Nógrád, 1986. augusztus (42. évfolyam, 180-204. szám)

1986-08-16 / 193. szám

A PUSKIN MŰZEU REM EKMŰYEI A Kropotkinszkaja metró­állomásról kilépve nem ne­héz rátalálni Moszkvában a Volhonka utcában álló Pus­kin Szépművészeti Múzeum­ra. Nemcsak azért, mert a jón oszlopsorral pompázó, neoklasszikus stílusú épület impozáns méreteivel is uralja a környéket, hanem azért is, mert bejárata előtt télen, nyáron jóformán folyamato­san hosszú sor kígyózik. Méltán, hiszen a leningrádi Ermitázs után ez a Szovjet­unió második legnagyobb, külföldi festőket bemutató képtára. Világviszonylatban is a legnagyobb ilyen jellegű múzeumok közé tartozik, gazdagsága vetekszik a leg­híresebb képtárakéval. A múzeumot Ivan Cvetajev, a moszkvai egyetem profesz­srora (a híres költőnő, Ma­rina Cvetajeva apja) kezde­ményezésére alapították, s 1912-ben nyitották meg. Ter­vezője Roman Klein volt. Napjainkban a múzeum több mint félmillió festményt, szobrot, grafikát és érmét őriz az ókori Kelet, az antik világ és Nyugat-Európa mű­vészeti korszakaiból. A mú­zeum képtárában az ősi Ba­bilon, Bizánc, Egyiptom, Ró­ma, Athén mestereinek mű­vein kívül a reneszánsztól napjainkig a legnagyobb al­kotók műveivel találkozhat az érdeklődő, a modern eu­rópai és amerikai mestere­kig. Puskin nevét 1937-ben vette föl a múzeum. A képzőművészeti kiadó hosszú évek óta gondot for­dít arra, hogy a világ nagy múzeumait és képtárait be­mutassa a magyar olvasó- közönségnek Ezek az albu­mok reprezeptatív válogatá- *okat tartalmaznak, s köny­vészettleg is igen magas szín­vonalúak. Eleganciájuk mél­tó a bemutatott gyűjtemény­hez, a reprodukciók kitűnő­ek, tartalmi gazdagságuk le­bilincselő. Ez jellemzi a ki­adó legújabb kötetét is, amely A Puskin Múzeum remek­művei címmel a közelmúlt­ban látott napvilágot. Az intézményt, illetve an­nak képzőművészeti, gyűjte­ményét Irina Antonova mu­tatja be, aki az album ké­peit is válogatta A fotókat Eduard Steinert készítette. Az angol kiadás eredeti cí­me: Masterpieces from the Fuskin Museum of fine Arts Moscow. Fordította Pap Ju­dit. A múzeum, amely 1982­ben ünnepelte fennállásának 70. évfordulóját, legfonto­sabb része kétségkívül a vi­lághírű képtár. Ennek gaz­dagságát érzékeltetni e rövid jegyzeten belül úgyszólván lehetetlen. Ezért csak utalunk arra, hogy például a bizánci ikonok, továbbá Boticelli, Cranach, Rembrandt, Pous- s n, Watteau, Tiepolo, David, Corot, Monet, Renoir, Cé­zanne, Matisse és más mes­terek remekei várják itt a látogatókat a XV. századtól, egészen napjainkig. Irina An­tonova külön is utal az egyip­tomi régiségek gyűjtemé­nyére. ezen belül a Fajjum- portrékra, amelyet szintén számon tartanak mindenütt a világon. Ugyancsak kuriozi­tásnak számít a gipszmáso- lat-gyüjtemény, amely a ma­ga nemében a legteljesebb az egész világon. Irina Antonova ezzel kap­csolatban megjegyzi: „Az 1912-es kiállítás legjelentő­sebb darabjai az antik re­mekművek másolatai voltak. A nyugat-európai művészetet a kora középkortól a rene­szánszig szintén szobormáso­latokon mutatták be. Cveta­jev gipszmásolatokat rendéit Párizsban, Londonban, Ber­linben, Nápolyban és más vá­rosok múzeumaiban őrzött eredeti szobrokról. A máso­latok bemutatásával a szép- művészeti múzeum azt a célt szolgálta, hogy az emberek megismerkedjenek a művé­szet klasszikus korszakaival. A múzeum, fennállásának el­ső éveiben, még csak kevés eredeti művészeti alkotással dicsekedhetett, de közöttük néhány igen értékes is akadt: például görög vázák, a vi­lághírű egyiptomi régiség­gyűjtemény, és néhány val­lásos tárgyú olasz festmény a XIII. századtól a XIX. szá­zadig.” A továbbiakban a ta­nulmány szerzője részletesen njomon követi a gyűjtemé­nyek kialakulásának útját A múzeum történetében kétség- k vül korszakos jelentőségű fejlődés indult meg a nagy októberi szocialista forrada­lom után, mind a gyűjtemé­nyek gyarapításában, mind pedig a művészeti értékek­nek a legszélesebb rétegek számára hozzáférhetővé té­telében. Mindezek következ­tében legalapvetőbben a kép­tár változott meg. Példátla­nul nagyarányú gyűjtési- és szervezési tevékenység folyt a forradalom utáni évtize­dekben. Lehetővé vált, hogy az államosított magángyűj­teményeket és a más múzeu­mokban őrzött kollekciókat újra szétosszák és ésszerűen csoportosítsák. Így válhatott a Puskin Múzeum képtára a. világ egyik legértékesebb gyűjteményévé. Napjainkban a múzeum nemcsak saját gyűjteményei­ről, hanem kiállításairól is hírnevet szerzett magának. Évente rendeznek olyan idő­szaki kiállításokat is, ame­lyeket más szovjet múzeu­mok, illetve a világ leghíre­sebb művészeti gyűjtemé­nyeinek remekműveiből állí­tanak össze. így például ta­lálkozhattak az érdeklődők a drezdai képtár, a Louvre, a New York-i Metropolitan Museum, a kairói múzeum, a firenzei nemzeti múzeum, a leningrádi Ermitázs, a Bri­tish Museum, továbbá Auszt­rália, Bulgária, Magyaror­szág, Hollandia, Mexikó, Nyugat-Németország és Japán múzeumainak műkincseivel is az elmúlt évtizedek során. A múzeum cserébe elküldi műkincseit a Szovjetunió más nagyvárosaiba és külföldre. Kiállításai így már vala­mennyi kontinensen látható­ak voltak. Ma a legfontosabb feladat­nak a kortárs művészeti gyűjtemény gyarapítását tartják. A Puskin Szépmű­vészeti Múzeumot évente több mint félmillióan látogat­ják. A jelen album repre­zentatív válogatást nyújt a múzeum hatalmas anyagából. Ez 93 színes reprodukciót tartalmaz a legismertebb művekből. A műtárgyak fo­tóit tájékoztató szöveg kísé­ri, amely az alkotások jobb megértéséhez segíti hozzá az olvasót. (Kép .őmüvészeti Kiadó, Budapest, 1986) (T. E.) H at ágy volt egy szobá­ban, emeletesek. öt délelőtt vitték «1 ott­honról, váratlanul, pedig Any­jának azt mondták, előbb ér­tesítést kap, mikor kell men­nie. A rendőrök azt mondták, Itt a papír, hozták magukkal. S ők éppen akkor érkeztek haza a kórházból, ahová ma­gával vitte Anyja. A vele tör­tént legutóbbi dolgok miatt ideggyógyászati kezelésre szo­rult. Akkor is injekcióra kel­lett mennie. Esett az eső reggel óta, s nekik, kettőjüknek csak egy rozoga levélmintás ernyőjük volt, olyan, amilyet össze­lehet csukni egészen kicsire. — Nem tudok bánni én már ezzel az ernyővel, fiam, majd te kezeled, jó? — mondta ne­ki Anyja indulás előtt, és ő küzdött azzal a rossz szerke­zettel, mielőtt kiléptek volna a házból, aztán külön attrak­ció volt buszra szállás előtt összecsukni megint. Lelkiis- meret-furdalást érzett, ami­ért miatta kell injekcióra járni Anyjának, azért igye­kezett mindenben a kedvébe járni, örült, hogy ülőhelyet talált magának, ezalatt ő há­tul kapaszkodott, hóna alatt a kivéndhedt ernyővel. Egy ajtó melletti alsó ágyat mutattak: az az övé. Nyelt, egyet, mert újabb csalódás volt. Ha már ilyen helyen kell aludnia öt idegen fiúval, legalább egy felső ágyat ka­pott volna. A kórházban Anyja előbb neki vett szendvipset, meg süteményt, hátha sokáig kell várniuk, és ha megéhezik, le­gyen mit ennie, ö azt mond­ta, nem éhes. Akkor bemen­tek abba a váróterembe, ahonnan beszólították a be­tegeket, leültek egymás mel­lé két síkos műanyag székre, és nézték a többieket. Ö azt hitte, mindenki injekcióra vár, de Anyja suttogva meg­magyarázta, hogy vannak, akikkel csak beszélgetnek, mások rheg. akik pizsamában és fürdőköpenyben mász­kálnak cél nélkül erre-arra, Itt is alusznak. Ök nem me­hetnek haza. . ~ ■ — Fájni fog? -- kérdezte 0. — Mi? — Az injekció. — Hát, Gyurika — mos©» lyodott el Anyja szomorká­sán, — tízéves múltál, és még mindig ilyen gyáva vagy? Azt a kis szúrást min­denkinek ki kell bírni. — És sokáig leszel bent? — Dehogy, az csak egy perc! És tényleg, nem tartott so­káig. — Most megnézzük, mikor megy hazafelé busz — mond­lett volna ereje mulatni raj­ta. Lehet, hogy az az injek­ció is fáj neki, csak nem akarja mondani. S akkor jött egy fehér Lé­da, éppen szemben velük. Anyja mindjárt felderült, és úgy integetett ^ szétmállott szendvicsével, mint valami forgalmista az állomáson. A Lada megállt, és felvette őket. Ismerős ült benne. — Milyen szerencse — mondja Anyja a városban, ahol kiszálltak —, még so­káig kellett volna a buszra- várnunk. — Akkor tüntette Bán Zsuzsa: Biciklicsengő ta kifelé menet Anyja —, múltkor gyalog hazamentem innen, de nincsen járda sok helyen, és tudod, milyen rossz, azok a nagy autók el­süvítenek az ember mellett, majdnem elvitt a szelük. — A kamionok. — Igen, azok a legrosszab­bak, meg a teherautók. Kisilabizálták, hogy csak húsz perc múlva indul busz. — Legalább jó idő volna, — borzongott meg Anyja —, akkor elsétálgatnánk és néze­lődnénk. Megnézték, mi van a zacs­kóban, amit a büfében vet­tek reggel, s úgy döntöttek, a kenőmájas szendvicset Anyja, a két süteményt Gyurika eszi meg. A hűvös, esőpermetes délelőttben behúzott nyakkal járkáltak, nézték a nedves, didergő bokrokat, és ő arra gondolt, jó lenne valami vi­dámat mesélni, hogy jóked­vük legyen, de nem jutott eszébe semmi. Anyja kezében kittiremkedett a kenőmájasa zsemle közül, és amúgy mu­latságos lett volna, mint egy vicdes filmben, ahogyan meg­próbálta az újjával, szájával helyreigazítani, de most sem el az utolsó falat szendvicset a szájában, és mintha egy kicsit derűsebb lett volna a tekintete. Hazafelé még vettek a já­tékboltban egy olyan rajzo­lótáblát, amin egy húzással el lehetett törölni minden vo­nalat, és újra kezdeni. — Úgyis rossz idő van — mondja Anyja —, míg én fő­zök, meg kitakarítok, te raj­zol gatsz majd. És tényleg, minden olyan nyugalmas és szép volt. Azt gondolták, később bekapcsol­ják a tévét, azt nézik, meg beszélgetnek. És akkor jöttek a rendőrök. Ö éppen az új rajzolótáb­lát próbálta ki, gondolta, rajzol valami humoros képet Anyjának, az meg örül neki, amikor a kutya ugatni kez­dett, és jöttek a rendőrök. — Most azonnal elviszik? — hallotta Anyja hangját a konyhából —, de hiszen arról volt szó, először értesítenek róla, mikor kell mennie. Neki összeszorult a szíve, és letette a rajzolótáblát maga mellé a heverőre. Csak ösz- szefüggéstelenül > hallotta, Anyja sírós hangját, ahogyan tiltakozott. Aztán mégis alá­írta a papírt, amit szerinte előző nap la kézbesíthettek volna, és agyik rendőr azt mondta, vegye fel a kabátját. Már, hogy ő. Anyja akkor odasietett hoz­zá, ő lehajtott fejjel kapcsol­gatta be a farmerdzsekije patentjeit. — Szerbusz, kisfiam —, mondta Anyja sírva —, hol­nap meglátogatlak, éz ne csi­nálj többet semmi rosszat, mert látod, milyen nagy zűr lesz belőle... Érezte az arcán Anyja könnyeit, és kiment a házból a rendőrökkel. Azóta olyan, mint egy tárgy. Beültették az autóba, elvitték, átadták, ott felvet­ték. Fürdött, pizsamát és fürdőköpenyt kapott, ebé­delt. Ismeretlen gyerekek nézték, de nem szóltak hozzá. Délután valami csoportos játék folyt egy teremben, de ő kívülmaradt. Egy fiú szánt- szándékkal erősen rálépett a - lábára, de ő csak ült lehajtott fejjel, fel sem szisszent. Azt mondták, ideiglenes ál­lami gondozás. Anyja nem tudott vigyázni rá. Dolgo­zott. Nem tudta egész nap ellenőrizni, mit csinál. Este sokáig sírt a paplan alatt. Aztán elaludt. Kicsire kuporodva, a jobb oldalán, ahogyan otthon is szokott. Tudta, mindez azért van, hogy megtanítsák: nem sza­bad biciklit lopni. Anyja azt mondta, nincs pénze, rá, de ha jól tanul, jö­vőre vesz, mindenképpen. Most nincs pénze rá. Nem szabad biciklit lop­ni. És semmit, soha! Álmában elernyedt a teste, álmában otthon volt megint,' a szobájában, saját ágyában. És egyszercsak mintha bicik­licsengőt hallott volna szólni. Többször is, mintha hívná. S akkor azt gondolta, már el­múlt ez az év, ő jól tanult, és Anyja megvette neki a bicik­lit. Felnevetett* hangosan. Hajnalodott már. Valaki felneszeit a nevetésre, és nyugtalanul megfordult az ágyában. FODOR ANDRÁS: Akkor éjjel... Nem erőltetném jelképpé, de olyan volt akkor éjjel, ahogy az állomás peronján búcsuzkodón megálltam két más-másfele induló barátom közt. Felettünk tejszínű, néma fény mered a szaggatott sötétből. Ránduló visszhang szalad ki a nyitott üvegajtón. Indul a vonat. Bent sötét. Az ablaka keretében, riasztott ménesek gyanánt elvágtatnak a dombok. Csillagtorsokkal csak a rét izzik tovább az égen. BERTÓK LÁSZLÓ: Weöres Sándor emlékkönyvébe Világnagy hársfa álmodik, ballag a vízen át, röpül fölötte hét ladik, alatta hetven ág. Hetven ágából dől a fény, köröskörül tükör, megáll a semmi közevén, kinéz mindenkiből. Látja, hogy szeme nyitva van, így álmodik tovább, bezárja a határtalan, viszi a sok virág. MATTION! ESZTER Mattion) Eszter művészete az európai festészet két év­ezredes hagyományaiból táp­lálkozik, de hatott rá a nép­művészet eleven, friss szín­világa is. Pogány ö. Gábor Így jellemzi munkásságát: „megtalálhatók benne a hang- súlyozottabb színellentétek épp úgy. mint a finoman han­golt árnyalatok, de mindig is egyfajta különös stilizált- ság ritmusában, hullámzó üte­mek közepette, derűs légkört árasztóan... A folfclorísztikus forrás jelenlétével magyaráz­ható, hogy képeiben töretlenül érvényesülnek a színek, s hogy szilárd rend uralkodik valahány kompozíciójában; egyaránt szabatos és gyengéd, egyértelmű és káprázatos, igaz és meghitt, reális és meseszerű minden műve: fest­ményei tónusosán is tagolt hangvétellel készülnek”. Mattionl Eszter megújította a hagyományos mozaik fali­képet, alkotásai „hímeskő” né­Gyümölcsös Madonna \ ven váltak lamerbté, s közülük! jó néhány közintézményeinket gazdagítja. A budapesti Vigadó Galé­riában nyílt tárlaton Mattionl Eszter festményeit és kismé­retű faliképéit augusztus 24- ig tekinthetik meg az érdek-' lődők. Sárközi menyecske csipkében I

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents