Nógrád, 1986. április (42. évfolyam, 76-101. szám)

1986-04-24 / 96. szám

Baráti látogatásra Hazánkba érkezett Viktor Csebrikov A Magyar Szocialista Mun­káspárt Központi Bizottságá­nak és a Magyar Népköztár­saság Minisztertanácsának meghívására április 23-án hi­vatalos, baráti látogatásra Bu­dapestre érkezett Viktor Cseb­rikov, az SZKP KB Politikai Bizottságának tagja, a Szov­jetunió Állambiztonsági Bi­zottságának elnöke. A vendé­get a Ferihegyi repülőtéren Horváth István, az MSZMP KB titkára és Kamara János belügyminiszter fogadta. Je­len volt B. I. Sztukalin, a Szovjetunió magyarországi rendkívüli és meghatalmazott nagykövete is. (MTI) Folytatódtak a magyar—nigériai tárgyalások Losonczi Pál látogatása Ogun államban Kurucz János, az MTI ki­küldött tudósítója jelenti: Nigéria 19 szövetségi álla­mának egyikével. Ogunnal is­merkedett szerdán Losonczi Pál, az Elnöki Tanács elnöke és kísérete. A látogatás fő programja Obasanjo tábornok, korábbi nigériai államfő farm­jának meglátogatása volt. A 2,7 millió lakosú Ogun az ország nyugati részén fek­szik és Nigéria kapujának is nevezik, mert a nyugat-afri­kai államokból sokáig Ogu- non keresztül áramlottak az olaja révén meggazdagodott országba a munkalehetősé­geket keresők százezrei. Ogun lakói azonban az olaj­kincs jótéteményeire aligha támaszkodhatnak, hisz egész Nigériának gondot okoz a „fekete arany” világpiaci árának esése. Ogunban ezért elsősorban a mezőgazdaság­ból próbálnak megélni. Losonczi Pált Ogun székhe­lyén, Abeokutában, színpom­pás, jellegzetesen afrikai fogadtatásban részesítették. A modern házak nélküli város apraja-nagyja az utcákon volt, hogy láthassa a vendé­geket. Losonczi Pált, az 1976­Maróthy László látogatása Nógrád megyében (Folytatás az 1. oldalról.) srénja a kormány ösztönözni. A közgazdasági szabályozók tökéletesítése pedig az eddi­ginél jobbam a népgazdasági célok elérésére irányítja a vál­lalatok erőfeszítéseit, olymó­don, hogy a vállalatok is megtalálják számításukat. Eh­hez azonban szükség van ar­ra is, hogy a vállalati gazdál­kodásiban és felfogásban ér­vényesüljön a valóságos ér­tékrend, a hatékonyság, a ter­melékenység, a gazdaságosság emelésének követelményrend­szere. Módszerként említette , a többi között a strofctúrwvál- i tás felgyorsítását, a nagy or- 5 szagos programokhoz való kapcsolódást. Az előadó foglalkozott még a monkaidőailaip védelmét szolgáló kormányintézkedés végrehajtásának tennivalóival, Mint mondotta, a munka- és technológia fegyelem betar­tásának alapvető követelmé­nye: a termelés feltételeinek zavartalan biztosítása. Az elő­relépés érdekében szemlélet­beli változásokat is sürge­tett. Fontos, hogy a rendel­kezésre álló társadalmi mun­kaidőben valóban új értékte­remtő, hasznos, termelőte­vékenység folyjon. Ezért a válalatokat olyan helyzetbe kell hozni —, ezt erősítették meg az első negyedévi ter­melési, értékesítési gondjai —, hogy jövedelmek és a kere­setek szoros összhangban le­gyenek egymással. A világ- gazdaság kihívására csak ak­kor tudunk válaszolni, ha a közös tennivalók elfogadása után mindannyian a felada­tok eredményes elvégzésére koncentráljuk erőfeszítése­inket, a célok szolgálatába állítjuk lehetőségeinket, adott­ságainkat, a napi munkában mindent megteszünk a haté­konyság, a termelékenység növeléséért. A gyorsabb ki­bontakozás viszont megkí­vánja az ehhez igazodó elő­nyös szemléletet, gyakorlatot, határozott politikai magatar­tást és nagyfokú politikai fe­lelősséget — fejezte be gon­dolatait Maróthy László. Az aktívaülés után a mi­niszterelnök-helyettes