Nógrád, 1987. január (43. évfolyam, 1-26. szám)

1987-01-24 / 20. szám

Jobb helyzetben

a bátonyterenyei zeneiskola

Bátonyterenyén (Nagybá- tonyban) huszonkilencedik esztendeje működik a zeneiskola, s ma már nélkülözhetetlen, szerves része a városi jogú nagyközség oktatási és kulturális életének. Az utóbbi evekben fokozódott az érdeklődés az itt folyó munka iránt. Évente húsz-harminc növendékkel oktatnak többet. A helybéli (kisterenyei) és a pásztói tagiskolákkal együtt négyszáz * diák tanulja valamilyen fokon egv-egv hangszer megszólaltatását. az éneklést, illetve előképzésként készül a hangszeres tanulásra.

Az intézmény körzete nagy, Bátonyterenye és Pásztó vonzáskörzetét foglalja magába- Az igény nagyobb a tanulásra, mint amennyit a jelenlegi helyzetben képesek kielégíteni. Elsősorban a tanárhiány az oka annak, hogy több tucat érdeklődőt kénytelenek a meghallgatás után elutasítani. Pásztón például a meglévő létszám kétszeresével is tudnák üzemeltetni a tagozatot, amely a Kun Béla Általános Iskolában kapott helyet. Ennek azonban — a már említetten túlmenően — anyagi korlátái is vannak, hiszen a bátonyterenyei zeneiskolának így is jelentős pénzösszegébe kerül a mostani formában való fenntartása.

A tizenhat tanszakon huszonhárom tanár tanít. Ez a létszám elvileg ugyan elegendő, de tía tanár félállásban — óraadóként — foglalkozik a növendékekkel,' Salgótarjánból, Hatvanból, Gyöngyösről, járván. Jelenleg hat állásuk betöltetlen. Szükségük lenne két-két zongora és szolfézs szakos, egy-egy hegedűs és fagottos anárra. Az állások meghirdetése remélhetőleg enyhülést hoz a hiányban.

A bátonyterenvei zeneiskolában az elmúlt hónapokban jelentősen javultak a munkakörülmények. Telefont kaptak, és a múlt év nyarán központi fűtést szereltek fel a salgótarjáni Univer Vegyesipari Kisszövetkezet szakemberei. Azokat a fűtőtesteket építették be, amelyek a bánvavá- rosi központi orvosi rendelő- intézet átépítése után ott feleslegessé váltak. A szerelést társadalmi munkával segítették a FÜTÖBER és a Pentamer Ipari és Szolgáltató Sző-# vetkezet — amellyel szocialista szerződésük van — szocialista brigádjai. Legyártották a szükséges és hiányzó alkatrészeket. Nem húzták ki magukat ' a társadalmi munkából a nevelők sem: a szerelés után betonoztak, falat raktak, takarítottak. így sikerült 150 ezer forintért kiépíteni a központi fűtést, az intézmény teljes költségére.

A közelmúltbeli rendkívüli hideg napok ideién méréseket végeztek az Univer szakemberei, s megállapították, hogy a fűtőtestek jól működnek, de a sarki helyiségekbe még további tagokat kell elhelyezni.

Az intézményvezetés munkájának megkönnyítésére január 16-tól főálllású iskolatitkár végzi a gondnoki teendőketEzekben a napokban a

növendékek féléves beszámolóikra készülnek. Az évfolyamok legjobbjai január 23-án hangversenyen mutatkoztak be a Bányász Művelődési Házban.

A bátonyterenyei tanács

művelődési osztályának és a zeneiskolának közösen dédelgetett terve — a helyi társadalmi szervek segítségét igénybe véve — egyhetes nyári komplex művészeti tábor szervezése Szorospaitakon, az úttörőtáborban. A résztvevők a megye általános és zeneiskoláiból érkeznének, a foglalkozásokat helybeli tanárok tartanák,

(ok)

Pihenő utcaseprő.

(Farkas András)

SZEPESI JÓZSEF:

Egy ember, egy embert ér

Kötmy ám könny, vér ára vér

és 'egy ember, egy embert ér. Mindegy ki szülte, bárlei az:

— naiv, hiszékeny, bölcs,

, ravasz,

sárga a-bűre^ag&fefiér — a könnye bö&my, a vére vén.

Szív

kéjenc, kegyemmjfajkdbmq derűre éhen, élveteg; bűnös, szerelmes, bés, beteg

Indián, Néger, Eszkimó —- egyformán érzi: élni já.

Ember az ember, bárki azz

— csecsemő, ifjú, agg, kamasz,

bájos, mogorva, rút, kacér _

a könnye könny, a vére vér.

S embernek ára, emberek embernél drágább nem lehet,

t

Egy verseskönyvre

Mi van rajta írni való?

M

i van egy verseskönyvön írnivaló? Az a kritikusok, az az irodalmi folyóiratok, a kulturális hetilapok dolga. Noha nálunk egy kicsit más a helyzet, mint mondjuk Finnországban, amivel csak azért példálózom, mert nemrégiben történetesen ott járhattam, s abban a vidéki városban, ahová a sors vitt, természetesen azt is megkérdeztem a helyi lap szerkesztőségében — hiába foglalkozási, érdeklődési ártalom —. hogy

ők adnak-e verset az olvasóknak, ismertetnek-e regényeket.- Nem. Nálunk meg a helyi, a megyei lapok szombati számai el sem képzelhetők vers, tárca, novella, s egy-egy szépirodalmi könyv ismertetője nélkül. Hogy továbblépjünk: könyvismertetések gyakran

egy-egy hétközi számban is vannak.

Természetes például, hogy egy lapnak ugyanabban a példányban két Mezei Andrást kínálnak; egy költő Mezeit verssel, s egy Végh Antallal replikázó nem költő Mezei Andrást.-JSsküt teszek rá, hogy a nem költő Mezeibe kezd bele mindenki. A költő Mezeit esetleg észre sem veszik, talán még azok sem, akik régóta tisztelik. De mindig akadnak, akik a költő Mezeit is elolvassák, s egy idő után össze sem tévesztik Mezey György- gyel. Már tudják, hogy Mezei — az András — költő csak most elfogta a hév, s a futball dolgában is tollat fogott, mert szűk volt neki a négysoros keresztrímes világ, pedig .az sem éppen egy katicabogár skatulyája.

így állunk a verssel. Nem kapkodnak erte, jobban érdekli az olvasókat a sport, az, hogy mi van a gyárakkal, ám nélküle mégsincs világ Voltak költők, akik a versírást is termelésnek, különös és sajátos termelésnek hívták a fogalmakat azonban megsem ja összekevernünk: a termelés „mindenekelőtt az anyagi termelés” — írja Marx.

Az Országgyűlés 1986. decemberi ülésszakán Lázár György, a Minisztertanács elnöke, ha úgy tetszik, a vers meg a termelés mai összefüggéséről is beszélt: „— közvéleményünk egy része a kormányt —. s nemcsak a kormánytolykor azzal a bírálattal illeti: túl sokat foglalkozunk a gazdasággal, s emiatt az irányító munkában háttérbe szorulnak más fontos társadalmi kérdések. Részletezés nélkül most csupán jelzem — mondotta —: az egyoldalúságot igyekszünk elkerülni ...” .

Cui prodest? Kinek volna Jó, kinek a mai- mára hajtaná a vizet? Nem az, hogy jó, kevésbé jó, est leg egyenesen rossz verset dobunk a postaládába, teszünk az újságosbódé pultjára, hanem az, hogy úgy általában összezsugorítanánk a kultúrát. Kész öngyilkosság volna. A kultúra — minden ami kultúra: a szórakoztatás, a szilveszteri röhögcsélés, a IX. szimfónia — nem ennyedik-annyadik Ramszesz múmiája — élő, eleven valóság.

