Nógrád, 1986. november (42. évfolyam, 258-281. szám)
1986-11-18 / 271. szám
NÓGRÁDI TÁJAKON... TELEXEN ÉRKEZETT.. NÓGRÁDI TÁJAKON Kiegészítő terápia Puszta kézzel a gyógyulásért 1 (Tudósítónktól.) A megyei kórház fizikoterápiás részlegének egyik fiatal dolgozója Szűcs Imre. Foglalkozása :■ masszőr. Beszélgetésünk alatt önkéntelenül is az erektől duzzadt kézfejet, a vékony, s mégis erős ujjakat nézem. Hasonlóan egy szobrász mozdulataihoz gyúrnak, formáznak ezek a kezek. Céljuk azonban nem az emberi test szebbé, hanem jobbá, mű- ködésképesebbé tétele. — Valóban, a higiénés masz- százs könnyedén elsaiátítható művelet, az egészséges ember izmainak is felfrissülést, felüdülést nyújt. Kétszeresen érvényes ez a reumatikus, belgyógyászati. ortopédiai megbetegedéseknél, sérülések utáni állapotoknál, utókezeléseknél. Nem szükséges hangsúlyozni, milyen gyakoriak az imént felsoroltak. Elég egy pillantást vetni az előtérben várakozókra. vagy a napi bejegyzések számára. — Miként zajlik le egy-egy ilyen kezelés? — Minden esetben orvosi előírás alapján. A beteg kezelőlapján feltüntetett, meghatározott adatok szabják meg tennivalóinkat. Rendszerint egyéb terápia kiegészítőjeként alkalmazzuk a svédmasszázs — vagy más néven gyógy- masszázs — simító, ütögető, paskoló fogásait. — Szívesen jönnek ide az emberek, vagy inkább félnek ettől a „tortúrától”? — Többségük már az első alkalommal átérzi mindezek jótékony hatását, s hamarosan kevésnek találja azt a tíztizenöt percet. amit rájuk szánhatunk. Sokan azt hinnék. jórészt idősebbek kerülnek hozzánk. A betegség azonban nem válogat, fiatalok is szép számmal megfordultak már itt. Idős nénike kerül sorra, segítség nélkül el sem tudna helyezkedni a megfelelő pózban. Határozott s mégis gyengéd ujjak siklanak oda és vissza, hosszabban elidőzve a „fájó pontokon.” „Egészségére!” — hangzik befejezésül a jókívánság, ám a páciens maradna még. Mondván :• „A térdemet is, aranyoskám, ott is fáj 1” — Ilyen és ehhez hasonló kérést nem a jó szándék, vagy időhiány miatt nem teljesítünk. Mint minden gyógykezelésnél, a „túladagolás” ez esetben is ártalmas lehet. Érdemes megemlíteni, hogy nemrégiben az uszodában is nyílt egy massszírozóhelyiség, amely heti két alkalommal fogadja az érdeklődőket. Mihalikné Hi újság a karácsonyi játékpiacon? Jó lenne, ha már augusztustól karácsonyi vásár lennel — E szokatlan óhaj Hárs Györgynek, 'a TRIAL játék- nagykereskede’mi igazgatójának szájából hangzott el a k. lap. Rögtön hozzátette: azért, mert akkor nem az év utolsó két és fél hónapjára zsugorodna a játékeladások fele. Kínából vasúton Nézzük, milyen a TRÍÁL karácsonyi játékkínálata? Minden eddiginél nagyobb választékkal találja magát szemben a hazai vevő A játékok, mintegy fele magyar gyártmány, a többi külföldi eredetű. Sok kínai termék közül válogathatunk. A' gyorsabb szállítás érdekében vasúton érkeznek hozzánk Kínából a játékok. Eleinte zömében ügyes mechanikus játékokat vásárolt a TRIÁL. A hosszú út azonban annyi kárt okoz a termékekben, hogy csupán a nagyobb terhelést is jól bíró játékok kerülnek a boltokba. Kínának, csaknem nyolcvan játékgyára van. A magyarok szemszögéből nagy szállítónak tekinthető a Szovjetunió, az NDK és Csehszlovákia. A velük folytatott kereskedelmi tárgyalások eredményességét bizonyítja, hogy több terméket törölhettek a