Nógrád, 1986. június (42. évfolyam, 128-152. szám)
1986-06-23 / 146. szám
A hazai igények kielégítésén túl mind több külország!' vevő számára gyártják termékeiket a Fémbútoripari Szövetkezet rétsági telepének szakemberei. A szocialista, főleg Csehszlovákiába irányitó export mellett Angliába és Kanadába szállítják kempingezéshez szükséges bútoraikat. Évente mintegy 200 millió forint értékű terméket adnak át megrendelőiknek. Mi kell a kiválósághoz? A Dózsa György Szocialista Brigádról mindenki felső fokon beszél a Budapesti Élelmiszeripari Gépgyár es Szerelő Vállalat 5. számú pásztói gyárában. Jogos a környezet nagyrabecsülése, hiszen a közösség a tavalyi és a tavalyelőtti munkájával egyaránt kiérdemelte a Vállalat kiváló brigádja címet. — Kollektívánk 1975-ben '«lakúit. A létszáma, az ősz- szetétele időközben változott. Jelenleg tizenhármam vagyunk, mindannyian szakmunkások. Négyen szakközép iskolát Végeztünk. Végigjártuk a ranglétrát. Az elmúlt évi munkánk alapján a Szakma kiváló brigádja cimre terjesztettek fel ben* bünket, de nem sikerült elnyernünk. Talán majd ‘legközelebb. Fiatalember a brigádvezető A brigádvezetőt Szabó Imrének hívják. A 36 éves fiatalembernek ez az első munkahelye, itt tanulta ki a gépszerelő szakmát. Pásztón lakik, két gyermek édesapja, a felesége a helybeli nyomdában dolgozik. Ügy érzi, mind erkölcsileg, mind anyagilag megbecsülik. Háromszoros kiváló dolgozó, többször kapott igazgatói dicséretet, jutalomüdülésen volt a Szovjetunióban. A havi keresete hatezer forint körül mozog. — Gyakran cserélődött itt a gárda, s ennek megfelelően változott a mi munkánk — folytatja. — Gépállomás, majd gépjavító, még később mezőgép üzemelt e falak között. Az ÉLGÉP-hez 1979-től tartozunk. Foglalkoztunk kombájnok szerelésével, autók javításával, gyártottunk alkatrészeket takarmányfeldolgozó üzemekhez, székeket az Ikarusnak. Jelenleg sajtke- verőket, önjáró magtisztítókat, kalapácsos darálókat, tartályrendszereket készítünk. Egyik-másik terméket exportáljuk. Megcsinálunk mi mindent, csak legyen hozzá rajz és alapanyag. Ez így kicsit nagyképűen hangzik, ám nem az. A brigád tagjai ugyanis szinte kivétel nélkül több szakmával rendelkeznek. Nem tettek ők mást, csak igazodtak a növekvő követelményekhez. — Lakatosként szereztem az első oklevelet, később letettem a hegesztői vizsgát. Közben elvégeztem a szakközépet. Miért tanultam? Egyrészt: rávitt a kényszer. A különféle munkákat csak úgy tudtam és tudom elvégezni, ha bővítem a szakmai ismereteimet. Másrészt: csak többet ér az ember, ha több van a fejében. Mindezt Alapi Ottó mondja. A 37 éves fiatalember nyolc évvel ezelőtt lépett be először a gyárkapun. Azelőtt a jobbágyi ktsz-ben kereste a kenyerét. — Jobb itt — vallja —, hiszen nem kell utazgatni. A fizetés másutt se több. Ráadásul egy műszakban dolgozunk, minden nap megnézhetem a labdarúgó-világbajnokságot — teszi hozzá nevetve. Oldott a hangulat A brigád tagjai gyorsan befogadják az idegent, szívesen válaszolnak az érdeklődésére. Van, akit kérdezni sem kell, magától is megnyilatkozik. — írja meg azt is — „utasít” Khonka József —, hogy szeretünk kirándulni. Tavaly Miskolc-Tapolcán, azelőtt Egerben múlattuk az időt. Most meg Tallóskútra készülünk két napra, asszonyostól, gyerekestől. Emberünkről kiderül: 6 a brigád mókamestere. Kedveli a könnyedebb hangvételt, de nem menekül el a nehéz munka elől sem. Ellenkező esetben nem részesülhetett volna négyszer is Kiváló dolgozó kitüntetésben, egyszer miniszteri elismerésben. — De járunk mi társadalmi munkába is — toldja meg az elhangzottakat az idősebb generációhoz tartozó hegesztő. — Aztán a kulturális rendezvényekről