Ez van- egy verseskönyvön írnivaló. Mert az anyagi termelésen kívül szellemi termelés, versteönelés is folyik, aminek a támogatására gazdasági egységeket, kiadókat működtetnek. Szellemi hatékonyságukra, termelékenységükre nincsenek adataim, most csak egy könyv ügyében teszek panaszt, s vállalom a kockázatot, hogy nincs is egészen igazam.

Bódi Tóth Elemér A nyomtalanéig csodái című verseskönyvét forgatom hetek óta. Hogy jelent meg? Ki adta ki? Az Ifjúsági Lap- és Könyvkiadó Vállalat — a Karancs Mgtsz, tehát egy gazdasági egység támogatásával. Bódi Tóth Elemér verseit — a NÓGRÁD főmunkatársa — húsz esztendeje olvasom. Ez a költő már nem fiatal. Volt már egy könyve, azt sem úgynevezett hivatásos kiadó bocsátotta útjára — az is Salgótarjánban jelent meg. S, most a második is csak félig-meddig hivatásos kiadó révén.

„íme könyvkiadásunk egyik tragikus jelképe: versesi^önyvet ad ki egy nógrádi termelőszövetkezet. Igaz, a mezőgazdasagi üzem csak megbízó, a kiadás lebonyolítását az ifjúsági kiadó végezte. Dehát hogyan? Értéktelen, helyi limlomot támogat így egy gazdaság?. .. Legalábbis szomorú ez. Annál inkább, mert igazi költő megszenvedett, többnyire érett alkotásairól van szó. A kicsi, elegáns füzet értéket rejteget” — írja a Hajdú-Bihari Napló.

Igen, ez van egy verseskönyvön írnivaló. Az, hogy Bódi Tóth Elemér talán hosszú éveken keresztül gazdaságtalanul termelt, esetleg volt olyan esztendeje is, hogy úgy látszott, szanálnunk kellene (Tóth Árpádnak is volt olyan éve, amikor szanálni kellett volna: például 1914-ben, 1921-ben, összesen

3—3 verset írt), de Bódi Tóth mindig talpra- állt, kedvezőtlen adottságai ellenére, akkor is, ha robbant az olajár, akkor is, ha valamelyest előtérbe kerültek nemcsak a gazdasági kérdések — azok mindig előtérben vannak —, hanem a gazdasági megfontolások is, például az, hogy minek vigye piacra a mi „könyvkiadásunk” (idézet a Hajdú-Bihari Naplóból) egy Bódi Tóth Elemér nevű versiró, „verstermelő” , költeményeit. Ö persze csak egyetlen példa, ő személy szerint valószínűleg sohasem volt gazdasági megfontolás tárgya, annyi az egész, hogy eltűnődik az ember gazdasági, meg kulturális gazdálkodásunkon.

A Hajdú-Bihari Napló azt írja róla, hogy itt-ott nehézkes, darabos, de: „Verseinek helye lenne elit kiadóink programjában”. Én pedig az Élet és Irodalom kritikájához hasonlóan azt írom róla, hogy jó verseskönyvet olvastam. És szándékosan írom ilyen egyszerűn: „Jó verseskönyvet”.

Mert, hát nem kritikát, vagy ismertetőt írok. A jelenség érdekel. Az, hogy , egy költő gazdaságos, gazdagságos kultúrát hoz létre verseivel, s ezért vagy azért gazdálkodásunk útvesztőiben elkeveredik.

Mi van egy verseskönyvön írnivaló? Ez,

F. h.

T

ETESI BEÁK LÁSZLÖl

Menedék

Az arcod este egy udvaron, s köcsögök horkolnak szempilláidon,

A kapu előtt, a szájadon, csöndes vándor ” botorkál, benyit.

