Nógrád, 1986. április (42. évfolyam, 76-101. szám)

1986-04-19 / 92. szám

Radván Mihály Valyó Sándor Csánk László Pálmán Istvánná Percze István Tóbiás Attila

i—a

Kétezer golyós Írón tollbetét naponta

Karancssági Egyesült Erő Mgtsz

Kátyú után — immár jó úton

Gyengének bizonyult, igen gyengének két, egymást követő évben a Karancssági Egyesült Erő Mgtsz. Utólag talán úgy összegezhetnénk, hogy 1983 a korábbi vezetési és termelési hibák nyilvánvalóvá válásának, 1984 pedig mindezek tetőzésének éve volt. Ekkor szanálták — közel 16 millió forintos pénzügyi hiánnyal — a megrogy- gyant Egyesült Erőt. Nyilvánvaló volt, hogy újjá kell szervezni a gazdálkodást, ami a vezetés megújulása nélkül elképzelhetetlen.

Az elnöki tiszt betöltését Radván Mihály vállalta. Kézenfekvő a kérdés:

— A helyzet ismeretében, miért szánta rá magát erre a korántsem könnyű lépésre?

— Tudtam, mi vár rám —

legalábbis azt hittem. Tudtam, hogy gondok vannak a tsz-szel, sőt azt is, hogy ezeket 6okáig elsimogatták. Igen tudtam, hogy mi vár itt, de végül is minden elképzelésemet felülmúlta a megismert valóság.

Mit mondjunk? — kezdetnek nem éppen biztató.

Annál inkább: csábítónak tűnik a helyzet a múlt hibáinak felemlegetésére. Rad- ván Mihály azonban határozottan elzárkózik ettől:

— A kellő konzekvenciákat már ’84-ben levontuk. A szanálási bizottság és a józan ész azt kívánta, hogy kezdeti lépésként a leginkább ráfizetéses területeket, mindenekelőtt a budapesti központtal — nagyon rosszul — működő építőipari gazdasági társulást számoljuk fel. (Három nógrádi tsz hozta ezt létre, mi voltunk a gesztorgazdaság.) Emellett, jóllehet, nem szolgált örömünkre, hasonló sorsra jutott az úgyszintén rendkívül veszteséges juhásza t.

E két tényező aligha lett volna elég ahhoz, hogy saját erejéből, immár jó úton juthasson előre — 1985-ben 4

milliós nyereséggel zárt — a gazdaság korábban kátyúba került, s ott tengelytörést szenvedett szekere. Ehhez „külső” segítségre volt szükség. amit meg is kaptak: valamivel több mint 8 millió forint saját alap bevonása mellett 3,67 millió forint dotáció és közel 9,2 millió forint veszteségrendezési hitel. A szanálás feltételeiről szóló határozatban a szövetkezet lehetőséget kapott arra, hogy a hitelből 5,4 millió forintot dotációvá változtassanak át, ezt viszont az 1985-re megjelölt , feladatok teljesítéséhez kötötték.

A volt hibák és az ezek kijavítására kapott lehetőségek ismeretében kis körsétát teszünk az alapvetően állattenyésztésre, tejtermelésre beállt szövetkezetben. A tetszetős, és feladatainak betöltésére minden szempontból alkalmas központtól nem esik messzire a „rideg” tartásra berendezett, de a közeli jövőben még alapos rekonstrukcióra szoruló szarvas- .marhatelep. Az elnök, valamint Csánk László párttitkár, Pálmán Istvánná főkönyvelő és Tóbiás Attila növénytermesztési ágazatvezető társaságában itt horgonyozunk le először. Ha lehetne, maradnánk is még jó ideig. Már, hogyisne, amikor kellemes tavaszi napsugár cirógatja arcunkat, homlokunkat, miközben a megkapóan kedves, néhány napos — kinti ketrecekben tartott, itt edződő — bocikkal barátkozunk. Sajátosnak tűnő módon — Percze István személyében bányásznyugdíjas gondozza őket.

— Az igaz, hogy a bányától kerültem nyugdíjba 37 esztendő után, de már egészen apró koromban megtanultam a jószágokkal bánni. Szal- matercsi vagyok és fiatalkoromban szolga, cseléd, juhászbojtár, meg mifene voltam. értek én mindenhez, és jövök segíteni, kisegíteni, csak szóljanak.

— Mennyit kap érte Pista bácsi? — kérdezi tőle a párttitkár, de az öreg mintha kicsit elértette volna a kérdést, így válaszol:

— Tejet, tápot, takarmányt kapnak.

Mármint a bocik.

A gondozó haszna maradjon tehát titok, és igencsak ez a véleménye Valyó Sándornak is, aki még csak 52 éves. és többnyire az üszőkkel foglalkozik. A kérdésre ugyanis, hogy megéri-e, így válaszol:

— Muszáj. Dolgozni mindenütt kell, akárhová megyünk. így volt ez falusi pásztorkoromban, és most is így van, hogy a Borotvás-völgyben a növendék üszőket legeltetem. Odakint nekem jó. én legszívesebben télen is kint lennék.

— Megoldjuk —, így Radván Mihály.

— Hát a villanypásztor? — „kötekedik” Tóbiás Attila, de persze csak tréfásan, és mindjárt meg is kapja az öregtől a választ:

— Három hét és elromlik. Szükség lesz énrám ott még egy darabig.

Kellemes tavaszi szócsatának tűnik csupán, ami itt elhangzik, túlzottan könnyen mégsem vehetjük, hiszen a karancssági termelőszövetkezet jövője szempontjából nagyon fontos, hogyan fejlődik a most 300-as létszámú, holstein friz keresztezésű telep. A telep, ahol a tejtermelési átlag elérte az e vidéken már igen jónak számító, egyedenkénti 4830 litert.

— Ezt szeretnénk a jövőben tovább fokozni — magyarázza az elnök. — Nálunk — ellentétben sok más gazdasággal — a növénytermesztésnek az a legfontosabb feladata, hogy az állattenyésztést jól szolgálja <r 'ki. Mert itt éz a fő profil* és mi ennek érdekében telepítünk évente 50 hektár lucernát, s javítottuk már eddig is a gyepgazdálkodást, növeltük a silókukorica vetésterületét és ezzel együtt a termésátlagát. Igaz az is, hogy területünknek alig több mint fele csak a szántó. 1400 hektár, a többi gyep. legelő, erdő és egyéb és ez sok mindent eldönt.

— Például azt — veti közbe a számadatok asszonya, a főkönyvelő Pálmán Istvánná —, hogy at állattenyésztés árbevétele 18 millió forint volt, a növénytermesztésé pedig csak 8,1 millió forint.

— Ez a „csak” persze egyáltalán nem kevés — jegyzi meg a növénytermesztési ágazatvezető, aki tulajdonképpen a fiatal, de már kellő gyakorlattal és végzettséggel rendelkező szakemberek egyik képviselőjének tekinthető. — Mi itt mindnyájan fontosnak tartjuk, hogy tavaly búzából elértük a 4,52 tonna hektáronkénti termésátlagot, hogy megszűnt a takarmányhiány. Erről annyit, hogy 20 százalékkal termeltünk több tömegtakarmányt az elmúlt évben, de 10 százalékkal kevesebb költséggel...

—... És ez még messze nem a csúcs — egészíti ki munkatársa szavait az elnök —. nagy tartalékokat látunk még benne. Azután persze az serr. mindegy, hogy a vásárolt tápért sokszor igen mesz- szire kellett menni (drága pénzért!), a sajátunk pedig itt van helyben és legalább azt is tudom róla, hogy ebben benne van a kukorica.

S, szó szót hoz. Kiderül: ez ideig pazarló volt a létszámgazdálkodás is, ezért racionálisan, pontosabban 25 százalékkal csökkentették a

szarvasmarha-ágazatban, ugyanakkor komoly eredményeket értek el a takarmánykiosztás gépesítésében. Egyebek között^ abban mutatkozott ez meg, hogy nemcsak a fegyelem javult, de az itt dolgozók jövedelme is — mégpedig jelentősen.

Miközben ezekről beszélgetünk, nem feledkezünk meg a karancssági tsz sajátos helyzetéről. Arról nevezetesen, hogy bármennyire is legfontosabb az állattenyésztés és az ezt kiszolgáló növénytermesztés — az ipar Itt elengedhetetlen. Kádár Imre ipari főmérnök sokat tudna erről beszélni — más alkalommal bizonyára sor is kerül még erre —, most röviden csak any- nyit mond, hogy mind a foglalkoztatottság. mind a jövedelmezőség szempontjából sokat számít a tény: partneri kapcsolatot alakítottak ki a fővárosi Szignó Szövetkezettel (gázöngyújtókhoz töltőkészüléket. golyóstollakhoz betéteket készítenek jelenleg), egy év óta saját nyomdájuk működik és idén kezdte meg a munkát — 25 dolgozóval — saját cipőfelsőrész-készítő üzemük.

Az iparban olyan erőkkel rendelkeznek, hogy megyén belül például az SKÜ-nek és az ötvözetgyárnak bérmunkát végeznek és vannak további, kisebb faipari és fémipari csoportjaik is. Tény. hogy míg az össznyereség 40 százaléka az alaptevékenységből kerül ki, addig a nagyobb részt, a 60 százalékot az ipar biztosítja.

Csupán látszólag mond ennek ellent, hogy ezek ellenére a tehenészet, a tejtermelés jövője a legfontosabb a karancssági ■ termelőszövetkezetben. Ha másként állna a helyzet, akkor sem tudnánk könnyűszerrel búcsút venni a bociktól. Nem is csodáljuk, hogy a világra jöttük segítésében már igen tapasztalt és abban rengeteg érdemet szerzett Juhász Jánosné, igen büszke rájuk.

_— A bábájuk, a szülésznőjük vagyok — mondja hangjában sok szeretettel.

(A szeretet mint a legtöbb esetben, kicsit itt is önző: az egészséges borjúk után szép prémium illeti meg az ellető- ket. Juhászné ott jártunkkor a 47. egészséges bocinál tartott, havi átlagos jövedelme pedig 7200 forint és nem titkolta, reméli, lesz olyan hónap, amikor összejön a tízezer forint is.)

— Elnök — fordul most

R adván Mihályhoz —, ezt

nézze meg, ez a Zsuzsa nincs még egyhetes ellés sem, és már 30 liter tejet ad. Ebből még 40 literes is lesz, van rá egy fogadásom ...

A fekete-tarka holstein frfa tehén nem látszik sokat törődni a dicsérettel: kényelmesen fekszik és csendesen kérődzik a tiszta almon, mellette a kissé még gyenge lábakon álló bocija.

— Állj már fel, állj már fel, te lusta, mutasd meg a tőgyedet! — noszogatja Ju- hászné, mire a szép reményekre jogosító jószág végre valóban feláll. A kicsinek sem kell több, a tej duzzadó kút- jánál terem, mohón szopni kezd.

Mosolyogva szemléljük, 3 akaratlan Arany János sorai jutnak eszünkbe, az a kép a Családi körből, mely a rég volt gyermekkorunkból sejlik át:

„Udvaron fehérlik szőre egy tehénnek

A gazdasszony éppen az imént fejé meg.

Csendesen kérődzik, igen jámbor fajta,

Pedig éhes borja nagyokat bök rajta.”

Bizony, igen szép ez, ma is éppúgy tetszik mint régen, s mit sem ront a hangulaton, hogy idővel ■— meglesz ezen a gazda(ság) jövedelme, maga teremtette haszna.

Kun Tibor (Bencze Péter felvételei)

Itt készülnek a cipőfelsőrészek

Ritkaság, de ikerbocik is akadnak

A tsz saját nyomdájába«

f