Nógrád, 1986. szeptember (42. évfolyam, 205-230. szám)

1986-09-19 / 221. szám

Tisztességben visszavonulni U_nu port vert fel nemrégiben az egyik üzem termelési főosztályvezetőjé­nek korengedményes nyugdíjaztatása. Beteg­ségről senki nem tudott, a főosztályvezető szemre erőteljes, az 58. életévét taposó férfi. Az ilyenre mondják, hogy alkotóereje tétjé­ben van. Az üzem vezetői közül senki nem vette a fáradtságot, vagy talán a bátorságot ahhoz, hogy a közvéleményt őszintén informálja az igazságról. Nevezetesen arról, hogy az évtize­dek során kitűnően helytálló, a vállalat fel­virágoztatásából oroszlánrészt vállaló szakem­ber lelkileg, szellemileg igencsak elfáradt az utóbbi években. Lendületét, kezdeményező kedvét felőrölték a növekvő gondok, és azon a poszton, ahol állt, már képtelen volt újat nyújtani, pedig a felgyorsul® élet ezt kíván­ta volna. Bizonyára találhattak volna módot és tehe­tőséget, hogy más beosztásban folytassa to­vább a munkát hatvanéves koráig, s akkor feltűnés nélkül tisztességben vonulhasson nyugdíjba. Nem így történt. Az illetékesek ehelyett egészségi állapotára való homályos utalásokkal, gyorsan és reményük szerint szép csendben nyugdíjazták. Mondani is felesleges, hogy éppen ez a fel­tűnés nélküli sietség tűnt fel mindenkinek. Az üzem régi munkásai értetlenül és nyugta­lansággal látták a közülük indult szakember sietős távozását A fiatalok is berzenkedtek, bár előbb gyakran bírálták a főosztályvezető bizonytalankodásait. Miért nem lehet őszin­tén megmondani az igazat? — tették fel a kérdést. Miért szégyen az, ha valaki a szív- vel-lélekkel, és becsületesen végzett munkába belefárad? Miért volna megalázó a tisztessé­ges visszavonulás? Vagy, ha ez megalázó, ak­kor az micsoda, ha valaki képességét tekint­ve alkalmatlan, személyiségét tekintve pedig érdemtelen, mégis foggal-körömmel kapaszko­dik rangjába, beosztásába, amelynek nem tud megfelelni. Egyszóval a főosztályvezető visszavonwJásá- t*ak ezzel a módjával senki nem volt elége­dett Talán csak az a néhány profi intrikus, aki mindig szívesen terjeszd mendemondákat, jól szórakozva keveri a bajt, és ünnepel, ha a „csúcsról” valakinek; távoznia keíL Végül Ss éppen a mendemondák és a meggondolat­lanság csináltak egyesek szemében bökött embert egy olyan valakiből, aki tisztesség­ből és helytállásból mindig jelesre vizsgázott, amíg az erejéből és a képességeiből futotta. Népgazdaságunk mai állapota, a mind sú­lyosabbá váló terhek gondolkodásra intenek mindannyiunkat. Ma már bizonyos, hogy a kilábaláshoz sok mindent meg kell tanulnunk, amit már elfelejtettünk vagy meg sem ta­noltunk. Egyebek között az érdemek és az emberi méltóság nagyobb tiszteletét. Szép Szavakban nincs is hiány, de a gyakorlat min­den szinten sorra kínálja a közvélemény igaz­ságérzetét sértő példákat. A szocialista társadalom jövője a megbe­csült sokaság helytállásától függ és ne feled­jük, hogy helytállást csak valóban megbecsült emberektől várhatunk. A történelem során még egyetlen társadalomban sem volt ennyire erős a fejlődés és a megbecsülés kölcsönha­tása. Ha a kapitalista társadalomban például egy közéleti ember valami okból otthagyni kény­szerül posztját, fogja magát és visszavonul a magánéletbe. Ha szerencséje van, vagy olya­nok a képességei, ott is karrier várja. Ha vi­szont mi megbuktatunk valakit, az nagyon nehéz helyzetbe kerül. A mi társadalmi ren­dünk emberének — aki a szocializmus építé­sére vállalkozott — minden erkölcsi, anyagi és szellemi tőkéje ebben a vállalkozásban fekszik. Nincs és nem is lehet birtoka, bank­ja, gyára, ahová visszavonulhat. Ha önhibá­jából vall kudarcot, az más dolog, hiszen maga tette kockára értékeit. Ha viszont mél­tatlanul kerül ilyen helyzetbe, elveink csor­bulnak súlyosan és kár is ér mindannyiun­kat. Nagy felelősség ez, és akik visszaélnek v>ele, nemcsak humanizmusunk eilen véte­nek, hanem közös érdekeinket is veszélybe sodorják. Hiszen ma minden erőre, minden jószándékra szükség van ahhoz, hogy a ba­jokból kigázolhassunk. A példák ezreit sorol­hatnánk, hogy lehetőségeikhez képest milyen buzgalommal segítenek a termelés frontjáról már visszavonult nyugdíjasak is. Egyik-má­sikuk valósággal megújul a társadalmi mun­kában, a közéletben vállalt feladatok teljesí­tése közben. S ha a munkahely igényt tart rájuk, erejükhöz mérten ott is helytállnak. Hasonlóan képesek a megújulásra sokan azok közül is, akik még a nyugdíjkorhatáron in­nen fáradtak el munka közben. Őket is meg­illeti a tisztes visszavonulás lehetősége, vagy éppen az újrakezdés joga egy számukra meg­felelő munkahelyen. Ismerek volt diploma­tát, aki kiküldetését befejezve kölcsönös meg­egyezés alapján visszament eredeti munkahe­lyére a szerelőcsarnokba. S ma művezetőként nemcsak mint kiváló szakember örvend köz- megbecsülésnek, de lakóhelye közéletében is vezető szerepet tölt be, anyagilag is elismert, megelégedett ember. Ar álpt *"a 0Sy*e ra*^'**’ sebesség­1 fokozatra kapcsol, új látásmó­dot, az eddiginél korszerűbb felkészültséget, gyors alkalmazkodást követel, a tartalékener­giák teljes mozgósítását igónyfi. Nem min­denki tud versenytfutai az idővel, dolgozzon bár munkapad mellett, hivatalban, vagy ve­zető beosztásban. Szükséges megjegyezni, bogy aki eddig becsülettel végezte dolgát, de akár kora, egészségi állapota vagy egyéb okok miatt már nem bírja a futást, az nem bukott ember. Kijár neki mindannyiunk tisztelete és megbecsülése, megszolgálta, hogy tisztesség­ben, értékes tapasztalatait kedve és ereje sze­rbit hasznosítva, vonathasson vissza. Kékesifi Gyula Megszüntetnek egy telepei...(?) Ha kezdődik a Castro! motorolaj árusítása 1 Az ÁEOR új termékkel bő­vítette moíarolaj-kínálatáit: pénteken Budapesten hat, vidéken pedig 26 üzemanyag- 'töi'tő állomásán kezdi meg az angol receptúra szerint ké­szített Castrol GTX-jelű mo­torolaj árusítását. A Castrol céggel kötött megállapodás alapján a Komáromi Kőolaj­ipari Vállalat készíti eat a kenőolajat nagyrészt hazai alapanyagokból. Az angol partner csupán a folyékony wolframmal nemesített ada­lékanyagot szállítja, amelyet a magyar fél más termékek­kel ellentételez. Ez az ada­lék lehetővé teszi, hogy ma­gas hőmérsékleten és nagy nyomáson is megbízható ke­nést kapjanak a motor mozgó alkatrészei. A Castrol GTX olaj első­sorban a turbófettöltéses és a hasonlóan nagy teljesítmé­nyű motorok biztonságos kenését szolgálja, bár jól használható más négyütemű autómotorokhoz is. A tavaly hazánkban járt külföldi au­tókból több mint 600 ezer volt a turöófeltöltésas, és az egyéb nagy motorral rendel­kező személygépkocsi. A Cast­rol motorolajat tízezer kilo­méterig használhatják 'csere nélkül az autósak, s utántöl­téskor nem okoz kért