Nógrád, 1986. május (42. évfolyam, 102-127. szám)
1986-05-12 / 110. szám
Olimpiai ofpróba Következtek a kerékpárosok Vasárnap délelőtt, három helyszínen — Salgótarjánban, Balassagyarmaton és Pászíón — népes mezőny indult a Palóc OSN kerékpártúráján. A rendezőszervek jelenlévő képviselői örömmel nyugtázták, hogy a rajt előtt a várt versenyző létszám készülődött... A megyeszékhelyen — pontosabban az SBTC tóstrandi pályáján — nem kevesebb, mint 135 kerékpáros szállt nyeregbe, Hogy megtegye a húsz kilométeres távot. Felvételünk a salgótarjániak rajt előtti „megmozdulásait” mutatják be. .. (A Palóc OSN kerékpártúrájának részletes tudósítására lapunk keddi számában visszatérünk.) Képek: Bábel László Mundial-totó a NÓGRÁD-ban Játsszon — nyerhet! A Nógrád Megyei Tanács VB testnevelési és sportosztálya és a NÓGRÁD szerkesztősége közö_ sen Mundial-totó-pályá- zatot hirdet. Az 1986. május 31-én kezdődő mexikói labdarúgó-világbajnokság előtt több alkalommal találhatják meg olvasóink lapunk 7. oldalán a Mun- dial-totó szelvényét, melyen a „nagy futballgála” 16 találkozója szerepel. Az értékelés a totójáték szabályai szerint történik, tehát a 14. mérkőzés (+1) csak akkor számít, ha a pályázó az előző 13 mérkőzésre is helyesen tippelt. Játékunkban minden mérkőzés után csak egy tipp írható, 1-es, X, vagy 2-es. Egy pályázó több szelvényt is beküldbet. Csak zárt borítékban feladott, „Mundial-totó” jelzéssel ellátott küldeményt fogadunk el. Egy borítékban több szelvény is beküldhető a NÓGRÁD-szerkesztő- ség címére (Salgótarján, Palócz I. tér 4. 3100). A fődxj: 8000 forint értékű utazási utalvány, mely beváltható az Express Ifjúsági és Diák Utazási Iroda megyei kárén- deltségénél. Ezenkívül egy darab 1500 forintos Express utazási utalványt. SBTC-pályabelépőket, NÓGRÁD-előfizetéseket és egyéb ajándéktárgyakat sorsolunk ki. A sorsolás nyilvános, időpontja: 1986. 1! június 20. | Figyelje lapunkat! Hamarosan indul a MUNDIAL-TOTÓ! Játsszon — nyerhet! Totóeredmények 1. Brage—Göteborg t-a 2 2. Hammarby—Halmsted 3.V 1 3. Malmö—Oster *:l X 4. Kalmar—Elfsberg 0:0 x 5. örgryte—Djnrgaröen 0 rl 2 S. Arezzo—Catanaare 3 Hl 1 7 Bologna— Samoenedetteee 2:1 1 ». Brescia—Palermo fl :0 x S. Catania—Cagliari 2:0 1 10. Empoii—Genoa 1:0 1 11. Lazio—Perugia 0:0 x 12. Monza—Cesena 3:2 1 13. Lanerossi—Triestim 0 Hl x PfttmérkSzések.: 14. Norrltöping—AJK Stocfeh. 0HI x 15. Aseoli—Cremonese 1 Hl 1 1« Campobasso—Pescara 1:1 x Ismét az Eger vezeti a tabellát Eredmények, táblázatok Szolnok megyei lövészsikerek Az ország legjobb ifjú gárdista lövészei mérték össze ügyességüket, pontosságukat szombaton a XII. Országos Ifjú Gárda-lövészverse- nven, a salgótarjáni MHSZ- lőtéren. A versenyzők ötven méterről célozták meg a lő- lapot. Az egész napos szoros küzdelemben a lányok értek el jobb eredményeket. A női egyéni kategóriát Mándi Magdolna (Szolnok megye) 188 körrel nyerte. Gyökeres Éva (Szolnok, 184) és Talabérné Birki Ilona (Bács-Kiskun, 182) előtt. A férfi egyéniben Dömötör Ferenc (Baranya megye) 182 körrel érte el az első helyezést. A második Mándity István (Bács-Kiskun, 182), a harmadik pedig Nagy Sándor • ÍSzolnokj 179) lett A csapatversenyen a Szolnok megyeiek szerepeltek a legjobban, 1418 körrel. A