Nógrád, 1987. február (43. évfolyam, 27-50. szám)
1987-02-24 / 46. szám
Népi ellenőrök vizsgálják Rélságon Központi ellenőrzésekhez kapcsolódva, az idén a rét- ság' népi ellenőrök azt vizsgálják, milyen szerepe van a magánkereskedelemnek a lakosság ellátásában, hogyan szolgálja a megye munkaerő- szükségletének kielégítését a szakmunkásképzés, az utánpótlás nevelése, továbbá helyi gazdálkodó egységeknél a nagy értékű termelőberendezések kihasználása is az ellenőrzések tárgya lesz. UtóvizsTöbbletfeSadat — sínen Jelentős exportfeladatot teljesít ebben az évben a Ve- gyépszer salgótarjáni gyára. Egy kooperáció keretében mintegy 5 ezer tonna csövet szállítanak a Szovjetunióba, s ehhez az alapanyagot nyugati cég szállítja. A MÁV miskolci igazgatósága egyeztette a gyárral a fuvarozásból adódó pluszfeladatokat, s Aranyat érő étkek Gasztronómiai országos bemutatót tartottak az elmúlt hét végén Budapesten, a Budapest Kongresszusi Központban. A Magyar Szakácsok és Cukrászok Szövetsége rendezésében meghirdetett bemutatón megyénk vendéglátós szakemberei is részt vettek — szép sikerrel. Központi baleseti gyermekambulancia Budapesten fii a f4-596! Sötét a iépcsőház... Szerencsére csők az esti és a hajnali órákban zavarja a lakók közlekedését Salgótarjánban, a Déryné út 2. számú házban. Erről tájékoztatta szerkesztőségünket Gordos Fe- rencné. Legutóbb január közepén jelezték a világítási automata hibáját, ám az illetékesek azóta semmit sem intézkedtek. A lakók panaszát továbbítottuk az ingatlankezelő vállalat 5. számú házkezelősége vezetőjének, Papp Gusztávnak. Kérésünkre elmondta, hogy a szóban forgó automata hiánycikk, s bár a napokban kaptak néhány darabot, ezek típusa különbözik az eddigiektől. Szakembereik azon dolgoznak, miként tudnák helyettesíteni a régit az újjal. Megígérte, amíg végleges megoldást nem találnak, kiiktatják az automatát és külön kapcsolóval üzemeltetik a lépcsőházi világítást. Kulcsot találtak... 1., február 21-én, szombaton Salgótarjánban, a Gorkij- telepen, a régi ,,faposta" környékén. Gazdája átveheti a NÓGRÁD-szerkesztőség portáján. Cím: Salgótarján, Pa- lócz Imre tér 4. Ki tudói! többet... Ki tud többet a Szovjetunióról? címmel vetélkedőt tartottak hétfőn a balassagyarmati Szántó Kovács János Gimnázium és Szakközépiskola falai között. A versengésben Nógrád megye középiskoláinak diákjai adtak számot a Szovjetunió gazdasági, társadalmi és művészeti életéről szerzett ismereteikről. A négyfős csapatokkal zajló vetélkedő győztese a pásztói Mikszáth Kálmán Gimnázium és Postaforgalmi Szakközépiskola lett, második helyen a balassagyarmati Balassi Bálint Gimnázium végzett. A Debrecenben sorra kerülő országos döntőn a két iskola képviseli Nógrád megyét. Viel« gyógyszerészek Nógrád megyében Fél évig tartózkodik Magyarországon az a tíztagú vietnami gyógyszerész-delegáció, amely ezekben a napokban Nógrád megyével ismerkedik. A vendégek ellátogattak a balassagyarmati gyógyszertári központba, a Drogunion mohorai egységébe, tanulmányozták a városok, a nagyközségek gyógyszerellátását, tapasztalatokat gyűjtöttek a megyeszékhely gyógyszertáraiban. Programjukban szerepel még az egészségügyi szakközépiskolával, a megyei kórház életével való ismerkedés, a KÖJÁL munkájának tanulmányozása. A vietnami küldöttség március 16-án utazik vissza Budapestre. 