Nógrád, 1986. szeptember (42. évfolyam, 205-230. szám)
1986-09-02 / 206. szám
ÓGRÁDI tájakon... telexen érkezett... nógrádi tájakon... Senki sem lett mester... Targoncavezetők versenye a síküveggyárban A salgótarjáni síküveggyárban hagyománya van a Szakma ifjú mestere egyéni ver- senyrnozgalomnak. A 35 éven aluli szak- és betanított munkásak álltalános, politikai és szakmai ismereteinek felmerésére. összenasonlítására szolgál ez a verseny, melyre kétévenként kerül sor. Mivel fiatalokról van szó. ezért, a szervezést, a rendezést minden Alkalommal a KISZ vállal la magára. Az idei versenysorozat múlj; szombaton vette kezdetét. amikor is a targoncavezetők adtak számot tudásukról. Eredetileg kilencen töltötték ki a nevezési lapot, végül hatan vettek rész* a m««- rrjévettetésan. Heggel 7 órakor kezdődött a verseov a K18Z- k!"Hban, ahol 30 kérdésiből álló tesztre kellett felelniük a targoncavezetőknek, majd a gyárudvaron gyakorlati feladatok következtek. Sikeresen vizsgázni nem volt könnyű, ugyanis a mérce rendkívül magas volt. A Csák Ferenc, a KlSZ-bizott- sag titkára által vezetett zsűri is meglehetősen szigorúnak bizonyult, ami érthető is, hiszen a legjobbak képviselik majd az üveggyárat az országos versenyen. Ott pedig illik helvtátVlni... Az értékelés során kiderült: a Szakma ifjú mestere kitüntetésihez szükséges 110, valamint az I. helyezéshez követeimén vként m egszabott legalább 100 pontot senki sem érte el. Hárman érdemelitek ki 90 pont fölötti „minősítést” és ezzel II. helyezést. név szerint: Illés László. Szomora Gyula és Huszár István. Ketten kaptak 80 pont fölött és ezzel együtt III. helyezést: Kiss Ernő és Szőrös Ferenc. A hatodik versenyző, Nagy György dicséretben részesült. Az első négy targoncavezető indul majd az Üvegipari Műveknek a szeptember 19—20-án. Sajószentpéteiren sorra kerülő országos versenyén. Legközelebb. szeptember 13-án. a kemencekezelők, a lakatosok, az esztergályosok, a villanyszerelők és az üvegvágók versen vét bonyolítják le. A feltételekben, a helyszínben nem lecz változás. Remélhetően lehetősége lesz már a zsűrinek a Szakma ifjú m*>i!'+>fre cím odaítélésére is. A kitüntetéseiket és a jutalmakat a november 7-i fivér' ünnepségen adják át majd a nyerteseknek. Hazcsaemí öröm. Vagy öröm? Igazán kellemesen, élménydúsan teltek a napok az NDK- ban, s bár maradtam volna még szívesen, örömmel töltött el újra látni az ismerős hazai tájakat, Budapestet. A 24 órás kánikulai hőséggel kísért utazás után kellemes meglepetés volt felfedezni, hogy a Keleti pályaudvar illemhelyén zuhanyozni is lehet. Nosza, itt az alkalom a felfrissülésre! Nincs szerencsém, mind a két fülke foglalt. Jobb híján, a koszos lucsokban úszó mosdóban szabadulok meg végre iz- z-id:ságtól nedves trikómtól, s egy mosdókagylónál fogok neki a tisztálkodásnak. Hirtelen érdes férfihang reccsen rám hátulról. — Mit csinál maga? Azonnal hagyja abba! Mondtam, hogy foglalt a zuhanyozó, miért nem vár a sorára? Ne pancsolja itt nekem szét a vizet, mert úgy kivágom innen így félmeztelenül, hogy a lába sem éri a földet! Megtoldja még néhány nyomdafestéket alig tűrő cirkal- mas magyarizimussal, aztán otthagy. A szó is belémfagy. Máskor könnyen rááll a nyelvem a visszavágásra, a jogtalanul és váratlanul ért sérelemért, de most úgy. látszik, ez a néhány külföldön töltött nap is elég volt, hogy elszokjak ettől a stílustól. Keserű gombóc gyűlik a torkomba, mire végzek. Kifelé menet az illemhely bősz „őre” már ügyet sem vet- rám. Új partnert talált a