Nógrád, 1986. szeptember (42. évfolyam, 205-230. szám)

1986-09-12 / 215. szám

Szovjet vélemény Szíria ma Nincs akadálya a Sevardnadze—Shultz találkozónak Szovjet részről nincs sem­miféle akadálya Éduard Se­vardnadze és George Shultz külügyminiszterek tervezett találkozójának. A Szovjet­unió abból indul ki, hogy a szeptember 19—20-ra New Yorkba tervezett találkozót a kitűzött időpontban meg kell tartani — mondotta csütörtö­kön sajtóértekezleten Vla­gyimir Petrovszkij. szovjet külügyminiszter-helyettes. A vezető szovjet diploma­ta elmondta, hogv az utóbbi időben tartott szovjet—ame­rikai szakértői megbeszélé­sek hasznosak voltak A két fél „ellenőrizte politikai órá­it. itt-ott megtisztították a szerkezeteket, megtörtént az órák bizonyos pontosítása, ám a szerkezetek etrveztetése egyelőre nem sikerült”. A két külügvminiszter ta­lálkozójának esetleges aka­dályaként emlegetett Dani- lotf-ügvről Petrovszkij ki­jelentette, hogy az amerikai fél — legalábbis azok, aki­ket érint — pontosan tudja, hogy Daniloff megalapozot­tan került vád alá, a szovjet szervek kezében ott vannak a vádat alátámasztó bizonyí­tékok. Az ügy megoldása mindazonáltal lehetséges. Szovjet részről kapcsolatban állnak a megfelelő és illeté­kes amerikai szervekkel, s a megoldás elsősorban az amerikai féltől függ. A külügyminiszter-helyet­tes hangsúlyozta: a Daniloff- ügvnek „nem szabad meg- rontania a szovjet—amerikai kapcsolatokat”. Mindazon­által nem óhajt konkrét rész­letekkel szolgálni, hogv ne korbácsolja fbl még inkább a már amúgy is elszabadult in­dulatokat — fűzte hozzá. Rámutatott ugyanakkor, hogv a Daniloff-ügynek sem­mi köze a Zaharov-üevhöz (a New Yorkban kémkedés vád­jával letartóztatott szovjet ENSZ-képviseleti munkatárs ügyéhez). Két külön ügyről van szó. A szovjet vélemény az, hogy ezek megoldhatók, rendezhetők. Más kérdés kapcsán Pet­rovszkij elmondta: megálla­podás született arról, hogy Eduard Sevardnadze szep­tember végén New Yorkban találkozik Vu Hszüe-csien kí­nai külügyminiszterrel. A két ország kapcsolatai moszk­vai megítélés szerint, ió irányban fejlődnek A szov­jet fél arra törekszik, hogy a szovjet—kínai kancsoia- tok fontos, hathatós tényező­vé váljanak a regionális és egyetemes kérdések megoldá­sában — mondta Vlagyimir Petrovszkij. Az PNSZ-közgyűl és küs-^n- banálló. 41. ülésszakáról a külügvminiszter-helvettes bei el intette, hogv a szoviet küldöttséget Eduard Seva-d- nadze külügyminiszter vezeti. Peresz Egyiptomban Patak Károly, az MTI tu­dósító ja jelenti: Simon Peresz izraeli mr n íf zt ere lmok csütörtököm a lé­gierők külön gérx'-o Egyiptom fö: dközn - ten geri Vík." ‘ övárosá- ba. AlexandriAil/a (r-rwtt kí­séretével. Peresz a Cajnr,) Da- •vnd-i paktumot te6*vetl«nü.l anegelőső kUk óta a flnméint *pd5k. ám Amrsr Snóat h*- ftála óta csak aa «WS egyipto- jmn—izroeä cekoataMíteoisón **esz részt Ebaszni Mubarak MoQUrL Tei Aviv Ben Gtankm re­pülőterén nagy pompával bú­csúztatták a kormán vfőt, aki elöaöleg a belső kabinet rend- ífeivüli ülésén elnökölt. Ott azt snondotta, hogy a megszállt kerületek ügyében — a pa­lesztin kérdésben — nem tesz «engedményeket az arab vt- Hágra*. A légSkáfaötőbem vv­E int Peresz úgy íogajmenoott.. gy ^gyefcsaem kJbön'tenii rae*Qn*t bA^jének: körét a palesztin probléma megoJdá- «á-wail egyidejűleg”. „Nem en­Refo rmviták Vietnamban teljes lendüle­tet vettek a decemberre ki- jtűzött hatodik pártkongresz- ■szus előkészületei. A helyi és •tartományi pártértekezleteken na viták középpontjában a gaz­daságirányítás reformjának és a párt munkastílusa javításá­nak kérdései állanak. A hadsereg napilapjának ha­sábjain egy Nguyen Anh Dac nevű főtiszt úgy véli, hogy az «többi öt évben elért sikerek dacára nem sikerült megva­lósítani az