Nógrád, 1986. szeptember (42. évfolyam, 205-230. szám)

1986-09-27 / 228. szám

Fájdalompróba

Christa Wotf: Kasszandra

Az új hangversenyévad elé

Ki ne hallott volna a tragikus sorsú trójai királylányról? Kasszandra a görög mitológia szerint megigézte Apaiiónt, s a szerelemre lobbant istenség a jövőbelátás képességével ajándékozta meg őt Kasszandra mégis visszautasította az olümposzi kérő közeledését, mire az adomány átokká lett: jóslata inak nem hitt senki sem. Hiába látta előre, s hirdette is Trója romláséit, csak nevettek rajta, s őrültnek csúfolták. Szülővárosának et este után, Mükénében Klüta- imnésztra bosszúsáén vedélyé- nek lett az áldozata.

Kasszandra alakját már eddig is számos regény, dráma teremtette újjá, hiszen ez a kivételes sors rengeteg feszültséget, érdekességet, izzást kínál (szerepel Shakes- pearenél is, a Troilus és Cressidában). Az 1929-ben született, nálunk is ismert NDK-beli írónő, Christa Wolf most különleges vállalkozással, parázsló Kasszand- ra-monológgal folytatta a sort. Természetesen mindig iíj és új — s mély — ötlet szükséges ahhoz, hogy a szinte „jellé lett” antik és klasszikus hősök bármelvike is Ú1 életre' támadjon. Nos, Wo’f nem a sötét jövendő látnona- ként, hanem az örvénylő múlt, a zabotázhatatlan történelem kórnikásaként láttatja hősét. A Kasszandra című regény: fájdalompróba. „Akár az orvos, aki megszúrja a végtagot, hogy ellenőrizze: elhaít- e, úgy szúrom én meg az emlékezetemet” — olvastuk Gergely Erzsébet fojtott, visszafogott, de hevesen lüktető fordításában. Paradoxonnal elve: a múlt megjósolásánik könyve a Magvető Világ- könyvtár sorozatának újdonsága. A híres, kőoroszlánok őrizte mükénéi kapu elé ros- kadva várakozik önnön halálára az egyes szám első személyben valló címszereplő. Ügy látja: sötétségbe, vágóhídra terelték — az égbolt magas, tágas tömbje alatt. Ám minden igazi tanúságfe- vő az utolsó szó jogán is azt igyekszik mormolni, ismételni, kiáltani, a mindenség arcába vágni, ami a saját legjobb meggyőződése szerint a tiszta igazság. A tanúzás hasonlata nem a bírósági gyakorlat, de a teremtő művészet hatáskörébe tartozik. „Az elbeszéléssel megyek a halálba” — kezdi Kasszandra, vagyis eltéphetetlenül ösz- szekapcsolja életével (s így végzetével is) az alkotást.

Trójában és Trója körül olyan események történtek meg, amelyeket ha láttak, vagv csak hallottak is róla, „edzett v férfiak holtsápadt ik lettek” A véres háborúvá fajuló gőgös viszálvkodáS szennves árja sodorja el azt a napfényes, harmóniát ígérő világot, amely az ifjú királylány osztályrésze lehetett volna atyjának, Priamosznak udvarában. Beteljesülhetett volna a szép asszonyi sors a tekintetével Is babonázó szerelmes társ, Aineasz oldalán. Az ármány és az öldöklés azonban nem ismer gátakat:

a kölcsönös személyes szabadság és az „univerzális szabadság” jegyében egymásnak rendelt két ember a mas- ként-másként heroikus és tragikus utat kénytelen választani. Aineasznak „nagyon hamar hőssé kell lennie”, hiszen vezér; s Kasszandra az eleven ember helyett már nem szeretheti azt, aki — bármilyen nagyság is 1— a saját állóképévé, legendájává me- revül, szinte már csak az utókornak. A jóserejű királylány tanúnak marad, vállalt halálával követi el a ’fettet. A kőoroszlánok között, akaratlanul, emlékművé merevül, ő is, a példája is. Mementója lesz a mindent fölforgató háború őrületének.

Mit sem ér előre tudni — állítja Christa Wolf. Tudni kell. Csak aki tud, annak hamvait nem veti ki a föld.

