Nógrád, 1986. november (42. évfolyam, 258-281. szám)

1986-11-29 / 281. szám

Abrahám Rafael kiállításáról

Abrahám Rafael grafikáit budapesti kiállítása után, a Japán főváros közönsége előtt mutatja be.

In memóriám A. Dürer I.

In memóriám A. Dürer IL

A történelmi út és tapasztalatai

trA vezetés nem uralkodás, és a munka, amelyet mi végzünk, olyasvalaminek a szolgálata, aminél szentebb számunkra nincs: a szocialista haza, a Magyar Népköztársaság, és népünk szolgálata. Mindig tudatában kell lennünk, hogy mi nem uralkodásra elhivatott új kiválasztottak, hanem a nép szolgálatára rendelt emberek vagyunk,” — fogalmazta meg Kádár János politikusi hitvallását a Hazafias Népfront Országos Tanácsa 1961 decemberi ülésén elhangzott felszólalásában. Az idei politikai könyvnapokra megjelent kötet, amely A szocializmus megújulása Magyar- országon címmel Kádár János elmúlt három évtizedben elmondott beszédeiből, közreadott írásaiból nyújt át jól szerkesztett válogatást, a fentebb idézett ars poetica megvalósításainak hiteles tükörképe.

A kötetben közreadott huszonnyolc beszéd és írás három évtizedet fog át: a Szak- szervezetek Országos Tanácsa X. plénumán, 1957 januárjában elhangzott hozzászólással nyit, és a Csepeli Szerszámgépgyárban 1986 júniusában megtartott barátsági nagygyűlésen mondott beszéddel zárul. Áttekintést nyújt a magyar nép történetének eredményekben gazdag korszakáról, a sikeres kemény munkáról, a pártpolitika megújításáról, és kendőzetlenül szól az építőmunka gondjairól, nehézségeiről is. A beszédek, cikkek tanulmányozása során áttekintést kaphatunk az elmúlt három évtized szinte minden fontos — ma már a szó igazi értelmében —, történelmi eseményéről, az 1957 óta megtett útról. Az ellenforradalmi támadás visszaverése, a kommunista párt újjászervezése, a konszolidáció kibontakoztatása és megvalósítása, a mezőgazdaság szocialista átszervezése, a gazdaságirányítási rendszer reformja, a politikai mechanizmus korszerűsítése, a szocialista demokrácia kiszélesítése — címszavakban közelmúltunk

történetének csomópontjai. Ha igazán korrektek akarunk lenni, akkor mindehhez hozzá kell fűznünk, hogy Kádár Jánosnak a kötetbe felvett megnyilatkozásai nemcsak az elmúlt emberöltő fordulópontjait mutatják be, hanem módszeráKádárJáno

bői fakadóan számos vonatkozásban visszanyúlnak a felszabadulást követő évtized értékelésére is, sőt, jó néhány vonatkozásban a magyar forradalmi munkásmozgalom korábbi periódusaira is.

A válogatás nyitó beszédei, cikkei az ellenforradalmi lázadás kirobbanásának okaival, a szocialista konszolidáció elvi, politikai platformjának megfogalmazásával, az újjászervezett párt vezető sze- szerepének helyes értelmezésével és érvényesítésével foglalkoznak. Már itt az olvasó elé tárul Kádár Jánosnak az a mindvégig érvényesülő törekvése, hogy a társadalmi valóság mélységes tisztelete alapján, a valóságos érdekek, törekvések figyelembevételével fogalmazza meg mondanivalóját. Ezért tekinthetők — többek között — a szakmai érdekképviseleti szervezetek feladatairól 1957 januárjában elhangzott szrävai hosszú távon érvényesnek: „Szólnom kell még a munkásérdekek, a dolgozók érdekeinek helyes szolgálatáról. Ez a szakszervezet elsőrendű feladata. A szakszervezetnek szolgálnia kell a munkásosztály napi érdekeinek védelmét, de a munkásosztály alapvető, általános érdekeit is. A munkásosztály elemi érdekeit is. A munkásosztály elemi érdeke az, hogy a szocialista társadalom építése megfelelő ütemben folyjék, és teljes befejezést nyerjen Magyarországon; hogy Magyarország szocialista ország legyen, mindenféle kapitalista kizsákmányolástól mentesen. A szakszervezetek érdeke és feladata, hogy ezt sei alapvető célt szolgálják. A másik feladata a munkások napi érdekeinek szolgálata.”