elmúlt pártkong­resszuson kitűzött célt, a gaz­daság stabilizálását, a társa­dalom szocialista vonásainak megerősítését. Komoly nehéz­ségekkel kell szembenéznünk, gedjük meg. hogy a békefo­lyamat elhaljon vagy elfajul­jon. és mindent megteszünk azért, hogy életet leheljünk, a békefolyamatba”. Jobboldali vetélytársa, Jic- hek Samir, a kormányülés után azt mondotta, hogy az alexandriai csúcstalálkozó kér­désében a koalícióba tömö­rült Likud-tömb és Munka­párt között náncs nézeteltérés mindaddig, amíg Peresz a konmányszöivetség atepelveütöl e& nem tér. Perestzt programja a nap íblvamán Ali Lutfi egyiptomi kormányfő dísaebédjére szó­lította, délután megbeszélé­sekre Mubarakkal, este pedig díszvacsorára vendéglátójával. Bizonytalan maradt, hogy folytatódnak-e az érdemi tár­gyalások ma is. A kormány >ibbszárnya csak a kétoJdaJB kérdések ren­dezését akarja a nem végleges tárgykörön látná. Egyiptom ennél tovább lépne, de nin­csenek nagy reményei. Vietnamban írja, társadalmunk fejlődésé­ben megszaporodtak a kedve­zőtlen tendenciák, erősöd­nek az ellentmondások. Bár, egészében bővült a termelés, nőtt az egy főre jutó nemze­ti jövedelem, a lakossági el­látás és az életszínvonal rom­lott. A tőkéből és spekuláció­ból élők sokkal jobb helyzet­ben vannak, mint a bérből és fizetésből élő dolgozók. Egy­részt keservesen spórolni kell minden rizsszemmel, más­részt óriási a pazarlás az ál­lami vállalatoknál is. A szerző szerint mindez magát a proletárdiktatúrát ve­szélyezteti. rontja a párt és az állam tekintélyét. , Herbert Heumayer látogatása Bányász Rezső államtitkár­nak, a Minisztertanács Tá­jékoztatási Hivatala elnöké­nek meghívására szeptem­ber 8—11. között Magyaror­szágom tartózkodott Herbert Neumayer az osztrák szö­vetségi kancellári hivatal «a i lószolgálatának vezetője. Megbeszéléseiken átte­kintették a két ország tö­megtájékoztatási intézményei együttműködésének helyzetét, és továbbfejlesztésének le­hetőségeit. Eszmecserét foly­tattak arról, hogyan lehet még jobb szakmai munkafeltéte­leket biztosítani az egymás országaiba látogató újság­íróknak. Heroa t Neumayert hivatalában fogadta Csehák 'üdít miniszterelnök helyet­tes; a találkozón jelen volt Arthur Agstner, az Osztrák Köztársaság oudap ? ti nagy­követe. A vendég találkozott Horn Gyula külügymírisaté- riumi állam ti Uá. r .1 és Pálfy Józseffel, a Magyar Újság­írók Országos Szövetsége el­nökével. 2 NÖGRÁD - 1986. szeptember 12„ péntek Koszorúzás az Allende- parkban Salvador Allende elnök ha­lálának 13. évfordulóján em­lékművénél csütörtökön ko­szorúzás! ünnepséget rende­zett a Magyar Szolidaritási Bizottság és a Hazafias Nép­front Budapesti Bizottsága a XI. kerületi Allende-parkbaru A szobrot megkoszorúzták a Magyar Szolidaritási Bizott­ságnak, a HNF budapesti és kerületi bizottságainak és a chilei antifasiszta-bizott­ságnak a képviselői. A meg­emlékezés koszorúit helyezték a szobor talapzatára kerületi népfrontaktivisták és KISZ- es fiatalok. Japán tudósok tiltakozása A japán tudósok szövetsé­ge — tízezer tudós képvisele­tében — tiltakozó nyilatko­zatot juttatott el Nakaszone miniszterelnökhöz. A jegyzék egyebek között megállapítja: „Japán részvétele az Egye­sült Államok hadászati védel­mi kezdeményezesének kuta- tásii programjaiban a japán tudomány és technika milita- rizálódáaáJhoz vezethet. A ja­pán tudósok szövetsége, amely a tudomány független, de­mokratikus és békés fejlődé­sére törekszik, ellenzi az SDI kutatási programot és széles körű mozgalmat indít az SDI-ben való részvétel el­len”. Képtelenségnek tűnik új társadalmat építeni, életké­pes gazdaságot teremteni, amikor egy ország lakosságá­nak igen jelentős hányada még a minimálisan szükséges élelemhez sem jut hozzá. Tud­juk, hogy az elmúlt