Nógrád, 1986. augusztus (42. évfolyam, 180-204. szám)

1986-08-30 / 204. szám

“1 TAKATS GYULA: Világát1 nem bontják szét I-----------------------------------­A látomás terében néha egy ut ragyogni kezd és ismeretlen ismerősök elérik messziről kezed. Vezetnek már, s ott mész velük, ahol szerettél volna járni. A rejtett erkély is ragyog, melyről még messzebb lehet látni. S az ott a Nem-Tudom! Világát nem bontják szét formák; tökélye így a szép Egész. .. Járd körbe! Biztos visszaérsz... Továbbképzések az u/ A jó tanár is Nem új a felismerés, hogy az iskolai nevelő-oktató mun­ka célkitűzéseinek megva­lósításához jól képzett, fel­készült pedagógusokra van szükség. Korszerű szakmai, tudományos ismeretek nél­kül alacsony pedagógiai mód­szertani kultúrával a legjobb tárgyi feltételek között sem lehet hatékony, szímvonalas munkát végezni. A Nógrád Megyei Pedagógiai Intézet ennek tudatában készítette el • megye pedagógusainak idei továbbképzési tervét. Az intézet vaskos kiadvá­nya jelzi, az önművelésre vál­lalkozó pedagógusoknak van választékuk: mintegy ötven tanfolyam, negyven szakmai információs és hat alkotó munkaközösségi és módszer­tani program közül választ­hatnak. Nem csak számszerűségé­ben gazdag azonban a peda­gógiai intézet továbbképzési terve, a tervezett szakmai programok, tanfolyamok jól­tükrözik a nevelő-oktató mun­ka hangsúlyos feladatait. A gyakorlatra alapozva bizto­sítják a pedagógiai, pszicho­lógiai- és szakmai ismeretek megerősítését, ugyanakkor kellően differenciáltak ahhoz, hogy a nevelők indokolt egyé­ni törekvéseinek is megfe­leljenek, egyben hatékonyak és változatosak is legyenek. A működésük második év­tizedében járó pedagógusok­nak ajánlják a továbbképzé­sek szervezői a még újnak számító országos szintű to­vábbképzési formát, amelyet • felsőfokú oktatási intézmé­mind'g kínul nyék végeznek. Az intenzív formára idén negyvenkét óvó­nő, tanító, általános és kö­zépiskolai tanár jelentkezett a megyéből A megyei to­vábbképzések közül idén is kiemelkednek a komplex tan­folyamok, amelyeket elsősor­ban általános és középisko­lai tanároknak hirdettek meg. Ebben a formában elsősor­ban munkaközösség-vezetők­re — mint az iskolai szak­mai műhelymunka legfőbb koordinálóira —, és az osz­tályfőnökökre gondoltak, va­lamint az idegennyelv-taní- tás és az alsó tagozatos szö­vegértés problémáira való tekintettel az orosztanárokra és tanítókra. Különböző speciális tanfo­lyamok várják az 1986—87- es tanévben az óvónőket, ta­nítókat, tanárokat minden in­tézménytípusból. Ezek témá­ja megegyezik a különböző óvodai nevelési feladatokkal, illetve az iskolai tantárgyak­kal. Tekintettel a számítás- technika terjedésére, külön indítanak tanfolyamokat kez­dőknek és haladóknak, s ter­veznek kurzust annak meg­mutatására is, hogyan alkal­mazhatók a számítástechni­kai programok az iskolában, a matematika- és a fizika­órán kívül például a magyar nyelv és Irodalom, az ide­gennyelvek oktatásában. A pedagógiai intézet kiad­ványa emellett tájékoztatja a pedagógusokat az idei orszá­gos és megyei pályázatokról is. A nevezési feltételek mel­lett részletesen ismerteti az ajánlott pályázati témákat is. Az európai rajzművészet remekei Kiállítás a Szépművészeti Múzeumban A Szépművészeti Múzeum a modern külföldi rajzgyűjte- mény európai hírű lapjait mu­tatja be a műfaj kedvedéi­nek. Közülük a legtöbbet — szám szerint 259 darabot — a művészet és a múzeum ön­zetlen, nagy barátja, Ma- jovszky Pál ajándékozta 1935-ben. Biztos kvalitásér­zékkel, kiváló