Nógrád, 1986. augusztus (42. évfolyam, 180-204. szám)
1986-08-06 / 184. szám
Továbbra sem veszt a népszerűségéből a balassagyarmati Ipoly Bútorgyár elemekből összeállítható szekrénysora. A tavalyi BNV -díjas termékük akkor megkapta a közönség díját is, a tetszést azonban nemcsak a szavazatok, hanem az azóta is folyamatos, nagy tömegű rendelésállomány bizonyítja. A dom;nórendszerű bútorból eddig mintegy félezer vevőt elégítettek ki, további háromszázan előjegyzés alapján rövid időn belül hozzájutnak a Columbia fantázianevű termékhez. Az igénylők számának növekedése és a várakozási idő csökkentése miatt a fő gyártószalagra helyezik át a szerelést, s ezzel egyidőben a Nógrád elnevezésű szekrénysoraik előállítását mérséklik. Képünkön szerelik a BNV- és közönségdíjas Columbia szekrényeket. — kulcsár — Tűz, víz, mentők Ho«gi?cin uiseljiik ca könikulät? A már napok óta tartó, tikkasztó hőség nem kis megpróbáltatás azí utakon, a munkahelyeken, de a vizek mellett is óvatosságra int. Általános jelenség, hogy a nyári üdülési szezon növeli a közúti balesetek számát, sokszor hívják a mentőket rosz- szullétekhez, s többször száguldanak a szárazságban a tűzoltókocsik tarlótüzekhez. Elsőként az Országos Mentőszolgálat salgótarjáni mentőállomását hívtuk, ahol Aranyi László álíomásvezető mentőtiszt jó hírrel szolgált: — A kánikula nem jelentkezik eddig a riasztásainkban. A tipikusan nyári hívások — mi a közúti baleseteket soroljuk ide — száma nem emelkedett rohamosan, tulajdonképpen a szokásos napi hívásokat vesszük ebben a meleg időben is. Elmondta még, hogy a belgyógyászati riasztások rosz- szullétek, főleg front idején gyarapodnak, s mivel a melegedés egyenletes volt, nem hirtelen tört ránk, ezek sem szaporodtak el. Átlagosan napi öt-hat hívás érkezik az állomásra, ez az évi átlagnak megfelelő szám, A tv esti híradója nemegyszer mutat be .nyáron erdő-, vagy tarlótüzeket. Hogy a szárazság mennyivel több munkát ad a tűzoltóságnak, Nagy László őrnagy, megyei tűzoltóparancsnok-helyettes válaszolta meg: — Hétfőn, — hogy konkrét adatokat mondjak — összesen öl esetben vonultunk ki. Ebből négy erdő-, vagy avartűz miátt kaptunk riasztást, szerencsére csak egy esetben volt valós alapja a kivonulásnak. Itt a bátonyterenyei erdészet dolgozói gallyakat égettek, ez terjedt át az erdőre, a kár 7000 forint volt. Hívásaiknak többsége — mint Nagy László elmondta — csak vaklárma, az-út melletti füstöt észlelve az autósok riasztották őket. — Mindenképpen hangsúlyozni kell, hogy a nagy szárazság miatt csak ellenőrzés mellett égessük a telkeken, kiskertekben a gazt, gallyakat. Jó lenne, ha a tsz-ek, erdészetek bejelentenék nekünk, mikor, hol fognak tarlót, vagy selejt fát égetni, hogy ne vonuljunk ki hiába. Végül a víz' és csatornamű vállalatot hívtuk. — Milyen pluszfeladatot jelent önöknek a több napja tartó kánikula? — kérdeztük Hajék Sándor üzemviteli osztályvezetőtől. — A különösen meleg idő inkább csak azokon a településeken okozott gondot, ahol már hosszabb ideje vízellátási problémák vannak. így Hollókőn, ahol ugyan kutattunk új vízlelőheiy után, de a végleges megoldás csak a mihálygergei vezetékre való rákapcsolás lehet. Hasonló ellátási gondjaink vannak Somoskőújfalun. itt a tárolómedence kapacitása kicsi, s a rendszer felújítását is tervezzük. Megyénk mintegy 34 ezer köbméter vizet fogyaszt naponta, az átlagoshoz képest három-négy ezer köbméterrel többet. A tavalyi nyárhoz viszonyítva 10 százalékkal szom- jasabb megyénk. A legnagyobb növekedés Balassagyarmaton. Szécsényben.. Nőtincsen és Hollókőn volt. Az információk alapián űav tűnik, hogy a hőség egyelőre még csak az embereket viseli meg. az értünk dolgozók munkájukat zavartalanul végezheti k. A kemping-viláqtalátkozó következő helyszíne: Ausztria A Debrecen melletti Vetoed- ség (FrCC) soros közgyűlését, tónál rendezett 47. kemping- Itt egyebek között döntöttek világtalálkozó hivatalos prog- arról, hogy a három év múl- ramja keretében kedden meg- va, 1939-ben esedékes 48. kem- tartottá'k a Nemzetközi Cam- ping-vilsgtaIá 1 kozót Ausztriá- pmg és Caravanning Szövet- ban