Nógrád, 1987. január (43. évfolyam, 1-26. szám)

1987-01-10 / 8. szám

IVAR

Elvesztettem az időt. Tulajdoniéképpen nem történt más, csak egyszerűen kimerült a kvarcórámban az elem, és számomra megszűnt létezni az idő. A másik karórám hetek éta felhúzatlanul pihent a fiókban. A ka- kukkos óra már hónapokkal ezelőtt elromlott, ha felhúzzuk is a nehezékét, mindig fél hét körüli időt mutat. A kakukk valamilyen rendszer szerint kiabál, de a kiáltozás, az óra szerinti és a tényleges idő között már réges-régen nem lehet semmiféle összefüggést felfedezni. Pechemre éppen vasárnap volt, így aztán a vekkeróra is békésen pihent a polcon. Utoljára csütörtök este húztam fel, hogy még péntek hajnalban ébresz- szen, a szombati és vasárnapi ébredést azonban már rábíztam az ösztönömre.

Egyszóval elvesztettem az időt.

Először megijedtem. Régen tudom ugyan, hogy a családban az enyémen kívül hét végén más óra nem üzemel, mégis kétségbeesetten próbáltam más időmérőt találni. Bekapcsoltam a rádiót, ahol éppen egy végeérhetetlen beszélgetés zajlott, bizonytalan kimenettel és intervallumban. Azt az • ösztö- tiörppt már régen elvesztettem, hogy a nap állásából az egyenes bot segítségével megmérjem, hol is tart az idő.

Aztán az ijedelmet csakhamar valami végtelen nyugalom váltotta fel. Minek idegeskedjek? Végül is ‘.nem nekem fontos az idő. Ha valahol nem jelenek ' meg időben, majd keresnek. Ha valamit nem végzek el, amit kellene, majd szólnak, figyelmeztetnek, kiások bizonyára észreveszik, ha nem vagyok ®tt valahol.

Tényleg, vajon nélkülem is van tovább idő? Egy kicsit olyan volt az egész, mintha hirtelen kiröppentem volna az életből. Végül is nélkülem is megy majd minden tovább. Ha nem leszek, akkor is megjelenik az újság, közlekednek az autóbuszok, megtartják az egyetemen az órákat, valaki majd csak akad, aki a kutyámat megsétáltatja, igen ez afféle főpróba lehet: milyen az élei; ha az ember nincs jelen benne. Mert, ha van idő, a perceim is számon tartatnak, óráimmal, napjaimmal nem én rendelkezem,

mások osztják be, * én csak alkalmazkodom, s úgy teszek, mintha én dönteném el, mikor, hová megyek, kivel beszélek, mit csinálok.

Lám, az idő elvesztése egyszerre mindent leegyszerűsít. Nem tudom, hová kell mennem. Becsukom a szobám ajtaját, és kizárom onnan a külvilágot. Nincs sietés, nincs kapkodás, nincs vita, idegeskedés. Nincs semmi. Csak a létezés, saját keretembe kényszerítve.

Igen, most próbálom percekig megélni, hogy megy majd a világ, ha nem leszek benne. De próbálok valami mást is; hogyan élhetnék én, ha nem lenne a kegyetlen és kényszerítő idő a fejem fölött a maga dátumaival, rendjével, precizitásával. Lám, most nyugodtan abbahagyhatom ezt a tárcát, is, mindannyiunk számára mindegy már, mikor fejezem be, mikor jelenik meg.

Az idő rabszolgája, az ember, most valamennyi nyűgét levetheti. Az idő nem kényszerít többé. Igaz, arcomon nő a szakáll, ráncosodik a bőröm, kopik a szemem látása. Az a másik, a nagy, az örök, a végtelen idő nem áll meg. Az megy. Csak nem tudok róla semmit, levetettem kényszerzubbonyát.

Jó így?

Csoda tudja.

Előbb megijedtem, aztán megnyugodtam, most meg úgy érzem, ebben a számolhatat- lan pillanatban elvesztek valamit Hátha olyasmi történik közben, ami nekem is fontos. És miután jelenleg nem élek benne az időben, nem veszek róla tudomást. Mit tudom én, kitalálják-e a koleszterin meg a magas vérnyomás ellen az azonnal hatásos gyógyszert, megvalósul a világbéke. s mennyi minden más fontos dolog történhet azalatt, amíg én itt ülök az íróasztalnál, és hol örvendezek, hol szomorkodom amiatt," hogy elvesztettem az időt.

