Nógrád, 1986. március (42. évfolyam, 51-75. szám)

1986-03-24 / 70. szám

Színházi esték Pinter-egyfelvonásosok Lélek és A századforduló művészete a Nemzeti Galér óban Kaczián Ödön: Harold Pinter ugyancsak feladja a leckét nézőjének. Csupa szorongás, csupa féle­lem, ami érződik a színpadon, ábrázolva mindez óriási szenvfcelenséggel, magától ér­tetődő természetesseggel, nem­egyszer riasztó — főként nyelvi, akusztikus — durva­ságok kíséretében. Valahogy úgy van az ember Pintérrel, mint annyi más erős, hatásos tehetséggel: le­het szeretni művészetét, lehet elvetni, csak közömbösek nem maradhatunk iránta. A magyar színházművészet modern vonulatába tartozó, a hatvanas-hetvenes évtized for­dulóján indult rendezői ge­neráció tagjai általában fogé­konyak Harold Pinter drámái iránt. Ennek nyilván számos oka lehet, azon túlmenően, hogy valamennyien érezhetik, Pinter ezekben a 14tványta- lan. .,szürke” műveiben olyasmit fogalmaz meg, ami a jelenkor embere számára fontos, bizonyos korlátok kö­zött általánosítható. Gondol­va itt a fenyegetettségre, amelynek a konkrétumok mellett van egy nehezebben megfogható oka is. a nukleá­ris fegyverkezési hajsza, az ember önpusztításának lehe­tősége és veszélye. Pintér amatőr színészként kezdte pályafutását. Bizonyá­ra ez az életrajzi mozzanat is rokonszenvessé tette Paál Ist­ván számára, aki hosszú éve­ket töltött az amatőrmozga­lomban rendezőként, s aki pér esztendeje remek előadást rendezett Szolnokon A szüle­tésnapból. Csupa megfogha­tatlanságban, bizonytalanság­ban volt részünk, mégis kö­zelebb érezhettük magunkhoz arrnek a hősét, a hős mene­külését. rettegését. Mert ak­kor mintha több támpontot is kaptunk volna az értelmezés­hez. s úgy érezhettük, bogv nagvon is konkrét esaDdák leselkednek ránk, amelyek — ha nem vagyunk kellően óva­Egy nagyszerű koncertről, egy nagyszerű muzsikustár­saság közelmúltbeli balassa­gyarmati fellépéséről próbá­lok megemlékezni. Az Éder- kvartett a méltán világhírű magyar vonósnégyes-hagyo­mányok legifjabb nemzedékei között helyet foglaló együt­tes. A vonósnégyes —, mint Mondani szokás —, a ^leg­klasszikusabb” kamarazenei társulás, ahogyan Joachim Jó­zsef, a nagy hegedűművész és pedagógus, a múlt század második felének egyik leg­nagyobb hatású muzsikus­egyénisége nevezte: „a mi négytagú köztársaságunk”. A balassagyarmati műsor­ban először egy C-dúr vo­nósnégyes hangzott el, Haydn .„33. opusz” jelzéssel ismert hat vonósnégyese közül, mely npusz fogalom a kamaramu- esika barátainak, a Haydn- aene híveinek körében. Erről a sorozatról jelentette ki a szerzője, hogy: «... ezeket egyfajta egészen új, különle­ges stílusban írtam”. Való­ban a maradéktalanul egyé­ni Haydn-fogalmazásmód első számú mintapéldája lett a hangszeres zene közös európai kor- és divatstílusának. A kvartettírás hosszú szünete ■tán nagyszerű és eredeti tosak — könyörtelenül elpusz­títanak. Hasonló veszéllyel kell szem­benéznie Az utolsó pohár cí­mű egyfelvonásos családjának is, csak itt — egyébként is rövid műfajról van szó — még lecsupaszítottabb minden. In­kább sejtjük, mint biztosan állíthatjuk, hogy egy diktató­rikus hatalom tartja fogva és kínozza az apát, az anyát és a kilencéves kisgyermeket. De — ha így van — Pintér mi­ért őrzi meg hűvösségét, mi­ért nem lázítja fel nézőit? A kérdésekre nem tudok vála­szolni. csupán azt, a dráma­írónak ilyen az alapállása, a látásmódja. S végső soron ez az, ami miatt nem rokon­szenvezem különösebben Ha­rold Pinter művészetével. El tudom fogadni kiindulásait, de már képtelen vagyok át­élni, élvezni történeteit. Mert Pinter számomra úgy mesél, hogy voltaképpen nem akar mondani semmit, az egysze­rű időtöltésre pedig al­kalmasabb műformák kínál­koznak még a színházban is. A másik Pinter-egyfelvoná- sos címe abszurd (a dráma­író ezt a művészetet kedve­li): Afféle Alaszka. Egy 16 éves leány hirtelen, egvik pillanatról a másikra elveszí­ti józan gondolkodását, ön­magát, s a legsötétebb sem­mibe kerül. Aztán 29 év múl­va újra magára talál, ugyan­olyan váratlanul, mint régen. Közben családjáról, környe­zetéről kiderülnek bizonyos — talán még érdekes — dol­gok is. Az az érzésünk, mint­ha valamiféle öntudatlan me­nekülés okozta volna a vál­tozást. Ahogyan a végén is felismeri önmaga tehetetlen­ségét, hogy 29 évet nem te­het átugrani és 16 évesen új­rakezdeni az életet, újra vis­szaesik az elmeba jba. Ugye, az elmebaj is reális veszély, mint ahogyan bármi­lyen betegség lehetséges ál­dozatai vagyunk. Csakhogy ez újdonságok sokaságát vonul­tatja fel, belesűrítve mind­azt, amit csakis a vonós hangszerek rendkívül össze­szokott kis együttese adhat elő ilyen élményszerűen. Az Éder-kvartett gyönyö­rűen, rendkívül értően szó­laltatta meg a Haydn-opuszt. Hangzásuk, mint a többi nagy kvartetté, egyöntetű, si­ma, puha, rendkívül kiegyen­lített. Ezen az összhangon be­lül a négy szólam bámulato­san külön, egyénien szól. A középszólamok Tóth Erika hegedűjén és Konrád György brácsáján —, aki „beugrót” az együttesbe az állandó tag, Tóth Zoltán betegsége miatt —, rendkívül árnyaltak. Moz­gásuk, lüktetésük, a csiszolt- legömbölyített hangzás mö­gött az érzelmek és indula­tok életszerű gazdagságát érezhettük. Ahogy a Haydn- mű elején a semmiből, a vá­rakozás csendjéből elindult két hang — a szektmdon és brácsán — puhán tolt vonó­val, ami nem dallam, nem kíséret, csak valami szép hangzású élmény volt, az észrevétlenül fölé kúszó hosz- szú hegedűhang Ed er Pál gyönyörű tónusában, majd a kiteljesült dallamot Éder György meleg csellóhangjá­nak zengése összefogta, cso­a veszély foglalkoztatni tud­jon bennünket, ahhoz nagyon jó történetet kell kitalálni. Ez az „alaszkai” nem ilyen. Még kevésbé köt te, netán von bűvkörébe, mint Az utol­só pohár. A művészekre nem lehet pa­naszunk. A budapesti Katona József Szinház egyik vezető rendezője, Zsámbéki Cá bor sok apró ötlettel próbálja közelhozni a nézőhöz a dara­bokat, de inkább az udvari­asság csattogtatja a tenyerün­ket. mintsem az önfeledt él­vezet. Tudjuk, nem mindig sikerül legjobb akaratunk mel­lett sem a legszínvonalasab­bat produkálni. Zsámbéki igazán akkor tett volna jót, ha nem enged a csábításnak, esetleges saját vonzódásai­nak, és csukott szemmel el­megy e két egyfelvonásos mellett. Valami vigaszt úgy nyújt az előadás, ha két kiváló színész jutalomjátékaként ér­telmezzük. Bodnár Erika az elborult elméjű és megvilá- gosult agyú lánv szerepében