Nógrád, 1986. április (42. évfolyam, 76-101. szám)
1986-04-14 / 87. szám
Hétfői magazin Hétfői magazin-. * Hétfői magazin « * * Ismerőstől ismerősig Háziállatként, mint kedvenc Kisebb-nagvobb dombok veszik körül ALsótoldot. A falu egy hosszú völgyben terül el. Rengeteg az új épület, csak néhány apró vályog- há7 idézi csöpp ablakaival az egykori település képét. A főutcáról kell letérni egy kis dűlőre, ha Szakali Lajos házához igyekszik az ember. Hófehér falak, hatalmas udvar, istálló, tyúk- és disznóólak jellemzik portáját. A község egyetlen szarvasmarha-tulajdonosa, illetve üsző gazdája. A „serdülő” boci éppen lustálkodott, amikor beléptünk a rendkívül tiszta istállóba, majd fehér kis orrának apró lökésével üdvözölte gondozóját. A kezes jószágtól az istálló egyik sarkába kalauzolt a gazda. Itt kosár állt, amelynek tetejét izgő-mozgó kendő takarta el. — Azért mozog a kendő, mert kéthetes kislibák bújnak meg alatta. Szám szerint húszon tketten vannak — magyarázta a gazda és vett kezébe egy kis pelyhest. Ma már kevesen tartanak kacsát, inkább a libatenyésztésre álltak rá az emberek. Miért is? Mert jóval kevesebb vele a gond. Elég kihajtani őket az útra, mindig találnak valamit estére pedig maguktól haza-' jönnek. Igaz, a kacsa húsa lényegesen jobb és ízletesebb, de a több törődést senki nem vállalja szívesen, inkább megeszi a nép a rágósabb libát. — Nekem is van ugyan két gúnárom, de azokat nem vágom le, mert nagyon megszerettem őket. Olyan ragaszkodók, mint a kutyák, de komolyan. Kedvességben, hízelkedésben néha fölülmúlják még a macskákat Is. Talán ezért - lehet,_ hogy se kutyám, se macskám — állapította meg nevetve —. de ha átmegyünk az udvar másik végére, ott megláthatja a csirkéimet és a két kakasomat. Nagyon szép a tarajuk, látszik, hogy a feleségem jól tartja őket — mutatta büszkén. — A szárnyasok gondozása mindig az asszonyok dolga volt. amióta csak világ a világ. Van négy süldőnk is. Minden évben vágunk disznót, el sem tudnám képzelni, hogy nekem bolti szalámit, vagy sonkát kelljen valaha is ennem. Elmúltam már hatvanöt éves, megértem már ezt-azt, de eddig még nem szorultam közértes húsra, és remélem nem is fogok. Az igazi házi tyúknál, ami tápot még csak újságban sem látott, nincs is jobb a földön. — Disznó-, liba-, kacsa-. tyúkhúsból válogathat szinte mindennap. Melyik a kedvence ezek közül? — A legjobban a húsfőzeléket, előtte és utána borlevessel szeretem. Szóval mindegy milyen, csak hús legyen, hússal! Kevés kenyeret és krumplit eszem, a rizst pedig csak a hurkában szeretem látni. Bár igaz, az utóbbi években egyre jobban kacsingatok a zöldséges koszt felé. és a tésztaféléket is mind jobban kedvelem. Kicsit kezdek már én is úgy lenni, mint ahogyan azt a régi szép népdal mondja: „Más se kell az egész világból. Csak a pipa, meg egy pohár bor!” — Mindig ilyen sok háziállata volt? — Jóval több, mint most. Ma már inkább a saját ellátásunkra gondolunk és csak néha termelünk leadásra. Mindig jól jön egy kis pénzmag a nyugdíjunk mellé. Régen volt lovunk, több mint 170 birkánk a bátyámmal felesben. az volt csak a jó világ! Bármerre indultam el az udvaron, mindenhol találkoztam valamilyen jószággal. — Sajnos, a mai fiatalok már csak nagyon ritkásan foglalkoznak 'állattenyésztéssel, nem érdekli őket a gazdaság. A két lányom és a fiúunokám is csak jószerivel nálam lót háziállatot. Egyedül maradtunk a feleségemmel ebben a nagy házunkban, meg kell osztoznunk az itthoni munkákon. A boltba viszont szinte mindi'g én megyek el. Így hát, ha lehet, én egy pénztárosról olvasnék szívesen mához egv hétre. Vankó Magdolna Idős korban is tevékenyen A litkei nyugdíjasklub öt éve működik. Vezetője Bakai Ferencné, a helyi taka- rékszövetkezet ügyvezetőjeként ment nyugdíjba. A klub harminc tagot számlál, akik havonta három-négy alkalommal találkoznak egymással, a litkei művelődési ház nagytermében. Előadókat hívnak, akik az őket érdeklő témákról beszélnek. Nagy sikerük van a történelmi ismertetőknek. Napokig beszéltek még egymás között a nógrádi várakat és Jókai Mór Fekete gyémántok című regényét népszerűsítő előadásokról. A salgótarjáni onkológiai központból Bartus Pálné adott tájékoztatót, az egészséges életmódról. A klub kimondottan nőies, férfitaguk ugyanis nincs. A bőszoknyás, fejkendős nénik énekelni is nagyon szeretnek. Sok szép régi népdal kerül elő egy-egy foglalkozáson. Harsog az autóbusz nótájuktól, ha az ország valamelyik részébe indulnak kirándulni. Ellátogattak már a fővárosba. Sétáltak egy jót a Budai Várban és kertjében, Fü- rödtek a jászberényi strandon. Mindannyian kertes házban laknak, szívesen kertészkednek. Nem csak a konyhakerti zöldséget termelik meg, szinte mindegyiküknek van sok szép virágja is. Télidőben valamennyien kézimunkáznak. Kötnek, horgolnak, hímeznek. Mikulás-ünnepségen szépen varrott zsebkendőkkel ajándékozták meg egymást. A jó idő ugyan mindenkit a földekre csalogat, de hétfőnként, ha már besötétedik, senki sem hiányzik a nyug" díjaskubból. — Nem, erre nem vagyunk felkészülve — mondja Zsuzsa az üzemi étkezdében. —Gyerekek, én harmincéves va- gyok, jó, tudtátok eddig is, vagy többnek nézek ki ? ... Képzeljétek, este hazaérek, a férjem a kisebbik lánnyal, Sacival a konyhában, a nyolcéves Zsuzsi meg a tanulóasztalnál, a szobában. Igen, az is Zsuzsa, szólj, ha nem tetszik, majd átiratom Rékára... jó? Mondhatom tovább? Úgysem hozzák még a sárgaborsót ... Na, puszi a konyhában, puszi a szobában, s akkor a nyolcéves lányom, tudjátok, jeles tanuló, azt mondja: anyu, kérdezhetek valamit? De a világ legtermészetesebb hangján. Hát, mikor nem kérdezhetett? Kitől kérdezzen, ha nem a szüleitől? Ki vele, kislányom, mondtam. Te anyu! A Lacika, tudod, akinek az apukája a lakásszövetkezet elMONOLÓG nöke, hozott ma egy könyvet az iskolába. Az a címe: Hogyan születik az egészséges gyermek. És abban benne van, hogy a férfinak mi a teendője. És, mintha lakóhelyismeretről lenne szó, a kislány elmondta, hogy a férfi mit és hová tegyen, és úgy lesz a gyerek... Kiszaladt belőlem a vér. Vagy az arcomba szaladt. Hebegtem. Gombóc? Vasgolyó volt a torkomban, és ilyenkor a férjem kint ül a konyhában és nyugodtan játszik Sacival. Pillanatok alatt futott bennem végig a gondolat, én sem az anyámtól tudtam meg. Az olyan természetes volt, mikor férjhez mentem, hogy úgyis tudom, minek erről beszélni. No jó, az apám káromkodásaiból ... ez volt az egész nemi felvilágosítás. Biztos, hogy az anyám se az anyjától... És most ez a gyerek... Mondd anyu, ez igazán így van ? ... Igen, jött ki belőlem valahogyan a hang. tudtam, ez a kérdés most már megkerülhetetlen. Ki kellene mennem a konyhába a férjemért: hát ilyenkor hagysz magamra? Mindent csak én? Te nem törődsz azzal, hogy a lányod már ... Átöleltem a vállát. Igen kislányom, igen. De erről még majd sokat beszélgetünk, hogy megértsed. Látod, az oviban nem értetted még az egyszeregyet, ma meg már milyen jól tudod ... Egyszer majd ezt is megérted, össze-vissza beszéltem. A kabát még rajtam volt. Ürügy, hogy kimenjek, és levessem. Gyere már, rohantam a konyhára. Tudod mit kérdezett a lányod ? ... És mondom. Na, akkor már a vasgolyó az ő torkában volt. Menj be és beszélj vele, én még nem is fürödtem, kerestem valami kibúvót, legalább Havas tájakon, virágzó fák Vasárnap tovább folytatódott az április közepére nem jellemző tclies időjárás, bár az előző napinál már kevesebb helyről jelentettek havazást, havas esőt. Elsősorban hazánk déli és északnyugati megyéiben. Baranyában, Csongrádban, Bács-Kiskunban és Vas megyében szállingózott időnként a hó. A szombaton lehullott hó azonban sok helyütt megmaradt és átváltoztatta a már tavaszias tájat. Továbbra is marad a hideg, enyhülésre szerdától lehet számítani, amikor dél , délnyugat felől melegebb levegő áramlik a Kárpátmedencébe. Baranyában a hét eleji kánikula hatására félmillió gyümölcsfa borult virágba, köztük a? őszibarack. A visszatért tél szerencsére nem hozott nagy hideget, ezért eddig nem érte nagy kár a fákat. A Mecsek legmagasabb pontjain viszont „virágtemetés” volt. Vasárnap sűrűn havazott, helyenként 10—15 centiméteres hófúvások keletkeztek. Az erdei tisztások vadvirágai valószínűleg nem vészelik át a mostoha időjárást. A Balaton-íelvidéken a hirtelen és heves rohammal visszatért tél megzavarta az élővilágot. Nehezen lehetett megkülönböztetni a virágzó mandulafák tízezreit, a többi később éledő fák havas koronájától. A balatoni hévforrások környékén tömegesen gyűltek össze a meleg égövből észak felé tartó vándormadarak. A Tapolcaimedencében a népes gólyacsapatok lábukkal törték a mocsári vizek hártyásodó jegét. Tömeges madárielvo- nulást észleltek a Kis-Ba- laton környékén, a nemrégen feltöltött új tározó területén és a meleg vizű Hévíz-csatornánál, ahol a fészkelő madarak is menedéket kerestek. A Bakonyban vasárnap dolgoztok a közúti igazgatóság gépei. A szombaton lehullott 3—4 centiméteres hótól tisztították még az utakat. A hét végére vékony fehér lepel borította a határt Szabolcs-Szatmárban. A szombaton késő délután kezdődött éjfélig tartó havazás nyomán szerte a megyében fehér sziromlevelek borítják a fák alját. A megye közútjai mentén telepített cseresznyefa.-: virágait is meg- gyérítetle a zord időjárás. A 22 ezer hektárnyi almás- kertekben szerencsére még nem latszik a téliesre, fordult időjárás hatása. mert az almafák még nem bontották ki szirmaikat. Havas utak, erdők, fogadták vasárnap a soproni hegyvidék kirándulóhelyeit felkereső turistákat. Az üdülőkbe már könnyű ruhákban érke7.tek a beutaltak, ezért nemigen merészkedtek ki a havas tálba. A hét végén az újból téli hangulatot árasztó, fenyves- és lombos erdők a szokásosnál is csendesebbek voltak. Havonta hatvan palóc baba Bárány Antalné varsányi lakásán már tizenhat éve készíti a különböző népviseletű babákat a Palóc Házipari Szövetkezet részére. Az ügye s kezű asszony havonta mintegy hatvan darab palóc babát csinál. —RT— egy kis szünetet, amíg összeszedem magamat. Nem, a férjem nem ment be. Ismeritek, a világ legjobb embere. Láttam összeolvadt a székkel. Ma fel n$m vakarom róla. Hát ez egy anya sorsa... Ügy settenkedtem vissza a szobába. Menni kellett, de mit mondok ? ... Zsuzsi a tévé előtt ült, elmerülve nézte az Ablak műsorát. Fellélegeztem: egyelőre szünet. Hátha el is felejtette már . .. Aztán vacsora, fürdés, mintha mi sem történt volna. Lefekvés előtt odarohan hozzám a lányom, és két puszi között súgva mondja: Anyu. de tényleg beszéljünk majd róla ... Tudod, ebből is jeles akarok lenni . .. Mint az ütő- döttek feküdtünk az ágyban a férjemmel. Hát erre fel kell készülnünk. Légy szíves, mondtam neki, holnap vegyél néhány könyvet. De, ne majd inkább én. De, te is beszélj vele. De, jobb ha én . .. Gyerekek! Itt van a sárgaborsófőzelék ! ... Na és tudjátok, néha hogyan összejönnek a dolgok? Később bekapcsoltuk a televíziót, háttérzörejnek. Mit gondoltok, mi volt műsoron? Nem találjátok ki: Mégsem a gólya hozza... B. K. Szakkönyvtár a termelés szolgálatában A Magyar Kábel Művek balassagyarmati gyárában évente közel tízezer forint értékben bővítik a könyvtár állományát, s emellett csaknem ötvenötféle bel. és külföldi folyóirat, közlöiiy, valamint nyelvoktatást segítő hangszalag és dia áll a dolgozók rendelkezésére. Szépirodalmi könyveket, az SZMT letéti könyvtár biztosít a vállalatnak. A kölcsön- állományt mindig az igényeknek, a kéréseknek megfelelően cserélik. A könyvállomány, s főként a szakiroda- lom, nagyban hozzájárul a dolgozók szakmai, politikai képzettségének növeléséhez, s így közvetetten a termelés növeléséhez is. Országos diaporátna- biennálé Vasárnap Diósgyőrben a Vasas Művelődési Központban az ünnepélyes eredmény- hirdetéssel befejeződött a VI. országos diaporáma-biennálé. Az ország minden részéből 33 szerző 50 alkotással nevezett a háromnapos seregszemlére. Egy kötetlen kategóriában, valamint az ember és a környezet kapcsolata témakörben az előzsűrin 22 alkotás jutott túl. A neves szakemberekből, művészettörténészekből, filmrendezőkből és fotósokból álló zsűri összesen több mint 22 ezer forint értékű díjat adott át. A biennálé zárásaként levetítették a díjazott alkotásokat. Sík üveggyári elképzelések A VII. ötéves terv során tovább javítják a szociális helyzetet a salgótarjáni síküveggyárban. A programban szerepel öltözők, fürdők, étkezők, pihenők létesítése. Befejezik a megkezdett munkálatokat és átadják rendeltetésének a szociális épületet, az üdülő-, és a sporttelepet, az oktatási központot. Kiemelt feladatként kezelik a fiatalok lakásépítésének támogatását. Megteremtik annak feltételét, hogy elkezdhessék a munkásotthon és a központi tmk építését. Az elképzelések között szerepel továbbá a raktár- rendszer célirányos fejlesztése. Késik a tanévkezdés A mátraverebélyi általánqs iskolások egy nappal később folytatják a tanév második! felét, mint más megyében élő társaik. Az iskola egyik épületében a központifűtés-szere- lés munkálatai nem készültek el időben, így az igazgató egynapos rendkívüli szünetet rendelt el. A fűtéskorszerűsítés mellett egyúttal régi vágyuk is teljesül: a földszinti részen két tanterem összenyi- tásával kialakul az a helyiségj amelyben kényelmesen rendezhetik majd meg iskolai ünnepségeiket. NÓCRÁO — 1986. április 14., hétfő 5