években ez az ördögi gond nem egy afrikai államra volt jellemző. Leginkább azonban Etiópia jut az újságolvasó eszébe, ha az éhség elleni és az új, igaz­ságosabb viszonyokat terem­teni akaró szocialista tár­sadalomért folytatott kettős küzdelemről esik szó. Nem vitás, hogy Etiópia ma. 1986- ban mindkét küzdelemnek csak az eleién jár még. Az éhínség, amely Afrika középső részein és főleg Etió­pia területén az éveken át tartó, maid ismétlődő aszá­lyok nyomában járt. és pusz­tít ma is, a legégetőbb gond ebben az országban. Pedig Etiópia immár 12 esztendeje próbálkozik más úton járni, mint annak előtte évszázado­kon át. 1974 szeptemberében robbant ki az a felkelés, amely elsodorta a híres-neves négus, az abesszin császár, Mailé Szalasszi« rendszerét Magyar pavilon Damaszkuszban Soha nem jártam Szíriában, pedig szívesen megnéztem volna a több mint egymillió lakosú fővárost, Damaszkuszi az Azem-palotával és az Omayad-rhecsettél, Haleb és Latakia utcáit a galubiját vi­selő emberekkel, aztán az Eufrátesz völgyét és a föld­közi-tengeri kikötőket. Szíria is szívesen tárná nagyobbra kapuit a külföldi turisták előtt, ám még nincsenek ide­genforgalmi hagyományai. társaság, „népi és szocialista” állam A gazdasági földrajz­ban járatosak az ólai és fosz­fát, a gyapot és a búza or­szágának ismerik. Hazánk és Szíria: több mint három évtizede van diplo­máciai kapcsolat a két ország között A hagyományosnak mondható magyar—szar gaz­dasági együttműködés külö­nösen a hetvenes évek eleje- tői élénkült meg KivT'.élGíik döntő hányadát alapanyagúk, fogyasztási cikkele, kisebb részben híradástechnikai be­rendezések és gépi felszere­lések teszik ki. Szíria gazda- A szovjet—szíri a i együttműködés keretében épült a KözeJa sági helyzetét két tényező Kelet legnagyobb erőműve az Eufrátesz folyón , befolyásolja alapvétőéin: az egyik a konfliktusokkal ter­helt közel-keleti helyzet (és rű államosítás, az agrárre- és Szíria hat évvel ezelőtt írt az ezzel kapcsolatban szinte form, az oktatási rendszer alá barátsági és együttműkö-í állandósult katonai kiadások)., kiterjesztése és egy új gazda- dési szerződést. Ez alapján a ‘a másik a kőolaj világpiaci sági közép- és felsővezető-ré- kapcsolatok tovább szélesed-, árának alakulása (Szíria ma- teg kialakítása érdemel leg- tek, s erősítésük nem csupán ga is olajexportőr) Az or- inkább figyelmet a haladó a két szerződő ország javát Szágban negyedszázada folyik szándékú reformok sorából, szolgálja, hanem kedvező Bar állami tervezés. Az 1966—70. Asszad már akkor is ismerős tással van más arab orszá* évekre szóló ötéves terv a lehetett a magyar tévénézők- gokra is. szocialista óí-szágök áltál kV nek, hiszen néhány esztendő- jj dolgozott fejlesztési modellt vei azelőtt, 1978-ban Kádár A Losonczi Pál vezette ma­követte. A- következő terv- János és Losonczi Pál meg- gyár delegáció tagjai nem­időszak —, már Asszad ide-' hívására hivatalos, baráti Iá- csak a kétoldalú kapcsolat jén — nagy állami beruházó- togatáson járt hazánkban. Ezt tainkban lehetséges előrelép sokat irányozott elő. A köz- viszonozza most az Elnöki pésekről tárgyalnak majd, ha- ponti tervezés a jövőben nagy Tanács elnöke, aki párt- és nem várhatóan újabb egyez- szerepet szán a mezőgazdáság állami küldöttség élén érke- mények, megállapodások alá” — korábban elhanyagolt — zik Damaszkuszba. írására is sor kerül. Szíria a fejlesztésének, illetve a szó- ... fejlődő világbeli partnereink ciális ellátás javításának. ,A horgas szintű látogatás között jelentős helyen áll. A küszöbén hadd emlékeztes- 68 ezer személygépkocsin ki- A Magyar Televízió 1983 sünk rá: Szíria meggyőződés- Vül 76 ezer teherautó és nyarán „Szemtől szemben” cí- sei vallja, hogy egy újabb autóbusz gördül a szíriai uta- mű sorozatában interjút str közel-keleti háború elhárító- kon, s ’az utóbbiak közül so- gárzott Hafez a!