Kő, recsegő, száraz ág, koponyaszilánk, kardnak vagy vértnek kovácsolt fém — szövegének anyagaiban éppoly kemény és sebző ez a regény, mint gondolkodásmódjában, és stílusában. Heinrich Böll nem véletlenül mondta, az írónőről, hogy „az a meny- nvei és pokoli képződménv” izgatja, amelyet „valóságnak szoktunk hívni”. Valóban hol a romolhatatlan boldogság magasába csap föl, hol az örök űrbe, hull az egvetlen lendülettel, nagy indulattal megírt, fölkavaró könyv. Aki elolvassa, hátra fog nézni — és kőoroszlánokat lát maga mögött

Tarján Tamás

Mályvás csendélet és környéke

Hernádi Paula bemutatkozása Salgótarjánban

' A Képcsarnok salgótarjáni

bemutatótermében Hernádi Paula grafikusművész alkotásai vonták magukra a figyelmet ezekben a forró, nyárt ftdéző szeptemberi napokban. Több mint harminc grafikai lapját, elsősorban ceruza- és itusrajzokat, rézkarcokat állított ki.

A különböző irányzatok, nonfiguratív törekvések go- molygó kavalkádjában szintié fölüdülésként hatottak a művész alapvetően realista indíttatású, a művészi elvonatkoztatás eszközével mértéktartóan élő egyedi raj Mi és grafikái. Talán bátorság is kell ahhoz, hogy valaki az ízlés divatjaitól mentes maradhasson s vállalni merje .„szelíd’'-«égét, a kompozíciós fegyelmet, s nem utolsó sorban n természetet bogáncsaival és mályváival, délibábjával és Viharaival egyetemben.

Manapság Inkább „szenvednek” a művészek — vagy esetleg szemveleg egyikük- másikufc —, vagy éppen meghökkenteni akar, nemes egyszerűséggel megfeledkezve arról, hogy a publikum értő része úgy körülbelül nyolcvan éve már rég túl van a legnagyobb meghökkenéseken is, sajnos.

Az természetesen igaz, hogy a világ és a k»r bonyolult. De szó sincs róla, mintha ez azt jelentené, hogy most már a legárvább fűszálon is képtelenek lennénk eligazodni. Talán még vannak olyan tartományai az életünknek, ahol érzelmeink nyugalomra találnak. élvezhetik az átmeneti esönd megnyugtató örömét.

Nem arról van szó tehát, fcogy korunk idilli. Az emberiséget a történelemben eddig soha nem volt veszélyek fenyegetik. Nemcsak a legkézenfekvőbbnek látszó nukleáris katasztrófák potenciális lehetősége, hanem a fö'di környezetnek, az emberi élet bölcsőjének elszeny- nyezödése, a népesedés gondjai, a társadalmi feszültséget s a részben belőlük származó eszeveszett terrorizmus, és így tovább.

Mindez azonban nem jelenti, nem jelentheti azt, hogy a művészeteknek most már le kellene mondania a világ értelmezéséről azon a hamis alapon, hogy a megoldás, vagy legalább a gondok enyhítése úgysem a művészetekre tartozik.

Kétségtelen, a világ sorsát korunkban sem a művészetek irányítják.. Azok az etikai, erkölcsi és esztétikai értékek azonban, amelyek az ember legsajátabb tulajdonát képezik változatlanul a művészetekben fejeződnek ki legnyilvánvalóbban, már tudniillik, ha művelőik komolyan fogják föl ’azt a semmivel sem pótolható szerepet. A lelki kömyezetszeny-' nyezést, az érzelmi elsiváro- sodást a mindebből következő intolarenciát is meg kell szüntetni ahhoz, hogy a természeti környezet iá menthető legyen, a tőle függő emberrel egyetemben.

Az a fajta művészi fölfogás, amelynek természetesen csupán egyik halk képviselője Hernádi Paula, legalábbis sejti az emlegetett — smég tovább is sorolható — alapvető összefüggéseket, s megpróbálja a szélsőségek elkerülésével kifejezni a természeti és az emberi viszonyokban még mindig létező szépséget.

Hernádi Paula grafikusművész persze csak a világlátás egyik lehetséges, kicsit talán túlságosan is „halk” változatát mutatja be kiállításán. Ami elsősorban megnyerő grafikai munkásságában, az a lényeget tekintve realista indíttatás komolysága, a megformálásban megnyilatkozó műgond, s az érzelmi beállítottság kendőzetlen megváltása. Igen finom rajzi és grafikai eszközökkel dolgozik,

élményei időnként libegő látomásokká alakulnak, az érzékeny jelképség és a szürrealizmus eszközeinek mértéktartó alkalmazása segítségével.

Ezeken a lapokon meglehetősen erős líraiság nyilatkozik meg, a zene, az irodalom szintén élményeket kínál a művésznek. így megjelennek a lapokon az Ezeregyéjszaka meséi, vagy a bartóki Kék szakállú-sorozat, hogy csak ezt a két jellegzetes példát említsem.

