Nógrád, 1986. november (42. évfolyam, 258-281. szám)
1986-11-07 / 263. szám
Szergej Zalig'n: V ÁR UTÁ (részletek) i. 1921. NYÁR .. .Ezzel kezdődött el a já" ték. Nem tudták, hogy fi gyeire valaki őket, a jateicukat, valószínűleg senki se törődött velük, de a játék az folytatódott, mégpedig hi\en. elevenen, hogy Pjotr Kornyilov még rríkg Is rémült egy pillanatra. „Miféle ember ez? Miféle nő lehet, ha ilyen élethűen tud játszani?” Egy perc múlva azonban már megértette, hogy ez a nő nem ábrázolt sentit, csakis sajá! magát: adva volt egy helyzet, amelyben ma élt, kifejezetten ez a helyzet, és nem valamilyen m isik, és ő ennek minden erejével, sőt erején felül aláveto'te magát. meg akart fel ni neki, talpon akart maradni benne. Es nem ő volt a rendező, hanem maga Kornyilov, és ha lehet valami* csodálni, akkor az Kornyilov színészi képessége: a nő csak megadással utánozta — a régen várt találkozás féktelen örömére ürömmel, az ölelésre öleléssel, a zavarára °okkal nagyobb zavarral vő'oszolt. Ha tehetséggel csín’1 Ka, az az engedé- keovség trt-'4sége volt. így hát nem azonnal, nem az első pillar atban ismerték meg egymást, és amikor egymás*a ismertek, először zavartan álltak, majd erőszakkal eloszlatlak a zavarukat, kitárt karral egymásnak estek, ölelkeztek, csókolóztak, megfeledkezve a csomagokról: a kopott útitáskáról meg az eléggé terjedelmes batyuról. Amíg ülelkeztek, hála istennek, senki se lopta el a csomagokat, felkapták hát az útitáskát, meg a batyut, megkerülték ez udvarház—templom—vendéglő éohészeti jegyeit elegyítő pályaudvar épületét, kimentek a térre, és nagyon megörültek, amikor megpillantottak egy szabad bérkocsit. Nem személyszállításra, ha- aem teherfuvarozásra való ■volt az a bérkocsi, inkább af- fé' ? szekér, de őket, szerelme- s et ez egyáltalán nem zavarta. feldobják rá az útitáskát, meg a batyut, meg sem egyezve a fuvardíjban, maguk is f; ugrottak, megmondták a címet, — Loktyev utca. a Zajcsan tér sarka —, és mint akik valamikor ösz- szetartoztak, de aztán évekre elszakadtak egymástól, úgy öltek a bérkocsin, amely vitte őket a homokos auli utcákon, a perzselő és vakító nap fényében. Zavarban voltak egymás előtt, és felkeltették a bérkocsis kíváncsiságát, sőt kiváltották az együttérzést. Először az iránt érdeklődött, milyenek a gabonaárak arrafelé, ahonnan a „nagyságos” utas érkezett, mibe kerül az első, no meg a második osztályú búza? Hát a korpa? Az utas készséggel és részletesen válaszolt, hiszen a kocsis szemtanúja az ő ideér- kezésének meg a szeretett nővel való találkozásának. Természetesen az utas is érdeklődött; mivel eteti a kocsis nehéz igáslovát ebben a mostani takarmányszúke világban? Melyik utcában lakik? Az utas persze emlékezett a kocsisra, annál is inkább, mert az kivívta a rokonszen- vét. A kocsis pedig, aki minden szükség nélkül csak úgy megszokásból, a rend kedvéért megsimoigatta szironybor- ostoiaval sarga lova hatalmas tomporát, már Pjotr Nviko- lajevicsnak szólította az utast, és elsírta neki a fuvaroséiet keserveit, meg a takarni n gondokat a különböző időkben először a pej, aztán az almásderes, most meg ennek a v.lágossárga, majdnem fa- kr lónak az idejében. Második Miklós cár, Kerenszkij és a bolsevikok alatt. Pjotr Nytkolajevics Kornyilov ügyesen, sőt lelkesülten beszélgetett a hőségtől, meg a nemrégen felhajtott kisüstitől kipirult és megizzadt kocsissal, de közben nem őt. hanem a nő arcát figyelte, azét az emberét, aki megajándékozta e találkozás mesés örömével. Hát, igen, furcsa volt az arca, nem is lehetne megmondani, milyen. Kornyilov nem tudott leolvasni róla semmit de bízott abban, hogy előbb- utóbb kirajzolódik rajta valami. Ez a majdnem misztikus női arc igen furcsa volt, azért beleillett ebbe a teljesei reális, teljesen konkrét világba, — a csúnya kis fa hazakból széles, közvetlen, homokos i’ú ákból álló tikkasztó varosba, benne fuvarossal, meg a vuágossárga, majdnetr fakó nehéz igáslóval. Igen. ebben a világban létezett ez a nő, kétségtelenül ebben. Az igásló is alighanem érzékelte az utas elégedettségét, de nem közvetlenül, hanem a gazdája széles jókedvén keresztül. amit eléggé ritkán tapasztalt, kissé ingó léptekkel, maga is vidámabban ballagott a villásrúd között, meg se kottyant neki a nvikorgó szekér, a három emberrel, meg azzal a kis batyuval: jobbra- balra lengetve a farkát, gondtalanul, de rá jellemző kitartás:?