Nógrád, 1986. december (42. évfolyam, 282-307. szám)

1986-12-12 / 292. szám

Balassagyarmatiak kezdeményezése Lesz-e síszakosztály? Több tucatra tehető Balas­sagyarmaton a sísportot ked­velők száma. Ügy hírlik, nem­sokára szervezett formában is hódolhatnak kedvtelésüknek a téli sport szerelmesei. — Igaz-e a hír, hogy sí­szakosztály alakul a városban? — kérdeztük Frenyó Gábort, a Magyar Sízők Egyesületének tagját, a városi szakosztály egyik szervezőjét. — Remélhetően néhány na­pon belül már szervezett for­mában sportolhatnak Balas­sagyarmat és környékének sí- zői — mondotta — Nemrégi­ben jártak itt a Magyar Sí­szövetség illetékesei, s meg­beszéltük az előkészület teen­dőit, a szervezési feladatokat — Dehát ahhoz pálya is kell... — A városhoz közel, négy­öt kilométernyire van a. du­dáskai domb. Ez a 250—300 méter magas, harminc-negy­ven méter széles terep a szakemberek szerint is kiváló­an alkalmas sízésre. Egyéb­ként, korábban már' készült itt egy pálya, a kezdeti lelkese­dés azonban gyorsan elmúlt Abban bízom, hogy nem is­métlődik meg az eset: — Mi erre a garancia? — Elsősorban az, hogy jó néhányan vannak balassagyar­matiak és szügy:ek. akik. ko­molyan gondolják a sísport feltételeinek he'yi megterem­tését. Ezért is hozzuk létre először a szakosztályt, amely­be mindenkit várunk, aki­nek kedve van a sportolás­hoz. A KISZ városi bizottsá­gának titkára, Kanyó Tibor támogatásáról biztosított ben­nünket, de segít a szügyi ter­melőszövetkezet is. Más gaz­dasági egységek, intézmények is biztattak, reméljük, nem marad mindez az ígéret szint­jén. — A szakosztály után tehát meg kell építeni a pályát. — Ennek is megkezdődtek a munkálatai, de igazából ta­vasszal szeretnénk indítani. Fakivágást, földmunkálato­kat, gyepesítést kell végez­nünk... Ügy gondoljuk, kellő összefogással a jövő siszezont már saját pályán, jó feltéte­lek mellett síelhetjük át! Moszkvai edzőtáborozás előtt A gátfutás specialistája Általános iskolai tanulmá­nyai idején Nemes Andrea még nem gondolt arra. hogy 1986-ban egyike lehet azon kevés sportolónak, aki magá­ra öltheti a válogatott nem­zeti színű mezét. Igaz. akkor még többféle lerve volt. A rendszeres sportolás mellett tagozatos osztályban - tanulta JBW 7 'ÍWji, 5«.í • mt angol nyelvet, versenysze­rűen pedig a sífutással fog­lalkozott. Nyolcadikban Kozik András edző szerettette meg vele az atlétikát. Andrea ma az SKSE sportolója, s nap mint nap a Kohász-stadionban edz. — Szeretnék az ifjúsági EB- re kijutni — mondja beszél­getésünk kezdetén —. de ez nem megy másként, csakis jól irányított, megfontolt, rendszeres edzésekkel. Sokol­dalú és alapos felkészülésre van szükség, hogy tervemet teljesítsem. A futónő. ma a Madách Imre Gimnázium és Szakkö­zépiskola testnevelés tagoza­tának tanulója. Három éve — már középiskolásként — a serdülő országos összetett­bajnokságon a hétpróbában 6. helyezést ért el. — Két kedvenc verseny- számom vólt: a 600 m-es sík­futás és a távolugrás. Angyal Nemes Andrea: „Szeretnék az ifjúsági EB-re kijutni!”. János irányításával edzettem, s ez technikailag nagyon so­kat jelentett a fejlődésben. Gyorsan javultak eredménye­im. A változatos és sokoldalú edzésmunka jó hatással volt az atlétanőre, de más jellegű munkára vágyott. Idén feb­ruárban Czuder Antal cso­portjába került. — Üj edzőmmel fő verseny­számomat a 400 m-es gátfu­tásban jelöltük meg, de ter­mészetesen „megtartottuk” a hétpróbát is. Ügy érzem, jól választottunk. Június közepén az ifjúsági országos bajnok­ságon 63,41 mp-et futottam 400 gáton. Ezzel teljesítettem az aranyjelvényes szintet, s meghívást kaptam a magyar válogatottba is. Prágában el­ső ■ válogatottságom alkalmá­val idei legjobb eredménye­met értem el: 61.99 mp-et tel­jesítettem. •>"■ * ** J. í • — Mit hoz vajon 1987? — Szeretném a 400 m-es gátat 60 mp-en belül futni. Negyedik osztályos vagyok, így ebben a tanévben érett­ségizek is. Nagy álmom: si­keresen felvételizni a Testne­velési Főiskolára. (Czuder Antal, Andrea ed­zője dicsérte tanítványát. A szakember úgy véli, hogy a futónő képes lesz olyan ered­mény elérésére, amely az if­júsági Európa-bajnokságon való részvételhez szükséges. Mint mondta: az edzésmun­kához való hozzáállása példa­mutató, a leglelkesebben dol­gozó atlétanők egyike. A to­vábbi jávulást jól segíti majd a moszkvai edzőtábor, ahová •december 15-én utaznak. Egy hétig gyakorolnak majd a szovjet fővárosban.) Tőzsér Mariann Szezonzárős után Félidőben, az edzők szemével Tizenöt bajnoki forduló után az 1986/87. évad félidejéhez érkezett a területi bajnokság Mátra-csoportjának küzde­lemsorozata. Megyénkből négy csapat vesz részt a küzdel­mekben. A „félidőben” — tu­dósítóink — a nógrádi együt­tesek edzőitől három kérdés­re kértek választ: Hogyan készültek a baj­nokságra, milyen tervek­kel vágtak neki a pontvadá­szatnak? Elképzelésükből mi való­sult meg, kikkel, milyen csapatrészekkel elégedett? Mi a további program, VlF mikor kezdik a tavaszi szezonra a felkészülést? Kiss László (St. Síküveggyár SE) 1. Kemény alapozással ké­szültünk a bajnokságra. Cé­lunk az előző esztendőben kivívott „pozíció” megtartása volt 2. Az őszi idényben eléggé kétarcúnak bizonyult a gárda. Négy győzelem után négy vereség következett, végül si­került talpra állnunk. Idegen­ben jobban szerepeltünk, ha­zai pályán valahogy nem ment. Ezért szurkolóink csu­pán helyezésünkkel lehetnek elégedettek. A jövőre nézve a csapat tel­jesítményét biztatónak tar­tom. Koncsik kapust és a kö­zéppályás Marcsokot említhe­tem, ők végig meghatározó emberek voltak. Fiataljaink rS‘sokat fejlődtek. » 3. Január I2-én, kezdjük az edzéseket. Lehet, hogy edző­táborba megyünk, esetleg részt veszünk teremtornákon. Februárban már előkészületi mérkőzéseket is játszunk. A bajnokság végén az első öt között szeretnénk végezni, de akkor lennék a legboldogabb, ha a csapat dobogóra jutna. Kiss János (Nagybátonyi Bányász) 1. Az 1986/87. évi bajnokság­ban a 4—6. hely valamelyi­kének megszerzését tűztük ki célul. Az idény felében a csa­pat az elvárásoknak megfele­lően szerepelt. 2. Csupán egy ponton mú­lott, hogy lemaradtunk a do­bogóról. Ez jó eredmény, hi­szen az együttes az idei sze­zonra átalakult. Négyen tá­voztak, pótlásuk nagy feladat volt. Az újak közül Utassi és Németh Cs. jelentett erősítést. Védelmünk végig jó teljesít­ményt nyújtott. Egyénileg Ber­ták, Orosz, B. Kovács és Cséki produkciója emelkedett ki. 3. Nagybátonyban kezdjük az alapozást január 6-án. Ter­vezünk .egy tíznapos edzőtá­bort. Szó van egy lengyelor­szági túráról is, erről most folynak a tárgyalások. Kertész János (Romhányi Kerámia) 1. A terv az 1—9. hely megszerzése volt. Ennek ér­dekében megerősítettük a já­tékosállományt. Részt vettünk a Dunakanyar-Kupán, mely a felkészülés fontos állomá­sának bizonyult. Ezen 2. lett a gárda. A szezon előtti edző- mérkőzéseken sikerült a leg­jobb összetételű csapatot megtalálni. 