Nógrád, 1986. május (42. évfolyam, 102-127. szám)

1986-05-23 / 120. szám

Nem viszem! Szorgos asszonynép hurcolja a padokat, székeket, asztalo­kat. Két emelet magasból! Mikor végre összegyűlik a portéka, tehertaxit keres­nek, mert a közeli (két kilo­méterre levő) raktárba sze­retnék szállítani. Sorba vára­koznak a jótét lelkek, ám a célpont említésére elutasító fejrázással válaszolnak: „Nem viszem! Túl közel van!” — mondják. Inkább „rohadjon” a benzin a tartályban, de ők, biz’ nem mozdulnak. S gon­dolják: nem maszek fuvar, ebből ugyan nem lesz borra­való ... Hová jutott ez a világ! Hát nem azért szélesítettük an­nak idején a kisipart, hogy javítsuk a szolgáltatást? Hát nem az a kötelessége a fuva­rozónak, hogy elszállítsa az elszállítanivalót? Közülök csak egy nem nézte le a „kis tételt”. Még az is lehet, hogy megmosolyogták érte. (-ci) Hasositó angol- magyar családok Angol—magyar történész­konferenciát rendeztek ne­gyedik alkalommal a szécsé- nyi Kubinyi Ferenc Múze­umban május 22-én és 23- án. A Magyar Tudományos Akadémia Történettudományi Intézete és a Magyar Törté­nelmi Társulat Nógrád me­gyei csoportja szervezte meg a kétnapos rangos eseményt. Csütörtökön Richard Wall Cambridge-bői kezdte meg az előadások sorát a XVIII. szá­zadi angol családokról, éle­tükről, szokásaikról tartott nagyon érdekes előadást. Majd Faragó Tamás, a bu­dapesti Szabó Ervin Könyv­tár osztályvezetője kért szót és a magyar családok­ról beszélt Rendkívül meg­lepő volt, hogy milyen sok hasonlóság fedezhető fel a két távol eső ország család­felépítése között. Délután Leonore Davidoff Colehes- terből és Gyáni Gábor, a történettudományi intézet munkatársa a XVIII. száza­di családok női munkáit is­mertették. A konferencia ma folytat­ja munkáját. lói doboznak a földmérők Tizenhét esztendős fennállá­sa alatt eredményes fejlődés jellemzi a Nógrádi Szénbá­nyák kisterenyei vállalko­zási üzemének földmérő iro­dáját. Vállalkozásainak java részét az Országos Kőolaj- és Földgázipari Tröszt négy vál­lalatának megrendelésére végzi. Újdonság — bár a part­nerkapcsolat korábban is fennállt —, hogy a Nagyal- földi Kőolaj- és Földgázter­melő Vállalat megbízta a martfűi és a szeghalmi terü­let termelésbe állításához ■térképészeti és birtokjogi munkák végzésével. Az iroda egyébként sikeres negyedévet zárt: árbevételét 103, eredménytervét 110 százalékra teljesítette. Egész évi megrendelési állománya pedig eléri a — mostani gaz­dasági helyzetben jelentős —, 70 százalékot. Hívható: 13—16 óra között NÓGRÁD Elutaztak a KlSZ-kongresszus nógrádi küldöttei Csütörtökön délelőtt a sal- góbányai KlSZ-iskolán talál­kozott az a küldöttség, amely megyénket képviseli a KISZ ma kezdődő XI. kongresszu­sán. Egy küldött betegség mi­att távolmaradásra kénysze­rült, így tizenkilencen tanul­mányozták át a kongresszus előzetesen kiadott dokumen­Az elmúlt hónapban a Ba­lassagyarmati Népi Ellenőrzé­si Bizottság Faluhelyi László és Oroszlánná Mészáros Ág­nes népi ellenőrök vezetésé­vel Balassagyarmaton és vonzáskörzetében azt vizsgál­ta, bogy a tanácsi szakigazga­tási