14-596 'Hívható 13—IS óra között A budapesti Heim Pál Gyermekkórház-Rendelőintézet gyermeksebészeti épületében e hét végétől központi gyermekbaleseti ambulancia kezdi meg működését. Február 28-tól kezdődően, minden szombaton, vasárnap, s a munkaszüneti napokon reggel 8 órától este 20 óráig kereshetik fel járó betegként fl szoláltatási fórum előKészitése Az országos szolgáltatási fórum előkészítéséről tárgyalt a Fogyasztók Országos Tanácsának szolgáltatási szakértői bizottsága hétfőn, a népfront székházában. A fórumot idén az első fél évben rendezik meg. Az ülésen megvitatták, hogy miként képviselhetné a legjobban majd ez a fórum a szolgáltatásokat igénybe vevő lakosság érdekeit. Mindenekelőtt úgy — hangsúlyozták többen is —, hogy a tanácskozás ne váljék csupán az állami irányítás és a szolgáltatást végző vállalkozók közötti párbeszéddé, mert így éppen azok sajátos érdekei nem kapnának hangot, akiknek a képviseletében ezt az országos fórumot tervezik. Megyei szinten előzetes fórumokat is rendeznek, így az ott elhangzó lakossági észrevételek is felhasználhatóak az országos összegzéshez. A vitaindítóhoz kapcsolódnak majd a piaci, az árviszonyokat, az alkatrészellátás javítását tárgyaló, valamint a szolgáltatást végzők tapasztalatait ismertető előadások. 5aia.tA.c11 v cxc, axicx ívKziiy uoziiiCD helyzete kerül terítékre. Saját tervezésű ellenőrzési feladatok között szerepel az új üzemeltetési formák és a szövetkezeti irányítás, illetve az üzlet- és árpolitika közötti összhang vizsgálata. Az év második felében viszont arra lesznek kíváncsiak a rétsági népi ellenőrök, miként használják ki a közületi és a személyi tulajdonú gépjárműveket a helyi gazdálkodó egységek. vállalta, hogy időben biztosítja a be- és kiszállításhoz szükséges kocsikat. A két hónapig tartó, mintegy kétezer többletkocsit igénylő feladat sikeres teljesítése érdekében naponta egy fékező és egy vonatvezető alkalmazottat irányítanak át a kisterenyei állomásfőnökségről a salgótarjáni körzetbe. Papp Szász János, a Narancs Szálló felszolgálója aranyérmet szerzett, házbéli kollegái közül Bacsóka Fe- rencné cukrász ezüst-, Koós Sándor konyhafőnök pedig egy ezüst- és egy bronzéremmel térhetett vissza. Kopplányi Jánps, a Börzsöny Áfész cukrászüzemének a vezetője szintén bronz fokozatot ért el. az ügyeletet azok a 14 éven aluli gyerekek, akik Budapest területén sérülést szenvedtek. Az intézkedés célja, hogy tehermentesítse az ügyeletes gyermeksebészeti osztályokat. A kórházi kezelést igénylőket továbbra is az aznap ügyeletes gyermeksebészeti osztályon látják el. 1987. február 24., kedd, Mátyás napja. A Nap kel 6.36 — nyugszik 17.20 órakor. A Hold kel 4.48 — nyugszik 12.24 órakor. Százhatvanöt éve született a felvidéki Toporcon, és Nyíregyházán halt meg Irányi Dániel (1822—1892) polgári demokratikus politikus, újságíró. Időjárás szerdától szombatig Előrejelzés az ország területére ma estig: Eleinte a felhőátvonulásokból elszórtan várható hózápor- Később túlnyomóan derült, száraz időre lehet számítani. A gyakran erős, néhol viharos lökésekkel kísért északnyugati szél mérséklődik. A legmagasabb nappali hőmérséklet mínusz 1 és plusz 4 fok között alakul. Távolabbi kilátások szerdától szombatig: Eleinte általában kevés felhő várható, erős lesz az éjszakai lehűlés. Később változóan felhős idő várható, számottevő csapadék nem valószínű. A legalacsonyabb hajnali hőmérséklet eleinte mínusz 6 és mínusz 11, később mínusz 2 és mínusz 7 fok között várható, a legmagasabb nappali hőmérséklet eleinte mínusz 1 és plusz 4 fok, később 1 és 6 fok között lesz. Jelentős mennyiségű (legalább 5 mm/nap) csapadék nem várható. — Üdültetés. Tavaly 4,8 millió forintot fordított üdültetésre a Salgótarjáni Kohászati