ízléssel, anya­giakat sem kímélve válogat­ta össze főleg a francia rajz­művészet remekeit. A szakszerűéin rendezett kiállítás végigkíséri azt az utat, mely a látás történeté­nek nagy forradalmán, a XIX. századon át vezet a kortárs művészetig. A bemu­tató hazai vonatkozásokban sem szűkölködik. A XIX. század elején a magyar fő­úri megrendelők által sokat foglalkoztatott J. Kriehuber leheletfinom akvareliljeivél indul, és R. Alt pest-budai latkérőivel foivtatóHik a ha­zai műemlékkedvelőinek gyö­nyörűségére. A XIX. század művészeté­nek egyik uralkodó áramlata a múílt kötöttségei alól fel­szabadulást jelentő roman­tika volt. Legnagyobb mes­tere. Delacroix lendületes, Szent Sebestyént ábrázoló toílraiza • csak a legnagyobb régi mesterek műveihez mér­hető. A fejlődés további irá­nyát a természethez forduló barbizonf festők jelölték ki. Művészetüket Daubigny és Rousseau hangulatos tájai ismertetik meg a közönség­gel. Az iskola nagymestereit, Corot-1 , és Millet-1 krétaraj­zok képviselik. A barbizomi mesterek baráti köréhez tar­tozott a francia karikaturista, Daumier. A francia realizmus vezér­egyénisége Courbet volt, s Guys volt az első, aki felfi­gyelt a kialakuló párizsi nagyvilági életre. A tárgyak isidott képét megörökítő realizmust fel­váltó impresszión! zmus a tárgyak optikai illúzióját adta. Művészeinek fényes sorát leg­nagyobb mesterük Manet pá­rizsi utcát ábrázoló ecset­rajza. Renoir ragyogó színvi- lágú akvarefill iei. Sisley-nek a moret-i templomot ábrázoló kékes árnyékokkal mélyített krétarajza, valamint Pissaro és Degas ritka lapjai képvi­selik. Az impresszionistáik má­sodik nemzedékéhez tartozó Toulouse-Lautrec a modern rajz és vonal egyik kiemelkedő művésze a korabeli híres mu­latóról, a Moulin Rouge-ról készített karikaitúr&szerű pil­lanatfelvételt. Az impresszionista művészet felbomlását jelző pointilizmust Auguste Rodln: Tanulmány Madame Séverin portréjához Pierre Auguste Renoir: Csónakázók képviselő, Seurat és Signac meillett a korszakos Cézanne is szerepel több művel, ö volt a nagy forradalmár, aki a huszadik század mesterei­nek irányt mutatott a kubiz- mus felé a tér és testek szer­kezetének hangsúlyozásával. A holland Van Gogh az ex- pres&zionizmus elindítója volt, érzelmileg túlfűtött ké­peivel. A kiállításon első, szociális indítékú, sötét kor­szakának jellegzetességeiről valló, munkásasszonyt ábrá­zoló szénrajza szerepel. Az impresszionizmust fel­váltó harmadik nagy irány­zat a dekorativitás volt, amely e kiállításon Paul Gauguin műveiben jelentke­zik. Ez áramlat örökösei vol­tak a Vadak és a Nabis csoport képviselői, akik közé Bonnard mellett a magyar Rippl-Rónai is tartozott Pá­rizsban töltött ifjúsága idején. Már a huszadik századot köszönti Picasso korai Anya gyermekével című rajza, mely első nagy stílusváltáséinak idején, 1905-ben készült. A századfordulón Közép- Európában virágkorát élő szecesszió a bécsi nagy mes­tereket képviselő Klimt kü­lönleges lapja sokat elárul a korszak erotikával túlfűtött légköréből A fiaitalon meg­halt Schiele viszont az ex- prassziomizmus úttörője volt. A most reneszánszát élő Ko­koschka is tanulmányozható a bemutatón egy kiváló lappal. Századunk tudományos vi­lágszemléletének megfelelően az absztrakt irányzatokhoz tartozó művészek a valóság szerkezetét akarják feltárni különféle geometriai formá­ciókba sűrített alakzatokkal. Ide sorolhatók Van Doesburg arch i tekturális jellegű kom­pozíciói. Delauney finom szét képviselő Kollwitz és