tündököl, de az író által köré épített gátakat képtelen áttör­ni. Rajhona Ádám vizsgáló­bírója (vagy nyomozója?) cél­tudatos. pontos alakítás, még- csak nem is ellenszenves. Persze, lehet, hogy ez az ér­zelemnélküliség az előadás kulcsa, s ha így van. akkor arra neveltetésemnél és hely­zetemnél fogva nem vagyok „vevő". A többi szereolő — Pásti Juli, Vajda László, Végvári Tamás — nem kap igazi le­hetőséget a színészi teremtés­re. Megalázásaikat, kínjaikat azonban jó színészekhez mél­tón. visszafogottan, ízlésesen játsszák el. Khetl Csörsz díszletei, jel­mezei jól érvényesültek a sal­gótarjáni József Attila Váro­si-Megyei Művelődési Köz­pont színpadán. dálatos rótt. A primárius he­gedűje edesszavü. rendkívül választékos és könnyed a já­téka. Talán még valamit a Haydn-műről és az előadás­ról. A scherzotétet felírás tréfát jeleni — ebben a C- dúr darabban szelídebb, ra- vaszkás-mosolygós tréfa ez. Lehalkulva — sotto voce — dúdoltak a legmélyebb húr­jaikon a hangszerek egy gya­núsan naiv kis melódiát. A nagy-nagy egyszerűség kö­zepette, a legjobb pillanatban beszúrt taktusokkal lepi meg a már-már elmélázó hallga­tót Haydn. A tételhez kap­csolódó trióban a természe­tesnek vélt meglepetés marad éppen el. végig naiv csicser­gés a két hegedű, ez az a rész, ami miatt Madár-kvar­tettnek is nevezik ezt az opuszt. A zárótétel egy ron­do. melyben a téma, a szá­mon tartott magyaros témák egyike Haydn zenéjében. A beékelt két epizód cigányos, zengetett elóadású anyag, igazi Haydn-eredetiségként, a zene kifejezési körének gaz­dagításaként vonult fel a pó­diumra. Különösen a scher­zo- és a rondófinálé lenyű­gözően virtuóz és könnyed előadása maradt emlékezetes. Az Eder-kvartett játékának lelki összhangját csodálhat­tuk tovább Mozart G-dúr vo­nósnégyesének (K. 387) elő­adásában. Tudjuk, hogy Mo­zart személyes, jó baráti kap­csolatba került Haydnnal. „Tőle tanultam meg, hogyan Világ körüli vándorútról tért haza a magyar szecesz- szdó művészetét bemutató kiállítás. Tizennégy ország 25 városa — egyebek között Párizs, Nantes. Chicago. Ljubjljana, Velence — után most a Magyar Nemzeti Galériában nyílt nagysza­bású kiállítás a századvég és a századelő képző- és iparművészeti, építészeti al­kotásaiból. A 600 műtár­gyat felvonultató bemutató címét — Lélek és forma — Lukács Györgytől kölcsö­nözték a rendezők. Negy­venhat múzeum es köz- gyűjtemény, számos magán- gyűjtemény adott kölcsön e kiállításra kollekciójából, így sok eddig lappangó vagy kevéssé ismert tárgy is a közöség elé került a galé­riában. A rendezők művek, ese­mények köré csoportosítot­ták a gazdag anyagot. Idő­ben a korszak kezdetét je­lölő millenniumi kiállítás­tól (1896) a párizsi (1900), a milánói (1906). a torinói (1911) világkiállításokon keresztül a korszakot le­záró I. világháborúig tart a bemutató. E kiállítások installá­cióban is megelevenednek. Mindjárt a bejárat — a galéria C épületének fő­bejárata— a torinói világ- kiállítás magyar pavilonjá­nak kapuját idézi. (A fő­bejáraton e kiállítás nyit­va tartási ideje alatt — szep­tember 31-ig — nem is le­het a többi tárlatra bemen­ni.) A földszinten a millen­niumi kiállítás tárgyi em­lékei láthatók. Félkörív­ben beépített fülkékben