Nógrád, 1986. augusztus (42. évfolyam, 180-204. szám)
1986-08-04 / 182. szám
Menedékkérők Kohl elhatárolta magát a szankciókat követelő jobboldali képviselőktől Helmut Kohl nyugatnémet ban legutóbb végbement vál- gébé tartozik, mert a különle- kancellár kabinetje nevében tozásokra, amelyeknek véle- ges politikai státusú Nyugatelhatárolta magát a CDU/CSU menye szerint része volt Hea- Berlint a megszálló hatalmak kormánykoalíció parlamenti gan elnök és Gorbacsov fótit- igazolják, csoportjának azoktól a jobb- kár levélváltása is. Remény A gazdasági megtorlással oldali képviselőitől. akik a van arra. hogy a felek még való fenyegetőzés politikáját Berlinen, illetve Nyugat-Ber- ebben az évben újra találkoz- elítélte Horst Ehmke profesz- linen át azNSZK-ba is bejutó nak — mondotta. Tanúi lehe- szór, a Német Szo- ázsiai és afrikai menedékkérők tünk az enyhülési és leszere- ciáldemokrata Párt (SPD) problémájának ürügyén az lési politika bizonyos eredmé- parlamenti csoportjának NDK ellen gazdasági szánk- nyeinek, amelyek remélhető- helyettes elnöke és Jürgen ciók elrendelését követelték, leg kedvezően hatnak a két Möllemann, a külügyminiszté- A kancellár a legnagyobb nyu- német állam viszonyára, az ál- rium szabaddemokrata párti gatnémet tévétársaság, az ÁRD lampolgárok kapcsolataira. (FDP) államminisztere is. számára adott nyilatkozatában Ezzel összefüggésben kompro- Ehmke szerint az agresszív kijelentette: az NSZK nem- misszumos készségét, vala- hangok veszélyeztethetik a zetközileg érvényes mint azt hangoztatta, hogy re- két német állam kapcsolataipodásokat kötött az NDK-val, ményei szerint az NDK ve- ban elért eredményeket, amelyeket természetesen meg- zetői megértik ilyen irányú po- Möllemann a Hannoverben tart. Az NSZK szerződéstisz- litikáját. megjelenő Neue Presse című telő ország. Mint emlékezetes, Tévéinterjújával egyidőben újságnak adott interjút. Aláz ADN, az NDK hírügynök- Christian Tomuschat, az ENSZ lásfoglalásában, amelyet a sége a napokban visszautast- nemzetközi jogi bizottságának Német Kommunista Párt tóttá egyes nyugatnémet poli- nyugatnémet tagja a DP A (DKP) sajtószolgálata, a PPA tikusoknak a két német állam hírügynökség munkatársának is ismertetett, hang- jószomszédi viszonyát károsító azt mondta, hogy az NSZK súlyozta: az NSZK érdekei kampányát. a menedékkérőkkel kapcso- számos területen egybeesnek A bonni kormányfő — noha latban nem hivatkozhat nem- az NDK érdekeivel, az együtt- ez alkalommal is valamiféle zetközileg szokásos tranzitel- működést új területekre lehet barátságosabb magatartást járásokra az NDK-val szem- kiterjeszteni. Az államiniszter kért számon az NDK-tól — ben. Utóbbi nem köteles meg- felvetette, hogy Kohl kancellár rámutatott: az alkotmányos akadályozni menedékkérők közvetlenül tárgyalhatna Erich cselekvés ésszerű cselekedete- továbbutazását. Az NDK leg- Honeckerrel, az NSZEP KB két feltételez, nem pedig har- utóbbi nyilatkozatában azt is főtitkárával, véleménye sze- sánv hangoskodást. hangsúlyozta, hogy a Nyugat- rint időszerű a párbeszéd Emlékeztetett az európai és Berlinben menedéket kérők folytatása, a kelet—nyugati kapcsolatok- ügye nem az NDK illetékessé(MTI) Ortega szerződést javasol Daniel Ortega nicaraguai elnök béke- és barátsági szerződés aláírását javasolta az Egyesült Államoknak, s egyben meghívta Reagan elnököt, látogasson el a középamerikai országba. Ortega Chicagóban mondott beszédet szombaton, a fekete bőrű lelkész-politikus, Jesse Jacksön által alapított polgárjogi