sem hiányzunk. A sportot, különösképpen a kispályás focit, meg egyenesen imádjuk. Való igaz: sokirányú érdeklődés jellemzi a közösséget. A közös megmozdulásokon mindenki ott van, legyen az ifjú, vagy nagyapa korabeli. Hallgassuk csak, mit mond minderről a brigád legidősebb tagja, Tari István. — Szólnak a tanácstól, hogy szükség volna a segítségünkre és mi megyünk. Legutóbb tatarozták az egyik általános iskolát, több délután ott dolgoztunk. Máskor polcokat, gyurmaasztalt, virágtartókat készítettünk az egyik óvodának. Felkérésre a különféle javításokat is elvégezzük a gyermekintézményekben. Magunkra is gondolunk, szépítjük, csinosítjuk a munkahelyünket. Hogy legyen hol kipihenni a fáradalmakat, felújítottuk a gyár üdülőjét, s mi is szívesen áldoztunk erre néhány délutánt. Csendben hallgatja a beszélgetésünket egy jó erőben levő, gyerekképű ifjú. Mint Brancz Csabáról kiderül, húsz évével a brigád benjá* minja. — Bányaművelő és gépszerelő a szakmám. Tavaly júniusban jöttem ide, de hamarosan elmegyek. Pontosabban: bevonulok katonának. — Aztán elbúcsúztál.jak-e majd a legényt? úflff fordulok a brigád vezetőhöz.' ‘ — Illő keretek között köszönünk el tőle — feleli Szabó Imre. Kisvártatva hozzáfűzi: — Nálunk az események megünneplése olyan természetes, hogy szót sem vesztegetünk rá. A fejét családalapításra adó munkatársunknak ajándékot vettünk. Nőnapokon virággal kedveskedünk az asszonyoknak és a lányoknak. A beteget meglátogatjuk és természetesen nem üres kézzel érkezünk. Elcsépelt szólam, de ránk vonatkozóan igaz: olyanok vagyunk mi itt, akárcsak egy nagy család. Mi minden kell a kiválósághoz Ballagok kifelé a gyárból. •Magamban azon töprengek: lám, mi minden kell a kiválósághoz! Az újításokról, az önmeózás bevezetéséről még nem is szóltam. Nem vitás: erről a kollektíváról csak felső fokon lehet beszélni. Idáig érek a gondolataimban, amikor megállásra késztet a látvány. Hogy én ezt befelé jövet észre sem vettem! Fák dús lombkoronája között bújnak meg az épületek, az egyenletesen vetett füvet nemrégiben kaszálhatták. A tisztára söpört út betonszalagjának két oldalán rózsák pompáznak. Gyönyörködöm és mélyet szippantok a virágok illatától fűszeres, friss levegőből. — Csodálatos környezetet alakítottak ki maguknak — mondom a kapós néninek, aki nyugdíjasként jár vissza dolgozni. — De hiszen ez a gyár a miénk — feleli rá, s kedvesen mosolyog hozzá. Kolaj László Aratás előtt Szügyben Gönyörű a határ. A vakító napsütésben a zöld hány és hány árnyalata...? A száraz május után megélénkült a szügyi határ is. de az egy héttel ezelőtti esőnek már szinte a nyoma sem látszik. Mégcsak nyolc óra, ám a napnak olyan az, ereje, akárha késő délelőtt volna, már a harmat is fölszáradt, Becsjanszki Mihály, a szügyi Madách Imre Termelőszövetkezet fiatal főagronómusa megfontoltan lépked felfelé az iroda lépcsőin. Jobb térdét kasza sértette föl a hét végi otthoni kerti munkák során, a friss varratok késztetik óvatosságra. — Közel hétszáz hektáron vetettünk gabonaféléket, arra készülünk mostanában, hogy rendben le is arathassuk. Amíg a major mögötti nagy terület felé ballagunk, ahol a kombájnok állnak, beszélgetünk. — 539 hektáron van őszibúzánk. Amikor a terveket készítettük, még 47 mázsát írtunk be várható termésnek. De azután jött az idő, azaz, nem jött az eső. Mondtam is, jó. ha 40 mázsát megterem most a föld. Szerencsére az utolsó pillanatban megjött az eső, így bizakodhatunk a 45 mázsában. A gépműhely ajtajában, köpcös férfi, markában paprikás szalámi, kenyér, paradicsom. Hirtelen nyeli le a falatot, ahogy a sántikáló, kopaszodó, főagronómust meglátja és teli szájjal nevetve