rendezik meg. Mai számunkból: A XXVII. kongresszus után Termékeny párbeszéd Jézus Krisztus Szupersztár A fogkefétől a kocsmáig Finis előtt a »ingben WLÄG PROLETÁRJAI, EGYESÜLJETEK! NOGRAD AZ. MS.ZMP ÚÖGRÁD MEG Y ElB IZO.TTSÁ 6Á; ÉS;, AVNI.EG YÉÍT.AN ÁCS L APJA XLII. ÉVF„ 184. SZÁM ARA: 1.80 FORINT 1986. AUGUSZTUS 6., SZERDA szerkezet catcilcslcítsasa A bányászszakszervezet elnökségének üiése A bányászat helyzetének rendezéséről, a termelési szerkezet átalakításával összefüggő szakszervezeti tennivalókról tárgyalt keddi ülésén a Bányaipari Dolgozók Szak- szervezetének elnöksége- A testület az Ipari Minisztériumtól kapott tájékoztatás alapján megvitatta az Állami Tervbizottságnak a szénbányászatról szóló, — a kormány által jóváhagyott — határozatát. , Az ülésen felszólalt Kapo- lyi László ipari miniszter is. Hangsúlyozta, hogy a központi intézkedések szoros összefüggésben állnak az egész ipar termelési szerkezetének korszerűsítésével és az energiagazdálkodás racionalizálásával. A népgazdaságnak arra van szüksége, hogy kom- binatív energiagazdálkodás alapján a bányászat is növelje jövedelmezőségét. A mélyművelésű bányák egy részében azonban ennek objektív akadályai vannak. Ezért olyan megoldást kellett keresni, amely csökkenti a mélyművelésű bányák terheit, és mégis lehetővé teszi az ország energiaszükségleteinek kielégítését. A jelenlegi tervidőszakban évi 3 százalékkal bővülő villa- mosenergia-felhasználás igényének gazdaságos kielégítését segíti a paksi atomerőmű bővítése, továbbá három olyan hőerőmű rekonstrukciója, ahol külfejtésekből nyert olcsó szénnel termelhetnek villamos energiát. A szénibányászat termelési szerkezetének átalakításával a tervidőszakban az évi 24 millió tanítás széntermelésen belül kétmillió tonnával növelik a külszíni fejtések teljesítményét, s ugyanennyivel csökkentik a mélyművelésű bányákét. Így' ezek a bányák lélegzethez jutnak, kialakíthatják a korszerű elővájá- si rendszereket, a gépesített komplex fejtéseket- Ez az átalakítás azzal jár, hogy a szénvagvon kimerülése, vagy egyéb műszaki és geológiai okok miatt leggazdaságtala- nabbul termelő 13—14 mély- művelésű aknában fokozatosan, a tervidőszak végéig megszüntetik a termelést. Ezeknek az aknáknak egy részénél még mindig van mód arra, hogy javítsák a termelés gazdaságosságát. Ha ez sikerül, akkor, természetesen folytatják a munkát. A központi intézkedések kedvező feltételeket teremtettek a szénbányászat termelési szerkezetének átalakításához szükséges fejlesztésekre és a bányászok élet* és munkakörülményeinek javítására. Erősítik a szénbányászat irányítását is azzal, hogy az Ipari Minisztérium mellett állami szénirodát hoznak lét* re, amely egyebek között koordinálja a bányavállalatok termelését az igényeknek megfelelően, koordinálja a beruházási eszközök és az állami támogatás felhasználósát, és segítséget nyújt a munka- körülménvek javításához. A vitában több felszólaló elismeréssel szólt arról, hogy a központi intézkedések a bányászat munkájának, működésének stabilizálását segítik. Ám a belső erőforrások feltárására a vállalatoknak maguknak kell átgondolt prog(Folytatás a 2. oldalon,) < Szeptember 4—6 Karancsi napok Karancslapujtőn Tegnap Karancslapujtőn, a Karancs Mezőgazdasági Termelőszövetkezet központjában dr. Gergely Sándor, a termelőszövetkezet elnöike tájékoztatta a budapesti és megyei újságíróikat az idei karancsi napok rendezvénysorozatáról. ■ A termelőszövetkezet tevékenységének ismertetése után válaszolt a jelenlévők kérdéseire, majd a megrendezés, re kerülő rendezvénysorozathoz fűzött kiegészítő gondolatokat. Az idén, harmadik alkalommal tartják meg az országos érdeklődést is kiváltó eseményt. Az elsőn tízezren vettek részt, az ezt követő esztendőben pedig tizenötezren jelentkeztek. Az érdeklődők tábora Soprontól Békéscsabáig, Bács-Kiskun megyétől Szabolcs megyéig terjedt, Az országos érdeklődést mi sem bizonyítja jobban, hogy a résztvevők 90 százaléka közülük verbuválódott. Az idei program gazdagabb, mint a korábbiak voltak. A MÉM, a TOT, a Nógrád Megyei Tanács, az Agroiníorm, az ÉRTI, a megyei TESZÖV és a Karancs Mezőgazdasági Termelőszövetkezet közös rendezésében rangos szakmai tanácskozások lesznek, amelyekhez jól simulnak a látványosságot és szórakozást ígérő programok is. Szeptember 4-én, az első napon Bobály Attila szobrász- művész és a népi fafaragók kiállítást nyitja meg Havas Ferenc, a Nógrád Megyei Tanács általános elnökhelyettese, majd a karancsi napokat dr. Királyi Ernő, a MÉM Erdészeti és Faipari Hivatalának aipar: vezetője méltatja. Ezt követően előadások hangzanak el a Zöld energia szerepe és lehetőségei hazánkban. Az energiatermelési lehetőségek a mezőgazdasági üzemekben, Az erdő lehetőségei energiamérlegünkben, Akácenergia erdő, főként lakossági vállalkozásban címmel, akadémikusok és magas szakiképzettségű emberek tolmácsolásában. Délután nyitjáik meg ürbán György festőművész kiállítását. majd sor kerül az újítók fórumára, a legeredményesebb újítóik kitüntetésére. Háromszáz fő részvételére számítanak. . Rákövetkező napon az agrár közgazdászok találkoznak. Ugyancsak Akadémikusok, professzorok, magas képzettségű agrár szakemberek tartanak maid előadást Az élelmiszergazdaság jövőjéről, aktuális kérdéseiről, A bankrendszer és hitelélet vn kérdéseiről, A pénzügyi szabályozásról. A harmadik napon a kistermelők és a kertbarátok találkoznak, majd a kiállítók részére átadják áz emléklapokat. A rendezvénysorozatot a néptáncegyüttesek gálája zárja. Mindhárom napon az érdeklődők megismerkedh etngli az akácfa feldolgozásával, az országos hírű fafaragó nép,- művészek bemutatójával, a fagazdasági vállalatok termák, bemutatójával, a szabadalmi újítási kiállítással. A oáva.- körö'- s színes műsorral, kedveskednek. Fesz kirakodóvá- sár. kedvezményes centrum- vásár, mesemozfc, a gyermekeknek. nn'tva tartja pptaiát a oalóc táiház is. EmQ,ieiit különféle terméklpemutRtóvuJ is kedveskednek az érdeklődőknek. Páiyázat tanácsi dolgozóknak Korszerűi és hatékonyabb legyen a munka! A tanácsi szakemberek képességeinek a korábbinál sokoldalúbb kibontakoztatására, van szükség. — ezt szolgálva pályázat hirdetéséről döntött legutóbbi ülésén a Nógrád Megyei Tanács Végrehajtó Bizottsága. A személyzeti és oktatási osztály a javaslatban hangsúlyozta: a tanácsok és tanácsi vállalatok, intézmények előtt álló növekvő és újszerű feladatok megkövetelik a szellemi kapacitás minél jobb kihasználását. Ezt indokolja a tanácsigazgatás szervezetének korszerűsítése, az irányítási rendszerfejlesztése. az önállóság' és. az önkormányzati elemek erősí lése, a felelősség növekedő se, valamint a demokratizmus kiszélesítésére irányuló törekvés is. A fentiekkel összhangban az elfogadott javaslat szerint a megyei tanács végrehajtó bizottsága és a Közalkalmazottak Szakszervezete Nógrád megyei titkársága pályázatot hirdet a tanácsok, a tanácsi vállalatok és a költségvetési szervek dolgozóinak- Az alapvető cél, hogy a pályázat segítse a tanácsigazgatásban és a kapcsolódó területeken dolgozók szakmai kvalitásainak fejlesztését, az eiméleti szakismeretek és a gyakorlati tapasztalatok hasznosítását, az ötletek megvalósítását és terjesztését.'Mind- ezzel azt kívánják. elérni, hogy korszerűbb és hatékonyabb legyen a munka. Az 1986 37-re szóló pályázat beküldött munkáit a megyei tanács vb titkára vezetésével bírálóbizottság minősíti, az eredményt 1986. május 1-én hirdetik ki. A legjobb kilenc pályamunka szerzőjét 3090—7009 forintos di-‘ jakkal jutalmazzák. A végrehajtó bizottság tizenkét olyan .témát is megjelölt, amelyekben szeretnének pályamunkákat kapni, A témakörök között szerepelnek a gazdálkodási rendszer fejlődésének aktuális kérdéséi, a megyei irányítás tapasztalatai. a helyi tanácsok igazgatás} és gazdasági együttműködési lehetőségéinek új formái. Ösztönöznek a megyében élő rétegek körülményeinek javítását célzó pályázatok készítésére, a kommunális ellátás .és a környezetvédelem fejlesztési lehetőségeinek bemutatására. . A pályázattal szeretnék elérni azt is, hogy - a szerzők mutassanak rá a számítás- technikai rendszer fejlesztésének lehetséges iránvaira. valamint arra. hogyan alkalmazható a legkorszerűbb teéhnika a tanácsok munkájában-