, fából ácsolt körfolyosó- járól körülbelül harminc szo- ba-konyhás lakás nyílik, közös használatú árnyékszékekkel. Lakói — új otthonhoz jutván — elköltöztek, és a hatalmas épület nagyobb része most üresen áll. A valaha városperemi dörf- li-ház ma már belvárosinak számít, és múzeumi felhasználása mellett szól az is, hogy a mellette levő XVIII. századi tímárház fogadta be a várostörténeti és munkás- mozgalmi múzeumot. Ez a gyűjtemény a pécsi ipar megszületésének és fejlődésének •történetét is bemutatja, a hozzácsatlakozó dörfli-ház kiállításai pedig az ipari munkásság életmódját fogják szemléltetni. (ta—) Tíz éve kezdődött Jogsegélyszolgálat a Nógrád Volánnál A trópusokon a krotonok örökzöld fákká, bokrokká nőnek, a három méter magasságot is elérik. Nálun^ dédelgetett üvegházi növények, amelyek bizony gyakran csalódást okoznak tulajdonosuknak, mert a száraz levegőjű központi fűtésű lakásokban gyakran tönkremennek. A leveleik szeldeltek vagy egyszerűbbek, igen változatos színűek, gyakran az erezet a színe®, a feltűnő. A halványrózsaszínűtől a fehéren át a narancsig és a sötétbordóig, sőt a csaknem feketéig igen változatos színhatást mutatnak. A virágjuk jelentéktelen de a levelek tarka szépsége kárpótol a virág egyszerűségéért. Nagyon nagy a fényigényük, ezért a szoba legjobban megvilágított részébe tegyük. Különösen jól érzi magát a kroton a párás ablakkertben, ahol a huzat sem bántja. Ha sötét sarokba vagy rosszul megvilágított szobába kerül, a levelei elhálványodnak. A tűző napon viszont nem érzik jól magukat ezek a szobanövények, amelyeket a nyári szabadság két hetére sem tehetünk a szabadba, a tűző napra. Számukra a legjobb a délkeleti, vagy délnyugati tájolású ablak, de a huzatra fokozottan érzékenyek, csakúgy, mint a hirtelen hőmérséklet-változásokra. Tarthatjuk a nappali szobában 18— 20 fokon a krotont. Az edzettebb faKertbarátoknak Csodálatos krotonok Jók a 16 fokot is elviselik tartósan, sőt az ennél alacsonyabb hőmérsékletet is. Nagy levélfelületük miatt sokat párologtatnak, tehát bőséges öntözést is kívánnak. A krotonokat is lágy vízzel (esővízzel, hólével, forralt vízzel) öntözzük. Ha véletlenül túl sokat adunk egyszerre a cserép tálkájában összegyűlő vizet öntsük le. Márciustól szeptemberig bőségesen öntözzük, a téli hónapokban azonban legyünk óvatosak az öntözővízzel. Januártól márciusig csak mérsékelt öntözést kíván, de a földlabdája ezért ne száradjon ki, még rövid időre sem. A túl száraz levegőjű helyiségben a levelek lehullanak, de előbb atkák lepik el a krotont. Ha a kroton az ablakkertben van, a párásítás egyszerű, ha a nappali szobában van, a cserepet helyezzük nagyobb tálcára, amelyre nedvszívó anyagot, például nagyszemcséjű perli tét teszünk, amelyet állandóan nedvesen tartunk, így párásítjuk a növény közvetlen környezetét. Az öntözésnek van egy sarkalatos pontja: lehetőleg a reggeli órákban adjuk a vizet, soha sem este. Időnként nem árt az egész növényt tiszta, lágy vízzel lepermetezni. A téli időszakban ne lombtrágyázzuk a növényt csak márciustól szeptemberig, A lombtrágyázást mindig akkor kezdjük el, amikor a hajtásfejlődés megindul, vagyis április közepétől. Űjracserepezni a tavaszi időszakban érdemes, áprilistól. Levélkomposzt, érett istállótrágya és porrá zúzott agyag 2:2:1 arányú keverékében. A agyag helyett megfelel az érett gyepszínföld is. A cserép aljára tegyünk kavicsból drén- réteget. Magunk is szaporíthatunk krotont egy kis szakértelemmel és szerencsével. A legszebb növényeket a csúcshajtások meggyökereztetésével kapjuk. Durva homok és rostos tőzeg egyenlő arányú keverékével gyökereztessünk. A 25—30 fokos talpmeleg elősegíti a gyö- keresedést, amely főleg a gyökeresedés kritikus három hete alatt fontos. A párás környezet, amelyet a legegyszerűbben fóliatakarással érhetünk el, elősegíti a gyökeresedést. A dugvány vágásaikor bőséges tejnedv folyik, amelyet elállíthatunk. ha a dugvány talpát faszénporba mártjuk. T. B. J'W ■■■ .................... P ályázati felhívás tiszthelyettes-iskolába A Honvédelmi Minisztérium pályázatot hirdet tiszthe- lyettes-iskolai felvételre. Azoknak a 17 és 23 év közötti férfiaknak a jelentkezését várják, akik kedvet és tehetséget éreznek a katonai pálya iránt, s élethivatásul választják a haza fegyveres szolgálatát. Az ország különböző helyőrségeiben működő iskolák parancsnoki, technikai, illetve gazdálkodási beosztások ellátására képeznek ki tiszt- helyetteseket. A középiskolai végzettséggel, vagy a választott katonai szakkal megegyező szakmunkás-képesítéssel rendelkezők képzési ideje egy év. Azok a jelentkezők, akik nem rendelkeznek középiskolai végzettséggel és szakmunkás-képesítésük eltér a választott katonai szaktól, két év alatt végeznek, s megszerezhetik a katonai szakképzettségnek megfelelő szakmunkás-képesítést is. A legjobbak további egyéves képzés után érettségi vizsgát tehetnek. Az általános iskolainál nem magasabb végzettségű pálvázók egészségi alkalmassági' vizsgálat után sorkatonai szolgálatot teljesítenek a választott szaknak megfelelő csapatnál. Két év csapatszolgálat, továbbá egyéves, levelező rendszerű tiszthelyettes-iskolái beosztást kapnak. A hallgatók ingyenes ellátást, zsebpénzt és tanulmányi pótlékot kapnak. A Magyar Néphadsereg tár. sadalmi ösztöndíjjal is segíti azokat . a szakmunkástanulókat. akik a tiszthelyettesi hivatást választják, de a jelentkezési korhatárt még nem érték el. Az ösztöndíj elnyerésének feltételeiről a megyei hadkiegészítési és területvédelmi — illetve a fővárosi hadkiegészítő — parancsnokságok adnak részletes felvilágosítást. Ugyancsak a hadkiegészítési parancsnokságokon, a pályára irányítási főtiszteknél érdeklődhetnek a jelentkezők a pályázat részleteiről. A jelentkezési lapokat — amelyeket március 15-ig kell beküldeni a területileg illetékes megyei hadkiegészítési és területvédelmi parancsnokságra — a pályázók a hadkiegészítő parancsnokságoktól, a tanulók az iskolájuk igazgatójától, a sorkatonák pedig parancsnokaiktól szerezhetik be. Centenáriumra készül az Országos Mentőszolgálat Hamarosan befejezik az Országos Mentőszolgálat, a budapesti és Pest megyei mentőszervezet Markó utcai székházának rekonstrukcióját. Az öreg épület műszaki berendezéseiben is megújulva „köszönti” májusban a hazai embermentés megszervezésének, a Budapesti önkéntes Mentőegyesület megalakulásának 100. évfordulóját. Miként dr. Andics László főigazgatóhelyettes, az MTI munkatársának elmondta: mintegy 12 millió forintnyi költséggel helyreállították az épület eredeti külsejét, korszerűsítették annak elektromos és fűtőhálózatát, valamint telefonközpontját. A négyévi munka eredményeként a segélyhívók pillanatok alatt elérhetik az Országos Mentő- szolgálat központi irányító csoportját, amely nemcsak telefonon, hanem rádión és telexen is kapcsolatot teremthet a megyei mentőszervezetekkel, állandó kontaktusban lehet a budapesti mentőgépkocsikkal. Megteremtődtek tehát mind a fővárosi, mind a Pest megyei mentőszervezet tevékenységének feltételei. Budapest legnagyobb mentőállomása négy évvel ezelőtt az Országos Mentőszolgálat új bázisán kapott helyet, akárcsak az intézmény fő- igazgatósága, központi gépkocsitárolója, szerelőműhelye és raktára. A 167 mentő- állomás zöme megfelelő körülmények között végzi életmentő feladatát, csupán kisebb részük szorul felújításra. A mentésnél nélkülözhetetlen technikai és gyógyászati eszközök is adottak. Áz Országos Mentőszolgálat 1700 mentőautója közül 36 úgynevezett rohamkocsi, amelyben a kórházak intenzív osztályaihoz hasonló orvosi ellátásban részesíthetik a betegeket. A világon először hazánkban használtak rohamkocsit; jelenleg 350 000 lakosra egy ilyen, korszerű diagnosztikai és terápiás eszközökkel felszerelt intenzív egység jut. Számukat a VII. ötéves terv időszakában tovább gyarapítják; a cél, hogy 200 000 lakosra jusson egy ilyen jármű. Az Országos Mentőszolgálat több mint 6000 dolgozója május 5—10. között ünnepli a magyarországi szervezett embermentés centenáriumát, valamint intézményük megalakulásának 39. évfordulóját. Egy torta volt a Békés megyei Csorváson rendezett családi sportnap legnagyobb szenzációja. A 251 kilogrammos tortát az Orosházi Sütő- és Édesipari Vállalat cukrászai sütötték. A két és fél méter hosszú süteményóriás elkészítéséhez nem kevesebb, mint 1140 darab tojást, 50 kilogramm cukrot, 30 kilogramm vajat, 50 kilogramm lisztet, 6 kiló kakaót és 6 kiló kókuszreszeléket használtak fel. Az óriás torta tetejét kókuszreszelékkel megrajzolt kézilabdapálya díszítette. (MTI-fotó: B. Fazekas László) NÓGRÁD - 1987. február 25., sierda 5