Nógrád, 1986. október (42. évfolyam, 231-257. szám)
1986-10-20 / 247. szám
1 NÓGRÁD Télre készülnek a nagyüzemek Nógrád a Honismeretben A Hazafias Népfront fo. lyóirata, a Honismeret, ismét helyet ad Nógrád megyének. A legfrissebb, ötödik szám, Pásztó újabban feltárt műemlékeiről közöl cikket, szerzője: Tóth Sándor. A korábbi számhoz hasonlóan, a mostani Honismeretben is szerepel a Nógrádi Szénbányák. Ezúttal a Könyvespolc rovatban. Lassan József A nógrádi szénbányászat a fel- szabadulás trtán című munkájáról ír Krisztián Béla. A Honismeret legújabb számához is mellékelték a Honismereti bibliográfiát, amely ezúttal többek között dr. Praznovszky Mihály munkáiból ajánl olvasnivalót. A rendszeresség jutalma Ä rendszeres totózás, lottózás, már ebben az évben is sok megyénkben fogadónak meghozta a szerencséjét. Közéjük tartozik Lajkó István szurdokpüspöki lakos, ak' négy társával minden héten 10 totószelvénnyel és 36 előfizetéses lottószelvénnyel játszik. Eddig többször értek el a totón 11-es és 12-es, s a lottón 2-es és 3-as találatoka,. A 40. héten az egyik szelvényükön négyes találatot „fedeztek fel” s az OTP Nóg- tád Megyei Igazgatóságánál már fel is vették az érte járó több, mint 313 ezer forintos nyereményt. Ez a bűncselekmény is az itallal kezdődött. A 21 éves rétsági lakos Molnár Jenőnek már többször volt összeütközése a törvénnyel, s bár igen fiatal, alkoholista magatartása máris kialakult. Az idén január 24-én este, a 20 éves, szintén helyi lakos, Oláh Józseffel a rétsági Börzsöny vendéglőben iszogatott. Feltűnt neki egy másik asztalnál ülő vendég, aki már eléggé ittas állapotban volt Elhatározta, megszerzi a nála lévő pénzt. Ki is használta az alkalmat. Amikor a férfi kiment a mellékhelyiségbe, követte őt, váratlanul arcul vágta. s a falnak eső férfi farzsebéből ötszáz forintot vett magához. Ezután, elhatározták, hogy vonattal Bánkra mennek a diszkóba. Elindultak hát az állomás irányába, de amikor találkoztak a velük szembe Jövő fiatal nővel, megváltoztatták az útirányt. A hazafe- Sé tartó lány nyomába eredtek, aki csak látásból ismerte Molnár Jenőt. A tanáeshá- za előtt érték utol, és a lány tiltakozása ellenére, többször is kijelentett közösülési szándékkal a tanácsháza mögötti területre vonszolta őt Molnár Jenő. Segítségért kiáltani néni tudott, mert Molnár befogta a száját. Oláh Józsefben volt annyi becsület hogy többször is figyelmeztette Molnárt, hagyja e lányt, engedje hazamenni. Többet azonban nem tett, s »mikor Molnár adott neki egy százast, elhagyta a néptelen környéket, s visszament a Vendéglőbe. — Vetkőzz le, mert megöllek’ — ijesztett ró a lányra Molnár Jenő. S, hogy bizonyítsa, nem vicééi, égő cigarettáját a lány kézfejéhez nyomta, és ezután közösült vele. Ám, még ez- ertán sem engedte haza, ha- mem egyik ismerősének iakáJavában készülnek a télre a megyeszékhely nagyüzemei. Valamennyi helyen részletes program készült az elvégzésre váró munkákról, hogy a megjelölt határidőkre minden munkahelyen a téli évszaknak megfelelő körülmények között nyugodtan dolgozhassanak a munkások. A Salgótarjáni Kohászati Üzemekben már tavasztól fogva negyedévenként készített terv alapján veszik sorra a téli felkészüléshez tartozó munkákat. Ezek sorában a legjelentősebb a fűtés korszerűsítése: energiaracionalizálási