Nógrád, 1986. július (42. évfolyam, 153-179. szám)
1986-07-04 / 156. szám
Nyári kozmetikumok Nyaranta érdeklődéssel figyeljük: lesz-e elegendő naptej, napozás utáni balzsam az üzletek, trafikok polcain. Megyénkben a Duna Élelmiszer és Vegyiáru Kereskedelmi Vállalat forgalmazza ezeket a szereket. A tavalyi év második és harmadik negyedévében — amely tulajdonképpen ezen kozmetikumok szezonja — nagykereskedelmi áron, mintegy 630 ezer forintos forgalmat könyvelhettek el. Idén eddig 305 ezer forint a bevétel — szintén nagyker- áron —, s ez is azt. bizonyítja a választék megfelelő. A vásárlók tizenháromféle balzsamból, naptejből válogathatnak, különböző árfekvésben. A legdrágább, 235 forintos nyugatnémet áru is elfogyott. Raktárkészleten szinte minden keresett fajtából van még jelentősebb tétel, így a Fabu- lon, a Caola és a Nivea szerekből is. Az újdonság, a Fa- bulon Boa kétfaktoros naptej várhatóan ebben a hónapban megjelenik megyénk boltjaiban is. Űdon falak Erdőtarcsán II bizalmi javaslatára A salgótarjáni öblösüveggyár szakszervezeti bizottsága jelentős összegeket fordít a dolgozók segélyezésére. Korábban a beadott kérelmeket a segélyezési bizottság bírálta el. A gyakorlat azt bizonyította, hogy van ennél jobb megoldás is. Az elmúlt évtől nem a segélyezési bizottság, hanem a bizalmi, a dolgozók közvetlen munkatársa bírálja el a kérelem jogosságát, ö az, aki tisztában van dolgozótársainak szociális helyzetével, munkához való viszonyához. Összehasonlíthatja kérelmezők mellett, illetve ellene felhozott érvek jogosságát. Az eltelt időszak tapasztalatai igazolják, hogy jól döntött a szakszervezeti bizottság, mert a legjobban rászorulók kapják a segélyt. Ugyanakkor a dolgozók érzik, hogy gondjaikkal, bajaikkal bizalommal fordulhatnak megválasztott tisztségviselőjükhöz. NÓGRÁD Kitüntették a kiváló újítókat Megvalósult öllelek — Huszonhárommillió forint nyereség Újítási tanácskozást tartót* tak tegnap a Salgótarjáni Kohászati Üzemek alkotó kedvű dolgozói. A több száz újító képviseletében a tanácskozáson megjelent több mint száz újítónak Hopka László, műszaki igazgató számolt be a vállalat újítási mozgalmának alakulásáról, az elmúlt gazdasági évben elért eredményekről. A nagy múltú gyár műszaki igazgatója beszámolójában megállapította, hogy a kohászati üzemek újítómozgalma évről évre fejlődést mutat. Noha ez a fejlődés jól számszerűsíthető, nem mentes a problémáktól. A múlt évben a kohászati üzemekben 492 darab újítási javaslatot nyújtottak be, ami 13 százalékkal, az utókalkulált eredmény pedig 6 százalékkal kevesebb mint 1984-ben. Ezzel szemben a tavaly megvalósított 420 darab javaslat 30 százalékkal jobb eredmény, mint 1984-ben. A benyújtott javaslatok visz- szaesésének az az oka, hogy a vállalatnál 1984-ben újítási hónapot szerveztek, s ez az akció egymagában 163 darab újítással javította az eredményt. Nem véletlen tehát, hogy az újítási tanácskozáson elfogadott feladatterv egyik fontos pontja, az újítási hónap évenkénti megrendezése. Az elfogadott és bevezetett újítások csaknem 23 millió forint utókalkulált nyereséggel támogatták a vállalati eredményességet. A vállalat dolgozóinak 14 százaléka, 472 dolgozó adott be újítást. Az újítóknak anyagi elismerésként csaknem 2 millió forintot fizettek ki. A tanácskozáson