Valaki kiabál; tíz óra tizenhét perc van.

Beállítom az órám. Vége. Megtalálták nekem az időt. A perceket, órákat. A napok úgyis egyformák. Kezdjük hát elölről ugyanazt. Mert, ha megvan az idő, kattogása törvény. A tiktakok kíméletlenek. B. J.

r Veséb szállt az ablakpárkányomra. Közönséges városi veréb. Jött a jussáért, a rend- tnaeresen odaszórt morzsáért. Azt hiszem, netnesak éhes volt, hanem fázott is, mert «mikor jóllakott, nem repült el, hanem inkább húzódott az ablak mellé. Talán érzett valami kifelé áramló meleget.

Legszívesebben kitártam volna az ablakot, hosy behívjam, de tudtam, ha közeliitek, megrebben és elrepül.

S, eszembe jutott: hányán vannak Ilyen «negrebbénők nemcsak a verebek, hanem az emberek között is. Mert vannak, akik szégyenkezve kérnek, ha nagy szükségük van Stá; akadnak olyan követelődzők is, akiknél talán kisebb a szükség. De mit kezdjen m jó szándék, a „verebekkel”, azokkal, akik nem jelentkeznek: kérem, itt vagyok, de te- feetetlenül, elhagyatva, barátok, segítőké* «léikül?!

Sokan vannak ilyenek, főleg az öregek között, akik egy dolgos élet után, vagy azért, mert már régein nyugdíjasok és igen kicsiny az a pénz, amit havonta hoz a postás, vagy nem a pénz hiányzik, hanem az embert segítőkészség. Nehéz rajtuk segíteni, mert először is meg keil találni őket. ,

Figyeljünk rájuk! Figyeljünk Kati nénire, vagy János bácsira, ha egy nap nem látjuk őket Kopogjunk rájuk, nincs-e valamire szükségük? Nem kell-e orvos, be tudtak-e gyújtani a kályhába, volt-e erejük meleg ételt főzni.

Ami a segítőkész embernek néha csak egy kicsiny fáradság, az nekik talán az életet jelentheti. Lassan, óvatosan, hogy meg ne rebbenjenek, de nyissuk rájuk az ajtót

(sáriiI)

Kádár György jubileuma

Most lett hetvenöt esztendős Kádár György Munkácsy- és Kossuth-díjas festőművész.

1912 januárjában született Budapesten. Képességeit hamar felfedezte, így került Gallé Tibor és Bortnyik Sándor szabadiskolájába, ahol a szükséges rajzi stúdiumok biztosították számára az élet. mű megalapozását. Párizsban az iparművészeti akadémián folytatta tanulmányait.

Harminchárom éves, amikor megszületett a béke, gaz 6 progresszív törekvései, haladó elkötelezettsége szabad pályát kapott. 1946-tól kezdődik művészi pályája, mely négy évtizedes terméssel ösz- szegződik. Összegződik úgy, hogy új irányokat is megnyit egyúttal. Kádár. György közösségi alkat, egyeztetni tudta és akarta is a társadalom várakozását egyéni álmaival. Így festette meg Konecsni Györggyel együtt az ötvenes évek elején a Vihar előtt című nagyméretű festményét, amely a Dózsa György-felke- lés máig legméltóbb képi ösz- szefoglalása. Rendszeresen szerepel hazai tárlatokon, számtalan önálló kiállítása volt. (Budapesten, 1962-ben a Csók István Galériában, 1972- ben a Műcsarnokban, 1986- ban a Vigadó galériában.)

Tehetségéhez páratlan

munkabírás is járul, rajztudása nem ismer műfaji korlátokat. 1958-ban feleségével, Tury Máriával együtt részt vett a brüsszeli világkiállításon, mindketten kitüntető diplomát kaptak. Kádár György önálló tárlaton mutatkozott be 1964-ben Rómában. Táblaképeinek finomsága, a szerkezet hibátlansá- ga szembetűnő — e két eltéOrganíkus alakzat

rő erény ötvöződik művészetében. Konstruktív érzéke révén számtalan murális munkát oldott meg kifogástalanul: s graffitóját Budapesten és Seregélyesen, mozaikját a fővárosban, Komlón, Székesfehérvárott avatták fel, faintarziáját Nagykanizsán és Szentendrén helyezték el, gobelinje Becsbe és Budapestre került. Közben négy földrész huszonnégy országában mutatták be műveit. 1976- ban lett a Magyar Népköz- társaság kiváló művésze.

