Nógrád, 1986. augusztus (42. évfolyam, 180-204. szám)

1986-08-02 / 181. szám

Itt a 14-556! Hol a műsor? Ezt kérdezte telefonon Bá­nyász Dezsőné salgótdrjáni ol­vasónk. Mint elmondta a múlt hét péntekén hírlapárusnál vásárolt lapban sem találta meg a heti rádió- és televí- zióműsor-elSzetest, s a pénte­ken a kézbesítőtől kopott pél­dányból is hiányzott az össze­állítás. Megnyugtatjuk: sem a kéz­besítő, sem más nem emelte ki a belső oldalakat az új­ságjából, s ilyen — mint Sze­pesi Vilmosáé, a megyei hír­laposztály vezetője mondta — eddig még nem is fordult elő hasonló panasz a postához nem érkezett. Hogy a műsorelőzetest egyik pénteki számban sem találta meg, annak oka, hogy jú­lius 24-től lapunk csütörtöki számában közöljük a rádió és a tévé következő heti műso­rát. Hatályba lépett a lakásrendelet r Mint .arról lapunkban már hint ad/bunk, a lakáshoz jutás helyi támogatására új rende­letét hozott a Salgótarjáni Városi Tanács. A szélesebb körű támogatást biztosító ren­delet nemcsak az új és nem­csak az O TP -ío rga lom ban el ­adott lakások megvásárlásá­hoz nyújt támogatást a ve­vőknek, hanem egyéb vásár, lási formákban is. A rendelet szerint kedvező visszafizetési feltételekkel nyújtanak az igénylőknek kamatmentes köl­csönt, illetve vissza nem té­rítendő támogatást. A lakáshoz jutás helyi tá nógatásáról szóló tanéesren delet augusztus 1-én lépett ha­tályba. Az érdeklődőik a ren­delet részletes rendelkezéseit megtekinthetik a Salgótarjá­ni Városi Tanács ügyfélszol­gálati irodáján minden mun ikanapon. n városi tanács és az öblösüveggyár i együttműködése • Együttműködési szerződést írt alá pénteken C. Becker Judit, Salgótarján Város Ta­nácsának elnöke és Kazinczi Gyula, a salgótarjáni öblös- üveggyár igazgatója. A meg­állapodás szerint ez év végé­ig — a korábban megkezdett program szerint — befejezik a gyári kolónia szanálását. A dokumentum rögzíti a lakás­építéssel, a képzőművészet tá­mogatásával kapcsolatos kö­zös tevékenységet. Az öblösüveggyár támogat­ja a gyárral szemben egy ABC-áruház mielőbbi megva­lósítását: egyrészt . saját hő­hasznosító kazánnal segíti az energiaellátásit, másrészt tár­sadalmi munkát is felajánlot­tak. A megállapodás kitér ar­ra is, hogy az öblösüveggyár nagymértékben csökkenti a légszennyezést. Naptár 1986. augusztus 2. Szombat Lehel napja A Nap kél 5.22 — nyug­szik 20-19 órakor. A Hold kél 1.28 — nyugszik 18.46 órakor. 1986- augusztus 3. Vasárnap Hermina napja A Nap kél 5.24 — nyug­szik 20.17 órakor. A Hold kél 2.19 t nyugszik 19.32 órakor. Liszt Ferenc emlékére Liszt Ferenc születésének 175. és halálának századik év­fordulójáról megyénk könyv­tárai is megemlékeztek. Több helyen — mint példáiul a Ba­lassi Bálint Megyei Könyv­tárban — rendeztek emlékki­állítást. A bátonyterenyeiek az általános iskolai tanulók­nak szerveztek foglalkozást az évfordulóra, a salgótarjáni városi gyermekkönyvtárban pedig vetélkedő keretében is­merkedtek a gyerekek tegnap világhírű zeneszerzőink életé­vel és munkásságával. Néhol — így Pásztón — könyvkiál­lítással adóztak