Nógrád, 1986. szeptember (42. évfolyam, 205-230. szám)

1986-09-03 / 207. szám

C if Of 9" fagyasztóit termékek Mátratefenyéröi A Mátraterenyei Zagyva Völgye Termelőszövetkezet kis hűtőháaa, amely tavaly év közepén kezdte meg mű­ködését, az idén már a közös gazdaság bevételeinek több mint egynegyedét adta, il­letve adja, meghaladva a 20 millió forintot. A hűtőház az idén kibocsátott 35 vagon gyorsfagyasztott gurulós mál­nát; a szezon befejeztéig összesen 9 vagon lesz a sze­letelt, csomagolt, konyhakész salátauborka és a gyalult tök mennyisége. A tsz olyan nagy h ütőházak szállítója, ame­lyek a hazai ellátáson kívül exportálnak is. A közös gazdaság vezetői­nek számítása szerint az idei bevétel tovább növelhető, hi­szen a hűtőház kapacitása el­bírja akár kétszerannyi mál­na, uborka és tök gyorsfa­gyasztását. A tsz ezért széles körű szervezésbe kezdett. A községben és a környező települések kiskertjében sza­porítóanyaggal, mű- és szer­vestrágyával, támberendezé- sekkel támogatja a málna- ültetvények bővítését. Hasonló támogatást nyújt *z uborka és a tök termesz­tésének bővítéséhez is. Meg­szüntette az „eszmei” háztáji juttatás kifizetését és tagsá­gát arra ösztönzi, hogy ház­táji földet művelve gyara­pítsa a közös gazdaság áru­alapját. Fejleszti hűtőüzemét is, a ráckevei Aranykalász Tsz­szel együttműködve még az idén megkezdik, s a követke­ző málnaszezonra befejezik egy 500 tonnás hűtőtároló ki­vitelezését. Ez lehetővé teszi e gyorsfagyasztó folyamatos működtetését. Megújul a feldolgozó üzem is: alkalmassá teszik a tét" mékek exportképes csoma­golására. A mennyiség növe­lésével, a minőség javításá­val, a csomagolás korszerűsí­tésével a hűtőház bekapcso­lódhat az exportba, aminek révén idei várhatóan 1 mii liós nyereségét jövőre akár megháromszorozhatja. NÓGRÁD Őszi egészségnevelési hetek Az őszi egészségnevelési he­tek programjáról tárgyalt tegnap a Vöröskereszt megyei vezetősége mellett működő egészségvédelmi bizottság. Az idei akciósorozait kiemelkedő témája a hagyományos fogá­szati hónap mellett a család- védelem. A Vöröskereszt a Hazafias Népfronttal, a me­gyei művelődési és az egész­ségnevelési osztállyal együtt­működve módszertani konfe­renciát szervez az egészség- nevelési heteken belül. Az ifjúsággal foglalkozó szakem­bereket országosan is ismert előadók készítik fel a meg­előzéssel, egészségvédelemmel kapcsolatos tudnivalókra. Magyar napok Párizsban Szerdám „Pillantás Magyar- országra” címmel magyar na­pok kezdődnek a francia fő­városban, az Eiffel-torony első emeletén. A szeptember 14-ig tartó rendezvénysorozat­ra a közelmúltban kötött ma­gyar—francia megállapodás keretében, a Gustave Eiffel által tervezett budapesti Nyu­gati pályaudvar felépítésének 100. évfordulóján kerül sor. A látogatók megtekinthetik majd a magyar korona, a jogar és az országalma má­solatait, a budapesti Novotel Szálló gasztronómiád napokat rendez. A magyar napokon számos filmet vetítenek majd az Eiffel-torony első emeleti mozijában, s vitákat tarta­nak Szabó István, Lugossy László és Szabó László film­rendezők részvételével. A ren­dezvényen képviselteti magát az IBUSZ és a MALÉV is. MuÉaiigyi döntőbizottsági tagok továbbképzése A megyei munkajogi bizott­ság társelnökének és a mun­kaügyi bíróság elnökének alá­írásával a megye vállalatai, szövetkezetei és