Nógrád, 1986. október (42. évfolyam, 231-257. szám)

1986-10-30 / 256. szám

Kádár János és Gerardo iglesias megbeszélése Kádár János, a Magyar Szó- relés különböző területén dön- hogy a pártközi együttműkö- cialista Munkáspárt tőtitkára'tő jelentőségű megállapodások- dés további erősítése jólszol- szerdán a Központi Bizottság ra kerüljön sor. Rámutattak az gálja a két ország, a magyar székházában megbeszélést foly- amerikai űrfegyverkezési ter_ és a spanyol nép érdekeit, va- tatott Gerardo Iglesias-szal, a vek veszélyeire. Hangsúlyoz- lamint a nemzetközi béke és Spanyol Kommunista Párt fő- ták, hogy további erőfeszíté- biztonság közös ügyét, titkárával, aki az MSZMP sekre van szükség az embe- A megbeszélésen részt vett Központi . Bizottságának meg- riség létét fenyegető fegyver- Kótai Géza. az MSZMP Köz­hívására tartózkodik hazánk- kezési hajsza megfékezése és ponti Bizottságának tagja, a ban. a nukleáris leszerelés előmoz- KB külügyi osztályának ve­A szívélyes, elvtársi légkő- ditása érdekében. zetője és Jósé Sandoval az rű találkozón véleményt cse- A helsinki folyamat keret SKP Végrehajtó Bizottságá- réltek a nemzetközi kommu- tében november elején Bécs- nak tagja, a Mundo Obrero nista és munkásmozgalom, va- ben kezdődő utókonferencia főszerkesztője, a Marxista Ku- lamint a nemzetközi élet leg- kapcsán annak a reményük- tatások Alapítványának ei- fontosabb kérdéseiről. A két nek adtak hangot, hogy az nöke. párt vezetői állást foglaltak a konkrét eredménnyel járul ☆ kommunista pártok és min- majd hozzá az enyhülés újabb Kádár János, az MSZMP den más békeszerető, antiim- szakaszára való áttéréshez. főtitkára ebédet adott Gerar- perialista, haladó erő összefo- Kádár János és Gerardo do Iglesias, az SKP főtitkárá- gása mellett. Iglesias kölcsönösen tájékoz-*' nak tiszteletére. Az ebéden Nagyra' értékelték és tá- tatta egymást a két ország részt vett Óvári Miklós, a Po­mogatásukról biztosították azo- helyzetéről, pártjaik tévé- litikai Bizottság tagja, a Köz­kat a konstruktív és nagy kenységéről és időszerű fel- ponti Bizottság titkára, Szű­horderejű szovjet javaslato- adatairól. Nagyra értékelték rös Mátyás, a KB titkára, va- kat. amelyek reális és kölcsö- az MSZMP és az SKP között lamint Jósé Sandoval, Kótai nősen elfogadható megegye- fennálló hagyományosan jó Géza és Gecse Attila, a KB zési lehetőségeket nyújtanak és rendszeres kapcsolatokat, külügyi osztályának helvettes arra, hogy a nukleáris lesze- Kifejezték meggyőződésüket, vezetője. (MTI) A „damaszkuszi penge" — kétélű A brit kormány megvétóz- mögött rejlő igazi kérdése- za a hitel- és segélynyújtást ket- !gaz’ hogy Luxembourg. Szíriáriak az EGK földközi- ban az EGK külügyminiszte- tengeri fejlesztési alapjából— ri értekezlete elmulasztott jelentette be kedden az alsó- kitűnő lehetőséget a ki­ház interpellációs vitájában állásra, de éppen a brit kor- Margaret Thatcher brit kor- mány nincs abban a helyzet- mányfő. A miniszterelnök ben, hogy emiatt panaszkod- „csalódását” fejezte ki amiatt, íék- Amikor legutóbb került hogy a közös piaci kormá­nyok nem nyújtottak tevőle­ges támogatást Szíria elleni hadjáratához. Thatcher emlékeztette az európai szövetségeseket a nemzetközi terrorizmus elle­ni küzdelemről tett korábbi „bátor nyilatkozataikra” és ,,,. . . , , .. , felszólította őket, hogy ami- álláspontra, mint a brit kor­napirendre egy