magyar hiány- qikklistáróJ. így például, a háromkerekű triciklit. Lesz elegendő autópálya, „igazi" telefon gyerekeknek, rádióvezérlésű autó, összesen tizenegy típust kínál a TRIÁL. Jei_ zések szerint, már úton van az a textiltestű babákból álló szállítmány, amely az NDK-ból érkezik. A vasútmo- deilek és autópályák működtetéséhez nélkülözhetetlen transzformátorból is lesz elegendő. Mégsem fenékig tejföl a játékkínálat. Továbbra sem kielégítő az ellátás vasút- modellekből. Az NDK-beli partnerek nem tudnak többet szállítani, kedvező változás csak a fejlesztéseik befejezése után várható. Hang- és fényjeleket is adó, robotizált űrbázisok építésére alkalmas készletek szaporítják az idei évben a Lego, sorozatot. Bizonyára, hamar népszerű válik majd a tíz év feletti gyerekek körében a Szovjetunióból vásárolt ösz- szeragasztható repülőgép is. Kézügyességen kívül, találékonyságot is igényel. Kinek mi oz ofcsó? Nézzük az árakat. A T3UÁL kétszáz forintig tekinti olcsónak a játékot. A valóságban alighanem a pénztárcák döntik el: kinek mi az olcsó? Hars György igazgató állítja, évenként csak másfél-két százalékkal emelkednek az árak, éppen azért, mert tisztában vannak azzal, hogy az emberek kevesebb pénzt tudnak játékokra költeni. Különösen a kis pénzű nyugdíjas nagymamák, nagypapák keresik az olcsóbb termékeket. Évente, csaknem 29 millió játékot értékesít a TRIÁL, ez mintegy 2500 különböző játékot jelent. Ezek közül a len dk erek es autók ára például 60 forinttól 350 forintig váltakozik. A népszerű Lego-készlet legolcsóbbi- ka 120 forint, a legdrágább már meghaladja a kétezer forintot. Tesztelő gyerekek A TRIAL — gyerekek bevonásával — vizsgálja: lehet-e az új játékokkal játszani? Mert, bármennyire is ez volna a természetes, nem minden esetben igaz. Volt rá példa, s nem egy, hogy korrigálásra szorultak a társasjátékok szabályai, a magyar játéktelefonba a gyártó olyan gyenge membránt szerelt, hogy az csődöt mondott. És így tovább ... Ezért szúrópróbaszerűen, a sorozatgyártás idején is ellenőrzik a játékokat a szakemberek. És ha szükséges, kivonják a forgalomból, vagy megtiltják gyártásukat. H. T. Füstmentes nap Tovább korlátozták a dohányzást a fővárosi Tétényi Üti Kórház-Rendelőintézetében. Dt. Lépes Péter főigazgató-főorvos utasításában elrendelte, hogy november 17-én, — a nem dohányzó, azaz füstmentes napon tilos a dohányzás a kórház-rendelőintézet egész területén. A dohányzókat és a passzív dohányzókat is szeretnék megkímélni a dohányzás egészségkárosító hatásától, ezért a társalgókban, az osztályok folyosóin, a nővérszobákban. a vizsgálókban, az osztályirodákban és az adminisztrációs helyiségekben, valamint a rendelőkben és azok váróiban, mindenütt, ahol betegek megfordulnak, tiltsák el M dohányzást mondja ki a főigazgatói rendelkezés. Minderre feltűnő módon — táblákkal is — felhívják a figyelmet és szigorúan ellenőrzik a tilalom betartását. A főigazgató felhívta az intézet dolgozóinak figyelmét: tartsák be azt a dohányzást korlátozó további utasítást, amely szerint a rendelőintézetekben, a körzeti, a gyermekkörzeti, az üzemorvosi rendelőkben a betegek, a kísérők, a látogatók számára tilos a dohányzás. Mindegyik egészségügyi dolgozótól elvárható, hogy személyes jó példájával segítse a dohányzás elleni küzdelmet. A káros szenvedélyéről leszokni nem tudó egészségügyi dolgozó nem dohányozhat a beteg előtt, vagy ahol nem dohányzó munkatársai dolgoznak. A kórházban a betegek csak kijelölt helyeken dohányozhatnak. Látogatási időben a kórház egész területén tilos a dohányzás, így a látogatók sem dohányozhatnak a kórházban. Az intézet orvosai, szakdolgozói ismertetik ezeket az intézkedéseket a kórházba lépő betegekkel és látogatókkal. s minden segítséget megadnak nekik, hogy leszokhassanak káros szenvedélyükről. A füstmentes nap alkalmából a kórház B és C épületét összekötő folyosóján kiállításon szemléltetik a dohányzás káros hatását Lipid klubjukban pedig bemutatják a pasz- szív dohánv'ásról készült lapén videofilmét, és előadást tartanak a szívbetegségek, valamint a dohányzás összefüggéseiről. Tíz nap alatt szervezték meg a viztársuiato* Elfelejtik a régi kutakat Használaton kívül a tölcsér Taron Jön a víz a közkútból 1/ is völgyben, amerre el- fogynak a házak, ahová kanyargós, bozótövezte földút vezet, vékony csövön csordogál a víz. Iható, remek. A forrást a helybeliek Pokloskútnak nevezik. Taron ezt mindenki ismeri, s talán nincs is ember ott, aki nem ivott volna vizéből. Mégis lehet, holnapra sokan elfelejtik. Mint, ahogyan a Rákóczi út fordulatában, egy kis tér közepén azt a nyomós kutat is, amelynek kifolyócsövén madzaggal odaerősített kopott tölcsér lóg. És nemcsak ezek a kutak felej tődnek él, hanem a nit- rátos, zöld meszes, nyálkás vizet adó ásott és fúrt kutak a családi portákon. Azok a kutak, amelynek vizét egy kiadós eső után még mosásra sem lehetett használni. November első napjaira elkészült Taron az ivóvízvezeték-hálózat, a község legtávolabbi részén lakók is egészséges vizet kaptak. — Már a hetvenes évek elején próbafúrásokat végeztünk a községben, hogy az ivóvízellátást megoldjuk, de ekkor kezdődött a hasznost víztározó tervezése, s aztán erre alapoztuk a vízgondok megoldását. így kicsit tovább tartott, de mára csaknem húsz kilométernyi vezetékben folyik a víz Taron — mondja Kiss Istvánná vb-titkár. A kivitelezők takaros munkát végeztek: a lefektetett vezeték nyomát szinte nem is látni, de hogy ivóvíz fut már az út melletti csövekben, mindenki tudja. És várja ... Csépe József a Rákóczi útról nálam érdeklődik, mikor Lehet bekötni a vizet a házakba. Ö egyébként, amikor tizenkét évvei ezelőtt építkezett, kutat is ásott, pár éve mélyítette, iható vize van. Mégis, a víztársulat szervezésekor amellett szavazott, legyen vezetékes víz a településen. Hiszen, nincs azért olyan sok víz abban a kút- ban. Jól jött a vezetékes víz Nagy Sándornééknak is. Mostanában kezdenek majd építkezésbe. Az új telken van ugyan kút, de azt ki kell még tisztítani. — Nekünk apadóban van a kutunk és meszes is a vizünk —■ mondja Gyenes László, a Szondi úton. — De, nemcsak nálunk, hanem sok helyen így van ez a faluban. Mi tavaszra feltétlenül be akarjuk vezetni a lakásba a vizet. Én örültem neki, amikor szervezték a víztársulatot, nemcsak a magam érdekét néztem, de a gyerekeim jövőjét is. Sokan így voltak ezzel. A község lakóinak három negyede mondott igent a víztárrsulat megszervezésére, vállalva azt, hogy tíz év alatt megfizetik a 22 ezer forintos társulati díjat. Főleg, az idősebbek voltak azok, akik nemmel szavaztak, azt mondták, ők már úgy sem kötik be a vizet a házukba, s a társulati díj nem kis anyagi megterhelést