Nógrád, 1986. augusztus (42. évfolyam, 180-204. szám)
1986-08-23 / 198. szám
Móta Ferenc Földhözragadt János története Igenis, egyszerűen csak Földhözragadt János. Ez nem olyan szép név ugyan, mint a Gomborrú Habók Fügedi vagy a Laskafülű Csonka Keserű, de azért őróla is igen szép történetet tudok. Érdemes azt följegyezni a kéménybe karommal. Földhözragadt János nem volt mindig földhöz ragadt ember, de mindig szeretett volna az lenni. Ez már vérében volt a hetedik öregapja (:a, akit talán a Dózsa György idejében verteik agyon, mint földigónylőt. , Ez a János nyilván sohase hallott Dózsa Györgyről, se a hetedik őregapjáról, de azt meg bizonyosan nem tudta, hogy minek hívtáik a dédapját. A Jánosoknak nincsen családfájuk, és ha volna, akkor kapanyelet csinálnának belőle, hogy ne kelljen azt is pénzen venni. A Jánosok családi hagyományai csak addig tartanak, ameddig az akácfa kereszt kilátszik a temetőben a gaz közül. Mikor aztán az akácfa kereszt elkorhad, e keveredik a homokba az ősök emlékezete is, és többet a kakas se kukorít utánuk. Pipacs lesz belőlük és szarka- láb meg keserű lapu és búzavirág, ég mikor a Jánosok kis maszatos kölykei azt játsz- szák, hogy „sör-e, bor-e, pálinka-e?” és összerágják a keserű pipacsbimbót, akkor egész bizonyosan nem jut nekik eszükbe, hogy ők mosit a tulajdon őseikből élnek. És mégis úgy kell lenni, hogy a sehol föl nem jegyzett emlékezetű Jánosok, akiket ezer esztendő alatt megevett a magyar föld, ezekkel az Istenkéz vetett* vadvirágokkal üzengetnek föl a mindenkori Jánosoknak valamit, ami beleeszi magát a csontjukba, a vénsejtjeikbe, és amit a tudósok és a költők úgy hívnak, hogy: földélhség. A püileker- gető gyereknek üzennek a papsajtvirággal, a suhanenak a szagos bükköny piros csokrával, a kicserzett tenyerű, lehajtott fejű Jánosoknak a búzakalásszal. 0, azért nem kell kiszántatni és bíróság elé állítani a reves csontokat, hiszen nincsen az ő üzenetükben semmi bujtogatás! Csak valami törvény ,van benne, valami nagyon ősi törvény, ami egyidős a teremtéssel, s amit végrehajt a pók, mikor magának szövi a hálót, a madár, mikor magának rakja a fészkét, s a mókus, mikor magénak takarítja be a bükkma- got. De tudnivaló, hogy ezek oktalan állatok, s nincsenek olyan okos berendezéseik, mint az emberi társadalomnak, amely tudott maigának más törvényeket csinálni, mint az erdei és mezei vadaké. Attól se kell félni, hogy a Jánosoknak _ valami rossz szándékuk volna, és desitru- éJni akarnák az emberi törvényeket az ősi törvényekért, ó, dehogy! A Jánosok nem tudnak latinul, és az ősi törvény alszik a lelkűkben, mint a tejútban a fény. Ha néha csillámot vetne is, a Jánosok rászorítják a nehéz tenyerüket, mert tudják, hogy mindennek úgy kell lenni, ahogy van, és hogy minden a jó Isten rendelése. A mi Jánosunk sem csinált soha semmiféle ribilliót. Azok közül a békességes Jánosok közül való, aki mikor elvitték embert ölni, ás a lengyel fényárén hasra fekve várta a halált, a srapnelek csipogása közben belemairkolt a föltárt földbe, szétmorzsolta, a szagát beszívta, a nyelve hegyére vette, és hátraszólit a tisztjének: — Hadnagy úr, ez ám $ föld! Nem tetté hozzá, hogy „hej, ha nekem ilyen volna!” Pedig egy kis pálinka is tüzelt benne, mert kellett a sturm- hoz a szíverősítő, de még attól se. gondolt olyan bolondságot, hogy őneki tulajdon földje legyen valaha. Hanem aztán, mikor öt esztendő múlva az ő falujukban is kidobolitáik, hogy földosztás lesz, akkor ő is fölment» a községházára az urakhoz, hogy neki is írjanak földet. — Hát aztán mennyi földet igényel kend? — kérdezték tőle. Mikor János azit mondta, hogy két holdat, a jegyző úr is rábóliintott meg a városból való nagyságos bíró úr is. De a környékbeli uraságok is ott toporogtak, s azok elkezdtek morgolódni. A többinek egy hold is elég volt, minek kellene neki kettő? János sokkal jobban megijedt, mint mikor a gépfegyverek kotyoglak. Alig tudta elmotyogni, hogy hány szájat kell annak a két holdnak jóllakatni. ö meg az asszony kettő; meg g négy gyerek, az hat; a tehetetlen aipját, anyját Is ő tartja, az nyolc; de kilencediknek még az öreg szüle is . ott van, a feíeség* nagyanyja. — Vén ebre már kár a korpa — mondta egy különösen mérges' üfasóg, 'ami olyan szép 'közmondás, hogy mindenkinek el kellett rá magát nevetni. János is mosolygott, mint a dézsmabárány, és szeretett volna azzal a közmondással válaszolni, hogy „aki pedig nem akar megvénülmi, akasz- sza föl magát”. De a jegyző úr közbeszólt, hogy Jánosi mindig derék ember volt, a komenistákhoz se állt be, s erre a bíró űr, az Isten áldja meg érte, megítélte Jánosnak a két hold földet. Így lett Föildnélküli Jánosból Földbirtokos János az idei tavaszra. Igaz, hogy a földecskénék egyik sarka tocsoigós csincsés volt, ahol csak pióca termett, aztán egy kis vakszik is holt- tetemkedett rajta, amibe nem lehet mást vetni, csak bukfencet — de azért János soha olyan vidáman nem néz- degélt a viliágba, mint az idei tavaszon. Hét nemzedék el- fénytelenedett szemének a ragyogása tért vissza a tekintetébe, amikor körülihordozta a maga földjén. Ha János alanyi költő lett volna, ódá- yal szentelte volna meg ezt a pillanatot, így azonban csak a Mitvisz kutyáit rúgta lágyé- kom, miikor az előre akart szaladni, hazatérőben a birtok föltekintéséből. — Hahó, azt hiszed, majd ezután is te mégy előre? Majd csak utánam. Mitvisz, utánam! Ezután már így lesz. Persze, már akkor megkésett János a szántással, mikor így átvette az impériumát a két holdon, és különben sem volt se igája, se vetőmagja, se semmije az égvilágon. De másít már voüt becsülete, és arra kapott interes pénzt. Ebből ledugga- tott a földecskébe egy kis krumplit, babot, paprikát, paradicsomot. mit. Csupa nem nagy munkájú palántát, amivel az asszony meg a gyerekek is el tudnak piszfnogni. ö maga, János, ezután napszámba adja a maga erejét, mint eddig, s olyankor megint előtte leffeahet a Mitvisz. Csak egy-két esztendeig, míg a gyerekek ember- munkára valóvá serdülnék. Péter-Pálkor fogta is a kapát János, és elindult részt keresni, más célszerű szegény ember módjára. Tíz-itizenkét nagy uradalom a környéken. ötezer holdasok, tízezer holdasok, s Jánost mindenütt kedvelték az/ ispán urak. mert tudták róla, hogy jó dolgos, és az erkölcseiben sincs kivetnivaló. — Kell-e a munkás, uram? — köszönt be János az első majorba. Az volt a válasz,' hogy a munkás. igen, de aki maga is gazda, az csak menjen a maga földjére. Ez az uraság parancsa, így adta ki még az ősszel a földosztáskor. És ahová beköszönt Jánoa, mindenütt ázzál fogadták: — Hja, bend az a híres? Kendnek kellett a két hold föld? No hét, menjen bend dolgára és ne vegye el a keresetet a szegény embertől. És igy maradt Jánog az idei nyáron rész nélkül, és így nárh kéllett* az idei'őSÉtön sehol se k akari ca törőn'ek, se cirokváigónak, se rópaszedő- nek. Nem használt se imádkozás, se káromkodás, hiába kínálkozott fűnek-fának, hiába kérdezte, hogy miit eszik ő kilencedmagával a télen, mirfdenütt azzal fizették ki: — Egye meg kend a földjét! _ Mire a földjén elhervadt a var junták is, akkorra János belátta, »hogy nagyot vétett. Nem tudni ugyan, hogy mi ellen, mert törvény adta neki a földet, a nevét is tudja, birtokreformtörvény a neve — de hát minek már azt keresni? Jó keresztény létére szén ja-bán ja bűnét, jóvá is akarja tenni. A múlt héten fölment a községházára, és bejelentette a jegyző úrnak, hogy vissza akarja adni a két hold földet. — Sok baj van kendtekkell, János — tolta föl a jegyző a homlokára a pápaszemet. János megfogadta, hogy soha többet az életben nem lesz vele baj, csak még most az egyszer szabadítsák meg az urak a földtől. De minden okvetet,Vn. mert .6 másképp kénytelen lesz agvonvemi az • egész család iát. és kilenced- macával beletemetkezmi a földbe, hogy egy kis hasznot lásson belőle.' ■ „Szinyei Mens« Pál’ munkássága a magyar mű* vészettörténet egyik legna* gyobb csodája, egyszer s mind azonban fájdalmas és titokteli rejtély, amelynek feltárása a mai napig egyetlen művészettörténésznek sem sikerült megnyugtatóan. Szinyei Merse főműve a Majális —, bár soha nem érte el a megérdemelt nemzetközi elismerést — kétségtelenül a XIX. századi festészet főművei közé tartozik, emiatt alkotója a legnagyobb figyelemre tarthat jogot...” írja Végvári Lajos,* a Képző- művészeti Kiadónál most megjelent album előszavában, , ■* ■ • - «*• Album A szerző személyében a korszak kiváló Ismerője vállalkozott arra, hogy írásával is segítse Szinyeit a ■ megérdemelt elismeréshez juttatni. Végvári műve kiváló összefoglalása annak, ami a ma emberét Szinyedvel kapcsolatban érdekelheti. A kötet képelemzései gazdagítják művészettörténetírásainkat' Újszerű megoldás, hogy a sterző egy-egv fontosabb kép köré rendezi a monográfia fejezeteit és ezzel a műalkotásokra koncentrálja a figyelmet. Ezt g zinyeiről 1 célt szolgálja a 32 oldalnyi (29 reprodukció) színes képanyag is. Természetes, hogy fő helyet kaptak az életmű legismertebb, legnépszerűbb alkotásai, de csak emellett találunk olyan munkákat Is — és ez a kötetnek külön érdeme —, amelyek színesben és az album nagy formátumú méretében még soha sem voltak publikálva. Az album közli a fontosabb művek katalógusát. A Képzőművészeti Kiadó „Nagy magyar mesterek” sorozatában megjelent id. Önarckép Ladányi Imre kiállítása a Magyar Nemzeti Galériában I smét egy külföldön élő nem hazafelé, hanem egyen*- a Contemporary Arts Galíle- magyar festőművész ki- sem Amerikába, az Egyesült rynek, a kortárs művészeiket állítását láthatjuk, még- Államokba vezetett. Azóta is bemutató teremnek, pedig a Magyar Nemzeti Ga- New Yorkban él. A doktori A hatvanhat éves festőmű- lériában augusztus 24-dg. sztetoszkópot régesrégen le- vész amerikai kiállításai után Ladányi Imre 1920-ban szü- tette, már tanulmányai ide- most szülőhazájában is a kötetett Kecskeméten, s a Páz- jén is a rajz, a kép érdekel- zönség elé lép olajképeivel, mány Péter Tudomámyegye- te. Egy ideig ugyan még foly- kollázsaival, grafikáival, tem orvosi fakultására járt. tatta mesterségét, de már ké- Útja a realista ábrázolás- Berlinbe ment, hogy frissen pe jelent meg egy New York-i tói az absztrakt felé vezetett, végzett doktorként továbbké- lapban, dicsérő kritikáikat ka- Ízelítőül, íme, néhány képe. pezze magát. Berlinből útja pott, s állandó kiállítója lett Festő és modell Hangos Piruett ] (Hauer Lajos felvételei) PETRÖCZI ÉVA: ARS POETICA Verseim színhez szín, szó-ikebanák: vonalhoz vonal — egy nyílástól hullásig érthetőbbé rendezett világ megszámlált percei. Reménykedő rakosgatds. NKWKVV^\\\\\\VMS Markő, Paál László, Med- nyánszky, Lotz, Székely Bertalan, Than Mór, Munkácsy Mihály, Barabás Miklós, Or- lai Petrich Soma, Brocky Károly munkássága után méltóan képviseli a most megjelent tizenegyedik kötet Szinyei munkásságát és hozzájárul a magyar művészet nagy mesterének népszerűsítéséhez. Csak dicsérni tehet a kiadót, amiért ezt az albumot idegen nvelvű összefoglalókkal és képjegyzékkel látta el. Az eszperantó nyelvű mellékletekkel is — az eszperantó 100 éves jubileumának tisztelegve — a megérdemelt világsikerhez kívánja juttatni Szinyeit. __ CSEL ENY1 ISTVÁN GÁBOR: TÜKRÖT Este az utca elindul feléd, eléd teríti futószőnyegét. Házak, mint kiket kíváncsiság furdal, merednek rád fürkésző ablakukkal. A neonfényék — sarki őrtüzek, a fák — rádomló védőöltözet, s az arcok: hangulatváltásaid; a gőg, a félsz; a számítás, a hit. Rájössz, hogy minden te magad vagy: mindenben tükröt tartasz önmagadnak. SZEPESI JÓZSEF; Miért miért nem Attántorogtam a napot, áljózan új keserv kísért s ős — sejtés tudtam: meghalok, elejt a gyilkos, orv MIÉRT. Szerettem volna félni (kínzott a hóhér NEMTUDOM) s heves „szívmegnemérti” vágy égett bennem e napon. Akartam látni, érteni — hajszolt a rabló értelem; agyamban döngtek léptei, átgázolt méla véremen s túlillant rendre könnyedén, kacagva balgaságomon. " Miért, miért nem — ekkor én nevettem, sírtam? — nem tudom..: /