Azonban ahhoz, hogy az ember Mályvás csendélete, az öreg fák susogása, a Présház

termékenyítő csöndje, az Ugráló ló életteli bája a jövő nemzedékeinek is valóság maradhasson, legalábbis tudnunk kell, hogy minderre veszélyek leselkednek, féltésük indokolt. Azt hiszem, közvetetten e művészetben is ott rejlik az antihumánum elleni tiltakozás, kicsit azonban mintha túlságosan is magától értetődő lenne mindebben a harmónia.

T. E.

Vezető hangversenyrendező intézményünk, az Országos Filharmónia a hagyományoknak megfelelően az idén is Bartók Béla haláláfiak előestéjén, szeptember 25-én nyitotta meg az új évadot. Ez a koncert, amelynek ezúttal a Budapest Kongresszusi Központ a színhelye, egyben a Budapesti Művészeti Hetek ünnepélyes megnyitója is. Vidéken már a hónap elejétől kezdődően megindult a koncertélet, s bár a teljes „zenei üzem” ott is csak szeptember végén, október elején kezdődik.

Az Országos Filharmónia a fokozódó, s a zenei életet is érintő gazdasági nehézségek ellenére az idén is gazdag programokat kínál a zenekedvelőknek. De éppen a nehézségek miatt a kínálatban ezúttal elsősorban a szélesebb közönségréteget vonzó műsorok szerepelnek. Ilyenek főként a nagyzenekari illetve az oratórikus koncertek, valamint a jól ismert zenetörténeti korszakok, stílusok, zeneszerzők muzsikáját műsorra tűző kamarazenekari koncertek. Mellettük természetesen helyet kapnak szólóhangversenyek, kamaraestek is. Mint a korábbi években, az új évadban is ellátogat a fővárosban .vendégszereplő jó- néhány külföldi művész egy- egy vidéki városunkba, de fellépnek olyan művészek is, akik Budapesten nem szerepelnek. Így például a liubia- nai rádió és televízió szimfonikus zenekara; Anton Nanut vezényletével és a neves francia zongoraművész. Frans Cli- dat közreműködésével Szombathelyen koncertezik szeptember 29-én.

Elmondhatjuk tehát, hogy a budapesti koncertélet sokoldalúsága, gazdasága kisugárzik az egész országéra, nem utolsó sorban azért is, mert a fővárosi hangversenyek jelentős részét közvetíti a rádió, némelyiket a televízió. Különösen az évad elején, a szeptember 25-től október 27- fg tartó Budapesti Zenei Hetek ideje alatt. Ebben az időszakban látogat hazánkba többek között az amszterdami Barokk együttes, amely szeptember 27-én a budapesti Zeneakadémián, két nappal később pedig Szegeden lép fel, művészeti vezetőjük, Ton Ko- opman irányításával. Ezt a hangversenyt a Holland kultúra Magyarországon elnevezésű országos rendezvénysorozat jegyében rendezik meg,

A szegedi születésű Sebők György

A holland Ton Koopman, csembalóművész

s ekkor kerül sor Ton Koopman önálló csembalóestjére is szeptember 28-án a Zene- akadémián. Holland művészek mutatkoznak be továbbá ugyancsak szeptember 29-én Kaposváron, itt a Pentacost Vocál Ensemble ad hangversenyt, valamint Dunaújvárosban, ahol az amsterdami Loeki Stardust Quartettett hallhatjuk.

Nagyra becsült vendége lesz az őszi koncertéletnek Sebők György, a szegedi születésű,

ma már világhírű zongoraművész és pedagógus, aki az Egyesült Államokban él, az Indiana Egyetemen tanít, s aki mindössze tizenegy esztendős volt. amikor szülővárosában Fricsay Ferenc vezényletével előadta Beethoven C-dűr zongoraversenyét. Az idős művész szeptember 26 án Pécsett, 30-án pedig a Zene- akadémián ad önálló zongoraestet.

Természetesen országszerte ünnepi koncerteken emlékeznek meg Liszt Ferenc születésének 175. évfordulójáról, ebből az alkalomból október 21- én Doráti Antal vezénvel Liszt-műveket a Zeneakadémián. Vendégeink lesznek továbbá a főváros és részben a vidék hangversenytermeiben többek között a Moszkvai Állami Filharmónia Szimfonikus Zenekara, a London Baroque együttes. Tatjana Nyikolateva, nagyhírű zongoraművész. Viktor Pikajzen. az új szovtet hegedűsgeneráció egyik legtehetségesebb tagja, a Hágai Utősök együttese. Vera Beths holland hegedűművésznő, a Hanns Eisler űjzenei csoport, stb. És természetesen hallhatjuk legkiválóbb hazai zeneművészeinket is országszerte: a Liszt Ferenc Kamarazerje- kart, a Tátrai vonósnégyest, a Schola Hungaricát. a Corelli Kamarazenekart, a Camerata Hungaricát. s vezető szólistáinkat. valamint a fővárosi nagyzenekarok mellett hat vidéki együttesünket. Az új hangversenyévad a gazdasági nehézségek; s a megfelelő hangverseny- termek terén évek óta fenn-) álló mostoha körülmények elJ lenére várhatóan méltó lesz a magyar zenei hagyományokhoz, s a közép-európai elvá-’ rásokhoz egyaránt.

Szomory György

ROSTÄS-FARKAS GYÖRGY;

Kezdet és vég

menekültem, de nem megalkuvásba, kezdettől fogva én vagyok kizárva.

leszek,

mi nem voltam soha, versekbe fogadott keserű mostoha.

8

NOGRAD — 1986. szeptember 27« szombat

BELÁNYI GYÖRGY:

Nem is szóltam

f

a fákról, hogyan is beszélnék úgy állnak itt ők olyan szótlan mint, ahogy egykor én is voltam tán élve már tán még csak holtan — a fákról, hogyan is beszélnék

elnézem most még a lomb alatt az évek, hogy vonulnak egyre mintha az egek földek rendje öröktől fogva örök lenne — elnézem most még a lomb alatt

hajamba túrok s eltűnődöm, hogy is van ez mea, hony táv jól van e nagy csönd csupán a fá írtől van és hát én itt én nem is szóltam — hajamba túrok s eltűnődöm

Hunyadi István:

Jászsági dallamok

A födémesi vegyeskar tévéprodukciója idézte fel a régi eseménysort a szentandrási tanyán apámmal és Sedon

Palya^ bácsival. A tanyaház szélcibálta nyárfái alatt állítottuk föl a festetten asztalt. Az aranyló horpoki borral

koccintgattak és tele tüdővel fújták a régi jászsági dallamokat. Apám prímszólamához Palya bácsi tercelt zengő baritonján.

Mint ez a dal is, amelyik a szentandrási tanyát idézi:

„Lovamat kötöttem piros almafához. Magamat kötöztem gyönge violámhoz. Keblére borulok, mikor a hold fölkel, könnyekkel öntözöm reggel, ha válnunk kell.”

Egy apró növésű, vékonyka legény alakja dereng imént fölbolygatott képzeletemben, a próbaéves tanító, ahogyan vé- gigénekli a jász portákat termetes atyjafiával, Sedon Pálya bácsival.'Szelíd vonású, de sötét szembogarú legényke volt az apám, komor tekintetű, de szabályos arcú. Megfordultak utána szemérmesen pironkodó, eladó lánykák, habár alig törődött velük. Itt akarta meggyökereztetni őt Erzsiké néném, hogy megkötözze helybéli menyecskének- valóval.

Apátiban állott Erzsiké néni oszloptornácos háza, szépen gondozott belsőkert választotta el a Sedon-atyafiság sárga kúriájától. Rövid ugrásra volt innét a főtér, a kettős tornyű öregtemplommal. Nem kellett fölkapaszkodnom a toronyba, hogv lássam a Mátra nem egyszer ködös ereszkedőit.

Ámde rée lebontották a legendás tanvaházat. ha ugyan szét nem esett szarufáira. Csak én látom a piros terítős, nehéz

parasztasztalt, a régi dallam

támasztotta derengésekben, s a zörgőlevelű kukoricatáblát, hajbókoló napraforgókkal.

— .Gyere. Isti, öntözzük meg a Kanzsó-lányokat és a szépséges Török Magdust. de iól vigyázz, nehogy ázott ürgeként térj haza. mert rádcsao- nak az ajtó mögül a bicikli- pumriával — intett Lackó.

Emlékezetes locsolkodások voltak ezek a kiruccanások húsvéthétfőn. Az ölükben cipeltek haza a Sedon-fiúk.

Azokon a húsvéti pityizáló- traktás kirándulásokon nem sejtettük, ki mire végzi, kinek van jussa a vénkorhoz. Egyik fő-fő ajándékunk a rejtve maradó idő.

Csak a szándéktalanul eW kapott dallam, ami annyira hasonlított jászsági énekeinkre, kergeti szét emberöltők vastag páráit, hogy ifiúsa- gunk színterére lássunk A vénséges tanyákra és a pelyhező állú cimborákra, szemükben a véglegesnek hiti gondtalanság hályogával.