Nógrád, 1986. május (42. évfolyam, 102-127. szám)

1986-05-08 / 107. szám

GYÁSZJELENTÉS Mély fájdalommal tudatjuk, hogy szeretett halottunk PARDITKA LAJOS hamvasztás utáni búcsúztatá­sa 198«. május 9-én, pénteken 13.30 órakor lesz a salgótar­jáni központi temetőben. FELESEGE, fia és A GYÁSZOLÓ CSALÁD Mély fájdalommal tudatjuk, hogy GYÜRE LÁSZLÓN® (Verbovszki Nelli) 64 éves korában váratlanul elhunyt. Temetése május 9-én, 15 órakor lesz az érdi teme­tőben. GYÁSZOLÓ CSALÁD köszönetnyilvánítás Ezúton mondunk hálás kö­szönetét a rokonoknak, Is­merősöknek, szomszédoknak, barátoknak és mindazoknak, akik szeretett halottunk BENCSIK LÁSZLÓ temetésén részt vettek, sír­jára koszorút, virágot helyez­tek és mély fájdalmunkat enyhíteni igyekeztek. A GYÁSZOLÓ CSALÁD Ezúton mondunk köszönetét mindazoknak, akik felejthe­tetlen fiunk MOLNÁR GÁBOR temetésén megjelentek, sír­jára virágot, koszorút helyez­tek. Külön köszönetét mon­dunk az Eger—Máíravidéld Borgazdasági Kombinát dol­gozóinak, akik mély gyászunk­ban mellénk álltak. A GYÁSZOLÓ CSALÁD Ezúton mondunk köszönetét ■ mindazoknak a rokonoknak, szomszédoknak, ismerősöknek, akik ID. JAKAB ISTVÁN temetésén megjelentek, sír­jára koszorút, virágot hoztak és részvétükkel gyászunkban osztoztak. A GYÁSZOLÓ CSALÁD Hálás köszönetét mondunk mindazoknak a rokonoknak, szomszédoknak, kedves isme­rősöknek, külön a 2. sz. Vo­lán Vállalat dolgozóinak, akik felejthetetlen halottunk GYÖRGY ISTVÁN temetésén megjelentek, sír­jára koszorút, virágot helyez­tek, és részvétükkel mély gyászunkban osztoztak. NAGYMAMA ®S TESTVÉRÉNEK CSALADJA A Salgótarjánt Aitijmiti Vállalat felvételre keres 10 éves szakmai gyakorlattal autószerelő szakmunkásokat. Bérezés: megegyezés szerint Jelentkezés: személyesen, Salgótarján, Rákóczi u. 233. A Nógrád Megyei Tanácsi Építőipari Vállalat felvételt hirdet az alábbi szakmákban: — ács. állványozó, — kőműves, — hidegburkoló, — festő, mázoló, tapétázó, — villanyszereit — asztalos, — kubikos. — segédmunkás, (kőművesek kiszolgálá­sára). Jelentkezni lehet a kővet­kező címeken: Salgótarján, Vásártér út 5. Balassagyarmat, IpoXypart út 8. Pásztó, Kölcsey ót. Értesítjük tisztelt ügyfele­inket, hogy kisebb üzem­zavarok elhárítása célja-f ból, május lű-löl szombaton­ként 8—13 óráig, az autójavító vállai at sal­gótarjáni üzeme kísérleti jelleggel nyitra tart. IPUÓIllRDiriFSKK 7ö áSBapoíban jévő, műszaJd vizsgázott, fehér Lada 1300-ae személygépkocsi ZM- es rendszámmal el­adó. Nagylóc, Árpád fit S. Sári. KC-s 1200-as Lada eladó. Érdeklődni: munkanapokon Sal­gótarján 13-893 tele­fonon. SIMSON S—3! ki­tűnő állapotban eladó. Pál Gábor, N&gybá- tony, Maconka. Rad­nóti üt 4. ELADÓ MZ—19S motorkerékpár. Ko­vács Károly. Érsek- vadkert. Erdősor u. S. jrBGKtMÉLf, jó ál­lapotban lévő, mű- szakiaott UV-s IdOO-aß Lada eladó. Nagylóc, Kossuth u. sí. Ba­lázs. ZTJK tehergépkocsi eladó, féléves, 5000 Wloméberrel. Érdek­lődni: Balassagyar­mat, Lenin-lakótelepi virágüzletben, vagy Klapka u. 34. Ko­szorúk és csokrok megy end eihetök ugyanitt 2« % áren­gedménnyel. FIAT ts8-as eladó. Érdekflődni; 17 órától 19 óráig Salgótarján 15-966-3-s telefonon. 