Nógrád, 1986. május (42. évfolyam, 102-127. szám)
1986-05-24 / 121. szám
Bánki szezonnyitó er; ...... ... ■ ......... A z elképesztő gyorsasággal eseperedő kisgyermekkel rendre megesik, hogy kinövi holmiját. De előfordulhat ugyanez bármelyik településsel, mely terjeszkedik, sőt, idegenforgalmi vonzerőre is szert tesz. A Balaton-parti városokban, községekben lakók már régóta tudják, mit tesz az: vendéget fogadni. Bánk jobbára csak az utóbbi évtizedben tanulja ugyanezt. Ami tegnap még megfelelő és elegendő volt, az mára szűkösnek, szegényesnek tűnik. A kistelepülésen élésnek is megvannak a maga jellemző jegyei, melyek újabbakkal egészülnek ki akkor, ha ez a kistelepülés a szezon néhány hónapjára duplájára dagad. A bankiak büszkék rá, hogy kis falujuk messzi földről csalogatja az üdülőket — még becsesebbnek, még szebbnek érzik általa szülőfalujukat. Ugyanakkor azonban viselni kénytelenek a zsúfoltság minden nyűgét is. Hosszú évekig egyetlen élelmiszerbolt elégítette ki a vásárlói igényeket. Télen is, nyáron is. Amikor ott jártunk. az élelmiszerboltban építőmunkások sürgölődtek. Mögötte egy mindössze húsz négyzetméteres fabódéban vásároltak a bánkipk — Ezt a kis időt most már ki kell bírni — mondta Tor" ma Jánosné boltvezető. — Nemsokára átköltözhetünk az újba, ott minden más leszl (A teljes rekonstrukción átesett élelmiszerboltot azóta már át is adták rendeltetésének. Tágasabban, hűtőkkel, , kisgépekkel felszerelten végre méltó bevásárlóhelyhez jutott a község.) — Ideje volt. nekem elhiheti! — kommentálta az akkor még csak várható eseményt D obisz Jánosné. — Hét végén a vfkendesek a szó szoros értelmében kitúrtak minket abból a régi kis boltból. Nem fértünk be! Én már pénteken megvettem mindent, amire szükségem volt. — Igaza van — helyesel Zsuzsi néni, Molnár Paine is. Az 59 éves asszony a főúton lakik, s úgy látja, nincs eléggé felkészülve a falu a nagy vendégseregletre. — Elkelne egy fodrász, borbély is ide, ne kéne már Rétságra, Rom- hányba buszozni egy frizuráért. Oda-vissza 16 forint az út! A szemét eltakarítása meg különszám. Hogy mi mindent hagynak maguk után az üdülők. . ! Faluhelyen a bolt nemcsak a bevásárlás, hanem úgyszintén a terefere alkalmatos helye. Ez a beszélgetés is a kis faház pultjának támaszkodva folyik. A közélet apró színtere ez, bárki, bármiről mondhatja a magáét, hallgatóságban is, visszhangban is része van. — Én szeretem az embereket. örülök .a vendégeknek — szól Súlyán Pálné, a pártüdülő gondnoka. — Megcsinálták végre az utat is a falu elején. a hídnál, és ezt szintén a forgalomnak köszönhetjük. Ott lakom, tőlem lobban senki nem tudja, hány baleset volt már ott, a kanyarban. Még a bánkiakat is becsapta, nemhogy az idegeneket! Abban meg igaza van Zsuzsi néninek, hogy legalább nvéron pilfoirmazni kellene valakit a s-em°t pUakorítására. Méltatlan a faluhoz, ahogy egy- egy hét vége után fest! Bizony méltatlan, főként egy olyan faluközponthoz, ami- lyennné mostanában a bánki formálódik. A volt papiakból talán a megye legszebb szálláshelye lett, akárki megnézheti ! Az élelmiszerboltot a palóc népi építészet legnemesebb hagyományait figyelembe véve újították meg. A szomszédos Bárka kisvendéglő is úi ruhát ölt. A kistelepülési rekonstrukciós program, mely harmadik éve folyik Nórádban, látványosan hagyja kézjegyét Bánkon. Fenn a dombtetőn, a Juhász Gyula utcában szezonkezdetre nyílt meg a rétsági áfész szerződéses élelmiszer- és zöldségboltja is. Noskené Császár Mária boltvezető Budapestről költözött Bánkra, s mint mondja, a fővárosi üdülők igényeit is kielégítő választékot akar tartani a kis üzletben, — A víkendesék zöme városi, vagy éppen pesti, én