Nógrád, 1986. március (42. évfolyam, 51-75. szám)
1986-03-12 / 60. szám
^ I _ ■ f ■ I rr Jöhet a jo idő Az erőgépek teli nagyjavítása lassan a vége felé tart a Bátonyterenyei Mátra Termelő- szövetkezetben. A gépüzemben 24 traktor és IS tehergépkocsi javítását kellett elvégezni. — bp — «« Ki gépen száll fölébe" ANNAK VALÓBAN ,térkép-e táj”, mint ahogy Radnóti Miklós versében szerepel. Bár, a szabályos cikkekre szabdalt terület „csupán” egy kőbánya, annyiban mégis mutat hasonlóságot a versben idézett történelmi viharoktól feldúlt tájjal, hogy időnként hatalmas robbanások rázzák meg a környező épületeket; ilyenkor óriási mészkődarabok csapnak fel az égbe, majd kupolaszerű porfelhőt kavarva, hullanak alá a kincset érő „karbonátok”, házak, utak építőanyagai. Most csend honol a kőszegi kőbányában. Jótékony köd települt a kővilágra, sőt itt-ett az utolsó ho nyomai is felfedezhetők. Keservesen vinnyogó gumiszalag „fogyasztja” az egyik kupacot, s durrogva esnek a kövek az alatta békésen várakozó teherkocsi platójára. Vagy három hórihorgas gumi tűnik elő, mindegyik más és más kőhalomba fúródva. Körülbelül harminc, negyven méter hosszúságúak, s úgy merednek a ködhatár aljára, mintha el akarnák érni, átnyúlni rajta és megostromolni az eget. Révedezésemből egy Volvo rakodógép zúgására ocsúdok fel. Begyakorlott? kecses mozdulatok. Mellette pótkocsis vontató áll, kényelmesen várja, hogy megszólaljon a rakodó dudája és már indulhat is szállítmányával Várra, a Cement és Mészművek ottani gyárába. — Jöjjön, üljön föl a gépre. Körbeviszem, ha még nem látta a bányát. Csak bátran, elférünk — nyitja ki a Volvo aitaját Rójkovics Károly, szállítási csoportvezető. Be- kászálódok a valóban szűk ülésre, megemelkedik a rakodókanál, és elindulunk. A fürge monstrum ügyesen kapaszkodik a sziklás terepén, miközben új és újabb völgyszerű katlanok tűnnek a váratlan látogató elé. — A íénycsóvában lenyűgöző méretű, sárga masinák merednek ránk. A Volvo sem tartozik a parányok közé, hiszen olyan innen felülről az egész, mint amikor egy repülőről nézi az utas a kifutópálya nyújtott vonalát. — Látja, ezek a Caterpil- lárok. Majdnem ötször több követ képesek rakodni, mint ez, amin utazunk. Megbízható, jó szerkezet, csakhát drága. Vigyáznak is rá a« emberek: óránként kenik, ellenőrzik az olajszintet, meg amit kell. No itt is vagyunk, a 254-es szektor szélén — mutat a kráterszerű mélyedés felé ideiglenes kísérőm. — Most ezen a területen folyik a termelés. Középen az a magas alkotmány, a fúrótorony. Két irányból „fúrják meg” a fejtendő kőzetet; ez itt függőleges irányból, a másikhoz, ahol vízszintesen csinálják, rögtön odaérünk. A göröngyös talajon táncot jár a négy kerék, ropog a laza kavdeságy. Kanyargós úton fordulunk be a katlanba, ahol a köd már elvesztette uralmát; talán fél a hamarosan következő robbantástól. Szemben velünk élesen kirajzolódik a sziklapárkány teteje. Alatta a mélyben, velünk egy szinten, fura alkalmatosságot tolnak az itt dolgozók a hegy gyomrába; — Na, ők végzik a másik irányból a „befúrást”, úgy hat-nyolc méter mélyre. Egy napig is eltart a művelet, hogy aztán több napra elegendő mészkőhöz jussunk. — magyarázza a csoportvezető. Az idő azonban sürget, visz- sza kell fordulnunk. Űjra a Caterpillárok mellett vezet utunk. Fiatal ember állítja meg gépünkett — Karcsi! El kell szedni a kúpot a darálónál. Ha ráérsz, menj oda. Meg adhatnál egy cigit is; éppen most fogyott el, a fenébe. Megöli az, unalom az embert, ha még cigit sem szívhat. — TESSÉK — HALASSZA elő a sárga dobozt Rójkovics Károly. — Mindjárt megyek, csak leugrok a kijárathoz. Az egyre erősödő szürkületben távolról is jól látszanak a közelgő teherautók fényei. Izmosán kapaszkodnak föl a dombtetőre, ahol a gumiszalag kezelője már várja az újabb fuvart. Elbúcsúzom a rögtönzött idegen- vezetőmtől, aki elárulja, hogy nyolc éve dolgozik itt. Két éve lett