Üzemek. Idén valamelyest csökken az erre fordítható összeg, melyet a három üdülő könyvtárainak felfrissítésére, korszerűsítésre használnak fel. Emellett újszerű kezdeményezésként népművelők biztosítanak programokat egy-egy időszakban. Mit fizet a totó? A Sportfogadási és Lottó Igazgatóság tájékoztatása szerint a totó 8. játékhetére 6 383 822 darab szelvény érkezett be. A mérkőzések törlése miatt 13 plusz 1 találatos szelvény nem lehetett. A nyeremények: 13 találatos szelvény 556 darab, nyereményük egyenként 17 856 forint. 12 találatos szelvény 9314 darab, nyereményük egyenként 533 forint. 11 találatos szelvény 69 804 darab, nyereményük egyenként 71 forint. 10 találatos szelvény 312 676 darab, nyereményük egyenként 30 forint. A kifizetés időpontja: február 28-tól. A Börzsöny vidéki Áfész tereskei gázcseretelepén száz darab palack cseréjére van lehetőség, amelyeket az üzemeltető hetente kap az elosztóhelyről Kapásra várva a vízválasztói tónál. — bp — — Számítógépes mikroklub immár négy működik a megyében, a Neumann János Számítógéptudományi Társaság gesztorságával. Salgótarjánban kettő, Szécsényben és Balassagyarmaton egy-egy klub tevékenykedik, heti két alkalommal lehetőséget biztosítanak 30—40 kisdiák számára, a számítástechnika elméleti és gyakorlati elsajátítására. Rádióklub Balassagyarmaton Javában zajlanak ezekben a hetekben az MHSZ-klub- közgyűlések. A balassagyarmati városi rádióklub éves közgyűlésén az MHSZ országos központ munkatársa, Hut~ lasa Ottó alezredes elismeréssel szólt a rádióamatőrök munkájáról, akik közül kiemelkedő eredményt értek él rádiótöbbtusában Lakatos László és Molnár Zoltán, a balassagyarmati klub tagjai. Megkerült az eltűnt ráckevei kislány Visszakerült édesanyjához az a ráckevei kislány, aki február 11-én a tanítás után tűnt el. Mint ismeretes, a Pest Megyei Rerfiőr-fökapitányság a közelmúltban a lakosság segítségét kérte egy elveszett kislány a 11 éves Varga Teréz megkereséséhez. A rendőrségi vizsgálat során megállapították, hogy a gyermek február 11-én, a tanítás befejezése után nem tért haza, hanem egy — egyelőre ismeretlen — nővel Budapestre utazott. , A fővárosban egyedül csavargó kislányt két fiatal a X. kerületi kapitányságra vitte. A rendőrkapitányság járőre a gyermeket a Fővárosi Tanács általános iskolai és nevelőotthoni ideiglenes szállásán helyezte el. A kislány személyazonosságának megállapítását megnehezítette, hogy a gyerek nem a saját nevét adta meg. Az adatok egyeztetése során azonban megállapították kilétét, s Teréz csakhamar visszatérhetett édesanyjához. — MALOMBÓL SZÁLLODA. Szállodává alakítják a Schulczer- malmot Mosonmagyaróváron. A barokk malomépületet a XVIII. század közepén emelték. Tető- szerkezete néhány évvel ezelőtt tűz martalékává lett, falai azonban szerencsére nem estek áldozatul a lángoknak, a díszes homlokzatú. kétszintes épületet rendbehozzák. egy harmonikusan hozzá illeszkedő keresztszárny- nyal bővítik, és 60 személy befogadására alkalmas szállodát nyitnak benne. — Közvilágítás. Űjabb emelőkosaras gépjárművel gazdagodott az ÉMÁSZ salgótarjáni üzemigazgatósága. A Simon típusú korszerű jármű a második megyénkben, s beállításával javul a közvilágítási javítási munkák színvonala és gyorsasága. A berendezés 3,5 millió forintba került. A MAGTÁR NEMZETI BANK HIVATAL09 ORVI7 A ARFOT V AIV» AI Érvényben: 1987. február 24-éa Devizanem vételi eladási árt. 100 Ft-baö Angol font Ausztrál dollár Belera frank Dán korona Finn márka Francia frank Holland forint ír font Japán yen (1000) Kanadai