tudom, mit keresnek — tudatja az ambiciózus fiatalasz- szonv. — Nem nagy ez a bolt, itt csak napicikkeket lehet tartani. De ez nem zárja ki, hogy olyan különlegességek is legyenek, mint a fügedzsem vagy a Selsun sampon. Szerintem a bankiak sem haragudnak majd érte. ha az unalomig ismert cikkek mellett néhány újdonsággal is találkoznak nálam. Kora tavasztól készült már a szezonra Bánk. Pucolko- doft, csinosodott, épült, gyarapodott. Megjött az étvágya szépségre, igényességre. Némely családi házat . például palóc kontyos tető takar már. Mert a magánépíttetők közül mmd többen magukénak érzik véve azt, ami mindig is az övék volt: a palócépítészet igazi értékeit. Amint stílus-tartóm lesz szebb a Bárka vendéglő is. — Különválasztjuk az éttermet és az italboltot, ezzel már eleve kulturáltabbá válik — kommentálja az éppen készülő munkát dr. Szimán László, a rétsági áfész főosz- tá Ívvezető je. — Alul a strandbüfét is átalakítjuk. ízléses tető kerül a terasz fölé. Az idegenforgalmi pályázatunkat, sajnos, nem fogadták el, így ennyire futja. Az üzlet és a vendéglő felújításával Bánk legégetőbb kereskedehní gondjai így is hosszú időre megoldódnak. A bánki ember gondjai kissé hasonlítanak a balatoni őslakoséhoz: a falu nyárra még egy Bánkra való embert fo»ad be. De ami a vendégnek tetszik itt, az a helybéliek szívét-lefkét is melengeti. S mind több az, amin tekintetüket jő ■ érzéssel pihentethetik. Bánk különb feltételekkel nyitott kamut Mén vendégeinek, mint eddig bármikor. Szondi Márta — Jenő-akna? —vakarja meg fejét a biciklis ember. — Kútas tudja hol van? Na, akkor ott forduljon balra, ahogy Kesziből menne kifelé. Aztán csak egyenesen, el se tévedhet. De, mit akar ott? Embert alig talál. A biciklis emberen munkaruha, szürkére fakult, lötyögős nadrág, bakancs. Néz utánam, ahogy ballagok a délutáni napsütésben. Töri a fejét, mit akarhatok. Vékony patak mellett visz a két keréknyom, talpam alatt a meddő. A mesterséges dombokon már erős akácok, vastag fű. A növényeken nem fog ki az ember. Kopott fahídon kanyarodik át az út a túlsó oldalra, be az alacsony házak közé. Avatatlan szem is látja: nem lakások voltak ezek valamikor, de most kerítések választják el az úttól a kapaszkodó virágokat, színesedő bokrokat. A középkorú asszony bizalmatlanul fordul oda a köszönésre, s csak bólint a kérdésre: ez, igen, ez Jenő- akna. Egy pillantással fölmérhető az egész. Csupán a középkorú asszony háza, meg tőle följebb, a domboldalban egy másik áll egyedül, a többi egv tömbben, össze- éoitve. Az asszony, aki az előbb még idejött a vasrácsos kapuhoz, már visszafordult a betonjárdán, s be is lépett a házba. Nincs itthon a párja, ő meg különben sem sokat tud az itteniekről. hiszen betelepülő, csak rövid ideje lakik itt. Fordulok hát abba, az irányba, ahová mutatott. A kertkapun belül Simson motor, a régebbiek kízül való. Az út innenső oldalán, a ..senki földjén”, fái.ól tákolt ólak •lőtt öreg Tatraplan, kereke nélkül. Hanzelka és Zík- mund ennek valamelyik testvérével járta be Afrikát, Dél-Amerikát. Ez, itt, Jenő- aknán végezte. Márkus Barna a gazdája mindkettőnek. Az alacsony konyhában kis sezlonon hever. Reggel húzta ki a fogát az orvos, s nem elég, hogy a hét végét megszenvedte vele, most meg a helye fáj kegyetlenül. — Kibírható — legyint, amikor a vendég kedvéért fölül, de a beszélgetés is jobban esik így. A reggel még hűvös, a hetvenhat esztendős férfinak, s a fiatalabb asszonynak még szüksége volt a fahulladék adta melegre. — Mert tudja — int a nagyobbik szoba falán túlra gondolva —. nem tanult mesterségem ugyan, de asz- taloskodok. Elment innen egy család, ránk bízták a helyüket, csináljak, amit