Nógrád, 1987. január (43. évfolyam, 1-26. szám)

1987-01-03 / 2. szám

MÉKGTtLÖDÜTT, morgo­lódott az Északi Szél. — Te szelek szégyene — korholta a Déli Szelet — Te Pif>ogya puhány! Nem is ér­demied meg, hogy szélnek nevezzenek! Vacak szellőcs- ke vagy csak, lenge fuvallat! Méghogv kényeztetni a vi­lágot, fákat cicomázni, füve­ket ébresztgetni, erdőt ringat­ni, ki hallott ilyet!? Vedd tu­domásul, hogy egy igazi szél süvölt, örvénylik, zúzmarát hoz, dérrel és jéggel ■ ver, fá­kat csavar ki, özönvizet áraszt tetőket tép le, kazlak­kal labdázik, zúg-búg, vi­csorog megfagyaszt! — De hiszen — védekezett ijedten a Déli Szél —, nem láttál te még olyat, amikor vörös sivataghomokkal árasz- f“>m el Európát? Amikor ki­szárítom a folyókat, a földe­det, amikor egyetlen forró fuvin tás ómmal elfonnvasztom a leveleket? — Lári-fári, tavaszt hozol, és meleget — legyintett az Északi Szél. — Tulajdonkép­pen nekem kellene fújnom valamennyiőtök helyett — morgolódott. Ebből látszik hogy a Ke­Jefl meg a Wyugsfi Szelet sem tartotta valami sokra, de legjobban mégiscsak a Déli Szél volt a bögyébem, Így aztán — mert ugyanaz a szél mégsem fújhat négy fe­löl, sőt két felől sem — így szólt: Lázár Ervin: pnsrék ttjSkárd!, főj? süvöl­tött, rikoltozott. De döbben, ten látta, hogy boldogan nyúj­tózkodnak alatta a földek, a fák örömtáncot járnak, ri- szálják derekukat a bokrok. — Dermedjetek meg! — rikoltotta. Széllelbélelt — Majd én megmutatom neked! Mától fogva én fújok délről, te meg északról. Majd meglátod, hogy a Déli Szél is lehet igazi férfi! Faggyal, zúzmarával, hóval és jégve­réssel ! Mit tehetett a Déli Szél, fogta magát elhúzódott észak­ra, nagy hóval borított feny­vesek mélyén didergett, jég­mezőkön fagyoskodott, es közben langyos tengeröblöfc, meg virágzó gyümölcsfák után vágyakozott,. Az Északi Szél meg nagy dérrel-d.urral 1 hozzákezdett. Nekirontott a világnak a trö­Na, de rikoltozhatott, ahogy akart. Életet hozott, mele­get; áldották még a lába. nyomát is. Magábaroskadt az Északi Szél, ajaj — gondolta —, úgy látszik délről fújni nem olyan egyszerű, mint gondoltam. S ezen annyira eimélázott, hogy csendesebb, simogatóbb, selymesebb lett, mint az elődje. Az meg — a Déli Szél —, amikor eljött az ideje, der- medten, kikászálódott a jég­hegyek közül, és szelíden végigsuhant a tájon. — Ne féljetek, én a Doh Szét vagyok — fúvót Szita ked­vesen. De ettől a fuvolázástól fa- gyottan peregtek le a fák levelei, az erdei állatok fá­zósan egymáshoz bújtak, a fűszálak — megannyi ezüst tű — deresen csillogtak. — Nem értitek, hogy én va­gyok a Déli Szél, hé! — ri­koltozott mérgesen az észak­ról jött Déli, de mondhatott, amit akart. — Beszélj csak, bolond, beszélj — gondolták maguk­ban a mezők és összehúzódz- kodtak. Feldühödött a szél, fölzan- gett. recsegtette, ropogtatta a világot,’vitte a nádfödeie­ket. Ügy döhöngött. ahogy elődje soha. Reszketett a vi­lág. SZÉGYELLTE magát a Déli Szél, hogy északról fúj­ván milyen vadember lett. Az Északi még jobban szégyen­kezett. hogy délire válván micsoda pipogva puhány leit. Nem is mernek azóta egymás színe elé kerülni. S, azóta úgy van — bár ezt senki sem akarja elhinni nekem —, hogy a Déli szél fúj északról, az Északi meg délről. Új monumentális textil felé? A Műcsarnokban a közel­múltban Polgár Csaba és a köréje szerveződő, különféle korosztályokat képviselő tex­tilművészek mutatkoztak be. Közülük jó néhányan már jelentős szerepet játszottak a magyar textilművészet újabb- kori formaváltásaiban és nemzetközi hínnevét szerez­tek maguknak a különféle intem acionáüs bemutatókon. Most a festészet új hul­lámának, az eklektikának, az „Üj szenzibilitás” képviselő­inek hatására a „Mindent le­het” alapállásból a textilnyo­más céljára a textilipar hen­gernyomó gépein előállítóit, nedvszívó, kisebb és nagyobb mintás szövetek véletlen, já­tékos lehetőségei csábították őket új kísérletezésekre, ame­lyek gvakran igen közel álú nak a mai festészeti törekvé­sek eredményeihez. Egyrészük a dekorativitásból Indul ki, mások nyíltan a képi felfo­gás újrafogalmazására tö­rekszenek, mint Szilvitzkv Margit fekete alapú absztrakt Mérlegen. A képi gondolko­dás látványosságra törekvé­se a szövet rapportjainak struktúratöredékekkel való felülfestésében jelentkezik, amikor . az egyes formaele­mek között rendben való is­métlésében gyakran valami­féle ritmus érezhető. Nyíl­tan vállalják az új, amerikai áramlatok „idézését” példá­ul a nagyvárosi aluljárók é« mellékhelyiségek falfirkái­nak, grafittijeinek sugalla­tát Az „új szenzibilitás” ha­zai követőinek szí n hatásait követik, kifejezéstartalmaik és eszközeik is közel állnak egymáshoz, csak a textilmin- ta alapjából kiindulva az eredmény jóval dekoratívabb, mint Polgár Csaba „Repea”’- jáíi. Szenes Zsuzsa és Atta- lav Gábor a grafittik írás­jeleiből szimbolikus művet hoztak létre. Jelentős Hübner Aranka» János jelenéseire alkotott szimbolikus értelmű munká­ja, a vászonra festett, kopott, sárga, a Holt-tengeri teker­cseket utánzó Szentírástöre- dék, amelvbffl bombázó hull. A kép alján fekete sírkeresz- tek. Kovács Péter Balázs ragasz­kodik leginkább a textil nyo­Gulyás Katalin: Trachidák földi küldetése. mott mintáihoz, amelyeket egységes ritmusban helyen­ként újraszinez, felül egy nagy halat festve rájuk. Kiemelkedően kvalitásos, és az új kísérletezésnek a képzőművészet irányában to­vábbfejleszthető lehetőségei­re utal Gulyás Katalin „Tra­chidák földi küldetése" cí­mű szimbolikus jelentésű munkája, mely a nagylépté­kű, mintás textilháttér előtt pop artos stílusban kivitele­zett, plasztikus hosszú sza- lagkötegben végződő női fe­jeket ábrázol. A minden rész­letében átgondolt, bravúros munka záloga annak, hogy textilművészeink kirándulá­sa a képi ábrázolás új vize­ire friss megoldásokkal gaz dagíthatja a hazai „posztmo­dem” törekvéseket. A néhány, felülfestett „Läufer” szövetből készült, stilizált ruhadarab inkább a színházi kosztüm tervezőik le­hetőségeit tágítja A képi megjelenésre tö­rekvő új, festett textil talán megtalálja helyét a nagymé­retű közösségi helységek, szál­lodák, kultúrtermek, kultúr- házak belső berendezésében. Brestyánszky Ilona karrieristák mindig és min­den korosztályban voltak, és lesznek is. Lejárt a lemez. Az utolsó tételt, a timpani doboktól kísérve, diadalmasan zengi a kórus. András feláll, leeme­li a lemezt, visszacsúsztatja a nejlontasakba. — Mindnyájan állandó frusztrációs helyzetbe va­gyunk, öreg. Akadályoztat­va. Választanunk kell. Az egészséges emberek számára az ilyen akadályoztatások nem okozhatnak problémát. — És akik hozzátok kerül­nek két-három hétre, azok talán nem egészségesek? — Azok nyolcvan százalé­ka semmit nem akar. Elfá­radt. Várakozik. Kiborult. Depressziós vagy.. — Ti pedig tovább lökitek a nagy darálóba. — Hát azért’ nem egészen. De lényegében egyéni okok, a saját személyisége juttatja hozzánk, elhiheted nekem. András tenyerével a leme­zeket egy sorba ütögeti, az­tán elővesz egy vodkás üve­get. — Az egyik beteg hozta — mondja, és elég nehezen, de kinyitja. Már kissé ka­patos, akár csak Simon. Tölt, mindketten egyhajtásnyira isszák ki a kis stampedlikből a vodkát — A rosseb egye meg? — csattan fel Simon. — Te is tudod, én is tudom, minden­ki tudja... — ifiért kiabálsz? — Nem kiabálok. — Ingerült vagy. — Vannak dolgok, amikről nem tudok ingerültség nél­kül beszélni. — Védekezel? [ ~ Mi ellen? Addig jó, átrág ezekről a dolgokról ingerül­ten beszélek. Vagy nem ez a véleményed? — De, igen. — Te éppen olyan jól tu­dod, mint én, sőt, sokkal jobban, hogy akik az osztá­lyotokra kerülnek, csak pil­lanatnyilag borultak ki. Nem igazán betegek. Vagy leg­alábbis sok ilyen van kö­zöttük. .. Hogy a lakás, csa­lád, munkahelyi körülmé­nyek. ., — Pontosan. Ha az én- fdeál nem megvalósítható, akikor jönnek a deviáns vi­selkedésfajták, kirobban a lehetőségei és a saját adott­ságai közötti feszültség. — És a lehetőségei talán nem a szociális tényezőktől függenek? Vagy attól is? Én, ha jól végzem a munkám, az csak sérti a méltóságos ál­lamérdeket, a nyugalmun­kat. .. A szakmai megítélése- inlk csak sértik: annak érde­két, akiktől a fizetést kap­juk, mert lakást, fizetést ál­lam bácsi ad... Ki törődik az­zal, hogy egész nap törött fa- likutakat, korhadt tetőszer- kezeteket, piszkos udvaro­kat, döglött galambokkal te­leszórt padlásokat, vizes gombás lakások falait, maguk alá csináló öregek szobáit nézegetem, ahol büdös macs­kák mászkálnak, és ha belé­pek az ajtón, azt hihetném, hullakamrába léptem, olyan büdös van... És félméter magas papírdarabokból, sza­kadt párnákból, koszos ru­hamaradványokból, ételma­radéktól szútykos lábasok­ból felhalmozott szemétben kell mászkálnom, mert a la­kók ezt jelentették, és nekem ki keü vizsgálnom.». Akkor talán ne gondoljak arra, mi a francnak csinálom ezt az egészet? Lakást, pénzt állam bácsi ad, és a maguk alá esett embereket én csak jól admi­nisztrálhatom, hogy egyálta­lán tudják, hogy ilyen is van... — Aki hozzánk kerül a kli­nikára, sajátmagára vonat­koztatva mondja el sérelme­it, de te a társadalomra aka­rod hárítani a szubjektív vi­szonyulásaidat, a beteg a sé­relmeivel bizonyítja, hogy... — Hogy kiborult, nem elég toleráns, igaz? Hagyjuk te­hát francba az egyéniséget, dobozba a fejeket, legyünk toleránsak, és nincs kiboru­lás. .. Majd valamilyen trük­köt kitalálok, és én is bevo­nulok hozzátok. — Nem kell semmilyen trükköt kitalálnod, így is bejöhetsz. — Kösz. András feláll, tapogatja a lemezeket, majd a válla fö­lött hátraszól; — Tölts ma­gadnak, és nekem is. — A szorosan egymás mellett sor­jázó lemezekből kiemel egyet. Szürkésfehér nyúlfarokkal le­törli a hátoldalán sztárok fényképeivel telezsúfolt pa- pírtasakból kihúzott lemezt, felteszi a forgókorongra, mo­solyogva visszaül a helyére. — Paul Anka — mondja. — Farkasok közt tudjuk a törvényt, de mi van akkor, ha báránybőrben szaladgál­nak a farkasok? — kérdi Si­mon. András rágyújt, az előbbi­nél gyorsabb, majdnem korlott dohányos mozdulat­tal, aztán a pohara után nyúl, kicsit megcsóválja a fejét, Simonra néz: — Tudod, öreg, nehéz eldönteni, hogy ki a farkas, és ki a bárány, mert­hogy egész életünkben, kény. szerű szükségből, minden­féle jelmezben, szaladgálunk. Alti piedig ezt nem veszi tu­domásul, az alkalmatlan a hétköznapi életre. — „Everybody, everybody sings"! — üvölti feléjük Pa­ul Anka. — Everybody — mondja András. — Everybody — mondja Simon is, és szentimentális hangulatba csusszannak. Ab­ba a fajtába, melyet sajnál­kozó kézlegyintéssel veszünk tudomásul, ha magasra gom­bolt, sötétruhás öregasszo­nyok szipogva, a rádió felé bámulnak, mert azt hallják, hogy: „Jaj. de csúszik ex a banánhéj, együtt csúszni ve­led, babám, kéj”.,. Vagy mondjuk. De Fries Károly úr agyrémét, mely szerint; „Egy vallomás, ez a tangó egy vallomás...” P aul Anka pedig köz­ben rendesen löki a hátnk mögött egy ra­kás, arcukat, hajúikat gyűrö- gető tizenéves lány visítozá- sa közben: „Baby ffs állt right, Baby It’s ail right”... A visftozó lányok közül per­sze már jó néhányan három gyereket is szültek azóta, mikor lemezre vették ezt a hangversenyt, és valamelyik­nek a lánya ugyanúgy visiío- zik, mint annak idején az anyucikája, csak most éppen egy gftárhúrt tépdeső fickó órjőngSrét haBgfrtja. Martyn Ferenc: Nő tehénnel (tusrajz) IRINA RAKSA: Eurázsia Télen a Csuja-hegyi sztrádán Vörös a hajnal, mint az ünnep, Ha április -jön, nyírfás, orgonás, S a nyári... Vadliliommal tüntet... Hol rigófüttyön széttörött A csönd nagy gömbje, itt Ülök fehér papír fölött, Már rámsötétedik- S nagy medvemancs-faágak... A kisfiúk a lomb Közt almát is találnak, Mint fénylő lampiont. Kányafákkal, málnaággal Bozontos nyári kert, Csak félórán át június Szelíd esője vert, A szivárvány meg felszökik, Mint csőből a vízsugár... Élénkzölden, rózsaködben Éjek, napok szállónak, Kispad alá sorakoznak, Mint háncskér eg-kosarak. Konczek József fordítása TAR JANI IMRE: Zsuzsa-versek Szerettelek hasonlatok wéflfcü < emberi módra most hogy lepergett megfakult a fénye szeretnék megkeresni egy tiszta órát mit nem zavart semmi féle indulat mikor a világ csak két test öröme volt a halványodó csillagok alatt Az utca megrugdalt, elfeküdt, kemény. Szitál a hó, fekeledik, arcod tör felém. Mozdulok, ígéretektől terhesen, — zsibbadás kicsinyt. Szorítanálak, elcsuklik kezem és aprókat legyint­DEÁK MÖR: Elunta Az éjszakáim gyűrött lepedők. Rosszul alszom el majd, időnap előtt — átizzadt vánkos az ég, tollcsomó a nap, isten is elunta a hajnalokat Nincs közöm hozzá, mire ébredek. Az válik fontossá, ami elveszett; s nekem már minden fontos. Csak múlik napra nap, Isten, bocsásd meg nékem, hogy ilyen lett fiad. SZEPESI JÖZSBFz Á kedvem odalett Szívemnek kincse, szentje, bölcs amulett, a kedvem, ó a kedvem, jaj, hova lett? Hiába nóta, mámor s e költemény: erőtlen, gyenge sóhaj lakik helyén. Szívemnek kincse, szentje, bölcs amulett, a kedvem, 6 a kedvem, jaj, odalett. MÖGRÁD - 4987. január 3., szombat

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents