Nógrád, 1986. október (42. évfolyam, 231-257. szám)

1986-10-08 / 237. szám

m a 54-5961 Színes lévéifk von «sgyon, mégis fék etc-fe­hér színeikben kell néznünk a 2. műsor adósát, mert rossz a központi antenna. Majdnem azóta ee a helyzet, amióta megépítették a központi an­tennát, mostanában pedig már az t. műsor is csak na­gyon rossz minőségben vehe­tő — telefonállt Pasztáról a Nagymező út 1. szám alatti 24 lakásos társasház lakói ne­vében Kanyó Pál né. — Régóta kérjük már a javítást, a szer­viztől, de ilyen-olyan kifogá- sokkal mindeddig elodázták a központi antenna javítását. Sőt, m; akartunk a javítások­ra átalánydíjas szerződést is kötni, de ettőíl ők elzárkóztak. A Nágrád Megyei Szolgál- ♦otóipori Vállalat híradástech­nikai, közporrtiantenna-szer- vizenek vezetője, Hegyi Zol­tán tefefonáfómk painaszá nak ismertetése után nyomban kö­zölte: Igaza van. Kapacitáshi­ány miiatt nem került sor Pásztón a Nagymező úton a javításra, de — mint mondta: a sajtó közbenjárása nélkül is — még ezen a héten megja­vítják itt a központi anten­nát. Az átalánydíjas szerződés­sel kapcsolatban a szerviz vezetője úgy véli, hogy a je­lenlegi árak, árszabályozások, munkadijak mellett nem kifi­zetődő számukra átalányban központi antennát javítani fásziór*. ItEögrádi látogatás Hétfőn kétnapos látoga­tásra érkezett Nógrádiba — a megyei KlSZ-bizottság ven­dégeként — Rusznák And­rás, a KISZ KB intézőbi­zottságának tagja. Először lá­togatást tett a szécsényi ELZETT Zárgyártó Vállalat­nál, majd pedig a vendéglá­tó KISZ-bizottság tagjaival, nagyüzemi KISZ-titkárokkal és aktivistákkal találkozott a salgóbámyai KlSZ-iskolám. Kedden Szorospatakon bánya- járáson vett részt, délután pedig Skoda Ferenccel, az MSZMP megyei bizottságának titkárával találkozott. Kézimunka- kiállítás Pásztón A szalagsorokori dolgozó Varrónők kézimunkáiból ren­deztek kiállítást a Senior Vá­ci Kötöttárugyár pásztói gyá­rában, a szakszervezeti hét alkalmából. Összesen 120 szép, értékes pályamunka volt lát­ható a bemutatón, s közön­ségszavazat alapján döntötték el, közülük melyik három ér­demes az elismerésre. Az eredményhirdetésre tegnap került sor, s a kerámiavázá­kat Dombóvári Éva, a gyár szakszervezeti bizottságának titkára adta át a legsikere­sebb pályázóknak. Illés Ist­vánná a toledói mintájú té­rítőiért, Orsós Jánosné a ma­tyó, Fenyvesi Sándorné a ka­locsai hímzéséért részesült dí­jazásban. Legközelebb, no­vemberben a bedolgozónők kézimunkáiból rendeznek ki­állítást a gyár ifjúsági klub­jában. * 4 Hívható 13—16 óra között. Művelődési bizottsági ülés Lehetőségek a szakmunkásképzésben Az 1980. szeptember 1-én hatályba lépett oktatási tör­vény külön aktualitást adott a Nógrád Megyei Tanács mű­velődési bizottsága ülésének, melyet kedden délután tartot­tak Bátonyterenyén, a Váci Mihály Gimnáziumban. Berki Mihálynak, a Nógrád Megyei Tanács' elnökhelyet­tesének, a bizottság vezető­jének elnökletével két had­rendi pontot tárgyalt a bi­zottság. Elsőként Szalánczay György, a Nógrád Megyei Ta­nács művelődési osztályve­zető-helyettese írásos előter­jesztését vitatták meg, amely a középfokú iskolákban folyó szakmai képzéssel foglalko­zott. Az előterjesztés kiemel­ten foglalkozott a munka­helyi érdekeltség növelésé­vel, az együttműködés fej­lesztésének lehetőségeivel. Az írásos anyaghoz több bizottsági tag fűzött szóbeli kiegészítést. A hozzászólók — konkrét példákkal alátá­masztva — tapasztalataik alapján, azt hangsúlyozták, hogy a jövő szakmunkásai­nak felkészítése csak az is­kolák és a termelőüzemek kölcsönös, sokoldalú együtt­működésével valósítható meg, ami egymás munkájának is­meretét is feltételezi. Dr. Csongrády Béla, az MSZMP Nógrád Megyei Bizottságának osztályvezetőjie az együttmű­ködési kapcsolatok kialakí­tásában a politikai és társa­dalmi összefogás fontosságát emelte ki. Az írásos előterjesztést a vitában elhangzottakkal ki­egészítve fogadta el a bizott­ság. Ezt követően a bátonyte- renyei Váci Mihály Gimná­zium munkájáról — Gulyás Jánosné iskolaigazgató elő­terjesztésében — szóló je­lentést vitatta meg a művelő­dési bizottság. Tárlaton a múzeumban Négy évvel ezelőtt hirdette meg a salgótarjáni Nógrádi Sándor Múzeum a Kiállítás­ról kiállításra című játékot a városi és városkörnyéki üze­mek .szocialista brigádjainak. A játek célja, hogy az üzemi munkásság érdeklődését fel­keltsék a honi és az egyete­mes kultúra értékei iránit. Az érdeklődők száma alapján — 92 szocialista brigád kapcso­lódott eddig be — a játék eredniényes. Az üzemi kollek­tívák megkedvelték a múzeu­mi ismeretterjesztés különféle formáit: a kiállításokat, elő­adásokat, filmvetítéseket, az írásos tödténeimi műveket. A játék szerdáin a Nézzük mag együtt a rajzbiennálát! cím­mel folytatódik, ahal a szocia­lista brigádokat Földi Péter festőművész kalauzolja. Bolgár kereskedők Mágiádban A Szervezésű és Vezetési Tu­dományos Társaság meghívásé­ra * háromfős. kereskedelmi szakemberekből álló bolgár küldöttség érkezett megyénk­be. Tegnap — hivatalos prog­ramjuk első napján — Bogdán Budi.novöt, a perniki keres­kedelmi kombinát Vezérigaz­gatóját. Angel Gosevet. tech­nikai főszakértőt és Ceca Mla- denovát, a perniki áruház igazgatóját Gecse István. a Palóckor igazgatója tájékoz­tatta ■ a vállaitat életéről. Ez­után megtekintették az ÉVI Áruházat, majd délután ellá­togattak a Nógirádker Válla­lathoz. Itt a vendégeket dr. Institórisz András igazgató ka­lauzolta és elkísérte a Pécs- kő. valamint a Lakberendezési Áruházba. A bolgár dele­gáció ma Balassagyarmattal ismerkedik. Vendéglátósok könyvvására A Nógrád Megyei Vendég­látó Vadfajai Minden dolgozó kezébe könyvet! címmel könyvvásárt rendezett kedden a salgótarjáni központban tó a kisterenyei cukrászüzem­ben. A két helyen dolgozók megközelítőleg ötezer forint értékben vásároltak szak- könyvet és szépirodalmi mű­veket. A tegnapi akció a hu­szonhatodik alkalommal meg­rendezett KPVDSZ kulturális napokhoz kapcsolódik. A vál­lalat egyébként egész évben gondot fordít a dolgozók ol­vasási kultúrájára, a«út az is bizonyít, hogy a cukrászok, szakácsok, felszolgálók és el­adók kollektívájából évente több minit kétszázan vásárol­nak munkahelyükön olvasni­valóit. amelynek értéke az öt­venezer forintot is meghalad­ja. 1986. október 8. Szerda. Koppány napja. A Nap kel 5.52 — nyug­szik 17.12 órakor. A Hold kel 11.55 — nyugszik 19.36 órakor. Nyolcvanöt éve született Sá lyi István (1901—1974) Kos­suth-díjas gépészmérnök, egye­temi professzor, több mint egy évtizeden át (1950-töl 1961-ig) a Miskolci Nehézipari Műsza­ki Egyetem rektora. 16—21 fok Várható időjárás az ország te­rű'stére ma estig: Északnyugat felől többször megnövekszik a felhőzet és több helyen számíthatunk kisebb eső­re, záporra. A változó irányú, mérsékelt szél délnyugatira, majd északnyugatira fordul, megélén­kül, később erős széllökések is lesznek. Kora délután és SÍ fok között várható a hőmérsék­let. — Beszerzési akció. A Sal­gótarjáni Vasöntöde és Tűz­helygyár dolgozói téli beszer­zéseit segíti az ország külön­böző tájain dolgozó mezőgaz­dasági termelőszövetkezetek­kel, gazdaságokkal kiépített kapcsolatok útján. Az átlagosr nál olcsóbban hagymát, bur­gonyát és almát 'vásárol, s ad tovább a tűzhelygyáriaknak, hogy tele legyen télire a kam­ra. — Társadalmi munkával se­gítették Kazáron az általános iskola fűtésének korszerűsí­tését a község lakói. A fűtési idényben a tantermekben már hőtárolós kályhák adják a me­leget, a kábelek lefektetésé­hez szükséges 180 méter árok kiásását 57 kazári szülő és 6 nyolcadik osztályos tanuló vé­gezte. MEGKEZDTE ILLÉS ISTYÄN ÉS 34 TÄRSA BŰNÜGYÉNEK TÁRGYALÁSÁT A ' VESZPRÉM MEGYEI BfRÖSÁG Különösen nagy kárt okozó, bűnszövetségben és üzletsze­rűen elkövetett csalás bűn­tette, valamint egyéb bűn. cselekmények miatt állt ked­den a Veszprém Megyei Bí­róság elé Illés István és 34 vádlott-társa. Hárman előze­tes letartóztatásban vannak. Illés István, az elsőrendű vádlott korábban — 1975 kö­zepétől — a Balatoni Intéző Bizottság (BIB) főmérnöke, s egyben főtitkárhelyettese, továbbá a Mencshelyi Bala- tonfelvidék Termelőszövet­kezethez tartozó zádorhegyi szőlő- és gyümölcstermelő szakcsoport elnöke volt. Az 52 oldalas vádirat szerint 34 társával együtt több millió forintos kárt okozott a Bala­toni Intéző E.5-.0 tságr.ak, a Terratechno Vállalatnak, a zádorhegyi szőlő- és gyümölcs­termelő szakcsoportnak, a kecskeméti városgazdálkodá. si vállalatnak, illetve a Nóg­rád Megyei Temetkezési Vál­lalatnak. A szövevényes bűnügyben a Veszprém Megyei Bíróság várhatóan novemberben hir­det ítéletet. — Energiatakarékos mű­anyag csöves padlófűtés cím­mel tartott előadást kedden a megyeszékhelyen Hegyi Ár­pád, a Tervezésfejlesztési és Technikai Építési Intézet mű­szaki tanácsadója és Kővé'"' Attila, a Városépítési Tudomá­nyos Tervezőintézet osztály- vezetője. — A szocializmus megúju­lásának útja c. sorozatunk anyagtorlódás miatt mai sz: műnkből kimaradt. A követ­kező részt csütörtöki lapszá­munkban közöljük. — Házi szociális gondozás­ban 94-en részesülnek jelen­leg Balassagyarmaton. Az utóbbi időkben az új, rászo­rult jelentkezők részére pár napon belül biztosítani tud­ják a gondozást a városban, tavaly egész évben 75 sze­mély gondozását látták el, addig az idén 19-cel többen részesednek a szociális ellá­tás e formájában. Okos tűzjelző Svédországban a szellőzőak­nákban elhelyezhető tűzjelzőt fejlesztettek ki, amely csak akkor riaszt, ha valóban füst hátait az aknáiba. Por és kör­nyezeti szennyeződés tehát a berendezést nem hozza mű­ködésbe. Ezáltal elkerülhetők a vakriasatások. A füsténzékelőh öz tartozó csőiből infravörös sugár lép ki. s azt a szerkezet detektora felfogja. Ezen a módon a sö­tétség fokát mérik. Abból in­dulnak ki. hogy a füst gyor­san terjed, míg a por és a szenny lassabban mozog. Így a detektor különbséget tud tenni az előbbi ós aiz utóbbiak között. A berendezés két fokozatban riaszt. Ha füstöt észlel, mű­ködésbe hozza az akna füst- elzáró szelepeit, s arra is be­programozható. hogy egyúttal elzárja az épület összes tűz­álló ajtaját. Ha mindez nem volna elégséges, és a detektor továbbira is a füst sűrűsödését észlelné az aknában, a tűz­oltóságot is riasztja. Halálos balesetek Tállya belterületén Tóth János 57 éves raktáros, sze­rencsi lakos személygépko­csijával elütötte Májer Ist­ván 32 éves betanított mun­kás, rátkai lakost. Májer Ist­ván a kórházba szállítás után meghalt. A vizsgálat eddigi adatai szerint a személygép­kocsi vezetője nem a látási viszonyoknak megfelelő se­bességgel közlekedett. Nagy teljesítményű szállítószalagokat is Igénybe vesznek a pásztói vasútállomáson a tehervagonok kiürítéséhez, hogy azok mielőbb visszakerül lenek a forgalomba. Képünkön a KOSZIG pásztói üzeme részére rakják ki az építési alap anyagokat. — kj — Gyömrő külterületén Zsig- mond György 43 éves villany- szerelő, budapesti lakos sze­mélygépkocsijával egy sze­mélyvonatnak ütközött. Zsig- mond György a helyszínen meghalt. A vizsgálat eddigi adatai szerint a személygép­kocsi vezetője a fénysorompó piros jelzése ellenére haj­tott a sínekre. [(asztmás Debrecsnaen A Hollandia Magyarorszá­gon rendezvénysorozat ke­retében Debrecenben tartott magyar—holland felnőttneve­lési szeminárium résztvevői kedden megkoszorúzták a nagytemplom mögötti kertben a gályarabok emlékoszlopát. Az 1675-ben gályarabnak el­adott negyvenegy magyar pro­testáns /lelkész nevét megörö­kítő oszlop előlapján bronz­gálya látható, s alatta az életben maradottak neve ol­vasható. Őket 1676. február 11-én, Nápolyban Ruyter Mihály holland admirális sza­badította ki fogságukból. A kegyeletes ünnepségen dr. B. van Gent, a leideni ál­lami egyetem professzora mondott beszédet. — A MEGYESZÉKHELY KULTURÁLIS ÉLETÉRŐL, közművelődési feladatokról tar. tott előadást dr. Balogh Mik­lós Salgótarján Város Taná­csának elnökhelyettese a vá­ros és környékének KISZ-tit- kárai előtt kedden. Az érte­kezlet másik előadója dr. Kol­lár Zoltán, a megyei kórház szakorvosa az egészsénes élet­módról beszélt. Mindkét té­mában szó esett a KISZ-es feladatokról. Húshiány Brazíliában Ha nem enyhül gyorsan a húshiány, Brazíliában rövid időre be kell vezetni a jegy- rendszert — közölte Iris Re- zencte mezőgazdasági minisz­ter. A termelők ráadásul a hiány miatt alig hajlandók levágni megtevő állataikat — abban bízva, hogy az árak hamarosan még magasabbak lesznek. A kormány nemrégiben 25 százalékkal — 11,5 kilónként 15,50 dollárnak megfelelő ősz- szegről 20,20 dollárnak meg­felelő összegre emelte a hús felvásárlási árát, ennek ered­ményeképp a vágási kedv ja­vult. Az elmúlt négy hónap- ,ban naponta 2000 marhát vág­tak az országban, az utóbbi napokban azonban már napi átlagban 14 ezer marha került a kés alá. Ez azonban még mindig jócskán elmarad a tavaly októberi napi 22 ezres átlagtól. A hiány ellensúlyozása, a hazai kerestet kielégítése és az árak viszonylagos szinten- tartása érdekében a brazil kor­mány szeptemberben 290 ezer tonna húst importált a Közös Piactól. Az elmúlt hetekben szóba került az is, hogy a visszatartott készleteket elko­bozzák a termelőktől, Rezen- de szerint azonban egy ilyen lépés igazságtalan tenne azok­kal a farmerekkel szemben, akik együttműködnek a kor­mánnyal. Mindazonáltal je­lezte, hogy ha a kormány erő­feszítései nem járnak siker­rel, drasztikus eszközökhöz nyúlnak. Á MAGYAR NEMZETI BANK HIVATALOS OKVIZA ARPOLYáMAI Nyíregyháza külterületén egy pótkocsis tehergépkocsi elütötte a kerékpározó Ban- czik András 77 éves nyugdí­jast, helyi lakost. Az idős ember a helyszínen meghalt. A vizsgálat eddigi adatai sze­rint a kerékpáros megsértette az elsőbbségi szabályt. Paks külterületén egy au­tóbusz elütötte Szili Attila 17 éves segédmunkást, helyi la­kost. A fiatalember a kórház­ba szállítás után meghalt. A vizsgálat eddigi adatai szerint a gyalogos féktávolságon be­lül lépett az autóbusz elé. Érvényben: 1986. október 8-án Devizanem vételi eladási árt. 100 Ft-ban Angol font 6683,49 6696,87 Ausztrál dollár 2950,82 2956,72 Belga frank 111,67 111,89 Dán korona 615.82 617,06 Finn márka 952,71 954,61 Francia frank 707,80 709.22 Holland forint 2049,84 2053,94 Japán yen (1000) 301,42 302,02 Kanadai dollár 3353,56 3360,28 Kuvaiti dinár 15934,02 15965,92 Norvég korona 632,98 634,24 NSZK-márka 2317,39 2322,03 Olasz líra (1000) 33,49 33,55 Osztrák schilling 329,35 330,01 Portugál escudo 31,75 31,81 Spanyol peseta 35,06 35,14 Svájci frank 2840,94 2846,62 Svéd korona 676,32 677,68 Tr. és cl. rubel 2797,20 2802,80 USA-dollár 4646,36 4655,66 ECU (Közös P.) 4834,92 4844.60 Az államközi megállapodás»* kon alapuló hivatalos árfolya­mok változatlanul az 1986. feb­ruár 18-i közlésnek megfelelően vannak érvényben. NOGRAD, a Magyar Szocialista Munkáspárt Nögrád Megvet Bizottsága és a Nógrád Megyei Tanács lapja. Főszerkesztő: VTNCZE ISTVANNE. Szerkesztőség: Salgótarján, Palóca Imre tér 4. Telefon: 10-977. Főszerkesztő: 11-504. Sportrovat: 14-596. Kiadja r Nógrád Megyei Lapkiadó Vállalat. Felelős kiadó: BÁLINT TAMAS, a Nógrád Megyei Lapkiadó Vállalat igazgatója. Kiadóhivatal: Salgótarján. Palóca Imre tér 4. Telefon: 12-542. Telex: 229 109. Irányitószám: 3101. Terjeszti a Magvar Posta. Előfizethető: bármely hírlap kézbesítő postahivatalnál, a hirlapkézbesítőknél, a Posta hírlapüzleteiben es a Hirlapelöfizetési és Táp­ellátási Irodánál (HEUHI Budapest V., József nádor tér 1. 1900 közvetlenül vagv postautalványon, valamint átutalással a HELIR 215—96162 pénzforgalmi jelzőszámra. Előfizetési díj egy hónapra: 43 forint, negyedévre» 129 forint, egy évre: 546 forint. Előállítja: a Nógrád Megyei Nyomdaipari Vállalat. 3101 Salgótarján. Palócz Imre tér 4. Pf.í SS. Felelős vezető: KELEMEN GÁBOR igazgató. HU ISSN 0133-155&

Next

/
Thumbnails
Contents