Nógrád, 1987. február (43. évfolyam, 27-50. szám)

1987-02-18 / 41. szám

NOGRAD társadalmi munkára A Kandelláber GMK szakem­berei éjszakai műszakban, a budapesti Lánchídon leszerel­ték a híd déli oldalán levő világítótesteket. A kandelá­bereket átvizsgálják, pótolják a hiányzó és sérült részeket. A gazdagon díszített lámpa­testek a híd felújításának utolsó szakaszában, várható­an a jövő év elején kerülnek a helyükre. Városkörzeti népfront veze­tők tanácskoztak kedden Pásztón. Megvitatták az idei társadalmi munkaakciók ter­vét, amelynek különös jelen­tőséget ad, hogy az 1987-ben elvégzendő önkéntes közhasz­nú munkákra külön-külön ter­vet készít a népfront mellett a városi tanács és a KISZ is. A tegnapi tanácskozáson a hat körzeti bizottság vezetője a saját településrészükön időszerű társadalmi munka­feladatokat ismertette. A tanácstagi beszámolók­kal kapcsolatban arról esett szó, hogyan segíthetik a nép­frontaktivisták az e hét ele­jén megkezdődött esemény- sorozat sikerét. Naptár 1987. február 18. Szerda. I Bernadett napja. A Nap kel 6.46 — nyug­szik 17.10 órakor. A Hold kel 22.31 — nyugszik 8.29 órakor. Százöt éve született Jancsik Ferenc (1882—1944) vasesz­tergályos, a munkásmozga­lom kiváló katonája. Eső Várható időjárás az ország te­rületén ma estig: Túlnyomóan borult, párás, több­felé ködös idő lesz, csupán észa­kon szakadozik fel néha a fel­hőzet. Országszerte várható csa­padék, a Dunántúlon eső, egy­re többfelé hóesés, másutt eső valószínű. Az északi szél a Du­nántúlon időnként megélénkül, másutt mérsékelt változó irányú szél várható. Legmagasabb nappali hőmér­séklet 2 és 7 fok között alakul. D Tv-lottó nyerőszámai: Közművelődési mozgalom brigádoknak EGY PERC TELEFON Lesz-e villany a Szilvásban? A múlt esztendő végén, a Pécskő-szilvás, Pécskő-ba- rackos, a Simon-féle telkek tulajdonosainak levelet kül­dött ki a Salgótarjáni Városi Tanács műszaki osztálya. Eb­ben kérték, nyilatkozzanak: csatlakoznak-e számos telek- tulajdonos által felvetett vil­lamosítási elképzeléshez. Azóta néhány hét eltelt — az ügy pártolói közül többen foglalkoznak a gondolattal, haladt-e előre valamit a terv. A Salgótarjáni Városi Ta­nács műszaki osztályának il­letékeséhez, Kissné Horváth Zsuzsa főelőadóhoz továbbí­tottuk a kérdést. — összesen 252 értesítést küldtünk ki. Ebből 174 fő postázta a válaszát, 146-an igent mondtak, egyértelmű­en szeretnék a villany beve­zetését. Huszonhárom azok száma, akik nem igénylik ezt. Öten nyilatkoztak úgy, hogy e rájuk eső költségek nagysá­gától teszik függővé, kérik-e a villanyt. A több. mint 50 százalék bőven adott, de meg egy kicsit várunk. Néhány telektulajdonosról kiderült, már nem a régi lakáscímén lakik, újra értesítettük őket. Az valószínűnek lát­szik, hogy lesz mód e prog­ram megvalósítására. De először villamos kiviteli ter­vet kell készíteni, ezután tud­juk tájékoztatni a várható költségekről az érdekelteket, csak ezt követheti a megva­lósítás. / Felgyújtotta magát Zalaegerszegen, hétfőn, az esti órákban Némethi Árpád Lajos 29 éves portás, büntetett előéletű, helyi lakos, a ruháját benzinnel leöntötte, majd meggyújtotta. A tüzet a közelben tartózkodók rö­vid idő alatt clo’tották. Némethi — aki súlyos égési sérüléseket