szervek s az intézmények milyen intézkedéseket tettek az elmúlt években a közmű­velődési munka színvonalának emlésére. Megállapításaik szerint a közművelődési intézmények épületi adottságaiktól, felsze­reltségüktől behatároltan le­hetőségeiket maximálisan ki­használva igyekeznek megíe­A csernobili atomreaktor­szerencsétlenséget követően megnőtt radioaktivitás miatt visszaesett a zöldségpiac for­galma, veszteségek érték a termelőket és a forgalmazó kereskedelmi szervezeteket. Az őket ért veszteségtérítés­sel kapcsolatban Monori Mik­lós, a Mezőgazdasági és Élel­mezésügyi Minisztérium osz­tályvezetője az MTI munka­társának elmondotta: — A radioaktivitás idősza­kos megnövekedése miatt a zöldségfélék egy részének — saláta; sóska, spenót, retek, karalábé, korai fejes káposz­ta. kínai kel — forgalma má­jus 1. és 15. köizött annak el­lenére is visszaesett, hogy a zöldségféléiket bőséges mo­sás után, mindenfajta egész­ségi károsodás nélkül lehe­tett volna fogyasztani. Május elejétől — aiz EGK döntése értelmében: május 31-ig — az Európai Közös Piac orszá­gaiba nem exportálhatunk zöildségnövénvekiet. Az ex­port- és a hazad forgalom tumait, cseréltek véleményt azokról, s egyeztették állás­pontjukat. Felkészültek ter­vezett hozzászólásukra is. Délután indultak Budapestre, ahol este hét órától részt vet­tek a kongresszus összes kül­döttének a Budapest Sport- csarnokban rendezett sport- versenyeken. lelni a velük szemben tá­masztott követelményeknek. Az intézményeknek a demok­ratikus közművelődési mun­kára való törekvése ugyan kiérezhető abban, hogy igye­keznek a környéken élők igé­nyeinek feltárására, bár e partneri viszony legfőbb jel­lemzője még az, hogy a kez­deményezések mindig a köz­művelődés területéről in­dulnak ki. Csütörtöki ülésén a közmű­velődés helyzetéről szóló elő­terjesztés megvitatása után a bizottság javaslatokat fo­galmazott meg az érintett in­tézményeknek. keletkezett veszteségek a romlandó zöLdségfélékibőil nagyobb mennyiségű árut termelőket és forgalmazókat érzékenyebben érintették. A piaci forgalom vissza­eséséből, illetve az export- kiesésből származó vesztesé­gek mérséklésére — az ille­tékes kormányszervek dönté­se értelmében — térítés fi­zethető. A veszteségtérítés­ben — a kereskedelmi inter­venciós alap terhére — csak azokat a termelőket, illetve kereskedelmi szerveket lehet részesíteni, amelyek szerző­désre állítottak élő árut, il­letve azt forgalmazták volna. A megyei tanácsok illetékes osztályai és a zöldségkeres­kedelem egy részét felügyelő SZÖVOSZ felméri az érintet­tek május 1. és 15. közötti, az exportkiesések esetében má­jus 1, és 31. közötti vesztesé­geit. Ezt követően, gvorsított eljárással fizetik majd ki a térítést (MTI) Naptár 1 1986. május 23. Péntek, t Dezső napja. A Nap kel 4.59 — nyug­szik 20.23 órakor. A Hold kel 20.25 — nyugszik 4.20 I órakor. Százhuszonöt éve született Kaposvárott (és ott is halt meg) Rippl-Rónai József (1861 —1927), a modern magyar fes­tőművészet egyik vezéralak­ja. Időjárás szombattól keddig Várható időjárás az ország te­rületén ma estig: Nyugat felől csökken a felhő­zet, azonban még elszórtan vár­ható eső, néhol zivatar. Ma or­szágszerte napos, száraz idő va­lószínű. Az időnként erős löké­sekkel kísért északnyugati, észa­ki szél estétől mérséklődik. A legmagasabb nappali hőmérsék­let 23 és 28 fok között várható. Távolabbi kilátások szombattól keddig: Eleinte időnként megnövekszik a felhőzet, záporok zivatarok várhatók. Vasárnaptól jobbára napos időre lehet számítani. A legalacsonyabb hajnali hőmér­séklet 11 és l€ fok között vár­ható. legmagasabb nappali hő­mérséklet eleinte 22 és 27 fok, később 24 és 29 fok között, lesz. Jelentős mennyiségű csapadék (legalább 5 mm'nap) az ország területének 30 százalékán vár­ható. Kerekaszfal- beszélgetés az alkoholról Az alkohol szerepe a bű­nözésben címmel szervezett beszélgetést a salgótarjáni Kohász Művelődési Köz­pont csütörtökön, a TIT- klubban. Több szakembert szólaltattak meg az érdek­lődők: Ablonczy László bün­tetőbírót, Szigetvári Jánost, a városi rendőrkapitányság vezetőjét, valamint dr. Her- pai Sándor ideggyógyászt. Véget értek a tarjáni ifjúsági napok Csütörtökön befejeződitek megyeszékhelyünkön a tarjá- ni ifjúsági napok. A négyna­pos rendezvénysorozat utolsó délutánján a Kohász Műve­lődési Központban Alekszandr Poljakov, a Szovjetunió bu­dapesti nagykövetségének at­taséja tartott előadást és kon­zultációt a szovjet fiatalság előtt álló feladatokról • az SZKP XXVII. kongresszusa tükrében. Este a sportcsarnok­ban szolidaritási koncerten lé­pett fel a Victor Jara együt­tes. A napot sportdiszkó zár­ta, melynek bevételét a ren­dező szervek a szolidaritási alapra ajánlották fel. NEB-ülés Balassagyarmaton Milyen a közművelődés? Veszteségtérítés zöldségtermelőknek és -forgalmazóknak visszaesése következtében Egy perc telefon K *< , f •« otvenyugy Gubán Miklós salgótarjáni olvasónk keresett meg ben­nünket azért, mert az egy éve vásárolt — az iparcikk-kiske­reskedelmi vállalat, ma Nóg- rádfcer által kibocsátott — kötvényének kamatát lakóhe­lyén nem vehette föl. Föl­hívtuk hát a vállalat főköny­velőjét, s tájékoztatást kér­tünk tőle. Sajtos Dezső né a következőket mondta: — Az Állami Fejlesztési Bank bonyolításában bocsátot­tunk ki tízmillió forint érté­kű kötvényt, ennek az első kamata most vált esedékes­sé. — Önöknél ez természete­sen nem kapható meg. — Nem, csak az Állami Fej­lesztési Bank területi igazga­tóságainál, illetve Budapesten vehető föl. Hat ilyen igazga­tóság van, hozzánk legköze­lebb a miskolci és budapes­ti található. A kötvényeken egyébként föltüntették ezt. — Hányán érdekeltek Nóg­rád megyében? — Körülbelül húszán. — Tehát ha a kamathoz hozzá akarnak jutni, akkor utazniuk kell érte? — Igen. Egyébként a köt­vények kamatszelvényeit bár­ki bemutathatja, kifizetik a megfelelő összeget, hiszen az bemutatóra szól. — Más megoldás? — Csak ez a megoldás lé­tezik. Aki hozzá akar jutni ben a pénzéhez, az vagy maga megy érte, vagy valakit meg­kér arra, hogy hozza el ne­ki. Hangsúlyozom, ez az Ál­lami Fejlesztési Bank ügye, mi nem tudunk segíteni. ☆ Most, hogy esedékessé vált a