intézményei a napokban vehették kézbe azt a felhívást, amely a munka­ügyi döntőbizottság tagjainak zervezett továbbképzésére hív­ja fel a gazdálkodó egységek vezetőinek és munkaügyi dön­tőbizottságok elnökeinek fi­gyelmét. A továbbképzésben való részvételről a vállalat igazga­tójának kell gondoskodnia, de a munkaügyi döntőbizottság elnökének tisztségéből adódó feladata, hogy előmozdítsa a továbbképzést és az abban való -részvételre javaslatot te­gyen. Az mdb-tagok szakmai felkészültségét szolgáló tanfo­lyam 1986. októberétől 1987. júniusáig tart. és ez alatt 10 — egyenként 5 órás — előadás és konzultáció kerül megtar­tásra. Nógrádi közreműködés NDK-atomerőmü építésében Szereiemetthonbil szereietetlhon Keresztényi vállalkozásba fogott David Kirk atya egy nem éppen keresztényi he­lyen: Adományokból vásárolt Harlemben, New York néger városrészében egy bordélyhá­zat (kizárólag az épületet, an­nak személyzete nélkül), és a hatvanezer New York-i haj­léktalan közül pár száznak otthont teremtett benne. Gazdagok asztaláról lehulló morzsákkal táplálja a gondja­iba vett éhezőket. Az általa létesített szeretetotthon lakói egy szomszédos szupermarket­ből és egy környékbeli luxus­szálló konyhájáról kapnak kö- nyörületböl maradék eleséget. Az amerikai lakosság 16,7 százaléka, 40 millió ember szá­mít a szegények közé még a hivatalosan megállapított mér­ce szerint is. Állami támoga­tással olcsó lakásokat, tanu­lási és munkalehetőségeket kellene biztosítani a legszegé­nyebbeknek is” — véli az atya — ám hozzáfűzi: nem bízik abban, hogy a szociális helyzet egyhamar igazságo­sabbra fordul az Egyesült Ál­lamokban, különösképpen nem a konzervatív kormányzás alatt. „A szociális igazságos­ság követelését hazafiatlan tettként bélyegzi meg a gaz­dagok Amerikája" — állapít­ja meg keserűen. ilffoiZeA­Hívható: 13—16 óra között A Vegvépszer salgótarjáni gyára részt vesz az NDK stendali atomerőművének építésében. Az idén, év végén hat 120 és 500 köbméteres óriástartályt szállít 28 mil­lió forint értékben. Jövőre, további hét, egyenként 500 köbméter befogadóképessé­gű rozsdamentes acélból előállított készülék szállítá­sára kerül sor. A gyártás-szállítás érdekes­sége, hogy a tartályokat nem összeszerelve juttatják el rendeltetési helyükre, ha­nem egy a salgótarjáni gyár­ban kifejlesztett eljárással, palástjukat felcsévélik, — így szállításuk nem okoz köz­úti bonyodalmakat —, majd a helyszínen lecsévélik és a tartályt összeszerelik. Folyékonyműtrágya-iizem Karancslapwit&n A Karancslapujtői Ka- rancs Termelőszövetkezetben folyékonyműtrágya-üzem kezdte meg működését. A TSZKER szabadalma alap­ján megépített új létesítmény — az első ilyen Nógrád me­gyében — évente 6000 tonna hatóanyag előállítására ké­pes, ami elegendő 10 ezer hektárnyi szántó talajerő­utánpótlására. Ez persze, több mint a közös gazdaság saját igénye, ezért elvállalta a kör­nyéken levő termelőszövetke­zetek kiszolgálását is. A karancslapujtői üzem 8 millió forintba került, ami­hez a Fejlesztési Bank 5 mil­liós támogatást adott. Szá­mítások szerint a hatóanyag­veszteség csökkenése, vala­mint az előállításiköltség­csökkenés évente 2 millió 600 ezer forintot tesz ki; a beru­házás így körülbelül 3 év alatt megtérül. Naptár 1986. szeptember 3. Szerda. Hilda napja. A Nap kél 6.05 — nyug­szik 19.23 órakor. A Hold kel 4.39 — nyugszik 19.23 órakor. Partizantura - újszerűén Százharminc éve született Louis Henri Sullivan (1856— 1924) neves amerikai építész és építészeti író, az acélvá­zas szerkezet továbbfejleszté­sének jelentős képviselője. 