szenvedett — elmondta, hogy tet­tét azért követte el, mert aznap kellett volna az emberölés kísér­lete miatt kiszabott hároméves szabadságvesztés büntetése letöl­tésére a Zala Megyei Bíróságon jelentkeznie. Idén is meghirdetik a Nóg- rád megyében dolgozó ipari, mezőgazdasági, valamint szol­gáltató szövetkezetek szocia­lista brigádjainak közművelő­dési mozgalmát. A mozgalom célja, hogy olyan művelődési lehetőséget kínáljanak a kollektíváknak, amely lehetővé teszi a bri­gádtagok folyamatos, rendsze­res és változatos művelődését. A meghirdető szervek — tár­sadalmi és tömegszervezetek, Könyv az Mutatós külsővel, 325 oldal terjedelemben került ki a nyomdából az „SBTC labda­rúgó krónika”, mely a fekete- fehér színj a zászlajára tűző bányászklub, a több. mint fél évszázadra visszatekintő SBTC labdarúgó-szakosztályá­nak sikereit és kudarcait ele­veníti fel. A szerzők: Varga Lajos, Tóth István, Kálovits Géza. A kiadványhoz Zsuffa Mik­lós, a Nógrádi Szénbányák vezérigazgatója írt előszót. A Újabb faluházak Zalában Az országos hírű zala- szentlászlói faluház után újabb zalai községekben léte­sítenek hasonló célú intéz­ményt. Bagódon és Bakon már épül a falu háza, a bú- csuszentlászlóinak pedig el­készültek a tervei, s hozzá­fogtak a területrendezéshez is. Az utóbbi településen kü­lönösen nagy szükség van rá, mert jelenleg nincs megfelelő otthon a kultúrának, a kö­zösségi életnek. \ A Búcsúszentlászló központ­jában részben társadalmi összefogással felépítendő több célú létesítmény csaknem 10 millió forintba kerül. Hasz­nos alapterülete 632 négyzet- méter lesz. Földszintjén — a különböző társadalmi szervek helyiségei mellett — 800 sze­mély befogadására alkalmas nagytermet, bisztrót, tetőte­rében pedig könyvtárat, ol­vasótermet, játszó- és klub­szobát alakítanak ki. Kevesebb üzemi baleset Együttes ülést tartott ked- ken a Nógrád Megyei Mun­kavédelmi Bizottság és a Szakszervezetek Nógrád Me­gyei Tanácsának munkavédel­mi bizottsága. Peregi István, a megyei felügyelőség vezetője a múlt évi munkavédelmi te­vékenységről, a bekövetkezett balesetek gyakoriságának 'ala­kulásáról tájékoztatta a meg­jelenteket. A tavalyi év fő célkitűzése volt, hogy az utóbbi években emelkedő ten­denciát mutató üzemi balese­tek száma csökkenjen. Az alapvető cél megvalósult: érezhető a javulás a gazdál­kodó szervezetek vezetőinek munkavédelmet irányító, el-. lenőrző tevékenységében. Az előző évhez képest tizenkét százalékkal csökkentek ta­valy az üzemi balesetek Nóg­rád megye gazdálkodó egysé­geinél, intézményeinél, össze­sen 3140 üzemi baleset tör­tént. Ám, az összes táppénzben töltött időn belül még most az országosnál magasabb az emiatt igénybe vett táppén­zesnapok aránya. A gazdálkodó szervek múlt évi . munkavédelmi tervének teljesítéséről Fejes Balázs, az SZMT munkavédelmi főel­lenőre számolt be, és ismer­tette az idei tervek elkészíté­sének tapasztalatait. művelődési intézmények — té­majavaslatai között olyanok is szerepelnek, amelyek a gaz­daságosabb, hatékonyabb munkavégzésre ösztönzik a brigádokat. A munka- és művelődés­mozgalomba február 28-ig kapcsolódhatnak be a brigá­dok. Nevezésüket a salgótar­jáni József Attila Megyei Művelődési Központ címére küldhetik be. SBTC-ről 3, 6, 51, 75, 79 BALESETVESZÉLYES TRANSZFORMÁTOROK ÁRUSÍTÁSÁNAK MEGTILTÁSA A Magyar Elektrotechnikai Ellenőrző Intézet megállapí­totta, hogy a TRAKIS Transz­formátor-, Röntgen- és Villa- moskészülék-gyártó Szövetke­zet által gyártott több biz­tonsági, illetve biztonsági le­választó transzformátor — az Stécé múltját és jelenét, a labdarúgás történetéből kira­gadott gondolatokat tartalma­zó bevezető után 1456 mér­kőzés rövidített jegyzőköny­vét böngészheti át az olvasó. A krónika a többi között 1935-től 1985 végéig követi az SBTC labdarúgóinak első és másodosztályban játszott mérkőzéseit, majd portrékat olvashatunk a legnevesebb volt tarjáni focistákról. A könyvet gazdag képanyag illusztrálja. Világcsúcs a repülőgépen Különös, a Guinness könyv­be illő rekordot állított fel Dimitri Bjelica jugoszláv sakkmester egy menetrend szerint közlekedő utasszállító gép fedélzetén. A Belgrád- tól Dubaiig tartó négyórás út alatt 33 szimultán játszmát váltott a gép tetszés szerint kiválasztott utasaival, s 29-et meg is nyert. Ezzel a saját maga által tartott rekordot javította meg. Ezt 1985-ben érte el, amikor a Los Ange­les és New Yorjc közötti út­vonalon 25 partit nyert meg. Bjelica az abszolút szimul­táncsúcsnak is gazdája: 1982-ben Szarajevóban egy­szerre 301 ellenféllel vívott meg. UDB 63, UDB 100, UDB 160, UDB 250, UDB 400, UDB 630, UDA 63, UDA 100, UDA 160, UDA 250, UDA 400, UDA 630 típusú készülék — nem fe­lel meg a biztonsági előírá­soknak, használatuk baleset­és tűzveszélyes. A termékek MEEI minősítő irattal nem rendelkeznek. Ezért a KERMI e termékek további forgalma­zását megtiltja. Az intézet felhívja a forgalmazó keres­kedelmi szerveket, hogy a balesetveszélyes transzfor­mátorok árusítását haladékta­lanul szüntessék meg. A vá­sárlók reklamációját további vizsgálat nélkül megalapozott­nak kell tekinteni és a vé­telárat vissza kell fizetni. Új áruházi partner Üj féllel gyarapította meg­lévő áruházi cserepartnerei sorát a Nógrád Kereskedel­mi Vállalat: megegyezés cél­jából a napokban veszi fel a kapcsolatot a bulgáriai Várna város Lazur Áruházával. Az újabb áruházi választékcsere ezúttal a oolgár kínálatával bővíti a Nógrádker üzletei­nek választékát. A vállalatnak ez a negyedik áruházi csere- partnere. Eddig a romániai Slatina, a lengyel Bydgoszczy és a szlovák Martin Prior áruházával bonyolított le évenként árucserét a kínálat gazdagítása érdekében. A Nógrád Megyei Moziüzemi Vállalat műszerészei rendsze­resen karbantartják illetve javítják a megyében lévő film­színházak vetítőberendezéseit. A kisebb javításokat a hely* színen, a komolyabb meghibásodásokat a vállalat közpon­ti műhelyében végzik el. Képünkön Csurgai Jenő és Feke­te Csaba FITE 16 mm-es vetítőgépet javít. — Csökkentik a radiátorok hőmérsékletét. A Salgótarjáni Ingatlankezelő Vállalat táv­fűtési üzeme a levegő felme­legedésével arányosan csök­kenti a fűtővíz hőmérsékletét, így megakadályozva a laká­sok túlfűtöttségét továbbra is a húsz Celsius-fokot bizto­sítják. — A hódmezővásárhelyi tangazdaság hibridüzeme, a több mint 8000 tonna fém­zárolt kukorica-vetőmag zö­mét ezekben a hetekben vi­szik a vasúti szerelvények^ a termelési rendszerek körzeti elosztóhelyeire. — ISKOLAÉRETTSÉGÜK és nem életkoruk alapján