a nagy mes­ter művészetének. Munkások a szabadtérin A Cooptourist Nógrád megyei kirendeltsége számos gazdálkodó egységnek nyújt segítséget a köz­művelődési programok megter­vezésében, lebonyolításában. E hónap slágere: a Szegedi Sza­badtéri Játékok Jézus Krisztus szupersztár című előadása. A megyei Cooptourist idáig négy — kirándulással, városnézéssel • egy­bekötött — előadásra szervezett utat. Látták már a darabot a NÁÉV és a Nógrádker dolgozói, ma pe­dig a balassagyarmati kábelgyár harmincfős kollektívája, valamint az őrhalmi KISZ-szervezet tizen­öt tagja utazik Szegedre. Börzsöny-napok Üj ABC-áruház nyílt Rétságon Egy hónappal az átadási ha­táridő előtt megnyitották a vásárlók előtt a Börzsöny Áfész rétsági ABC-áruházát. A 21,7 millió forintos költség­gel létrejött üzlet több mint 630 négyzetméter alapterületű, s a már megépült Börzsöny Áruház újabb blokkjaként ve­hették birtokba a vevők. Az építkezés mindössze 13 hónapot vett igénybe, a szé­kesfehérvári Szövteber tervei alapján a Szécsényi II. Rákó­czi Mgtsz építőipari főágazata és a Börzsöny Áfész építő­részlege vállalta a kivitelezést sok más alvállalkozóval kar­öltve. Jelentősen meggyorsí­totta a munkákat az, hogy a KISZ városi jogú nagyközségi bizottsága védnökséget vállalt az építkezés fölött, s a fiata­lok mind az építkezésnél, mind a beüzemelési munkák­nál sok segítséget adtak. Az áruházat egyébként a legmo­dernebb technikai berendezé­sekkel szerelték föl, többek között négy Taylor hűtőkam­rával is. A SZÖVOSZ, a megyei ta­nács, a Nógrád Megyei MÉ­SZÖV, a helyi tanács és az áfész anyagi forrásainak egye­sítésével megépült ABC-áru­ház ötmillió forint értékű nyi­tókészlettel várta vevőit. Az üzlet megnyitásával egyidő- ben kezdődött meg Rétságon a már hagyományos Börzsöny­napok akció, melynek kereté­ben nyolc napon át sok áren­gedményes árut, valamint szocialista áruházi és tőkés­árucseréből származó termé­ket kínálnak a vásárlóknak. PIACI A ran If Termék S.-tarján B. ■gyarmat Pásztó Szécsény Ft Ft Ft Ft tojás 9,20—3 2,30 2,50 2,50 burgonya 6—8 7 8 8 répa. 20—28 20 15 • 20 vöröshagyma 10—20 * 16 — 15 fejes káposzta fi—8 8 10 8 kelkáposzta 30 24 15 20 karalábé 10—14 14 12 11 karfiol 30—40 32 40 — paradicsom 6—16 8—12 11—15 16 paprika 8—30 14—28 15—24 25 tök 5—6 5 10 10 uborka 4—16 7—14 8—12 5—20 zöldbab 20—30 30 — 25 fokhagyma 60—80 90 108 50—90 paraj 40 — — — sóska 40 28 — — zöld tengeri db 1—5 3—5 — — gomba 100 100 — — sárgadinnye 6—10 10 8—10 12 görögdinnye 7—10 8 8—10 10 alma 10—20 10—20 10 10 körte 16—26 12—20 15 25 sárgabarack 30—40 — — — őszibarack 18—30 — 15—25 25—30 szilva 8—30 — 15 10 szőlő 40—80 50—60 50 50 málna 40 — — — ribizli 18—20 16 ' — — egres 16—2Ó — — — héjas dió 50 — — — száraz bab 40—70 50—60 —T 60 savanyú káposzta 25 22 20 — mák 70—90 90 80 90 Mire kíváncsi a kolléga? Az APN hírügynökség fő­szerkesztő-helyettese, Kobaly Rudolf járt tegnap Salgótar­jánban. A magyar nemzetisé­gű szovjet újságírót megye- székhelyi sétája során kér­deztük, mi látogatása célja. — Az Ország-Világ vendé­geként érkeztem Magyaror­szágra, s kértem, egyhetes lá­togatásom során hadd keres­hessem fel Salgótarjánt is. Jól ismerem egyébként Ma­gyarországot, hiszen 1977—81. között az APN budapesti tudó­sítójaként volt alkalmam meg­ismerni, de ide, a nógrádi tá­jakra még nem jutottam el. Sokat olvastam ugyan róla, de az orosz közmondás is úgy tartja: jobb egyszer látni va lamit, mint százszor olvasni róla. Van azonban konkrétabb oka is a látogatásnak. A Fák­lya tizenharmadik számában írtunk Kemerovóról, s az ak­kori anyaggyűjtés során gyak ran szóba került a Nógrád— Kemerovo testvérkapcsolat. — Tehát, írni is fog látoga fásáról. Mit ír meg, tudja-e már, hisz még nincs vége a programnak. — Előbb a pártbizottságon jártam, ahol Csongrády Béla, a megyei apparátus osztály- vezetője és Szalai László, a városi pártbizottság első titká­ra sok mindenről tájékozta­tott, majd a salgótarjáni köz- művelődési intézményeket, a szabadtéri szoborkiállítást néztem meg. Írásomban a vá­ros legutóbbi időkben tapasz­talt fejlődése lesz a középpont­ban, s az itt élő emberek. Kü­lönösen ez utóbbi érdekli az otthoni olvasókat. —v— Hetven éve született Mar­schall László (1916—1949) új­ságíró, a magyar és a nem­zetközi munkásmozgalom ki­váló harcosa. Százkilencvenöt éve szüle­tett Maderspach Károly (1791— 1849) kohómérnök, a róla el­nevezett függőhíd feltalálója. Meleg Várható időjárás az ország: te­rületén ma estig: Marad a fülledt, igen meleg idő. Nyugat felől gyakran, erősen megnövekszik a felhőzet, helyi zápor, zivatar várható. A meg­élénkülő délnyugati szelet ziva­tar idején átmenetileg viharos széllökések kísérik. Legmagasabb nappali hőmér­séklet 27 és 32 fok között alakul. N lőtté nyerőszámai: 11,16,18, 72, 85 Üdültetés a kohászati üzemekben A Salgótarjáni Kohászati Üzemek három vállalati üdü­lőjében — Berekfürdőn, Zsó- riban, Balatonszabadiban —, ezen a nyáron eddig 740 dol­gozó töltötte el szabadságát. Az SKÜ saját üdülőjén kívül, az ország különböző részein elhelyezkedő SZOT-pihenő- helyeken 17 család vakáció­zott. A nagycsaládosok és a gyermeküket egyedül nevelő szülők térítési díjait a szak- szervezeti bizottság vállalta a jóléti alap terhére. így össze­sen több mint 21 ezer forint­tal járult hozzá az üdültetési költségekhez. Augusztusban még hétszáz dolgozóját küldi el pihenni a vállalat. Az utolsó turnusban —, hasonlóan az elsőhöz — a két melegvizes üdülőben 76 nyugdíjas pihen, szintén ingye­nesen. — KÉPZÉSRE, TOVÁBB­KÉPZÉSRE ösztönzik a ter­melőszövetkezet dolgozóit a Cered völgye termelőszövetke­zetben is. Az év első felében háromféle ismeretbővítő és két fajta — a szakmai fejlő­dést szolgáló — tanfolyamot tartottak. A gazdaság négy­száznyolcvan aktív dolgozójá­nak húsz százaléka vett részt ezeken. A termelőszövetkezet a szociális és kulturális alap tíz százalékát fordítja dolgo­zói ismeretének bővítésére. ’’’ — Fővárosi „honfoglalás”­Budapesti kirendeltség nyitá­sa céljából helyiséget vásá­rolt a XIII. kerületben az érsekvadkerti takarékszövetke­zet. Elsősorban betétgyűjtési és kölcsönnyújtási