kiáltja át a távolságon: — Tudja Misikéin, a jó kutya vagy megsántul, vagy megvakul! Eire mások kis kidugják a fejüket a műhely ajtaján, fölcsattan a nevetés, Becsjanszki Mihály velük nevet. Ahogy odébb megyünk, a válla fölött int vissza a műbe iy mellett álló E—512-es kombájnra: — Kilenc van belőlük. Tavaly még tíz volt, de hát... — Mi lett a tizedikkel? — Abból már nem érdemes csinálni semmit. Megtartjuk alkatrésznek. Öt masinánk igen ' jé állapotú, négy viszont már kifutotta, ledolgozta--« ■ 'maga idejét, nullára írtuk. Jók a szerelőink, így még szolgálnak majd ezek a kombájnok is egykét évet, tovább. — Mi szokta a legtöbb gondot okozni így aratás előtt? — Lekopogom — néz körül tréfás-segélykérőn a 36 éves férfi —, de nekünk évek óta nem volt gondunk az aratással. — Alkatrész? — Kombájnjaink és szállító járműveink is NDK-beli- ek. Időnként gondot jelent egy-egy alkatrész megszerzése, de eddig még mindig „lefutott” baj nélkül az aratás. Éppen hétfőn fogtunk a gépek fölkészítéséhez, két- hét alatt el is végzik az emberek a munkát. Elsején indulnak négyen az Alföldre, Tiszaszőlősre, az ottani Petőfi Termelőszövetkezetbe. Velük vagyunk ilyen kisegítő viszonyban. A négy kombájnhoz két billenő platójú IFA társul a 180 kilométeres útra. A hónap derekán azután ők jönnek ide föl, hozzánk. — Mennyi idő' alatt végezhetnek az aratással, ha az idő nem szól közbe? — A tapasztalat szerint, két hét elegendő. Olyan tempóban, amiben nem zsigere* lödnek ki az emberek. Papp András még innen a harmincon, mezőgazdasági gépszerelő, negyedik éve dolgozik Szügyben. Azelőtt Érsek vadkerten javította a meghibásodott gépeket, de, hát Szügy mégiscsak közelebb van Balassagyarmathoz, ahol családjával a Nógrádi Sándor lakótelepen él. — Hogy mi a gondunk? Ami az országé. Legtöbbször alkatrészből nincs elég. Elfogyott az Agrokernél, nálunk is kiürül a Ipcsi rak. tár... — Kicsi raktár? • — Ném szerencsés dolog a készletezés — szól közbe a- főagronómus, amire a rövid hajú szerelő csak bólint: — Az az igazság, hogy az anvagbeszerzők addig mennek, amíg meg nem találiák azt. amire szükség van. Nekünk nagyon jók a kapcsolataink a szomszédos téeszekkel. Ők kisegítenek minket, mi meg visszasegítünk. Csali így megy. Beszélgetés közben kiderül, hogy régebben géemká* ban javították ki artásra a gépeket, az idén már nem. Túlságosan sok szabad időt lekötött ez a fajta vállalkozás, anyagilag pedig nem volt annyira kifizetődő, hogy az idén is érdemes lett volna ezt a formát megpróbálni. Két hét alatt így is végeznek. — Nincs nagy gond a gépek többségével. Az E—512* esek legnagyobb baja a zárt csapágyak tönkremenése. Azt kajtatják a beszerzők. Más, mindent ki tudunk javítani, ami hiba csak előfordul. Egyébként azt a gépet tartom karban, amivel aratni is fogok. — Prémium a fölkészítésre? — A gép termeli majd a prémiumot — mondja Becsjanszki Mihály —, aki jól átnézi, rendbe teszi a kombájnját, az többet kereshet az aratásban. — Mégis mennyit? — Tavaly a fizetésemmel együtt tízezer forint körül jött össze — ráncolja a hom* lomkát Papp András. — Az idén remélem több lesz júliusban a keresetem, mert . tavaly azon a tizedik kombájnon dolgoztam, ami az idén már nem indul el, helyette sokkal jobb gépet kaptam. Június végére kombájnok és szállítójárművek harcra készen állnak majd. A kilenc kombájn, öt teherautó, tíz traktor nyergébe huszonhat ember ül majd, de kell még két szállítójegyíró, egy gabonaátadó (aki a GMV'vel alkuszik majd) azután egykét ember az ebédszállításhoz, s akkor még az üzeme egységvezetők, a főagronómus. .. Egész kis hadsereg. Az aratás idején egy műhelykocsi teljesít majd szolgálatot, hogy kinn, a