*1! szedte és fújta ki a széna és egyéb illatú levegőt, üt-’-vigspn mnrmtva közben a ftpAt l-íí-batélper nekj is öröme* szerzett, hogy hallja önmagát. A vasútállomás kint volt a város szélén, és a nehéz igásló először a két versztnyi ■ kiterjedésű homokos, napfénv- ben sárgálló buckákkal teli üres telket hngvta m»»a mögött — ez már hasonlított a nem is olvan távoli Kara- K"m-sivata«hoz —, aztán a szélső házakat, amelvek oly nyomorúságosak voltak, hogv a Zaiosan teret, ahová most közeledett, nemcsak városnak hanem k*s tóindiil.at+al városközpontnak is lehetett nevezni. A tén és a Loktvev utca sarkán álló ház pedig ilveo összehasonításban pompás emberi hajléknak látszott. És at*ól, hosv most ehhez a pomnához. új életének, újjászületésének. a szimbólumához közeledett szép komótosan. de azért biztosan a zörgő szekér, oda. ahol már nem a körülménvek iránvft- ják őt, hanem ő a körülményeket, Pjotr Kornyilovon is úrrá lett az izgalom. Vagy tán az öröm fogta el. Meg a felindultság, a lelkesedés, az egész környező világ iránt, mindenekelőtt a játék, a komédia hatására, amelyet oly kiválóan és tehetségesen vezetett, miközben a kocsissal beszélgetett, de csak a nőt figyelte, akinek az arcáról, — remélte — hamarosan leolvad az ismeretlenség máza, és feltárulkozik a maga valójában. .. II. 1923. TÉL ...1923. február 16-án, kedden éjfél előtt tizenöt perccel Kornyilov elrejtőzött a feher spalettás házzal szemközti szűk mellékutcában, és még mindig reménykedett. Hátha nem úgy lesz, ahogy az ezredes elhatározta. De öt perccel éjfél előtt, már tudta, minden úgy fog történni. öt perccel éjfél előtt három alak közeledett az ötödik Zajosán utcán az ezredes hosz- szúkás és alacsony, fehér spalettás háza felé — kettő puskával a vállán, a harmadik revolverokkal a derékszíján. .. Egyikük kint maradt az ablakok alatt, ketten átvetették magukat a kerítésen az udvarba. .. Aztán ajtókopogás hallatszott. Utána csend lett, az éj szív ka sápadt volt, de nem sötét, felhők tarkállottak az égbolt felén, köztük csillagok pislákoltak, meg halványan sütött a hold, most nem su- gallt semmit. Egyszer csak lövések dördültek a házban. Tompán. Kétszer. Rövid szünet után még egyszer. A különleges rendeltetésű osztály vöröskatonája, aki az utcán maradt, puskatussal bezúzta a spalettát, üvegcsörömpölés hallatszott, a spa- letta leesett, a katona belőtt az ablakon, majd, ahogy a lába bírta, elrohant, lefelé az ötödik Zajcsanon a város- központ felé. „Orvosért szalad! — gondolta Kornyilov. — Segítségért — egymaga nem tudja elvinni a sebesülteket. Meg a halottakat” — gondolta még, és odasettenkedett a ház falához, felállt a földpadkára, a dces ablaküveg bezúzott nyílásán benézett a szobába. A mennyezetről hetes petróleumlámpa lógott öblösen, feketén hasonlított ahhoz, amelvik két nappal azelőtt fénnyel világított a ..hajdiami- ak” gvűlésén, Aul szemközti külvárosában. A levegő is mahorkafüstös volt. odabent, kékesszürke, de nem nagyon sűrű. „Az ezredes dohányzott — gondolta Kornyilov. — Do- hánvzott. ahogv várta őket”. Kornyilov jobban a homlokába húzta rongyos, erre az alkalomra felvett sapkáját, kezével félig eltakarta a szemét, beljebb hajolt, az ablakon és bekiabált: — Mi történt itt? Mi történt? A szoba közepén egy vénséges öregember állt kigombolt ingben, rongyos, lampa- szos csizmanadrágban, és