tevékeny­séggel még az idén ősszel megnyitja fővárosi, kirendelt­ségét. — LEBONTJÁK A KERÍ­TÉSEKET Pásztón az egymás­sal szomszédos három iskola és a kollégium között. Az in­tézmények közötti területen közösen használható parkot, benne különböző sportolásra és pihenésre alkalmas létesít­ményeket alakítanak ki. A tervek már elkészültek, a ki­vitelezés az idén megkezdő­dik. — A FRISS, NYÁRI ÍZEK asztalainkra kerülésével meg­nőtt az érdeklődés a szakács- könyvek iránt. A salgótarjá­ni pavilonsori könyvesbolt június—július hónapban több mint ezer darabot értékesí­tett belőlük, negyvenezer fo­rint értékben. Különösen nagy volt a kereslet Horváth Ilo­na receptjei iránt; könyve mind egy szálig elfogyott, A legjövedelmezőbb ágazat A sertéstartás a legjövedel­mezőbb állattenyésztési ága­zat a Litkei Ipoly Termelőszö­vetkezetben. A Mihálygerge közelében található szakosí­tott sertéstelepen évente, mint­egy 5500 hízót nevelnek. Emellett 300—400 vemhes ko­cát adnak el a Pest—Nósrád Megyei Állatforgalmi és Hús­ipari Vállalatnak. A szakem­berek célul tűzték, hogy eb­ben az ötéves tervben, a te- nyészkocák eladásának meny- nyiségét növelik, mert ezért kapják a legtöbb pénzt. I MERKUR jelent! Autósorszámok 1986. augusztus 1. Vosárnap Bánkon: Nemzetiségi találkozó Trabant Lim. H. (Bp.) 590 Trabant Hyc. C. (Bp.) 183 Trabant Lim. (Bp.) 4375 Trabant Lim. (D.) 3607 Trabant Lim. (Gy.) 3359 Trabant Combi (Bp.) 234 Trabant Combi (D.) 127 Trabant Combi (Gy.) 35 Wartburg Stand. (Bp.) 331 Wartburg Stand. (D.) 171 Wartburg Stand, (Gy.) 235 Wartburg Spec. (Bp.) 446 Wartburg Spec. (D.) 26 Wartburg Spec. (Gy.) 760 Wartburg Spec, tolót. (Bp.) 5981 Wartburg Tourist (Bp.) 114 Wartburg T. (Gy.) 121 Wartburg T. (D.) 335 Skoda 105 S (Bp.) 10 708 Skoda 105 S (D.) 8477 Skoda 105 S (Gy.) 8497 Skoda 120 L (Bp.) 21 341 Skoda 120 L. (D.) 12 009 Skoda 120 L (Gy.) 15 290 Skoda 120 GLS (Bp.) 1449 Huszadik alkalommal ren­deznek vasárnap Bánkon nem­zetiségi találkozót, amelyre az ország több részéből is érkez­nek vendégek. A programok sora már szombat este elkez­dődik, amikor is a közép­szlovákiai Tátrán népi együt­tes mutatja be műsorát, majd másnap már a reggeli órák­ban, a tóparti sétányon nép- művészeti vásárosok fogad­ják a nagyközönséget. Térze­nét a szigetújfalui német nemzetiségi együttes ad, ezt követően pedig a felvonulás veszi kezdetét. Ünnepi kö­szöntőt Juhász András, a KISZ Nógrád Megyei Bizott­ságának első titkára mond, majd a művészeti csoportok adnak ízelítőt repertoárjuk­ból. A bemutató után szóra­koztató népi muzsikát hallgat­hatnak a nemzetiségi találkozó résztvevői, majd a Fáklya ne- mezetiségi táncegyüttes zárja a nap programjait. Képünkön a tavalyi nemze­tiségi találkozó egyik emléke­zetes pillanata. MAGYAR NEMZETI BANK HIVATALOS DEVIZA ABFOLY AM AJ Érvényben: 1986. augusztus 2-tól 4-ig. devizanem vétel) eladáe) Art. too Ft-ban Lada 1200 (Bp.) Lada 1200 (D.) 42 714 29 052 Angol font 6559,87 6573,01 Lada 1200 (Gy.) 14 396 Ausztrál d. 2658,67 2663,99 Lada 1300 S (Bp.) 16 849 Belga frank 101,72 101,92 