Nógrád, 1986. október (42. évfolyam, 231-257. szám)
1986-10-06 / 235. szám
Ismerőstől ismerősig MISI MÓKUS ÖTSZÖR Régen úri sportnak tartották a vadászatot, ma már megfelelő engedéllyel bárki lelőhet egy állatot az erdőben. Vannak azonban hivatásosak is, akiket sok laikus irigyel, mert munkájukról annyit tudnak csupán, hogy olyankor használhatják fegyverüket, amikor csak akarják. — Egyáltalán nem feladatunk a pusztítás •— mondta Gólyán László, a hollókői Petőfi Vadásztársaság vezetője. — Az erdőben élő állatok tenyésztése, etetése, gondozása a mi munkánk, amihez hozzátartozik az is, hogy kilőjük a beteg, életképtelen jószágokat. Nagyon szeretjük az erdőt. Nekem annyi örömöt jelent, ha látom, hogy kinyílik egy ritka virág, mintha győzelmet aratna kedvenc futballcsapatom. Az erdő tulajdonképpen üzem, ahol mindent rendben tartunk. A magasleseket’ dagonyákat; és rendszeresen fel kell tölteni az etetőket is. — Mennyi időt tölt az erdőben? — A munkaidő nyolc óra lenne, de ennél sokkal többet vagyok kint, van úgy, hogy egy hétig is. — Nem keresik otthon? — A feleségem tudja, hogy az erdőt járom, sokszor segít felnevelni az elhagyott kisállatokat. Rengeteget tudnék mesélni arról, hogy mennyire ragaszkodóvá vált egyik-másik állatunk. Élt, nálunk egyszer egy szarvas, egy hónaposán került hozzánk, rövid idő alatt olyan kezessé vált, hogy mindenki nagyon megszerette, még a szomszéd kutyák is jól ismerték. Feleségemet mindennap lekísérte a boltba, amikor vásárolni ment, mint mást a kutyája, — Biztosan sok kisgyerek látogatja házi állatkertjét. VISSZA — Szinte mindennap eljönnek a környék apróságai és eljátszanak az itt levő állatokkal. Emlékszem, amikor Dargai Attila bűbájos rajzfilmjét játszották a tévében a kis Vükről, nálunk a rókáknak volt a legnépesebb látogatóközönsége. A ragadozók azonban soha nem lesznek olyan szelídek, mint növény, evő társaik, és meglehetősen kiszámíthatatlanok. A legjobban a mókusokat szeretem. Az egyik télen hazahoztam két majdnem megfagyott példányt. Mire kitavaszodott, már a tenyeremből ettek és állandóan a vállamon ugráltak. Nyárra vissza akartam őket vinni az erdőbe, de az egyik — Misinek hívtuk — ötször jött hozzánk újra, nem akart elmenni tőlünk. Végül már kénytelen voltam elzavarni a háztól, hogy ismét természetes környezetében éljen! — Minden állatot visszavisz? — Igen, de sajnos, sok közülük hamar elpusztul. Nálunk ugyanis hozzászokik ahhoz, hogy etetjük, nehéz utána saját magának táplálékot szereznie, de, ami a nagyobb probléma, hogy nem tartanak semmitől és senkitől. Az őzek nyugodtan oda mernek menni bárkihez, és sokan ezt kihasználva, leütik és hazaviszik vacsorának. Az őzek nagyon érdekes állatok, gyakran hagyják kicsinyüket egyedül, ha élelemért mennek, ilyenkor a kirándulók megsimogatják, megszeretgetik, és, ha az anyja megérzi rajta az idegen szagot, otthagyja, nem neveli tovább. Az ilyen elárvult kis őzeket, ha megtalálom, mindig hazaviszem, de az lenne a megoldás, ha a turisták nem nyúlnának a kis őzekhez. Mindent a szemnek, és semmit a kéznek! jó lenne, ha ezt mindenki betartaná. — A régi filmekben a fővadász karján ott ül a vadászsólyom, önöknek is van? — Mi nagyvadas terület vagyunk, sólyommal pedig csak apróbbakra lehet menni, bár kis állatok vadászatánál van, ahol még használják. Én még nem vadásztam sólyommal, de őszintén csodálom, amilyen ügyesen lecsap a földre. Tökéletesen ismeri az erdők felszínét, bár a magam részén én is tudom szinte minden fűszál helyét. Csak azt sajnálom néha, hogy a föld felszíne alá nem látok, de hát az a geológusok kiváltsága. Egy ilyen szakmájú embert szívesen üdvözölnék ismerősként a legközelebbi hétfőn. Tanké Magdolna Csimpánzokon próbálják az AIDS elleni védőoltást Az USA Atlanta államában működő Centers of Disease Control kutatói 12 fiatal csimpánzon kezdték el a géntechnológiai módszerrel előállított AIDS-védőoltás kipróbálását. Az oltóanyag az AIDS-t okozó HTIN—III vírus köpenyének egy töredékét tartalmazza, amelynek meghatározták a vegyi szerkezetét, majd előállították a megfelelő gént, hogy a mikroorganizmusba víve. termelje a megfelelő antigén köpenydarabot. Dr. P. Fultz, a californiai egyetem kutatónője szerint kísérleti állatokon sikerült már bizonyítani, hogy ez az antigén képes megfelelő védőantitesteket termeltetni. Fultz doktornőnek és munkatársainak sikerült eddig 6 csimpánz AIDS-vírusfertő- zöttségét igazolni. A majmok fehér vérsejtjeiből és csontvelősejtjeiből sikerült a vírust kimutatni, a mesterséges fertőzést, követő egy hét múlva kellő mennyiségű ellenanyag is volt. Most újabb 12 csimpánzon próbálják ellenőrizni a védőoltás. hatékonyságát. E célból a védőoltást követően a megfelelő időben, amikor már kellő mennyiségű ellenanyag termelődött, a vírust intravénásán fecskendezik be az állatoknak. Amennyiben valamennyi állat fertőzésmentes marad, bizonyítottnak tekinthető — legalábbis egyelőre csimpánzokon —, hogy a védőoltás valóban hatásos. Geológiaadatbank A Geofond Praha szervezet Csehország geológiai dokumentációs és információs központja. Több mint 200 ezer különféle szakvéleménnyel, jelentéssel, disszertációval és tízezer geológiai térképpel rendelkezik. Mivel a regisztrált geológiai információk tömege állandóan nő — évente mintegy 4 ezer új hírrel — a Geofond 1976-ban automatizált információs rendszer kiépítéséhez kezdett. Ez lesz a csehszlovák geológiai-faktográfiai adatbank. Adatait nemcsak a geológusok használják, hanem a népgazdaság valamennyi ágazatának tervezői és beruházói is. A Geofond véleménye nélkül nem kezdhető el egyetlen új beruházás sem. Ébren tartott hagyomány Szüreti napok Szécsényben, Mátroszőiősön Ősszel a szüreti vigasságoknak nagy hagyományai voltak Nógrád megyében is. Valamikor, még a múlt század végi peronoszpóra- járvány előtt, virágzó szőlőföldek tarkították ugyanis a Mátra és a Cserhát vidékét. Néhány megyei településen az utóbbi évtizedben igyekeznek újraéleszteni az egykori szokásokat, alapozva a századunk negyvenes éveinek végén Ismételten felerősödött, majd egy időre elhalt gyakorlatra. Az ismertebb helyek közül például Hollókő, Pásztó és Szécsény tett kísérleteket a szüreti vigasságok újjáélesztésére. A szécsényi II. Rákóczi Ferenc Művelődési Központ — összefogva a helybeli általános iskolával és mező- gazdasági szakközépiskolával — az idén is rendezvénysorozatot szervezett a szüret alkalmából. Kezdték szeptember végén egy népviseleti bemutatóval, folytatták egy szombati diszkóval, majd vasárnap szüreti felvonulást és mulatságot rendeztek a város lakosságának csodálatára. A vasárnapi program reggel kezdődött a vásározók kirakodásával, majd nemsokára úgynevezett pankrációs bemutatók következtek. Az Omnia eszpresszó és a múzeum közötti utcában, ahol az árusok vertek tanyát, a város belterületén bohócok, fakanalasok, handlésok, muzsikus cigányok vidámitották az érdeklődőket — egész nap. A felvonulás a Tüzép-telep- től indult, csaknem kétszáz — felnőtt, ifjú és gvermek — résztvevővel. Táncosok, tam- burmajorosok, aratók, csőszök, csasztuskások — s ki tudná mind felsorolni — teremtettek hangulatot a főutcán, a városháza előtt. Este bál szórakoztatta az ifjúságot; nógrádmegyeri, úgymond laaziszenészek muzsikáltak. Itt voltak a Rege együttes tagjai is, akik a felvonuláson zenéltek a csoportoknak. A szécsényi szüreti mulatságok rendezvényei október 9-én folytatódnak, az áfész rendezésében, műsorral és divatbemutatóval. A programot a budapesti Skála Áruház biztosítja. Mezőgazdasági kisgépbemutató és -vásár, valamint kertbarátköri terménybemutató nyílik október 10-én az áfész boltjában. Szüreti vigasságok szórakoztatták tegnap Mátraszőlős lakóit is. A népi hagyományokon alapuló mulatság esvik fénypontja volt az a kiállítás, amelvet a művelődési házban rendeztek meg. Katona János és felesége, salgótarjáni mozgássérültek kézimunkáiból. kézművestermékeiből láthattak ízelítőt a helybeliek. A házasnár egyébként már bemutatkozott a megyeszékhelyen az elmúlt évben megrendezett idősek fesztiválján. Magas tápértékü és olcsó Aromás májas Vásári díjat kapott az őszi BNV-n a Pest—Nógrád Megyei Állatforgalmi és Húsipari Vállalat aromás májasa. A termékcsalád messzemenően kielégíti a vásárlói igényeket, hiszen magas tápértékű és olcsó. Mivel az aromás májast új típusú bélbe töltik, ezért viszonylag hosszabb ideig eltartható. A vállalat egyébként Pest és Nógrád megyében, valamint Budapesten forgalmazza új és megszokott termékeit, s azok közel 1500 kereskedelmi egységben vásárolhatók. Szerencsemérleg szeptemberig Bíznak a szerencséjükben a nógrádiak, s az gyakorta nem is csalja meg őket. Az elmúlt kilenc hónapban a lottón 96-an értek el négyes találatot a megyében. Ezekre összesen tízmillió forintot fizettek ki az OTP Nógrád Megyei Igazgatóságán és hálózati egységeinél. A legnagyobb nyereményt a szeptemberi tv-lottósorsoláson elért négyes találatáért Rácz Ferencné. kisteleki lakos kapta, több mint 662 ezer forintot. A megyei totózók közül 88-an értek el 13-as és 13+1- es találatot, amelyekre nyolcmillió forint került kifizetésre. Közülük az a fogadó volt a legszerencsésebb, aki a bá- tonyterenyei OTP-fiókban adta fel a 18. héten 13+1 ta- lálatos, másfél milliót érő totószelvényét. A hét várható eseményei Hétfőn tanácsi vb-ülés lesz Salgótarjánban, Balassagyarmaton és Szécsényben. Salgótarjánban a Gorkij-la- kótelepről lesz szó. Balassagyarmaton a többi között a városi könyvtár munkája, Szécsényben a tűzvédelmi helyzet kerül „terítékre”. Az ínyenceknek a salgótarjáni Beszterce étterem kedvez hagyományos szlovák gasztronómiai. napok rendezésével. A salgótarjáni József Attila Műve-! lődési Központban, este a Mandragora című pantomimkomédiát adja elő a Centi Színpad. Kedden a párt Nógrád megyei végrehajtó bizottság ülésezik. Tanévnyitót tartanak az egri Ho Si Minh Tanárképző Főiskola salgótarjáni kihelyezett tagozatán. A nap és a hét kiemelkedő eseménye a Nógrád megyei műszaka és közgazdasági hónap megnyitója a salgótarjáni Technika Házában. Szerdán a Csehszlovák Kommunista Párt prágai bizottságának küldöttségét látja vendégül Nógrád. Csütörtökön cigánynapoik kezdődnek — az első ilyen rendezvénysorozat nemcsak Nógrádban, de országosan is. Pénteken Pest, Szabolcs, Borsod, Heves és Nógrád megye ciigányklubjainak képviselői találkoznak a salgótarjáni József Attila Művelődési Központban. Szombaton a 85 éves Rajeczky Benjámin zenetörténész, népzenekutató születésnapján a Pásztói Városi Tanács és a Magyar Tudományos Akadémia Zenetudományi Intézete tudományos előadásokkal, bemutatókkal, koncertekkel ünnepel Pásztó«. Kutatóállomás az elszabadult jégmezőn Óriási jégmező vált le az Antarktisziról. rajta egy időszakosan használt szovjet kutatóállomással — jelentette a Mologyozsnaja sarkkutató állomás. A hírről az Izvesztyija számolt be szombati számában. Az Antarktisz északkeleti részén, a Weddell-tenger partjainál lévő Fi lchner-jégből 100 kilométer hosszú, 15 kilométer széles jégmező vált le. A partnak ezen a szakaszán állít a Druzsnaja—1 nevű, időszakosan használt geofizikai és geológiai kutatóáillomás. A műholdfelvételekről nem lehetett megállapítani. hogy belezuhant-e a hasadéllcha. avagy épségben maradt. Október végén a 32. szovjet antarktiszi expedíció tagjai közül 170 geológust küldtek volna az állomásra. A Druzsnaja—1 állomást 1976-ban építették, s azért üzemeltették időszakosan, mert feltételezték, hogy a most: und eset bekövetkezhet. Az ilyen és ehhez hasonló, jégmezcle- válésok nem számítanak rendkívüli eseménynek. Azt. hogy az állomást mégis itt építették fel. az indokolta, hogy ez volt a legtávolabbi nonit. ahová hajóval, a Weddell-tenger jégével borített kontinentális talapzat fölé be lehetett hatolni. AZ EL! KÖNNYCSEPP Szeptember elején volt az esküvőjük, ók azok. akikre joggal mondhatni: szép pár. A fiú magas, izmos,. férfias vonzású, a lány karcsú, kedves arcú. Évekig tartott a jegyes- ség — míg a fiú le nem szerelt —, azután jött az esküvő. Nagy volt a lakodalom, a menyasszonytáncból annyi gyűlt össze, hogy tavaszra megkezdhetik az építkezést a lónv szüleinek jókora telkén. És most itt az első könnyA lány. Katika jött hozzám afféle pótmamái tanácsért, vigaszért. Hogy miért kell a vigasz? Mert megvolt az első veszekedés. Ö gyereket szeretne mihamarabb. a fiatal férj viszont úgy gondolja, ráérnék, ha elkészült a házuk. ö boldogan építkezne a szülei telkén, a férj ragaszkodik hozzá, hogy egészen külön legyenek, s már úgy is látszik, hogy sikerül olcsón megvenni egy telket, bár így kissé elhúzódhat az építkezés, hiszen a menyasszonytáncpénz majdhogynem elmegy a telekre. Katit nagyon szeretem, születése óta ismerem, és meg is értem azt a bizonyos első könnycseppet. Mégis Jánosnak, az ifjú férjnek voltam kénytelen igazat adni. Ö maga szeretné megteremteni az otthonukat. neki soha senki ne mondja, hogy betolakodott. Kati úgy véli. ezt az ő szülei soha.nem mondanák, legfeljebb a húga tehet majd szemrehányást. mert ha majd 6 férjhez megy. neki már nem jut hely a szülői ház kertjében. Talán ez volt az első. amit Kati nekem elmondott. és gondolkodni kezdett. Talán mégis Jánosinak van igaza? És ahogy folytattuk a beszélgetést. úgy száradtak fel a könnyek. Igen. lehet, hogy í,gy lesz jó. Inkább lassabban épüljön fel a ház. de a maguk kedve. ízlése, szándéka szerint. Inkább jöjjön egy évvel később az első gyerek — mert legalább hármat akarnak —. de egészen a sajátjukba jöjjön. Ami most talán rosszul esik Kati szüleinek, az bizonyos, hogy későbbi kapcsolatuk javára válik, és ha János valóban mindent megtesz azért, hogy saját — egészen saját — otthonukat teremtse meg. és meg is teremtik ketten együtt, az igazi otthonná válhat. Kati ezt elfogadta, a köny- nvek helyett mosoly formálódott csinos arcocskáján. A többi már a jövő dolga — és mindenekelőtt kettőjüké (sm) J Foglalt minden hely az érsekvadkerti óvodában. A gyermekintézményben 75 kisgyermek részére biztosítanak napközis elhelyezést. Képünkön a kellemes őszi napsütést élvezik a kicsinyek. 1 - kj r7