jelent nekik. Talán a ház mellett, vagy közelében működő közkút egészséges ivóvize még hasznukra, egészségükre lesz. — Kemény munka volt a szervezés — feleli László János póttanácstag. — A har- minc-ötven év közötti emberek mondtak egyértelműen igent az a korosztály, amelyik tudja, saját bőrén érzi, mivel jár a vezetékes víz vagy annak .hiánya. Nem kevesen voltak olyanok is, akik azt mondták: már korábban kellett volna ... Nekünk is van kutunk. de nem iható a vize. a tíz hónapos unokámnak Mátraiszőlősről hordja a vizet az apja. A toriak régi vízigényét mutatja a szervezés gyorsasága is: tíz nap alatt szervezték meg a társulatot, s tavaly szeptember 5-én meg is alakult a társulat. De, mikor lesz víz a lakásokban? — tolmácsolom Csépe József kérdését Balogh Miklósnak, a társulat elnökének. — Valószínű, hogy azokon a helyeken, ahol egyáltalán nincs víz, már ősszel beköthetik a lakásokba az egészséges ivóvizet. Sőt, Taron a fodrászüzletet már az átadás napján rákötötték a vízvezeték-hálózatra. Hiába, a tisztálkodás, a hajápolás nem lehet meg víz nélkül. S, az ember sem. Zsély András Oktatáspolitikai program a népfrontnál A HNF Nógréd megyei elnöksége oktatáspolitikai munkacsoportja a közelmúltban vitatta meg középtávú feladatait. Az aktivisták tevékenységükkel biztosítják a szülők és a pedagógusok kulturált kapcsolatának intenzívebb fejlesztését. Folytatni kívánják a „Szülők akadémiája” előadás-sorozatot. Szorgalmazni kívánják a szülők és a tanulók közös összejöveteleit, hogy a szülők jobban megérthessék, segíthessék gyermekeiknek az iskolai közösségbe való beilleszkedését. A szülők és pedagógusok szervezett találkozóira — a szülői értekezleteken, fogadóórákon, a nyílt napokon — több szülőt szeretnének elhívni a népfrontmozgalomban dolgozó aktivisták. A nyitott iskolatípus létrehozásánál nagyobb szerepet szükséges biztosítani a szülői munkaközösségeknek. Tudatosítani kell a szülőkben és a pedagógusokban, hogy a szülő és a pedagógus együttműködésének alapja csak a jó tanár- és diákviszony lehet. Mindkét fél tegyen meg mindent azért, hogy a gyermekek erősen kötődjenek az iskolához, a pedagógusokhoz, Szüleikhez. A humanista „érted dolgozunk, veled” szellemű pedagógus-tanuló viszony kialakítására kell törekedni. A munkacsoport húsz állandó taggal dolgozik, akik rendszeres kapcsolatban állnak a megyei tanács művelődési osztályával és a me-, gyei pedagógiai intézettel. Keresett keserű Gyorsan népszerűvé vált a Büki Keserű elnevezésű üdítőital. amelyet öt dunántúli megyében forgalmaz a Büki Palackozó Gazdasági Társaság. A nevezetes gyógyvízből 1Í3- féle gyógynövény felhasználásával, hazai szabadalom alapján készítik a Büki Keserűt. s az idén 800 ezer litert palackoztak belőle, százezer literrel többet a tervezettnél. Tárgyalásokat folytatnak szovjet és 1apán partnerekkel a külföldi értékesítés lehetőségeiről. Az előzetes elgondolások szerint, évi 200 tonna koncetrátum exportjára nyílna lehetőség. Fennállásának 10 esztendős évfordulóját ünnepli a salgótarjáni öblösüveggyár TEMPRESS irodalmi színpada. Az idei békeév alkalmából Himnusz az emberért című műsorukkal mutatkoztak be számtalan alkalommal. Képünkön a békeévre készült műsor előadói: Csaba Péter, Stumpf Éva, Ba- zsó Erzsébet, Csank Csaba és a rendező. Molnár Ernő. | NÓGRAD — 1986. november 18., kedd 5 í