Jelentős tanári munkássága: 1947—48-ban az iparművészeti iskola. 1949-től 74-i.g a Magyar Képzőművészeti «Főiskola professzora volt, s nagy gonddal nevelte növendékeit. Valamennyi Kádár-tanítvány megbecsüléssel emlékezik rá, szinte valamenynyiem képzőművészetünk deJ rékhadához tartoznak.

Kádár György munkássága reális képek nyitányával indult, később egy mélyen megfontolt, de a látványjegyeket megőrző, konstruktivizmus je"' gyében bővült festői pályája. Legutóbb erősödött képein az elvonatkoztatás aránya. Organikus színáramlásai is gyönyörködtetnek, melyről legutóbb 1986 őszén győződhettünk meg a Vigadó galériában.

Kádár György most hetvenöt esztendős. A jubileum pillanata is alkalom a számvetésre — és valámi másra is Űj művekre, festészetének új állomására készül emberségének és művészetének termő, soha meg nem szakadt folyamatosságával.

Losonci Miklós

Minthogy az önsajnálat és

az öndicséret ugyanannak az

éremnek a két oldala,

és mindegy, bogy csak ünnepnapokon,

vagy csupán otthon az egyik

faltól a másikig viseled,

érdemtelenné válsz

az őszinte érzelemre, ét

ne csodálkozz, ha elfordulnak, vagy

összekacsintva a saját

sebeikre mutatnak, a saját

vállukat veregetik akkor is, amikor

tényleg bajban vagy, s igazán

megdicsérhetnének, mert tudod már,

bogy az éremnek

harmadik oldala nincsen, csak a

rémület, amit

nem lebet többé eltakarni.

■ninniniHMimm»niimiimi

.....................

Hiiiii

Hiiiinniiiiiitmiii»

E

z már a reggel. A hűvösség alattomosan settenkedik be a kir teröb résein, hiába rakta oda «zt a vastag rongyot. A hűtőgép is zörög, elmozdult a helyéről, fadarabot kellene a sarka alá tenni. A függöny mögött, a kirakatüvegein jégpáfrányok indulnak felfelé. Mindenütt hiányzik már a szigetelés.

Magasabbra csvarja a konvektor lángját, kávét tesz fel. öregapja, meg apja is a cikóriából milyen jó illatú italt csinált reggelente, ma is az orrában a gőze, nyelvén az íze. Ez meg inkább amolyan reggeli noszogató, hogy a feje kitisztuljon tőle. A vekker most szólal meg; de ő mindig megelőzi. De azért megnyugtatja, ha fel van húzva, nem kell félni, hogy elalszik.

Fáj a jobb válla meg a dereka is. Valami gyerekkori felfázás lehet, egyre gyakrabban előjön. Nedves volt a házuk egyik fala, hiába akasztottak pokrócot, szőnyeget az ágy mellé, a hideg akkor is áramlott rájuk. Apjához bújt, de az egyik oldala mindig kimaradt a jó testmelegből. Hogy már nem él, hányszor is eszébe jut mostanában az apja! Húsz éve temették, akkor volt utoljára otthon a faluban. Minek menne: rokon nincs, ismerős alig, új házakat emeltek a szegénysor helyén, ahol laktak, egyforma emeletesek sorakoznak arrafelé.

Apja mindig ellenezte, hogy Pestre menjen. Kire marad a ház, ha te elmész? De éppen ezt nem akarta, hogy a ház rámaradjon. Mert akkor előbb Je kellett volna bontani a vályogfalat, téglából újra felhúzni, meg kicserélni a tetőt. Meg aztán ami a tagosításkor történt, azt az apja is szorongva figyelte, ö

meg nem akart szóróngani,

inkább felkerekedett. Ismerősök mondták, hogy kalauznak lehet menni Pesten. Aztán meg amikor a «cma- uzkodás befellegzett, mert lyukasztókat szereltek fel a kocsikon, bekerült a remízbe, mindenesnek. Télen ők takarították el a havat a váPóK környékéről, a kaputól, meg éj jeli őrködöd!. Mondták, hogy továbbképezik villamosvezetőnek, de szinte megrémüt, hogy megint iskolapadba kerül.