kamatfizetés, valószínűleg mások is megkeresik a Nóg- rádkert. (Már keresték is.) Ez azt bizonyítja, hogy az elő­zetes tájékoztatás nem volt a legalaposabb Gubán Miklós például kétezer-kétszáz forin­tért utazhat Pestre vaev Mis­kolcra, Neki alisha tizenegy százalékkal kamatozik a köt­vénye. .. — h — Sípos Zsófia Debrecenben élő festőművész kiállítását nyi­totta meg tegnap délután Bódi Tóth Elemér a Képcsarnok salgótarjáni bemutatótermében. A tárlaton szereplő 35 al­kotást a Felső-Tiszavidék szín- és formavilága határozza meg. A képek május 31-ig várják az érdeklődő közönséget. — bp — Radiátorok — árengedménnyel Ütemesen növeli termelését a Balassagyarmati Fémipari Vállalat, s az idén már 480 millió forint árbevételt akar eléi-ni. A kollektíva mintegy 400-féle terméket gyárt, s ezek sorában a legfontosabb a Ro­mantik radiátor. A keresett termékből évente 300 ezer négyzetmétert állítanak elő. A radiátorcsaládból a jövő­ben tovább növelik termelésü­ket a balassagyarmatiak, ezért mind a hazai, mind a nem­zetközi vásárokon bemutat­ják. A termék különféle típu­sai jelenleg a BNV-n látha­tók. A vállalat jelenlevő ve­zetői elmondták: május 29-ig jelentős árengedményt adnak a gyártmányra. Az igények­hez való gyors alkalmazko­dásukat mutatja, hogy a meg­rendelt radiátort a gyártó már a következő nap leszállítja. hírek' — PEDAGÓGUSOK ÉS SZÜLÖK címmel tartott ta­nácskozást a pedagógiai tár­saság rétsági csoportja csü­törtökön, tanároknak és szülők­nek. A helyi Asztalos János Művelődési Központ kiállító- termében dr. Füle Sándor fő­iskolai tanár vitaindító elő­adása után a pedagógusok és a szülők véleményt cseréltek. A MAGYAR NEMZETI BANK HIVATALOS OFVIZAA «folyamai Érvényben: 19*«. május 23-án Devizanem vételi eladási art 100 Ft.-bar Angol font 6925,4* Ausztrál dollár 328«,71 Belga frank 99,49 Dán korona 548,87 Finn márka 883,23 Francia frank «37,45 Holland forint 1803,82 Japán yen (1000) 271,59 Kanadai dollár 3374,15 Kuvaiti dinár 15588,77 Norvég korona «00,30 NSZK-márka 2031.05 "•'asz líra (1000) 29.«0 Osztrák schilling 288,77 Portugál escudo 30,41 Spanyol peseta 31,95 Svájci frank 2447,99 Svéd korona «36, TI Tr. és el. rubel 2797.20 USA-dollár 4603.3« ECU (Közös P.) 4371,66 6939,34 3293.29 99,69 519,97 884,99 638,73 1807,44 272.13 3380.91 15619,97 601.50 2035,11 29.66 289,35 30.47 32.01 2452.19 637.50 2802,80 4612.58 4380,42 Az államközi megállapodásokon alapuld, hivatalos árfolyamok változatlanul az 1986. február 18-1 közlésnek megfelelően vannak érvényben. — Gyermekorvosok tanács­kozása. Csütörtökön Zala­egerszegen megkezdődött a Magyar Gyermekorvos Tár­saság nyugat-magyarországi csoportjának 37. tudományos ülése. A kétnapos konferen­cián Győr-Sopron, Fejér, Ko­márom, Vas, Veszprém és Za­la megye több mint 200 szak­orvosa az antibiotikus kezelés ésszerűsítésének lehetőségeit, az ezzel kapcsolatos legújabb tudományos eredményeket vitatja meg. — ŰJ KISZ-ZÁSZLÓT ado­mányozott csütörtökön a ba­lassagyarmati kórház KISZ- szervezete a Szántó Kovács János Gimnázium és Egész­ségügyi Szakközép isk^'a KISZ-szervczetének. Az ün- neoélyes zászlóátadásra a KISZ ma megkezdődött XI. kongresszusa tiszteletére ke­rült sor. — Beruházások. Idén köze! 50 millió forintot költ beru­házásra, illetve műszaki fej­lesztésre a BRG salgótarjáni gyára. A tervekben szereoel két raktárépület építése, gép- beszerzés és mintegy 10 mil­lió forint értékű, tőkésimport- bó! származó műszer megvá­sárlása. — Képviselői fogadónap. Dr. Bartalné dr. Borszéki Er­zsébet, Nógrád megye 6. szá­mú választókerületének or­szággyűlési képviselője so­ron következő fogadónapját május 27-én, kedden 10—14 óráig tartja a Balassagyar­mati Városi Tanács épületé­ben, a népfront tanácskozó- termében. — MOZGÁSSÉRÜLT GYER­MEKEKNEK. A testnevelési főiskola nagy edzőcsarnoká­ban (XII., Alkotás u. 44.) elő­reláthatólag 250 gyerek rész­vételével rendezik meg szom­baton és vasárnap a mozgás- sérült gyermekek második or­szágos sporttalálkozóját. A já­tékos versenyekre a helyszí­nen is nevezhet bármely 6— 14 éves korú mozgássérült gyermek — Munkavédelmi őrhálózat létrehozását tervezik a sal­gótarjáni öblösüveggyár szo­cialista brigádjainál. A kez­deményezéssel a baleset5 ve­szélyforrások felderítését és megszüntetését kívánják el­érni, az elmúlt évben ugyan­is megnövekedett a gyárban a sérülések száma. Rendőri intézkedés fegyverrel fenvegetődző gyanúsított elten A rendőrség május 20-án Üjfehértó községben súlyos bűncselekmény gyanúja miatt elrendelte Pallai László 36 éves foglalkozás nélküli, többszörösen büntetett új­fehértói lakos őrizetbevételét, aki azonban 11 éves leányá­val a lakásába zárkózott. A gyermeket egy nagyméretű konyhakéssel halálosan meg­fenyegette, hogy a jogszerű rendőri intézkedést meg­akadályozza. A rendőri ak­ciócsoport többszöri, ered­ménytelen felszólítás után behatolt a lakásba. Pallait lefegyverezte, elfogta, és a gyermeket sértetlenül kisza­badította. Az akció során 'fegyverhasználat nem tör­tént. Pallai Lászlót őrizetbe vették és a Szabolcs-Szatmár Megyei Rendőr-főkapitánv- ság büntetőeljárást indított ellene. (MTI) NOGRAD, a Magyar Szocialista Munkáspárt Nógrád Megyei Bizottsága es a Nógrád Megyei Tanács lapia. Főszerkesztő: V1NCZO ISTVANNÉ. Szerkesztősig: Salgótarján. Palöcz Imre tér 4. Telefon: 10-977. Főszerkesztő: 11-504. Sportrovat: 14-596. Kiadja a Nógrád Megyei Lapkiadó vállalat. Felelős kiadó: BÁLINT TAMÁS, a Nógrád Megyei Lapkiadó Vállalat igazgatnia. Kiadóhivatal: Salgótarján. Palóez Imre tér t. Telefon: 12-542. Teles ?09 in9 Irányítószám : 3101. Terjeszti a Magyar Posta Előfizethető: bármely hírlap kézbesítő oostahivatatnál. a hírlaokéztiesitőknél. a Posta hírlapüzleteiben Äs a Hfrlapelőfizetési ős Lap. ellátási Irodánál (HELIR) Budapest V.. József nádor tér l 1900 közvetlenül, vagy postautalványon, valamint átutalással a HELIR 215—96162 pénzforgalmi jelzőszámra Előfizetési díj egy hónapra: 43 forint, negyedévről 129 forint, egy évre: 516 forint. Előállítja: a Nógrád Megyei Nyomdaipari vállalat. 3101 Salgótarján. Palóca Imre tér 4. PL- 9«. Felelős vezető' KELEMEN GÁBOR igazgató HU i««n ni—> i-«

Next

/
Thumbnails
Contents