csoportvezető. Közben leérünk az aljba, lereszti a markolókanalat, kényelmessé téve a kiszállást. A földre lépve bizonytalanul keresem a szilárd rögöket. A „repüléshez” képest furcsa érzés: most megint minden olyan óriási: táj, a gépek és a nyergükben irányító ember ... T. Németh László Összefogás gázvezeték A tervezett ütemben halad az Összefogás gázvezeték-rendszer Hajdúszoboszló és Endréd közötti, több mint 86 kilométeres szakaszának építése. Március első hetéig Hajdúszoboszlótól indulva 15 kilométernyi árkot ástak ki a gépek, 12 ezer méter, különleges védőszigeteléssel ellátott 800 milliméter átmérőjű gázvezetéket a végleges helyére fektettek, további 4 ezer métert pedig ös^zahegesztettek. A következő hónapokban :i5 vízfolyás és patak alatt kell átbujtatniuk a vezetéket, 16 helyen utat, 5 ponton pedig vasútvonalat kereszteznek. Ezeken a helyeken olyan erős burkolatot építenek a gázvezetékeknek, hogy biztonságosan védje a nagy külső terheléstől. A hóolvadás miatt egyre nehezedő földmunkákhoz újabb gépeket állítanak munkába, hogy a továbbiakban is tartani tudják az ütemet és a batáridőt. A Salgótarjáni Ötvözetgyáe- ban sok kiváló újító dolgozik. A kiválók közül is az egyik legjobb: Varga Tibor, a II-es üzem vezetője. Középmagas, szűkszavú, szerény, készséges ember. Negyvennégy éves, s napra pontosan tudja: 1960. július 15-én töltötte első műszakját a gyárban. ' — Még jó, hogy emlékszem rá — mosolyog —, hiszen mindmáig ez az első és egyetlen munkahelyem. Remélem, egyben az utolsó is. Imádom a szakmámat, erkölcsileg és anyagilag megbecsülnek. — Kérem, beszéljen a munkájáról! — Az üzem, amelynek a vezetője vagyok, közel félszáz embert foglalkoztat, vagyis az összlétszámnak nem egészen az egytizedét. Ezzel szemben az évi, mintegy hatszázmillió forintos termelésnek hozzávetőlegesen az egynegyedét biztosítjuk. Olyan ötvözőanyagokat gyártunk, amelyek elengedhetetlen alkotóelemei a minőségi és ötvözött acélgyártásnak. Előállítunk tizenöt százalékos ferroszilíciumot, ferrowolf- ramot, ferrovanádiumot, ferrobórt, bórokarbidot és különböző komplex ötvözőanyagokat. Mindezek fegyelmet, pontosságot követelnek meg tőlünk, a legmesszebbmenőkig be kell tartanunk a technológiai előírásokat. Égy tonna ferrowolfram ára meghaladja a félmillió forintot... — Hogyan tanulta meg az álvöeőanyagok gyártását? Túlfoglalkoztatás 1/j vitathatná: a teljes foglalkoztatottság a szocialista társadalom olyan erénye és értéke, amely egyúttal a kapitalista gazdálkodással szembeni fölényét is jelzi. Még akkor is, ha nálunk is vannak úgynevezett „várakozók", tehát munkahelyre, munkaalkalomra várók; az elmúlt év végén összesen és mindössze alig kétezren az ország 89 városában. (Például: Kecskeméten 2, azaz kettő, Kalocsán 6, Székesfehérvárott 5 ember várakozott a megfelelő munkaalkalomra...) Érdemes ismételni: a több mint 5 millió aktív kereső mellett — no és persze a szép számmal foglalkoztatott nyugdíjasok mellett is — alig hétezer „várakozó” nem okoz társadalmi feszültséget. Már azért sem, mert közben á legfontosabb ipari centrumok munkaerőéhsége változatlanul csillapíthatatlan. 1984 vége és 1985 decembere között gyakorlatilag semmit nem csökkent a munkaerőkereslet, változás csak annyi, hogy a kínálatban némi — de nem jellemző — növekedés tapasztalható. A legfontosabb ipari centrumokban — és főleg a fővárosban, de például Szegeden, Pécsett, Veszprémben és Székesfehérvárott is — ezrével keresik a vállalatok az új munkavállalókat, s persze nem találják. Gyakorlatilag nincs tartalék, nincs utánpótlás, legfeljebb egyes körzetekben beszélhetünk némi — és ugyancsak nem jellemző — speciálisan egyéni okokra visszavezethető elhelyezkedési gondokról. A munkaerő-piaci helyzet tehát gyakorlatilag változat lan, s már csak ezért is aktuális a kérdés, hogy tudniillik: a teljes foglalkoztatás vajon azonosítható-e a hazai gyakorlattal, amely egyértelműen a munkaerővel való pazarlást jelzi. Vagyis: teljes foglalkoztatás helyett inkább egyfajta — és meglehetősen súlyos mértékű — túlfoglalkoztatásról kell beszélnünk, s látnunk kell végre ennek összes veszélyét. Tagadhatatlan jelek bizonyítják, hogy a vállalatok most már válogatnak a munkára jelentkezők között, ám változatlanul ‘mereven ragaszkodnak a meglévő munkavállalóikhoz: Akkor is, ha szükségük van rájuk, akkor is, ha nem. A vállalati termelőmunka — egyéb okok miatt rendre — hullámzik, a munkaerő-állomány viszont stabil. Senkinek sincs mersze, hogy lemondjon, akár csak ideiglenesen is a felhalmozott munkaerő-tartalékról, mert — az idevágó rendelkezésekkel és állami biztatásokkal ellentétben — senki sem biztos abban, hogy például a termelési csúcsidőszaKűk bekövetkeztével villámgyorsan hozzá is juthat a számára nélkülözhetetlen létszámhoz. Magyarán: akárcsak a termelési kooperáció eseteiben, úgy a munkaerő-piaci együttműködésben is a kölcsönös bizalmatlanság jellemzi és vezérli a vállalati magatartást. (Tegyük hozzá; nem ok nélkül...) Tehát tény, hogy pazarlóan bánunk — gazdálkodunk — a legértékesebb — és legnehezebben pótolható — termelőerővel, vagyis az emberi munkaerővel, ezt tudjuk, elismerjük, és nem vitatjuk, ám gyakorlatilag semmi nem történik az ügyben, hogy e folyamatot az ellenkezőjére fordítsuk. Pedig azt is tudjuk, hogy minden olyan gazdaság, amely a munkaerő tartalékolására, illetve túlfoglalkoztatására rendezkedik be, szinte behozhatatlan hátránnyal startol a nemzetközig versenypiacon. Mert a felesleges munkaerő ,.ci- pelése” költséghátrányokat, hatékonyságbeli problémákat jelent. Minden ilyen gazdaság rengeteg energiát pocsékol el, és növekedése azonnal lelassul, mihelyt az erőforrásai — közöttük a munkaerőforrásai — elakadnak. Az ily’ módon működő gazdaság vállalatai ugyan jelentős belső tartalékokkal rendeljenek, ám hiányzanak a szükséghelyzetben levethető külső tartalékok. Profán hasonlattal élve: országszerte kínzó hiánycikk például az M—6-os anyacsavar. Van olyan vállalat, ahol egy darab sincs e filléres alkatrészből, s van olyan vállalat is, ahol tízezer darabos készletek halmozódtak, és vigyázzák féltékenyen, mert tudják, hogy hiánycikk. Ugyan nincs szükségük e csavarokra, de hát ki tudja... Az egész problémakörnek — és ezt ne tagadjuk — van bizonyos ideológiai-politikai vonzata is: inkább a minden józan mértéket felülmúló túlfoglalkoztatottság, semmint az akárcsak néhány ezres — és országos eloszlásban aligha jellemző — minimális tartaléksereg. S ezt a politikai követelményt a vállalatok is érzik. Nem feladatuk, de tudják, hogy felelősséggel tartoznak — egyenként és összességükben — a teljes foglalkoztatás fenntartásáért, jóllehet az nem vállalati, hanem állami feladat és garancia. A szerep- osztás azonban gyakorlatilag tisztázatlan, a hagyományos foglalkoztatási formák mellett nem alakultak ki például a részmunkaidős foglalkoztatás intézményesített fettételei — és főleg az ösztönzői —, mint ahogy ritka eset a vállalatok közötti munkaerő-kölcsönzés is. Persze: kezelhetők e problémák mellékesen is, csak egyet ne feledjünk: a haza! munkaerőpiacot most már végképp tarthatatlan ellentmondás jellemzi. A változatlanul' stabil kapun belüli munkanélküliség, és a változatlanul csillapíthatatlan vállalati munkaerőéhség. Következésképpen valami módon csak megoldandó, hogy a feleslegessé váló emberektől minden gond és lelkiismeret- furdalás nélkül szabaduljanak meg a vállalatok, tudván, hogy elhelyezésük semmi gondot nem jelent például az állami munkaerő-közvetítő hivatalok számára. Minrlonn&lr alapfeltétele, bogy végre I unaennex eldöntsük: van-e különbség — és ha igen, akkor mi ez a különbség — a teljes és a túlfoglalkoztatás között? Vértes Csaba ] Uj tejipari technológia A tej minden cseppjét hasz- lasztja a tej fehérjetartalmát nősítő korszerű technológia a tejcukorban dús létől. Ezt üzemszerű kipróbálását meg- követően a fehérjét dolgozzák kezdték a Veszprém Megyei fel tovább, és ebből a tejcu- Tejipari Vállalatnál. Az Őr- kor- és vízmentes tömegből ké- szágos Műszaki Fejlesztési Bi- szülnek a különböző termé- zottság támogatásával olyan kék, a sajt, a túró és külön- ultraszűrő berendezést állítot- féle krémek. Ily módon lé- tak munkába, amely kettévá- nyegesen kisebb tömegű anyag halad át a gépsorokon, tehát kisebb kapacitású gépek, berendezések, tartályok szükségesek, mint a hagyományos tejfeldolgozás során, amikor a tejmennyiség áthalad a technológiai soron. Ugyanakkor csökken a feldolgozás energiaszükséglete is. — Kizárólag a gyakorlatban. Ilyen jellegű elméleti képzés ugyanis nincs az országban. Abban az időben, amikor a gyárba kerültem, jól bevált szokás szerint a fiatal műszakinak hat hónapig különböző területeken fizikai munkát kellett végeznie. Akiben volt kitartás és érdeklődés, az sok mindent el- sájátíthatott a mesterségből. Bennem volt... Hamarosan ráéreztem az ötvözetgyártás szépségére, s idővel a hobbimmá is. vált a munkám. — De bizonyára az újítás hasonlóképpen a kedves és hasznos elfoglaltságai közé tartozik. — No, igen — róosolyodik el ismét. — Szívesen töprengek egy-egv magvas probléma megoldásán. Addig nem. is nyugszom, amíg ez nem sikerül. — Mióta újít? — Alig hogy betettem a lábam a gyárkapun ... — Mi volt az első papírra vetett ötlete? Hosszan elgondolkodik, majd bocsánatkérően tárja szét a kezét. — Sajnálom, de nem jut az eszembe. — Azt viszont bizonyéra tudja, hogy mennyi újításnak a gazdája. — Tizennégy újítás megvalósításában működtem közre. Kollektív munkákról van szó. A mi szakmánkban kizárólag közösen összefogással lehet komoly sikereket elérni. Ennél lényegesen többször adtam ötleteket az üzem egyik-másik dolgozójának, vagy biztattam őket újításra. Erinek is köszönhető, hogy amikor meghirdették a kiváló üzem pályázatot, mi nyertük meg. Nagyon örültem a kitüntetésnek. hiszen kellemes érzés egy kiváló üzem vezetőjének lenni. — Említene néhány újítást a tizennégyből? — A legjelentősebb újításnak, amelynek egyiK gazdája vagyok a trzenötös fjerro- szilícium gyártási eljárásának a kimunkálását tartom. Ez az eljárás eddig, mintegy hétmillió forint nyereséget hozott a gyárnak. Szabadalomként is elfogadták. A lényege: a másik üzemben keletkező hulladékot dolgozzuk fel általa, kevés energia felhasználásával. Szintén számottevő a ferrowolfram gyártási eljárásával kapcsolatos újításunk, amelyik máig több mint hárommillió forint nyereséget eredményezett. További újítások gyakorlati kivitelezéséből is kivettem a részemet, közülük a vanádium előállításának gyártástechnológiáját említem. A hasonlóképoen energiatakarékos és környezetkímélő eljárást szintén szabadalmaztattuk. — Kikkel újít ieggyakrub- ban? — Solymár András és Szepesi Ferenc, mindkét jelentősebb újításomban társam volt. Emlékezetesen sikeres volt zz együttmunkálkodá- sunk Miskolczi Lászlóval és Kovács Jánossal. — Kíváncsi volnéfk: miért, milyen célokért újít Varga Tibor? — Szükség van rá, hogy minél jobb minőségű ötvözőanyagot állíthassunk elő az üzemben, s javítsuk a munkakörülményeket. Az újítás szakmai érvényesüléssel is jár. Végül, de nem utolsósorban^ pénzt kapok érte. — Mit szól a családja <rz időigényes hobbijához? — A feleségem, aki a megyei tanács főelőadója és a két lányom, megértőik, olyannak fogadnak el, amilyen vagyok. Feljegyzem még beszélgetőpartneremről, hogy nemcsak kiváló újító, hanem igazi közéleti ember. Tagja a vállalati tanácsnak, alapszervezeti szervező titkár. Kétszeres kiváló dolgozó, megkaota a Kiváló újító kitüntetés arany fokozatát. Búcsúznék, de előbb még megkérdezem: — És mondja, mire fordította az újításokkal megkeresett pénzt? — Vettem belSIe egy Moszkvicsot. Kotaj László NÓGRÁD — 1986.. március 12-, szerda 3 „Osszeojjítoff” egy Moszkvicsot...
