Nógrád, 1986. június (42. évfolyam, 128-152. szám)

1986-06-30 / 152. szám

Ä.4X mi " A\ VILÁG PROLETÁRJAI, EGYESÜLJETEK! Szolgáítatás és túlszámlázás Mennyibe kerül? — A kér­désre nem mindig kapunk határozott választ. Ki ne ta­lálkozott volna olyan hentes­sel, aki rádobta a húsdara­bot a mérlegre, s bár annak nyelve, mutatója még inga­dozott, tévedhetetlen határo­zottsággal vágta rá a fillér, re „pontos”, fizetendő össze­get, egy fejszámolámüvészt is megszégyenítve. Hasonló élmények, helyesebben in­kább inzultusok, rossz érzést szülő kellemetlenségek szinte minden vásárlót érnek nap mint nap. Sokszor előfordul, hogy az ember úgy érzi: becsapták, de nincs ereje, ideje, ener­giája utánamenni a dolgok­nak, ellenőrizni egy számla tételeit. A legegyszerűbb pél­da, amikor az élelmiszerbolt pénztáránál állunk, s bár meggyőződésünk, hogy a pénztárosnő többet ütött be a gépbe a valóságos árnál, mégsem szólunk. Nem, mert mögöttünk a csúcsforgalom­ban türelmetlenül sorukra vá­ró bevásárlók tucatjai állnak olykor, és éppen ők adják jelét felháborodásuknak, ami­ért az ilyen „kötekedő” em­bertársuk feltartja a sort. Nemrégiben azonban az egyik nagyvárosunkban tör­tént, hogy egy nyugdíjas gép­kocsivezető nem átallott utá­najárni az őt ért sérelem­nek. Kitűnt, hogy igaza van: a bojlerszerelő csaknem a valós ár duplájáról töltött ki sok, apró téielböl álló szám­lát. A panaszos először a korábbi nagyvállalat köz. pontját kereste fel. Csakhogy abból időközben kisvállala­tok lettek - ezek egyikének dolgozói végezték el az em­lített szerelési munkát, s ál­lították ki az enyhén szólva túlzott számlát -, és a köz. ponti épületben már más volt a tulajdonos. A kárvallott gépkocsiveze­tő ekkor a népi ellenőrzés­hez fordult, onnan további tották panaszát a tanácsi ár­hatósághoz. Az árhatóság el­végezte a szükséges ellenőr­zéseket. és az említett kö­vetkeztetésre jutott. A kisvál­lalat vezetői a szerelőt hi­báztatták, ö azonban munka adóit, mondván: a túlszám­lázott összeg nem az ö zse­bébe vándorolt, hanem a vál­lalatéba, s ő csak a számára előirt haszonkulcsot alkalmaz­ta. Nos, akárhonnan is néz­zük, az ilyen és hasonló ese­tek vesztese minden egyes alkalommal a megrendelő. Még akkor is, ha - mint az említett esetben is - visz- szakapta az őt megillető, nem is csekély összeget. Mert az ö idejét, energiáját rabolta az utánajárás, s az ö bizalma rendült meg a vele szemben jogtalanul eljárt vállalat iránt. Mi lehet tehát a kiút? Az árhatóságnak - igen helyesen - az a véleménye, hogy az ellenőrzés nem te­kinthető csodaszernek. Azaz: minden egyes szerelő mellé nem lehet ellenőrt állítani. Végtére a kereskedelmi bolt. hálózat, és persze a vendég­látóipar ellenőrzése is tete­mes létszámot igényel, ezért _ szolgáltatóhálózat mun­káját csak egy-két ember kí­sérheti figyelemmel a megyei es persze városi tanácsoknál. Elvben persze bővíteni lehet­ne a tanácsi apparátus sze­mélyi állományát, ám köz­véleményünk már így is jog­gal panaszkodik amiatt, hogy az íróasztalok száma nagyobb a kívánatosnál. Nem beszél­ve arról, hogy még az ellen­őrök hada sem volna képes fordulatot elérni, ha ellenke­ző előjelű gazdasági érdekek munkálnak a mélyben. Az ad­minisztratív eszközök min­denhatóságába vetett bizal­munk már rég megrendült, több évtized tanulságai oki. tanak bennünket arra, hogy többre megyünk, ha az ér­dekekre és érdekeltségi vi­szonyokra helyezzük a fii hangsúlyt. Eljutottunk hát oda, hony J a szolgáltatószférában i « csak a tényleges piaci ver-tjl -eny, illetve versenyhelyze gérhet gyökeres változást. V ~ HÓGRÁD AZ MSZMP NÓGRÁD MEGYEI BIZOTTSÁGA ÉS A MEGYEI TANÁCS LAPJA XLII. ÉVF., 152. SZÁM ÁRA: 1.80 FORINT 1986. JÚNIUS 30., HÉTFŐ Tanácskozik a LEMP kongresszusa Wojciech ]auzelski beszámolója Scipiades Iván és Zsebest lesz az nrszág belső fejlődé- Zsolt, az MTI tudósítói je- seben é nemzetközi helyze- lentik: tének akulásában. Mindez A varsói tudomány és kul- jól tükiződik a tanácskozás túra palotájában vasárnap iránt m'nyilvánuló nagyío- ünnepélyes keretek között kú belfdi és nemzetközi ér­megnyílt a Lengyel Egyesült deklődéien. Az 1980—81-es Munkáspárt X. kongresszusa, társadali-gazdasógi válsá- Az ország vezető ereje, a len- gon imár úrrá lett párt gyei munkásosztály, a lengyel ma miien erejét a tovább- kommunisták nevében, 1776 lépést, fejlődés gyorsítását Az ünnepi zászlódíszbe öl­tözött lengyel főváros köz­pontjában magasodó kong­resszusi palotában vasárnap délelőtt Wojciech Jaruzelski, a Lengyel Egyesült Munkáspárt első titkára köszöntötte a kongresszusi küldötteket, a tanácskozás hazai és külföldi vendégeit, köztük Mihail Gor- bt-csovot, az SZKP KB fótit­Mai számunkból: Gyümölcsözőek a kapcsolataink Az elmúlt hét végén fejezte be háromnapos látoga­tását megyénkben a Szlovák Kommunista Párt beszter­cebányai kerületi bizottságának négytagú delegációja, amelynek vezetőjével, Igor Bella mezőgazdasági titkár­ral készített interjút Venesz Károly, (3. oldal) Jelenünk, jövünk alapja: a korszerűbb iskola A tanulók már napok óta élvezik a vakációt, miköz­ben a közoktatás szakemberei a tanévben végzett munkát értékelik. Lapunk hasábjain dr. Horváth István, a Nógrád Megyei Tanács művelődési osztályának vezető­je ír a közoktatás helyi tapasztalatairól. (4. oldal) Túrázva taoitani... Országos találkozóra hívták a természetbarát pedagó­gusokat Salgótarjánba, ahol három napon át gazdag program várta őket. Élményeikről, véleményeikről ol­vasható képest riport. (5. oldal) AOUUUUUIOWin. ÜV » - - - - * - —» ------- - - r *---------- -------------------------- i k üldött tanácskozik majd öt szolgálófeladatok kidolgozá- kárát, akit a küldöttek hosz- j napon keresztül a párt és az sára éségrehajtásárá fordít- szán tartó tanúsai üdvözölték ! szán tartó tapssal üdvözölték. A kongresszusra érkezett 107 UCt^úlU «A. - ----------- — e gész lengyel társadalom előtt hatja, lugodt, a problémá- r* »u„5,aMlu»0 álló aktuális és hosszú távú kát nyűn feltáró, de a ten- vendégküldöttség között fog- társadalmi-gazdasági felada- nivalók meg nem rettenő lalt helyet a Magyar Szocialis- tok megoldásának stratégiáié- légkörb. Ezt várja a kong- ta Munkáspárt delegációja, ról. A kongresszus által ki- resszusl a LEMP több mint amelyet Grósz Károly, az dolgozásra és elfogadásra ke- 2 milli.tagja, az egész len- MSZMP PB tagja, a budapesti rülő irányvonal meghatározó gyei tájdalom. (Folytatás a i. oldalon.» Ünnep a kastélyketben Fúvószenelcaok seregszemléje Bátoiyterenyén Benépesült szombaton a kastélykert Baton vterenyen. A gólyák és gyönyörű pávák birodalmának csendjét túvos- zene verte fel, itt rendezték meg ugyanis az ötödik me­gyei fúvószenekari találkozót. A programon öt megyei fú­első vó beli együttesek kö- koncert-fúvószenekar kama- zé ker;k. A nagy ven öt ta- gya, szintén tagja a KÓTA gú satarjáni kohász-íú- bizottságának, és Szilasi And- vószem nemrég Győrben, rás, a megyei művelődési osz- a vasfúvószenekarok or- tály helyettes vezetője, a szagos ztiválján szerepelt, KöTA megyei elnöke. Dél- de isme őket Ausztriában, után ugyanis a vendégegyüt- Csehszlikiában és az NDK- tesek bemutatója következett: A programon ot megyei iu- ^ocixo^nrwictu'cuii lcöck utiuiui,cuujä vószenekar és három vendég- ban is idégsaerepléseik ré- egymás után lépett színpadra ___...» ../wvén. B< Sándor a vezető- a Csehszinváikiáhói érkezett e gyüttes vett részt. yen. ts< Sándor a vezető- a Csehszlovákiából érkezett Az egész napos eseményt .a ,ríagy. múltú Dubnica nád Váhom fúvósze­dr. Lipták Sándor, a Nógrádi banyaszzene- nekar, a bratislavai postás­Szénbányák szociális igazga- ?aq9 he^ífi n fúvószenekar és az NSZK-be­tója nyitotta meg, kívánva ,f,92~ben alakult li dobangeni városi fúvósze­mindenkinek jó szórakozást. kiváWrH-82011" .ny,?rte ®* nekar- - .......... a Kivaliiyuttes címet, „Ki- A e melt i,yd;iploma”-minősí- téssel relkeznek. Karna­gyuk Be Lajos, s ő ve­zényli ajzelmúltban ala­kított N'(] megyei kon- cert-fúvqekart ‘is, akik Amiben nem is volt hiány, hisz’ a színvonalas produk­ciókat bemutató, igen felké­szült, s többnyire nagy ha­gyományokkal rendelkező együttesek nagyszerű hangu­latot teremtettek a parkban. A késő délutánba nyúlt programot Auth Henrik ér­tékelte, hangsúlyozta, hogy a találkozó nem verseny volt. Majd dr. Horváth István, a Nógrád Megyei Tanács VB művelődési osztályának veze­vw* ‘ zárták agyéi bemutatkozó tője és Czikora Györgyné, a A bemutatkozások sorát a együttes e>rát. Ezt követő- Nógrádi Szénbányák politikai bátonyterenyei bányász-fú- en már ózhatott is a ze- munkatársa átadta a megyei vószenekar kezdte, Bertók nekaroka értékelő zsűri, együtteseknek az emléklapo- Zoltán vezetésével. Az Arany- amelynehöke Auth Hen- kát, a salgótarjáni bányász- diploma minősítéssel rendel- rik, a I-ar Néphadsereg fúvószenekarnak a Nó| kező házigazdákat a balas- fökarnagja KÖTA Orszá- Megyei Tanács művészeti m sagyarmati városi együttes gos ^ Fúvnekari Bizottsá- vódíját, az együttes vezetője követte, akik az ezüstminő- gának ta volt, valamint nek, Becze Lajosnak — sítés után, tavaly szintén az Tóth Ot« dunaújvárosi szakmai díjat. Nógrád ní- ijé- pedig A bátonyterenyei bányász-fúvószenekíként lépett föl a találkozón. (Bábel L. felv.) Nemzetiségi nap Terényben Szlovák, német és magyar hagyományőrző együttesek találkozója A kora délutáni napsütés­ben megindult a színes, fod­ros szalagos, hímzett ruhás emberáradat. Terény főutcá­ján felvonulással kezdődött vasárnap délután a nemzeti­ségi találkozó. A népviseletes forgatag a szabadtéri szín­padig kígyózott, ahol Antal József. Balassagyarmat Vá­ros Tanácsának művelődési és sportosztálya helyettes ve­zetője és Oczot Pál, a helyi népfrontbizottság elnöke nyi­totta meg a találkozót. Az ün­nepi köszöntőkkel kezdetét vette a szlovák, német és ma­gvar hagyományőrző együt­tesek bemutatója. A nyolcadik alka'ommal megrendezett találkozón a csesztvei, erdőkürti, liázsai és terényi csoportok képvi­selték a megyénkben élő szlovák nemzetiségiek kultú­ráját, hagyományait, színvo­nalas műsorukkal. A Nóg­rádban élő kisszámú német ajkú lakosságot a szendenelyi asszonyok képviselték. A be­mutatkozók között találhat­tuk a iakodalmas műsoráról híres magyarnándori asz- szonykórust és a balassagyar­mati Palóc néptáncegyüttest. A Szanda Község Tanácsa, a terényi elöljáróság és a he­lyi Hazafias Népfront közös nemzetiségi napja jó szórako­zást jelentett a községek lakói­nak, hiszen ezen a vasárnap délutánon aki csak tehette a szabadtéri színpad környékén keresett szórakozást. A ha­gyományőrző együttesek mű­sora mellett kézművesek kí­nálták portékáikat. Az egész napos program szabadtéri bállal végződött. Holnapi számunkban fény­képes riportban számolunk be részletesebben a terényi nemzetiségi nap eseményeiről. Munkásőrorvosok országos tanácskozása Szombaton országos ta­nácskozást tartottak a mun­kásőrorvosok a testület or­szágos parancsnokságának székházában. Az értekezleten résztvevő, mintegy 300, tár­sadalmi 'munkában szolgála­tot teljesítő munkásőrorvos értékelte a testület egészség- ügyi szolgálatának fejlődését az elmúlt három évtizedben, s megvitatta az elkövetkezen­dő évek főbb tennivalóit. A tanácskozáson részt vett és felszólalt dr. Medve László egészségügyi miniszter. Az elnökségben foglalt helyet Borbély Sándor, a munkásőr­ség országos parancsnoka. Jelen voitak a fegyveres erők és testületek, valamint az egészségügyi intézmények ve­zető képviselői is. Az értekezleten felszólaló munkásőrorvosok beszámol­tak az egészségügyi szolgálat tevékenységéről, szerepéről egységeik életében. Marjai József Moszkvában Marjai József, a Miniszter- tanács elnökhelyettese, a ma­gyar—szovjet gazdasági és műszaki-tudományos együtt­működési kormányközi bi­zottság magyar tagozatának elnöke a bizottság 35. ülés­szakára vasárnap Moszk­vába utazott. A miniszterel­nök-helyettest a Ferihegyi re­pülőtéren Borisz Sztukalin, a Szovjetunió magyarországi nagykövete búcsúztatta. Marjai József vasárnap Moszkvába érkezett. (MTI) A postahivatalok új nyitva tartási rendje A Magyar Posta az ügyfe­lek jobb kiszolgálása, a vára­kozási idő csökkentése érde­kében a postahivatalok nyit­va tartását, valamint a postai és távközlési szolgáltatások­kal kapcsolatos ügyfélfoga­dást július 1 -tői módosítja. Ezzel azt is lehetővé teszi, hogy a dolgozók munkaidőn kívül intézhessék postai ügyeiket. Vidéken a szombaton zár­va tartó postahivatalok pén­teki meghosszabbított nyit­va tartását — az ügyfelek igé­nyeihez igazodva — megszün­tetik és helyette hétfőn 1 órá­val meghosszabbítják ezeknek a hivataloknak a nyitva tartá­si idejét. A változás összesen 2767 vidéki postahivatalt érint. A megyeszékhelyeken leg­alább egy postahivatal 20 órá­ig, a városokban és volt já­rási székhelyeken 18 óráig áll— (Folytatás a 2. oldaton)

Next

/
Thumbnails
Contents