Nógrád, 1986. augusztus (42. évfolyam, 180-204. szám)

1986-08-15 / 192. szám

(flLAG PROLETÁRJAI, EGYESÜLJETEK! NŐGRÁD AZ MSZMP NŐGRÁD MEG.YEI BI20TTSA-GA ÉS Á M E QYE-I. TANÁC.S IAP J A XLII. ÉVF., 192. SZÁM • ARA: 1,80 FORINT 1986. AUGUSZTUS 15., PÉNTEK Ülést tartott a IMI i níszf eria nncs A kormány Tájékoztatási Hivatala közli: A Minisztertanács csütörtö­ki ülésén tájékoztatót hall­gatott meg a kalászos gabo­na betakarításáról Elismerését és köszönetét fejezte ki a mezőgazdasági nagyüzemek, az aratásban részt vevő illet­ve közreműködő ellátó és fel­vásárló vállalatok. valamint az irányító szervek vezetői­nek és dolgozóinak a betaka­rítás gondos előkészítéséért, összehangolt, magas színvo­nalú végrehajtásáért. A kor­mány felhívta az illetékesek figyelmét, hogy a tervezettől elmaradó termés miatt taka­rékos anyag- és energiagaz­dálkodással, a melléktermékek hasznosításával, a veszteségek csökkentésével és további fe­gyelmezett munkával tegye­nek meg mindent a kiesések pótlása érdekében. A Minisztertanács jóváha­gyólag tudomásul vette az Állami Tervbizottság intéz­kedéseit, amelyeket az elekt­ronika társadalmi, gazdasági alkalmazásának elterjeszté­se. az elektronikai alkatrész- gyártás. valamint a gyógyszer-, növényvédőszer- és interme­diergyártás köz'ponti gazda­sági fejlesztési programjai­nak végrehajtásával kapcso­latban hozott. A kormány — az oktatási törvénnyel összhangban — módosította a tanácstörvény végrehajtására hozott ren­deletét. Ennek keretében nö­velte a nevelőtestületek sze­repét az oktatási intézmények vezetőinek kiválasztásában és rendelkezéseket hozott a tanácsok intézményfenntar­tási feladatairól. A Minisztertanács szabá­lyozta az iskolai szövetkeze­tek, az iskolai szövetkezeti csoportok és a jogi-oktatói munkaközösségek tagjainak társadalombiztosítási jogo­sultságát. A színvonalas lakáskultúra által támasztott legmagasabb igényeket is képesek kielé­gíteni a Romhányi Építési Kerámiagyár termékei, amelyek a hazai vásárlók mel­lett már nyugat-európai felhasználókhoz is eljutnak. (A csempegyártók idei eredmé­nyeiről lapunk 3. oldalán, képriportban számolunk be.) Mezőgazdasági aktíva Tib tízmillió forinttal javul az állattenyésztés jövedelmezősége MAPRJAL-kongresszus Sokrétű program a küldötteknek A szekcióüléseket követő­en csütörtökön sokrétű prog­ramot szerveztek a magyar házigazdák az Orosz Nyelv- és Irodalomtanárok Nemzet­közi Szövetsége VI. kongresz- szusának küldöttei részére. A szovjet delegáció képvise­letében, mintegy harminc pedagógus vendégeskedett a XX. kerületi. Baross utca 79. szám alatti óvodában. Itt 125 kisgyermek foglalkoztatósáról gondoskodnak öt csoportban. Az intézmény ■ nagycsoport­jában harminc apróság is­merkedik rendszeresen az orosz nyelvvel. Mint Kiss De- zsőné óvodavezető tájékoz­tatójából is kiderült: tíz éve már. hogy az 5—6 éves gye­rekek játékos foglalkozásokon kapnak ízelítőt a nyelv alap­jaiból, s amikor — többségük — a szomszédos Attila utcai József Attila Általános Isko­lában megkezdi tanulmánya­it. már az óvodában megszer­zett ismeretek birtokában folytathatja a tanulást. A ta­pasztalatok szerint a Baross utcai óvodából kikerült ap­róságok társaiknál maradan­dóbban tudják elsajátítani az oroszt, A kerületben égyéb- ként nem egydülálló kezde­ményezés a legkisebbek nyelv- tanítása: hasonló nyelvórá­kat szerveztek a Hunyadi té­ri óvodában is. , A szovjet vendégek délelőtt módszertani bemutató fog­lalkozáson szerezhettek sze­mélyes benyomásokat a hal­lottakról. A bemutatót tapasz­talatcsere-megbeszélés követ­te, majd az alkalomra ün­neplőbe öltözött apróságok orosz és magyar nyelvű mű­sorral kedveskedtek a peda­gógusoknak. Este a Barátság Házába látogattak a szocialista or­szágok szovjet baráti tár­saságainak képviselői, akik küldöttként vesznek részt a MAPRJAL kongresszusán. A vendégeket Bíró Gyula, az MSZBT főtitkára fogadta, s tájékoztatta a Magyar—Szov­jet Baráti Társaság tevékeny­ségéről. a több .mint 1800 tag­csoportban folyó barátsági munkáról. A találkozón ott voltak a Szovjet Baráti Társaságok Szövetségének küldöttei is, akik beszámoltak a szocialis­ta országokban működő szov­jet baráti társaságok és az SZBTSZ kapcsolatáról, szé­les körű együttműködésük eredményeiről. Az eszmecserét követően le­vetítették a Magyar—Szovjet Baráti Társaság megalakur lásának 40. évfordulójára ké­szült filmet, amely az MSZBT történetének jellegzetes pil­lanatait eleveníti fel. Tegnap, a megyei tanács tanácstermében mezőgazdasági aktívát tartottak, amelyen részt vettek a városi, városi jogú nagyközségi pártbizottságok titkárai, a megye termelőszövet­kezeteinek elnökei, párttitkárai, az élelmiszer-ipari vállala­tok, termelési rendszerek vezetői és az Élelmezésügyi Mi­nisztérium képviselői. A megjelenteket Havas Ferenc, a me­gyei tanács általános elnökhelyettese köszöntötte, majd be­mutatta a nemrég megválasztott három új, fiatal termelő­szövetkezeti elnököt. Ezután Szabó Zoltán főtanácsos, a me­gyei tanács mezőgazdasági osztályának helyettes vezetője tartotta meg beszámolóját. Á vaskohászat helyzetéről (2. oldal) \ ígéret szép szó (3. oldal) Beszélgetés Vágó Istvánnal (4. oldal) Önkéntes társulások Salgótarjánban (5. oldal) Bevezetőjében foglalkozott néhány aktuális gazdálkodási feladattal, gondolatokat fű­zött a termelőszövetkezetek VII. ötéves tervi elképzelései­hez, értékelte a közelmúltban befejezett nagy nyári munkát, az aratást, utalt a járulékos munkák elvégzésére, majd rá­tért az állattenyésztési helyzet ismertetésére. A megye termelőszövetke­zeteiben bekövetkezett fej' lődést az 1985. évi érzékeny visszaeséshez viszonyította. Az elmúlt időszakban be­következett előnyös változá­sok kiváltó oka között emlí­tette az 1985 év végén és 86 elején életbe lépett módosított közgazdasági szabályozók kedvező hatását. Ezek csak­nem 40—50 millió forinttal ja­vították az ágazat jövedelem- pozícióját. Ez az összeg majd­nem ellensúlyozza az 1985. évi 63 millió forint ágazati vesz* teséget. Sikert hozott a kis­termelőknél a kocasüldő-, a nagyüzemekben pedig a vem- hesüsző-kihelyezési akció. A kazán és alsótoldi termelő- szövetkezetek pályázat útján 10 millió forint vissza nem té­rítendő külön támogatást kap­tak tehenészeti telepeik re* konstrukciójához. A palotás- halmiak pedig pályázat útján újabb világbanki hitelhez ju­tottak. A félévi eredmények azt mutatják, hogy a kormányza­ti, ágazati és a megyei intéz­kedésekre a kistermelők, a vártnál jobban reagáltak. A nagyüzemi állattenyésztésben viszont ellentétes tendenciák tapasztalhatók. Például csök­kent a tehénállomány. Való­színű, a tervezettnél keve­sebb tejet termelnek a nagy­üzemek, a juhtenyésztésben pedig tovább folytatódott a csökkenés. A félévi eredmények alap­ján nem volna szerencsés messzemenő következtetése­ket levonni. Egy azonban biz­tos: a szarvasmarha- és juh­tenyésztés előnyös megváltoz­tatásáért az üzemek jelentős többsége továbbra sem tette meg a tőlük jogosan elvárha­tó intézkedéseket. Ezek után az 1987. évi hús-, és állati termékek termelésé­nek növelését szolgáló ár- és szabályozó rendszer megyei hatásáról beszélt. Mint mon­dotta ezek az intézkedések, k múlt évben elkezdődött fo­lyamat továbbvitelét jelentik. A termelői áremelések a ser­téságazatban az 1985. évi ter­melést feltételezve 9—10 mil­lió ál-bevételtöbbletet je­lentenek az ágazatnak. A vá­gómarhánál ugyancsak 1985- höz viszonyítva csaknem 11 —12 millió forint árbevétel­növekedéssel számolhatnak a gazdaságok. A tej árának eme­lése ugyancsak 12 millió fo­rint pluszbevételt jelent. A vágócsirke és a gyapjú fel- vásárlási árának emelése 6—7 millióval növeli az ágazat árbevételét. Leszámítva a várható 3 százalékos takar­mányár-emelést, a kormány­intézkedések 35^—40 millióval javították a megye termelő- szövetkezeteiben az állatte­nyésztési ágazat jövedelempo­zícióját. (Folytatás a 2. oldalon.) ----------------• N agygyűlések, kulturális és sportrendezvények Az alkotmány ünnepére készül Nógrád Bővülő levéltári hálózat Avató Karancskesziben Űj részleggel bővült a Nograd Megyei Levéltár. Ka­rancskesziben tegnap avatták fel a volt Záhofszky—Pró- nay-féle — 1796-ban épült — kúriában a megyei levéltá­rosi munka újabb bázisát. Ünnepi beszédet Varga Lász­ló, a Nógrád Megyei Levél­tár igazgatója mondott. A meghívott vendégek közt je: lén volt Devcsics Miklós, Nógrád Megée Tanácsának elnöke, valamint a megye és a község párt- és állami szerveinek, társintézményei­nek számos képviselője.- A mintegy 300 négyzetmé­ter alapterületű épület re­konstrukcióját tavaly au­gusztusban kezdte meg a Szécsényi ÉPSZÖV a Delta Műszaki Iroda előzetes terv­dokumentációja alapján. A '4'rta az államosítás után többféle funkciót szolgált, volt gépállomás, óvoda, majd KISZ-klub. Az 1970-es évek elején merült föl a megyei szakemberekben a gondolat, hogy a levéltár raktározási és kutatási tevékenységét megkönnyítendő, a kastélyt átalakítsák. A három főállású levéltá­rossal dolgozó intézmény idővel' a község művelődési, oktatási életében meghatáro­zó tényező kíván lenni. Az épület kiváló lehetőségekkel rendelkezik községtörténeti kiállítás rendezésére, levél­tári, szakköri órák lebonyo­lítására. A hozzáértők fő tö­rekvése — a konkrét kutató-, feldolgozótevékenység mel­lett — éppen az, hogy Ka- rancskeszi írásos múltját ez­úton is gondozzák, a köztu­datba átültessék, s annak szerves részévé tegyék. A hagyományoknak és a he. lyi sajátosságoknak megfelelő­en változatos, gazdag prog­rammal készülnek Nógrád me­gye településem augusztus 20- a megünneplésére. A rendez­vénysorozat tervezetét és az ezzel kapcsolatos szervezési feladatokat tegnap vitatták meg a Hazafias Népfront Nóg­rád Megyei Bizottsága elnök­ségének ülésén. A legfontosabb események közé tartozik ezúttal is a Ba­lassagyarmaton sorra kerülő mu nkás-paraszt-h atár ör ta­lálkozó. Augusztus 20-án reg­gel nyolc órakor térzene jel­zi a program kezdetét, a Pa­lóc-liget szabadtéri színpadán pedig 9 órakor lesz az ünnepi nagygyűlés. A balassagyarma­ti esemény előadója dr. Bar- talné dr. Borszéki Erzsébet országgyűlési képviselő, a Ha­zafias Népfront városi bizott­ságának elnöke. A nagygyű­lést és az új kenyér megsze­gését ünnepi műsor követi, amelyben fellép a Palóc nép­táncegyüttes, a megyei kon­cert-fúvószenekar, a Nógrád táncegyüttes, a Düvő népzenei együttes. Az egész napos prog­ramnak számos más esemény is része. így délután a Palóc­ligetben játszóházat szervez­nek, meghirdették a városi munkahelyi olimpiát és sor kerül a lakótelepi gyerekek siportdélutánjára is. , Rangos esemény színhelye lesz Hollókő is, ahol a Palóc szőttes, kulturális napok ren­dezvényeként emlékeznek meg augusztus 20-ról. Fél 10-kor vonulnak fel az amatőregyüt­tesek, a szabadtéri színpadnál 10 órakor kezdődő nagygyűlés szónoka Letovai Ildikó, a Ha­zafias Népfront Nógrád Me­gyei Bizottságának titkára lesz. Az ünnepség az amatőr- együttesek bemutatójával foly­tatódik, a kiegészítő esemé­nyek között pedig megtalál­ható a népművészeti vásár, le­hetőség nyílik sétakocsikázás­ra, játék- és dal tanulásra, néprajzi filmek megtekintésé­re. A népi kézműves-foglal­kozásokat jeles szakemberek közreműködésével ismerhetik meg az érdeklődök. A minden évben sok látogatót vonzó hol­lókői eseményre várják Szé- csény, Nógrádsipek, Rimóc, Varsány és Nagyló c lakóit. Pasztán az ifjúsági parkban Szurdokpüspöki, Jobbágyi. Mátraszölős,' Tar, Hasznos te­lepülések lakosságának rész­vételével tartják meg az ün­nepi nagygyűlést, amelyen Sándor Gábor, a választóke­rület országgyűlési képviselő­je mond beszédet. Pásztó vonzáskörzetében Er- dőtarcsán az ünnepet különö­sen emlékezetessé teszi az, hogy átadják az újjáépített művelődési kastélyépületet, amelyben iskolai tanterem és klubkönyvtár egyaránt megta­lálható. A kastélykertben au­gusztus 20-án délután Szilá­gyi Albert, az MSZMP Pásztó Városi Bizottságának titkára mond köszöntőt. Ezen a ren­dezvényen Bujáktól Kálidig részt vesznek a dél-nógrádi községek lakói is. Bátonyterenyén augusztus 17 —20. között körzeti rendezvé­nyeket tartanak. Nagybátony- ban a Petőfi Művelődési Ház, Kisterenyén a népkerti mű­velődési ház lesz az ünnepség helyszíne, de hasonlókat tar­tanak Rákóczi-telepen és Szú­patakon is. Rétsáp, Tolmács és Bánk Lakosságának képviselői a 'bánki víziszínpadnál tartják ünnepségüket. A szórakoztató .míjsor előtt itt is kenyérsze- gésre kerül sor, -ünnepi beszé­det pedig Óvári Janos, Kétség Városi Jogú Nagyközség Ta­nácsának elnökhelyettese tart. Ünnepi megemlékezésekre, változatos kulturális és sport- eseményekre még igen sok helyen sor kerül. 'A csécsei sportpályán például Ecscg, Csecse és Kozárd lakosai ren­deznek ünnepséget, Szandán baráti sporttalálkozót nyit meg Balatoni János tanácsel­nök. ( Horpács munkás-pa­raszt és katonatalálkozó szín­helye lesz. Karancsságon a Ta­nács Kupa sporttalálkozón ve­télkednek S2almatercs, Ka- rancsság és Ságújfalu lakói. Egész napos program lesz Dt- ósjenőn, a sportcentrumban is, amely ugyancsak zenés éb­resztővel kezdődik. Ünnepi köszöntőt dr. Baranyai László népfrontelnök' mond. a rendez­vény részeként-a termelőszö­vetkezet képviselői 'átadják az űj búzából sült kenyeret a VILLTESZ Ipari Szövetkezet dolgozóinak. A felsőpetényi kultúrházban Varga Mihály tsz-elnök, Vizsláson Bakos Já- nosné, a helyi népfrontbizott- ság elnöke méltatja augusztus 20-a jelentőségét. A cerédl' munkás-paraszt spártaiéi kö­zön pedig részt vesznek Zabot lakói is.

Next

/
Thumbnails
Contents