a rratieniumi emlékmű szotr kell vonósnégyest írni” — vallotta. őszinte, megindító szavakkal ajánlotta neki az 1782. és 1885. között írt hat vonósnégyest — a műfaj ug­rásszerűen beérett remekeit. E sorozat első darabját hall­hattuk, mélyen átélt, értő megszólaltatásban. A muzsi­kusösztön természetes együtt- rezdülését éreztük végig. Befejezésül Dvorzak F-dúr vonósnégyese (op. 96) hang­zott el. Ezt az opuszt az utó­kor a „néger” jelzővel kü­lönbözeti meg — valószínű­leg megtévesztő módon — a többi hasonló kamaraművé­től. Megtévesztő azért, mert ma már tudjuk, hogy Dvor­zak valójában egyetlen ere­deti indián és néger dalla­mot sem használt fel művei­ben. Az előadás méltó volt a mű szelleméhez. A rövid, néha bagatellszerű, igen arányos tételek romantikus szerkeze- zetét, a romantikus hang megőrzése mellett a tolmá­csolok szinte klasszikusan tö­mör architektúrává koncent­rálták. Szinte lehetetlen rész­leteket kiemelni az egészből. Mégis, talán a mű d-moll lentotétele —, amely egyike a kvartettre írt legszebb las- sútétel-fantáziának — csodá­latos szépségekhez vezetett és kivételes élménnyel ajándé­kozta meg a hallgatóságot. Gyönyörű este volt, melyet a nagyszerű együttes egy Mo- zart-kvartett tételével tol­dott meg. Kanyó András Kőrösfői Kriesch Aladár: Mi­hály Rezső portréja rainak kicsinyített máso­latai, a kort idéző fotók- dokumentumok. A féleme­leten a milánói világkiállí­tás magyar kapuja fogad­ja a látogatót. Az első emeleten a párizsi világki­állítás magyar pavilonjai­nak kapuit építették be. Köztük a világkiállítás díj­nyertes magyar műtárgyait — szőnyegeket, festményt, bútort, szobrot. Atmoszférateremtő ha­tást szántak a jellemző en­teriőröknek, a paraszti- pol­gári szobabelsőknek, öltö­zékeknek. Helyet kaptak a korszak európai áramlatát a plein- air festészetet Magyaror­szágon meghonosító művé­szek — elsősorban a nagy­bányai művésztelep meg­alapítói: Hollósy Simon. Fe- renczy Károly, Réti István, Sírbatétel Ivánvi Grünwald Béla- vagy a művészetek minden ágá­ban munkálkodó Rippl-Ró- nai művei. A gödöllői művésztelep szecessziós meseterei — Körösfői Kriesch. Nagy sán­dor. Remsev Jenő — s a korszak magányos óriása, Csontváry is jelentős mű­vekkel vannak képviselve. Csakúgy, mint Vaszary Já­nos és Gulácsy Lajos, aki­nek munkássága elvá'aszt- hatatlan e korszak fest« áramlataitól. Az 1900-as években nem­csak a képzőművészetek újultak meg, kedvezett a légkör az építészet felvi­rágzásának is. Az épületek külső-belső dekorálása is, a kor divatja szerint, a szecesszió stílusjegyeit hor­dozta. Lechner Ödön, Laj­ta Béla és követőik mun­kásságára hivatkozik a kiállítás- bemutatva száma« építészeti és belsőépítésze­ti tervet: makettben fel­építve néhány meg nem valósult terv rekonstruk­cióját (Lechner kecskemé­ti víztornya, emlékműpá­lyázatok, síremlékek — Kossuth-mauzóleum, Er­zsébet királyné, Vörös­marty-emlékmű). Látvá­nyos az üvegablakok ter­me, Róth Miksa műhelyé­ből. Bútorok’ használati és dísztárgyak, üvegek’ por­celánok, üvegablakok, ék­szerek, hímzések, ruhák« képzőművészeti alkotások, plakátok, atmoszfératerem­tő erejével válik teljessé a hazai szecesszió alig két évtizedet felölelő, de annál nagyobb hatású bemutatója. —km—­Sulyok László Az Éder-vonósnégyes Balassagyarmaton KOSSUTH RADIO: MR: Műsorismertetés 8.15: Mai kulturális programok 8.20: Hogy tetszik lenni? 9.00: A hét zeneműve 9.»: A hét költője: Szemlér Fereoo 9.41: Ki kopog? 10.05: Nyitnikék 10.35: Haydn: D-dúr (Az óval szimfónia 11.05: „Piros tojást páirjával . .M 11.25: A Semmelweis kóros énekel 11.39: Kis kaínorámban gyertyá* gyújték. XV/14. rész 12.45: Jogi arcképcsarnok 13.05: Magyar eioadócnuvesTOk albuma 15.00: VüágaWak 15.30: KóruspócRani 16.05: Észkerék 17.00: Ecomix 17.30: Prelúdlu-m a kilencedik évtizedhez. (V/2 ) 4 MÖGE AD - 1986. mófcius 24, hétfő | 15-44: Nóták- Metes György énekei «15: Hol volt hol nem vote... 18.25: Mai könyvajánlatunk 18.30: Esti magazin 19.15: Jégtáblák tükrében 20.15: Zenekari muzsika 21.05: Nemzedékek 22.20: Tíz perc külpolitika 22.30: Halló, itt vagyok 1 23.30: Három noktürn 0jb5: Ejfél után PBTön RÁDIÓ: 8-86: Népdalok, néptáncok 8.90: Délelőtti torna 9.05: Napközben K-lO: Fúvósindulók 12.25: Kis magyar néprajz 12.30: Sánta Ferenc népi zenekara játszik 13.05: Slágermúzeum 14.00: Kettőtől ötig. . . 17.«: Újdonságainkból 17.30: Ötödik sebesseg SteJfeTtexy-áopf) parádé 19.05: Népdalkórusok 19.30: Sportújság 20.03: Rockújság 21.05: Nemcsak zene 21.49: A magyar Mölders 22.30: Chich Corea—Al DiMeola— Stanley Clarkel-enny White kvartettje játszik 23.20: Nóták 23.50: Filmzene 0.15: Éjfél után MISKOLCI STÜDIO: 6-16—6.30: Hírek, tudósításók, fcapsaemflie. 17.00: Műsorismerte­tés, hírek, időj áras. 17.05: Fórum az egri bejátszóstúdáóbóL A pá­lyaválasztásról. Szerkesztő: Pau- lovits Ágoston. Műsorvezető: Za- kar János. — Sport. 18.00: Észak­magyarországi krónika. 18.25— 18.30: Műsorelő'zetes, lapszemle. BESZTERCEBÁNYA: 19.30: Tv-híradó PÍR A CSKP XVII, kongresszusáról jelentjük (ism.). Az adás után; Ez történt 24 óra alatt 2. MŰSOR: 19.30: Tv-híradó 19.56: Hangversenyműsor 20.20: A tű. Tv-játék 21.35: Ivan Sala nemzeti művész verseiből 21.55: Dal a földről és az emberekről, összeállítás 22.45: Tv-híradó (ism.) MOZIMŰSOR: Salgótarjáni November 7.: 10­től, fél 4-től és 8-tól: Elfújta a szél. I—II. Színes USA-szuper- film. — Kohász: Szerelem első vérig (14). Színes magyar film. — IMH: Titokban, Hongkongban. Szinkronizált francia filmvíg já­ték. — TIT: Gregory barátnője. Színes, szinkronizált angol film. — Balassagyarmati Madách: Fél 4, háromnegyed 6 és 8-tól: A smaragd románca (14). Színes, szinkronizált U S A-kalandfi lm. — Pásztói Mátra: Aranyeső Yuccában. Színes, szinkronizált olasz western. 8-tól: Edénkért a sikátorban (18). Színes USA-film­— Nagybátonyi Petőfi: Frances (16). Színes, szinkronizált angol film. — Szécsényi Rákóczi: Élet­ben maradná. Színes, zenés ame­rikai film. — Rétság: Poszeidon- katasztrófa (14). Színes ameri­kai katasztrófa-film. — Karan cs- lapujtő: Mátyás, az igazságos. Magyar rajzfilm. — Kisterenyei Petőfi: Szédülés (14). Színes, szinkronizált amerikai krimi. — Érsekvadkert: A tenger zamat a (14). Színes olasz filmvígjávék. MESEMOZI: Zsuzsi és a varázs­gyűrű. — Nagylóc: ISKOLAMO­ZI: Az inkák kincse. — Jobbá­gyi : Mi lenne, ha... (14). Szí- nes szovjet film.

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents