Nógrád, 1987. január (43. évfolyam, 1-26. szám)

1987-01-23 / 19. szám

Sorsolásra várnak a labdarúgókupa-csapafok A hagyományoktól eltérően, szombaton nem Zürichben tartják az európai labdarúgó­kupák negyeddöntőinek sor­solását, hanem Kölyben. A magyarázat: ekkor mutatják be az 1988. évi Európa-baj- nokság nyolcas döntőjének kabalafiguráját. Egyelőre még senki sent tudja, hogyan néz kj. ugyanis a tervezőcég, a Walt Disney Productions szi­gorú titokként kezeli az ügyet. A sorsolásban még 17 or­szág képviselői érdekeltek, de már csak a spanyol együtte­sek állják mindhárom kupá­ban a versenyt. A BEK-ben a sztrácsapa- tok mellett még néhány esély­telen gárda, így a Bp. Hon­védet kiverő dán Bröndby, és a török Besiktas is érde­kelt. Udo Lattek, a nyugat­német Bayern München szak­vezetője így könnyű ellenfe­let remél. — Remélem, kegyes lesz hozzánk Fortuna, s kisebb játékerőt képviselő vetélytár- sat juttat nekünk — mondta. — A Real Madriddal csak a döntőben találkoznánk szí­vesen, a Dinamo Kijevvel még ott sem. A sorsolásra váró együtte­sek: BEK: Real Madrid, Di­namo Kijev, Bayem München, Porto, Crvena Zvezda, Ander lecht, Bröndby, Besiktas. KEK: Real Zaragoza, Tor­pedo Moszkva, FF Malmö, Bordeaux, FC Sion, Ajax Amsterdam, Lók. Leipzig, Vi- tosa Szófia. UEFA Kupa: Barcelona, Mönchengladbach, Guimara- es, IFK Göteborg, Intemazio- nale, Torino, Dundee United, FC TiroL Lakatos Andris bizonyítani akar Sérülés után, újra egészségesen TEKE NB II Csak a Síküveggyár SE... A másodosztályú bajnoki rendszer furcsasága, hpgy a zord tél kellős közepén teké- zőink már a tavaszi szezon küzdelmeibe vágtak bele... Azaz csak vágtak volna: a nyitányon mindössze a Sík­üveggyár SE játszotta le ki­sorsolt mérkőzését Debrecen­ben. A Mátranovák a rossz időjárási viszonyokra való hi­vatkozással mondta le kecs­keméti mérkőzését, míg a So­moskőújfalu csapata is hiába várta ellenfelét. Az Egri Ág- ria Bútor együttese nem ér­kezett meg. Pedig Dobó városa fele annyi távolságra sincs a nógrádi megyeszékhelytől, mint a hajdúsági főváros. Ki érti ezt? Az üvegesgárda — úgy tű­nik — reménytelennek látszó helyzete ellenére komolyán veszi a bajnoki kiírást: a rossz időjárásban is elutazott Debrecenbe. Más csapatok vi­szont — lehet, hogy taktiká­ból — a rövidebb utazást sem vállalták. A Síküveggyár SE csapata tehát utazott, de eredményes­ségben ott folytatta, ahol de­cemberben abbahagyta... Pe­dig küzdőszellemből, lelkese­désből jelesre vizsgáztak. A csapatból négyen is túldobták a 400 fát, a vendéglátók azon­ban legjobb bajnoki átlagukat elérve 6—2-re nyertek. így érvényesült a közmondás: szegény embert még az ág is húzza! DMVSC—Síküveggyár SE 6—2 (2517—2395) A tarjániak eredményei: Jakus L. 419, Jankuj 414, id. Dávid I. 405. Csongrádi 405, Szabó 396, Pullai 356. SOROKBAN Genovában a fedettpályás atlé­tikai versenyen három kiemel­kedő eredmény született. A női 2 mérföldes gyaloglásban az olasz Giuliana Salce 14:02.22 perccel győzött, s ezzel alapo­san megjavította a világ ed­digi legjobbját (14:59 p.) Sal­ce így már öt számban — 1 és 2 mérföld, 2000, 3000, vala­mint 5000 méter — vezeti az örökránglistát. (Hivatalos vi­lágcsúcsot csak a 3 km-en tar­tanak számon.) A női magasugrásban a szabadtéri világcsúcstartó bol­gár Sztefka Kosztadinova el­sőre teljesítette a 2 