írat­ják be a szülők gyermekei­ket az általános iskolába az oktatási törvény életbe lépé­sétől. Az ehhez kapcsolódó tennivalókról döntöttek teg­nap a salgótarjáni általános iskolák és óvodák vezetői kö­zös értekezletükön. — Bedolgozók. Harminc bedolgozóval bővíti idén ter­melési kapacitását a Pásztói Faipari Kisszövetkezet. Első­sorban tűzhelyalkatrészeket, ajtódiópántokat készítenek. — Végső búcsú Pándi (Kar­dos) Páltól. Családja, barátai, pályatársai, tisztelői mély részvéttel vettek búcsút Pándi (Kardos) Pál Kossuth- díjas, akadémikus egyetemi tanártól, a Népszabadság szer­kesztőbizottságának volt tag­jától, a Kritika volt főszer­kesztőjétől kedden, a Farkas­réti temetőben. — Majdnem ötszáz intéz­mény költségvetési adatait dolgozzák fel Salgótarjánban a tanácsi költségvetési el­számoló hivatalban. A szak­emberek két TPA/8 hazai gyártmányú nagy teljesítmé­nyű számítógépet alkalmaz­nak ehhez a munkához. — Helyesbítés. Hétfői lapszá­munk 4. oldalán, a Középiskolá­sok a színpadon című cikkben tévesen jelent meg a Tamási Áron művét tolmácsoló diák ne­ve. Hidváry Péter, a salgótarjáni Madách Imre Gimnázium és Szakközépiskola negyedikes ta­nulója lépett a közönség elé az említett szerző müvével. Rendőrségi felhívás A BM sajtóosztálya közli, hogy a Békés Megyei Rendőr- főkapitányság lopás bűn­tettének alapos gyanúja mi­att nyomozást folytat isme­retlen tettes ellen. Az elköve­tő egy Hegyeshalom—Békés­csaba útvonalon közlekedő vasúti kocsiból eltulajdoní­tott egyebek között két or­vosi műszert, amelyek értéke •körülbelül 800 ezer forint. A berendezések — amelyek bel­földi forgalomban nincsenek — a kórházak intenzív osztá­lyain a szívműködés vizsgá­latához használatosak. A műszerek leírása: egy darab DIASCOPE TM 1 típusú 8619994 gyári számú; mérete: 270x200x125 milli­méter; súlya 4,3 kilogramm; egy darab DIASCOPE 2 tí­pusú 8613778 gyári számú; mérete: 380x300x150 milli­méter; súlya 8,5 kilogramm. A rendőrség kéri, hogy aki a keresett tárgyak hollétéről tud, illetve az ügyben bár­milyen információval rendel­kezik, értesítse a Békés Me­gyei Rendőr-főkapitánysá­got, vagy a legközelebbi rend­őri szervet. Végső búcsú Rozgonyi Sándortól Katonai tiszteletadással, vettek végső búcsút kedden délután a karancslapujtői te­metőben Rozgonyi Sándor, nyugállományú munkásőr- alezredestől, a * salgótarjáni járási zászlóalj volt parancs­nokától. A gyászszertartáson a munkásőrség országos pa­rancsnokát Nagy György nyugállományú vezérőrnagy képviselte Az életének 59. évében elhunyt Rozgonyi Sándor életútját gyászbeszé­dében Péter Balázs, a mun­kásőrség Nógrád megyei pa­rancsnoka méltatta. A sír­nál Osgyáni Pál, a karancs­lapujtői pártbizottság titkára búcsúzott az elhunyttól. Hangnyelő beton Az eddigi igények alapján, 600—800 nagyobb méretű csa­ládi ház építéséhez elegendő Durisol elnevezésű biobeton falazóblokkot gyárt és értéke­sít az idén a Komárom Me­gyei Állami Építőipari Válla­lat. A biobeton egyik legna­gyobb előnye, hogy minden szempontból megfelel a meg­szigorított hőtechnikai előírá­soknak. Az ebből épült laká­sok fűtéséhez fele annyi ener­gia kell, mint a téglából ké­szült otthonokéhoz. Súlya csekély, jó hangszigetelő, kor- hadásmentes, könyen lehet fűrészelni, vágni, csavarozni. Emellett jóval olcsóbb, mint a többi új típusú falazóblokk. 