Lada 1300 S (D.) 13 297 Dán korona 558,37 559,49 Lada 1300 S (Gy.) 5612 Finn márka 882,02 883,78 Lada 1500 (Bp.) 14 763 Francia f. 648,21 649,51 Lada 1500 (D.) 10 934 Holland f. 1868,60 1872,34 Lada 1500 (Gy.) 4835 Japán y. (1000) 285,64 286,22 Lada Combi (Bp.) 7467 Kanadai d. 3188,67 3195.05 Lada Combi (D.) 4029 Kuvaiti d. 15210,38 15240*84 Moszkvics (Bp.) 14 363 Norvég k. 594,76 595,96 Polski F. 126 P. (P,p.) 28 003 NSZK-márka 2106,44 2110,66 Polski F. 136 P. (Gy.) 9570 Olasz 1. (1000) 30,66 30,72 FSO (Polski F.) 1500 5410 Osztrák s. 299,40 300,00 Dacia Lim. (Bp.) 41 995 Portugál e. 30,02 30,08 Dacia Lim. (D.) 23 664 Spanyol p. 32,50 32,56 Dacia Lim. (Gy.) 10 Svájci f. 2625,98 2631,24 Dacia Combi (Bp.) 227 Svéd korona 631,38 632,64 Dacia Combi (D.) 183 Tr. és Cl. rubel 2797,20 2802,80 Dacia Combi (Gy.) 222 USA-doilár 4400,37 4409,17 Zastava (Bp.) 13 183 ECU (Közös P.) 4451,55 4460,47 M Ünnepi program a Centrum Áruházban Augusztus elsején, tegnap üzletben tetőtől talpig felöl- volt pontosan harminc éve, töztették. hogy a salgótarjáni Centrum Az élelmiszerosztályon dél- Áruhaz (akkori névén Állami előtt és délután melegszend- Aruhaz) megnyitotta kapuit a vics-krémmel megkent fala- vasarlok előtt. A kerek evfor- tokát kóstolhattak a vásárlók, dulo jegyeben egesz nap ün- a városi-megyei művelődési népi programokat ajánlott a központ csütörtökön megnyílt ház a vevőknek. Reggel fel ki- belső udvarán pedig divatbe- lenckor az első harminc va- mutatót tartott a Centrum ?arlot ,eg^:fgy SZal u Áruház. Mindezen túl a nap köszöntöttek az áruház KISZ- során mintegy egymintó fo­es^- ...............rint értékű árut kínáltak a 3 Syarmekruhazati vevőknek harminc százalékkal szakboltban üdvözöltek a olcsóbban. Képünkön: Melyi- Centrum-bebit, az otesztendos két válasszam? Nagy a Cent- Turcsany Katalint, aki az rum-bébi gondja, de még na- aruhaz 25 eves jubileumának gyobb az öröme napján elsőként született Sal­gótarjánban. A kislányt az (Bencze Péter felvétele) ■ NOGRAD, a Magyar Szocialista Munkáspárt Nógrád Megye) Bizottságáé« a Nógrád Megyei Tanács lapja. Beszerkesztő: VINCZB ISTVANNE. Szerkesztőség: Salgótarján, Palóca Imre tét- 4. Teletöm 10-9TÍ. Főszerkesztő: U-504. Sportrovat: 14-596. Kiadja a Nógrád Megyei Lapkiadó Vállalat. Felelős kiadó: BÁLINT TAMAS, a Nógrád Megyei Lapkiadó Vállalat igazgatója. Kiadóhivatal: Salgótarján, Palóca Imre tél 4. Telefon: 12-542. Telex: 229 109. Irányítószám: 3101. Terjeszti a Magyar Posta. Előfizethető: bármely hfrlapkézbesitö postahivatalnál, a hírlapkézbesítőknél, a Posta hírlapüzleteiben és a Hirlapelöfizetésí és Lap- Itlátási Irodánál (HELIR) Budapest, V., József nádor tér 1. 1900 közvetlenül vagy postautalványon, valamint átutalással a BELÍR 215—96162 pénzforgalmi jelzőszámra. Előfizetési díj egy hónapra; 49 forint, negyedévre! 129 forint, egy évre: 516 forint. Előállítja: a Nógrád Megyéi Nyomdaipari Vállalat, 9101 Salgótarján, Palócz Imre tér 1. Pf.S 96. Felelős vezető: KELEMEN GÁBOR igazgató, HU ISSN 0133-1556.

Next

/
Thumbnails
Contents