22—27 Várható időjárás ma estig: Délelőtt derült időre számítha­tunk, délután nyugat felől nö­vekszik a felhőzet és a Dunán­túlon többfelé lesz zápor, zivatar. A gyenge, változó irányú szél délire fordul és élénk lesz. A nappali felmelegedés kissé erő­södik. Várható legmagasabb nap­pali hőmérséklet szerdán 22, 27 fok között. Kémények, cserépkáSyhák, gázkészülékek Talán kevesen tudják, hogy Nógrád megyében összesen 240 ezer kémény van, amelynek tisztítását, karbantartását húsz kéményseprő végzi. A megyei tüzeléstechnikai vállalat — amelynek központja Balassa­gyarmaton található — ter­mészetesen ezentúl egyéb szolgáltatást is kínál a lakos­ságnak, a közületeknek. Az elmúlt évben kétszáz cserépkályhát építettek, de bekapcsolódtak a környezet védelmébe is. Szakcsoportjuk rendszeresen méri az eltüzelt anyagok mennyiségét, a mért füstgáz összetételét, a levegő- szennyező anyagokat. A jövő­ben vállalják a háztartási gáz­készülékek szerelését, kar­bantartását is. I MERKÚR ielenli Trabant Limousin H. Bp. 784 Trabant Hycomat C. Bp. 202 Trabant Limousin Bp. 4701 Trabant Limousin Deb. 3S03 Trabant Limousin Győr 3837 Trabant Combi Bp. 329 Trabant Combi Deb. 229 Trabant Combi Győr 212 Wartburg Standard Bp. 388 Wartburg Standard Deb. 171 Wartburg Standard Győr 244 Wartburg Speciál Bp. 545 Wartburg Special Deb. 130 Wartburg Speciál Győr 780 Wartburg S. tolótetős Bp. 6547 Wartburg Tourist Bp. 559 Wartburg Tourist Győr 346 Wartburg Tourist Deb. 441 Skoda 105 S Bp. 10708 Skoda 105 S Deb. 8550 Skoda 105 S Győr 8533 Skoda 120 L Br>. 213M Skoda 190 U Deb. 12128 Skoda 120 T. Gvőr 15290 Skoda 120 GT.S Bp. 14*9 Lada 12 no Bu. 43939 T.ada i^oo Deb. 3082« Lada i’oo Győr 1*390 T,a^a 1200 S Pl). 1731? T.ada 130í> S Deb. 135R7 T.ada 130)0 S Győr 5793 Lada 1500 Ttn. 1*804 T.ada 1500 Deb. 10934 Lada i5on Gvőr 4910 Z.pdn Gntnbl T»«y t nd«» r-omb* Deb. **>P9 WTDSTTrymtj R" 1*203 T»okVi T-Sqt ?*><? p T>r>. ■OrOtsTri V' sf 1*>ß T» r.víJr QST'O fpr>icio r?;,,+v it*oß, Győr KAin nü fijq t ntitíiti Pn. *3170 r .-»v T>**b. 2*7* 0 T inim-ci« Győr 7**n rniv''! p i> ooi? «V«: T>„7, 1QQ ■*>00 ij* Pn’-v'bi Gvőr *>oo Ezen a nyáron 8 budapesti és 17 vidéki úttörőcsapat kö­zel 900 pajtással járta végig a Nógrádi Sándor vezette partizánegység útját. Két- hét alatt több mint 100 kilo­métert gyalogoltak az úttö­rők. Felkeresték azokat a történelmi helyeket, ahol em­lékművekkel tisztelegnek a maiak a harcos elődök előtt. A Nógrádi Sándor nyomán járó pajtások megismerked­tek a felszabadulás után épí­tett létesítményekkel. Ebben az évben a gazdag program és a sok látnivaló miatt új formákat kellett kitalálniuk a szervezőknek a munkás- mozgalom és az ellenállási harc megismertetésére. Az eddigi gyakorlat szerint az állomáshelyeken várták a csoportokat, ahol egy rövid tájékoztató után kérdéseket tehettek fel a gyerekek. Idén inkább a tárlatvezeté­sek, városnézések, tábortűz melletti beszélgetések alkal­mával került sor a megye munkásmozgalmának ismer­tetésére. Az eddigi túrák kö­zül ez — az ötödik — sike­rült a leaiobban. A Nóerádi Sándor-túra résztvevői bizo­nyára