fontos külpo­litikái kérdés, akkor az euró­pai közösség többsége akart sokkal keményebb intézkedé­seket, mint amilyeneket a, brit kormány hajlandó lett volna elfogadni. Most viszont a közösségi többség helyezke­dett lényegesen mérsékeltebb kor az EGK külügyminiszte- mYlyThe Tndenendent rei november 10-én London- A ,nöenenaent ban ismét találkoznak, „ültes­sék át nyilatkozataikat a gyakorlatba”. Denis Healey, a munkás­párti ellenzék nevében egy­szerre szúrt két irányban: el­ítélte Nagy-Britannia európai szövetségeseinek „pipogya” viselkedését, mondván, hogy meggyőzőbb lenne a Thatcher*- Washington 'befolyása kormány panasza, ha nem ta- szott szerepet, núsított volna „legalább olyan pipogya magatartást”, amikor a dél-afrikai rezsim által al­kalmazott állami terrorizmus elleni szankciók kérdése volt napirenden. című lap szerint az EGK brüssze­li központjában a brit kor­mány „hirtelen irányváltásá­nak” tulajdonítják Howe kül­ügyminiszter luxembourgi ku­darcát. Rámutatnak, hogy a brit álláspont „váratlan meg- keményqdé^e” ellentmondott London előzetes jelzéseinek, s azt gyanítják, hogy ebben jái­A Financial Times szerdai vezércikkében figyelmezteti a kormányt, hogy a francia-el­lenes és „Európa-ellenes” hangulatkeltés kétélű fegyver­nek bizonyulhat. A brit kor­A kétfélé mérce ..bosszújá- mánynak — írja a lap — szá­ra” emlékezteti a The Guar- molnia kell európai partne- dian is a kormányt szerdai reinek eltérő érdekeivel és vezércikkében. „Még Sir helyzetmegítélésével, s nem Geoffrey Howe jogos hábör- várhatja el tőlük, hogy Da- gásának rendkívüli látványa maszkusszal való szakítását sem homályosíthatja el a za- tüstént hasonló lépésekkel kö- varbaejtő európai széthúzás vessék. (MTI) Leszerelési csoport alakuló ülése Az ENSZ leszerelési hete Magyar Tudományos Akadé- alkalmából szerdán megtar- mia békekutató tevékenységé-* tóttá alakuló ülését a magyar be is. Az ülésen új jelenségek ENSZ-társaság intéző bízott- a biztonságpolitikában cím- ságának leszerelési csoportja, mel Valki László egyetemi t 2 • rr. , .... . tanár tartott bevezető elő­mentette a leszerelési kérdé adast Ezt vlta kovette- maJd mentette _if j 6 .1 _ „/il, Jelen János külügyminiszté­riumi főelőadó tájékoztatta a résztvevőket a biológiai sekkel foglalkozó csoport fel adatait, jövendő munkáját. Hangoztatta, hogy együtt ki- fegVTerekePeítiltó* nemzetted vánnak működni az Országos Z1 gy gyezmény n felülviJgá- Béketanács leszerelési bízott- lati konferenciájának mun- ságával és bekapcsolódnak a kájáról. (MTI) Palme-gy ilk osság Ismerik a merénylő nevét A svéd rendőrség ismeri telt nem' lehetne bizonyíték- már Palme gyilkosának nevét ként felhasználni — tette hoz- — közölte keddi számában az zá az Aftonbladet. Aftonbladet. a kormányon le- A lap szerint a gyilkos egy vő szociáldemokrata munkás- Svédországban alapítót!” cso- párt lapja, idézve egy — portocskához tartozik, amely meg nem nevezett — magas svédekből és külföldiekből rangú rendőrtisztviselőt. áll A csoportnak a Palme­A név egy lehallgatott te- gyilkosságon kívül „más is lefonbeszélgetésben szerepel, van a rovásán”. Arról, hogy melvnek felvétele a nyomozó valamely ismert terrorszer- hatóságok birtokában van. vezette! kapcsolatban állna, a Mindazonáltal egy esetleges hatóságoknak nincs tudomása bírósági tárgyaláson a felvé- (MTI) \ NOGRAD — 1986. október 30., csütörtök Harcok Bejrútban Miközben az érintett felek Valid Dzsumblattnak, a Ha­ladó Szocialista Párt vezető­jének az irányításával Dél- Libanonban igyekeznek vé­get vetni a háborúskodásnak, szerdán kora este teljes erő­vel robbant ki a harc a Bej- rút melletti palesztin tábor, Bordzs el-Baradzsne körül. Az Amal-mozgalom és a pa­lesztinok automata fegyve­rekkel, rakétákkal lőtte egy­mást, sok lövedék a környező lakónegyedeket érte. Sok a sebesült Az Árnál a palesztinokat vádolja, akik viszont a síita mozgalmat teszik felelőssé a harcok kiújulásáért. Szaida környékén a nyugalom vi­szonylagos, de Tyr mellett ál­landósult a lövöldözés. A „táborok háborúja” kihat Bejrút helyzetére: a párbeszéd a keresztények és a muzul­mánok között egyelőre leke­rült a napirendről. (MTI) Magyar— 1 csehszlovák kapcsolatok Husák látogatása kapcsán A magyar—csehszlovák kap­csolatok dinamikusan, jól fej­lődnek — állapítja meg a Lúd című pozsonyi lap. Az újság Gustáv Husáknak, a CSKP KB főtitkárának, a Csehszlovák Szocialista Köz­társaság elnökének közelgő magyarországi látogatása kap­csán tekinti át a két ország kapcsolatait. . Az együttműködés területei közül a lap a gazdasági kap­csolatokat emeli ki. A két ország közti áruforgalom a jelen ötéves tervben 20 száza­lékkal nő, s eléri majd a 8.5 milliárd rubelt. A két ország különös figyelmet fordít a szocialista integráció elmélyí­tésére, a gazdasági együttmű­ködés magasabb rendű formál nak alkalmazására, vagyis a termelésszakosításra és a ter­melési kooperációra — mutat rá a Lúd cikkírója. A továbbiakban kitér a sok­oldalú magyar—csehszlovák kapcsolatok egyéb területei-' re — a politikai, társadalmi és kulturális kapcsolatokra, hangsúlyozva, hogy mindkét fél érdekelt ezek továbbfej­lesztésében. Gustáv Husák kö­zelgő látogatása hozzájárul majd a magyar—^csehszlovák együttműködés kibővítéséhez és gazdagabbá tételéhez — ol­vasható a pozsonyi latiban. (MTI) Varsói Szerződés Napirenden a stockholmi megállapodások Október 28—29-én Moszk­vában értekezletet tartottak a Varsói Szerződés tagállamai külügy- és honvédelmi minisz­tériumainak képviselői. Az ér­tekezleten a stockholmi kon­ferencián elért megállapodá­sok végrehajtásával kapcso­latos kérdéseket vitatták meg. Craxi és Andreotti Kínába utazott Bettino Craxi olasz minisz- Craxi látogatása Idején él* terelnöik Andreotti külügymi- sősorban a kétoldalú kapcso- niszterrel együtt szerda dél- latok kérdéseit tekinti át után háromnapos hivatalos Iá- vendéglátóival, különös hang' togatásra a Kínai Népköztál“ súlyt helyezve a kereskedel- saságba utazott. mi kapcsolatokra (az Itáliával A látogatásnak különleges szembeni kínai kereskedelmi politikai jelentőséget kölcsö- deficit több százmillió dol- nöz, hogy először látogat e lárra rúg). Rómában úgy lát- távol-keleti országba olasz mi- íak> hogy az olasz kormány- niszterelnök, amióta Itália és a főbb világpolitikai kér- Kína 1970-ben helyreállította désekkel, így a reykjaviki diplomáciai kapcsolatait. Igaz, csúcstalálkozóval kapcsolatban Sandro Pertini államfői mi- 's me§ akarja ismerni a kínai nőségében hat évvel ezelőtt vezetők véleményét, járt Pekingben, és az utóbbi Bettino Craxi pekingi láto- időben az olasz fővárosban is gatásának befejezése után a tervek szerint útban hazafe- megfordult néhány magas ran ^ 0j.Delhib€n is megáll, gú kínai személy (például Hu ah0l Radzsiv Gandhi indiai Jao-pang). kormányfővel tárgyal. (MTI) Husszein Bagdadban tárgyalt Husszein jordániai király zott szerdán Ammanban Fran- szerdán befejezte rövid iraki cisco Fernandez Ordonez spa- látogatását és elutazott Bag- nyoi és Taher el-Maszri ior- dadból. Diplomáciai források o-3n:'ai külügyminiszter A két­szerint az uralkodó, aki előző órás megbeszélésen a felek nap érkezett Bagdadba, újabb ezen kívül regionális kérdé- kísérletet tett Irak és Szíria sekről és a kétoldalú kapcso- kibék Résére. Ezt a két or­szágot az Arab Újjászületés Szocialista Pártjának (Baath Párt) két. egymással vetélkedő frakciója kormányozza^ Szíria ezen felül Iránt támogatja az Irak elleni háborúban. Husszein megbeszéléseket folytatott Szaddam Húszéin iraki elnökkel a kétoldalú kap­csolatok alakulásáról és az iraki—iráni háborúról. ☆ A nemzetközi terrorizmus latok alakulásáról tárgyaltak. A tanácskozáson szó volt ar­ról. a jövő hónapban Amman­ban tartandó nemzetközi konferenciáról is. amelyen Jordánia két ötéves fejlesz­tési tervet kíván előterjesz­teni. Az egyik saját gazdasá­gára. a másik az Izrael által megszállt területekre vonat­kozik, és Jordánia azt varia, hogy a konferencián ígérete­ket kap a tervek anyagi tá­elleni küzdelemről tanácsko- mogatására. (MTI) Biztonsági kérdések az afrikai vezetők előtt Biztonsági kérdésekről tar- vitatnak meg. Foglalkoznak tottak egynaoos tanácskozást a Dél-afrikaj Köztársaság ál­szerdán Maputóbao hat af- tál támogatott mozambiki el- rikai frontország: Angola, lenforradalmi szervezet. a Botswana. Mozambik. Tanzá- RENAMO elleni fellépéssel js. nia, Zambia és Zimbabwe Mint jelentettük. a RENAMO állam- és kormányfői. kedden Lisszabonban szabály­Az afrikai vezetők kedden szerű hadüzenetet intézett jelen voltak a repülőgép-ka- Zimbabwéhez, amely katonai tasztrófában elhunyt Samora segítséget nyújt Mozambik- Machel temetésén. nak az ellene vívott harchoz. Mozambikot Marcelino dós Kenneth Kaunda zambiai Santos, a FRELIMO párt al- elnök megnyitó beszédében elnöke képviseli. A találko- méltatta az elhunyt Samora zón részt vesz még Denis Mache! érdemeit. Az utána fel- Sassou-Nguesso kongói állam- szólaló Marcelino dós Santos fő. az Afrikai Egységszervezet leszögezte: a mozambiki soros elnöke is. i FRELIMO párt Samora Ma­Az afrikai vezetők a térség chel halála után is egységes biztonságával, országaik és szilárdj maráH. s folytatja együttműködésének böyíté- harcát az apartheid rendszer sével kapcsolatos kérdéseket ellen. * (MTI) Volt SS-altiszt bűnpere az NSZK-ban összesen hatvan, közöttük bíróság elnöke elmondta, hogy magyar, izraeli, amerikai és Weise neve először az ausch- holland tanút szeretne kihall- witzi haláltábor őrszemély, gatni az NSZK-beli Wupper- zetének 1965-ös majna-frank- tál törvényszékének esküdtbí- furti perében bukkant fel. Ak- rósága,” amely kedden kezdte kor nem gyűlt össze a vád- meg a 65 éves Gottfried Wei- emeléshez szükséges bizonyító se, volt SS-tizedes bűnperét, anyag. Miután azonban hosz- A vádirat szerint, amelyet Rö- szú évek múltán egy másik seler főállamügyész, a kon- tanú is jelentkezett, 1982-ben centrációs táborokban elköve- megindulhatott az eljárás, tett náci tömeggyilkosságok Weiset 1985-ben őrizetbe vet- feltárására alakult kölni köz- ték, jelenleg óvadék ellené­pont vezetője ismertetett, Wei- ben szabadlábon van. se 1944-ben az auschwitzi hal Az MTI tudósítójának a láltáborban kegyetlen módon wuppertali esküdtszék körei- meg'gyilkolt hat foglyot. Más ben hangsúlyozták, hogy a szerencsétleneket, szintén fő- per kimenetele szempontjából leg zsidókat, állandó testi- nagyon fontosnak tartják a lelki gyötrelmeknek vetett alá. külföldön élő tanúk meg] ele,. Wilfried Klein, az esküdt- nését. Letartóztatások Chilében Santiagóban kedden letar- múltban őrizetbe vették aa tóztatták Ociel Nunezt, a be- MDP vezetőségének több mint tiltott Chilei Kommunista 20 tagját, köztük Germán Párt egyik vezetőjét. Nunez Correát, a szervezet vezetőjét, képviseli a chilei kommu- A kormány engedélyezi 200 nistákat a Demokratikus Népi politikai száműzött hazatéré- Mozgalom (MDP) elnevezésű sét Chilébe — jelentette be ellenzéki tömörülésben. Az a kedden Ricardo Garcia bel- vád ellene, hogy hetekkel ez- ügyminiszter. Chilei humani- előtt „az ország belbiztonsá- tárius szervezetek adatai sze- gát veszélyeztető” kijelentése- rint jelenleg több mint 400 ket tett. ezer chilei él száműzetésben A chilei hatóságok a közel- a. világ 42 országában. amerikai zsoldospilóta ül a vádlottak padján. Bármennyi­re is igyekezett az amerikai adminisztráció és a titkosszol­gálat tagadni, mindenféle részvételt az ügyben, a Feher Házban és a Pentagonban elhangzott cáfolatoknak még nyugaton sem adtak sok hitelt. A CIA magyarázkodásá­nak még kevésbé. Az immár „törvényessé” vált katonai segélyezés és a Biz­tonsági Tanácsban elhangzott árulkodó vétó mindenesetre an a válság elhúzódására, megoldatlanságára utal), immár sötét árnyékot vet a térségbeli feszültség békés megoldásé" sokadszor tárgyalták meg a nicaraguai krízist, vétójával az ra törekvő erők szándékaira. A válságban közvetíteni pró­Arulkodó vétó Az ülés „forgatókönyve” kísértetiesen emlékeztetett a néhány hónappal ezelőttire: hasonló volt a felszólalások hangneme, az érvek csoportosítása: s azonos lett végül a be­fejezés is. A Biztonsági Tanácsban, ahol (s ez nyilvánvaló­Egyesült Államok ismét megakadályozta, hogy a testület egy Washingtont elítélő határozatot fogadjon el. N A probléma megvitatását ezúttal nem Managua kérte, hanem az el nem kötelezett államok nyújtották be javas­latukat, amelynek középpontjában a Hágai Nemzetközi Bí­róság döntésének tiszteletben tartása, vagyis — közvetve legalábbis — a Fehér Ház beavatkozásának bírálata állt. Washington számára a BT-vita időzítése annál kellemetle­nebb lehetett, mivel Reagan elnök aláírásával épp a na­pokban emelkedett törvényerőre a naciraguai ellenforra­dalmároknak százmillió resszusi határozat. báló Contadora-csoport gyakorlatilag hónapok óta te­hetetlen, s úgy tűnik: pillanatnyilag meglehetősen kicsi az esély á tárgyalások újbóli megkezdésére. A Contadora-cso- portban aktív szerepet játszó Mexikó külügyminisztere például joggal állapította meg, hogy a politikai hajlandó­ság hiánya, és a külföldi beavatkozás folytatódása miatt a minden érintettnek megfelelő diplomáciai keretegyezmény kidolgozása csupán elméleti lehetőség marad. A BT-vita, az érdemleges határozatot megakadályozó vé­tó pedig ismét azt bizonyította, hogy Washington távolról dolláros segélyt biztosító kong- sem igyekszik feloldani e patthelyzetet, elősegíteni a békés kibontakozást. Másrészt most folyik Managuában a sandinista nénhí- róság pere, amelyben a kontráknak utánpótlást szállító Szegő Gábor A

Next

/
Thumbnails
Contents