Nógrád, 1986. április (42. évfolyam, 76-101. szám)

1986-04-04 / 79. szám

Nemzetiségi nyelvoktatás Lucfalvi példa „Haja, haja hajuski, f vari tnamka haluski, / brindzové, makové, / hnyegy budu hoto- 9é”. Valahogy így hangzik laikus fülnek az énekszó, a lucfal- vai óvoda nyitott ablakából. A vékony gyerekhangokat az óvó néni időnként megerősíti, nehogy a szöveg elakadjon. A Kis-Zagyvavölgyében élő hat község kétezer-ötszáz la­kosának negyven százaléka ralija magát szlovák nemze­tiségűnek. Nyelvi hagyomá­nyaikat máig is ápolják az óvodáskortól az öregkorig. — Irigylésre méltó helyzet­ben vagyunk mi att a völgy­ben a megye más nemzetisé­gek lakta településeihez vi­szonyítva, hiszen nálunk két óvodában is folyik szlovák nyelvű oktatás — mondja nem kis büszkeséggel Jakab Jó- zseiné óvónő. — Lucfalván és Sémsonházán is majdnem minden családban beszéli va­laki a nyelvet, de a kicsik nagyon kevés szlovák szó • kinccsel érkeznek az óvodába. A mi feladatunk az, hogy elő­készítsük, megalapozzuk szó­kincsüket. Munkánkhoz meg­felelő tanterv áll rendelkezés­re. aminek alapián szlovák nyelvi képzettségű óvónőink hatékony munkát tudnak vé­gezni. Segíti az óvodai előkészítést h szülők jó hozzállása. hiszen nélkülük hiányozna a gyer­mekekből az a nagy lelkese­dés, ami nélkülözhetetlen a eiyetvtamtásnáil. Alótámaszt- (ja ezt az a tény is, hogy az általános iskolában a gyére­tek hatvan százaléka folytatja • spórák nyelv tanulását. — Különösen dicséri az óvó­nők munkáját az, hogy a nem szlovák nemzetiségűek gyer­mekei is évről évre nagyobb létszámmal kapcsolódnak a nyelvet tanulók táborához — veszi át a szót Pribisán Teréz, a Lucfalvai Általános Iskola tanárnője, aki négy év óta a szlovák nyelvoktatás szakfe­lügyelője is a megyében. — Luciáivá évek óta nagyon kedvező helyzetben van a ta­nítás személyi felételeit te­kintve. Vannak nyelvszakos óvónőink, az iskolában pedig alsó és felső tagozatban is szakképzett nyelvoktatóink. Akkor sem lövünk zavarba, ha egy-egy kolléga néha hosz- szabb időre kiesik a munká­ból, betegség vagy gyes mi­att, mert helyettesítésüket meg tudjuk oldani szakos ta­nárokkal, vagy a már nyug­díjas munkatársak segítségét vesszük igénybe. Hagyománya van az itteni iskolában a szlovák nyelvok­tatásnak, hiszen 1949-től fo­lyik ilyen képzés. Igény volt rá régebben is. attól kezdve pedig egvre inkább, hogy meg­növekedett a két ország kö­zötti turizmus és munkavál­lalás. De itthon is szükség van nyelvismerettel rendelkező emberfőkre. — A helyi termelőszövetke­zetnek — folytatja a tanár­nő — évek óta 1ó Vaneooip'-a van a lévai termelőszövetke­zettel. amihez — hisszük — nyelvoktatásunk is hozzájá­rult. Salgótarjánban tanuló, volt diákjaink visszajelzései alapján tudunk arról is, hogy többször kérik őket tolmács­feladatok ellátására, például a kereskedelemben, vagy az egészségügy területén adódó nyelvi problémák megoldásá­hoz. Az általános iskolában megszerzett tudásuk alapján, ha némi nehézséggel is, de meg tudnak birkózni a fordí­tási feladatokkal. Ám az ilyen tapasztalatok tudatosítják ben­nük a továbbképzés