program keretében olyan zárt rendszerű fűtést alakítanak ki, mely lehetővé teszi a már elhasznált meleg víz visszanyerését és hasznosítását. A felszerelt hőfokszabályozók a rendszerbe kapcsolt valamennyi munkahelyen egvenletes meleget biztosítanak. Ezen túl több helyen megjavítják, felújítják a tető- szerkezetet, rekonstrukció alá vetik az épületfalazatot, üvegeznek, nyílászárókat javítanak — összesen mintegy hétmillió forint értékben. Az öblösüveggyárban is befejeződik október közepére a +=41 felkészüléshez tartozó feladatok elvégzése. November hónapra csak a finom- csiszoló I rekonstrukciója húsára vitte. Az ismerős, Pikács József 33 éves, helyi lakos, aztán hazakísérte a lányt. Miután a lány hazaéri, s elmondta, mi történt vele, szülei azonnal feljelentést tettek a rendőrségen. Éjfél után aztán a nyomozók megj »leniek Pikács József lakásán, nogy az eset részleteit tisztázzák. Ám, Pikács sejthette, hogy mi ügyben jönnék, csak heves kiabálás után engedte be a rendőröket. De, jelenlétük nagyon nem tetszett neki, mert előkapta a baltát a kályha mellől. — Ma még rendőrt faragok! — kiáltotta, s az egyik rendőr felé sújtott. Szerencsére még időben sikerült kezéből kicsavarni a baltát, s még aznap éjjel őrizetbe vették, csakúgy, mint Molnárt és Oláht is. Ezt az ügyet és Mohiárnak azt a tettét, amikor tavaly november 16-án Szendehelyen, egy Simson segédmotorkerékpárt lopott, s azzal motorozott, míg a helyszíntől két kilométerre utol nem érték, a rétsági bíróságon dr. Szabó József tanácsa tárgyalta. Molnár Jenő bűnlajstromát rablás, erőszakos közösülés, jármű önkényes elvétele és ittas vezetés bűncselekményekben állapította meg, és ezért hétévi börtönbüntetésre ítélte, elrendelte kényszergyógyítását, továbbá azt is, hogy feltételes szabadságra nem bocsátható. Pikács József felfegyverkezve elkövetett hivatalos személy elleni erőszak bűntettében bűnös, s tíz hónapi börtönbüntetésre ítélték. Oláh József, a segítségnyújtás elmulasztásáért, hat hónapi szabadságvesztést kapott, amelynek végrehajtását, három évre felfüggesztették. Az ítélet mindhármuk uekin_ tétében jogerős. — es — zódik át, itt ablakjavítás, festés, világításkorszerűsítés vár még ügyes kezekre. Kivált a gyenge világítótestek lecserélése bír nagy jelentőséggel, hiszen ezáltal jelentősen javulnak a munkakörülmények. Hamarosan befejeződik az öblösüveggyárban a fűtésracionalizálás: a még meglevő gázkonvektorokat helyettesítik a hulladékhő hasznosítására is alkalmas radiátorokkal. Az ötvözetgyárban is számtalan tennivalót, a legapróbb munkákat is tartalmazó téli felkészülési terv alapján dolgoznak. Az I-es üzemben többek között teljes felülvizsgálatnak vetik alá az alap- anyag-szállitó rendszert, kokszkálv hákat, hőlégbefúvó- kat szeieznek be és állíta lak működésbe, átvizsgálás és megjavítják a csillepark csapágyazását. üzembe Helyezik az öntői sarnoki daruk klíma- berendezését. A II-es üzemben nyílászárókat cserélnek, tetőt szigetelnek, főjavításnak vetik alá a fűtőolajkutat. Megjavítják a távfűtővezeték szigetelését, ellenőrzik a csatlakozásokat, felülvizsgálják az üzemi térvilágítást, a gyár valamennyi munkahelyén pótolják a kitört ablaküvegeket, javítják a nyílászárókat. Tanárok tapasztalatcseréje Salgótarjáni és nyíregyházi egyiittmühödés A