Nógrád, 1986. május (42. évfolyam, 102-127. szám)

1986-05-16 / 114. szám

Egy nagyfiú panasza „En elhiszem...” ..., amit a felnőttek monda­nak. Tetszik tudni, az történt, hogy olvastam a NÓGRÁD-ban egy hirdetést, amit az Észak- Magyarországi MÉH Vállalat adott töl. Abban az állt: a 12 voltos akkumulátorokat dara­bonként ötven forintért veszik át. Nekem kettő is volt otthon, egy Skoda, meg egy Zsiguli használta valamikor. Mi tanul­tunk fizikát, az iskolában, meg érdekelnek is az autók, szóval én tudom, hogy ezek tizenkét voltosak. Mondtam édesapám­nak, vigyük be a MÉH-be, leg­alább kis pénzhez jutok. Ő ugyan nem repdesett a boldog­ságtól, de berakta az autóba mind a két akkumulátort és le­vittük a salgótarjáni MÉH-te- iepre. Az átvevő bácsi lemérte és közölte: nyolcvanöt forintot ad érte. Én akárhogy számoltam, a két akkumulátorért száz fo­rint járt volna, de ő azt mond­ta, nem csak nyolcvanöt. Nem vitatkoztam vele, én hiszek a felnőtteknek. Otthon elmeséltem az egészet egy ismerős bácsi­nak, aki odatelefonált. Az át­vevő bácsi közölte, ő a NÓG­RÁD-ban a saiát cége hirde­tését nem olvasta, neki oqyan fogalma nincs arról, hogy az át­vételi árak aMrumulátorügyben meaváltoztak. N°m vaayok méq olyan naay ayerek, de azért megkérdezem, hátha válaszai rá "Önki: miért Hirdet a MFH Vállalat olyasmit, amit nem tel­jest? Miért pakem ment), vetnem aTért. hony pt ntve>'ö KA- csi nem oLassn nr úisáent? Hát rmk ennyit akartam kérdezni. Csókolom. (Leieayezte: - h —) NÓGRÁD Uj ABG nyílt Bankon Még kevesen mártóanak meg a banki tó vizében, de a jó idő már a szezon kezde­tét jelenti. A szezon nem ke­vés gondot jelent az ellátás­ban. Tegnap délelőtt a Bör­zsöny Áfész igazgatóságának elnöke. Demus István adta át a faluközpantban lévő felújí­tott és kibővített, szép formá­jú vegyesboltot.. A régi üzlet 110 n é evzefcméterrel bővült, így most 285 négyzetméteren vásárolhatnak a bankiak, és a nyaralók. Az alagsorban hamarosan nyit a zöldségbolt Í6. A bővítés több mint há­rommillió forintba került, az első napon kétmillió forintos árukészlettel várták a vevő­ket — ez majd’ háromszoro­sa a korábbinak —, de ezt a temérdek vásárolnivalót csak a nyári időszakban biztosítja a fogyasztási szövetkezet. Közgyűlés előtt a mozgáskorlátozottak Már évek óta működik Sal­gótarjánban a Mozgáskorláto­zottak Nógrád Megyei Egye­sülete, amely soron követke­ző ülését a jövő hét végén tartja majd. Nem titkolt cél az, hogy létszámot szeretnék növelni, mivel jelenleg a ta­gok száma nem éri el az 500-at, pedig az egyesület ve­zetőségének tudomása szerint — igaz. erről nincs felmérés — Nógrád megyében minden bizonnyal több ezer a moz­gáskorlátozottak száma. Nemrégiben az egyesület id. Szabó Istvánt, a Benczúrfal- ván élő Kossuth-díjas szob­rászművészt kérte fel a Moz­gáskorlátozottak Nógrád Me­gyei Egyesületének fővédnök- ségére, a felkérést id. Szabó István köszönettel elfogadta. Szeretnék, hogy a mozgáskor­látozottak minél nagyobb számban keressék fel az egve- sület megyei irodáját Salgó­tarjánban, a Rismarty út 4. szám alatt, ahol hétfőn., szer­dán és csütörtökön reggel 8- tól déli 12 óráig tartanak fo­gadóórát.. Naptár Í 1986. május 18. Péntek. | Mózes napja. A Nap kél 5.07 — nyug­szik 20.15 órakor. A Hold j kél 11.00 — nyugszik 2.01 órakor. Százötven éve született David Edward Hughes (18.11 —1900) angol fizikus és elekt­rotechnikus, akinek nevét az 1954-ben feltalált — és róla elnevezett — betütáviró tette világhírűvé. Időjárás szombattól kecSd’g Várható időjárás ma estig: Délután zápor és zivatar várha­tó. Északnyugaton jégeső és fel­hőszakadás is lehet. Napközben elénk, zivatarban erős vagy vi­haros szélre kell számítani. Leg­magasabb nappali hőmérséklet általában 22 és 27 fok között, vár­ható; északnyugaton lesz kevésbé meleg. Távolabbi kilátások szombattól keddig: Nyárias idő, általában sok lesz a napsütés, de futó záporok az időszak első felében kialakulhat­nak. A legalacsonyabb hajnali hőmérséklet 9 és 14 fok között várható, a legmagasabb nappali hőmérséklet eleinte 20 és 25 fok között majd 25 fok körül lesz. Jelentős HipnnviK'O’fi nee‘*,';i,~’h 5 mm/napi) csapadék az ország területének 20 százalékán várható. Befejezés előtt a Forme—1-es Gyermekrajzok az alkoholról A salgótarjáni alkoholelle­nes baráti kör, a Salgótarjáni Városi Tanács művelődési osztálya és a Salgótarjáni Öblösüveggyár Kossuth La­jos Művelődési Háza megyei gyermekraj ^pályázatot hir­detett Az alkoholról gyer­mekszemmel címmel. A pá­lyázatra öt általános iskola tanulói küldték el munkái­kat, összesen csaknem 200 rajzot. Pályáztak a salgótarjáni Csizmadia Üti, a Petőfi Sán­dor és a Beszteree-lakótelepi Általános Iskola, valamint a Somoskőújfalui és a bátony- terenyei Bartók Béla Álta­lános Iskola diákjai. A szak­emberekből álló bírálóbi­zottság elégedett a beküldött munkák színvonalával, s a legjobbakat május 26-tól ki­állításon mutatják be a Kos­suth Lajos Művelődési Ház­ban. A szép magyar beszédért „A szép magyar beszédért” elnevezéssel díjat alapított a KISZ Központi Bizottságának középiskolai és szakmunkás- tanuló tanácsa. A díjat — Sarkantyú Judit iparművész plakettjét és a 4000 forintos pénzjutalmat — azok a pedagógusok kaphat­ják, akik hosszú időn át eredményesen munkálkodnak a középiskolások és a szak­munkástanulók beszédkultú­rájámak fejlesztéséért, s akiknek tanítványai legalább három alkalommal végeznek a Kazinczy-verseny díjazott­jai között. „A szép magyar beszédért” díjat évente egyszer, a Ka- zinczy-versenyen középisko­lai, illetve szakmunkástanuló kategóriában ítéli oda az alapítók megbízása alapján a verseny bírálóbizottsága. — Asványgyűjtő kör Ber­eden. A berceli művelődési ház ásványgyűjtő körének tagjai rendszeresen szerveznek gyűjtőutakat szerte a me­gyében, országban. Nemrégi­ben Nyíregyházán jártók né­gyen, az országos ásványgyűj­tő találkozón és börzén. Je­lenleg Bércéi község ásvány­lelőhelyeinek térképét készí­tik. Egy népfrontmunkás halálára Gyászjelentés tudatja a NÓGRÁD mai számában: hosz- szan tartó betegség után elhunyt Tóth Endréné, a Hazafias Népfront Szécsényi Városi Bizottságának titkára. A megfon­tolt szavú, józanul és okosan érvelő városi titkár az utóbbi időben már hiányzott a népfront rendezvényeiről, de élete utolsó perceiben sem távolodott el a mozgalomtól. Munka­társai megrendültén idézik, hogy Borika —, így ismerte a népfrontaktivisták népes tábora és Szécsény közvéleménye —, még a kórházi ágyban is dolgozott. Oda kérte a nép­frontkongresszus jegyzőkönyvét, várta a szécsényi híreket, véleményezte a bizottság elé kerülő testületi anyagokat. Szécsényhez, az ő munkája által is gazdagított közös­ség erejéből várossá vált településhez ezernyi szállal kötő­dött. Több mint egy évtizedig volt itt a népfront titkára, korábban boltvezetőként, pártmunkásként dolgozott szintén ebben a városban. A Szécsény mindennapi teendőivel való együttélés pedig alapos és széles körű ismereteket ered­ményezett. A tanács egyik vezető tisztségviselője véleke­dett így: „Borikával félmondatokból is megértettük egy­mást". Segítő és eligazító véleménye —, csakúgy mint napi munkája — állandóan a települést szolgálta, ezért örvend­hetett rendkívüli népszerűségnek. A kapcsolattartás igé­nye magyarázza, hogy sok emberrel, az aktivisták népes seregével szeretett dolgozni. S, ennek köszönhetően gyakor­lati munkájával, magatartásával cselekedett azért, hogy a népfront valóban tömegmozgalommá váljon. A helyi közélet tekintélyes képviselője felnőttfejjel szerzett szakmai és politikai végzettséget, hogy minél ered­ményesebb legyen a szolgálat, amit Szécsényért és a nép­frontmozgalomért vállalt. A Munka Érdemrenddel és a bé­kemozgalom kitüntető jelvényével elismert életút fájdal­masan korán ért véget. Tóth Endréné — Borika 53 eszten­dőt élt. Városszépítésre hívnak Balassagyarmaton A Hazafias Népfront Balas­sagyarmati Városi Bizottsága, a városi tanács, a Vöröske­reszt Városi Vezetősége, és a KISZ városi bizottsága — mint minden évben hagyo­mányosan — idén is társadal­mi munkára és kommunista műszakra hívja a balassagyar­matiakat, május 17-én. Céljuk, hogy a termelőüze­mek dolgozói, a hét végi mun­kabérűiket a tanács számlájá­ra átutalva, segítsék a fcoma- terem-építés eket, a város la­kói pedig közreműködjenek a parkok, játszóterek tavaszi nagytakarításában. A szom­bati nagyszabású városszépítő munkára minél több balassa­gyarmati dolgozó és lakos jelentkezését várják a városi tanács városfejlesztési és gaz­dálkodási osztályán. Az épülő Forma—1-es pá­lya helyszínén sajtótájékozta­tót tartott csütörtökön Urbán Lajos közlekedési miniszter. Elmondta, hogy a pálya épí­tése a tervezett ütemben ha­lad, s utolsó fázisához érke­zett. A pályatesten már a végső simításokat végzik, építik a biztonsági berende­zéseket: védőpalánkokat és -kifutókat, s füvesítik a lelá­tókat, a pálya környékét. Kü­lönösen nagy figyelmet for dítanak arra, hogy a meg­bolygatott környéket eredeti állapotába állítsák vissza. A környék lakossága nagy érdeklődéssel kíséri az épít­kezést, és felajánlották, hogy társadalmi munkával, takarí­tással, tereprendezéssel já­rulnak hozzá a hazánkban eddig egyedülálló rendezvény sikeréhez. Hangoztatta, hogy a For ma—1-es verseny — sportjel­legén túlmenően — számot­tevően hozzá járulhat az ide­genforgalom fellendüléséhez, a gazdasági kapcsolatok élén­küléséhez is. A tájékoztatót megelőzően a miniszter részletesen meg­tárgyalta Pest megye párt- és tanácsi vezetőivel a pálya közvetlen környezetének ki­alakításával. valamint a ver i seny rendezésével összefüg- | gő kérdéseket. j A megye képviselői öröm- [ mcl nyugtázták, hogy a kör j nyék lakosságának közleke­désében nagy segítséget je­lent a most épülő két autó­pálya-leágazás: 20 perccel megrövidül a fővárosba veze­tő út, ugyanakkor könnyeb­ben lehet majd az országos főúthálózatba becsatlakozni. Kényelmes pihenést nyújt a Nógrád Megyei Idegenfor galmi Hivatal új fogadója Bánkon. A tóparti nyolc szobá­ban huszonnégy vendég számára biztosítanak elhelyezést. NÓGRÁD ©[HH70D AZ OLVASD KÉRDEZ II tömegközlekedés helyzetéről Lapunk ismét megrendezi a NÖGRÁD-fórumot. Ezúttal ^ Volánnal kapcsolatos témakör kerül terítékre. E vállalattal mindannyian napi kapcsolatban állunk, hiszen valamennyi­en utazunk. Olykor pedig más irányú szolgál tatásait i§ igénybe vesszük. Ebből következően bizonyára sók kérdésre kell majd válaszolnia fórumunk vendégének, Huszák Artúr­nak. a Nógrád Voián igazgatójának. Milyen a tömegközlekedés általános helyzete megyénk­ben? Ezen belül: mennyire lehetünk elégedettek a távol­sági és a helyijáratok pontosságával, az utazás kulturált­ságával? Adottak-e ,a tárgyi és a személyi feltételek a köz­lekedési feladatok ellátásához? Melyek az ez irányú ter­vek és elképzelések? Mit kell tudnunk a június elsejétől érvényes új menet­rendről, milyen változások várhatók? Mennyire kihasznál­tak a taxik, van-e ..kenyérharc” a Volán- és a maszek­taxisok között, s mennyiben előnyös ez nekünk, utasoknak? Milyen járatokat indít, milyen utakat szervez az utazási iroda? Az árufuvarozás megfelel-e az igényeknek, miként állja a versenyt a vasúttal? Nos, ilyen és hasonló témákban várjuk olvasóink érdek­lődését. A kérdések feltehetők telefonon szerkesztőségünk 14-596-os számán, legfeljebb hétfőn 10 óráig. Ugyaneddig küldhetik el levelüket a NÓGB ÁD szerkesztőségének címére; amely a következő: 3100 Salgótarján, Palócz Imre tér 4. szám. Kedvesem Kristóf, a kisfiam ki­lencéves. Együtt nézzük a tévét. A képen valaki ép­pen beszáll egy repülő­gépbe. Ekkor a gyerek megkérdezi: — Apa, ha a repülő lezuhan, meghal­nak az emberek, akik benne ülnek. — Igen. kisfiam, leg­több esetben. — Te is meghalnál, ha benne ülnél? — Igen, bizonyára. — Akkor én azt akarom apa, hogy te sose ülj re­pülőbe. — Nem ülök, kedvesem. (ku-ti) Iskola és gyár együttműködése A Ganz-MÁVAG mátrá* terenyei gyárában évente, mintegy húsz hetedik-nyolca­dik osztályos tanulót látnak vendégül a Dorogházi Álta­lános Iskolából. E — havi rendszerességű — látogatá­sok alkalmával a gyerekek megismerkednek a szerszám­készítés fogásaival, a gazda­sági egység mindennapi te­vékenységével, termelési eredményeivel. Az oktatási intézmény és az üzem együtt­működésének termékenysé­gét jelzi, hogy az idén öt da- rogházi nyolcadik osztályos tanuló kötött tanulmányi szerződést a mátraterenyei gyárral. — A Balassagyarmati Szol­gáltató Szövetkezet törődik az utánpótlással. Jelenleg hu­szonnégy másodéves fodrász- és kozmetikustanulóval kö­töttek szerződést, aminek értelmében anyagi támoga­tással is segítik jövendő mun­katársaik képzését. — Pénz az újítóknak. A Nógrád Volán dolgozói az idén ötven újítást nyújtottak be eddig, közülük huszonhár­mat már el is fogadtak. Az ötletemberek százezer forin­tot megközelítő összeggel gyarapították pénztárcáju­kat. — Hetven százaléka meg­valósult azoknak a javasla­toknak, amelyek a tavalyi ta­nácstagi és országgyűlési kép­viselőválasztáskor merültek fel Balassagyarmaton. Töb­bek között ezt állapította meg dr. Tóth János, a Balassa­gyarmati Városi Tanács tit­kársági osztályának vezetője, a Hazafias Népfront balas­sagyarmati bizottságának csütörtöki elnökségi ülésén. A MAGTAR NEMZETI BANK HIVATALOS DEVI7 VARFOLYAMAI Érvényben: 1986. május 16-án. Oevivanerr vételi eladást árf 100 F.-h;..' Angol font 6917,70 6931,a4 Ausztrál dollár 3230,13 3226,57 Belga frank 100,56 100,76 Dán korona 555,12 556,24 Finn márka 901,95 903.75 Francia frank 644,21 645 49 Holland forint 1921,26 1924.90 Japán yen (tOOO) 275.00 275.56 Kanadai dollár 3266.72 3272,26 Kuvaiti dinár 15552.24 15593.39 Norvég korona 601,94 603,04 NSZK-márka 2053 »6 2059.09 Olasz líra (1000) 29.92 29,99 Osztrák schilling 292.59 292,67 Portugál escudo 30.61 30,67 Spanyol peseta 32,35 32,41 Sváici frank 2*69.39 2474.32 Svéd korona 636,72 639 00 Tr. és cl. rubel 2797.20 2902.90 HSA-doUár 4493.04 4502.04 ECU <K5ziis P.) 4412.73 4421,57 Az államközi meeáltanodásokon alamitn hivatalos érfntvamok vál­tozatlanul az 1996. február 19-1 tB7tss..ti megfelelően váltnak érvénvhen. Gyalog az Északi-sarkra Egy kanadai kétmotoros re­pülőgép vette fel szerdán haj­nalban az Északi-sarkon Jean- Louis Etienne francia orvost, akinek a világon először si­került gyalog és egyedül el­érnie földünk legészakibb pontját. A Jeges-tenger sarki jégmetzőin 63 nap alatt csak­nem ezer kilométert gyalo­golt. Vasárnap ért célhoz, majd 92 órát kellett várakoz­nia, amíg érte jöttek. A re­pülőgép sikerrel szállt le azon az ötszáz méter hosszú és 200 méter széles alkalmi pályán, amelyet a francia orvos jelölt ki a jégen sífelszerelésével és hátizsákjával. Vásárnaptár Május 17-énu szombaton orszá­gos állat- és kirakóvásárt tar­tanak Aszódon, Mohácson és Szerencsen, országos állatvásár lesz Szegeden, autóvásár Debre­cenben és Makón. Május 18-án. vasárnap országos állat- és kirakóvásárt rendez­nek .Tászladánvban, Késieken, Kunszentmiklóson, Máza szászvá­ron, Monoron, Mórahaimon, Pa­lotáshalmon, Romhányban, Tápió- szelén, Tiszakécskén, Turkevén és Vácott, országos állatvásárt Pécsett. Autóvásárra várják az érdeklődőket Ajkán, Balatonfű- reden, Bátonyterenyén, Debrecen­ben, Dunaújvárosba, Fonyódon, Hódmezővásárhelyen, Kanosváron, Kisbéren, Kiskőrösön, Mázaszász- váron, Miskolcon, Mohácson, Mo­noron. Na^vV-anirsán. Vv’-pri'há« zán, Orosházán, Pécsett, Sopron­ban, Szegeden. Szolnokon és Vá­cott. Május W-én, hétfőn országos állat- és kirakóvásár lesz Bél­apátfalván, Decsen. Dédestapol- csánvban, Mátészalkán. Nvhracsá- don. Szikszón, Szilen és Zombán. Máius 20-án, kedden országos állat- és kirakóv^sárt tartanak Felsőn yárádon. Hatvanban és Regölvön. országos kirakóvásár* Sümegen. Május 21-én, szerdán Alsónéme- din, Biharkeresztesen, Jánoshá- zán, Kálón, Rudabányán és Veszpremvarsányban rendeznek országos állat- és kirakóvásárt Május 22-én és 23-án. vásári szünnap. NOGRAD. « («agyat Szocialista Munkáspárt sograe Megyei Bizottsága 's a Nógrao Megvc fände* iapi« <Wv-rK«;**«o «STV ANNfc Szerkesztőség. (Salgótarján. Palóc* (mn cet «. fekfoeh (MR Főszerkesztői 11-504. Sportrovat ? «4-59« Kiadja s "Cóg rád Megvet Lapkiadó **llalai keletű* Kiadó Báirvv f 4MA8 • Nógrád ttegve* Lapkiadó Vállalat Igazgatója Kiadóhivatal Salgótarján Palócz Imre tér •.Telefon 12-542 Teles 229 IftS Vránv«to«?ám - tlM Terjesen <* Magyar Pf>«t.a ki*f»7ethe»d oarmeit hírlap kézbesítő oostah tv* tarnál • hírlapkor be« ftóknél • Posta hírlapüzleteiben és a Bírta pelöflzetém és tacw ellátási Irodánál (BFLVR) Budapest. V József oádot tér l 190Í> Közvetlenül zagy oostautalvánvon. valamin* á*o* alássa* a HFLIR ?13—fWlff pénzforgalmi tel zószámra RIÓ fizetési díj egy hónapra: 13 forint, negyedévre 129 forint, egy évre: *16 forint. Előállítja: • Nógrád Megyei Nyomdaipari Vállalat. S101 Salgótarján Palóc* tor* tér 4. Pt^ «4 »elelfts vesetőt KELFMFN <3 AB OB Igazgató Bü ISSN MW-1551

Next

/
Thumbnails
Contents