Nógrád, 1986. március (42. évfolyam, 51-75. szám)
1986-03-12 / 60. szám
Jórészt exportra A Senior Váci Kötöttáru- gyár pásztói gyáregységének dolgozói nagyszerűen sikerült esztendőt hagytak maguk mögött, az idei első két hónapban pedig jórészt exportra készítették termékeiket. A belső varroda dolgozói például kizárólag a tőkésigények teljesítésén fáradoztak. Az Adidas cég leányvállalatának, az Erinának 12 különböző fazonban és színben az első negyedévre megrendelt 14 ezer darabos szabadidő-ruhából 8500- at már legyártottak és kiszállítottak. A Joging márkával ellátott tőkésexportcikkek nadrágokat és felsőrészeket foglaltak magukba. Az olasz Peperoncino cégnek kapucnival ellátott gyermekfelsőrészeket állítottak elő, mégpedig 2500 darabot. Ezzel hozzájárultak ahhoz, hogy a vállalat egésze teljesítse a tőkéspartnere által kért 118 ezer darabos megrendelést. A Brumfiellt angol cég, Serena fnárkanévvel Hozza forgalomba az itt készült tréningruhákat. Az általuk kért fazonokból januárban és februárban 2500- at állítottak elő. Nemcsak a belső üzemrész dolgozói foglalkoznak az exporttal, hanem a külsők, azaz a tíz bedolgozó csoport tagjai is. Ök a szovjet megrendeléseknek tesznek eleget. A gyáregység az előbbieken kívül két termelőszövetkezettel; az ecsegivel és a nógrádme- gyerivei tart fenn termelési kapcsolatot. Innen olyan belföldi ellátást szolgáló termékek kerülnek ki, amelyeket importkiváltó cikként tartanak számon. A gyáregységben előállított termékek, a vállalat által gyártott alapanyagból készültek. Mivel az idén nem sikerült teljes mértékben garantálni a folyamatos termelés összes feltételeit, ezért az első két hónapban termelési tervüket csak 95 százalékra tudták teljesíteni. A gyár vezetői viszont határozottam állítják: március végéig ledolgozzák ezt a — szerintük — csekély adósságot. Két hét kísérleti Jelleggel osztott adás a miskolci rádióban A Magyar Rádió Miskolc ről, megfelelően orientálva körzeti és nemzetiségi szer- az utakon, a njunkahelyeken, keszíősége március 17-től 28- a családokban és a szabad ig kísérleti jelleggel úgyne- időben való magatartást egy- vezett osztott műsort sugároz aránt. A reggelenkénti jelentreggel 6 óra 15 perctől, 6 kezésben megfelelő helyet kap óra 30 percig és este 17 órá- a nappal összefüggő informától 18 óra 30 percig. A vál- ciókon kívül a rádiózás szol- tozást az jelenti, hogy a gáltató jellege, továbbá több már hagyományos délutáni közérdeklődésre számot tartó adáson kívül az említett téma feldolgozása. A 15 peridőszakban reggel is jelent- ces élő adásban gyakran je- kezik az avasi harangjáté- lentkeaik majd a közvetítőkot követően a miskolci kocsiban lévő munkatárs és rádió. A kísérleti adásnak az minden alkalommal jelentke- a célja, hogy a napi életvi- zik az egri és a salgótarjáni telhez megfelelő segítséget bejátszóstúdió. A reggeli nyújtson a műsor friss és adást a szokásoknak megfe- gyors, a körzetet érintő és lelően a miskolci középhul- a körzetben tehát Borsod, ... . , .. , ., Heves és Nógrád megyében lamu’ a tr)kajl> a . kekesl. és érdeklődésre számot tartó miskolci URH-adók sugároz- eseményekről és jelenségek- zák. Csökken a férfi- lábbelik kereslete A napokban értékelte ötéves munkáját a Salgó Cipőipari Szövetkezet. A közgyűlésen megállapították, hogy a piaci kereslet beszűkülése miatt, jelentősen csökkentették a férfilábbelik gyártását. Míg 1983-ban 189 960 pár cipőt, szandált és papucsot állítottak elő, addig két évvel később, ez a szám 84 300 párra módosult. Idei terv,ükben még kevesebbet, mindössze 66 ezret készítenek. Ennek ellensúlyozására a termékszerkezetükben egyre fontosabb helyet foglal el a munkavédelmi felszerelések és a női lábbelik gyártása. Fogas" kérdések fi r Á megyében huszonhét körzeti fogorvosi szolgálat működik, az országosnál alacsonyabb az egy fogorvosi körzetre jutó lakosságszám. Egészségpolitikai célkitű- Méseinken belül a megelőzés került előtérbe, így a fogászati ellátásban is arra kell törekedni, hogy az biztosítsa az 1—18 éves korcsoport teljes körű ellátását, és fordítson kellő figyelmet a fogszuvasodás megelőzésére. Mert a fogszuvasodás népbetegség, ezért az ellene való küzdelem csakis társadalmi méretű lehet. A szakember önmagában nem képes a gyógyítás és megelőzés egész feladatát megoldani Az egészség megóvása a társadalom minden tagjának kötelessége. A megelőzés folyamata egyszerre egyéni és közösségi. A fogorvos elbeszélget a beteggel, megfelelő tanácsot ad a kezelés alkalmával. Ez nagyon hatásos módszer, de legtöbbször akkor kerül rá sor, amikor a betegség, a fogfájás már bekövetkezett. Az emberek többsége a fogorvost még nem rendszeresen keresi fel. pedig így megelőzhetnéi a nagyobb kellemetlenséget. Sokan nem törődnek fogaik ápolásával. Gyakran családi esemény készteti az embereket fogaik pótlására, pedig már egy-két fog elvesztése is zavarja a rágást, károsítja, túlterheli a 'megmaradó fogakat. Ugyanez a helyzet a fogpótlással is. Különböző vizsgálatok igazolják, hogy a helyes és rendszeres fogápolással megelőzhető a fogak szuvasodása, a korai ínygyulladás és foglazulás. Szomorú tény, hogy hazánkban még mindig alacsony az egy főre jutó fogkefe- és fogkrémfogyasztás. Sokan rosszul mosnak fogat, vagy helytelenül választják meg a fogkrémet. A rossz fogak gyógyítása sokszor bonyolult feladat, a rágóképesség helyreállítása több szakember munkáját kívánja, meg. A jogosan elvárt kozmetikai igényeknek sem lehet minden esetben eleget tenni Mi lehet hát a megoldás? A megelőzés. Mégpedig az elsődleges megelőzés, hogy ne szuvasodjanak fogaink, hogy ne veszítsük el azokat. Ez pedig csak korán, kisgyermekkorban lehetséges a rendszeres ellenőrzéssel és a kellő időbeni kezeléssel. A gyermek jól követi a felnőttek példáját, ha idejében kapja kézbe a fogkefét, ha megtanul jól rágni. Ugyanakkor a korszerű táplálkozás kialakítására is törekedni keli Az egészségnevelés hatékony formája a közösségi nevelés óvodában és iskolában, de ugyanilyen jelentősége van a rendszeres szűrő- vizsgálatoknak az iskolafogászat keretei között. Ezeket a feladatokat azonban a fogorvos már nem tudja egyedül megoldani. Társadalmi háttér és hatékony segítség szükséges ahhoz, hogy az iskolafogászati ellátás rendszeres és folyamatos legyen. Ebből a felismerésből kiindulva, megyénkben három évvel ezelőtt megalakultak a megyei prevenciós munkacsoportok, amelyek szervezik, irányítják, ellenőrzik a területen folyó gyakorlati munkát. S. hogy ennek kik a tagjai? Fogorvos, körzeti orvos, védőnő, iskolaigazgatók, szülői munkaközösségek, gyógyszerész, a Vöröskereszt képviselői, a kereskedelmi egységek vezetői. Vagyis mindazok, akiknek