nyíregyházi pedagógiai nevelőmunka tapasztalataival ismerkedett az elmúlt hét végén pénteken és szombaton — a salgótarjáni Petőfalvi Lajos Általános Iskola negyvenfős tanári kara. Kétnapos útjuk során meglátogatták a megyeszékhely 9-es Számú Általános Iskoláját, amely Szabolcs-Szatmár egyik legnagyoDb és legkorszerűbb ilyen jellegű intézménye. Találkoztak az ottani pedagógusokkal, órákon, foglalkozásokon vettek részt, megismerkedtek az úttörőcsapat, s a szaktárgyi munkaközösségek tevékenységével, valamint betekintést nyertek a videotechnika tanórai alkalmazásába A szakmai programokon túl, fölkeresték a szabolcsi „főváros” természeti, történelmi nevezetességeit, néhány közintézményét, s megtekintettek egy színházi előadást. Naptár I W86. október 20. Hétfő. I Vendel napja. A Nap kel 6.09 — nyug- I szik 16.49 órakor. A Hold kel 17.45 — nyugszik 9.03 órakor. Száztizenöt éve született Dunaszentmiklóson Cserven- ka Miklós (1871—1920.) szociáldemokrata vasesztergályos, párt- és szakszervezeti vezető. Felhőzet Várható időjárás az ország területén : Délnyugat, nyugat felöl átmenetileg megnövekszik a felhőzet és elsősorban a Dunántúlon várható eső. Az élénk délnyugati szél a hidegfront elvonulása után északnyugatira fordul és többfelé megerősödik. Legmagasabb nappali hőmérséklet még a helyenkénti napsütés ellenére is csak 13 és 17 fok között valószínű. (MTI) 97 négyes A Sportfogadási és Lottó Igazgatóság közlése szerint a 42. játékhéten 5 találatos szelvény nem volt. A lottónyeremények — a nyereményilleték levonása után — a következők: 4 találatos szelvénye 97 fogadónak volt, nyereményük egyenként 128 463 forint: 3 találata 5913 fogadónak volt, nyereményük egyenként 1054 forint; a 2 találatos szelvények száma 157 775 darab, ezekre egyenként 39 forintot fizetnek. — Dízelmozdonyokért Zas- tava gépkocsik. A Ganz-MÁ* VÁG a belgrádi vasúttársasággal szerződést kötött, amelynek alapján, a magyar vállalat jövőre tíz dízelvillany mozdonyt szállít a jugoszláv partnerének. A mozdonyok ellenértékeként a MOGÜRT Külkereskedelmi Vállalaton keresztül 1800 Zas- tava személygépkocsi érkezik hazánkba, ugyancsak 1987- ben. *— Üzembe helyezték a homloki láncos vonszolót vasárnap a kányási akna új frontján, s ezzel befejezéshez közeledik a gépi berendezések beszerelése. A 92 méter széles tömegtermelő munkahelyen előreláthatóan a hét közepén kezdik meg majd a lejtést, s várható termelése 800 tonna lesz naponta. — Baleset — minden kilométerkőnél. A megye főútvonalain történt az év első kilenc hónapjában a balesetek 34,6 százaléka — említették a Nógrád Megyei Közlekedésbiztonsági Tanács legutóbbi ülésén. A főútvonalak között is vezet a 21-es számú: a 44 baleset azt jelenti, hogy átlagosan csaknem minden kilométerkőnél, azaz 1200 méterenként történt valami. A Nógrád Megyei Tanács megbízásából az Egri Közútépítő Vállalat szakemberei Ságújfalu főútvonalon burkolatmegerősítéshez és járdaépítéshez szükséges méréseket végeznek. Képünkön Bodnár László. Bíró István és Mikuska Péter — akik az elmúlt hét végén is dolgoztak — a főútvonal nyomvonalát mérik. —RT— A tárgyalóteremből Erőszak a banki diszkó helyett ’ H C T E L Cl Fogyatkozás Káprázatosán szép az esti, mégis majdnem nappali fényben pompázó erdő. A látványnak aztán egyszer csak lőttek, (nem