11 MERKUR jelenti Autósorszámok. Trabant Lim. Hyc. (Bp.) 122? Trabant Lim. Combi (Bp.) 389 Trabant Lim. (Bp.) 6797 Trabant Lim. (D.) 5957 Trabant Lim. (Gy.) 5567 Trabant Combi (Bp.) 1558 Trabant Combi (D.) 1249 Trabant Combi (Gy.) 1104 Wartburg Stand. (Bp.) 1288 Wartburg Stand. (D.) 605 Wartburg Stand. (Gy.) 721 W'artburg Spec. (Bp.) 1651 Wartburg Spec. (D.) 1932 Wartburg Spec. (Gy.) 1148 Wartburg Spec, tolót. (Bp.) 9981 Wartburg Tourist (Bp.) 1449 Wartburg Tourist (D.) 975 Wartburg Tourist (Gy.) 785 Skoda 105 S (Bp.) 10 708 Skoda 105 S (D.) 8563 Skoda 105 S (Gy.) 8536 Skoda 120 L (Bp.) 22 655 Skoda 120 L (D.) 12 758 Skoda 120 L (Gy.) 15 938 Skoda 120 GLS (Bp.) 1813 Lada 1200 (Bp.) 45 452 Lada 1200 (D.) 31 288 Lada 1200 (Gy.) 15 289 Lada 1300 S (Bp.) 18 909 Lada 13uú S (D.) 14 567 Lada 1300 S (Gy.) 5989 Lada 1500 (Bp.) 15 226 Lada 1500 (D.) 11 608 Lada 1500 (Gy.) 5026 Lada Combi (Bp.) 8787 Lada Combi (D.) 4792 Moszkvics (Bp.) 14 363 Poiski F. 126 P (Bp.) 35 754 Polski F. 126 P (D.) 669 Poiski F. 126 P (Gy.) 25 FSO (P. F.) 1500 6261 Dacia Lim. (Bp.) 43 577 Dacia Lim. (D.) 1015 Dacia Lim. (Gy.) 882 Dacia Combi (Bp.) 1443 Dacia Combi (D.) 1437 Dacia Combi (Gy.) 790 Dacia TLX (Bp.) 649 Dacia TLX (D.) 589 Dacia TLX (Gy.) Zastava (Bp.) 15 285 A MAGVAR VF1W7PTI BANK HIVATALOS OFVI7 A \ R FŐI VÁM AI Érvényben: 1987. február 18-án. Devizanem vételi eladási árf. 100 Ft-bar» Angol font 6750,32 6763,84 Ausztrál d. 2925,15 2931,01 Belga f. 117,59 117,83 Dán korona 645,20 646,50 Finn márka 975,24 977,20 Francia f. 731,19 732,65 Holland f. 2156,41 2160,73 fr font 6481,58 6494,56 Japán y. (1000) 288,08 288,66 Kanadai d. 3306,61 3313,23 Kuvaiti d. 15904,88 15936,72 Norvég k. 633,19 634,45 NSZK-márka 2435,15 2440,03 Olasz 1. (1000) 34,23 34,29 Osztrák s. 346,28 346,98 Portugál e. 31,29 31,35 Spanyol p. 34,54 34,60 Svájci f. 2882,72 2888.50 Svéd korona 681,29 682,65 Tr. és cl. rubel 2797,20 2802,80 USA-dollár 4412.01 4420.85 ECU (Közös P.) 5019,36 5029,40 Az államközi megállapadáso­kbn alapuló hivatalos árfolva­mok változatlanul az t986. no­vember 25-1 közlésnek megfele­lően vannak érvényben. NOGRAD, a Hagy« Szocialista Munkáspárt Nógran Megyei Bizottsága es a Nógrao Megyei ranacs *Oszerkeaztói VINCZk 181VAVNE Szerkesztősek: Salgótarján palóca Imre tét i tetetoo- ts si. Főszerkesztő: 11-504 Sportrovat: 14-696 Kiadja a Nógrád Megyei Lapkiad« Vállalat Felelős kiadói BÁLINT TAMAS. s Nógrád Megyei Lapkiadó Vállalat igazgatója. Kiadóhivatal: Salgótarján Palóci Imrétől (.Telefon: 12-5«. Telex: !Í9 109. Irányltószam: HOL Terjeszti s Magyar Posta, előfizethető! Bármely hlrlau kézbesítő postahivatalnál a hírlap kézbesítők női a Posta hírlapüzleteiben es a Hlrlapplóflzetősi és Laos ellátási Irodánál (HELIRI Budapest V„ József íádor tér 1. 1900 közvetlenül vagy postautalványon, valamint átutalással a HFMR 215—9616? pénzforgalmi Jelzőszámra. Előfizetési díj egv hónapra: u forint oegvadévnm ________129 forint, egy ővrea tU forint. Előállítja* • Nógrád Megyei Nyomdaipari Vállalat, tun Salgótarján, Palóca Imre tér l PfJ M. Felelőt vezetőt KELEMEN QABOB igazgató, BU ISSN 0121-im ™

Next

/
Thumbnails
Contents