megvizsgálták az újítók összetételét is. Eszerint a legtöbben — 301 fő — a fizika} dolgozók közül újítottak. A műszakiak közül 139-en, az alkalmazottak közül pedig 21-en. Más vállalatoknál dolgozó 11 újítótól fogadtak el újítást. Megállapították azt is, hogy kevés a 35 éven aluli fiatal újítók — 65 fő — és a női újítók száma — 27 fő. Az újítások aa/igt elismerése mellett a k.»I ászati üzemekben gondos tódnak az eredményes új ók erkölcs, elismeréséről is. A múlt évi eredmények alapján 36 újító érte el a Kiváló újító kitüntetés valamelyik fokozatát. Elhangzott, hogy sikerült előbbre lépni a rendezetlen újítások számának további csökkentésében, s az újítások kivitelezésében. Ez utóbbit a közreműködők nagyobb arányú bevonásával sikerült részben elérni. Az újítások megvalósítását az erre a célra tervezett műszaki fejlesztési alap (műfa) kihasználásával is elősegítették. Az alkotó gondolatok mielőbbi formába öntését a kivitelezés megrendelésének egyszerűsítésével, így az érdekelt üzem közvetlen ellenőrzésével is segítik. Fejlődés tapasztalható az újítások szakvéleményezésében is, azonban még mindig találkozni néhány szavas, semmitmondó műszaki szakvéleménnyel, ami hátráltatja az újítás bevezetését. Az újítók tanácskozásán 36 dolgozó kapta meg a Kiváló újító arany, ezüst, illatve bronz fokozatát s az ezzel járó pénzjutalmat. Baráti találkozó az ötvözetgyárban Képes hír A Nőgrádba látogató tűris- ták több száz helyen vásárolhatnak megyénk nagyobb városait, településeit, idegen- forgalmi látványosságait bemutató képeslapokat. Ezek terjesztésével a Piért nagykereskedelmi vállalat foglalkozik, aki a Képzőművészeti Alap Kiadó Vállalattól szerzi be a lapokat. Idén az első fél évben 110 ezer darab megyei vonatkozásút vásároltak, s ehhez jön még a januári 100 ezres indulókészlet. Ez a mennyiség elegendő, hiszen az elmúlt évben összesen 120 ezer darabot forgalmaztak. A Szőnyi Márton által vezetett partizáncsoport két egykori tagja baráti találkozón vett részt tegnap a Salgótarjáni Ötvözetgyárban. A vendégek a gyár MSZBT-tagcso- portja meghívásának tettek eleget. A szovjet állampolgárságú Janov Jevgenydj Jono- vics és a magyar Molnár István annak idején nemcsak harcostársak, hanem barátok is voltak, s negyvenkét év után harmadszor látták egymást viszont. A hajdani partizánokat Márton József, az ötvözetgyár pártvezetőségének titkára és dr. Kollár Mihály, azMSZBT tagcsoport ügyvezető elnöke köszöntötte, s tájékoztatták őket a kollektíva munkájáról, életéről. Ezt követően gyárlátogatás szerepelt a programban. A találkozó baráti beszélgetéssel ért véget, s az egykori harcostársak felelevenítették a régmúlt eseményeket. Naptár 1986. július 4. Péntek. Ulrik, Babett napja. A Nap kel 4.52 — nyugszik 20.45 órakor. A Hold | kel 2.15 — nyugszik 18.58 órakor. Nyolcvanöt éve született Halász Gábor (1901—1945) kritikus, neves irodalomtörténész, a két világháború közötti időszak egyik legjelentősebb magyar esszéistája. Időjárás szombattól keddig Várható időjárás az ország területén ma estig: Többnyire derült, száraz idő lesz. A délutáni órákban a növekvő gomolyfelhözetböl elsősorban a keleti országrészben várható szórványos zápor, zivatar. A mérsékelt, változó irányú szél csupán zivatar idején erősödik meg. A legmagasabb nappali hőmérséklet 25—30 fok között alakul. Távolabbi kilátások szombattól keddig: Meleg időre számíthatunk eleinte sok lesz a napsütés. Vasárnaptól gyakran befelhősödik az ég, és sokfelé várható záporeső, zivatar. A legalacsonyabb hajnali hőmérséklet 15—20 fok között várható, a legmagasabb nappali hőmérséklet 27—32 fok között lesz. Jelentős mennyiségű (legalább 5 mm/napi) csapadék az ország területének 40 százalékán várható az időszak második felében. Új kollektív szerződés Az ötvözetgyár szakszervezeti bizalmi testületé legutóbbi ülésén elfogadta az 1981— 85. évekre szóló kollektív szerződés végrehajtásáról tájékoztató beszámolót, valamint a következő öt évre érvényes szerződés tervezetét. A beszámolási időszakban a kollektív szerződés jól szolgálta a munkáltatói feladatok megvalósítását, egyúttal a dolgozók érdekeinek védelmét. A beszámoló és a szóbeli kiegészítés szerint stabilizálódott a dolgozók létszáma, esetenként gondot okoz megfelelő képzettségű szakemberek munkába állítása. Elismerték, hogy a termelő vállalati gazdasági munkaközösségek hasznosan tevékenykednek, de ügyelni' kell arra, hogy a pluszmunkát csak az ésszerűség határai között vegyék igénybe. Felvetődött, hogy egyes területen szükség volna a rugalmas munkaidő bevezetésére. Jóleső érzéssel vették tudomásul, hogy a beszámolási időszakban a végrehajtott jelentős bérfejlesztés kedvezően hatott a dolgozók munkakedvére, ugyancsak ösztönzőnek bizonyult a melegüzemi és a megemelt műszakpótlék bevezetése. A bizalmi testület a témák részletes megtárgyalása után elfogadta az 1986—90*re szóló új kollektív szerződést. Hangszóró mellett Születésnap A 60 éves Rab Zsuzsát köszöntötte a Gyermekrádió egyik legutóbbi műsora. A „Születésnapi asztal” köré gondolatban idézett költők — példaképek, tanítómesterek, barátok — szavait a budai kert madarainak éneke kísérte. Varázslatnak lehettek részesei mindazok, akik a műsort hallották: felnőtt, gyerek egyaránt. A műsorban elhangzott minden szó megragadta a hallgatót akkor is, ha Ahmatova, vagy Jeszenyin neve számára eddig kevéssé volt ismert. Szabó Éva, a műsor készítője és a költő-műforditó Rab Zsuzsa beszélgetése nyomán az alkotó élet kibontakozásának, kiteljesedésének lehettünk tanúi. Nem méltatni akarom Rab Zsuzsa munkásságát. Azt elvégzi a szakkritika. Csak megköszönni ezt a vggárnapi órát. Olyan hitvilágba vezetett el bennünket, amelynek fő létezői: a jóság, a tisztaság, az optimizmus. Ady Endre szavai illenek hozzá: „Tán kerül /Ezután is szamaras - ember! Másokért küzdő szerelemmel”. Sz. Csáti Veronika Önálló nevelési tanácsadó Balassagyarmaton önálló intézmény lett a Nógrád Megyei Nevelési Pályaválasztási Tanácsadó Intézet balassagyarmati részlege. A július 1-vel hatályba lépett városi tanácsi határozat értelmében, az intézmény új neve nevelési tanácsadó intézet. Az önállósult tanácsadó Balassagyarmaton, Szécsény- ben, Rétságon és e települések vonzáskörzetében végzi a jövőben az iskolaérettségi vizsgálatokat, és tanácsadói szerepkört lát el. Az intézkedésre egyébként azért volt szükség, mert a közeljövőben létesítendő Nógrád megyei pedagógiai intézet megszünteti, illetve magába olvasztja a korábban megyei nevelési és pályaválasztási tanácsadóként működő intézményt. — GAZDÄRA VÄR szerkesztőségünkben egy fekete kulcstartóval védett kulcscsomó A magát megnevezni nem óhajtó becsületes megtaláló a megyeszékhelyi Pécskő utca sarkán találta. Tulajdonosa átveheti az ügyeletes riportertől. Rendőrségi felhívás Tizenhat forint Hol vannak már azok az idők, amikor a pénztár oldalára húzott vízszintes vonal volt a mérce a megmérettetésben? Aki azt nem ütötte meg, egy forint harminc fillérért lubickolhatott a városi strand vizében (akár függőlegesen is), aki viszont eltakarta a vízszintes, már kettő harmincat volt kénytelen előkotorni. Az ember azután mindennel megpróbálkozott. Beroggyantotta a térdét, vagy egy szál fecskéjére mutogatva eskü alatt vallotta, hogy egyetlen garassal sincs nála több egy harmincnál. E pillanatban a balassagyarmati strand belépőjegyének az ára felnőttek számára tizenhat forint. Egy fillérrel sem több. (Tavaly, ha jól emlékszem, még csak tíz forint volt, dehát hol van már a „tavalyi hó”?) Hogy mit adnak érte? Elsősorban a szúrós, száraz pázsitot. Bizony, mert a víz, az áldott víz ebben az átkozott hőségben jéghideg. (Hidegben meg még annál is hidegebb.) A gyermekmedence vendégei két perc után kiparancsolódnak lilára fagyottan a vízből. Igaz, ők tíz forintért fagyoskodhat- nak. Vetkőzni zárt helyen lehet ugyan, de ki-ki viheti magával minden motyó- ját, mert még nem őrzik. Ahhoz már kabint kell váltam, ami újabb húsz forint. Aki hintaágyat akar huszonötért viheti. Csudajó viszont, hogy az árnyékért egy fillért sem kérnek. Mindent összevetve egy négytagú család a két kiskorú gyermekével ötvenkét forintért már beléphet, újabb húszért viszonylag biztonságban tudhatja értékeit. Ez összesen hetvenkét forint. Csekélység. És mi mindent kap még mindezért? Jéghideg zuhanyt. Sehol egy árva üdítő, egy szendvics, egy fagylalt. Minek is. Nincs konkurencia. Hortobágyi Zoltán A Salgótarjáni Rendőrkapitányság a lakosság segítségét kéri Juhász Ferenc, 58 éves zagyva- pálfalvai lakos felkutatására, aki 1988. június 19-én lakásáról eltávozott, azóta tartózkodási helye ismeretlen. Juhász Ferenc orvosi kezelés alatt áll. Személy leírása: 160 cm magas, sovány testalkatú, haja barna, őszbe vegyült, feje hosszúkás, homloka magas, szeme kék, orra egyenes, szája vékony, álla kerek, füíe kissé elálló, fogatlan, csupán felül van 1 db metszőfoga. Különös ismertetőjele: deréktájon 10—15 cm hosszú vágási heg látható. Ruházata: kékesszürke nyári nadrág, fekete munkaruházati bakancs, felül meztelen. Kérjük a lakosságot, aki a fénykép alapján felismeri, illetve tartózkodási helyéről tud, értesítse a Salgótarjáni Rendőrkani- tányságot. Telefon: 11-355, 81-71 mellék, vagy 07. — Kevesebb energia, Ä J3a3 lassagyarmati Fémipari Vállalat negyedmillióval kevesebb energiát használt ebben a fél évben a tervezettnél. Növelték a kazánok hatásfokát, szakaszoltan világítják az üzemcsarnokokat, s az öntödei olvasztókemencék az optimális hőfogyasztáson tiil rövid időre kikapcsolnak. Matekóra Számtanórán mondja a tanitó: — Peti, ha egy mázsa szén 100 forint, és a szenes 500 forintot kap, hány mázsa szenet fog szállítani? — Körülbelül négy és fél mázsát. — Ez nem helyes. — Tényleg nem helyes, tanító bácsi kérem, de mit tudunk tenni? — Kilenc venkettő? Előzetes számítások szerint 92 százalékra teljesíti féléves tervét az Ipoly Bútorgyár. Az elmaradás oka a piaci „pangás”, amit a második fél évben a sikeres Columbia elemes szekrénysor sorozatgyártásával kívánnak pótolni. — EMBER ÉS FÖLD. Somoskői Ödön festőművész kiállítását nyitják meg ma délután négy órakor a salgótarjáni Bányász Művelődési Házban. A művész képei elsősorban a földművelő embert és munkáját örökítik meg kedvelt színei — például a sárga, az okker, az angolvörös — segítségével. MAGYAR NEMZETI BANK HIVATALOS deviza Árfolyamai Érvényben: 1986. július 4-én Devizanem vételi árf. 100 eladás* Ft-ban Angol font 6977,52 6991,48 Ausztrál dollár 2876,24 2882,00 Belga frank 101,55 101,75 Dán korona 559,30 560.62 Finn márka 891,46 893,24 Francia frank 650,75 652,05 Holland forint 1844,73 1848,43 Japán yen (1000) 278,79 279,35 Kanadai dollár 3272,88 3279,44 Kuvaiti dinár 15477,41 15508,39 Norvég korona 606,85 608,07 NSZK-márka 2077,96 2082.12 Olasz líra (1000) 30.26 30,32 Osztrák schilling 295,53 296.13 Portugál escudo 30,46 30,32 Spanyol peseta 32,59 32,65 Svájci frank 2554,73 2559,85 Svéd korona 638,55 639.83 Ti*, és cl. rubel 2797,20 2802,90 USA-dollár 4511,66 4520,70 ECU (Közös P.) 4459,93 4468,85 — KÖRNYEZETVÉDELEM A Vanyarci Községi Tanács egyre erőteljesebben foglalkozik a környezetvédelemmel. Az elmúlt öt évben nagy előrelépést jelentett az intézményes szemétszállítás megoldása. Ezt folyamatosan fejleszteni is kívánják. Ugyanakkor megoldást keresnek a szemétgyűjtő telep bővítésére, mert az előzetes becslések szerint hamarosan gondok lesznek ezzel is. — Segély zárszámadáskor. A Magyarnándori Mikszáth Mezőgazdasági Termelőszövetkezet járadékos tagjainak havonta száz forint kiegészítést ad. Erre a célra az elmúlt évben 38 ezer forintot fordítottak. Emellett nyugdíjas és járadékos tagjaik részére az évi zárszámadáskor 200—300 forintos egyszeri juttatást adnak. Tavaly ez köze' 55 ezer forintot tett ki. — SZENTENDREI FESTŐK SZIRÁKON. A Teleki család egykori sziráki kastélyában modern szállodát alakított ki a százhalombattai szénhidrogén-kutatási, -fejlesztési intézet. A szállodában a szentendrei galéria képzőművészeti tárlaton mutat be az év második felében négy fiatal festőművészt. Jelenleg Hajdú László képei láthatók. Július közepétől Magyar Gábor mutatkozik be a szálloda vendégeinek. Hívható) 13—16 óra körött NOGRAD, a Magyar Szocialista Munkáspárt Nógrád Megyei Bizottsága és a Nógrád Megyei Tanács lapja. Főszerkesztót VINCZB ISTVANNÉ.Szerkesztóseg: Salgótarján, Palóc* Imre tér *. Telefon: 10-977. r szerkesztő: 11-504. Sportrovat: 14-596. Kiadja a Nógrád Megyei Lapkiadó Vállalat. Felelős kiadó: BAL INT TAMAS, a Nógrád Megyei Lapkiadó Vállalat igazgatója. Kiadóhivatal: Salgótarján, Palócz Imre tér Yelefnn * 12-542. Telex: 33» 109. Irányítószám: SÍM. Terjeszti a Magyar Posta. Előfizethető: bármely hírlap kézbesítő postahivatalnak • hirlapkézbesitöknel, »Posta hírlapüzleteiben és a Hírlapelőllzetésj és L-p- ■tlátasi Irodánál ThULIR) Budapest V., József nádor tér 1. 1900 közvetlenül vagy postautalványon, valamint átutalással a HELIR 215—96162 pénzforgajmi jelzőszámra. Előfizetési díj egy hónapra: 43 forint, negyedévre» ,U u 1 123 forint, egy évre! 516 forint. Előállítjas • Nógrád Megyei Nyomdaipari Vállalat, 81*1 Salgótarján. Palócz Imre tér 4. PM K. Felelős vezető: KELEMEN GÁBOR igazgató. HU ISSN 0133-155»