A kötetben Kádár Jánosnak számos olyan beszéde is megtalálható, amely napjainkban már kortörténeti dokumentum. Ilyen a Hazafias Népfront Országos Tanácsa 1961 decemberi . ülésén elhangzott felszólalása, amikor olyan lényeges és fontos kérdésről szólott, mint a közélet tisztasága, a szocialista nemzeti egység kibontakoztatása. Ekkor hangzott el először a nyilvánosság előtt az MSZMP szövetségi politikájának az az alapelve, mely azóta az .aki nincs ellenünk, velünk van” szállóige formájában világszerte közismertté vált: „Igenis úgy vesszük: aki nincs a Magyar Népköztársaság els könyvéről

len, az vele van; aki nincs az MSZMP ellen, az vele van; és aki nincs a népfront ellen, az vele van.”

A válogatást olvasva az írások, megnyilatkozások képet nyújtanak Kádár János államférfiúi, politikusi, emberi magatartásáról, személyisége jellemzőiről. Ahogy egyik megnyilatkozásában megfogalmazta, nem akart történelmet „csinálni”. Mégis nem csupán elemezte és értékelte a hazai fejlődés mozgatórugóit, eredményeit és gondjait, sikereit és nehézségeit, hanem eközben a tények, a valóság ismeretében, arra támaszkodva véleményt nyilvánított ' olyan döntő kérdésekről is, mint az elmélet és a gyakorlat, a cél és az eszköz viszonya, a közügy és a magánügy kötődése, a megújulási készség és a folytonosság érvényesítése. Szavait minden kérdésben a nyílt, őszinte hang, az eredmények és sikerek megbecsülése, elismerése, ugyanakkor a hiányosságok, gyengeségek kritikus feltárása jellemezte és jellemzi. Ez tükröződött — többek között — a Központi Bizottság 1984 áprilisi ülésén elhangzott felszólalásában is (amely e kötet lapjain került nyilvánosságra) : „A közhangulatot, amennyire lehetséges, megpróbáljuk követni. Látjuk ennek változását és hullámzását, mert a jelentéseket nem szépítik meg. Ezekből és egyéb jelekből számomra az a következtetés adódik — mondotta —, hogy nagyon tiszteletreméltó a mi dogozó népünk helytállása, és ennek óriási jelentősége van. Ebben sok minden szerepet játszik. Többek közt az, hogy a párt, a kormányzat, a rendszer bizonyos hitelt szerzett politikájával a nép előtt, és valamit el is ért általa. Innen a nép türelme. De ne tévesz- szük össze a gazdasági ügyekben járatos, és az ügyeket kézben tartó vezetők ezreit, tízezreit a milliókkal. Higy- gvék eí elvtársak, hogy az a sokszor hangoztatott hivatkozás a „nemzetközi gazdasági körülményekre” és „az életszínvonal területén elért enredmények megőrzésének” jelszava nem tartható. Többféle oknál fogva nem tartható. Nem tartható azért, mert ezzel a párt, '■ a rendszer nem tud perspektívát mutatni a dolgozó népnek.”

Külön válogatóst is megérdemelnének azok a beszédek, cikkek, amelyek a szocialista építés tapasztalataival, a megtett három évtizedes út tanulságaival, a marxizmus—leninizmus magyarországi adottságok és hagyományok figyelembevételével történő alkalmazásával és továbbfejlesztésével foglalkoznak. Elméleti megközelítésben, ugyanakkor szorosan a gyakorlati tapasztaltok szem előtt tartásával, azokra építve fejti ki gondolatait olyan fajsúlyos kérdésekről, mint a magyarországi osztályharc és a szocialista építőmunka tapasztalatai, a lenini tanítás alkalmazása, a szocialista világ- rendszer fejlődésének fő kérdései. A kötet lapjain kirajzolódnak a Magyar Népköztársaság külpolitikájának, az MSZMP nemzetközi tevékenységének fő jellemzői, amelyek országunknak és pártunknak elismerést és megbecsülést szereztek szerte a nagyvilágban, barátaink és a tőkés államok körében egyaránt. A külpolitika alapján képező magyar—szovjet kapcsolatok lényegét összegezte Kádár János 1986. júniusi — már említett — beszéde is: „Tárgyalásainkon ismét bebizonyosodott hogy egységünk szilárd és megbonthatatlan. mert közös marxista— leninista elveink alapján, valamint országaink alapvető érdekeinek és távlati céljainak egybeesése nyomán pártjaink a szocialista építés és á világhelyzet kérdéseit azonosan ítélik meg.”