Örökké kóbor lelke hajad, koronád kazlai alatt megpihen, álmodik.

vsssssssssssssssssfSssssssssssssjsssssss/Yrss/sssssssssssssssss/ssssrmHfsssssssss/sssssss/sssrsssssssssJssssssssssssJrssssssssssssssssssssssssssssrs/sssrssfssssmsssm

A rendelőintézet megszokott szerdai, csúcsforgalmi képét mutatja — ez az a nap ugyanis, amikor a leendő gépkocsivezetők hada előzőnk az épületetA laboratórium, belgyógyászat, szemészet előtt óriásira duzzadt, erőtlenül hullámzó sorok kanyarognak. Az elöl állók magabiztos türelemmel, arcukon az örörrf ép- pencsak visszafojtott mosolyával tüntetve várják a megkönnyebbülést hozó, már alig karnyújtásnyira levő beszó- lítást, a hátulsók, néhány perce érkezettek — nem mérvén fel elég körültekintően helyzetük bizonyos vonatkozásban reménytelen vol" tát — még nyugodtan csevegnek. A középső rész látszik a legveszélyesebbnek, se itt, se ott, hebegésben.. Ök azok, akik felháborodásuknak komoly szitkok özönében adnak hangot, amiért pár protekciós emberke soron kívül jut be, például az áhított vérvételre, vagy vizeletvizsgálatra.

Háborgó tenger, haragvó,

tehetetlen istenek, gúnyos félmosolyok, megjegyzések, — tanulmányi lehetőség a kor mártírjainak tökéletes ábrázolásához.

Két ventillátor is van a falba építve — egyik sem üzemel —, most valaki bátMatúz Gábor

SZTK

\

ran mozdul a kapcsoló irányába, kattanás, — a fantá- ziadúsabb társadalombiztosítottak már érezni vélik az enyhítő fuvallatot —, ám a holtpontjáról sértetten kimozduló propeller dörrenő, recsegő-ropogó hangja meghátrálásra kényszeríti a merész vállalkozót, újabb kattanás, és ismét a fülledt, meleg, izzadságszagú levegő.

Az emeleten, a lépcsősor kezdetén két mankójára támaszkodva féllábú, idős ember áll, tekintete néha óvatosan körbepásztázza környezetét, aztán újra a földszintre szeg'eződikKis idő elteltével bátortalanul megmoccan, mankóit a legfelső lépcsőfokra igazítja, szája mosolyra húzódik, lép, megcsúszik, ijedten a korláthoz kap, a mankók pattogva, csattogva megindulnak, és landolnak a lenti érdektelenségben.

Kitágult pupillákkal, könyörgő „egész” testével tovább bizakodik.

A gégészet elől középkorú, rosszul öltözött férfi püjaob a ^pmurétoa, aztán

sorraveszi az emeleten várakozókat, tökéletes közöny, az öreghez lép, nem szól, belekarol. .. kivágódik a gégészeti-rendelő ajtaja, csinos asszisztensnő jelenik meg a küszöbön.

— Simon István!

A segítőkész elereszti a ser gélyvárót, hirtelen kapkodva, megfordul, fut, rohan, az ajtóban trónoló tünemény lesújtó nézésével, delejezi a pácienst, aki hajlongva, megfélemlítve surran be mellette.

' — Emberek! Adok száz forintot annak, aki segít nekem lemenni a földszintreA féllábú férfi monoton hangja szép számú közönség körében talál meghallgatásra. Innen is, onnan is, indulnak a szegény, szerencsétlen, magárahagyott emberen — akire senki nem figyel — segíteni.

A betegek nagy része ott tolong a mankós ember körül. Először szelíden, gyengén, lökdösődve, próbálnak jogot szerezni a segítségnyújtásra, aztán plcsattan az első pofon, utána gyors egymásutánban két férfi zuhan a

mélybe.

A „békebeli” kocsmai verekedéseket idéző hatalmas ütések, rúgások, valamelyest felhígítani látszottak a dühítő, tömény egyhangúságot.

Én az utcára néző ablak melletti pádon ültem, kezem a térdemen nyugtatva az esélyeket latolgattam egykedvűen, valami határtalanul undorodó közömbösséggel tartva távol magam az értelmet nem sejtető, megvadult embercsorda forgatagától.

