Nógrád, 1986. április (42. évfolyam, 76-101. szám)
1986-04-06 / 80. szám
NÓGRÁD Friss áru, kevés vevS A salgótarjáni Pécskő Cseme gében is gyér volt a forgalom (bábel-felv.) lit a 14-536! Suszternak... ... lyukas a cipője, így igoz — állította Kovács László salgótarjáni olvasónk. A népi bölcsesség arról jutott eszébe, hogy a tavaszi tisztasági akciót segítőén ő maga is mozgósítja munkahelyének brigád járt a rendcsinálásra, ugyanakkor két hete nem tudja elérni, hogy Nagymező utca 27. szám alatti lakása előtt kiürítsék a kukát, elvigyék a szemetet. Pedig a tisztasági akció nem csak a városközpontra vonatkozik! Panaszát április 3-án jelezte, így őszintén reméljük, gondja azóta talán még meg is oldódott. Kern közlekednek... ... a buszok Nagybátonyból Salgótarjánba! — sérelmezte Szolnoki József, Bátonyterenye, Lovász J. út 9. szám alatti lakos, aki tegnap reggel munkahelyére, a tűzoltóságra igyekezett. Nem ért be pontosan, mert a szokott időben hiába váirta a járatot. — Hét óra harminc perc előtt valóban nem indult busz, hiszen ünnepi menetrend szerint dolgoztunk - tájékoztatott Szomszéd András, a Nóg- rád Volán megyei főmenetirá- nyítója. — Erről időben tájékoztatást is adtunk az utasoknak. A panaszost nyilván az zavarta meg, hogy az üzletek kinyitottak, mi azonban a szokásos ünnepi járatokat indítottuk. No-fines a Hársfa úton ' Miután a munkaterületeit a számítottnál hamarabb megkapta, a tervezett időpont előtt kezdhette meg a Hársfa úti épületek alapozását a Salgótarjáni Tervez» és Építőipari Szövetkezet. A két, egyenként 19 lakásos épületet az OTP megbízásából jövő évi befejezésre vállalták. A szerződést átalánydíjban, négyzetméterenként, mintegy 14 ezer forintos építési költséggel kötötte meg. A STÉSZ az idén nyolcfős tervezőcsoporttal erősítette meg tervezési munkáját. Eddig zömmel külső tervező cégekkel dolgozott a szövetkezet, most jóval nagyobb teret enged a tervezésnek, ezáltal is csökkentve az átfutási időt, javítva a minőséget és növelve a jövedelmezőséget. A továbbiakban azt tűzi célul, hogy nemcsak a tervezést és kivitelezést vállalja, hanem — kezdetben elsősorban kisebb munkák esetében — fővállalkozóként bonyolítja le az építés minden folyamatát. Friss áruval felkészülve nyitottak ki tegnap reggel az élelmiszerboltok, de szombati rendjük szerint dolgoztak az iparcikküzletek is. Sok volt az áru, annál kevesebb a vevő, a? eszkimók és fókák fordított esete. — Ráérnek az emberek, bebetérnek hozzánk is, de nincs nagy forgalom — tekint szét a gondolák közt az ÉVI ABC vezetője, Nagy István. — Pékárut a szombati keresletnek megfelelően, tejet attól is többet rendeltünk, de úgy tűnik, a fele megmarad. « Ünnep előtti napon, 3-án bezzeg fogyott! A szokásos- napi 10 mázsa kenyér dupláját adták el, tejből még ennél is többet. — Talán nem hitték el az emberek, hogy ma is nyitunk, talán nem is figyeltek oda — találgat a boltvezető. Csekély a forgalom a Pécskő Csemegében is. — Nehéz a vásárlót kiszámítani — ingatja a fejét Csábi Imréné boltvezető is. —• Azt hittük, hogy 3-án, amikor fizetést is, jutalmat is osztottak, nálunk kő kövön nem marad. De alig másfél napi mennyiségnek megfelelő árut adtunk el. Mára a szokásos szombati mennyiségtől valamivel többet rendeltünk, jó, ha eladjuk a felét. Pedig a 3-i fizetésnapra számítva még aranytartalékot is képeztünk a sütő- és a tejiparnál! Hogy ml lehet az oka a szolidnál is szolidabb forgalomnak? Talán a kiskertekben kapálg&ttak, talán kirándultak, talán rokonokat iátogattak a vásárlók. Ragyogó tavasza nap