A szocializmus megújulás^ Magyarországon címmel megjelent válogatás eg.y helves politika, és egy népszerű politikus, az MSZMP politikájának és Kádár Jánosnak hiteles tükre. Az írások, besz edek soraiban megtaláhatók emellett egy olyan kommunista államférfi, politikus emberi habitusának jellemzői is, aki magáról így nyilatkozott: én magamat

szerencsés embernek tartom, és boldog is vagyok ebben az értelemben, hogy a meggyőződésem szerint éltem minden körülmények között és olyan ügyért tudtam dolgozni és harcolni, ami nekem, mint embernek mindig szívügyem volt. Az eszem is ezt diktálta, a szívem is ezt diktálta.”

Botos János

ra aggnő..." Körmöcön

... Vidámodtti pedig Kör- ntöcre-Kremnicába kell jármi még a g-yermor betegeknek is! Van ott valami a levegőben —, talán a történelmi időkből szállongó arany por —, amitől elöbb-utóbb jókedvre hangolódik az utas. S, akkor már könnyű felidézni (külön- nösen, ha előtte ismerte isi) a híres-aranyos körmönci mondókat, az úgynevezett „körmönci táncszót”:

„körmöd táncszót”:

„Supra aggnő, szökj fel kábHazajött firjed, tombj Kató!”

Van tovább is (még három sorban), amikor szó esik a szép palástról. a gombos saruról és sejtetés esik egyébről, hiszen így zárul az egész „Haja-haja virágom.” Hát, persze, hogy ez az első (egyik első) szerelmi líra honunkban, merthogy Körmöncbányán toll próbaként jegyezte le egy számadási könyvbe Kreusel János körmönci jegyző 1505- ben, s felfedezni is csak 110 évvel ezelőtt sikerült az utókornak. S, akkor még hol volt (1505-ben) a vitéz költő gyarmati, kékkői Balassa Bálint úri

Innen visszakanyarodnék egy szóra a Salgótarjánban nemrégiben megrendezett országos irodai omtörteneti ülés egyik legégetőbb-élénkebb vitájára, ahol ugyancsak szó esett a körmöci mondókáról. Mint ismeretes, ezen az emlékezetes ülésen alakult meg, amúgy a Magyar Irodalomtörténeti Társaság Nógrád megyei tagozata (vidéken mű„Sup

ködő tagozatként első az országiban!), s mert a megyei tagozat jelvényében a Balassa család címerállata az ökör — nem lehet, hogy mégis bika az az ökör? — néz a főhelyről, középről miránk: Balassa Bálint költészete volt ez alkalommal az érdeklődés középpontjában is. A vita kike- rekedett, hogy vajon volt-e, lehetett-e a magyar szerelmi lírát megalkotó Balassa előtt, vagy nem lehetett, (mert nincs nyoma) ilyen költészet? Akkor hozta fel valaki a körmöci táncszót két zárójel között nem perdöntő érvként.

Kremnicában kétszer jártam; egyszer vonattal érkeztem és úgy belebámultam az ezerméteres hegycsúcsok és lefelé futó zöld völgyek látványába, hogy már csak helyi segítséggel tudtam az állomáson a vonat továbbindu- lása előtt leszállni. Talán, a világ legszebb vasútvonala éppen erre vezet, s talán itt nyílik mód egyedül arra, hogy olyan vonalon utazzunk, ahol a vasút a hegyeken jár és a települések alatt fekszenek a völgyekben. Százméter a szintkülönbség (írja Szom- bathy Viktor nagy útikönyvében) Körmöcön a város és a vasút között a vasút javára! „Nem semmi...” mond« egyik barátom mai fordulattal, amikor a tar jani buszból (munkahelyi kollektíva bérelte) felfelé mutogattam a hegyekre, ahol két mozdony ci- bálta a szerelvényt. Körmöcbánya amúgy is tele van érdekességgel, furcsasággal és — ez már csak az én tapasztalásom — nagy hajlammal mindenféle „csodás” etoará- zsolásra.

Hát, itt van akárcsak a legutóbbi eset is B.-vel! A megyei művelődési központ munkatársai tapasztalatcsere- vendégjáráson kerültek Besztercére, szállásra pedig a va- rázso6 Körmöcbányára és ott is a környék egyik legszebb fekvésű (hegyek között fürdő, úszómedencékkel, fahózaik- kal és annyi zölddel, amennyi láttán Balassa ökre [bikája?] is felvidámodna helyére). A besztercei kollégák előzékenysége, az ottani népművelők figyelme nyomán eljutottunk a város egyik kedvelt ifjúságii szórakozóhelyére, amit természetesen a sokat sejtető „Labirint” névvel illetnek. Ez a Labirint amúgy a főtéren rejtőzik egy gótikus palota pincéjében, amelyet nagy munkával és sok invencióval- leleménnyel maguk a körmöci fiatalok alakítottak még ro- mantikusabbra, sőt egyenes regényesre (boltíveket külön is építve betonból!) odalent. Képzeljük d ugyanakkor odafent