Ezt az üzlethelyiséget még akkor kapta meg lakásnak, amikor kalauz volt. Főnyeremény a munkászállás után, ahol a konyhában összekeveredett a friss lecsó Ulata az otthonról hozott pörkölt kozmás szagával, meg a sült szalonna sercegésével. Éjszaka a részegen danászók kurjongatására ébredt, szívdobogással. A részegektől mindig tartott, pedig az apja sose randalírozott, inkább csendes, komor lett, amikor nagy néha leitta magát. Ilyenkor az egész család lábujjhegyen járt körülötte.

Egy időben, amikor hallotta, hogy a lakásnak kiadott üzlethelyiségeket sorra megszüntetik, járt bent a tanácsnál: egy segítőkész asszony megmutatta, milyen papírt töltsön ki, hogy lakásigénviő lehessen, bár hozzátette: nincs sok esélye, mert egyedülálló. Aztán később meg kellett volna Ismételnie az igénylését, vállalva, hogy mennyit fizet, ha kiutalót kap. „Tessék mondani, kitesznek engem abból az üzlethelyiségből ?” — kérdezte

az akkori ügyintézőt, egy kedvetlen fiatalembert. .Miért tennék ki? Hacsak a házat le nem bontják'. ..” —

tette hozzá a hivatalos ember „Jó bérház az, eltart még ötven évig is” — mondta a

se sava, se borsa legénynek

és elballagott. Marad ebben, lesz, ami lesz. Még két éve van hátra a nyugdíjig, addig kibírja. Meg utána is.

Motorzúgás az ajtó előtt. Egy perc múlva már érzi is a beszivárgó benzinszagot. Már megint járatja a motort, melegíti. A fene enné el innen, az ő küszöbétől. Mindig ide áll be. Bezzeg hét közben, amikor ő korán kel, nem eszi fel a fene ezt az alakot,

de most, hogy ünnepnap van,

s nyugalom . lehetne, megy valahová. Egyszer a kis virágágyásba is beleállt a kocsival, amit itt a járdán, a gesztenyefa tövében alakított ki, s lécdarabokkal körülszegett. Árvácskákat ültetett oda, esténként maglocsolta a palántákat, s meleg nyári éjszakákon, amikor résnyire nyitva hagyta az ajtót, székkel megtámasztva, nehogy valakinek aedve legyen egy óvatlan pillanatban belibbenni, az enyhe hűvösséggel a virágillat is oe- nyomult, és ő úgy " érezte, otthon van, a faluban. Aztán egyik reggel, éjjeli műszak után hazatérőben látja, hogy a nagy, megbámulni való kocsi a farával fenn van a járdán. a kereke benyomta a léckerítést, szétmorzsolta a virágokat. Nem hagyták ki a

•A Központi Sajtószolgálat 138f. évi pályázatának II díjas h)- kotása tárca kategóriában.

helyét, az utcán, hát felállt a járdára! Pedig ha csak a sarukig hajlandó elmenni, ott is lett volna hely. Napokig készült, hogy megmondja naki a magáét, de mindig e'.ke- rülték egymást. Amikor pedig meglátta, addigra elpárolgott a mérge. Nagy darab, hízásra hajlamos fiatal férfi a kocsi tulajdonosa, a felesége hegyes, faros, a kislányuk meg olyan nyeszlettforma, nyafogós. Vajon mit csinálhat, ha ilyen fiatalon ilyen

szép kocsija van? Biztos sportoló. De az ilyen kövéreknek ott nem sok jövőjük van. Vagy üzlete lehet valahol ..? Bár egy üzletben még a családtagoknak is akad munkájuk, ez az asszony meg itthon ül, nem dolgozik; éjszakás műszak után szokta látni: dél körül megy bevásárolni. A kocsi talán egymilliót is megér, nem, könnyű ilyet venni, még külföldről sem. Akkor meg mit büiösit ide az orra alá, reggelente, nem is kellene melegíteni a motort, írták az újságok, hogy bemelegszik az menetközben. Le kellene ereszteni a gumiját éjjel, akkor maid rájönne, hogy rossz helyen ál! Csakhogy akkor őrá gyanakodna, mert a magas- földszinten. az ő kirakata fölött a Kozmáék már a gesz- tenreiombban gyönyörköd- beinek, őket aztán nem varja a motorgáz. Árva fa ez aüg maradt egy-kettő az utcában, ezt is a legutóbbi járdajavításkor körülön törték

aszfalttal a tövénél, alig csorog le valamennyi eső a gyökereihez, már virágokat se lehet odaűltetni.

Kifolyt a kávé, éhgyomorra felhajtja, tör egy falat kenyeret, hogy ne fájduljon meg a gyomra. Nyirkos a kenyér tapintása, megül itt a nedvesség, pedig már tavasztól, amikor teheti, kinyitja az ajtót, ágyterítőt akaszt a nyílásba, nehogy bebámuljanak, hadd áradjon be a meleg, száraz, utcai levegő, bár jön vele a por is, büdös is. Mert annyi az autó, mint a nyű!

Ennek is itt, az ajtó előtt valami vasdarabot kellene el- hullájtani, akkor véletlennek gondolná a defektet. Van egy doboza, amiben mindenféle kacatot tart, alkatrészt, leszerelt villanykapcsolót, «hátha egyszer jó lesz valamire. Kutatni kezd. A villanykapcsoló falban megkapaszkodó fülénél hegyesebb vacak nem akad a kezébe. De na ezt csak úgy leteszi a földre, elbillen, valamire fel kellene erősíteni. Elkezdi leszerelni a kapcsoló kör alakú karimáját, elbabrál véle vagy tí2 percig. Az egyik hasítékon átbűjtatja a kiegyenesített, hegyes fémkörmöt, úgy mered ki belőle, mint egy k’s ekevas. Leteszi a kőpad'óra. cipőjével óvatosan ráhág. Igen. ez nem fog elbillenni.

Alig várja az estét, hogy azok hazajöjjenek. Aztán amikor hallja a finom gáz- förccshangokat, amint köny- nyedén beállnak a megszokott helyükre, megvárja, amíg a nagyfilmnek vége lesz a tévében, s wiiniha sétára indulna. zsebébe süllyeszti a fémsarkanvút Az utca üres először a cipője orráimiittmiimtMiHwiHiwffHHHniiiHMHummmiif,

ra ejti a csapdát, nehogy köppanjon. aztán lábbal csúsztatja a járdaszegélyig, ott egy pöccintéssel a hátsó ker- rék elé. Körülnéz, sehol senki, gyorsan lehajol, megtapintja; a fémhegy felfelé áll. Minden rendben. Nyugtalanul alszik el, mint gyerekkorában, ha nagy be. tyárságot követtek el a társakkal. Egyszer kinyitották a haragosok óljait, a maiatok elözönlötték a szomszéd ve* teményeskertjét.

Tovább aludhatna, hisziat délutános lesz, de már hajnalban figyeli, mikor gyárak be a motort. Nem kel fal, az ágyból füleli a hangokat. Fél nyolckor hallja kattanni a kocsi ajtaját. Iskolába viszik a gyereket. A motor felmordul, majd egyenletes zúgás* sál vagy fél percig jár. Azt tán gáz, most kell áthaladnia a csapdán. Kihúz az utca közepére, ő felül az ágyban, várja a fékezést, a szitkozódást, vagy a meglepődés bosszús szavait. De a kocsi hangja ebi tűnik az utca zajában.

I

degesen kapkodja ma3 gára a ruháját, a k'caJ kát koszlott függönyét megemelve, kipillant. A járdaszegély eltakarja a szerkezetet.

Műanyag tasakot kap fel, mintha bevásárolni indulna. Bezárja az üzletajtót, á'.vag a járdán. A szegélynél >é- pillant: a fémpecek elbillenve. laposra préselve ott hever, mint egy eltaposott béka.

Néhány kipergett gesztenye és agvonpörkölődö-t falevél között olyan közel fekszik a járdaszegélyhez, hogy dühében még belerúgni sem tud.

J NÖGRAD — 1987. január 10., szombat |

Marofkó László:

A CSAPDABERTOK LÁSZLÓ:

PRÉDIKÁCIÓ