második helyezést Bács-Kiskun lövészei 1380 körrel érték el, a harmadik helyen pedig a Borsod-Abaúj-Zemplén megyeiek végeztek 1331 körrel. Nógrád megye csapata nyolcadik lett. _____ N B II.: Szekszárd—SZEOL- DÉLÉP 2—0 (0—0), Eger— Nagykanizsa 1—0 (1—0), Sopron—Kazincbarcika 1—2 (0—1), Nyíregyháza1—Szabó L. SE 1—0 (0—0), Hódmezővásárhely—Ganz-MÁVAG 1—0 (1—0), Debreceni Kinizsi—Dunaújváros 0—0, Keszthely—Komló 0—0, Diósgyőr— Baja 2—0 (1—0), Veszprém— Vác 3—4 (0—1). A bajnokság állása: 1. Eger 30 15 13 2 46-21 43 2. Dunaújváros 30 16 10 4 55-26 42 3. SZEOL-D. 30 17 7 6 58-28 41 4. Diósgyőr 30 14 8 8 51-37 36 5. Keszthely 30 11 10 9 33-31 32 6. Komló 30 13 5 12 49-48 31 *7. Nyíregyháza 30 10 10 10 33-32 30 8. Szekszárd 30 9 12 9 29-39 30 9. Salgótarján 30 11 7 12 31-30 29 10. Ganz-M. 30 10 9 11 43 47 29 11. Baja 30 11 7 12 44-57 29 12. Metripond 30 10 8 12 44-45 28 13. Szolnok 30 11 6 13 32-40 28 14. Veszprém 30 9 9 12 34-37 27 lő. Nagykanizsa 30 a 9 12 36-41 27 1«. Váe 38 9 8 13 33-43 26 17. Debreceni K. 30 8 9 13 35-42 25 1*. Sopron 30 8 9 13 32-39 25 19. Szabó L. SE 30 8 6 16 32-44 22 2«. Kazincbarc. 30 7 S 17 31-63 20 A Mátra-csoport eredményei: Gyöngyös—Honvéd Köteles 1—0, Recsk—Edelény 1—0, BVSC—Borsodi Bányász 1—0. Göd—Sírok 2—2. A Bor- sodnádasd szabadnapos volt. A Mátra-csoport állása: 1. Ózd 27 20 5 2 72-19 4ö 2. St. Síküveg. 28 14 7 7 44-34 35 3. H. Köteles 27 12 10 5 49-22 34 4. BVSC 27 14 5 8 42-29 33 5. Gyöngyös 28 13 7 8 41-28 33 6. Recsk 27 11 8 8 43-38 30 7. Hatvan 27 10 9 8 41-36 29 8. Sajóbábony 27 11 7 9 37-32 29 9. Nagybátony 28 12 5 11 28-33 29 10. Bélapátfalva n 7 12 9 31 37 26 11. Edeleny 27 9 7 11 34-38 25 12. Borsodi B. 27 8 9 10 26-30 25 13. Romhány 27 7 8 12 34-49 22 14. Göd 28 6 8 14 39-47 20 15. Sírok 27 7 6 14 26-47 20 16 Borsodnádasd 27 5 5 17 31-69 15 17. Balassagyar. 27 * 6 17 17-47 14 NB II. Egy szezonravaló helyzet maradt ki... Szolnoki MÁV MTE — Salgótarjáni Bányász 1—G (0—0) Szolnok, 1200 néző, v.: Van kő. MÁV MTE: Orosz — Rózsavölgyi, Szilágyi, Ágh, Tóth — Repka (Vadicska), Sugár, László — Katona. Szabó (Hegedűs), Sző' ke. Edző: Lódi László. Salgótarján: László — Nagy, Babosán, Zimonyi, Juhász — Gyi- mesi. Sváb, Oláh (Poór), Vá" gó — Urbányi, Vincze. Edző: Haász Sándor. Nagy lendülettel kezdett a kiesés rémétől fenyegetett hazai csapat. A 2. percben László egyedüli tönt kapura, de a lövés páUa/nattábain beérték a védők. Negyedórám át tartott a salgótarjániak pu- hafcolódizó jáftéka. aztán bátrabbá váltak, de a heiywíiek köiasizniálásávad nem volt tw re.'xséjü'k. A 25. percben Ur- bányi Jövése egy stolmoks védőn irányé de a levegőben úsnső Bwws „pálv-v- módositással” érte el az alsó samkos labdát. Még ebben a percben Szabó elcsípett egy rövid hazaadást, rávezette Lászlóra, aki látványos vetődéssel szedte le a szolnoki csatár lábáról a labdát. Vincze beadását a 11-es ponton átló Oláh mellé lőtte, majd Juhász pattogó lövése húzott el kevéssel a kapufa mellett A második félédében Sváb eliguritotta Boros mellett a labdát, de az a léc mellett hagyta el a játékteret. Ezután Oláh lövése szállt mellé, majd egy látványos akció során Vincze az ötösről fejelt a léc fölé. A mérkőzés legnagyobb helyzete volt! Űjabb tar jani akció végén Oláh szép cselsoro-zatot mutatott be. de öt méterről az égbe durran- tofcfc. Ezekben a percekben a Bányász sűrűn bombázta a szolnoki kapu környékét, ám ahogy ez mér lenni szokott, a helyzeteket r.em lehet büntetlenül elpuskázná. A 75. percben Vadicska beadása a kivetődő Lászlóról felpattant,’ és Szőke az üres kapuba fe* jelt. 1—0. A szodnoká csapat hatodik hazai mérkőzésén szerezte az első tavaszi gólját, és ez két fontos pontot ért. A Salgótarján sótokkal nyerhetett voina, de a szeieburdá csatárok száméira ezúttal nem volt olyan helyzet, amelyből a hálóba tudták volna juttatni a labdát. Jók: Orosz, Áfíh, Katona, Szőke, ül.: László, Zimonyi és Juhász. 1 f Polágyi Béla cA - * Az SBTC szerdán, a Ko-’ ■h ász-stadionban fogadja a lista vezető Eger együttesét. A találkozó kezdete: 17 órai Előmérkőaésire 5s sor kerülj az SKSE kupatalálkozót vív a Nerbébonyi Bányász, csapatával,. , , i—11 Labdarugó területi bajnokság, Mátra-csoport Csak egy győzelem és egy döntetlen... NAGYBÁTONY—SAJÖBA- BONY 2—1 (0—1) Bátonyterenye, 300 néző, v:: Nagy S. Nagybátony: Kiss — Berták, Orosz, B. Kovács, Szabó Gy., (Szabó L., 46. p.) — Oláh (Hiesz, 85. p.), Mákos, Berindán, Cséki — Barta, Szőke. Edző: Répás Béla. 10. perc: Bertók hibájából Szabó kapura tört, a vendégek szélsőjének lövését Kiss kiütötte, majd a befutó Orosz szögletre mentett. 14. perc: Szabó Gy. elcsúszott, Sziklai így zavartalanul futott el, az alapvonal tájékáról remekül továbbított a jókor érkező Orlóczkihoz, aki 6 méterről higgadtan helyezett a kapu bal alsó sarkába. 0—1. 42. perc: Zsíros — labda- elrúgásért — sárga lapos figyelmeztetésben részesült. 47. perc: Cséki jobb oldalról végzett el szögletet, a nagyszerűen benyesett labdát Szőke 5 méterről fejelte a jobb felső sarokba. 1—1. 60. perc: Berindán közeli bombáját a Vegyész-csapat középhátvédje, Lipták, kézzel hárította a gólvonal előtt. A játékvezető 11-est ítélt! A büntetőből Szőke — alaposan becsapva Gyovai kapust — a hálóba lőtt. 2—1. 84. perc: A hazai kapu elé beívelt labdát Kiss lehúzta a levegőből, közben ütközött Dineával. Ezt követően a 16-son belül tumultus támadt, végül — a lelátóról csak ezt lehetett látni — a bíró Kissnek felmutatta a piros kártyát! A kapuba Hiesz állt, míg Oláhnak le kellett jönnie a pályáról... (Nagy Sándor játékvezető a mérkőzés után így indokolta döntését: „A hazai kapus belerúgott ellenfelébe ... ”) Az első félidő kiegyensúlyozott küzdelmet és vendéggólt hozott. A szünet után — miközben a borsodi játékosok egyike-másika túlzottan kemény eszközökkel is operált — felgyorsult a játék, ebben a prímet már a Bányász-gárda vitte, és megérdemelt győzelmet aratott. Jók: Szőke, Kiss, B. Kovács, Orosz, ill. Orlóczki, Dinea, Lipták és Szabó.-— tóth — ÓZDI KOHÁSZ—ROMHANY 4-1 (3—1) Romhány, 600 néző, v.: Os- várt. Romhány: Balogh — Kun, Pingiczer, Menczei, Filiczki — Pincze, Tréznik, Varga, Szedlák — Hodur (Sági), Kapusi, (Matyóka). Edző: Kertész János. 2. perc: Szedlák került helyzetbe, de 10 méterről a kifutó Kocsisba lőtt. 13. perc: Gyors vendégakció végén Kanyok kitűnő pozícióból lőtt a hazai kapu mellé. 33. perc: Szedlák lövésszerű beadása nyomán a labda a menteni próbálkozó Kertész lábáról vágódott a jobb felső sarokba, (öngól) 0—X. 36. perc: Osvárt labdáját Búd közelről lőtte a kapu jobb alsó sarkába. 