volt a szombati, a szabadba csábított, inkább, mintsem vásárolni. — szm — Kongresszusi dokumentumok A Szovjetunió Kommunista Pártja XXVII. kongresszusának dokumentumait megjelentette könyvalakban a Kossuth Könyvkiadó. A kötet tartalmazza a Központi Bizbtt- ság Mihail Gorbacsov által előterjesztett beszámolóját, Kádár Jánosnak, az MSZMP főtitkárának felszólalását, Nyi- kolaj Rizskov előadói beszédét a Szovjetunió gazdasági és társadalmi fejlesztésének fő irányairól, Mihail Gorbacsov zárszavát, az SZKP új szövegezésű programját, és az újonnan megválasztott vezető szervek tagjainak névsorát. Naptár 1 1986. április 6., vasárnap, 1 Vi'tnos napja. A Nap kel 6.14 — nyugszik 19.20 órakor. A Hold kel 5.32 — nyugszik 16.19 | órakor. Negyven évvel ezelőtt, 1945- ben ezen a napon kezdődött meg a Magyar Nők Demokratikus Szövetségének (MNDSZ) 1. országos- kongresszusa Budapesten. Napos idő Előrejelzés az ország területére ma estig: Túlnyomóan napos idő lesz. Csupán időnként növekszik meg a felhőzet. Legfeljebb nyugaton és északon fordulhat elő futó zápor. Az északias szél napközben időnként megélénkül. A legmagasabb nappali hőmérséklet 15—20 fok között alakul. (MTI) A lottó nyerőszámai: 16, 23, 28, 62, 88 Jói fizet a négyes A Sportfogadási és Lottó Igazgatóság közlése szerint a 14. játékhéten 5 találatos szelvény nem volt. A lottónyeremények — a nyereményilleték levonása után — a következők: 4 találatos szelvénye 58 fogadónak volt, nyereményük egyenként T87 811 Ft;. 3 találata 6156 fogadónak volt, nyereményük egyenként 885 Ft; A 2 találatod szelvények száma 194 564 db, ezekre egyenként 30 forintot fizetnek. " — TÁRSADALMI MUNKÁLATOK. Mátraterenye lakossága és a körzet gazdasági egységei az elmúlt öt évben összesen 39 millió forint értékű társadalmi munkát végeztek. Tavaly az egy főre jutó érték meghaladta a 2800 forintot. — HONISMERETI VÁNDORTÁBOR. A Nógrád Megyei Múzeumok Igazgatósága meghirdette idei honismereti táborát, amely ettől az évtől kezdve vándortáborként működik. A táborozó gyerekek Drégely várának ásatásán vesznek részt, s megismerkednek — a török hódoltság alóli felszabadulás 300. évfordulójának országos eseményeihez kapcsolódva — a megye végváraival. — ÜJ KIÁLLÍTÁS nyílt a balassagyarmati Horváth Endre galériában, ahol péntektől április 21-ig Tetta— manti Béla grafikusművész alkotásait tekinthetik meg az érdeklődők. Tettamanti Béla „civilben” az Űj Tükör képszerkesztője; rendszeres résztvevője hazai és külföldi tárlatoknak, számos magvar és külföldi kiállítási díj birtokosa. — Intézmények felújítása. Több fővárosi intézmény teljes felújítására vállalkozott idén a salgótarjáni Univer Kisszövetkezet. A munkát áprilisban, a fővárosi földhivatal rendbetételével kezdi A budapesti megbízások teljesítése év végéig tart. összesen 4 millió forinttal gyarapítva a kisszövetkezet árbevételét. — Több űj termek gyártás sá>t kezdik meg az idén a pápai Elekthermax gyárban. Az egyik újdonság — a Panel nevű fűtőkészülék — első példányai már készen is vannak. Ä 750, 1000 és 1500 Watt teljesítményű, könnyű, falra szerelhető elektromos fűtőalkalmatosságokat főként nyaralók fűtésére ajánlják. — PÉCSETT MEGNYÍLT a XIX. országos diákfotó-ki- állítás. A rendező szervek az idén a KISZ kongresszusa tiszteletére hirdettek pályázatot a középiskolák és a szakmunkásképző intézetek fotózó tanulói számára. Negyvennégy iskolából csaknem másfél száz fiatal küldte el munkáit a hagyományos pécsi fotós seregszemlére. A kiállítás április végéig láthatp a Tarr lm,re Szakmunkásképző