a mo­torban, ha más motorolajjal keverik. Komáromban éven­te 206 tonna Castrol GTX ola­jat gyártanak, s ezzel lehe­tővé teszik, hogy az angol partnerrel egyetértésben ex­portra is szállítsanak ebből a termékből — Neveket ne írjon, mert megütjük a bokánkat! — ad­ja az instrukciót a Tüzép- telep egyik alkalmazottja, akár egy főrendező valamely játékfilm forgatásán. Csak- hát most nem film készül, játékról sincs szó, rendezőre pedig pláne nincs szükség. Annál inkább kellene: ce­ment, ajtó, cserép, betonge­renda ... Ez sincs, sőt már nem is igen lesz itt többé. Ügy döntöttek az illetékesek, hogy megszüntetik a telepet. Nem hagyják annyiban A lakosság háborog, a ta­nács a döntés felülvizsgálatát kéri, a Tüzép-telep vezetője elkeseredett, ám az áfész il­letékesei hajthatatlanok. Ma lesz hát? — A végrehajtó bizottság úgy döntött, hogy nem fo­gadja el az áfész álláspont­ját, a felettes szerv segítsé­gét kéri, hogy ne szüntessék meg a mátranováki Tüzép- telepet — mondja nem kis indulattal Szabó Nándor, a Mátraterenyei Nagyközségi Tanács Végrehajtó Bizottsá­gának titkára. — Az itt élő emberek építőanyaggal való ellátása nem lehet pusztán gazdasági kérdés! Bizonyítékul fölsorolja, mennyi mindent tesz a ta­nács az építkezési kedv föl- lendítéséért. Féláron kínál­ják a telkeket, kamatmentes hitelt adnak az otthonterem­tőknek, húsz állami lakást maguk hoznak tető alá. Nem­régiben együttműködési meg­állapodást kötöttek a mátra- derecskei téglagyárral a he­lyi lakásépítés támogatására. Eszerint az itteniek soron kí­vül, önköltségi áron kapnak téglát. — Mint derült égből a vil­lámcsapás, úgy ért bennün­ket ez a levél! — mutatja az Egyesült Zagyvavölgye Áfész által címzett borítékot. „Szövetkezetünk az 1986 L félévi készletmérés során alaphiányos lett, így nem en­gedhető meg a hosszabb idő óta magas forgási sebesség­gel, kis forgalommal, és nem utolsó sorban, veszteséggel üzemeltetett egységek fenn­tartása. Az 56. számú mátra­nováki Tüzép-telep anyagai­nak átlagos forgási sebessége 500 nap, s 2,5 millió forint árukészletet köt le, minimá­lis forgalom lebonyolítása mellett. Az árutárolás felté­telei rosszak, minek követ­keztében nagyon sok a le­írás, a minőségi értékcsök­kenés. Szövetkezetünk pénz­ügyi helyzete belátható időn belül nem teszi lehetővé a telep korszerűsítését A 12/1978. Bkm. számú rende­let figyelembevétele mellett tájékoztatjuk, hogy 1987. már­cius 1-vel a telepet meg kí­vánjuk szüntetni. A vonzás- körzetben színvonalas, jó áruellátást biztosít az 1985- ben átadott kisterenyei ház­építők boltja.” Régebben jobb volt Mielőtt a Tüzép-telepre mennénk, megkeressük Simon Sándorné körzeti kereskedel­mi felügyelőt, aki Mátrave­rebély, Bátonyterenye, Mát- ramindszent, Nermti és Mát- raterenye települések keres­kedelmi ellátását felügyeli. — Több évvel ezelőtt, sok­kal jobb volt a Tüzép-telep áruellátása, mint az utóbbi esztendőkben, mostanra na­gyon visszaesett — mondja. Elmaradtak a fejlesztések, nem bővült a választék, az építkezők inkább Salgótar­jánba vagy más vidékekre mennek áruért. Dehát ez még nem elegendő ok a bezárás­ra. Magam is amellett va­gyok, hogy inkább a veszte­séget kellene fölszámolni! Valóban nem egy épületes látvány fogadja a mátrano­váki Tüzép-telepre érkező­ket. Szakadozott kerítés, áll­nak az eladatlan anyagok, az érdeklődés is csekély. Tud­ják