1300-as Lada ZN-s megkímélt állapotban eladó. Salgótarján, Micsurin üt 1L KG-s Waríbuig 27 000 km-rei eladó. Érdeklődni: hétköz­nap, 17 órától, Sál- gó'tarján W-TáT-es te­lefonom­TP-S 138-09 Polski Fiat kitűnő állapot­ban eladó. Tel.: Sal­gótarján 18-764. TIZENEGY éves Zsiguli Combi fel­újított állapotban, friss műszakival el­adó. Csere is érde­kel. Zasgyvapálfalva, Csokonai út 1125. Sző­ke Atöia. PZ Skoda 1«« L típusú gépkocsi kitű­nő állapotban, friss műszakival eladó. Juhász Anitáimé, Pásztó, Akácfa u. 10. A FORMA—1. verseny iránt megnyilvánult óriási érdeklő­désre való tekintettel a klub szervezési osztálya idejekorán több száz jegyet biztosított a klubtagok számára. De. hogy kik , kapják meg ezeket a jegyeket? Az igazságos elosztás érdekében a vasárnapi versenyre szóló FORMA—1. jegyeket július 25-én sorsolásra bocsátjuk. Ebben részt vesznek mindazon klubtagok, akik 198«. ÉVRE ÉRVÉNYES IGAZOLVÁNNYAL rendelkeznek, illetve azok az autósok, akik j ilnius 30-ig belépnek a Magyar Autóklubba. Reméljük ön is a nyertesek között lesz! (Egy nyeremény két jegyet tartalmaz!) Sok szerencsét kíván a MAGYAR AUTÓKLUB A Karancs P&teckoasó GT felvesz 3 műszakra SÖRPALACKOZÓ NŐKET, YALAMINT. ÁRUKIADÓT, ÉS ÉJSZAKAI PORTÁST. Jeientkeeni lehet a söripar Salgótarján- Vásártér út 1/B. Űse&yeülomafi meKett} címen lévő telepén május 14-ig. Salgótarjáni Ingatlankezelő Vállalat Iwgatlamikeaelő vállalat házkezelési osztályé 1986. május I- töl az ügyfélfogadás rendjét az alábbiak szerint módosította: yii-i Házkezelési osztályvezető fogadöiiapja: minden héten kedden 8-tóí 16 óráig. Házkezelési osztályvezető-helyettesek fogadónapja: minden héten péntekien 8-tól 14 óráig. Körzeti házkezel őségek: I. sz. körzeti háakezelőség Salgótarján, Pécskő üt 2. Telefon: 12-387 IX. sz. körzeti házkezel őség Salgótarján, Rákóczi üt 85. Telefon: 14-569 III. sz. körzeti házfoezelőség Salgótarján, Dózsa Gy. út 3. Telefon: 11-384 IV. sz. körzeti házkezedőeég Salgótarján, Ybl M. út 182. Telefon: 15-577 V. sz. körzeti háakezelőség Salgótarján, Zöldfa út L Telefon: 11-584 Körzeti házkezélőségek fogadónapjai: Hétfőn 7-tőa 16 óráig Kedden 8-töd 10 óráig 14-től 15 óráig Szerdán 7-től 19 óráig Péntekien 8-tó8 10 óráig Szombati ügyedet: Az I. sz. körzeti házkeaetőségen (Salgótarján, Pécslaő út 2.) Telefon: 12-387 Minden szombati napon: 8"tói 12 óráig. Az ügyfélfogadási és ügyfélszolgálati idő. továbbá a e»om- bati ügyelet ezen meghatározása azt jelenti, hogy bármely műszakváltásban is dolgozzon az ügyfél, saját munkaidejé­nek csorbítása nélkül — a munkaidőalap védelme mellett I— intézheti ügyeit az ingatlankezelő vádiadat háa&ezeiési I osztályán, ___________________ É RTESÍTJÜK SALGÓTARJÁN VÁROS LAKOSSÁGÁT, HOGY 1986. MÁJUS 1-TÖL NÉHÁNY FELNÖTT- KÖGZET1 ORVOSI RENDELŐ ellátási területe megváltozott. Az új körzethatárok a városi tanács hirdetőtábláján megte­kinthetők. Minden fednőfcökörzeti orvosi rendelőn az oda­tartozó utcák névjegyzéke fel van tüntetve. Az új körzethatárokkal kapcsolatban felmerülő gondok el­kerülése érdekében 1S86. május 30-ig mind a régi körzetben, mind az új körzetben ellátják az állampolgárokat, de az újonnan táppénzesállományba kerülőket már az új körzet­ben veszik állományba. Kérjük a lakosság megértő türelmét és szíves közreműkö­désüket. A körzethatárokkal kapcsolatban felvilágosítás kér­hető minden felnőttkörzeti orvosi rendelőben, valamint a városi tanács (Salgótarján, Rákóczi út 40.) faház 14-es szo­bájában, illetve a 10-838-as telefortszámon. Karaneslapnjtó, Rákóczi u. 166. Nagy munkabírású, gyakorlattal rendelkező felsőfokú végzettségű főkönyvelőt keresünk. Fizetés: megegyezés szerint. Jelentkezés személyesen a személyzeti vezetőnél. KI*« SM»m ÍM9* eladó. SailigöTarjám. Kfflám krt. 3S. 1/3. Megtekmühetö: mfcn­nr r -a-n, —34 óra köpött. ELADÓ LO SSOÚ-ea Rnbur BMW oilidsiko- esi (ölajfékes). Er­ei efcSSdmi: Tóth P. Sándor, Mátraszölűs, Tanács u. 5-, délután 13 órától. ELADÓ 3 és fél éves Trabant 904 S 33 ezer ten-zel. Ér­deklődni lehet: Tar, Felszabadulás o. 9. 17 óra utást, nap­közben Pásztó. 268 telefonon. ZT-s las-o« Polski Fiat e'adó. Érd eklőd - ni jehet: Mátevsző- lős. Tanács u. 21. 17 óra után. ELADÓ ZY-os Skoda 120 Les. Megtekint­hető : Mátraiazőlőa. Kertész u. 7. UL frse. Zsiguli lejárt műszakival, ugyanitt nagymére­tű utánfutó és AHOL benzines ezgk. olcsón eladó. Kürtössy, Ba­lassagyarmat, Hu­nyadi u. 1«. Tel.: 83-37. ZJ írsz. Skoda 100 L típusú gk. eladó, friss műszakival. Ba­lassagyarmat. Mé­száros L. 12. TÍZÉVES 1500-as Lada személyautó eladó. Tar, Petőfi út 11. FIAT Cupé eladó. Bessenyei Csaba, kger, I. sz. lakótelep 2/A. IS írsz. felújított í300-as Lada, fries műszakival eladó. Megtekinthető: Zagy- vapálfal va, Csokonai üt 125. TA-s és ÜC-s Lada taoo-as eladó. Meg­tekinthető : Salgótar­ján, Fürst Sándor út ?. Uórás-telep) au­tójavító. « éves 1200-as La­da eladó. Érdekilödni: Salgótarján. 14)747 telefonon. KB-s írsz. 3 éves Dácia eladó. Cím: iö-077-es telefonod. *» éves Lad« Com­bi, továbbá M 31-es Vciiga-sebesscgváitó és több aá&atresz el­adó. Érdeklőd n i: Oiáh Ferenc, Nagylóc, Bajcsy út SS. PM rfyószárnú most mű £3 aáj zott Trabant Coir.ui eladó, zagy- vapáMalva, Nyjrfücs- ka ö. 5. VH. em. 3». 17 órától. í£L.iíió 3 éves, jói feSs&a-iáf, Lisz típu­sú lakókocsi. Érdek- iőcfcá: Pásztó MS te­lefonon,. _ ZN-es Yraoam 2 éves műsaakivaü eft- adó. ZagyvapáMai- va, RóESBifa út 49. HONDA C7—50 kis­motor igényesnek el­adó. Salgótarján, Május L út 71. IE-s íSO-es Fiat eS- adó. Érdeklődni: 17—1« óráig, Salgótar­ján, Kilián krt. 37. Bíró. íi'-os Skoda 13# f- típusú személy­gépkocsi eladó. Ér­deklődni : a 15-977-ee telefonon. fETOTfll B AI A SSAG YARMAT Lem n - ha kote l&pen dó­in fekvésű, ötvenhá­rom négyzet-méteres, kétszobás, komfortos, laggáás, viI3any­boiiesres, öröklakás eladó. Nyolcadik épü­let, második emelet 8. KÉTSZINTES Oefü­Iiácü ház 400 négy- s-zógöles telekkel sür­gősen eladó. Zagyva- pálfalva, Kinizsi PáJ u. 48. ELADÓ Saägö'fcäT'- ján belterüíteíén ket- tos'/obás, komfortos, családi házrész te­lekkel és melléloépü- letekkel. ásómmá} be- kölitözhetöen, falújí- tott állapotban. Ár megegyezés szeri m: Tel.: 15-253, 14—19 órájg. SALGÓTARJÁN, Beszterce-kilvóteie- pen egy két fél­szobás örökHaikós efl- adó kp -f OTP. Te­lefon: 16-S81. AZONNAL b^l2<íí- títehető egyfe'ziobás családi bár,. 524 négy­szögöl télikéi Zagy- vapálfaivám, Rózsafa út t®. sz. eladó. Ér- óeklööni: ló-97? te­le fonom, vagy újüaiu, Kobuuiái te 1. .. . . ™.*vCB «!•!* *• lakást vennék Salgó­tarjánban aa Arany í. út kömiyékéin n. emeletSg késapén- aért, vagy budaipesti, 120 négyssetméterea luxus, tanácsi laká­sért, cseréinek. Ajan- laifjokat a 2. &'/­ÜMK-be, íó-873 teie- forara kérek. KÉT szoS>a öss®. komfowtios esaládS ház asonnsú beköl­tözhetően eiadó. Zagyvapálvalva, La­katos Péter őt 7. ELADNÁM vagy ki­sebbre cseréinén 98 négy zeéméfceres 1 + 2 félszobás Besvfceree- iajkóteiepd lakáso­mat. Saitg-ó tarján, Ybl Miklós út 49. X/59. hétköznap egész nap. SALGÖBÁNYÁN 309 négyszögöl gyü­mölcsösként rm'i'r- lésre bérbe adó. Ön­tözés megoldott. Ér­deklőd™: Salgótar­jánt, Néphadsereg út 44. tOO négyszögölies hétvégi telek eladó.. Érdeklődni: Salgó­tarján. Pécskő út IVA. VII/59. 17 órá­tól. TANYA Örhalom- ban nagy gazdasási épülettel eladó. Víz és villany van. Er. d ekilődni: Kürtössy, Bálasisag5’-armat. Hu- r.vadí o. 16. Tei.: 82-27. MÁSODIK emeleti, összkomfortos 1 +2 félszobás lakás el­adó. Balassagyarmat. Hunyadi u. 2/A. n. em. 6. BALASSAGYARMA­TON családi ház be- költözhető-en eladó. Érdckitó'dnii: Móra F. u, 28. Petényi, 17—10 óra között. ELADÓ Széceény, Dözea Gy. út 36. sz. alatti 1070 négyzet- méteres ingatlan hazzaä. Irányár: 650 WO PL Érdeklőd­ni : este, Budapest, S43-«l-es taletaniszá- nxm, Molnár. KERTES Csanádi ikerház beköltözhe­tően eladó, Balassa­gyarmat, Rózsa F. u. 1. Érdeklődni: Hu­nyadi u. 1-4. 3/9. Ivá- nyi Lászlónál. Tei.: 21«. BALASSAGYAU- W ATON, Perezel Mór u. 6. se. alatt béreit teliken 3-’-2 félszobás családi háiz eisáó. Készpím + OTP- étválJaiás. Érdnklőd- nj: 389-es teäefontm. ELCSEStSLNÄM Güikij-'fil epi egy + kőt félszobás, ta- «áeei , lakásomat vá- löskőzponti tanácsi egyszobásra. Érdek­lődni : Salgótarján­12-406 telefonon. RÄTONYTEkiA i> E, Ma^onka, Mikszáth a. 12- se. aCs * befe­jezés előtt álló 2 szin­tes családi ház eladó. ELADÓ S00 négy- szegői belterületi, zárt kertrész — je­lenleg építési tila­lom alatt van. Al­kalmas : fóMáster­melésre. gyümöl­csöst elépítésre. ön­tözési lehetőség megoldható. Bejárás külső végről káaJ«- kítható. 10-es busz végáMioimóBa 1 perc. Érddclődim: a Hely- színen, Dudásné, Z agy\’Sípá-l falivá, Su­gár u. 11 <8., mtndien- nap, 1? óira után és szombat, vasárnap egész nap. SÜRGŐSEN eladó B esrterce-Ia&d'fceleprl E3 négiy'aefcm éteree, kétszobás, közpomti fűtéséé. erfcélyes, szövet kezetí lakás készpénzért va^y kp + OTP-ént. Érdek- yödrrí: Salgótarján f5‘iS4 telefonon, 17 óra üstön. VÖRÖSTARKA b4­kaboriá eladó. Eies, Petőfi út #2. ELADÓ PK 4&m-aa és PK S2-es fö­démpanel. Érdek­lődni : Balassagyar­mat, Bojtos S. u. 12. sz. a Jatt, Farkas Endrénél lehet. ELADÓ I db 0 kW-os hőtárolóé kályhtaL, 9 éves. Ér- deklődrd lehet: min­dennap. Pogcnár Sán­dor, Balip^sa'gya'rmat, Jókat ». S3. Építkezők fi­gyelem! 3, 9.3. 4 méteres f^iyő 3sa«u fáik, padtliók, deszkák e'^dók. (Nem bontejt) Crm: Saigáiaflpjan II-SH idtefűCKto. nXTY Zj éfeadök. Sa*gscüar fán. Fences út SL (Fe- renc-teHep). Redőny, Reftvxa, most olcsóbban! KoíáelL, 9055 Ko- zájrd, Jőftoad köz 4. Telefon: SaUgó­tai'jan HM®. ELADÓ swwjet tí­pusú piasreínó. Érdiek- lodaú lehet: Pásabo, Játéld>ofllt. ELADÓ *» &o 9m­es faragott tölgyfa gerenida. Mátraszo- lős, CsíiHag «, es. PECSENYE- és fó.n- gossütő eladó. Érdek­lődni : Balassagyar­mat, Móra F. u. 25. 17—!® óra között. REGI faragott bú­tor (könyves, két­ajtós) eladó. Érdek­lődni : Salgótarján. 14-090 telefonon, I* órától. hároméves te­hén, hait hónapos vemhesen eladó. Ka- ramcsailja, Petőfi út 4L T A Nógrád Megyei Tűzoltóparancs­nok s ág felvételre keres középisko- » laá végzettséggel. gyors- és gépírói * szakképesítéssel rendelkező mun- • kaerót. Jelent- j kezés: személye­sen, Sailgótarján, * Lovász József út | 37. Személyzeti vezet őnéL Az Országos Ta­karékpénztár ba- latonszemesd üdü­lőjébe eg.yedüía.1 nők jelentkezését várja az alább munkakörök be­töltésére : — felszolgáló — konyha lány — takarítónő Munkásszállást biztosítunk, éves szerződést kötünk Jelentkezni lehet levélben: OTP­üdülő, Balaton sze­rű es, Parti sétány 139. Az ATT serédmo- torkerékpáí-ve- aetöi tanfolyaroot I ■inait máfjus köze- ^ pén. JéLentkezm i í lehet: Nógrád me­gyei ATL Salgó­tarján, K arámos í n. no. S ALG ÓT A RJÄX B A X kiircn bejáratú bú- IxMozobt szoba, kony­ha gyermektelen bá- zaspámak aizonn aJ kiadó. Cím: 10-97? telefonon. Rendkívüli bú­torvásár. Szé­csény, Rákóczi út 61-ben, május 1*0- , tőí 19-ig. SALGÓTARJÁNBAN albérlet ki-adó gyer­mekgondozás fe?é- b en. Aj án latok a t: 10-977 telefonira kérek.- — ■ —j Óvodai betrafcko- , sás Szécsónybei) 1^6. május 13—19- | ig, a Miagysa* úti óvodában, napcai te 0-17 óráig. BALASSAGYARMA Kossuth üt 25. bon­fásra kiadó. vaia­mint garázs elad< évi m ««pot údü ló h aszná-a ti Jogú üdülő épité­séf szervezi a HEGYVIDÉK ÜDOLO­SZÖVETKEZET ­Sopronban, Har- ! kányban, Mátra- í szentrmrók. Cím: ; Hegyvidék:, Bu- 1 dapest, IH* 3m. IS36. KÜLÖN bejáiraMí, bútorozott, összkom­fortos lakrész május lő-tői kiadó. Salgó­tarján, Ságváiá út 19. Rofckaüt-fcelep.

Next

/
Thumbnails
Contents