2. Egy teljesen kicserélő­dött együttessel vágtunk neki a pontvadászatnak, így szá­momra nem volt meglepő, hogy minden csapatrésznél voltak hullámzó teljesítmé­nyek. Egyénileg Szlezák, Ka- liczka, Pincze és Pingitzer játéka dicsérhető, noha még nekik is sokat kell tenniük az előrelépés érdekében. A hiá­nyosságok feltárása után a jövőben a csapatjáték fejlesz­tése, a jobb helyzetkihaszná­lás a fő feladat. 3. Január 5-én kezdjük el a felkészülést a tavaszi szezon­ra. 31-ig alapozunk, közben egyhetes edzőtáborozásra uta­zunk. Februárban formábaho- zó edzésmunkával készülünk a bajnoki rajtra. Horváth Gyula (SKSE) 1. Célunk a bennmaradás biztosítása volt. 13 bajnoki pontot terveztünk, ebből csak 10 „jött össze”. Szakmai cél­kitűzésünket, a játékosállo­mány fizikai felkészültségének növelését lényegében teljesítet­tük. 2. Sajnos, támadójátékunk sok kívánnivalót hagyott ma­ga után. Próbálkoztunk kont­rákkal, de ez nem jött mindig össze. A védőmunka fejlődött, ennek bizonyítéka, hogy kevés gólt kaptunk. Csupán Bérezi, Gulyka, Rigó és Mihály telje­sítményével vagyok maradék­talanul elégedett. A két ka­pustól, valamint Tőzsértől, Si- sától és Poórtól többet vártami 3. December 15-ig levezető edzéseket tartunk, majd janu­ár 5-én folytatjuk a munkát,’ Jó sorsolásunk reményt ad ar­ra, hogy megfelelő játékkal kiharcoljuk a biztos bennma­radást. Vívók Nancyban Egy héttel a párbajtőrözőik budapesti Világ Kupa verse­nye után, szombaton és va­sárnap a kardozók szerepel­nek hasonló, rangos erőpró­bán. A franciaországi Nancy­ban VK-viadail lesz, amelyre öt magyar sportoló utazott. A legutóbbi válogatókon kitű­nően szerepelt Nébald György, továbbá Gedövári, Csongrádi, Abay és Varga veszi fel a versenyt várhatóan a világ legjobbjaival. A küldöttséggel utazott Kovács Tamás, az új szövetségi kapitány, akiinek ez lesz — ebben a funkcióban — első külföldi fellépése. Senki nem tud róla Salamanov eltűnt Szófiában szerdán bejelen­tették, hogy hétfőn reggel óta ismeretlen a holléte Naum Salamanov világszerte ismert bolgár sportolónak, többszö­rös súlyemelő világbajnoknak, aki a bolgár válogatott tagja­ként érkezett Melbournebe a Világ Kupa küzdelmeire. Nem hozott eredményt az a Saiamanovhoz intézett nyil­vános felhívás, amely azt kér­te. hogy a sportoló valami­lyen módon tudassa, hol és milyen állapotban van. A BTA-híradásban közölték,^ hogy néhány ausztráliai saj­tójelentés alapján úgy tűnik, a 19 éves bolgár sportoló bi­zonyos körök megkülönbözte­tett figyelmének középpontjá­ba került, s egy törökök ál­tal használt ausztráliai lakás­ba kísérték, amelynek címe ismeretlen. Ezen információk úgy értelmezhetők, hogy be­folyást gyakorolnak a bolgár sportolóra, ne térjen vissza hazájába. A bolgár sportszövetség és a sydney-i főkonzulátus tilta­kozott amiatt, hogy az auszt­rál hatóságok nem garantál­ták a bolgár sportoló nyugal­mát és biztonságát. Követe­lik, hogy állapítsák meg Sa­lamanov tartózkodási helyét és biztosítsák a lehetőséget, valamint a feltételeket a ha­zájába való visszatéréshez. Schuster pereskedik és focizni akar Asztalitenisz Ranglistaverseny Salgótarjánban Bernd Schuster, a Barcelo­na nyugatnémet labdarúgója kö’ül gyakran támad vihar. A szókimondásáról ismert já­tékos a egújabb hírek szerint távozni készül a katalán klub­tól, s ezzel kapcsolatban nyi­latkozott