Egy jó kétméteres, másfél mázsásnak tetsző fickó azonban, szinte vakon tarolva le maga előtt mindent és mindenkit, ami és aki a lépcsőhöz vezető nyílegyenes útját eltorlaszolni látszott, nem vette figyelembe mozdulatlanságommal külön! hangsúlyozott semlegességemet, és fülszaggató roppanással néhány másodpercre satuba szorította fejemet. Ereket éreztem szétpattanni agyamban, szédülni kezdtem, de mielőtt elveszítettem volna az eszméletem, fokozatosan működés- képtelenné váló szemeim any- nvit még rögzíthettek, hogy a továbbcsörtető húshegy győzelemittas mozdulattal felkapja a rémült nyomorékot, az ég felé emeli, és kéjesen röhintve egyet-kettőt, megindul vele lefelé.— ....

ÖRSZTGETHY ERZSÉBET}

Asszonyok férfisorban

Órszigethy Erzsébet újságírói munkája során ismerkedett meg Hévízgyörk életével. Ez a közepes nagyságú, mintegy háromezer lakosú település a budapesti agglomeráció peremén, Aszód szomszédságában található. Átlagos falunak lehetne mondani, de van két sajátossága. Az egyik az, hogy már a török háborúk utáni benépesülés első évtizedeiben piacozó, Pestre járó falu volt, s ezt a sajátosságát — a történelem által sokszor korlátozottan — a mai napig megőrizte. A másik sajátosság országszerte híressé tette Hévízgyörk nevét: asszonykórusa a hagyományőrzés és -ápolás szép példája.

A szerző könyvében azt tűzte ki célul, hogy bemutassa a falu életét a század elejétől napjainkig, a fő hangsúlyt a hetvenes évekre, s azon belül is a zöldségtermelő, piacozó falura helyezve. Célkitűzését számos szép részlet, sok igaz megállapítás ellenére is csak félig-meddig sikerült megvalósítania. A fél siker magyarázatát Írói és szemléleti problémák megoldatlanságában lelhetjük fel. Alapvető gond, hogy az irodalmi szociográfia műfaji kérdéseit nem tisztázta magában. Alighanem ő is engedett annak a csábításnak, amelyik azt hiteti el, hogy az élményanyag bősége, szinte magától kínálja majd a szerkezetet, az egyes elemek elrendeződnek, s könyvvé válnak.

A szerkezet megoldatlanságából következik,, hogy bár Hévizgyörk reális képe egy reálisan látőtt országos képbe illeszkedik bele, az író nem

tud lényegi új információt adni, a hévízgyörki falukép szétesik, s főképp azért, mert tudományos-szociológiai vonalvezetése nincsen, irodalmi-szociográfiai vonalvezetése pedig következetlen és hézagos. A legfeltűnőbb - az, hogy bár több portré szerepel a könyvben, igazából egyik sem tud emlékezetessé válni. Alighanem azért, mert örszigethy Erzsébet, az egyedit és a tipikusát úgy vegyíti, hogy kihagyja a különöst, ami pedig az irodalmi megformáláshoz nélkülözhetetlen lenne.

Bár a könyv tényanyaga gazdag, néhány nap elteltével inkább csak egy elmosódott kép emléke marad meg bennünk Hévízgyörkről és lakóiról. Ebben a képben két dolog rajzolódik ki határozott tan. Az egyik az, hogy a mai felnőttnemzedékek — beleértve minden munkabíró embert, az öregszüléket is — szinte emberfölötti munkát végeznek. A másik az, hogy a fiatalok egyre kevésbé akar ják vállalni ezt a munkát, de az idősebbek is arra beszélik rá a fiatalokat, hogy főállásban semmiképpen se legyenek földművelők, tsz-tagok.

összességében nagyon kevés derűs elemet találunk abban, amit Hévízgyörk 1970-es évekbeli létéről megtudunk. A mű alaphangja mégis bizakodó. Azt mondja, hogy amiként a közösség mindig megőrizte magát a történelem kanyargó útjain, úgy most is van ereje és képessége arrr hogy jövőt éoítsen. S enne1- a dokumentálása mindenképpen érték.

T. G.

WÖGRÁD — 1982. Január 24* szombat