Nógrád, 1986. március (42. évfolyam, 51-75. szám)
1986-03-24 / 70. szám
VtlÁG PROl FTÄRJA1 ÉGVESUIJFTEK» A parlamenti tudósításunkban idézett nógrádi vélemény szerint élénkülés, itt-ott kemény vita jellemezte az Országgyűlés tavaszi ülésszakát. Ez a tanácskozásokról szóló széles körű tudósításokat figyelő emberek állás- foglalása is. A tényékhez persze az is hozzátartozik, hogy véleménykülönbség néhány részletkérdésben volt, a most tárgyalt törvényjavaslatokat illetően nagy általánosságban megegyezett a választók és a kormány képviselőinek álláspontja. Így volt ez az illetékekről szóló törvényjavaslat tárgyalásakor is. Ha néhány konkrét javaslat kapcsán szópárbajra került is sor képviselő és miniszter között, a lényeget senki sem vitatta: az új törvény az ésszerűbb szabá- Ivozást szolgálja. Az illeték- fizetés rendjét nem eay esetben túlhaladta az idő, az összeoek újbóli megállaoítása ioazodik a mostani értékviszonyokhoz, a társadalmi érdekekhez. Jól tükrözi ezt a végső állásfoglalás is: a törvényjavaslatot általánossáq- ban egyetlen tartózkodással emelte törvénnyé a tisztelt ház. A hozzászólások számát, az elemzés mélységét illetően sokkal nagyobb érdeklődés kisérte a sajtóról szóló törvény tervezetének vitáját. A parlamenti munka mozgalmasabbá válását ez a napirend is jól érzékeltette. Az ülésszakon is megemlítette az igazságügyi miniszter, hogy a javaslat előkészítése több évig tartott. Mégis, a parlamenti vitában is elhangzott több módosító javaslót. Csak néldaként említjük, hogy képviselői indítványra ír elő a törvény azonos feladatot a sajtónak a hazai és külföldi híradások kaocsán: „nyújtson hiteles képet". Ugyancsak íav került be a törvény indokolásába, hogy az újságíró a közérdek képviselője. Mint minden magas szintű jogforrás, a sajtóról szóló — egyhangúlag elfogadott — törvény is többoldalú kötelezettséget, jogot tartalmaz. A sajtóé, az újságiróké a tájékoztatás felelőssége, az igazmondás kötelezettsége. Mindennek a felvilágosítási kötelezettséggel kell párosulnia, a hiteles tájékoztatás nemcsak a sajtón múlik. A törvény bevezető mondatai nem véletlenül szögezik le: „Az állampolgároknak joguk van arra, hogy tájékoztatást kapjanak szőkébb környezetüket, hazájukat, a világot érintő kérdésekben". S hogy szükség van-e ennek törvé. nyi deklarálására? A szombati tévéhíradó tanúsága szerint a sajtótörvény elfogadásának napján kaoott a szerkesztőség ilyen telexüzenetet: j „A gyárunkról szóló semmilyen tájékoztatáshoz nem járulok hozzá." Ha nem is többet, azt beszédesen bizonyítja a példa, hogy akadnak még, akik magánügynek, salát tulajdonnak tekintik az információt. Sok más mellett ezen is hivatott seaiteni, változtatni az új törvény. i A vitában megnyiiatkozók I számát tekintve nem kisebb! érdeklődés kisérte az építésügyi és városfejlesztési miniszter beszámolóját az építő- és építőanyag-ipar helyzetéről, feladatairól. A parlamenti ülésszakon vendégként jelen volt nógrádiak örömmel nyugtázták, a kialakult kép megyénkben kedvezőbb az átlagosnál. Vastag Ottilia hozzászólása pedig összecsengett az ülésszakot megelőző bizottsági állásfoglalással: a versenyképesség javításához elengedhetetlen a technológiai felzárkózás. A napirendek vitáia, az interpellációk foaadása egyaránt a parlamenti munka élénkülését bizonyítja. S ezzel bizonyára nemcsak a fokozottabb fiaveimet vívia ki, hanem pezsditőleg hat a közélet más fórumaira is. K. G. NÓGRÁD AZ MSZMP NÓGRÁD MEGYEI BIZOTTSÁGA ÉS A MEGYEI TANÁCS LAPJA XLII. ÉVF., 70. SZÁM ÁRA: 1,80 FORINT 1986. MÁRCIUS 24., HÉTFŐ A közlekedésbiztonsági tanács jutalmai biztonságosán! versenyt A Vezess biztonságosan! versenymozgalmat 1980-ban hirdette meg először a Nóg- rád Megyei Közlekedésbiztonsági Tanács, akkor harminchét vállalat és szövetkezet hivatásos gépjárművezetői kapcsolódtak be a mozgalomba. Jelenleg csaknem hetven üzem képviselői vesznek részt a vetélkedésben, az elmúlt évi eredményeket