csütörtökön a DPA irrnka társának. Szerdán a csapat tartalék­játékosaival edzett, s csak nézője lehetett a klub UEFA Kupa mérkőzésének. Nem fáj ez a mellőzöttség? — Dehogynem, de edzeni is szeretek. A jelenlegi helyzet­ben ennél többet nem is vár­hatok már az egyesületből. Feljelentést tett a klub el­len. mivel átadó listára került, s nem akarják kifizetni a szerződése lejártáig — 1988 végéig — önnek járó honorá­riumot. Gondolja, hogy a március 27-re kitűzött tár­gyaláson megoldódik ez az ál­datlan állapot? — Mindkét félnek érdeke, minél hamarább valamilyen megoldást találni. Ügy gon­dolom. jók az esélyeim a per megnyerésére, de talán nem is kerül sor a tárgyalásra. Egy ilyen klubnak, mint a Barcelona, rontaná a hírét, ha bíróság elé ke-ülne az ügy. Nunez elnöknek is tanúskod­nia kellene, s ez biztos kínos lenne a számára. Hogvan kezdődött a vita? — Venables edző szerint túl régen játszom már1 a ka­talánoknál. . ő mind énképpen két új külföldit akart a csa­patban látni. Rendben van, de akkor rendezzék le tisz­tességgel a szerződésemet. Abból is csak gond szárma­zott, hogy játékostársaim ne­vében az idénykezdet előtt prémiumemelést harcoltam ki. A vezetők később azt állítot­ták. hogy 35 százalékos nö­velésit követeltem. , Ez nem igaz. Milyen a viszonya az edző­vel? — „Nagyszerű”. Szóba sem állunk egymással. Vajon akkor sem kapott tyolna. játéklehetőséget, ha gyengén megy a csapatnak? — Elvileg pályára léphet­tem volna, de ilyen előzmé­nyek után nem szívesen. Egyébként — bár talán meg­lepő' — örülök a klub sike­reinek. Min bukott meg a tervezett kölni szerződése? — Elsősorban a am, hogy kevés volt a rendelkezésre álló idő. A bonyolult jogi helyze­tet nem lehetett ilyen hamar tisztázni. Mi lesz majd a további sor­sa? — Mindenképpen szeretnék olyan országiba szerződni, ahol a német nyelv nem idegen, ez főleg a gyermekeimnek fon­tos. Az NSZK-ban azonban csak a Köln jöhet szóba. Em­legették többen a Bayem Münchent is, de hozzájuk biz­tos nem igazolok. Nem fél attól, hogy hazá­jában ismét rosszakat írnak majd önről? — Ez bizony elképzelhető, hiszen engem mindig bűnbak­nak kiáltanak ki. Ügy érzem azonban, hogy a vihart ka­varó eseteknek csak 20—30 százalékában voltam hibás... — fejezte be nyilatkozatát Bernd Schuster. A Magyar Asztalitenisz Szö­vetség és a Nógrád Megyei Asztalitenisz Szövetség közös rendezésében szombaton és vasárnap országos ranglista- versenyt rendeznek Salgótar­jánban. Az újonc és serdülő korosztály viadalán valameny- nyi első osztályú klub ver­senyzői asztalhoz állnak. Töb­bek között indul a magyar serdülőranglista első helye­zettje Wirth Vera (Statisztika) és másodikja Ellő Vivien (Statisztika) is. A fiúknál is itt lesz az élmezőny. Mindkét korosztályban Nógrád megyei asztaliteniszezőkkel is talál­kozhatunk. A Nagybátonyi Bányász üdvöskéje lvanics Tibor, valamint a Nógrád Vo­lán versenyzője Kocsc. Kriszti­án, a serdülőknél próbálja meg a pontszerzést, míg az újoncoknál Kállai Norbert (N. Volán) kísérli meg a jó szereplést. Mindkét napon 10 órakor kezdődnek a versenyek. A fiúk szombaton, míg a lányok vasárnap mérkőznek. Az elő­zetes nevezések alapján az egyes korcsoportokban száz­nál több indulót várnak. Érdekesség, hogy a nemré­giben elmaradt úttörő-olimpiai megyei döntőket a szombati verseny előtt rendezik. Ennek kezdési időpontja 8.30 óra. NÓGRÁD — 1986. december 12., péntek 7

Next

/
Thumbnails
Contents