jelentő­ségét. Jelenleg nyelvgyakorlási le­hetőség az általános iskolát végzetteknek csak a szűkebb és tágabb családban, vagy a Csehszlovákiában élő roko­noknál van. A TIT keretén beiül tudnák még magukat képezni a gyerekek, ha a je­lentkezési létszám elérné azt az alsó határt, amennyivel nyelvtanfolyam indítható. — Marad a reményünk ar­ra. hogv a határ menti váro­sok. Balassagyarmat és Sal- gótartén középiskoláiban va­lamikor bevezetik, fakultatív nyelvként, a szlovákot is. Mi addig is folytatjuk azt a rési hagyományunkat. hogy neveljük iskolánk számára a nvelvszakos tanárokat. Jelen­leg öt egykori tanulónk ta­nul tovább szlovák nvelvi ismereteit gvaranftva. közén- iskoláhan. óvónőképzőben, ta­nító- és tanárkénzöben. így pedagógus-utánoót.lásonk hosz- szű távra is biztosított. A Lucfalvai Általános Is­kola gyakorló nyelvtanárai számára az lesz a legnagyobb szakmai elismerés, ha maid volt tanítványaikat kollégá­ikként üdvözölhetik az intéz­ményben. Akkor érezhetik igazán, hogy erőfeszítéseik nem voltak hiábavalók. Tant Katalin A szépből élnek A szépből nem ■negélni manapság. A vásárló az áru hasznos­ságát, célszerűségét nézi min- ■óenekelőtt, a szemet gyönyör- ködtetőre akkor költ, ha előb­bieken túl még jut rá. Ebben • helyzetben kell boldogulnia a szécsényi Palóc Népművé­szeti és Háziipari Szövetkezet­nek. Mint minden népművé­szettel foglalkozó termelő, a szécsényi szövetkezet is el- ■nondhatja: sok az eszkimó, kevés a fóka! Azaz bőségesen kínálják a piacon a legneme­sebb népi hagyományokat folytató termékeket, s bizony nagy ügyesség, jó kereskedő- szellem szükséges ahhoz, hogy vevőt találjanak. ügy tűnik, idén mintha meg- lé'ejjcült volna Kissé a kj.-es- let a népművészeti hóm '. iránt. A Pa'óc szőve'el­ső félévi teljesítőképessége csaknem teljes egészében rendeléssel lekötött, s ez nem könnyű csekély remény az idei évre tervezett 17 millió 200 ezer forintos árbevétel teljesü.é- sére. Érdemes volt a szövetkezet termékválasztékát megújíta­ni, hiszen a vásárlóknak most éppen a nemrégiben tervezett nyers, és barna pamut, illet­ve műszálas típusú termékek tetszenek. Keresettek a len alapanyagú áruk, a szolid szí­nek üdítő változatosságként hatnak a gazdagon színezett, mintázott termékek közt. A népművészeti ruhába öl­töztetett babákból most nem győznek eleget készíteni a szécsér.yiek. Az előző években más volt a helyzet, sok be­dolgozó ei ’3 ment a szövet­kezeitől. s kezük munkája most ugyancsak hiányzik, némelyik rendelést nem is tudják elfogadni. Növekszik idén a kereslet a hímzett gyermekruhák iránt is. Az elmúlt év végén 210 ter­mékét adta be a szövetkezet zsűrizésre a népművészeti zsűrihez, s csaknem 170 ter­mék kapott zsűriszáooot. Az esztendő tehát új kínálattal indulhatott, mely a korábbi­akhoz képest jobban alkal­mazkodik a vásárlók igényei­hez. Piaci biztonságát más módon is erősítette a szövet­kezet: új szerződési formák alapján dolgozik az idén. Ka­pacitását hosszabb távon le­kötő, éves megállapodásokat köt partnereivel', eszerint a vevő egyenletes ütemezésben fizet, viszont a kívánsága sze­rinti időben kapja a megren­delt árut. A választék megújítása nem fejeződött be a tavalyi zsűri­zéssel. A továbbiakban első­sorban a gyermekruházati cik­kekben hoz ki néhány új­donságot a Palóc szövetkezet, divatos fazonokat dob kis szé­riában a piacra. KozelVép a képviselőről Állandóan úton ... „Ha egy művész élete rö­vidre szabott: élete sűrű vérű, sűrű-idejű, hosszában mond­ja ei a rábízott mondatot". Étiek óta tekintetében hor­dozta a halált. Kesernyés, re­kedtes, tiborcos orgánumának sohsem volt optimista kicsen­gése. Az örök elégedetlenség, a jogos felháborodás, olykor • fanyar gúny; de soha nem a megadó beletörődés. Csak most, utoljára nem volt már az igazi. Hangja megbicsaklott. elszíntelene- dett. S a rakoncátlan „szín- játékos”, a vad, kemény fic­kó a tangó andalító dallamá­ra sem jött már lázba. Halál­tánc volt —, ahogy Bacsó Pé­ter kommentálta a jelenetet. A Róla írott nekrológok lapjai elsárgultak már, hiszen egy esztendeje, hogv hosszas bet*asén után eltávozott. Ha élete minden percének nem is, de utolsó napjainak Van egy világ, hol nincsen fájdalom Az utolsó tangó azonban tanúi lehettünk. A rádió egy káprázatos mono­lóggal idézte őt, s most a televízió állított méltó emlé­ket korunk egyik legnagyobb östehetségének. Szívszoritó próbákat lát­tunk. Bacsó Péter rendező, a Páskándi-novella olvasásakor már tudta: csak ő lehet Vek­ker úr, Weiskopf András, a zsidó órás. Ahogy ő mondta: Benne van a ketyegés. Magá­ban hordja az órát. Már az első forgatási napon kiderült: kockázatos vállalko­zásba kezdtek. A főhős szem­NÓGRAD — 1986. április 4., péntek mel láthatóan halálosan be­teg, s nap nap után lesz egy­re erőtlenebb. Bacsó emberi­leg azt tette, amit e nagyság megérdemelt: egészséges sze­replőként kezelve a maximá­lisát követelte tőle. Olyan há­laadást, olyan tiszteletet je­lentett ez; olyan kábítószert, amelyet orvos már nem adhat ily súlyos betegnek. „Mert önmaga csak az le­het, aki mások helyett vala­mit magára vállal és az nyerj meg az életet, aki új játékba kezd a halállal” — így fogal­mazza meg Vas István a szen­tenciát. Az örökösen húsz­ezer volton izzó ember még égni akart. A párnája alatt Az Országgyűlés tavaszi ülésszakát követő első hét­köznapon dr. Miklós Zoltán munkahelyén is a törvényal­kotói tevékenység volt a fő beszédtéma. A Litkei Ipoly Termelőszövetkezet állatte­nyésztési ágazatának vezetője, országgyűlési képviselő, a szemtanú és aktív résztvevő hitelességével adhatott szá­mot a munkáról. S, a rövid konzultációt. — a vitákra utalva —, ezzel zárták: a ko­rábbinál is jobban kell elő­készíteni a kormánynak egy- egy javaslatot. A honatya rendkívül egy­szerűen berendezett termelő­szövetkezeti irodájában ter­mészetesen nemcsak országo- gos ügyekről esik szó, érke­zésünk előtt ért véget a he­ti munkamegbeszélés. — Ezzel kezdjük a hétfőt. Vita. szócsata itt is előfordul, akárcsak a Parlamentben. A dolgok rendjéhez pedig hoz­zátartozik, hogy e „penge­váltásban” adok is, meg ka­pok is... Megcsörren a telefon. A képviselő félbeszakítja a be­mutatkozást, mert az állat­tenyésztőnek dolgoznia kell- a heti tehénszállításról