a vaddisznónak, amire éppen várunk), a kellemes fény lassan fogyni kezd. Az ember már majdnem rosszra gondol, aztán eszébe jut, hogy nem történt semmi rendkívüli. A szakemberek jó előre percnyi pontossággal kiszámolták, precízen be is jelentették a holdfogyatkozás idejét. Az erdő csendjében, kiváltképpen a sötétben, kiváló alkalom kínálkozik a meditációra. Természetesen nem hat a fölfedezés erejével, hogy korántsem a hold az egyetlen, ami fogy. Fenn az égen, meg lenn a földön is, hiszen csupán Jüógrádban sokezer holddal csökkent a termőföld területe. Mi több, itt lenn a földön már annyira „zsugorodott” a hold, hogy nem is hold, hanen hektár. A lényegen, a termőföld ki- sebbedésén azonban az elnevezés mit sem változtat. Ha csak annyit nem, hogy hektárban kisebb a fogyást jelző szám. Az optimisták legyinthet- nek: a föld a legkevesebb, szívszorítóbb tény, hogy kevesebben is élünk a nógrádi földön. Fogyunk tisztességesen, hiszen máris négyezerrel kevesebben vagyunk, mint pár évvel ezelőtt. Ez tény, az azonban még nem ismeretes e sorok írásakor: mennyire fogytak a leányok Pécsvá- raáon. A leányvásárban, a felelevenített hagyomány szerint, ugyanis már, ilyen ts van. A jól értesültek persze, legyinthetnek, hogy kár a vonatjegyért, semmi értelme Pécsváradra utazni. Leányvásár — alkuval és üzletkötéssel — van közelebb is. A megyeszékhely piacának közelében pedig azt is megmondhatják, hogy néhanapján, egészen jól be lehet vásárolni ezekkel az alkalmi üzletekkel. A pécsváradi vásár tisztességéhez azonban nem fér kétség. A félreértések elkerülése végett, szögezzük is le gyorsan: a nevezetes helyen „házasság szerző” alkalomnak tekintik a so- kadalmat. Nemes gesztus. Tekinthetjük a népesség fogyása, a családok gyarapítása jeles eseményének is. S, ha több lesz a család, többen vehetik a családi magazint. Amiben a kezdetinél is kevesebb a család, annál több a fedetlen kebel, a címlapon pedig a sejtelmes csipkés alsónemű. Persze, így fogy igazán a magazin — függetlenül attól, hogy mit írtak a cím alá. A fogyatkozó és fogyó dolgok sora természetesen vég nélküli. Fogy az alkohol és a jogosítvány: döntő mértékben ittas vezetés miatt az utóbbiból egy fél év alatt 372-t vontak be az eljáró nógrádi hatóságok. S, hogy mi fogy még? Példának okáért papír — mázsaszámra, a táppénz számfejtésére. Csak a nyomaték kedvéért: senki ne higgye, hogy a papír ára a legnagyobb szívfájdalom. Ennél összehasonlíthatat- lanabbul nagyobb tétel az elveszett munkaidő. — Mi tagadás, az utóbbi is fogy elég szépen. Éppen a legutóbbi NÓGRÁD írta meg: csupán egyetlen vállalatnál több mint 3500 műszakot hiányoztak a dolgozók igazolatlanul, s ezzel kétmillió forintos veszteséget okoztak. Még jó, hogy nem kértek táppénzt. A sort azonban egyszer abba kell hagyni, mert nemcsak a hold, hanem a papír is fogy. Annyi azonban még idefér: a mulasztásokat jó lenne pótolni. Mellesleg, azon a bizonyos estén csupán egy óra tizennégy percen keresztül mutatta a megszokottnál eltérőbb arcát a hold, újabb egy óra tizenegy perc múltán pedig ismét teljes fényében pompázott. Ami a fogyást és az újra önmagára találást illeti —, lehetne tempót tanulni a holdtól. Kelemen Gábor — Az újvidéki színház magyar társulata szombaton este nagy közönségsikerrel bemutatta Örkény István „For- gatókönyv” című drámáját. Az újvidéki együttes október 27 én Szolnokon vendégszerepe! a Forgatókönyvvel, majd a drámát négynapos magyar- országi turnéja során Budapesten is előadja. — Szakkönyvek tanároknak. diákoknak. A Tankönyv- kiadó kamaraki állításának megnyitója volt hét végén a balassagyarmati Szántó Kovács János Gimnázium és Szakközépiskolában, a város és vonzáskörzet pedagógusainak és diákjainak részvételével. A közel négyszáz művet — tanári kézikönyveket, tanulói segédleteket — Petró András, a Tankönyvkiadó igazgatója ajánlotta az érdeklődők figyelmébe. A kiállított könyvekből mától szerdáig vásárolhatnak az érdeklődők. — TELJESÍTETTE időarányos tervét a Nógrád Megyei Szolgáltatóipari Vállalat. A 90 millió forint árbevétel mellett 2,5 millió forint nyereséget könyveltek el eddig, így lehetőség kínálkozik arra, hogy az idén megcélzott 3 millió forintot túlteljesítsék. — A lakosság hetven százaléka már befizette a településfejlesztési hozzájárulást Magyarnándorban és társközségeiben. A községek lakói, már a szervezéskor azonosultak a kitűzött célokká!. Ma- gyarnéndorban orvosi rendelő, Mohorán óvoda, Cserháti; a’ápon utak, járdák építésé, kialakítása a hozzájárulás célja. Totóeredmények A totó 42. heti játékszelvény én szereplő mérkőzések eredményei: 1. FC Homb.—W. Bremen 0-1 2 2. Düsseldorf—1. FC Köln 0-4 2 3. SchalivC 04—Hamburg 1-1 x 4. Blau-W. 90—B. München 1-1 x 5. Aschafienb.—Karlsruhe 2-1 1 6. Freiburg—Osnabrück 2-2 x 7. Bielefeld—Saarbrücken 1-3 2 8. Darmstadt—Hannover 3-1 1 9. Ascoli—Juventus 0-5 2 10. Brescia—Udinese 1-0 I 11. Como—Fiorentina 0-0 x 12. Empoli—Milan 0-3 2 13. Torino—Roma 0-2 2 Pótmérkőzések: 14. Mannheim—Bochum 0-0 x 15. Bologna—Lanerossi 1-1 x 1«. Cagliari—Cremonese 2-2 x Közúti balesetek Szombatom délelőtt, fél 10- kor Balassagyarmat belterületén, Kuszi István, szügyi lakos, az általa vezetett és a tulajdonát képező motorkerékpárral egy lejtős, és balra ívelő kanyarban megcsúszott, majd felborult. Nyolc napon túl gyógyuló, súlyos sérülést szenvedett. Ugyancsak szombaton este, 8 óra 50 perckor, Nemti belterületén, Pintér László Imre, nemti lakos segédmotor- kerékpárjával egy közvilágítási oszlop betongyámjának ütközött. Súlyos sérülést szenvedett. Hívható 13—16 óra között. NOGBAD, • Magyar Szocialista Munkáspárt NOgrau Megyei Bizottsága es a Nógrád Megyei ranacs ia"ja. f őszerkesztő: VINCZf ISTVANNE. Szerkesztőség: Salgótarján, Palóca Imre ter l. Telefon: t#-»n. Főszerkesztő: 11-504. Sportrovat: 14-59« Kiadja » Nógrád Megyei Lapkiadő Vállalat. Felelő* kladő: BÁLINT TAMAS, a Nógrád Megyei Lapkiadó Vállalat igazgatója. Kiadóhivatal: Salgótarján. Palóca Imre té* «.Telefon: 12-542. Telex: 229 109. Irányitószám: 9101. Terjeszti a Magyar Post Előfizethető' bármely blrlapkézbesítő postahivatalnál, a hfrlapkézbesitőknél. a Posta hírlapüzleteiben es a Hiriapelöfizetési es Lap- ellátási Irodánál (HELIK) Budapest V., József nádor tér 1. 1900 közvetlenül vagy postautalványon, valamint átutalással a helír 215—9«1«2 pénzforgalmi jelzőszámra. Előfizetési díj egy hónapra: 43 forint, negyedévre« ^ _____VB forint, egy éwe.- SU forint. EiőáUitjai a Nógrád Megyei Nyomdaipari Vállalat, UH Salgótarján, Palóci Imre tér 4. Pl.- 96. Felelős vezető: KELEMEN GABOB igazgató, HU ISSN 0133-1556