az építkezők, ide nem érdemes jönni. Krőzus kerestetik Pedig van itt osztrák cse­rép, darabját 25 forintért kí­nálják, aztán vagy nyolcvan jugoszláv ajtó, egyenként 2362 forint. Három éve vár­nak arra, hogy valamely kör­nyékbeli Krőzus megvásárol­ja őket. Nem kell senkinek se ennyi pénzért. Az éves építőipari forgalmazási terv 8,2 millió forinttal számolt Oláh Tibor, a telep vezetője átlapozza a számlákat, kide­rül, semmi remény a telje­sítésre: az első negyedév 700 ezer, a második 1 millió há­romszázezer forintot, a har­madik bő másfél milliót ho­zott. Hátravan még három hónap, amelyek éppenséggel nem a házépítkezések jegyé­ben szoktak eltelni. Szóval, itt komoly veszteség lesz. Voltaképpen sajnálom Oláh Tibort, aki korábban egy presszóban, majd a téeszben próbálkozott a szerencsével, aztán a feleségével együtt két Tüzép-telep vezetését vállal­ták el, a férj Mát ranovákon, a feleség Mátramindszenten. Most mindkettőt bezárják, mármint a telepeket: ráfize­tésesek. — Nézze, jól tudom én, hogy mi az építkezők igé­nye. Itt van, például a meg­rendelés — mutatja a lapot Oláh Tibor —, negyvenféle anyagot kértem. S mennyit kaptam? Hármat-négyet! Kell a fenének ez az eladat­lan áru, de egyszerűen nem kapok mást! Kényszerből, közösen döntöttünk — Országos gond az épít­kezési kedv visszaesése, s egyetlen Tüzép-telep sem hoz­za az egy-két évvel ezelőtti csúcsteljesítményeket — veti közbe a telep egyik alkalma­zottja, aki nem hajlandó a nevét nyilvánosság elé tárni. — Ilyen szállítási fegyelme­zetlenség mellett pedig kép­telenség tartani a választé­kot. Keresem a kisterenyei áfész központban Dávidné L. Ildi­kót, a kereskedelmi főosz­tályvezetőt, aki az idézett le­velet megfogalmazta, de sza­badságon tartózkodik. Danyi Balázs elnök az irodájában van, s készséggel ad tájékoz­tatást. Arról a szövetkezet­ről, amely 27 település ellá­tásáról gondoskodik, 110 egy­sége van, s ebben a körzet­ben mintegy 32 ezren élnek. Az elnök úgy vette át itt az irányítást, hogy „éppen” fi­zetésképtelenné vált ez a ha­talmas intézmény ... Aztán egyetlen év alatt 12 millió 643 ezer forintos nyereséget kasszíroztak be, az idei ter­vük pedig ennél is több. Fej­lesztéseket indítottak el, kor­szerűsítették az üzlethálóza­tot, vettek föl erre újabb hi­teleket, a jövedelmezőség új formáit vezették be. — Önök bezárnak egy te­lepet, anélkül, hogy a lakos­ság közhangulatára, a közel­látásra tekintettel lennének? Danyi Balázs elnök, bizt>- nyára többször „megkapta” már ezt a kérdést. De nem forr fel a dühe, nem pattan föl, s nem kéri a nyiívános- ság mellőzését. — Először: nem egyes sze­mélyek, hanem az igazgató- tanács döntött így. Másod­szor: kifejezett kényszerből, alapos megfontolás után — Ez utóbbinak az érvei nagyon érdekelnének ... — Kérem szépen, elsősor­ban nem a veszteségesség miatt tettük ezt a lépést, hi­szen ha csak ezt nézzük, má­sik negyven egységünket is bezárhatnánk. ' Ä komolyabb gond itt a forgóalap-szabá­lyozás rendszere, a beszerzés lehetősége és gyakorlata. Most például augusztus 1-ig kel­lett leadni a jövő évre szóló teljes rendelést az állami Tü- zép-telepeknek ... Nomá r- most, ők nyilván akkor ad­ják ide áruikat, ha nekik ar­ra nincs szükségük! így az­tán, ha azt akarjuk, hogy valami legyen a telepeken, elfogadunk olyan szállítmá­nyokat is, amelyek eladása nem kis