szervezet központjában. A nicaraguai államfő által vázolt nyolcpontos béketerv elemei a következőik: Nicaragua hajlandó tárgyalásokat kezdeni az Egyesült Államokkal béke- és barátsági szerződés megkötéséről. Ugyancsak hajlandó felújítani a Contadora-csoport keretein belüli megbeszéléseket annak érdekében, hogy szeptember 15-ig megkössék a közép-amerikai békeszerző- lést. Kész arra, hogy dem'li- tarizált övezetet hozzanak létre Közép-Amerikában: a nicaraguai—hondurasi. illetve a nicaraguai—Costa Rica-i határon közös katonai őriáratok végeznék az ellenőrzést. az ENSZ felügyelete alatt. Managua szintén hajlandó tárgyalásokat kezdeni a Vat:kán- nal és a nicaraguai püspö'-i konferenciával az állam és az egyház viszonyának kérdéseiről. elkénzelhetőnek tartja, hogy döntőbírá.skodási fórum létesül a kormány és a püspökök közötti Vitás ügyekben. Megyei nemzetiségi találkozó Bánkon (Folytatás az 1. oldalról) Ság Városi Jogú Nagyközségi Tanácsának elnöke adott át ségi Tanácsának elnöke kö- emléklapokat abból az alka- szöntötte, külön szeretettel a lomból, hogy immár húsz losonci járás és város párt- és éve minden esztendőben meg- állami küldöttségét, Nógrád rendezik a nemzetiségi talál- megye és Rétság nagyközség kozót, amely gazdag programpárt-, állami és társadalmi jaival, színvonalas bemu- szerveinek képviselőit. Jelen tatóival országos hírnévre volt Csongrády Béla, az tett szert. Emléklapot ka- MSZMP Nógrád Megyei Bi- pott: Hajnal Pílné, Rákon- zottságának osztályvezetője. CJ;a( József, Sipos János, Berki Mihály, Nógrád Megye Srámm András, Alt Gyula, Tanácsának elnökhelyettese, gjró Károly, Devcsics Miklós, Shultz megegyezésre számit „Gyors kezdést” ígért a Besszmertnih szovjet külügy- s zeptemberben folytatódó miniszter-helyettessel arra a genfi szovjet—amerikai fegv- megállapodásra jutottak, hogy vérzetkorlátozásd megbeszé- a felek a szeptember 18-án léssorozatra George Shultz, az megnyíló nyolcadik tárgyalási Egyesült Államok külügymi* fordulón kezdettől fogva innisztere. A politikus a Boston Globe című lapnak adott nyilatkozatában elmondta: Alekszandr tenzi-v párbeszédre fognak törekedni a vitás kérdések megoldása érdekében. (MTI) Szaddám Husszein felszólítása Iránhoz i Száddám Husszein iraki el- múljon vissza a nemzetközileg nők szombaton nyílt levelet elismert határokra. intézett az iráni vezetőkhöz, 2. Cseréljék ki az összes felszólítva őket: válasszák in- hadifoglyot, kább a méltányos békét, s 3, Kössenek békeszerződést. szüntessék be a háborút, amely szavatolja az ellenségesamely — mint mondta — biztos pusztulást hoz számukra. Az elnök levelét a bagdadi rádió és televízió ismertette: Szaddám Husszein négy feltételhez kötötte az Irak és Irán közti békét: 1. Mindkét fél telje* mér- r ''kben és feltétel nélkül vokedések beszüntetését, az egy más belügyeibe való be nem avatkozást és egymás politikájának kölcsönös tiszteletben tartását 4. Mindkét fél vállaljon kötelezettséget, hogy elősegíti a biztonságot és a stabilitást a térségben, különösen pedig az Arab-(Perzsa)-öbölben. (MTI) Szerencsés kimenetelű túszügy Pénteken késő esite szeren- egy üzleti megbeszélés ürü- veget ért az utóbbi gyén elmondta, mély ellen- idők legkülönösebb zsaroló saemvet érez a Worms iránt, tú&zakcioja Franciaországban, mert az állítólag koldusbotra A rejtélyes emberrabló 10 juttatta és öngyilkosságba ker- óra tájban szabadon engedte gette az anyját. A bankveze- ifcúszát, Martine Pietri asz- tőt megkötözve az irodájában ezonyt, a Worms bankház hagyta és fegyverrel fenyege- egyik titkárnőjét A tízmillió tőzve magával hurcolta túsz- frankos váltságdíjat a rendőr, nak a titkárnőt. Az általa ség közlése szerint nem kap- megadott név hamis volt, így $a meg. sem az ő, sem anyja kilétét A 37 éves nő egy elegáns, nem sikerült megállapítani. XVI. kerületi ház gondnoké- Az emberrabló nyolc napon hoz kopogtatott be és miután át párizsi rejtekhelyekről adott közölte nevét, a kimerültség- rövid telefonüzeneteket és tői átéltem a karjaiba rogyott, küldött hangszalagokat a nyo JMár a riasztott rendőröknek mozókmak, miként akarja fel mondta el, hogy nyolcnapos venni a tízmillió frankos fogsága alatt egyetlen éjszaka váltságdíjat. Pénteken a sem aludt. Az éjszakát ezután Worms bankház a luxem- • Hotel Dieu kórházban töl- bourgi rádió útján közölte vetette megfigyelés alatt. A je- le, hogy a pénz átadására néztek szerint fizikai bántalmat ve tartja magát korábbi ígé Bem szenvedett. rétéhez, de csak akkor. ha „Játékos vagyok, nem gyil- még a nap folyamán előbb el- kos” — telefonálta a rend- engedi túszát. Ez este 10 óra- őrökmék röviddel este 10 után kor még is történt, de a rend- b zsaroló, akinek kilétét mind- őrök szerint a váltságdíjat eddig nem sikerült felfedni, nem adták át neki. Ugyan- Az. ismeretlen nyolc napja csak a rendőrségtől származó hurcolta magával túszul Pietri kiszivárogtatás szerint már az asszonyt a Worms bankház emberrabló és esetleges cin. széklházából. Mint az egyik kosai nyomában vannak, bankvezetőinek aznap reggel (MTI) 2 NÓGRÁD - 1986. augusztus 4.. hétfő Hirosima — Nagaszaki Nemzetközi békekonferencia Tokióban Az atom- és hidrogénfegyverek elleni harc kérdéseiről hétfőn Hirosimában kezdődő világkonferencia bevezetőjeként kétnapos békeértekezletet rendeztek Tokióban. A japán fővárosban tartott konferencia fő szervezője az atom- és hidrogénfegyverek betiltásáért küzdő japán országos tanács, a Genszuikjo volt, s hasonlóképpen a Genszuikjo szervezd a Hirosimában kezdődő, majd Nagaszakiban folytatódó világkonferenciát is, amelyen harminchárom ország — köztük Magyarország — és tizenkilenc nemzetközi szervezet képviselői vesznek részt. A vasárnap este véget ért kétnapos nemzetközi tanácskozás fő témája a nukleáris háború megakadályozásának és a nukleáris fegyverek teljes betiltásának probléma' köre volt. Hangsúlyozták, hogy mielőbb nemzetközi egyezményre van szükség nukleáris háború megakadályozására, és a nukleáris fegyverek teljes megsemmisítése érdekében. (MTI) Alt Gyula, a Magyarországi Szlovákok Demokratikus Szövetségének titkára, Juhász András, a KISZ Nógrád Megyei Bizottságának első titkára. Kojnok Nándor, a Hazafias Népfront Nógrád Megyei Bizottságának elnöke. Ünnepi beszédet András mondott, aki bevezetőül elismeréssel szólt a rétsági a törekvésekről, amelyek nemzetiségi hagyományaink ápolását, múltunk haladó értékeinek megőrzését fémjelzik. A szlovák, a német és a magyar ajkúak közös célért: a szocializmusért dolgoznak, ennek során egymás kultúráját kői Jankowitschnyilatkoza! Sikert vár a bécsi tárgyalásoktól Az európai biztonságról és együttműködésről ősztől Bécs* ben tartandó találkozónak sikert kell hoznia, hiszen a helsinki folyamat jövőjéről van szó, hangoztatta Peter Jam- kowitseh osztrák külügyminiszter. Jankovitsch szombati rádiónyilatkozatában az osztrák külpolitika egyik központi kérdésének mondotta az enyhülés elősegítését, amelyhez Bécs többek között a szomszédaihoz fűződő jó viszony ápolásával is hozzájárul. A külügyminiszter e vonatkozásban arról beszélt, hogy Ausztria — az atomerőművek biztonságával kapcsolatos, Csehszlovákiával már megkötött egyezmény példájára — hasonló megállapodásokra törekszik többi szomszédjával is. Ausztri a, mint ismeretes, lemondott az atomenergiáról, s az elmúlt hetekben heves összecsapásokra került sor Bécs és Bonn, illetve Bécs és München között a bajororszá' <?i Wackersdorfban énülő nukleáris újrafeldolgozó üzem miatt. Az osztrák kormánv ellenzi az országa határa közelében épülő üzemet, (MTI) Csáti Józsefné, Koczka Béla, Révai Zoltán és Németh Árpád. Művészeti csoportok bemutatójával folytatódott a program. A Düvő gyüttes zenéje után a Nógrád táncegyüttes Juhász »dott ízelítőt rimóci táncokból. majd a berkenyéi német nemzetiségi kórus lépett a vendégszeretetről.”arról *7’"padr,a- ^agy taps köszöntötte a losonci Kokavan táncegyüttes szlovák néptáncokból összeállított műsorát, a rom- hányi Petrás Jánosné énekét, illetve a Gránit menyecskéké rus népdalcsokrát. Leánytáncot, gyerekjátékokat adtak elő a nógrádkövesdi csönösen megbecsülik és gaz- hegedűs tánccsoport tagjai, dagítják — amelyhez jó al- majd a szigetújfalui német kaimat kínálnak az évenkén- nemzetiség táncegyüttes ,.rez- ti nemzetiségi találkozók is gős polkázott”. Délután fellé- A továbbiakban a szónok az pelt: a vanyarci nemzetiségi ifjúság helyzetéről, a KISZ- együttes. a közép-szlovákiai fiatalok szerepéről szólt, ki- Tatrin népi együttes, a cseszt- emelve a közelmúltban meg- vei dalkör, a terényi gyermektartott kongresszus megúju- csoport, a szendehelyi KISZ- lási elképzeléseit. Ezek kö- tánccsoport és német nemzeti- zött szerepel, hogy az ifjúsági ségi kórus, a pibscsevi szlovák mozgalom sajátos politikai asszonykórus, Mrella Péterré, eszközeivel segítse a nemze- az erdőkürti szlovák ének- és tiségi politika érvényesüléséta fiatalok körében. Ezután Gresina István, Réttáncegyüttes. a nézsai nemzetiségi kórus, valamint a Nógrád táncegyüttes. és a A vaslady nemzetközösség Margaret Thatcher brit miniszterelnök-asszonyt nem véletlenül nevezik a „vaslady”-nek. Az utóbbi napok-hetek brit politikája egyértelműen magán viselte Margaret asz- szony jellemzőit, a keménységet, a konokságot és a hajtha- tatlanságot. Irányvonala most már olyannyira népszerűtlen lett, hogy még a királyi udvarból is kiszivárogtak — kiszivárogtattak — olyan véleményeket, amelyek a kormányfő politikáját bírálták. Pedig ezt a brit alkotmány előírásai tiltják, azaz a mindenkori uralkodónak távol keli tartania magát az aktív politizálástól, szerepe mindössze a monarchikus hagyományok ápolásában van. No meg abban, hogy hivatalosan az angol királynő az uralkodója a mintegy ötven tagországot számláló brit nemzetközösségnek. Ez a cím is persze töb- bé-kevésbé formális, hiszen a tagországok túlnyomó többsége teljesen önálló politikát folytat. Mégis a nemzetközösség jövője körül kialakult parázs vita vezetett el a már említett alkotmányos viszályhoz. A kormányfőnek a pretoriai fajüldöző rezsim elleni szankciók kérdésében tanúsított makacs magatartása ugyanis azzal fenyeget, hogy az egykori brit gyarmati birodalomra emlékeztető utolsó intézmény, a nemzetközösség is felbomlik. A tagországok mintegy fele fekete Afrika képviselője, így azután nem meglepő, ha sokan közülük bejelentették: ha egészen rövid időn belül a nemzetközösség — főleg Nagy-Britannia — nem hoz széles körű büntetőszankciókat, Pretoria ellen, úgy kilépnek a szervezetből. Sz pedig egyérA The Washington Post Reagan