földeken nyújtson segítségeit a kom- bájnosoknak, traktorosoké nak, ha a szükség megkívánja. A köze! nyolcszáz hektár aratni való — közte a szövetkezet történetében először száz hektár lencse — várja a megfelelő időt. hogy a termés beérhessen. Szügy fölött ragyog a nap. Hortobágyi Zoltán J Síküveggyáriak áruia: hozzáértés Pénzzé tehető tapasztalat Csipkerózsika-álmából fölébreszteni egy üveggyárat. Mindezt Afrikában és tisztes fizetségért. Erre kíván vállalkozni a salgótarjáni síküveggyár kipróbált műszaki gárdája. Még magasan állt az olaj ára, amikor a busás bevételeket felhasználva beruháztak, fejlesztettek a harmadik világ olajtermelő országai. A létesítmények elkészültét nem mindig sikerült összehangolni a kiszolgáló infrastruktúra megteremtésével. Ez történt a nigériai Aba városában is, ahol remek, nagy kapacitású üveggyárat építettek olasz szakemberek. Az üzem és a gépek készen a helyükön álltak, ám a működtetéshez nem volt elég gáz és áram. Ennélfogva a magas nívójú berendezések négy esztendőn át állni kényszerültek. Ma az energiaellátás technikai feltételei már csaknem adva vannak, napirendre került a kitűnően fölszerelt gyár termelésbe állítása. Erre az igényes műszaki feladatra az Üvegipari Művek szakembereit szemelték ki az afrikai illetékesek. Miért? „A VI. ötéves tervidőszakban nagy ta- pasztalatkincsre tettünk szert új technológiák meghonosításában — közli Bv jovszky Dezső. a síkúveggvár vállalkozási és feilesztési főmérnöke, aki a közelmúltban érkezett vissza, a Metrimpex és az ÜM néhány munkatársával egyetemben Nigériából. — Bevezettük például a ragasztott- üveg-, a hőszigeteltüveg-gyár- tást, a vízszintes edzés technológiáját. Takarékossági indokból néhány speciális berendezést is gyáron belül készítettünk el. E munkák közben, sokszor saját kárunkon tanulva, annyi szakismeretre és tapasztalatra tettünk szert, hogy hasonló feladatokra a világ más tájain is bátran vállalkozhatunk. A vállalat vezetői ezt tudják, és keresik a lehetőségét annak, hogy a tudást kézzel foghatóan hasznosíthassuk”. Az elképzelések szerint a síiküvegigyártást orosházi szakemberek indítják, tanítják be és felügyelik; az üvegfeldolgozás — edzés, ragasztás, haj- lítás — meghonosítását pedig a tarjániak szervezik, gondozzák. Ez utóbbiak várhatólag mintegy félszáz embert vonnak be a munkaakcióba — mérnököket és szakmunkásokat —, s a sokrétű téladat megoldása két évet, vagy hosszabb időt is igénybe vehet. Egy afrikai üzlet kimenetele sok várt és nem várt nehézséget tartalmazhat. De a helyszíni tapasztalatok reményt adnak a sikerre. Az ÜM-küldöttség járt egy helyi öblösüveggyárban, ahol szervezett munka folyt, jó produkcióval. Egy francia autógyár összeszerelő-üzemet működtet az országban, megfelelő teljesítményt elérve. Várható tehát, hogy a mintegy háromezer embernek munka- alkalmat kínáló üveggyár alkalmas dolgozói gárdát alakíthat ki. A vállalkozás végkimenetelétől függetlenül figyelemre méltó, hogy miagyar tudást, fcnow-how-t keresnek külföldön, s a hazai tél — kézzel fogható gyártmányok mellett — ezt az „árut” is intenzíven kínálja. Nem az első eset: februárban például Kubában jártak a síküveggyáriak, ahol azt vizsgálták meg, milyen feltételeket kell megteremteni ahhoz, hogy az ott összeszerelt Ikarus-buszokhoz az üveget helyben gyárthassák. A nemzetközi porondra való szaporább kilépés idővel azt is eredményezheti, hogy a szakemberek nyelvtudása gazdagabb lesz: kétkezi dolgozó a kétkezinek közvetlenül adja át a jól megfizetett tudásanyagot, s a megrendelő a munka végén tolmács nélkül közölheti, hogy all rightj minden rendben. NÓGRAD — 1986. iúnius 23.. hétfő M. P. 3