métert, ám a szovjet Bikova 203 ern­es fedettpályás rekordjának megdöntésével (204 cm) már hiába próbálkozott. A férfisúlylökésben az olimpiai bajnok olasz Ales­sandro Andrei kitűnő, 21,22 méteres eredménnyel szer­zett aranyérmet. Síverseny a Pécskőn Á Salgótarjáni Kohászati két. Az egyes kategóriák 1—3. Üzemek sícsoportja ebben az helyezettjei tárgyjutalmat évben 'is megrendezi a „Pécs- kapnak, míg az abszolút leg- kő Kupa” elnevezésű óriás- jobb időt teljesítő versenyző műlesikló versenyét. A janu- egy esztendeig a kupa védő­ár 25-i —- vasárnapi — ver- je lesz. A kiírás értelmében senyre a pécskői sípályán ke- az a síző, aki megszakítás rül sor. Nevezni kilenc őrá- nélkül az egymást követő há- tói-a helyszínen'iehetr '' - ''^ ' , .va&£ megszakitá­. Az óriásműlfesikíő^-viadá- sokkal öt alkalommái bizonyul Ion öt férfi és öt női korcso- a legjobbnak, véglegesen el- portban hirdetnek győztese- nyeri a Pécskő Kupát. Lábtenisz­bajnokság Balassa­gyarmaton Lányok a tornateremben A pásztói postaforgalmi szakközépiskolában a hideg­re forduló időjárás sem hát­ráltatja a testnevelésórák zavartalan lebonyolítását. Jól felszerelt tornatermükben tartják a foglalkozásokat. A reggeli óráktól késő délutánig foglalt termük: délelőttönként a testnevelésórákra, délutá­nonként szabad idős sport­foglalkozásokra és a DSK sportcsoportjainak edzéseire kerül sor.- Felvételeink a IV. d. osz­tály testnevelésóráján ké­szültek. Érdekes és várhatóan soka­kat megmozgató tömegsport­rendezvényre kerül sor e hét végén Balassagyarmaton. A városi tanács sportfelügyelő­sége, a városi szakmaközi bi­zottság és a helyi tömeg­sportegyesület Palóc Kupa el­nevezéssel szervezi Balassa­gyarmat nyílt, páros lábte- nisz-bajnokságát, melynek a Balassi Bálint Gimnázium tornaterme ad otthont. A verseny célja, hogy lehe­tőséget biztosítsanak a lábte­niszt kedvelőknek a mozgás­ra, s felkészülési, felmérési lehetőséget adjanak az e sportágat űzők számára. A bajnokságon mindenki indul­hat, aki a helyszínen benevez és befizeti a páronként! 50 forintos nevezési díjat. A via­dal nem korosztályos, ezért korra való tekintet nélkül bárki részt vehet rajta. A szombati és vasárnapi játék­napon a mérkőzések 8.30-kor kezdődnek. A győztes páros egy évig a Palóc Kupa védője lesz. Három évve! ezelőtt a leg­nagyobb reménységek között emlegették a balassagyarma­tiak tehetséges öklözőjét, La­katos Andrást. Hozta is a várt eredményeket, majd 1985-ben gyorsan eltűnt a szo- rítókból. Mi is történt? Ezt kérdeztük a már újra a „ring- be szállt” fiútól. — 1985-ben szinte minden edzés után derékfájdalmakat éreztem. Akkori edzőm, Győri József nem vette komolyan a panaszokat. így végigbu­nyóztam az egész idényt. 85 október végén egy edzés után „kiment” a derekam, s ösz- szecsuklottam, mint egy har­monika. A gyors orvosi vizs­gálat megállapította: gerin­cem két helyen repedt, egyik csigolyámról pedig letört egy darab. Az operáció sem ké­sett sokat: november 24-én négyórás műtétet hajtottak végre rajtam a sportkórház­ban. Két csavarral húzták össze a gerincoszlopomat. A vezető főorvos elmondta, hogy szerencsém volt, ugyan­is, ha később derül ki be­tegségem, akkor meg is bé­nulhattam volna... — Mi történt a lábadozás időszakában? — Háromhetes kórházi tar­tózkodás után —, mivel komp­likációk nem voltak — haza­jöhettem. Hat hétig csak ülnöm és feküdnöm lehetett. Később már járkálhattam is, majd fizikoterápiás kezelése­iken vettem - részt: -Lassan el- •ítézdhettéTr? *-8 t“-*"”' 1 s, majd 1986 április-májusában könnyített futást és gimnasz­tikát végezhettem. A nyári hónapokban fokozatosan kap­tam a terhelést, s szeptem­bertől már teljes edzésmun­kát végzek. — Tehát minden rendben? — Sajnos, a mai napig is fáj a seb környéke. Voltam már újra orvosnál, de ennek a fájdalomnak nem tudják az okát. Hiába gyógyult be szépen a vágás, a fájdalmak olykor-olykor újból jelentkez­nek. Egy-egy erősebb ütésnél „beszúr” a derekam, van, amikor abba is kell hagy­nom a munkát, mert nem bírom. — Andris, lehet így edzeni és jó erdményeket elérni? — Nem adom fel. Akik is­mernek, azok tudják, hogy az utolsó pillanatig harcolok. S ez nemcsak a ringben van így. A könnyű feladás túl egyszerű megoldás lenne, s ez nem az--én erősségem. A hósz- szú kihagyás nekem sokba került. Ma már harmadosztá­lyú versenyzőként tartanak csak számon, tehát sokat kell tennem azért, hogy újra első osztályú ökölvívó legyek. Anyagilag is kiesést jelen­tett a betegség. Kaptam ugyan 120 ezer forint biztosítási pénzt, de ennél többet vesz­tettem. S ebben nemcsak a szó anyagi oldalát értem... — Hogyan tovább? — A csapatbajnokság után egyéni erőpróbák következ­nek. A Magyar Ökölvívó Szö­vetség engedélyezte számom­ra, hogy harmadosztályú lé­temre első osztályú versenye­ken induljak. Lesz tehát al­kalmam a felzárkózásra. Min­den erőmmel a magyar baj­nokságra készülök, ahol ér­mes helyezéssel szeretnék bi­zonyítani. Bizonyítani, nem­csak magamnak, s nemcsak csapatomnak, hanem az egész magyar ökölvívósportnak: ilyen hosszú kihagyás után még mindig ott vagyok és ott is leszek a csúcson! (Lakatos szerepelt egyesüle­te, a Bgy. HVSE csapatbaj­noki találkozóin. Látszott raj"- ta a hosszú kihagyás, de har­cosan küzdött. Volt alkalma megmérkőzni az idei magyar bajnok komlói Urszánnal, akit ugyan egyértelműen legyő­zött, a bírók mégis az ellen­felet hozták ki győztesnek. Az igazi győztes azonban La­katos volt, akinek visszatéré­se az akaraterő diadalát je­lentette, s ezt a szurkolók hosszan tartó tapssal ünnepel­ték.) Szilágyi Norbert Hegyei sakkerőpróbák Ma kezdődik, az elkövetke- vezések alapján hét együttes ző hetekben pedig kedd és pénteki játéknapokkal folyta­tódik Nógrád megye 1987. évi egyéni bajnoksága. A verseny lehetőséget ad az „Élőpont­szám” növelésére, valamint az országos vidékbajnokságon való részvétel jogának kiví­vására. A fordulókra a salgó­tarjáni városi sportcsarnok­ban kerül sor. A bajnokság pénzdíjas, az 1—6. helyezett versenyzők között osztják szét a nyolcT ezer forintos alapot. A svájci rendszerű verseny első négy helyezettje jut be az orszá­gos vidékbajnokságra. Január 24-én, szombaton, az SZMT salgótarjáni székhá­zában rendezik meg a XV. alkalommal kiírt Magyar Hír-, lap Kupa csapatverseny me­gyei döntőjét. Az előzetes ne­küzd majd a helyezésekért. Közülük az 1—2. helyezett jut majd be a területi dön­tőbe, melyet Pest megyében — pontos helyszín még nincs — rendeznek. A megyei via­dal győztese az erre az alka­lomra felajánlott vándorser­leg védője lesz. ☆ A sakk népszerűsítéséért, a dolgozók, a sakkbarátok szabad idejének hasznos el­töltése céljából a salgótarjá­ni városi