1—1. 38. perc: Kanyok lefutotta a hazai védelmet, és a hosz- szú sarokba gurított. 2—í. 43. perc: Ózdi szöglet után Kanyok fejelt a hálóba. 3—1. 85. perc: Sakk-matt helyzetben Katalin 10 méterről bombázott az üresen maradt kapuba. 4—1. A két csapat között klasz- szis különbség mutatkozott — a listavezető javára .,. Jók: Kanyok, Fegyvernek!, Kertész, míg a hazaiak közül senki sem játszott átlagon felül. — reznicsek — SÍKÜVEGGYÁR SE— HATVAN 1—1 (0—0) Salgótarján, 500 néző, v.t Paksi. Síküveggyár: Rédei — Rusznyák, Verbot, Czene, Tóth — Balga, Králik, Marosok — Garai, Szekula, Bodor. Edző: Kiss László. A sérülések és sárga lapok miatt tartalékos hazaiak lendületesen kezdtek. Az 5. percben Sipeki aláfutott egy beadásnak, Szekula fejelhetett kapura az ötösön, a gólba tartó labda Korics kezén csattant. Öriási meglepetésre a játékvezetői sín azonban néma maradt! Az üvegeseket nem törte le a játékvezető tévedése, ha úgy adódott, bátran vállalkoztak távoli lövésekre is. Közben a hatvaniak kontraakciói sem voltak veszélytelenek. Szünet után is a hazaiak kezdeménveztek többet. Előbb Balga 20 méteres szabadrúgását védte Sipeki, majd Sima nyolcméteres emelésénél Rédei bravúrjára volt szükség. Az 52. perc eseményei azután meghatározóak voltak a későbbiekre. Egy téves játékvezetői ítélet kanosán Králik reklamált, „jutalma” sárga lap volt. A tarjáinak tízese szövegelt, a játékvezető piros lappal büntette a fegyelmezetlen tarjám középpályást! A tíz emberre fogyatkozott üveges csapat játékosai kétszeres akarattal vetették magukat a küzdelembe. A 60. percben még Borics a gólvonal előtt mentette Szekula fejesét, de két perc múlva már a hatvani kapus is tehetetlen volt a középcsatár lövésével szemben. 1—0. A gólt követően Bodor, majd Garai növelhette volna az előnyt, de mindkettőjük lövése elkerülte a kaput. Aztán a 75. percben Barna révén egyenlített a Hatvan: a balszéiső tíz méterről lőtt a hosszú sarokba. 1—1. A gyenge színvonalú játékvezetés hozzájárult a mér- kőzés végeredményének alakulásához. Mégis — az egyébként jól játszó hazaiak — Králik fegyelmezetlenségének köszönhetik pontvesztésüket. Jók: Rédei, Verbói, Marosok, Szekula, ill. Sipeki, Hartmann, Borics, Zomborl. — ili — > bélapatfalva—bgy. se 2—1 (1-1) Bélapátfalva, 200 néző, v.: Szarka. Balassagyarmat. Trésé — Paumann, Rob, Gaál, Slezák — Varga, Nagy (Tóth), Stájer, Zsidai — Földvári (Zsély), Szalánszki. Edző: Bundzsák Dezső. A 20. percben, a középről kapott labdával Zsidai lefutotta a hazaiak védelmét, és nagy erővel a hosszú sarokba lőtt. 0—1. A 40. percben a hazaiak balhátvédje, Cseh tört be a gyarmati 16-osra, Nagy buktatta, a megítélt liest Barta lőtte Tresó fölött a hálóba. 1—1. A 70. percben szabadrúgáshoz jutottak a hazaiak, a gyarmati kaputól 20 méterre, az átívelt labdát Jegesi fejelte a rövid sarokba. 2—1. A Bgy. SE kitűnően kezdett és az első húsz percben irányította a játékot. A gyarmati vezető gól után a hazaiak fölénybe kerültek és több helyzetet alakítottak ki. Tóthnak — 2—1 után — még volt egyenlítési lehetősége, de hibázott. Az új ösz- szetételű vendégek jó benyomást keltettek. Jók: Tresó és Slezák. — lombos —