egy valóban minden tekintetben épnek mondható gyönyörű gótikus, összefüggő teret, amelynek négy sarkában (ha nem is pontosan) több egyedüli ritkaság vert tanyát évszázadokkal, sőt évtizedekkel! mert Körmöcön ez a helyes sorrend tekintve a varázslatokra — ezelőtt. Thurzónak, Fug- gernek, Rákóczinak és még másoknak verte az itt bányászott aranyból, ezüstből a körmöci érmét régen a máig főbb épületrészében fennálló pénzverde, ott még néhány évvel ezelőtt hallatszott a gépek monoton buhogása. Akkoriban olvastam valahol, hogy a mi pénznyomóink-verőink a csehszlovákiai korona (érme) alapját körvonalazva gyártják és úgy kerül Körmöcre, ahol végleges formát ölt. De az sem kizárt, hogy mindez fordítva van a forinttal — elvégre Körmöcön történik az a valami. Egy másik részén a varázso® térnek, kicsit felette inkább a hegyoldalban máig épül a vár (rekonstrukció). Oda évek óta (évtizede?) nem lehet bejárni, de mi mégis bejártunk egy feltehetően vízmosásként is működő szurdokutcán felkaptatva és meglepve váratlanul a vár „védőit”, az építőket. A tempó, amit láttunk, nem fárasztotta ki a szemizmainkat, szólni nem szóltak ránk pedig már a várudvaron forgolódtunk. S ez, szerintem, a bét

szakállas kollégának köszönhető. Velük megyek majd

máshova is, a szakáll ilyen

tömegben komoly tekintély.

Van aztán még néhány bámulni való a „téglány” alakú csodás téren (feltétlenül megnézni a helyi múzeum pénzérme kincseit, a bányászkodás emlékeit!), de vissza a „Labi- rint”-ba, ahonnan egyszercsak eltűnt B. igazi körmöci módon.

A besztercei (körzeti) és a salgótarjáni népművelők ismerkedési estje ebben a miliőben zajlott, amelyben jeles hely jutott a szupermodern diszkófelszerelésnek és az igazán hangulatos, jól komponált színes, villogó világításnak, a sörnek és természetesen a táncnak. De maradt idő bőven a hasznos beszélgetésre is, a barátság erősítésére, egymás jobb megismerésére. Egyszer csak azon kaptam magam, hogy elég jól megértjük egymást (ő szlovákul én magyarul és szlovákul) az ottani igazgatóval K. I.-vel, aki amúgy meg igen jeles táncos (profi). Hárman ültünk zeneszünetben a vastag faasztalnál, rajtunk kívül még egy fiatal hazai kolléganő. Cs. E„ és hogy aztán így kiderült — mindhármunk

rokonsága a szerbekkel is erős kapcsolatban áll. már semmin sem csodálkoztam. De aztán Körmöcön még az invaliöusoK- rokkantak kis táncra serkentek (ketten voltunk lábmarjul- tak, sebesek), mert az igazgató-táncos egy lehengerlő trojkával, három profiként táncoló munkatársával kérte fel az asztaltól a magyarokat...

Akkor még megvolt B. is, aztán elindultunk a csendes körmöci éjszakában hazafelé, a néhány száz méterre lévő kempingbe. Át a város egyetlen épen maradt, barbakánnal tarkított kapuján. Alig értünk túl azonban a Dolná bránán, amikor már B.-t sehol sem leltük, mintha a föld (ami itt mindenütt alábányászott!) nyelte volna el. Kremnicát mégsem verhetjük fel mindenféle kiáltozással, maradt a közvetlen nyomkeresés és kutatás minden féle ösvényeken, macskaköves, vízmosta partoldalakban, szuroksötétben a kemping egész környékén. Kint nem maradhat, mert a kaput bezárják éjszakára... De csak nem került elő.

Hajnalban aztán megjött vizesen. Leült, elaludt a fűben. „Csak azt tudnám, a Kremni- ca-, vagy a Bystrica-patak volt- e, amiben megmártóztam...? Hja, kérem! A körmöci varázslatok! És akkor még hol van az, mit jelent a „supra aggnő... ”?

T. Pataki László

NÓGRÁD — 1984. november 29., szombat 1