sakkszövetség január utolsó szombatján ren­dezi meg a megyeközpont egyéni bajnokságát. A városi sportcsarnokban sorra kerülő viadalt svájci rendszerben bo. nyolítják le. A nevezési díj 100 forint, melyet a helyszí­nen lehet befizetni. Az 1—3. helyezett oklevelet kap, míg a legjobb négy versenyző tiszteletdíjban részesül. Megszólalt Tíriac Boris Becker nyilvánosan köszönetét mondott Günther Bosch-nak, eddigi munkájá­ért, azért, hogy egész hivatá­sos teniszező pályafutása alatt edzője volt. Egy melbóurne-i sajtóértekezleten felolvasott nyilatkozatában, a kétszeres wimbledoni bajnok, aki a melboume-i versenyen várat­lan vereséget szenvedett, az ausztrál Wally Masurtól, le­szögezte: a kudarcért minden felelősséget magára vállal, s ez nem játszott szerepet edző­je, Günther Bosch távozásá­ban. Bosch szerdán jelentette be, hogy elhagyja tanítványát, mert elítéli sportszerűtlen vi­selkedését a pályán, és mert A tanórát bemelegítő gimnasztikával kezdik. FarkAs Zoltán testnevelő segít az ugrógyakorlatok végrehaj­tásában. Fotó: Bencze A rossz főpróba jó előadást ígér? Hat vadonatúj Opel Ascona márkájú gépkocsi várja a Hungaroservice budapesti te­lepén, hogy a Magyar Tenisz Szövetség képviselői átvegyék azokat. Az autókat a nyugat­német autógyár bocsátotta rendelkezésre, azon szponzo­ri szerződés keretében, amely- lyel támogatja a fedettpályás férfiteniszcsapat Európá­ba jnokságot, a korábbi BASF, illetve Király Kupát. Az Opel Európa Kupa negyedik, legal­só osztályának küzdelmeit szerdától Budapesten, a Fo­lyondár utcai csarnokban rendezik. — A szerződés szerint tíz Opelt várunk, egyelőre azon­ban csak hat érkezett meg, állítólag a másik négyet szál­lító kamiont baleset érte — mondta Zentai Ferenc, a szö­vetség főtitkára. — Ezekkel az autókkal szállítjuk majd a pálya és a szálloda között a résztvevő hat válogatott tag­jait. Milyen előjelekkel készül a magyar együttes? — A főpróba nem sikerült, a múlt heti szocialista orszá­gok körversenyén, de még in. kább a jelenleg zajló Dózsa­viadalon igen halványan sze­repeltek fiataljaink, Markovits és Köves. Sajnos, már koráb­ban is sejtettem, hogy nem lesz zökkenőmentes a aét 17 éves tehetség fejlődése. Ez azonban a sport, s különösen a tenisz velejárója: néhány gyengébb mérkőzés után nem szabad megvonnunk tőlük a bizalmat. Biztos vagyok ben­ne, hogy a jövő héten már sokkal jobb formában teni­szeznek, s ez áll Lányira is. Nem tudom, hogy sikerül-e ki­vívni a csoportgyőzelmet, s ezzel a „C” osztályba való kerülést, mindenesetre várom csapatunktól, hogy verseny­ben legyen az első helyért. Az eseményre a Folyondár utcai telepen, illetve a szö­vetségben lehet jegyeket vál­tani, 50 forintos egységáron. A diák- és nyugdíjasjegy 25 forintba kerül. i a tenisz nemzetközi élvonalá­ba fiatalon berobbant játékos nem fogadta meg tanácsait. A nyugatnémet teniszező most elismerte, hogy Günther Bosch és a menedzser, Ion Tiriac nagyban hozzájárult ahhoz, hogy kivívja jelenlegi rang­ját a világ legjobb verseny­zői között. A menedzser közölte, hogy az ifjú csillag monacói barát­nője, Benedicte sem teljesen ártatlan Becker és Bosch út­jainak elválásában. Felkészí­tette a sportszerető közvéle­ményt arra, hogy előbb-utóbb Becker feleségül veszi a lányt. NÚGRAD — 1987. január 23., péntek 7

Next

/
Thumbnails
Contents