akarok. Az időmbe belefér, úgyhogy gyalunadot szereztem, meg fabrikáltam is. Készült abban a műhelyben kocsikerék, cefréskád. de baltanyél is. A hulladékot eltüzeljük. A nyugdíjat egészítem ki, meg örömet is szerez a munka. Kevés a pénz, háromezerháromszáz. Alig férünk hárman a konyhában, de a szűkösség arra is jó, hogy tisztán halljam Márkus Barna szavait. Ritka beszéd már az övé: hallani a különbséget —, mert kimondja — az „ly” és a „j” között. A sors, amit megélt, már kevésbé ritka. Huszonhét éven át dolgozott a bányában, itt, Jenő-aknán is. — Hét lyuk volt itt, a nyolcadik egy maszeké. Mindegyiket ismertem belülről. Az egyes akna volt a leghosszabb, a többi is, mind, csupa lejtakna. Egy időben, a negyvenes években ki- lencszázan jártak ide. Villamossal ! Mer’ az is volt. — Miért éppen ide telepedett le? Messze a falu, ha segítség kell, mit csinálhatnak itt magukban? Szélverte arcán mosoly fut végig, amit azután összeránt a hirtelen felejtett seb. — Ha kell segítség, hát bemegyünk érte. Különben meg jó itt. Csönd van, a csirke talál magánakvalót, a kert is terem. Bevásárolni én járok a Simsonnal. Ha esik, akkor persze gyalog. Az orvos is úgy jön ki a hat családhoz olyankor, hogy a falu végin hagyja az autót, onnan azután talpal. Valamikor? Valamikor meg a villamos Tarjánig vitte az embert, ha akarta. Régen volt. Az asszony kávét tesz elénk, indul vízért a kútra. — Két lányom van, egyikük Pécsen él, a másik a ger- gei házamban. A feleségem nemrég halt meg, akkor kölEstefelé, Jenő-aknán Ezt is a BNV-n láttuk Nógrádiak a kiállítók közölt Bár a kiállítás első napján nem kellett kitenni a „megtelt” feliratú táblát, mégis nehéz volt ismerőst találni a standok között szemlélődve. A nógrádi vállalatok nagy része nem állandó területen fogadja az érdeklődőket, így felettébb megörültünk, mikor szokásos helyén fedeztük föl a magyar szénbányászait A Nógrádi Szénhányák láncos vonszolója főztem ide — mondja az aj- tócsukódás után. — Huszonegy éve nyugdíjas vagyok. Utána még tizenöt éven át szakszervezeti főbizalminak választottak, de utóbb már lemondtam. Eljárt az idő, nem nekem való az már. Fürdők, az igen! Harkány, Hévíz! Bükkfürdőre, ahogy jobb az idő, a Simsonnal megyek. Hatkor indulok, fél nyolckor már vetkőzök. — A Tatraplan? — intek a masina felé. — Vettem, kéz alól. Most Wartburg-motor van benne, azzal fűrészelek. Magam csináltam, megszolgálja a gondoskodást. De, ha kéne, az öreg motor még elvinné az autót, csak hogy gaUba ne legyen, levettem a kerekeket, bakra állítottam., Nekem úgy is jó. Hallgatunk egy sort. — Én még régi bányász vagyok. Csákányos. Ma már mindenkinek könnyebb odalent. — De itt kint egyedül...? — Hova mennénk már, ilyen öregen? A gyerekeknek megvan a maguk dolga, én meg vén fejemmel már nem építek. Ez, itt, éppen jó. Baktatok megint az úton, visszafelé. Vendéglátóm a kertkapuból veszi számba a tyúkokat, vet nekik valamit, aztán rájukcsukja a bódé ajtaját. Közben az asszonv is odaér a kanna vízzel, bemennek, együtt. Ahogy visszanézek, eszembe jut: ez az öreg gépház sem gondolta, hogy két idős embernek lakása lesz. A félhomályban látszanak a vedlett falak, távolabbról már csak az alacsony tetők, lejjebb ereszkedik a sötétség az egykori Jenő-aknár». Némelyik ablakon kikönyököl a villanyfény a félhomályba. Hortobágyi Zoltán ! termékeit. Oroszlány, Tatabánya és Várpalota mellett jubileumi embléma jelezte a Nógrádi Szénbányák tárgyalóhelyiségét. Régi ismerős tűnik fel: Szopóczi Ferenc, aki már számos kiállításon vett részt, egyik legjobb ismerője a kisterenyei vállalkozási üzem gyártmányainak. — Jelentkezünk újdonságokkal, de hoztunk nyomtatványokat, a régebbi termékeinkről is — mondja —. Már most sokan érdeklődnek a láncos kaparóberendezésünkről és a mellette fekvő, „Von-Tol” fantázianevet viselő, hidraulikus csilletovábbító szerkezetről. Fiatal ember nyit be a szoba ajtaján; prospektust kér az említett gépekről. Nem véletlen, hiszen bányáink nagy részében lengyel, vagy szovjet szállítóberendezések üzemelnek. Kivitelük robosztus, alkatrész nem mindig kapható hozzájuk. A kis- terenyeiek szerkezete viszont kecses, egyszerű kialakítású, tehát nagy érdeklődésre tarthat majd számot. — Amit nem hozhattunk el, arról vidofilmet készítettünk — folytatja. — így láthatók például a Babcock— Worsley licence alapján gyártott fluidizált ágyas füstgáz- generátorunk, meg a különböző konténerkazánjarnk. ■ir A „szenesek” mellett a BNV hagyományosan népszerű kiállítója, a Hemscheidt cég mutatja be acélmonstrumát: a Borsodba szánt frontbiztosító berendezését. Ennek a kisebb testvére üzemel Ká- nyáson és tárgyalnak arról is, hogy a kisterenyei vállalkozási üzem részegységeket gyárt majd hazai összeszereléshez. Kalauzunk is ismerős: Gerd Schmidt, nyugatnémet mérnök, aki jelen volt a ká- nyási beüzemelésnél. — A BNV után újra Nóg- rádba látogatok — mondja a fiatal szakember —, mert kezdjük a második Hem- scheidt-front szerelését. ☆ Görgők, szállítószalag-részegységek, szalagfejek: még mindig a bányászatot és gépeit bemutató szabad területen vagyunk. Az Országos Bányagépgyártó Vállalat a felsorolt szerkezeteket állítja ki, melyeknek java Salgótarjánban készül. A tarjáni gyár idén is jelentős exportot bonyolít le termékeiből. NDK- ba készülnek a mammut- szalagfejek, kisebb változatuk pedig Kínába. A görgőle, S függesztett vagy talpas kivitelű vázszerkezetek szinte valamennyi hazai bányában megtalálhatók. ☆ A „D” jelzésű pavilonban már a bejárat mellett ismerős név: Magyar Kábel Művek. A gyarmati gyárat Magyar József műszaki osztály- vezető képviseli, s mutatja be az új termékeket. — A vitrinben állítottuk ki 1 kilovoltos kábeljeinket. Érdekességük az újfajta szerkezeti felépítés, amely többféle nyugati szabványnak is megfelelnek. Idén már jelentős exportot teljesítünk a svéd piacra, de megrendelést kaptunk nyugatnémet, norvég és szovjet vállalatoktól is. A tárló mellett falra szeJ relt tablón mutatják be szabadvezetékeiket. Közöttük is említésre méltó az „En- tal” fantázianevet viselő energia- és anyagtakarékos vezeték, mely a legutóbbi fejlesztés eredménye Elsősorban hazai piacra szánják. ■fr A katalógusban ugyan nem fedeztük fel a Salgótarjáni Vasöntöde és Tűzhelygyár kiállítási helyét, de kályháik és kazánjaik révén mégis megtaláltuk. A szabadban állították fel a HOVÁL licence alapján gyártott, környezetkímélő berendezéseket. — A kisebbik változat 50 kilogramm hulladékot képes elégetni óránként, a nagyobbik változat 180 kilogrammot — magyarázza Dianovszky Gyula, fejlesztési csoportvezető. — Közös tulajdonságuk; hogy pirolitikus elven égetik el az anyagokat, azaz megsemmisülnek a veszélyes gá-< zok is. Berendezésük már csak azért is jelentős, hiszen az OKTH adatai szerint csupán 1980-ban 4—5 millió tonna települési és 20 millió tonna ipari termelési hulladék keletkezett hazánkban. Az SVT természetesen kiállította ólai-' és széntüzelésű kályháit, főzőkészülékeit is. ☆ A Fűtőber standján esztétikus kivitelű Carborobot kazánra hívta fel a figyelmünk két Várjon Dénes, a fejlesztési iroda vezetője. A kiállított termékek között ott voltak a Bóra radiátorok, axiál- ventillátorok. Jelenleg osztrák féllel tárgyalnak arról, hogy a kazán automatikus üzemét még komfortosabbá Az SVT széntüzelésű tűzhelyei Bencze Péter felvétse! NOok.AU — 1986. május 24., szombat jf