dollár Kuvaiti dinár Norvég korona NSZK-márka Olasz líra (1000) Osztrák schilling Portugál escudo Spanyol peseta Svájci frank Svéd korona Tr. és cl. rubel USA-doIlár ECU (Közös P.) 6806,92 2957,97 117,01 643,08 975,81 728,36 2146,14 6459,04 288,71 3334,13 15980,07 634,94 2424,08 34,10 344,68 31,36 34,44 2867,53 683,32 2797,20 4436,07 5004,59 6820,54 2963,89 117,25 644,36 977,77 729.82 2150,44 6471,98 289,29 3340,81 16012,07 636,22 2428.94 34.1« 345,38 31,42 34,50 2873,27 684.68 2802,80 4444.95 5014.61 Az államközi megállapodásokon alapuló hivatalos árfolyamok változatlanul az 1986. november 25-i közlésnek megfelelően vannak érvényben. A MAGYAR NEMZETI BANK VALUTA- (BANKJEGY- és CSFKK-» Árfolyamai Érvényben: __1987. február 24-től__27-ig D evizanem vételi eladást ____ ___árf. íOO Ft-ban A ngol font 6609,32 7018,14 Ausztrál dollár 2872,10 3049,76 Belga frank 113,62 120,64 Dán korona 624,41 663,03 Finn márka 947,49 1006,09 Francia frank 707,22 750,96 Görög drachma a) 30,45 32,33 Holland forint 2083,84 2212,74 ír font 6271,54 6659,48 Japán yen (1000) 280,33 297,67 Jugoszláv dinár 7,60 8.06 Kanadai dollár 3237,35 3437.59 Kuvaiti dinár 15516,19 16475,95 Norvég korona 616,51 654,65 NSZK-márka 2353,71 2499.31 Olasz líra (1000) 33,11 35.15 Osztrák schilling 334,68 355.38 Portugál escudo 30,45 32,33 Spanyol peseta 33,44 35,50 Svájci frank 2784,29 2956.51 Svéd korona 663,48 704.52 USA-dollár 4307,29 4573.73 ECU (Közös P.) 4859,31 5159,89 a) vásárolható legmagasabb bankjegy címlet: 500-as. (MTI) Reiiirkízea a debreceni gyilkosság gyaeúsi'oltiai Gyors intézkedések nyomán, röviddel a bűncselekmény elkövetése után rendőrkézre kerültek a debreceni brutális gyilkosság gyanúsítottjai. A február 22-re, vasárnapra virradó éjszaka ismeretlen tettesek debreceni lakásán brutális njódon megölték Z. Zoltán 72 éves nyugdíjast, majd az idős ember értéktárgyaival távoztak. A bűncselekmény felfedezését követő rendőri intézkedések gyors eredményre vezettek: órák alatt kézre került a bűn- cselekmény elkövetésével alaposan gyanúsítható Lipől« Sándor 21 éves büntetett előéletű foglalkozás nélküli, valamint Here Sándor 16 éves foglalkőzás nélküli és Fazekas Andrea 16 éves foglalkozás nélküli —, mindhárman kemecsei lakosok. Kihallgatásuk során, valamennyien beismerték a bűncselekmény elkövetését, s a rendőrség lefoglalta náluk a lakásból elvitt értékek egy részét. A Hajdú-Bihar Megyei Rendőr-főkapitányság a gyanúsítottakat őrizetbe vette, s folytatja a bűnügy vizsgálatát. NOGRAD, a Magyar Szocialista Munkáspárt Nógrád Megyei Bizottsága es a Nógrád Megyei Tanács lapja. Főszerkesztő: VINCZE ISTVANNE. Szerkesztőség: Salgótarján, Palócz Imre tér «. Telefon: iu-977. Főszerkesztő: 11-504. Sportrovat: 14-596. Kiadja a Nógrád Megyei Lapkiadó Vállalat. Felelős kiadó: BÁLINT TAMAS, a Nógrád Megyei Lapkiadó Vállalat igazgatója. Kiadóhivatal: Salgótarján, Palócz Imre tér 4. Telefon: 12-542. Telex: 229 109. Irányítószám: 3101. Terjeszti a Magyar Posta Előfizethető: bármely hfrlapkézbesftő postahivatalnál, a hfrlapkézbesítőknél, a Posta hírlapüzleteiben és a Hírlapelőfizetési és Lap- eilalasi Irodánál (HELIR) Budapest, V. József nádor tér 1. 1900 közvetlenül vagv postautalványon, valamint átutalással a HH.IR 215—9616? pénzforgalmi jelzcí^sás;™. Előfizetési díj egy hónapra: 13 forin- ■unyedévwt 129 forint, egy évre! 516 forint. Előállítja: a Nógrád Megyei Nyomdaipari Vállalat, 3101 Salgótarján, Palócz Imre tér 4. Pf.: 96. Felelős vezető: KELEMEN GA22SS igazgató, HU ISSN 0133-1558. 1