-Asszad szí- sának és az igazságos béke kukon olvasható a Csepel riai elnökkel. A politikus megteremtésének fő feltétele Rába és Ikarus márkanév* 1970 óta vezeti az országot. A a katonai erőegyensúly meg- Államfőnk és kíséretének Iá­kormányzatot és a hadsereget teremtése a térségben. Kül- togatásakor zárja kapuit a szilárdan a kezében tartó politikai törekvéseinek kö- damaszkuszi nemzetközi vá- Baath-párt (az Arab Szoci- zéppontjában a közel-keleti sár — amelyen hazánk önálló alista Újjászületés Pártja) ha- válság megszüntetése áll, pavilonban mutatkozott be. az: ladó társadalmi programot mógpsdig az igazságos, átfo— ország kapui azonban nyitva! hirdetett meg. Erről is beszélt gó és tartós rendezést célzó maradnak. Asszad három éve riporterünk szovjet békejávaslatokkal mikrofonja előtt A széles kö- összhangban. A Szovjetunió Juhani Nagy .János Szíria: két magyarország- nyi területen alig egy ma- gyaroi szágnyi lakosság. Ara­bok, kurdok, törökök és ör­mények; muszlimok — síiták, drúzok — és keresztények, ötszáz évig tartó török hó­doltság. aztán francia ura­lom. Függetlenségét negyven évvel ezelőtt nyerte el. Az 1973-ban elfogadott alkotmány szerint demokratikus köz­Damaszkuszi utca SSBEJ---­E tiópia visszatekint A mélység*fen elmarad Jt, feudális /iszonvok közölt éiő országból a fiatal katonatisz­tek újat akartak teremteni. Persze ez nemcsak elhatáro­zás, szép.eszmék es szándékos kérdése. Sokféle vélemény, nézet és szándék ütközött a vezetésben, politikai, sót fegyveres nézeteltérések is gátolták eleinte az új rend megteremtését. 1977-ben azon­ban egy marxista szemléletű, szocialista gyakorlatot hir­dető vezetés vette a kezébe az ország irányítását, s azóta Etiópia határozottan halad a maga választotta úton. Per­sze, változatlanul irdatlan nehézségek közepette. Mert ugyan államosították a leg­nagyobb vállalatokat, ban­kokat, de hát abban az or­szágban az ipar, meg a pénz­ügyi rendszer bizony elég csö- kevényes volt. A mezőgazda­ságot haladó földreformmal próbálták jobbá tenni, a termelés — szörnyű termé­szeti hatásoknak is kitéve — még így is csak kicsiny részét elégíti ki a szükségleteknek. Behozni pedig csak sok pén­zért lehetne, abból pedig Etió­piának mindig is csak kevés volt. Rászorul hát a segélyek­re, de .vezetői jól tudják, hogy az igazi megoldás az egész­séges, saját mezőgazdaság megteremtése lenne. Nagy­szabású tervek is vannak erre, de Addlsz Abebában realista vezetők ülnek, akik tudják, hogy a terveket csak lassan lehet megvalósítani. Ahogy megfontoltan halad­nak a szocialista irányú úton is, tudván, hogy az elmara­dott, javarészt írástudatlan lakosságú országban az új eszmék csak lassacskán tör­hetnek utat, még akkor is, ha a nép felemelését hirde­tik. Etiópia holnapi ünnepén visszatekint az elmúlt tucat­nyi évre. Nagyot lépett elő­re a korábbi társadalomhoz képest, s nehézkesen halad még az új felé. Be minden jel szerint eltökélten, s egyenesen. (a. k.) Moszkvai kereskedők elítélése Az Oroszországi Föderáció legfelsőbb bírósága csü­törtökön ítéletet hirdetett a moszkvai városi kereskedel­mi igazgatóság és néhány fő­városi üzlet volt dolgozói ügyében. A bíróság csúszópénzek el­fogadása, hivatali beosztás­sal való visszaélés és sik­kasztás miatt Tregubovot. az igazgatóság volt vezetőiét és helyettesét Petrikovot 15, il­letve 12 évi szabadságvesz­tésre ítélte. A többi vádlot'- ra különböző időtartamú szabadságvesztést mondtak ki. Büntetésüket valameny- nyiüknek szigorított javító- nevelő munkatáborban keil letölteniük. Mellékbüntetés­ként vagyonelkobzást ren­deltek el. Az ítéletek joger#» sek. I

Next

/
Thumbnails
Contents