Nógrád, 1986. július (42. évfolyam, 153-179. szám)
1986-07-10 / 161. szám
Iratok a váláshoz D. P.-né olvasónk kérdezi, hogy válás esetén a bírósághoz benyújtandó kérelemnek mit kell tartalmaznia, és milyen iratokat kell csatolni a keresetlevélhez. A házasság felbontását bármelyik házastárs kérheti a bíróságtól, s az ügyben — a házassági bontóper lefolytatása után — a bíróság ítélettel dönt. A családjogi törvény szerint a házasságot bármelyik fél kérelmére fel kell bontani, ha a házasélet a házastársak között teljesen és helyrehozhatatlanul megromlott. A házasság teljes és helyrehozhatatlan megromlását' mutatja a házastársaknak a házasság felbontására irányuló végleges elhatározáson alapuló, befolyásmentes egyező akaratnyilvánítása. Érre az egyező akaratnyilvánításra utal, hogy a közös gyermek elhelyezése és tartása, a szülő és gyermek közötti érintkezés, továbbá a házastársi tartás, valamint a közös lakás használata kérdésében megegyeztek, egyezségüket a bíróság jóváhagyta, illetőleg e kérdésekben a bíróság a házasság felbontásával együtt — a felek kérelmére — dönt. A fentebb felsoroltak egyébként arra is választ adnak, hogy milyen lényeges, kérdéseket kell a házasság felbontására irányuló kérelemnek részleteznie, ugyanis mindezek a házasság felbontásánál a bíróság vizsgálati szempontjai is egyben. A családjogi törvény a házasság felbontásához a személyességet is előírja. Ezek szerint a házasság felbontása iránt a pert a házastársnak személyesen kell megindítania. Tehát csak a házastársak valamelyike dönthet a kérelem benyújtásáról. Ez továbbá azt is jelenti, hogy az, aki a pert indította, az első tárgyaláson személyesen köteles megjelenni, és ha nem jelenik meg úgy a bíróság a pert megszünteti. A bírósághoz benyújtott indokolt kérelemhez — kereset- levélhez — olyan okmányokat is csatolni kell, amelyek lényeges tényeket igazolnak. így elsősorban a házassági anyakönyvi kivonatot, amely a házasság megkötését igazolja, továbbá, ha a házasságból gyermekek is születtek, úgy az ő születési anyakönyvi kivonatukat is. Ezentúl mellékelhető még például kereseti kimutatás is, ha a bíróságnak a gyermektartásdíjról is dönteni kell. A kérelmet ahhoz a bírósághoz kell benyújtani, amelynek illetékességi területén a házastársak utolsó közös lakóhelye volt _ _ Dr. Zs. A. Átutalási bonyodalmak Csepeliek Hollókőn ' Három-négy éve, hogy betétszámláról rendezek minden díjbeszedést. Múlt év júniusában költöztünk jelenlegi lakhelyünkre, s miután ezen a címen a díjbeszedő csak ez év elején jelent meg először, így csak akkor tudtam vele közölni kérésemet. Természetesen az addig fogyasztott áramért készpénzben fizettem. Ezután az OTP-nél az adott számlával megjelentem, ismertettem a fogyasztásmérő- óra állását, és közöltem, hogy továbbra is őket bízom meg az átutalással. De a következő alkalommal újra jött a díjbeszedő a számlával, Igaz, ekkor is fizettem, de újból el* mondtam kérésemet, hogy a betétszámláiról kívánok fizetni Ám úgy látszik, hiába, mert megint hozták a számlát. Ekkor már nem voltam hajlandó fizetni. Ismételten közöltem a díjbeszedővel a ézámiaszámot, aki azt megint felírta. Ennek ellenére június 27-én megjelent egy másik '„díjbeszedő” azzal a számlával, amelyet nem voltam hajlandó kifizetni, s amire fel is írtam az átutalási betétszám- lasizámát. Az ekkor megjelent személy nagyon indulatos hangon fenyegetett meg, töb' Mint játékvezetőt a június 29-i Szirák—Kazár labdarúgómérkőzés vezetésére küldtek ki. Előző nap délelőtt telefonon érdeklődtem a Volán információs irodáján. Elmondtam, hogy labdarúgó-mérkőzés vezetésére szeretnék Szi- rákra utazni, ami 15 órakor kezdődik. Közölték velem, hogy Pásztóról 14 óra 20 perckor indul az autóbusz, ami tíz perccel három óra előtt érkezik Szirákra. Salgótarjánból 13 óra 55 perckor érkeztem Pásztora, ahol megdöbbenve vettem tudomásul, hogy nem létezik a Szirákra 14 óra 20-kor induló járat. A Volán-irodában is azt közölték velem, hogy legközelebb csak 16 óta 15 perebek között azzal is, hogy az áramot kikapcsolják. Érveim ellenére így harmadszor is kénytelen voltam fizetni, hogy a nagyobb inzultust elkerüljem. Azt szeretném megtudni, miképpen tudom késésemet az átutalási betéttel kapcsolatban érvényesíteni ? Ferenc* Lajosné Bátonyterenye, Vörös Csillag u. 7. * Olvasónk levelét követően megkerestük az OTP-t és az ÉMÁSZ-t. Sajnos, nem tudtuk meg, hol történt a hiba. Talán a díjbeszedőnél, talán az áiramszolgáltató-vállalat átutalási betétes ügyintézésében, talán az OTP-néli... Avagy talán az ügyfélnél, mert a laikcímváltozást nem az előírásoknak megfelelően jelentette be? Mindenesetre az ember kissé bizalmát veszti az átutalási betétekkel kapcsolatban. Az OTP ügyintézője ezt azonban készséggel igyekezett visszaadni, elmondta, hogy olvasónk ügyében felvették a kapcsolatot az ÉMÁSZ-szaü, s a következő áramdíjat már a kor indul autóbusz Szirákra. Próbálkoztam autóstoppal, de sikertelenül. Szerencsémre a mérkőzést szükség-játékvezetővel lejátszották, mert a mérkőzés elmaradása esetén kötelezhettek volna a vendégcsapat utazási költségeinek, valamint a pálya előkészítési költségeinek megfizetésére. Ez az összeg körülbelül kettőezer forint lett volna. (Az esethez csak annyit lehetne hozzáfűzni, ugyan ki fizette volna meg a kétezer forintot, ha elmarad a mérkőzés? Lám, egy téves információnak milyen következményei lehetnek!) __ Bures Karoly H ollókőn évek óta rendszeresen táborozik a Csepeli Ifjúmunkás SE sportiskolája. Ezek a fiatal sportolók — vezetőikkel együtt — a mostani három hét alatt is példát mutattak arra, miként kell szocialista szellemben életerős sportközösséget alkotni mindennapos nagy fizikai és szakmai megterhelés mellett azért, hogy sportágukban az elsők között lehessenek. A húsz újonc- és serdülőkorú fiaital asztaliteniszező a 21 napos táborozás ideje alatt a kultúrházban folytatott speciális képzést, de elvégezték a Vásárló a magyar is Dicséret illeti a Vörös Csillag Ruhaipari Szövetkezetét és annak elnökinőjét, dr. Laf- ferton Lászlónét, aki az egyedi reklamációs ügyeket is szívén viseli, s azok orvoslásához is a legnagyobb segítséget nyújtja. Egy zakó vásárlásának ürügyén kell ezt elmondanom. A szövet ugyanis a különböző szabói beavatkozások ellenére sem engedelmeskedett: huh lámos maradt a kabát mell- része. Reklamálni kellett, hát a gyártónál. S, mi történt? A világ számos országába exportáló szövetkezet a magyar fogyasztó véleményét is figyelembe vette. Az elnöknő válaszleveléből idézek: ,.Az ön véleményét — annak ellenére, hogy az egyedi — fontos jelzésnek tekintjük a fogyasztók részéről”. De nemcsak levél jött. Visz- szakérték a zakót, kifizették a felmerült javítási költséget, s négy színmintát küldtek, hogy a kiválasztottból új zakót készítsenek. Fair play megoldás. Példaképül szolgálhat minden termelő vállalatnak, szövetkezetnek. Dr. Gajzágó Aladár A Minisztertanács 1016/1986. (IV. 7.) számú határozata értelmében a biztosítás szervezeti rendszerének módosítását országosan végrehajtották. Így megyénkben is megkezdte működését 1986. július 1-től a Hungária Biztosító, és a megújult Állami Biztosító. A Hungária Biztosító Nógrád Megyei Igazgatóságának vezetőjével, Halama Józseffel, arról beszélgettünk, mit jelent ez a változás a biztosító életében és hogyan érinti az ügyfeleket. — A biztosítási intézmény- rendszer továbbfejlesztése azt a célt szolgálja, hogy ennek révén jelentősen emelkedjen a szolgáltatások színvonala, lényegesen bővüljön a biztosítási módozatok kínálata, hatékonyabb legyen a biztosítási tevékenység. — mondotta elöljáróban. — A két biztosító között megosztották a biztosításokat. A Hungária Biztosítóhoz került a nemzetközi szállítmány- és hitelbiztosítás, a nemzetközi viszontbiztositás, az állami vállalati vagyonbiztosítás, az összes eddig megkötött önkéntes gépjárműbiztosítás és a kötelező gépjármű-felelősségbiztosítás. erő-, gyorsaság-, ruganyosság-, ügyesség- és állóképesség-fejlesztő gyakorlatokat is. A betervezett napi edzésadagot a tanulók mindegyike nagy lelkesedéssel, maradéktalanul teljesítette. Olykor a 30—40 kilométeres erdei túrákon is nagyszerű hangulatban és kitűnő erőállapotban vettek részt. A CSISE sportisikolásai hollókői tartózkodásuk alatt az idén is példát adtak magatartásból, nagyfokú előzékenységből, együvétarfo- zásból és segítőkészségből. Hollókő lakossága szinte helybelieknek érezte a fegyelmezett csepeli kis „vörös Harminc kilogramm piros ribizlit szedtem le június 29- én és elvittem a szügyi áfész- átvevőhöz. Az átvevő azonban nem volt hajlandó átvenni, mert a kiis szemű, s a nagy szemű ribizli össze volt keverve. Nem kellett neki még másodosztályú áruként sem. Pedig tudomásom szerint ebből a ribizliből szörp — Megyénkben tehát július 1-től a Hungária Biztosítóval kerül kapcsolatba valamennyi állami vállalat és gépjárművel rendelkező állampolgár, amennyiben igénybe kívánják venni a biztosító szogláltatá- sait. Július 1-től a Hungária Biztosító színeiben folytatja eddigi tevékenységét a gépjármű-kárrendezési fiók is. — Hogyan sikerült az átállást ilyen rövid idő alatt lebonyolítani? — Valóban rövid idő állt rendelkezésünkre, hiszen a minisztertanácsi határozat április elején született, és két hónapunk volt a személyi állomány kialakítására, a tárgyi feltételek megteremtésére. Az Állami Biztosítótól átvett szakemberek munkálkodnak az átszervezéssel kapcsolatos feladatok megoldásán, és az új dolgozók ismerkednek a biztosítási szakma rejtelmeivel. Apparátusunk lelkiismeretes, szorgalmas munkája biztosíték arra, hogy ügyfeleink minél kevésbé érezzék az átszervezési munka gondjait — problémáit. Indulásként két fiókot nyitottunk — Salgótarjánban és Balassagyarmaton — a hozzájuk tartozó kirendeltségek* ördögöket”, akiket már most visszatérőként szeretne üdvözölni a jövő év nyarán is. Megelevenedett a múlt év legszebb emléke, július 5-én újból, amikor a vörös formaruhás táborozok — élen két sportvezetőjükkel. Balatoni Tiborral és Szeredi Tiborné- val — a község temetőjében vörös rózsacsokrot helyeztek el Csépe Sándor sírjánál. Az elmúlt évben a fejfa alatt elhelyezett emléktáblán ma is érintetlenül olvashatták a hitben megerősödött szavakat: Megbecsüléssel és sportbaráti szeretette] — a Csepeli Ifjúmunkás SE sportiskola edzőtábora. készül, s ennek az így is megfelelő lett volna. Nem tudom, hogy az átvétel megtagadásával az átvevő hasznára van-e a népgazdaságnak, s vajon így tudja-e majd átvételi tervét teljesíteni az áfész? Szölszki Mihály Szügy kel (Pásztó, Szécsény, Rétsági, ahol a casco biztosításokkal kapcsolatos üzletkötési, ügyviteli feladatokat végzik dolgozóink. Mindkét fiók az ÁB épületében van elhelyezve. — Ugyanígy a megyei gépjármű-kárrendezési fiók is a megyeszékhelyi ÁB-székházá- ban működik, ahol már az első napon és azóta is nagyon sok ügyfél gépjárműkárát rendeztük. A Hungária Biztosító megyei igazgatóságának dolgozói is itt kaptak átmenetileg helyet — igaz, igen szűkös körülmények között. — Tervezik-e további újdonságok bevezetését? — Igen. hiszen a biztosítási rendszer korszerűsítésének ez volt az alapvető célja. Versenyhelyzet másként nem is alakulhat ki. Elképzeléseink vannak új módozatok bevezetésére, meglévő régi, biztosítási módozatok korszerűsítésére. Erre sor is kerül, amint ezekhez a szükséges személyi és tárgyi feltételek adottak lesznek. Hol a karton ? A megyei szakorvosi rendé* lőintézetbe rmntem június 23-án, s délelőtt, fél kilenckor már a személyigazolvánnyal a kartonozóban voltaim, mivel a 2-es számú sebészetre kel* lett mennem. Vártam a so* romra, mikor szólít be a nő* vér. Ám hiába vártam. Fél* tizenegyig már vagy tízen is bementek a sebészetre olya* nők, akik utánam jöttek.1 Szóltam a nővérnek, mikor szólít be engem, ám ő azt mondta, hogy még nincs ott a kartonom. Lementem a kartonozóba, de ott sem volt a kartonom, telefonáltak több osztályra is, ott sem volt az én kartonom. Ismét a sebészetre mentem, s vártam. Már dél volt. A nő* vér megsajnált, hogy reggel óta ott várok, s behívott an* nak ellenére, hogy nem volt meg a kartonom, és másnap már műteni kellett a lábúj ja* mat. Lefelé menet ismét megkér* deztem, megvan-e már a kar* tonom. Akkor már meglett. Mindezt csak azéirt mondom el, hogy tanuljunk belőle, s figyeljünk jobban a munkánk* ra. Kérem, nevemet ne közöl* jék az újságban — Z. F. ☆ Érdeklődtünk az SZTK kar* tonozójában, ahol a konkrét üggyel kapcsolatban elmond* ták, hogy aznap valóban a sebészet helyett a szemészet* re került egy beteg kartona.' Sajnos, mindenki tévedhet, s az eset miatt a kellemetlen helyzetbe került betegtől szí* vés elnézést kérnek. Az emberben ettől függetle* nüi is felmerül a kérdés: Nem lehet azt megoldani^ hogy a rendelésre a kartono* zóban való megjelenés sor*1 rendjében szólítsák be a bete* geket? Avagy az osztályokra egy csomóban felkerült kartonokból nem tűnik ki, hogy ki hányadiknak jelentkezett a szakrendelésre ? „4 Szabadáras taxi —— választás nélkül Tudom, hogy sok szabadáras szolgáltatás van náiuník, de nem tudtam, hogy ez a taxira is vonatkozik. Nem egy esetben vagyok kénytelen taxit igénybe venni a Fő tértől a lakásomig. A taxióra mindeddig 10—13 forintot mutatott. S, ez így van ma is, ha Volán-taxival, vagy Salgó- taxival megyek haza. A múlt héten azonban egy 11-777-es számú taxiba ültem be. Bemondom a címet, de induláskor a vezető a taxiórát nem kapcsolta be. Majdnem az indulással egyidőben azonban megjelent egy felirat a szeme előtt: Legkisebb viteldíj 26 forint. Már nem szánhattam ki száz méter után, hiszen házáig is ugyanannyi a díj, minit száz méterre. Aztán arra is gondoltam, hogy itt valami különleges szolgáltatásban is fogok részesülni a dupla viteldíjért. Felmerült bennem, hogy esetleg a vezető kiszálláskor kinyitja előttem az ajtót... Tévedtem. A pluszszolgáltatás abból állt, hogy a vezető egy ismeretlen utast szidott, aki nem akarta kifizetni a legkisebb viteldíjat. Egyébiránt nem vagyok ellene, hogy ez a taxi ennyiért szállítsa utasait. De úgy gondolom: kötelességük lenne még az állomáson jól látható helyen kifüggeszteni, hogy mennyi a legkisebb viteldíj. Mert a kocsiban, amikor már elindul a taxi, nincs választása az utasnak.' Mező Sándor Salgótarján, Arany J. u. 25. M. E. NÓGRÁD — 1986. július 10., csütörtök $ betétszámlájáról fizetheti az ügyfél. Mibe kerülhef egy téves információ ? legkülönbözőbb ISI cm ke! lelt a ribizli Évtizedek nyugalmával Az ügyfél ne érezze az átszervezés gondját Beszélgetés a Hungária Biztosító megyei igazgatójával