kötekedésre, egy küskatonét. Most őt sorozza meg minősíthetetlen jelzőivel, yégre kimenekülök. Épp kezdeném mesélni útitársnőmnek első hazai élményemét, de ő gyorsabb. — Képzeld! — kezdi felindultan. — Benézek abba a pavilonba. s látom, hogy az eladónő az egyik automatából méri a pohárba a málnaszörpöt, a másikból meg rá a szódavizet. Megörültem, hogy végre a sok édes lé után most hoz* záiútok egy kis tiszta szódavízhez. Kivárom a sort, * mondom, mit kérek. A válasz. Az nincs. Mutogathatok én a szódás automata felé, rám se hederít, fordul az utánam következőhöz. Hát igen, kétségtelen: hazaérkeztünk. Bevonják a régi 5 és 10 forintos érméket A következő napokban a Magyar Nemzeti Bank a forgalomból bevonja a régi, 1971-ben kibocsátott — 1971- től 1932-ig terjedő, úgyneve- sett verési évszámmal ellátott — nikkel 5 és 10 forintos érméket. Ezek az érméik 1987. március 31-ig még törvényes fizetőeszközök, azt követően viaaomt csak nr új típusú — 1983-tól készülő —, kisebb átmérőjű 5, illetve a sárga színű 10 forintos érmék maradinak forgalomban. Akik jövő év márciusának végéig nem váltanák be régi érméiket, azok az MNB pénztáraiban 1987. szeptember 30-ig még átválthatják. Nemzetközi fórum előli a napház Nemzetközi fórum előtt vizsgázik a pécsi napház, áz első napenergia-hasznosító lakóépület Magyarországon. Pécsett tartja ugyanis idei — sorrendben az ötödik — konferenciáját a Nemzetközi Napenergiahasznosító és Energiatakarékos Tudományos Szervezet. A 45 európai és tengerentúli országból érkezett szakemberek hétfőn működés közben tekintették meg a Mecsek lejtőjén épült napházat. Alkotói — a pécsi Pollack Mihály Műszaki Főiskola mérnöktanárai — mutatták be a vendégeknek a 120 négyzetméter alapterületű lakóházat, amely az ingyenes és folyton megújuló természeti energiát hasznosítja, télen fűti és nyáron hűti a helyiségeket. A nemzetközi szervezet a nyolcvanas évek elején alakult azzal a céllal, hogy népszerűsítse az energia takarékos és környezetkímélő építészetet az egész világon. Évente más-más országban rendez konferenciát. most első alkalommal szocialista országban. Pécsre éppen azért esett a választás, mert az elsők között épült a városban napház. A nemzetközi fórum résztvevői a következő napokban megvitatják a látottakat, újabb módszere két ismertetnek és további ajánlásokat tesznek. Ugyanakkor maguk is gazdagodnak tapasztalatokkal, hiszen a mecseki napház számos új, eredeti megoldást valósított meg. A Pécsett épült napenergiahasznosító lakóház kísérletnek számít, öt éven át sajátos laboratóriumként működik, en nek során — egymás után, illetve egymás mellett — kipróbálják a klímaorientált építészet különböző eszközeit, módszereit. Sámsonházi remények és lehetőségek Negyvenöt literre nem lehet VI álmokat szőni IV Megyénknek nincs gyógy- és meleg vizű strandja. Ezt a szomorú tényt ismerik a Sámsonházán élők is, akik előtt megcsillant a remény, hogy Nógrádban az első ilyen fürdőhely az ő községükben lesz. Nemrég ugyanis a kutatófúrások során meleg víz tört fel a falu határában. A „Sámsonháza 16” jelű kutat 1983. első fél évében hozták létre. A Magyar Állami Földtani Intézet megbízásából a Nógrádi Szénbányák végezte el a fúrást. 1200 méter mélységig hatoltak le. elsősorban szén után kutatva. Nagy meglepetésre majd 900 méteres mélységből meleg víz tört fel. A víz azóta is szabadon folyik. Ez a tény adta az ötletet: erre a forrásra épülhetne egy meleg vizű strand! Sámsonházán, a Dolinka végén, a dombtetőn drótkerítés mögött áll a kút. Egy vastag gumicsövön azonban a rácson kívülre is jut víz. Körös-körül felázott a talaj, sőt lejjebb néhány kert is. A víz meleg és sikamlós. A vízmosta köveken színes nyomok láthatók, az itteniek szerint a jód vált ki rajtuk. A helybeliek nem hagyják „kárba veszni” a vizet. A falu apraja-nagyja rendszeresen ellátogat a kúthoz — fürödni. — Látná csak hét végén — mondja Ottrok Béla, a Nagybár kányi Községi Közös Tanács sámsonházi körzetének tanácstagja. — Egy fogásból valaki hordozható tusolót készített. . . De vannak, akik ballonokban, kannákban, autóval hordják haza a vizet és otthon fürdenek benne. — ön is fürdött a vízben? — A kérdést Szabó Mihály nyugdíjasnak tettem fel. — Nem is egyszer! — Szeretné, ha itt a szomszédban strand lenne? A választ dr. Varga László nagybárkányi körzeti orvos sdja: — Mindenki szeretné a völgyben. Nemcsak szeretné, hanem tenne is érte. Amit lehet, társadalmi munkában elvégeznénk. Aki pedig nem tudja megragadni a lapát nyelet, anyagiakban támogatná az ügyet. — ön is részt vállalna a munkából? — Feltétlenül mennék. Nagy Ferdinand, a Kis ZagyvavöLgye Mgtsz párttitkára: — Én is szeretném, ha fürdőhely létesülne a völgyben. Sajnos, nekünk a víz nemcsak „strandolási gondokat” okoz, és előbb ezeket kellene megoldani. A völgy öt községéből háromban, Kisbárkányban, Márkházán és Lucfalván nincs megfelelő minőségű ivóvíz. A csecsemők nem ihatnak a kutak vizéből, a magas nitráttartalom miatt, ők jegyre kapják a Karancsvizet. Ez is megoldásra váró „vizes” probléma. A fúrás kivitelezője a Nógrádi Szénbányák volt. Ka- zinczi András műszaki vezérigazgató-helyettes : — Sajnos, nem sok lehetőséget látok egy strand létrehozására. A kút mindössze negyvenöt liter vizet ad percenként. Ezzel a mennyiséggel egyetlen medence is csak hetek alatt telne meg. Minimum tízszer ekkora mennyiség kellene, hogy tervezgetni merjünk. Ez a fúrás nem is a vízért készült. Elképzelhető, hogy ha új kutat fúrnak, több víz jön. De egy ilyen fúrás ára tízmillió forint körül mozog. Forgó László, a fúrás műszaki vezetői e: — Ha a helybeliek hasznosítani szeretnék a kutat, tőlünk kell kérniük. A Központi Földtani Hivatal engedélyével lehet átadni a kutat, például a tanácsnak. Kárpáti Lajos, az Országos Vízügyi Hivatal képviseletében ismertette a kút fontosabb jellemzőit. — A vizet nyolcszázkilenc- venegy méteres mélységbe találtuk. A kút vízhasznosításra nem alkalmas. Nyolcszáz- hetvenegy méterig megoldott a csövezése. Egy százkét milliméteres csövön jön fel a víz homokos rétegből. Emiatt az nincs kizárva, hogy előbb- utóbb magától is elzáródik. Mindemellett a kút gázos. Metán és széndioxid tör fel a vízzel együtt, így robbanás- és a fürdőzők számára mérgezésveszély is fennáll. Mivel a kutat nem vízért fúrták, gázszűrő berendezéseket nem szereltek fel. ☆ — Hogyan látja a kérdést a tanácselnök? Sánta Zoltán, a Nagybárkányi Községi Közös Tanács elnöke: — Minden körülményt fontolóra kell vennünk az anyagiak miatt. Amikor a fúrást befejezték, a költségek részleges átvállalásával felajánlották a kutat. Nem fogadtuk el, mert nagyon kevés vizet ad. Ha bővebben csörgedezne a forrás, talán beteljesedhetnének a sámsonházai álmok. Egy strand építése hosszú távon az egész völgyet megfoszthatja egyéb fejlesztési lehetőségektől. Körülbelül hét* venmiliió forintos a költségünk erre az ötéves tervre. Ebből több. mint 56,5 milliót elvisz a meglevő létesítmények fenntartása. A maradék éppen csak a „vizes kút” fúrásának költségeit fedezné. As érem másik oldalát is meggondolva el kell mondani, hogy azóta gyakran cseng a telefon, az érdeklődők telkeket próbálnak lekötni, víkend- házakat szeretnének építeni, önmagában egy medencét építeni nem érdemes. De ha körülötte kialakul az üdülőövéH zet... Hely van, és a környezet mesébe illő. Ebben aa esetben nemcsak a mi váltatokat terhelnék a költségek, egy részt átvállalná a tsz és számíthatnánk az országos idegenforgalmi alapra is. Az üdülőövezet pedig bizonyos idő után visszatérítené a pénzt. Egy nagyobb kooperáció erre megteremthetné a lehetőséget. Csak hát... kevés a víz. Negyvenöt literre nem lehet terveket szőni. Romhányi Tamás 1375-ben kezdődött 4 telefon útja Dinamikusan fejlődő új városunk Pásztó. A távbeszélés lehetőségére elsőinek 1854-ben Bounseul francia fávirász gondolt. E gondolatát megkísérelte a gyakorlatban is megvalósítani, de nem sok sikerrel. A telefon szó is Bourseultől származik, a tele (messze) és a fon (hang) szavak összetételeként. Az első használható távbeszélő berendezést Alexander Graham Bell készítette 1875- ben, és a két évvel későbbi telefon az Edison-féle szénmikrofonnal kiegészítve — alapvető működése tekintetében semmiben sem tért el a ma használatostól. A kézibeszélőben elhelyezett mikrofon a beszédet villamos jelekké alakítja, ezek a készülékeket összekötő vezetéken tovaterjednek, majd egy hallgató — a kézibeszélő másik tartozéka — az eredetivel azonos beszédhangokká alakítja vissza őket. Eleinte csupán két közeli hely — üzlethelyiségek vagy irodai szobák stb. — között lehetett beszélgetést folytatni. Puskás Tivadar zseniális ötlete a telefon használhatóságát kiterjesztette, és ezzel elterjedését is meggyorsította. ö a két készüléket összekötő vezetéket „elvágta”, és közéjük iktatta a központot. Ettől kezdve a készüléket nem egymással, hanem egy központtal kötötték össze; az egy- egy városiban, körzetben lévő készülékek vezetékeit egy központi helyre vezették, és ott a kezelők feladata lett, hogy a beszélgetés idejére kapcsolatot teremtsenek. Puskás Tivadar tervei szerint 1877-ben Bostonban helyezték üzembe az első központot. Az első budapesti központ pedig a mai József Attila utcában 1881. május elsején kezdte meg működését. Az első központokban a kezelők „központi csatlóval” — így nevezte ezt Puskás Tivadar — hozták létre a beszéd- kapcsolatot. Ez a központi csatló egy fémlemezekből készült rács volt, amelynek keresztezés! pontjaiban a függőleges és vízszintes lemezeket egymástól elektromosan elszigetelték, és mindkét le- mézt átfúrták. Minden előfizető vonalát egy vízszintes és egy függőleges lemezben rögzítették, és így a kereszte- zési pontokba helyezett fém- dugókkal bármely előfizető között fémes összeköttetést — azaz beszédkapcsolatot lehetett létesíteni. Az előfizetők számának növekedésével a központi csatló oly mértékben megnövekedett, hogy kezelése szinte lehetetlenné vált. Ezért olyan rendszert dolgoztak ki, amelyben a lemezek helyett a készülékek vezetékei egy-egy kapcsolóhüvelyben végződnek, és ezeket hajlékony zsinórral kötötték öissze kapcsoláskor. A fejlődés ezután gyorsabbá vált. Létrehozták az automata • központokat, ahol már nem volt szükség kezelőkre, ma pedig már ott tartunk, hogy az egész világ hívható a szobánkból. minden emberi beavatkozás nélkül, a hang pedig olykor műholdak közbeiktatásával teszi még több tízezer kilométeres útját. A készülékek is egyre tetszetősebbé. egyre „okosabbá” váltak, több színben kerülnek forgalomba. NŰGRÁD - 1986. szeptember 2., kedd