elláto­gatott Pásztora, ahol eszme­cserét folytatott a párt-, a tanácsi vezetőkkel, és a Mát­raaljai Állami Gazdaság kép­viselőivel. ban létrehozott szövetségi ál­laim katonai kormányzója, Oladayo Popooda ezredes fo­gadnia. Ezután következett Oluse- gun Obasanjo tábornok gaz­daságának meglátogatása. Obasanjo 1976-tól 1979-ig volt Afrika legnépesebb országá­nak elnöke. önként vonult vissza vidéki farmjára. Min­tagazdaságot teremtett, ko­moly beruházásokkal, há­romszáz hektáron. A farm fejlesztésének ügyében kétszer is járt már Magyarországon és találkozott Losonczi Pállal is. Obasanjo maga vezette terepjárón vitte körbe a min­tagazdaság területén az El­nöki Tanács elnökét; A far­mon elsősorban sertés- és baromfitenyésztéssel foglal­koznak. A farmon a magyar TRANSELEKTRO közremű­ködésével épül egy elektro­mos szerelvényeket össze­szerelő üzemegység. Jelenleg négy magyar szakember dol­gozik itt. Az AGROBER és AGROINVEST hat keltetőt épített itt az elmúlt évek­ben. A volt elnök a farm terü­letén lévő házában ebéden látta vendégül a magyar kül­döttséget. Obasanjo egyébként nem hagyott fel teljesen a politi­kával. Nemrégiben járt a Dél-afrikai köztársaságban a Brit Nemzetközösség egy tényfeltáró csoportjával, amely az apartheid rendszer fel­számolását támogatja. A ni­gériai lapokban megjelent ve­le kapcsolatban az az érte­sülés, miszerint számos is­mert politikus Obasanjot is esélyesnek tartja az ENSZ főtitkári posztjának betölté­sére. Szerdán, a/s Elnöki Tanács elnökének vidéki programjá­val egv időben. Losonczi Páí hivatalos kíséretének több tagja politikai és gazdasági együttműködésről tárgyalt Lagosban nigériai partnerek­kel. A mezőgazdasági és keres­kedelmi kérdésekkel foglal­kozó munkabizottság zaró- ülésén Melega Tibor külke­reskedelmi miniszterhelyet­tes és Williams szövetségi kereskedelmi államtitkár ve­zetésével összegezték azok­nak az egyeztető tárgyalá­siknak az eredményeit, ame­lyeket magyar szakértők, gazdasági vezetők folytattak a nigériai mezőgazdasági, ok­tatási és egészségügyi tárca képviselőivel. Reményi Gyu­la altábornagy, a Magyar N éphadsereg vezérkari fő­nökének első helyettese tár­gyalt Sanni Abac ha vezér­őrnaggyal, a nigériai száraz­földi haderő vezérkari főnö­kével a katonai kapcsolatok kérdéséről és azok fejleszté­sének lehetőségeiről. A politikai kérdésekkel foglalkozó munkabizottság azt vitatta meg, hogy miként lehetne rendszeressé tenni a kapcsolatokat az érintett mi­nisztériumok között. Arról is szó volt. hogy a nemzetközi szervezeteknél akkreditált magyar és nigériai képvise­lők miképpen egyeztethetnék rendszeresen tevékenységü­ket. A munkabizottságban Nagy Gábor külügyminisz- ter-helvettes és P. A. Afola- bi külügyminisztériumi fő­igazgató irányította a mun­kát. Ma közös közleményt ad­nak ki és aláírnak egy mű­szaki-tudományos együttmű­ködési munkát érvét. L oson - czi Pál és hivatalos kísérete ma befejezi ötnapos hiva­talos baráti látogatásai és hazatér. Szerda est* Lagosbam, az állami vendégházban Ibrahim Babangida vezérőrnagy, a fegyveres erők parancsnoka, a Nigériai Szövetségi Köztár­saság elnöke díszvacsorát adott Losonczi Pál, az Elnö­ki Tanács elnökének tisztele­tére. A díszvacsorán pohár­köszöntők hangzottak el. (MTI) Végső búcsú Major Tamástól A magyar—francia tudományos­műszaki együttműködési bizottság ülése A magyar—francia tn­i dományos-műszaki együtt- | működési vegyes albizott- I ság április 21—22-én ülést I tartott Budapesten. A tár­gyalásokon áttekintették az ösztöndíjasok és a szakértők cseréjének tapasztalatait, új együttműködési területeket határoztak meg, és megvizs­gálták a budapesti és a pá­rizsi tudományos-műszaki tá­jékoztató központok helyze­tét. Bemard Poncet kül­ügyminisztériumi főosztály­vezető-helyettest, a francia delegáció vezetőjét fogadta Barity Miklós külügyminisz­ter-helyettes. (MTI) A magyar színházművészet nagy egyéniségétől, a mun­kásmozgalom régi harcosától, Major Tamás kétszeres Kos- suth-díjas kiváló művésztől családtagjai, barátai, pálya­társai és tisztelői vettek vég­ső búcsút szerdán a Mező Imre úti temetőben. Koszo­rúkkal borított ravatalánál a Nemzeti Színház, a Katona József Színház tagjai, mú- vésztársai és tanítványai áll­tak díszsorfalat. A Magyar Szocialista Munkáspárt Központi Bizott­sága és a Művelődési Minisz­térium nevében Vajda György művelődési miniszterhelyet­tes búcsúzott a felszabadult Magyarország egyik legna­gyobb színházművészétől; az örökösen megújulásra képes színésztől, a legendás, kísér­letező szenvedélyű rendezőtől, a költői gondolat tiszta tol­mácsolásának propagandis­tájaként fellépő versmondótól, a pedagógustól —. akinek ta­nítványai az utóbbi évtize­dekben ott voltak a színját­szás. a színházvezetés, a szí­nészvezetés élvonalában —, az MSZMP KB volt tagjától és volt országgyűlési képvi­selőtől. — Major Tamás életének szeletei, így vagy úgy mára beépültek munkásmozgal­munk és művészetünk szö­vetébe — mondotta. — Major Tamás elkötelezett, 1942-től szervezetileg is a párthoz tartozó, kommunista művész volt. Izig-vérig közéleti em­ber, akiben olthatatlanul égett a forradalmi hit és szen­vedély, a meggyőződés kiküz­désének és mások meggyő­zésének akarata. Kivételes lehetőséget, páratlan fel­adatot kapott a — felszaba­dulás után a Nemzeti Színház első igazgatójaként, amely­nek élén 18 évig állt, majd főrendezője volt. A magyar színházművészet eme legfon­tosabb és legmegtisztelőbb pontján meg nem alkuvó har- harcosként állt, kockáztatva, esetenként tévedéseket. sú­lyos hibákat is elkövetve. Vezetői munkássága a Nem­zeti Színház legfontosabb fe­jezeteinek egyike a szocialis­ta eszmeiség, a nemzeti szín­játszás megújítása, a kor­szerűség jegyében. A színész életműve elillan; sajnos, még napjainkban is csak töredékét rögzíthetjük a soha vissza nem térő pilla­natoknak. Major Tamás éle­te és a mű, amit alkotott, etekintetben is kivételes. Biz­tosak lehetünk benne, hogy Major Tamás önálló fejezet lesz a magyar színjátszás új­kori történetében, tananyag lesz a művészetoktatásban. Kivételesen egységes ez az életmű. Vajda György részletesen szólt Major Tamás színészi, rendezői és tanári munkás­ságáról. majd befejezésül hangsúlyozta: — Nem pusztán emlékének, de önmagunk lelkiismereté­nek is tartozunk azzal, hogy amiért Major Tamás élt. küz­dött, és amely örökség egyé­nenként valamennyiünktől függetlenül él. mindannyi­unkban munkáljon. A magyar szinésztársada- lom nevében Törőcsik Mari Kossuth-díjas kiváló mű­vész. az egykori tanítványok képviseletében Csiszár Imre. a Miskolci Nemzeti Színház művészeti vezetője, Jászai Mari-díjas mondott búcsúbe­szédet. Major Tamást, a Mező Imre úti temető művészpar­cellájában helyezték örök nyugalomra. (MTI) // Kitöltetlen csekk n Felzúdulás az angol alsóházban Köves Tibor, az MTI tudó­sítója jelenti: Nagy felzúdulást váltott ki kedden este az alsóház infer- pellációs vitájában Thatcher miniszterelnök asszonynak az a válasza, amelyből kide­rült: nem gyakorolt ellenőr­zést afelett, hogy milyen fegy­vereket vetnek be az enge­délyével angliai támaszpont­jaikról felszállt amerikai vadászbombázók líbiai cél­pontjaik ellen. A vitát a BBC televízió Bengáziban készült és kedden reggel sugárzott filmbeszá­molója váltotta ki. Ebből egyértelműen kiderült, hogy a líbiai város lakónegyedeit — Két hetet tölt az ázsiai kontinensen Reagan amerikai elnök: útjának fő célja. To­kió előtt megáll Báliban, hogy Szuharto indonéz állam­tővel, s | a Délkelet-ázsiai Nemzetek Szövetsége tagál­lamainak külügyminiszterei­vel találkozzék. A térség ngyanis egyre növekvő szere­pet tölt be az Egyesült Ál­lamok globális terveiben. Egy magas rangú amerikai kormánytisztviselő azt mon­dotta. hogy az ASEAN tag­jaival az Egyesült Államok ^nagyon jó, sőt kitűnő” vi­szonyt tart fenn. Washington ezektől az országoktól nem vár formális katonai együtt­működést — megelégszik az­zal, ha politikájukat szoro­san összehangolják az ame­rikai érdekekkel és elsősor­ban az Egyesült Államok vi­etnami politikájával. Ugyan­akkor a gazdaságban az ASEAN-nak mind fontosabb szerep jut, együttesein lebonyo­lított forgalmukkal az ötödik helyen állnak az Egyesült Államok külkereskedelmi mérlegében, s míg a hatva­nas évek második felében a forgalom még alig haladta meg a 900 millió dollárt, ma már jóval túlnőtt a két és fél milliárdon. A gazdasági kapcsolat per­sze korántsem mentes a gon­Reagan ázsiai útja dóktól: az olcsó munkával készült ázsiai áruk importja — a japán importtal együtt — fejfájást okoz az amerikai iparnak; vannak területek, ahol az ASEAN-országok az amerikai exportőrök sikeres versenytársaként jelentkez­nek a nemzeti piacon. A po­litika terén viszont általában elégedett Washington. (Azért kisiklások itt is akadnak: a Fehér Ház igen ingerülten reagált arra, hogy Thaiföld küldötte megszavazta a Lí­bia elleni amerikai bomba- támdást elítélő határozat- tervezetet a Biztonsági Ta­nácsban.) Washington ráadásul saját sikerének tünteti fel az ASEAN legfontosabb tagor­szágában, a Fülöp-szigeteken bekövetkezett politikai vál­tást —, ha egyelőre még nem is tudja, mit kezdjen vele. Báliban Reagan az ASEAN- külügyminiszterek közül egyedül Salvador Laurellel, Fülöp-szigeteki alelnökkel és külügyminiszterrel találko­zik külön is, de előzőleg a Hawaii-szigeteken végre te­lefonon akar beszélgetni ré­gi, ám egyelőre „hivatalos használaton kívül helyezett” NÓGRÁD — 1986. április 24* csütörtök barátjával, Ferdinand Mar- cossal... Az Aquino-kor- mánynak kilátásba helyezett amerikai támogatás egyelőre csak ígéret, s Washingtonban egyre több gyanakvással né­zik, hogy az új rendszer tü­relmes a „kommunista geril­lák”, a népi felkelés erői iránt. Tokióban, a tőkés-csúcsér­tekezleten is téma lesz a Fülöp-szigeteki politika össze­hangolása, de a találkozó nem hivatalos részében meg­tartandó politikai tárgyalá­sok ennél sokkal fontosabb kérdésekre is kiterjednek majd. mindenekelőtt a ter­rorizmus elleni közös harc kérdésére. Az „ötök” nem mindegyi­ke tett eleget Washington kö­veteléseinek a Líbia elleni amerikai katonai akcióval kapcsolatban, s ha azóta ja­vítottak is bizonyítványukon, számíthatnak a kioktatása. Washingon „szolidaritást”, akar —, így például Líbia el­leni gazdasági szankciókat. Igaz, az Egyesült Államok öt nagy kőolajipari vállalata nyugodtan folytatja — eltil­tott, de határidő nélküli — tevékenységét Líbiában. A másik fontos politikai téma Tokióban a kelet—nyu­gati kapcsolatok kérdése lesz, mert ebben korántsem har­monikus az „ötök” álláspont­ja. Míg például Mitterrand és Craxi javában készül ta­lálkozójára Mihail Gorba- csovval, addig Washington csak szavakban van egy újabb szovjet—amerikai csúcs mel­lett, gyakorlati lépéseivel viszont megnehezíti az esz­mecsere megtartását. A gazdasági csúcson tehát a gazdasági kérdések nem feltétlenül játszanak majd el­sőrendű szerepet, noha e té­ren is van miről beszélni, s talán éppen itt van a leg­több pozitívum is Washing­ton számára az „ötök” együttműködésének mérle­gében. A tavalyi csúcs óta előbbre léptek a dollár ár­folyamának leszorításában, a kamatlábak csökkentésében, sikerült elhalasztani azt a robbanást, amellyel a fejlő­dő országok eladósodása fe­nyegetett, még növekedés is kimutatható a csúcs legtöbb résztvevőjénél. A legproble­matikusabb partnertől, Ja­pántól pedig éppen most ka­pott Reagan ígéretet arra, hogy a gazdaság szerkezeti átalakításával is igyekszik ki­igazítani a kétoldalú külke- reskedelm hatalmas arány­talanságait. Reagan azonban ennél töb­bet akar. Még az év elején jelezte például, hogy az Egyesült Államok a nemzet­közi valutáris rendszer gyö­keres átformálását látja szükségesnek, s világérte­kezletet sürget az új rendszer kidolgozásához. Még többet akar partnereitől a világke­reskedelem terén: gyakorla­tilag kivívta már a vámkor­látok, csaknem teljes csök­kentését, most a vámon kí­vüli korlátok felszámolását kívánja, azzal, hogy ha nem következnek be az Egyesült Államok számára kedvező változások, akkor Amerika —, persze nem az elnök, ha­nem a minden rosszért fele­lős kongresszus —, könnyen érvényre juttathat protek­cionista elképzeléseket. A tervezett napirenden még tucatnyi gazdasági kérdés szerepel — a fejlődő orszá­gok adóssággondjaira vo­natkozó amerikai elképze­léstől kezdve, a Szovjetunió­val szemben tanúsítandó kö­zös kereskedelempolitikáig. Nem tudni, mire jut ezekből igazán idő, születnek-e fon­tos döntések. A tanácskozás washingtoni előkészítői szá­mára az az igazán fontos, hogy az elnök nem térhet viasszá üres kézzel Tokióból. Így hát győzelmi nyilatkozat biztosan lesz. ' Kis Csaba távol, bármilyen címen kap tonainak, vagy akár „terroris- talétesitménynek” nevezhető objektumtól — kifejezetten élő célpontok tömeges pusz­títására használt fürtös bom­bákkal támadták. Egy mun­káspárti képviselő a minisz­terelnökhöz intézett inter­pellációjában megkérdezte: mikor tájékoztatták őt az amerikaiak arról, hogy für­tös bombákat is bevetnek Lí­biában? — Az Egyesült Államokra tartozott annak megválasztá­sa, hogy milyen fegyvereket tekint alkalmasnak az álta­lunk elfogadott ismérvek sze­rint kiválasztott célpontok ellen — hangzott Thatcher asszony válasza. Általános megrökönyödést, kiváltó' .Sza­vai után többen azzal vádol­ták a kormányfőt, hogy ‘„ki­töltetlen csekket” adott Re­agan elnöknek az angol földr ről kiinduló támadás mód­szereinek és eszközeinék meg­választására, s ezzel megtorló akciók célpontjává tette a szigetországot. Még nagvobb felzúdulás támadt, amikor ar­ra a kérdésre, hogy netán még nukleáris fegyverek „megválasztására” is kiter­jedően adott szabad kezet az amerikaiaknak, a miniszter- elnök egyszerűen megismé­telte előbbi válaszét: „a meg­határozott ismérvek keretei között az Egyesült Államok dolga volt a használandó fegyverek pontos megválasz­tása”. Robotrepülőgép- teszt Egy Tomahawk típusú amerikai manőverező robot- repülőgép első „harci próbá­járól” készített videofilm­felvételt mutattak be kedden Washingtonban. Az április elsején végrehajtott próba keretében egy, a Csendes­óceánon, a víz alatt tartóz­kodó amerikai tengeralatti á* róról bocsátották, útjára a robotrepülőgépet, amely 758 kilométeres út megtétele után, elérte a dél-kaliforniai San Clemente szigetet

Next

/
Thumbnails
Contents