pasatellja. " Lea Grundig politikai! hitvail­Naipjainkba vezetnek át a lás erejével bíró művel, szocialista indíttatású művé- B. L Picasso: Anya gyermekével Tódor János: Rum és F él éve jártunk az egye­temre, de szinte észre sem vettem az asszonyt. Ma­gam sem tudom már, hogyan keveredtünk egymás mellé. Akkor, az előadásról hazafe­lé tartva beszélgettünk elő­ször. Sokáig ácsorogtunk a toronyház bejárata előtt, ő felszabadultan fecsegett, én meg egy literes zacskós tejre női fejet rajzolgattam. Már- már megúntam a dolgot, ami­kor fölhívott magához. A kis garzonlakásban alig volt bú­tor, a földre ültünk, és csak úgy zacskóból ittuk a tejet. Most megittuk az arcodat, mondtam neki, mire ő bájos grimaszt vágott és nevetett. Derékig érő szőkésbarna ha­ja szétterült alatta, ahogy ha­nyatt feküdt a szőnyegpad­lón, arca fehér bársonyba préselt V betű. Hívj Kölyök- nek, mondta, mielőtt meg­csókoltam. Akkoriban Z.-vel, az or­vostanhallgatóval laktam együtt albérletben egy kül­városi családi házban. Vizs­gaidőszak kellős közepén fo­gadott be, mert korábbi bér­leményemet egy túlságosan is jól sikerült szilveszteri bu­li után felmondta a házinéni. Rideg, barátságtalan szobá­ban éltünk, a redőnyt nem lehetett fölhúzni, így egész nap égett a lámpa. Z.. ha Ügy ítélte, hogy odakint rossz az idő, hetekig ki sem moz­dult a szobából. Aludt és ol­vasott. csupán a legszüksé­gesebb táplálékot véve ma­gához. Zimankós februárt írtunk, szakadt a havas eső, így az­után Z. többnyire ágyában heverészett. Én napközben dolgoztam, este az egyetemre jártam, Z.-vel jóformán csak éjszaka találkoztunk. Szoba­társam akkor már harmadszor olvasta Druon háromkötetes történelmi regényét, a Vas­királyokat. Éjszakánként a derék királyokról folyt aszó, és Z., aki régésznek készült, s csupán szülői kívánságra iratkozott az orvosi karra, órákon át rajongással tudott beszélni a középkor méltó­ságteljes nemesi eleganciá­járól. Imádta a nyolclovas hintókon száguldó hercegkis­asszonyokat, a kard ki kard párbajok büszkén férfias egy­értelműségét, a főúri lako­mák vad tobzódását. Z., bár nem hitt igazán Istenben, va­lamelyik honi székesegyház­ban tudta csak elképzelni es­küvőjét, hatalmas tömeggel, amely vivátot kiált az ifjú pár láttán. De az esküvővel, úgy tet­szett, Z.-nek még egyelőre várnia kell, az áhított barát­nő a beláthatatlan messzeség ködébe veszett, s lovagunk­nak — rajtam kívül, ha ugyan nem tűnik ez szerénytelen­ségnek — társasága sem akadt. Z.-nek megvetetten idegen (és érthetetlen) ma­radt a szabados egyetemista életforma. Büszkébb és csö­könyösebb volt annál, hogy életközeiből is szemügyre ve­gye ezt a szabadosságot. Ko­nok (már-már mazochista) ci­nizmussal palástolta a ráne­hezedő magányt. Olykor megpróbáltam ki­zökkenteni ebből a tikkasztó tespedésből, holdkóros álmo­dozásból. Éjszakai szórako­zóhelyekre cipeltem, lányok­kal igyekeztem összehozni. Mindhiába. Arisztokratikus merevségét az ital sem ol­dotta, és amíg én elmentem táncolni, Z. egész egyszerűen faképnél hagyta a nőket. Kölyök volt az egyedüli, akit fölhívtam albérletünkbe. Amikor Z.-vel ezt közöltem, s egyben megkértem, szeret­ném, ha majd néhány órára magunkra hagyna minket, az orvostanhallgató hanyag váll­rándítással nyugtázta a dol­got. Érkezésünkkor Z.