kér pontos információt. Néhány perccel később az állatfor­galmi és húsipari vállalattal beszél a kistermelőkhöz ki­helyezendő vemhes kocák­ról, majd hozzáteszi: — örvendetesen megnőtt az érdeklődés, a tavalvinak a dupláját szállítjuk. Mindez persze annak is köszönhető, hogy kedvezőbb az ösztönző rendszer. A litkei téesz állattenyész­tésére általánosságban is ér­vényes: óriásiak a változások. A lényeget az ágazatvezető röviden így fogalmazza meg: — Árutermelő telepből te- nyésztelepet teremtettünk. A hétköznapi munka nem fenékig tejföl. Az állatte­nyésztésre rossz idők jártak, az eredménytelenségért pedig a képviselőt is elmarasztal­ják. Gondot okozott a szarvas­marhat és a juhágazat, sike­res volt a sertéstenyésztés — erről váltunk szót, amikor feltűnik: dr. Miklós Zoltán itt is olyan elegáns, mint a Parlamentben. — Nem mindegy, hogyan jár az ember. Persze, amikor a telepen vagyok, sokszor a gumicsizma megmosására sincs idő. A közéleti megbí­zatás fontos, mégis a munka­helyen kell elsősorban helyt­állni. Az egyéb elfoglaltság miatt kiesett időt pedig úgy pótolja az ember, ahogy tud­ja: hajnalban kel. A képviselői munka tanuló­évét járó dr. Miklós Zoltán már megtapasztalta, hogy mi­re vállalkozott egy olyan ne­héz választókerületben, mint az övé. — A szívem már nem do­bog annyira, ha belépek az ország házába, a feladatok azonban a háromnegyed év elteltével egyre sűrűsödnek. Salgótarján városkörnyékének lapuló forgatókönyv még tar­totta Benne az erőt. Üj játék­ba kezdett hát. Hajszolta ma­gát a tökéletes felé. Akkor is, amikor bizonyossá vált előtte: nyirokrendszerét megállíthatatlan kór támadta meg. Puritán, öntörvényű, sza­bad ember volt az „egyforin­tos Oskaján", akit nem kötött irányelv, s talán ezért talált nagyszerű barátra Latinovits Zoltánban. „A színész pap vagy bo­hóc” — írja valahol Oscar Wilde. Mi öt papnak láttuk, látjuk ma is: Thália felszen­telt papjának. A szerepe szerinti halálos mosolyt sajnos, nem kellett az arcára erőltetnie. Azt hit­tük: az utolsó tangó, a pári­zsi, a marlonbrandonos felül­múlhatatlan. De a mienk, az őze l.ajosé is feledhetetlen már. Ő így táncolt ki ötven­évesen ebből a sérülésektől sem mentes világból Az ülésteremben Foci helyett — matematika Bnzafalvi Győző tíz tanácsa, tizennyolc tele­pülése szétszórtan, nagy tá­volságokra található. Ez épp úgy nehezíti a megismerést, a kapcsolattartást, mint az előadódó teendők megoldását Teendő pedig akad épp elég. A választókerületben egyre közismertebb a képvi­selő személye, mind gyak­rabban keresik meg. Bárnába egyenesen távirattal hívták a minap. Együtt volt egy fél utca, a népfrontirodában tudtak szót váltani. Várták a segítséget, mert a távirat is így szólt: „Panaszunk van, beszélni szeretnénk a képvi­selőnkkel ...” A harminckilenc éves fi­atalember pedig nem sajnál­ja az időt és energiát: megy a hivó szóra, vagy anélkül. — Képviselő — nagyon találó, kifejező ez az elne­vezés. S, ha ennek eleget akar tenni az ember, akkor gyakorlatilag állandóan úton kell lenni. Nyolc tanácsnál fa­lugyűlésen. tanácsülésen is megfordultam már, de az is