Intézetben. — LAKASÉPlTÉSI TERVEK. Salgótarjánban az idén, mintegy hatvanmillió forintot fordít a helyi tanács szociális bérlakásépítésre, s ez 140 átadást, további 165 építésének folytatását, illetve indítását teszi lehetővé, zömmel a Gorkij-lakótelepen. Ugyancsak folytatódik a tetőtér-beépítés, s az IKV beruházásában valósúl meg tíz átmeneti lakás. — A BALATON PARTJÁN pénteken több mint ezer horgász vett részt a Magyar Horgász Országos Szövetség által meghirdetett környezetvédelmi nap munkaakciójában. Bala- tonvilágostól Fonyódig és Balatonkenesétől Keszthelyig, mindkét parton mintegy húsz horgásztanyán, több tízkilométer parti álláson és többszá2 nádasbejárónál tartottak nagytakarítást. Országos rejtvényfejtőverseny A KISZ XI. kongresszusa alkalmából országos keresztrejtvényfej tő-versenyt rendez a KISZ Szombathelyi Városi Bizottsága, a Vas Megyei Állami Építőipari Vállalat KISZ- bizottsága, az Express Ifjúsági és Diák Utazási Iroda Vas megyei kirendeltsége és a Füles Szerkesztősége. Ifjúsági, haladó és mesterfokú kategóriákban egyéni és csapatversenyek lesznek. A nevezéseket április 15-ig várják az alábbi címen: KISZ Városi Bizottsága, 9700 Szombat- hély, Kisfaludy Sándor út 1. — Külföldi cserével is változatosabbá teszi a kínálatot a tejipar. A Tejipari Vállalatok Trösztje az idén mintegy 30—32 millió forint értékű tejterméket, elsősorban sajtféléket hoz be Bulgáriából és Csehszlovákiából: ugyanennyit ad is cserébe. Harmincé/es az ifjúsági utazási iroda Express-hefek kezdődnek Harmincéves az Express Ifjúsági és Diák Utazási Iroda, a fiatalok és idősebbek által egyaránt kedvelt intézmény, amely évről évre figyelemreméltó eredményeket ér el megyénkben is. Az évforduló alkalmából április 7—18. között a Nógrád megyei kirendeltség szervezésében Express-hetek címmel, gazdag programsorozatot rendeznek. Az események valójában már elkezdődtek az Express Kupa országos, kispályás serdülő labdarúgótornával. azonban a hivatalos megnyitóra április 7-én kerül sor Salgótarjánban Ek. kor nyílik az NDK társadalmi, gazdasági, kulturális életét bemutató idegenforgalmi kiállítás, majd 14-én a népszerű humorista, Hofi Géza műsorának tapsolhat a közönség. A rendezvénysorozat idején NDK-ba, Csehszlovákiába és Romániába kedvezményes utakat kínál az Express, valamint hat darab ezer-hatezer forint értékű utazási utalványt sorsolnak ki azok között, akik az akció ideje alatt veszik igénybe az iroda szolgáltatásait Megérkeztek a gólyák Adóbevallás Ami nem lakás öjra avartfizek Nem sok pihenésük akadt az ünnepek alatt a tűzoltóknak. Április 4-én egy híján, húsz alkalommal riasztották őket, legtöbbször avartüzek oltásához. Tegnap valamivel jobb volt a helyzet, de a délutáni órákig így is öt ízben indultak ki vijjogó szirénával a tűzoltókocsik. Szerencsére egyik eset sem bizonyult komolyabbnak — erdőt, csemetést ezűiía! nem pusztított jelentősen a tűz. A száraz gaz égetése azonban már eddig is sok bajt okozott. Gyakorta előfordul, hogy meggy újtják, majd magára hagyják a száraz füvet, avart, s mire észbekapnak. már nem tudják megfékezni a lángokat. Nem ritka eset az sem, hogy a tűz felügyeletével a család öregjét bízzák meg, aki nem bir a szélben különösen gyorsan elharapózó lángokkal. Figyeljünk. vigyázzunk jobban! A kertek tavaszi rendbetételéből, az avar égetéséből komoly baj, nagy kár is lehet! A Magyar Népköztársaság Elnöki Tanácsa az 1985. évi 23. számú törvényerejű rendeletével új adót vezetett be a nem lakás céljára szolgáló építményekre. Egyidejűleg megszüntette ezeknek az épületeknek, helyiségeknek a házadóját. Az új adó megállapításának feltételei jelentősen eltérnek a házadótól, ezért szükséges, hogy az említett építményekre adóbevallás készüljön. Ennek alapján a Nógrád Megyei Tanács pénzügyi osztálya felhívja a megye lakosságának figyelmét, hogy a megye területén lévő nem lakás céljára szolgáló építmények tulajdonosai vagy haszonélvezői kötelesek adóbevallást adni az építmény fekvése szerint illetékes helyi tanács szakigazgatási szervéhez. Az adókötelezettség kiterjed az üdülőre, az ahhoz tartozó gépkocsitárolóra, valamint az úgynevezett egyéb építményekre. Ezek közé sorolandó például a vízijár- mű-tárolók, az ipari, szolgáltató, kereskedelmi, gyógyászati rendeltetésű építmények, helyiségek, a műtermek stb. Az adóbevallást a tulajdonosoknak, haszonélvezet esetén a haszonélvezőknek kell benyújtania. A tulajdonoshoz hasonlóan bevallásra kötelezett — a lakásszövetkezet kivételével — az épület létrehozására, fenntartására alakult szövetkezet tagja is, a szövetkezet tulajdonát képező üdülő, műhely, üzlet után, ha arra a tagnak állandó használati joga van. Ugyancsak bevallási kötelezettség terhelj a külföldi társaságokat és társulatokat is a tulajdonukat képező építmények után. Az építmény fekvése szerinti adóhatóság a rendelkezésre álló nyilvántartások alapján megküldi a bevallásnyomtatványt és az ehhez csatolt kitöltési tájékoztatót az érintetteknek, ezzel egyidejűleg intézkedik a bevallás benyújtásának határidejéről. Ha a bevallásra kötelezett építménytulajdonos ilyen nyomtatványt nem kap, azt bármely helyi tanácsi adóhatóságnál beszerezheti. A kitöltött és aláírt bevallási ívet az ingatlan fekvése szerint illetékes adóhatósághoz kell eljuttatni. A bevallási nyomtatvány kitöltésével kapcsolatban felvetődő értelmezési kérdésekre a helyi tanácsi adóappará- tus/ készséggel ad felvilágosítást. 1 Az adóalaptételek, illetve az attól való eltérés feltételei és mértéke az illetékes helyi tanács rendeletében kerülnek meghatározásra. Fotó: Gottvald Károly Le az árokbar neki az oszlopnak Súlyos sérüléssel járó köz- lopnak ütközött. A gépkocsiúti baleset történt április 4- vezető nyolc napon túl gyó- én Cered belterületén a Pe- gyűlő, utasa könnyebb sérü- tőfi úton. Tajti Tibor 20 éves lést szenvedett. A gépkocs’- ceredi géplakatos személy- ban mintegy 60 ezer forin: gépkocsijával előbb becsű- értékű kár keletkezett. A bal- szott a jobb oldali vízelvezető eset körülményeit a rendőr- árokba, majd egy telefonosz- ség vizsgálja. wOGRAD, a Magyar Szocialista Munkáspárt Nógrád Megyei Bizottsága és a Nógrád Megyei Tanács lanla. Főszerkesztő: VINCZE ISTVANNE. Szerkesztőség: Salgótarján. Paiőcz Imre tér 4. Telefon: I0-97T Főszerkesztő: 11-504. Sportrovat: 14-5S6. Kiadja a Nógrád Megyéi Lapkiadó S'állalat. Felelős kiadó: BÁLINT TAMAS, a Nógrád Megyei Lapkiadó Vállalat igazgatója. Kiadóhivatal: Salgótarján. Palócz Imre fér 4. Telefon: 12-542. Telex: 229 109. Irányitószám: SÍM. Terjeszti a Magyar Posta. Előfizethető: bármely hírlap kézbesítő postahivatalnál a hírlankézbesítőknél. a Posta hírlapüzleteiben és a Hfrlapeiőfizetési és Lapellátási Irodánál (HELIR) Budapest. V., József nádor tér t 1900 közvetlenül, vagy postautalványon, valamint átüt alással a HELIR 215—96162 pénzforgalmi Jelzőszámra Elő fizetési díj egy hónapra: 43 forint, negyedévről 129 formt, egy évre; 516 forint. Előállítja: a Nógrád Megyei Nyomdaipari Vállalat, 3101 Salgótarján, Palóca Imre tér 4. Pf.: 96. Felelős vezető: KELEMEN GABOR igazgató. HU ISSN 0133-1351.