kockázattal járj Gyakran a nyakunkon ma­rad, ahogyan maga is látta az osztrák cserepeket, a ju­goszláv ajtókat. Nézze, na kalózkodás lenne, ha a szö­vetkezet milliókat fölvenne a korszerűsítésre, mert raktár­ra, udvarra, gépekre lenne szükség, aztán ára nélkül áll­nánk. Még egy dolgot füRöftenii! megemlítenék: szövetkeze­tünk fő tevékenysége az alapellátás biztosítása, a kistelepüléseken is. Amikor tehát sorra vesszük felada­tainkat, a kérdés úgy is fel­vetődik: kenyér, tej, hús le­gyen vagy inkább áldozzunk a Tüzép-telepre? Tudom, hogy ez rendkívül népszerűt­len döntés, de éppen a több­ség érdekében, meg kellett hoznunk. Sajnálom. A­Nem akar az újságíró ítél­kezni olyan dologban, amely mások feladata, csupán a helyzetet kívánta bemutatni. Annál is inkább, mert még az ügy korántsem rendező­dött él megnyugtatóan. Ára, egy tanulság máris akadt: a lakosság széles körét érintő intézkedéseket, a lakosság széles körével meg kell is­mertetni. Legjobb, ha a dön­tés előtt. Mert utólag talán magyarázkodásnak tűnik az, amit természetesnek lehetne venni. Tanka László A BNV-re készülnek... Bútorok, kelyhek, iámpabúrák A Magyar Autóklub segélyszolgálatának a nyugatnémet testvérs/.crvezet, az ADAC 14 darab Volkswagen Golfot ajándékozott. A speciálisan kialakított szerelőautókat a klubtagok naponta mintegy szár alkalommal hívják se. •tteégúl Hétfő óta dolgoznak a ba­lassagyarmati Ipoly Bútor­gyár szerelői az őszi nem­zetközi vásár területén a fő­városban. Négy újdonsággal rukkolnak ki az idén a bú­torgyáriak. A nagy sikert aratott Columbia szekrénysor két új, továbbfejlesztett, vál­tozatát mutatják be. s látha­tó lesz egy tetszetős Hi-Fi állvány is. Meglepetéssel szolgálnak a látogatóknak egy vadonatúj termékkel, aminek még a nevét is csak pénteken, a vásár nyitásakor tudhat­ják meg az érdeklődők. Annyit azért eferu-Itetk az Ipoly-parti gyár szakemberei, hogy a meglepetés egy új, elemes szekrénysor lesz. Az Üvegipari Művek kiál­lítói közötti lesz a salgótar­jáni öblösüveggyár is. Mind a hagyományos, mind az új­keletű termékek megtalálha­tók portékáik között, automa­ta és kézi gyártásúak egy­Sízánd ékből, bogy javítsák a belföldi ellátás színvonalát, befolyásolják a közízlést. Sikerre számítanak a So- lart lámpacsalád pazar vá­lasztékával, melyeket részben már láfthatott a nagyközön­ség. Minden valószínűséggel tárgyalásokra és üzletköté­aránt. Újdonságaik gazdag sekre is sor kerül, az viszont tárházából kiemelkedik az Azar fantázianevei viselő asz­tali készlet, mely tizenöt da­rabból áll. Kelyheitk, pohara­ik kivétele eltér a megszo­kottól, abból a nem titkolt biztos, hogy termékeiket nem­csak nézegethetjük, hanem meg is vásárolhatjuk a BNV ideje alatt. Ösztönző érdekeltségi rendszer A Gianz Electric fővárosi és vidéki üzemeiben olyan új érdekeltségi rendszert vezet­nek be, amely az eddiginél jövedelmezőbb gazdálkodás­ra ösztönöz. Ezentúl mind a vezetők, mind a dolgozók bólét a gyár, a gyáregység eredményeihez, a készletek alakulásához. valamim a szállítások ütemességéhez iga­zítják. Jobban összehangolják majd az egyes termelóegyse- gek közötti munkát, szerve­zettebbé teszik az anyagellá­tást, mert hiúba hoznak in­tézkedéseket a nWBkaPegyalern erősítésére, ha towíbfara is akadoesik az alap- és segéd­anyagok bretasftása. NÓGRÁD — 1986. rrrptrmho> I

Next

/
Thumbnails
Contents