igaz. hogy például Szilaspo­gor.yban még életemben nem jártam. Menni kell. közéleti fórumokra, a helyi vezetőkhöz — még akkor is, ha nagy a teher. Ügy gondolom, minden évben el keli jutni minden községbe, csakis így lehet eredményes a képviselet. S, ha még hívják is az embert, akkor az nem lehet teher, inkább „köszönöm a bizal­mat”. Visszakanyarodva a leg­utóbbi ülésszakhoz, dr. Mik­lós Zoltán azt mondja: — A megélénkült vita mi­att a Tisztelt Házban nemigen lehet aludni. Nagy a fele­lősség, a gyors döntés mel­lett is alaposan át kell gon­dolni hogvan szavaz nr em­ber. tgy volt ez legutóbb az illetékekről -zoló törvényja­vaslat vitájában is. Képvi­selőtársunk módosító indít­ványa szimpatikus volt, de felmerült az aggodalom is: az a pénz majd hiánvzik a költségvetésből. A voksolás előtt a szomszédokkal ösz- szedugtuk a fejünket, s a vélemények iobbára igy hang­zottak: védjük az idős embe­reket. — Ha nem titok, ön ho- evan foglalt állást ebben a vitában” — Támoeattam a módosí­tó indítványt Azért is. mert összhangban volt ez az állás­foglalásom azzal, amivel az ülésszak előtt a választóim tpegbíztak. A részletekre Lrtke egyik takaros portáján Molnár László nyugdíjas tér vissza: — A Országgyyűlés előtt két nappal volt a képviselői beszámoló, amelyen szó esett a tervezett napirendről is. Igen, ezen a fórumon többek között én kértem: olyan il­letéktörvényt szavazzanak meg, amely elismeri a mun­kával szerzett javakat, s „nem vágja agyon az öröklő gyereket”. — Most, a törvényalkotás után, hogyan vélekedik: ér­demes volt a biztatás? — Hogyne! — válaszol ha­tározottan. — Amit az élete munkájával összehozott az ember, azt méltányolja a tör­vény. A munka megbecsülé­sét az illeték is tükrözi, per­sze, hogy elégedett vagyok. Sűríteni a találkozásokat,' tájékozódni és rákérdezni — így foglalja össze munkáié­nak alapelvét dr. Miklós Zoltán, útban mihálygergei otthona felé. Tájékozódni — ez az igény ösztönzi a folyó­irat-olvasóban eltöltött vasár­napi könyvtári órákra is. A plusz természetesen lemon­dással is jár, mindenre egy­formán nem juthat idő. — Tizenhárom éves a lá­nyom. nyolcéves a fiam. Az utóbbi igencsak rossz néven veszi, hogy újabban keveseb­bet futballozhatok vele. Saj­nálatomra, hiszen egyébként is kedvenc sportomról van szó. Az egyetemen, maid itt Mihálygergén versenvszerűen is kergettem a labdát. Mint mondja, nincs az a csatorna a televízión, ame­lyen az éppen közvetített, meccset meg ne nézné. Más szabad időre, egyéb kedvte­lésre már nemigen iut. Eset­leg még a kertre csíp el egy­két órát. Szépen megmesztve a szőlő, a kicsiny fóliasátor alatt bokrosodik a saláta szedhető a sóska, s az uni­verzális *minikertészetb°n még egy tőke szőlő is fólia alatt halt. A nyolcéves fiú gyakrab­ban odaeibálná aput. az asztalifocihoz is. a közös iá- ték helvett azonban gyakran marad az ébresztő. — Én szoktam beállítani reg?«! fél ötre —' mondiá az apróság — Felvállaltam, csinálni tel1 —. fgv a kénviss'n — Ak'-o- is. ha rámegv az időm, s #v. kor iS. ha rmrnecaV tizánsokat szerez az ember. Kelemen Gábor 4

Next

/
Thumbnails
Contents