együttműködése, együttcselekvése segítheti a fogászati egészségnevelést, a fogbetegségek ellőni küzdelmet. Pszicfioszosnatika címmel tartott előadást dr. Gallus Klára pszichológus, a budapesti Heim Pál Gyermekkórház munkatársa, kedden Salgótarjánban az Arany János út 19. szám alatti klubhelyiségben. A beszélgetés a „Személyiségfejlődés és zavarai” előadássorozat egyik foglalkozása volt. Céljuk a közművelődés A Nőtincsi Naszályvölgye Tsz-ben öttagú művelődési bizottság tevékenykedik. Fő feladatuknak a közművelődés irányítását, a különböző programok szervezését tartják. Két-három napos kirándulásokat is szerveznek, erre tavaly, közel 200 ezer forintot fordítottak. 25 ezer forinttal támogatják sportolóikat és a tsz fiataljait. Ebből fedezik a szerződéses mezőgazda- sági gépszerelő-tanulóik ösztöndíját is. Az elmúlt évben a kulturális munkára összesen, mintegy 250 ezer forint állt rendelkezésükre. Az említetteken kívül, ebből fedezték — fedezik — még a különböző tanfolyamok, továbbképzések költségeit is. 1986. március 12. Szerda. , Gergely napja. A Nap kel 6.05 — nyugszik 17.44 órakor A Hold kel 6.57 — nyugszik 19.53 I órakor. Kilencvenöt évvel ezelőtt, 1891. március 12-én született, és 85 éves korában, 1976-ban hunyt el Polányi Mihály magyar születésű angol vegyész, szociológus és filozófus. 1 perc telefon Mire számíthatnak a kertészkedők? Idő Várható időjárás ma estije:: Eleinte az ország nagy részén erősen felhős idő lesz, és a keleti megyékben kisebb eső várható. Többfelé .kisüt a nap. Napközben megélénkül a délkeleti szél. Legmagasabb napnaü hőmérséklet 5 és 10 fok között lesz. HNF-tanác$ko?ás 8a!assagva> roston Tartamiul teendők A HNF Balassagyarmat Városi Bizottsága kedden délután tartotta soron következő ülését, amelyen részt vett és hozzászólt Forgó Imre, az MSZMP Balassagyarmat Városi Bizottságának első titkára. Első napirendként Szakai Jenő titkár adott tájékoztatót a városi népfrontértekezlet óta végzett munkáról, a VIII. kongresszus állásfoglalásából adódó feladatokról, ezt követően, a munkaprogramot vitatta meg a testület. Szakai Jenő előterjesztésében kiemelte a társadalmi viták szélesítésének, a szervezeti élet folyamatosságának, a társadalmi szervezetekkel való tartalmibb együttműködésnek a fontosságát. Végezetül személyi kérdéseket tárgyalt a testület. Ismerik a programot A KÖPORC balassagyarmati gyáregységének uui- gozóitól belföldi megrendelőik az idén 100 millió forint értékű tárcsa-, cső- és fóliakondenzátor előállítását várják. A kollektíva előre ismeri első negyedéves programját, s mivel a kiadott terv teljesítéséhez megteremtették a feltételeket is, az első két hónapban esedékes termelési tervüket 103—104 százalék között teljesítették. Ezzel kapcsolatbari Gyimesi László, a gyáregység vezetője megjegyezte: — mi ehhez, vagyis az egyenletes és ütemes tervteljesítéshez vagyunk hozzászokva. Kézi munka-kiál 1 ítás a BRG-ben A Teleki Blanka II. Szocialista Brigád kézimunka-kiállítást rendezett a gyári dolgozók munkáiból. Kötés, hímzés és egyéb kategóriában 58 alkotás került a falra. A legjobb alkotásokat a vállalat dolgozói és egy szakértő zsűri szavazatai alapján választják ki. — bp — Utolsókat rúgja a tél, küszöbünk előtt a kikelet. A nap egyre erőteljesebben és egyre hosszabb ideig ontja sugarait, lassan felenged az ' átfagyott föld. Hamarosan megkezdődhet a talaj előkészítése a parcellákon, a kiskertekben, majd következhet a jövő termését ígérő magok elvetése. — A napok előrehaladtával mind nagyobb forgalmat bonyolítunk le — felelte kérdésünkre Galgóczi Rudolf, az Áfész Salgótarján, Bányász út 5. szám alatti mezőgazdasági szakboltjának vezetője. — Most is szinte zsúfolásig tele az üzle| vásárlókkal. — Milyen az ellátottság kézi szerszámokból és kisgépekből? — Inkább csak azt említem, ami nincs. Hiánycikk az ásó, a lapát. A szerszámnyél is kevés a kereslethez képest. Köszöntő Bervai István kazárt lakos 1901. március 9-én született, s már 1916-tól részt vett a munkásmozgalomban, majd 1929-ben lépett be a kommunista pártba. Attól kezdve egészen nyugdíjba vonulásáig aktívan részt vállalt a társadalmi feladatokból, több fontos tisztséget is betöltött — munkáját több magas kitüntetéssel ismerték el, megkapta a Szocialista Hazáért Érdemrendet is. Nyolcvanötödik születésnapja alkalmából kazári lakásán köszöntötte őt Hammer Pál, az MSZMP Nógrád Megyei Bizottságának osztályvezető-helyettese, Kassainé Karácsony Éva, a salgótarjáni pártbizottság titkára, Szabó Vilmos, a községi pártbizottság, Oroszi Károly a veterán harcostársak nevében kívánt jó egészséget az ün- nepeltnek. II barátság elmélyítéséért Régi, elvtársi baráti a kapcsolat az MSLBT salgótarjáni városi munkaközösségé és a Szovjet Kultúra és Tudomány Háza között. Az idén különösen sok lesz a közös rendezvény, amelyek egyeztetésére tegnap került sor megyeszékhelyünkön. Az intézmény részéről Gribovszkij Alekszandr igazgatóhelyettes és Popov Nyikolaj ifjúsági referens vett részt a megbeszélésen. Az együttes programokat a nemzetközi békeév és az MSZBT közelgő VIII. értekezlete jegyében tartják majd, s megemlékeznek Gagarin űrrepülésének 25. évfordulójáról. A ház videofilmek, kiállítási anyagok kölcsönzésével, előadók biztosításával járul hozzá az események sikerességéhez. Baráti találkozót szerveznek Salgótarjánban a hazánkban tanuló szovjet diákokkal és közös sportversenyeket is beiktatnak az együttlétek hangulatosabbá tétele érdekében. Ugyanakkor, végre kapható kasza, kilencvenes, százas méretben- egyaránt. Kisgépekből a kínálat megfelelő. Ennek a vidéknek meglehetősen kötött a talaja, ezért keresik az erősebb, a 10 lóerő teljesítményű kisgépet, ám a beszerzés egyelőre sikertelen. Jelenleg legfeljebb 6 lóerős kisgépekkel tudunk szolgálni. — Van-e elegendő válasz- ték vetőmagokból? — Általában kielégítő a választék. Igaz, ez annak is köszönhető, hogy a saját kocsimmal hozom le a vetőmagot Budapestről. A nagykereskedelmi vállalatra ugyan várhatnék. . Uborkamag így sincs elegendő, csemegekukoricára csag ígéretet kantám. Dughagymát a jövő héten, vetőburgonyát két-három hét múlva vásárolhatnak nálunk a vevők. K. L. — Segítség a sportnak. A Romhányi Építési Kerámiagyár évente rendszeres anyagi támogatást nyújt szakosztályainak és klubjainak Tavaly 35 ezer forintot utaltak át a sport számlájára, ebből húszezer forint a csapatok, tizenötezer pedig a tömegsport kasszáját gyarapította. — VEZETÉKES GÁZ. Előzetes tervek szerint 1986-ban 600 lakásba vezetik be a gázt a Tigáz Nógrád megyei ki- rendeltségének dolgozói. Az eltelt két hónapban 160 család jutott hozzá a korszerű energiaforráshoz megyénkben. f— A korszerű üzemegés^ ségiigyéri. A Nógrádi Szénbányák vezetése sokat tett az elmúlt években. Valamennyi üzemben orvosi rendelőt hoztak létre, mintegy húszmillió forintért. Évente hárommillió forintot fordítanak egészségügyre, amelyben a műszerek vásárlása is szerepel. — A NÉPSZÍNHÁZ PÁSZ- TÓN. Gyárfás Miklós Egérút című kétrészes komédiáját mutatta be Beke Sándor rendezésében kedden este a Népszínház társulata a pásztói Lovász József Művelődési Központban. MAGYAR NEMZETI BANK HIVATALOS OEVIZA ARFOI V A MAI Érvényben 1986. március Ti. Oe vizanem vételi eladás: árf. 10« Ft>bar Angol font 6683,34 6696,72 Ausztrál dollár 3255,03 3261,55 Belga frank 99,08 99,28 Dán korona 548,93 550,03 Finn márka 895,90 897,70 Francia frank 659,51 660,83 Holland forint 1797,74 1801,34 Japán yen (1000) 256,53 257,05 Kanadai dollár 3303,91 3310,53 16186,87 Kuvaiti dinár 16154,53 Norvég korona 641,29 642,57 NSZK-márka 2028,63 2032,69 Olasz líra (1(M)0) 29,83 29,89 Osztrák schilling 289,21 289,79 Portugál escudo 30,91 30,97 Spanyol peseta 32,19 32,25 Svájci frank 2392,64 2397,44 Svéd korona 634,42 635,70 Tr. és cl. rubel 2797,20 2802,80 USA-dollár 4620,20 4629,44 ECU (Közös P.) 4378,92 4387,68 n MERKÚR jelenti Autósorszámok 1986. március 11-én Trabant Lim. Hyc. 79 Trabant Hyc. Combi 2 Trabant Special (Bp.) 2023 Trabant Special (Dcbr.) 1442 Trabant Special (Győr) 1754 Trabant Combi (Bp.) 13 205 Trabant Combi (Győr) 6629 Wartburg Standard (Bp.) 22 Wartburg Standard (Debr.) 39 Wartburg Standard (Győr) 162 Wartburg Speciál (Bp.) 26 237 Wartburg Speciál (Győr) 359 Wartburg Spec, tolót. (Bp.) 5981 Wartburg Tourist (Bp.) 243 Wartburg Tourist (Győr) 3738 Skoda 105 S (Bp.) 10 194 Skoda 105 S (Debr.) 7999 Skoda 105 S (Győr) 8046 Skoda 120 L (Bp.) 20 805 Skoda 120 L (Debr.) 11 657 Skoda 120 L (Győr) 14 388 Skoda 120 GLS 1394 Lada 1200 (Bp.) 40 5*53 Lada 1200 (Debr.) 25 83« Lada 1200 (Győr) 14 351 Lada 1300 S (Bp.) 16 440 Lada 1300 S (Debr.) 12 785 Lada 1300 S (Győr) 5576 Lada 1500 (Bp.) 14 753 Lada 1500 (Debr.) 10 925 Lada 1500 (Győr) 4797 Lada Combi (Bp.) 7214 Lada Combi (Debr.) 3974 Moszkvics 13 908 Polski Fiat 126 P (Bp., 25 06? Polski Fiat 126 P (Győr) 835" FSO (Polski Fiat) 500 52P7 Dácia Limusin (Bp.) 35 237 Dácia Limusin (Debr.) 20 743 Dácia Combi »Bp.) 54 Dácia Combi (Deb?.) 46 Dácia Combi 'Győr) 39 Zastava 12 655 | Hívható: 13—16 óra között | „orR«n - szocialista Munkáspárt Nógrád Megyei Bizottsága es a Nögrád Megyei Tanáé, lapja. Főszerkesztő: VINCZ*. ISTVANNB. Szerkesztőség: Salgótarján, Palóca Imre tér t. Telefont 10-977. Pósrerkesztl- n?5M Snortrovat- W-”96 Kiadja Nógrád Megyei Lapkiadó Vállalat. Felelős kiadó: BÁLINT TAMÁS, a Nógrád Megyei Lapkiadó Vállalat igazgatója. Kiadóhivatal: Salgótarján, Palócz Imre tér STefJfkn-19 912 TelezP 229 109 Iránvítószám - 3101. Terjeszti a Magyar Posta Előfizethető- bármely hírlap kézbesítő postahivatalnál, a hirlapkézbesfioknel. « Posta hírlapüzleteiben és a Hirlapelőfizetési és Lap. ellátási Irodánál (HELÍRJ Budapest V„ József nádor tér 1.1900 közvetlenül, vagy postautalványon, valamint átutalással a HELIR 215-96162 pénzforgalmi ielzoszámrá Elő fizetési díj egy hónapra: *3 forint, negyedévre» 129 forint, egy évre: 516 forint. Előállítja: a Nógrád Megyei Nyomdaipari vállalat. 3101 Salgótarján. Palócz Imre tér 8. PLa Sb. Felelős vezető: KELEMEN GAB OB Igazgató. HU ISSN 0133-1558.