leveléről A Reagan elnök által ja- amelynek értelmében megosz- vasolt amerikai forgatókönyv tanák egymással a technoló- megvalósulása esetén még giai ismereteket. Ha e két év hét és fél esztendeig nem ke- elteltével nem jönne létre rülne sor az űrfegyverek te- megegyezés, akikor bármelyik lepítésóre — írja vasárnapi félnek jogában állna úgy ha- számában a The Washington tározni, hogy megkezdi sa- Post. A lap amerikai kormány- ját űrhadviselési fegyverrend. zati forrásokból értesült az szerének a telepítését. E dön- elnök július 25-én kelt, Mi- tóséről azonban a telepítés hail Gorbacsovhoz intézete le- megkezdése előtt hat hónapveiének tartalmáról. pal értesítenie kellene a máA korábbi szovjet javasla- sík felet, tokra adott amerikai választ Ugyancsak szerepel Reagan hivatalosan nem ismertették javaslatai között a közepes a közvéleménnyel. A wa- hatótávolságú nukleáris fegy- sh ingtoni lap információi sze- verek „nullára” csökkentése, rint Reagan — több tanács- „globális alapon”, a hagyo- adójának véleményével da- mányos haderők csökkentése, colva — a következőket in- a vegyi fegyverek megsemmi- dítvánvozta. sítése, valamint a nukleáris Az Egyesült Államok még kísérletek teljes .betiltása — öt évig folytatja a kutatáso- ez utóbbi azonban amerikai kát és a kísérleteket az «ne- felfogás szerint csak annak rikai terminológia szerint űr- az útnak a végcélja, lehet, védelminek minősített fegy- mely úton az első lépés a ver rendszerrel. Ha az öt év kísérletek megbízható ellen- eltelte után úgy ítélik meg, őrzésének megteremtése völ. hogy a program megvalósít- na. Az elnök együttműködést ható. akkor az Egyesült Ál- javasolt a Szovjetuniónak az lantoknak és a Szovjetunió- űrkutatásban és az atomerő- nak két éve volna egv olyan művek biztonságának tém.a- megállapodás kidolgozására, körében. (MTI! telműen kiindulópontot jelenthet a további bomlás útján. Az említett államok, de még a tekintélyes India is megmutatták már, hogy nem a levegőbe beszélnek, hiszen az idei, Edinbourghban tartott nemzetközösségi játékok bojkottálása igazi figyelmeztetés volt. Nos, most a vaslady megerősítheti legalább egv-két politikai szegeccsel, az oszlással fenyegető nemzetközösségi építményt, hiszen Londonban tegnap kezdődött meg a közösség mini csúcsértekezlete. Ezen a házigazdán kívül Ausztrália. Kanada, India, Zimbabwe, Zambia és Bahama legmagasabb rangú vezetői vesznek részt, hogy döntsenek végre a fajüldözés utolsó bástyája elleni gazdasági szankciókról. (Ezen országok vettek egyébként részt a nemzetközösség úgynevezett „békéltető missziójának” munkájában, amely azonban a Botha-rendszer merevsége miatt semmilyen eredményt nem tudott felmutatni.) A konferenc;a , nem ígérkezik csendes sétágaloppnak Thatcherek számára, mivel India, Zimbabwe és Zambia aligha fogadják el London szankcióellenes érveléseit. Így alighanem a kormányfő kénytelen lesz változtatni eddigi hajlíthatatlan álláspontján, de nem fog meghallani, azaz valamilyen módon továbbra is időt kíván nyerni. Kérdés, hogy ez a huzavona és makacsság mennyire árt meg jelenleg már amúgyis megcsappant népszerűségének. — Edinbourgban például záptojásokkal és romlott paradicsommal dobálták meg gépkocsiját- Mindenesetre egy friss felmérés adatai szerint ha most tartanánk választásokat. 42 százalékkal az ellenzéki munkáspárt győzne, míg a toryknak mindössze 32 százalék jutna. A kormányfő szerencséjére azonban a legközelebbi választások csak 1988-ban esedékesek a ködös Albionban... Daróczi Lászlé