egy ugyancsak vén, kétrét görnyedt öregasszony. „A házigazdák! Hát ezeknek hozta az ezredes a vizet hétvedres hordóban”. És még egy ember, egyik kezében szemüveget, a másikban valamilyen kis üveget tartott. „A másik lakó. Besúgó. A vörösök fogadták fel!” — Mi történt, essen belétek a ragya! — Édes istenem, édes istenem! — hajtogatta levegőért kapkodva az öregember, és tépdeste szikár testén az inget. — Hát mér nem adta meg magát, édes istenem? Ellene szegült a hatóságnak?! Az élőkön kívül halottak is voltak a szobában. Egy pár, szürke katona nemezcsizma a hozzávaló lábakkal, s derékig tartó törzs feküdt az ajóban, és bár a felsőteste nem volt látható, Kornyilov tudta: „Halott!” Félig ülve. fekve, háttal a falnak támaszkodva, jobb vállára hajtott fejjel, mintha pihenne — egy másik. „Az is...” Mahov ezredes hason elnyúlva feküdt a padlón, mintha futás közben vágódott volna el, de arccal egyenesen az ablak felé nézett. Kopasz feje sértetlen, egy karcolás sincs rajta, egyetlen folt, egvetlen lyuk sincs az arcán, meg a koponyáján, de hatalmas sötét tócsában feküdt, amely még egyre terjedt körülötte. Csak az őszes hajú hölgy, aki a minap karon fogva jött hazafelé Jevgenyija Vlagyi* mirovnával, a „hajdaniak” gyűléséről, és aki az ezredessel együtt bement ebbe a házba. csak ő nem volt sehol. Semmilyen áruló jel nem volt az ezredes szobájában, ami rá emlékeztetne — semmilyen holmi, ruhadarab... Tehát? Csak idejárt az ezredeshez, és időben kereket oldott. Az ezredes nem akart elrejtőzni, de ő másként határozott... Konyilov előtt felvillant ősz szálakkal tarkított kékesfekete frizurája, hatalmas sötétkék szeme, aztán eltűnt. Ebben a kis városban köny- nyen meg lehetett volna tudni róla egyet s mást, és aztán találgatni, nem ő volt-e az az aktívan gvengéd nő, az az ideál, akiről az ezredes oly szénen, oly meggyőzően tudott beszélni Kornyilov- nak a gyűlésről hazatérőben De minek? Minek bármit is megtudakolni — az tapintatlanság, sőt veszélyes is. Másnaptól Kornyilov kivételes figyelemmel olvasta, sőt tanulmányozta a Vörös Aul című újságot, a szürke meg sárga csomagolópapír-lapokat Vastagok, egyenetlenek voltak a lapok, a rossz minőségű nybmdafesték miatt helyenként lemaradtak a betűk, és olvasás közben ki kellett találni, hogy a „M nt ősz vá an k z lt k ” azt jelenti: „Mint Moszkvában közölték”. De a Vörös Aul egy szót sem írt az eseményről, az ötödik Zajcsan utcában f. év február 16-án keddről szerdára virradó éjjel történtekről. NYIKOLAJ TYIHONOV: FÖLD I. A tölgyön fülemüle-gyilkos, Ájtatos-Aljoska — kuvik. Harmonika-jajra járják itt most Csörgödobra ők dübögik. S vízitündér hallgatja — bongva Vízfenékről, hogy zeng Kityezs. S áll túlnan. görbén, mint a donga Az égerbotos kisöreg. Bűvöl-bájol medveerővel. S imbolyog, mint a gyertyaláng, Vállain hol rongyok redő je. Hol meg rogyasztja kőbrolzát. Tán vihar dönt tölgyet, azt hallja. Tán az égbolt, szólt ekkorát — Nem, a sutban szendergő Hja Verte le hársfabocskorát. 11. Kavarj, s keverj pusziit s keresztet. Harangszóval csatarobajt. Düh. szánalom, bánat — mi lesz ez? Sólymok nyarán túl e moraj. Halni, vállalni, vállnak vállat! Falut rebbent fel új falu. Hová te. se madár, se állat? Oroszföld, ez a láng befut. Szószék billent meg és csapszék lett — Minden férfi asszonya te. Nem elég a világ s az élet — Fenékig idd. s elölről kezdd! Szilágyi Ákos fordítása NYIKOLAJ TYIHONOV: BARLANGLAKÓ Megedzette lelkem egy ősi kovács, ki tűz bői a vízbe merít. — Add kezedet — hív a hegység — odaláss, hol ég veti csillagait. És napragyogós-keresztútjaimon mennyi aranyágú sugár feküdt elibém, hogy aranyhidukon elérjem a célt. ami várt! Liget kiabálgat. hogy hajtja fejét baltámnak alá szelíden, Am hegyszakadékok — ott van menedék, hol otthonos lett a szívem. Bújtam üregekben, akár a hiúz. vérszomjasán — nem tagadom. Nap égetett csontig, de szép a vigasz, hogy ajkamon ég dalom. Veress Miklós fordítása Friss szelek a szovjet filmművészetben Jelenet a Rolan Blkov rendezte Bocsáss meg MadárIjesztő! című filmből Az idén is november 7-én kezdődik az immár hagyományos ünnepi szovjet filmhét. Az aznapi díszbemutatón Elem Klimov „Búcsú” című filmjét mutatják be, amely Rasputyinnak jó tíz évvel ezelőtt hazánkban is megjelent „Isten veled Matyóra” című kisregénye alapján készült, egy kis faluról, amelyet eltörölnek a föld színéről, hogy helyet adjon egy új vitai erőműnek. A történet tulajdonképpen a szülőföldhöz való ragaszkodásról és az annak elvesztése miatti fájdalomról mond poétikus mesét. Ez a film egyébként hosszú ideig a Szovjetunióban is dobozban várt a bemutatásra, a külföldi forgalmazását sem engedélyezték az illetékesek. Most, hogy a szovjet filmművészetben Is friss szelek fújnak, a Búcsú a közönség elé került otthon is — hatalmas sikerrel —. és rövidesen a magyar közönség is láthatja majd. Az ünnepi filmhéten még bemutatják Az első lovas- hadsereg, a Bocsáss meg, Madárijesztő!, A flotta kedvence és az ugyancsak hosz- szabb „fektetés” után most nyilvánosságra kerülhetett Ellenőrzés az utakon című filmet. A szovjet filmművészet alkotásai egyébként az utóbbi években egyre népszerűbbek hazánkban. 1985-ben összesen hét és fél millióan tekintettek meg különböző szovjet köztársaságokban készült játékfilmeket. Az utóbbi évek statisztikai adatai szerint a legtöbb nézője — 935 ezer — A huszadik század kalózai című produkci. ónak. Közei félmillióan látták a Katasztrófa földön égen, és az Agónia című fimeket is, de minden korábbi filmsikereken túltesz. A kétéltű ember, amelyet jó- néhány évvel ezelőtti premierje óta közel kétmillióan tekintettek meg. A szovjet filmstúdiókban évente átlag 200 egész estét betöltő játékfilm készült, de ezek egy része — csaknem a fele — „házi fogyasztás, ra” alkalmas. A másik százból válogatnak — a többi között — a magyar filmátvételi bizottság tagjai is. akik egy évben átlag 30—35 szovjet filmet vesznek át itthoni bemutatásra. A napokban ismét Moszkvában járt filmátvételi küldöttségünk, és tíz új alkotást szemelt kJ a hazai közönség számára, moziforgalmazásra, négyet pedig a televízió számára. Melyek ezek a filmek? Elsőnek említsük meg Egy halott levelei című tudományos-fantasztikus filmet, amely egy nukleáris világ- katasztrófa utáni évekről szól, azoknak a történetéről, akik valamely szerencsés körülmény folytán még életben maradtak. Ez a film egyébként a nagydíjat nyerte el a minap véget ért manheimi (NSZK) nemzetközi film- fesztiválon. Ugyancsak jelentősnek ígérkezik Konsz- tantij Lopusanszkij új filmje, A téma, amely egy író alkotói válságát járja körül. A kalandfilmek kedvelői bizonyára jól szórakoznak a Kazahsztáni asszony titkai című izgalmas bűnügyi történeten, ugyancsak a kalandfilmek sorába tartozik a tad- zsik Csapda a sakáloknak, mai társadalmi dráma, A kígyóvadász, amely már csak azért is tarthat számot érdeklődésre a hazai közönség körében is, mert egy róaszkvai ún. zöldsége,sm:f- fiáról szól. Vígjáték a Férjhez menni egy kapitányhoz című film, és a fiatalabb közönség számára készült üzbég Isten veled, zöldellő nyár. A televízió képernyőjén láthatjuk majd a közeljövőben a Műanyag karácsonyfa című filmet, a Régimódi csínyek, az Egymillió a menyasszonyi kosárban és a Házam a zöld dombokon című új szovjet filmalkotást. Külön kell szólnunk Szergej Szolovjov új filmjéről, amelynek címe: Az idegen fehér és tarka galamb. Már- csak azért is, mert ez a film a nagy tekintélyű nemzetközi zsűri különdíját nyerte el. az Arany oroszlánt a legutóbbi velencei nemzetközi filmfesztiválon. Az ünnepi szovjet filmhétre — ez is szép hagvománv — hazánkban is népszerű filmrendezőkből és filmszínészekből álló delegáció érkezik majd Budapestre. G T NÓGRÁD — 1986. november 7., péntek 13