szívesen emlékeznek vissza a ceredi, a karancsbe- rénvi úttörőkre, határőrök­re. s nem utolsósorban id. Szabó István szobrászmű' 'toszre. Az idei tapasztalato­kat oedig jövőre is felhasz­nálják a szervezők, a hatodik Nógrádi Sándor-emléktúrán. Bővülő kapcsolatok Üjabb tárgyalások ered­ményeként bővíti együttmű­ködését a Nógrádi Szénbá­nyák Kisterenyei Vállalko­zási Üzeme és a drezdai EL­MO elektronikai kombinát. Az évek óta tartó kapcsolat révén a nógrádiak speciális motorokat szállítanak az NDK- partnemek. Újabb szerző­dést írtak alá, melynek értel­mében újfajta tekercskész­letet gyárt a kisterenyei üzem. Az első 16 ezer darab mo­tortartozék még a negyedik negyedévben elkészül. Kőlavina okozta a tragédiát . — C,T FŐIGAZGATÓ A művelődési miniszter 1986. szeptember 1-i hatállyal dr. Fodor Istvánt, a Magyar Nem­zeti‘Múzeum középkori osztá­lyának vezetőjét, a múzeum főigazgatójává nevezte ki. — Bolgár szilikátipari szak­emberek érkeztek tegnap me­gyénkbe. A MTESZ testvér­szervezete, a bolgár NTS 3 tagú küldöttsége a Szilikát­ipari Tudományos Egyesület síküveggyár! csoportjának meghívására érkezett 4 na­pos tapasztalatcserére, mely­nek során meglátogatják a megyeszékhely üveggyárait, és találkoznak helyi szakem­berekkel. TELI ZSÁKOK MOHORÁN Tizenhárom alapítóból, tíz Nógrád megyei a Drogunkul nevet viselő gyógynövény­termeltetéssel. fölvásárlással, értékesítéssel foglalkozó kö- 18 zös vállalatnál, amelyet „ki­egészít” a Pharmatrade Kül­kereskedelmi Vállalat. Segít­ségükkel értékesítik külföldön a szám taton gyógynövényt félkész termékként, és kész­áruként is. Az idén 38 millió forint értékben vásárolták föl a különféle füveket, mag­vakat, gyökereket és bogyó­kat, ez ötmillióval több mint tavaly. Értékesítésüket viszont tízmillió forinttal kívánják növelni. Képünkön a mohorai központ egyik raktára látható- teli zsákokat zárnak 1« az asszonyok. Mint azt már hírül adtuk, ifj. Kertay Sándor, Bállá Bé­la, Jancsó Zoltán és Pozsonyi Sándor egri alpinisták augusz­tus 13-án megmászták a Mont Blanc csúcsát. Ezt követően a svájci Matternhorn meghódí­tása közben — augusztus 22- én — Jancsó és Pozsonyi tra­gikus balesetet szenvedett. Kertay és Balia a napokban tért haza. A részletekről Ker­tay Sándor számolt be. Elmondta, hogy ragyogó idő­ben indultak a 4500 méteres, a világon egyedülálló csúcs meghódítására. Ballával ők ketten haladtak elől, de a má­sik páros is szorosan a nyo­mukban volt. A normál útvo­nalat választották, s 4000 mé­terig minden nehézség nélkül feljutottak Az utolsó 500 mé­tert 4 óra alatt tették meg. A csúcson nem várták meg Jun- csóékat. Amikor visszaindul­tak, 100—150 méterre a végső céltól találkoztak a felfelé igyekvő társaikkal. Mondták nekik, hogy ez már a köny- nyebbik szakasz, mehetnek nyugodtan. Két kötélhosszal a 4000 mé­ter alá értek, amikor hallot­ták Pozsonyiék hangját, s eb­ből arra következtettek, hogy már ők is visszafelé jönnek. Ekkor hirtelen elindult egy kőlavina. Többtonnás kövek zúdultak a mélybe. Valószí­nű, hogy egy ilyen szikla so­dorhatta le Jancsó Zoltánt és Pozsonyi Sándort. Kertayék leadták az SOS-jeleket, de társaikon már nem segíthet­tek. — JÓL SIKERÜLT VAR- SÁNYBAN a Hazafias Nép­front által szervezett község- szépitö társadalmi munkaak­ció. A lakosság három hét vé­gén vállalta a temető szépí­tését, az utcák virágosítását, a tanácsháza és a sportöltözö külső tatarozását. Az augusz­tusi társadalmi munkába be­kapcsolódtak a helyi szakem­berek is. — Vezetőségi ülést tartott tegnap Salgótarjánban, a Technika Házában az Épí­tőipari Tudományos Egyesü­let megyei szervezete. Meg­beszélésükön előkészítették a hamarosan sorra kerülő ör- szágos regionális elnökségi ülés rendezvénysorozatát. — Célellenőrzéseket tartott 57 vállalatnál, intézménynél a megyei tűzoltó-parancsnok­ság. Ennek során összesen 347 tűzvédelmi hiányosságot tártak fel az ellenőrzött egy­ségeknél: legtöbbször a tűz­csapok eltorlaszolását, nem megfelelő felszereltségét ál­lapították meg, és sok mun­kahelynél a kézi tűzoltóké­szülékek is hiányoztak. Népfrontház Gödöllőn Népfrontházat avattak ked­den Gödöllőn, amely a Haza­fias Népfront városi bizott­sága által szervezett, támoga­tott klubok, körök, bizottsá­gok rendezvényeinek és folya­matos munkájának színtere lesz az elkövetkezőkben. A népfrontaktivistáknak a városban eddig nem volt meg­felelő épülete, egy régi, gyak­ran javításra szoruló műem­lék házában végezték szervező tevékenységüket. Ennek ered­ményeként is az elmúlt évti­zedben a város lakosai min­dig nagy értékű társadalmi munkát fejtettek ki, s ezt a Hazafias Népfront Országos Tanácsa egy nagyobb épület megvásárlásához és átalakítá­sához nyújtott 2.5 millió fo­rintos támogatással ismerte el. MAGYAR NEMZETI BANK HIVATALOS deviza Árfolyam Ai Érvényben: 1986. szeptember 3-ár» Devizanem vételi eladást árf, 100 Ft-ban Angol font Ausztrál dollár Belga frank Dán korona Finn márka Francia frank Holland forint Japán yen (1000) Kanadai dollár Kuvaiti dinár Norvég korona NSZK-márka Olasz líra (1000) Osztrák schilling Portugál escudo Spanyol peseta Svájci frank Svéd korona Tr. és cl. rubel USA-dollár ECU (Közös P.) 6447,15 2630, 69 102.85 562,96 886,07 649.86 1887,52 280,31 3114,78 148Í3,39 593,03 2129,77 30,86 302,44 29,76 32,38 2642,43 629,22 2797,20 4319,59 4472,08 6460,05 2635,95 103.05 564,08 887,85 651,16 1891,30 280,87 3121.02 14843,05 594,21 2134.03 30,92 303,04 29,82 32,44 2647,73 630,48 2802,80 4328,23 4481.04 Az államközi megállapodásokon alapuló hivatalos árfolyamok, változatlanul az 1986. február 18-t közlésnek megfelelően vannak érvényben. (MTD «nr.RAn . Ma»var fernoiallqt» Munkáspárt NOS*dö Megyei Bizottsága es a Nógrád Megyei tanács lapja t (»szerkesztő s VINCZü iS'lVANNE. Szerkesztőség: Salgótarján, Palóc? Hűre tét 4. feletoo; iü-977. Főszerkesztő ■ 11-504 Snortrovat- 14-596 Kiadia a Nógrád Megyei lapkiadó Vállalat Felelöt* kiadó: BÁLINT TAMÁS, a Nógrád Megyei Lapkiadó Vállalat Igazgatója. Kiadóhivatal: Salgótarján Palóc* Km re tét 4 Telefon- 12 542 Telex • 229 109 iránvftószám ? 1101 Terjeszti a Magvar Posta Flőfizet.bető bármely blrlapkézbesítő postahivatalnál, a hfrlapkézbesitőknél. a Posta hírlapüzleteiben és a Hírlapelőfizetési és La-p* ^látási irodánál IHFI IRi Budaoest V József nádor té* 1 1900 közvetlenül vagy posta»*alvánvon valamint átutalással a HFLIR 215-96162 pénzforgalmi Jelzőszámra. Előfizetési díj egy hónapra: 43 forint, negyedévre! 129 forint«, egy évre» 516 Wtnt Előállítja! • Nógrád Megyéi Nyomdaipari Vállalat $101 Salgótarján Palóca Imre tét L PC.» 96. Felelős vezető» KELEMEN GAB OB Igazgató. HU ISSN 0133-15*«.

Next

/
Thumbnails
Contents