-t ágyban találtuk, kezében félliteres tearumos üveg. Kölyök nem kért rumot, így datolyával kínáltuk- A datolyát Z. me- netrendszerűen szállította ott­honról. Bár 6 kifejezetten utálta az aszalt, cukrozott gyümölcsöt, a szülei mindig több dobozzal csomagoltak ne­ki. A rumot egy kiadós inf­luenza után én honosítottam meg, s többnyire hajnalba datoly nyúló historikus merengése­ink közben fogyasztgattuk. Aztán ahogy én rákaptam a datolyára, ugyanúgy Z. mat- rózi erényeket csillogtatott meg a rumfogyasztás terén. Z-t elsősorban a háziakra tekintettel kértem meg, hogy tartózkodjék otthon, amikor megérkeztem titkos asszo­nyommal. Szükségem volt az alibire, mivel a házirend sze­rint nőket nem fogadhattunk az albérletben, legfeljebb a kora délutáni órákban, és ta­nulási szándékkal. Telt múlt az idő, a rum el­fogyott, Kölyök is torkig volt már a datolyával, ám Z. je­lét sem adta, hogy távozni kíván. Sőt, egyre inkább fel- villanyozódott, és mintha én ott sem lettem volna, úgy meresztgette a szemét azasz- szonyra. Ha nehezen is, de végre sikerült eszébe juttat­nom, hogy ő tulajdonképpen vacsorázni készült. Amikor Z. szedte a sátorfáját, Kölyök az órájára nézett, és idegesen mondta, hogy most már ne­ki is mennie kell. Dühös voltam, elsősorban Is a félnótás Z.-re, aki, és ez meggyőződésem, mind a mai napig, készakarva cseszte el az időnket. Ugyanakkor saj­náltam is egy kicsit szoba­társamat, hiszen olyasmi tör­tént most vek, amit mégse; a hasem tapasztaltam nála: tet­szett neki a nő! De hát mit volt mit tenni, sajnos az asz- szonyt én akkor már szeret­tem. Tehetetlen mérgem cél­irányos gyűlöletbe ment át, amikor az ajtóban a leskelő- dő házibácsiba botlottunk. Utunkat állta a sunyi kato­likus, és Kölyöktől a sze­mélyi igazolványát kérte. Mondtam neki, hogy meg­nyugodhat, a hölgy nem kur­va, de ha az lenne, akkcrr sem fednénk fel holmi ki­váncsi öregurak előtt a kilé­tét. Kölyök buszra szállt, én pe­dig Líviához siettem, ö még nem volt asszony, így az es­téit sem kellett otthon töl­tenie. Mire hazaértem Z. már ismét az ágyon hevert. Hol voltál, te hülye, kérdezte, amikor matatásomra fölriadt. Hogyhogy hol, méltatlankod­tam, mi közöd hozzá, és ép­pen el akartam küldeni a délutáni viselkedése miatt a francba, amikor hirtelen azt mondta: még sohasem várta­lak annyira.» Z. A Vadász­tanyán vacsorázott, megivott két üveg barna sört, és friss erdei levegőtől kitisztult fej­jel ballagott hazafelé, ami­kor rátámadtak. Ahogy ré­mülten hátrapillantott, a ki­áltásra egy csíkos pizsamás, robosztus férfit látott maga felé rohanni. Végre megfog­talak, te szemét, ordította a férfi, mesélte Z.-, most elkap­talak, te kukkeló strici. Képzelheted, hogy mit érez­tem, folytatta Z., ott fekszem a földre teperve, és egy dra- bális állat azt üvölti a fü­lembe, hogy én vagyok az, aki esténként az ablakuk alatt a lánya és felesége után les- kelődik... Dehát én Z. va­gyok, az orvostanhallgató, da­dogta ijedten a lucskos hó­ban fekvő Z., és egyre bi­zonygatta, hogy ő K.-éknél lakik, ők majd igazolják. A pizsamás férfi hátracsa­vart karral tuszkolta maga előtt az orvostanhallgatót. Biztos voltam benne, hogy itthon leszel, mondta kese­rűen Z., és szétvered annak a marhának a pofáját. De te persze szartál itthon lenni, tette hozzá csalódottan. Z.-t végül is a szomszédban tré- cselő háziak szabadították ki a megalázó fogságból. A történtek után egy hét­tel ajánlott levelet kap­tam, amelyben a házibácsi hivatalos hangnemben tudo­másomra hozta, hogy albér­letemet azonnali hatállyal fel­mondja, s amennyiben még ebben a hónapban elköltözöm, az előre kifizetett bérleti díj arányos részét is hajlandó visszatéríteni. NÓGRÁD — 1966. augusztus 30, szombat 9

Next

/
Thumbnails
Contents