most hirdette ki az MKBT. A versenyben részt vevő egységek gépjárműveinek száma, a megtett kilométer alapján öt csoportba osztották a versenyzőket, az azonos gépjárműparkkal rendelkező vállalatokat az adatlapok, a baleseti statisztikai lapok ellenőrzésével és egyeztetésével értékelték. Az első csoportban — idetartoznak a Nógrád Volán üzemegységei — a legjobb eredményt a balassagyarmati üzemigazgatóság érte el, második a teherforgalmi üzemegység, harmadik a személy- forgalmi üzemegység. A második kategóriában — nagyobb gépjárműparkkal rendelkező üzemek és vállalatok — az alábbi a sorrend: Nógrádi Szénbányák külfejtési bányaüzeme, a Nógrád Megyei Víz- és Csatornamű Vállalat, a posta központi járműtelepe. A szövetkezetek, termelőszövetkezetek, gazdaságok között a Mátraaljai Állami Gazdaság került az élre, az Ipolyvidéki Erdő- és Fafeldolgozó Gazdaság és a Rétsági Építőipari Szövetkezeti Közös Vállalat előtt. A negyedik kategóriában az észak-nógrádi regionális vízmű salgótarjáni üzemigazgatósága, a Salgótarjáni Vasöntöde- és Tűzhelygyár, valamint a Nógrád- kövesdi Kőbánya Vállalat szerezte meg a díjakat. A kisebb gépjárműparkkal rendelkező szövetkezetek között — ötödik kategória — a Ka- zári Zöldmező Mgtsz került az élre a Szécsényi Építő- és Szerelőipari Szövetkezeti Vállalat, valamint a salgótarjáni áfész előtt. A helyezésekkel együttjáró serlegeket, okleveleket és pénzjutalmakat a legutóbbi kibővített tanácskozó testületi ülésen Balya Pál rendőr ezredes, a Nógrád Megyei Közlekedésbiztonsági Tanács ügyvezető elnöke adta át a győzteseknek. Fesztiválzárás Kecskeméten Cziffra György zongoraművész vasárnapi koncertjével ért véget Kecskeméten a tavaszi fesztivál 11 napos programja. A budapesti fesztiválhoz első alkalommal kapcsolódó rendezvénysorozatban több mint ötezren jegyezték be nevüket a fesztivál képzőművészeti kiállításainak emlékkönyvébe. A legtöbben Szervátiusz Tibor szobrász- művész és Törőcsik Jolán in- tarziamüvész tárlatát nézték meg. A tíz, egymást követő koncertnek, hangversenynek, zenekari estnek teljes volt a látogatottsága, sőt helyhiány miatt sokan kimaradtak az élményből. A fesztiválvendégek ízelítőt kaptak a megye folklórjából is. Ez idő alatt zajlott le Kecskeméten a szövetkezeti néptáncosok területi bemutatója, s azt kiegészítette a népművészek. a fafaragók, a szövők, az ötvösök, a tálasok és a hangszerkészítők árubemutatója. A hazai érdeklődőkön kívül kilenc külföldi csoport és sok egyéni turista volt részese a kecskeméti tavaszi fesztivál programjának. A látnivalókon kívül megismerkedhettek a vendégek Bács-Kiskun gasztronómiai különlegességeivel: pékáru-bemutatót, borfesztivált és gyümölcslékóstolót is tartottak. Mától korszerűsödik a termelésirányítás Kányásoa Befejezték a diszpécserközpont építését Szemet gyönyörködtető látvány a Nógrádi Szénbányák Kányás-bányaüzemének diszpécserközpontja. A nemcsak szép, hanem rendkívül hasznos irányítóteremből kapják utasításaikat a lent dolgozók a mai naptól. Szombati ottlétünkkor még serény munka folyt: az utolsó kábelvégek is a helyükre kerültek és apró lámpák villogása jelezte, hogy a különböző bányai folyamatok „kijelzése” tökéletesen működik. A munkálatok egy évvel ezeiőtv kezdődtek. A szerelvényeket gyártó Várpalotai Szénbányák kollektívája mindvégig segített a helyi műszerészcsoportnak a „beüzemelésben”. Ennek köszönhetően a 32 millió forintos beruházás határidőre készült el, nagymértékben segítve a bányában zajló termelés ösz- szefogását, növelve a biztonságot. Több mint 40 kilométer kábelt építettek ki a szerelők, s ennek túlnyomó részét a vágatokban. A föld mélyéből negyvenkét körzeten keresztül létesíthető beszéd- kapcsolat a diszpécserközponttal, emellett 15 külszíni terület is bekapcsolódhat az információs láncba Közel hetven — a sújtólégbiztonságot is kielégítő — berendezést helyeztek el a szerelők, melyek között újdonság a Nógrádban eddig még nem használt „Mavox Ex” gyújtószikramentes hangos telefon. A megjelenítő táblán bármikor követhető a termelési folyamat minden ciklusa, a fejtőgéptől, a termelvény külszínre jutásáig. Ezen kapott helyet a biztonsági berendezések, a tűz-víz hálózat és a villamos rendszer megjelenítése is. A fény- és hangjelzések segítségével pillanatok alatt beavatkozhat a szolgálattevő. S, ha netán problémája adódik a nem éppen egyszerű elektronikával, a közelben levő műszerészek készen állnak a hiba elhárítására. T. N. L. A várpalotai Fazekas Sándor és Varsányi Ferenc az ntol só simításokat végzi a megjelenítő, vagy „szinoptikus” tábla szerelésén. Kaffka Károly irányítja a munkálatokat. Fotó; — kulcsár — Mai számunkból: Mintha tizen nem dolgoznának.» Hogyan használják ki a munkaidőt a megye egyik legnagyobb üzemében, a salgótarjáni síküveggyárban? Mit tettek és tesznek a munka nélkül elröppent órák mérsékléséért? Erről szól riportunk a 3. oldalon. Kz Éder-vonósnégyes Balassagyarmaton A világhírű magyar muzsikusok bemutatkozásáról szóló írásunk a 4. oldalon olvasható. Kiállításcsere Salgótarján és Losonc között Az idén tovább erősödnek kulturális-művészeti kapcsolataink a szomszédos Csehszlovákiával. Erről szóló információnk az 5. oldalon található. Németh Károly vezetésével pártküldöttség érkezett Csehszlovákiába Csehszlovákia Kommunista Pártja Központi Bizottságának meghívására Németh Ká- rolynak, az MSZMP főtitkárhelyettesének vezetésével vasárnap pártküldöttség utazott Prágába, hogy részt vegyen Csehszlovákia Kommunista Pártja március 24. és 28. között tartandó XVII. kongresz- szusán. A küldöttség tagjai: Géczi János, az MSZMP Nógrád Megyei Bizottságának első titkára és Kovács Béla prágai magyar nagykövet, aki a csehszlovák fővárosban csatlakozott a küldöttséghez. A búcsúztatásnál jelen volt Oldrich Mohelsky, a Csehszlovák Szocialista Köztársaság magyarországi nagykövetségének ideiglenes ügyvivője. Németh Károly, az MSZMP főtitkárhelyettese vezetésével vasárnap megérkezett Prágába a Magyar Szocialista Munkáspárt küldöttsége. Fogadásukra a prágai főpályaudvaron megjelent Antonim Kopek, a CSKP KB eK nökségének tagja, a prága' pártbizottság első titkára. Prágában tartózkodik már a CSKP kongresszusára meghívott számos testvéri kommunista és munkáspárt küldöttsége. A Németh Károly vezette magyar küldöttség vasárnap délután megkoszorúzta Kle- ment Gottwald sírját a prágai Zizkov-hegyen levő nemzeti emlékműben, és virágot helyezett el a szovjet hősi emlékműnél. ■fr A CSKP XVII. kongresszusára, a párt központi bizottságának meghívására Mihail Szolomencevnek, az SZKP KB PB tagjának, a KB mellett működő pártellenőrzési bizottság elnökének vezetésével vasárnap Prágába érkezett a Szovjetunió Kommunista Pártjának küldöttsége. A deieeációt a repülőtéren Vaszil Briefe, a CSKP KB elnökségének tagjai, a KB titkára üdvözölte. (MTI) Sikeres hét végi vasúti szállítás A szállíttató vállalatok igyekeztek kihasználni a kedvező időjárást a hét végén, s az eddiginél nagyobb ütemben adták vasútra különböző termékeiket. A hosz- szúra nyúlt tél miatt sokáig attól tartottak a vállalatok, hogy a nedves kavics, homok belefagy a vagonokba, s emiatt csak viszonylag későn kezdődhetett meg a különböző építőanyagok szállítása a március 31-ig tartó kedvezményes előszállítási akció keretében. A MÁV szegedi igazgatóságának területén a hét végén egyebek között 22 vagon marosi homokot indítottak Makóról az ország több részébe. Ugyanakkor Szalkszentmár- tonból 50 kocsiból álló két irányvonatot — kaviccsal megrakottan — fogadtak a szegedi és a hódmezővásárhelyi megrendelők. A Baranya megyei nagyharsányi mészkőbányából a cukor- gyártáshoz szükséges, úgynevezett cukormészkövet vittek a szerelvények a rae- zőhegyesi és a sarkadi édesipari feldolgozó üzemekbe. A MÁV is példát mutatott a jelenleg bőven rendelkezésre álló fuvarozási kapacitás kihasználására. Csongrád megyében 90 vagon zúzott követ fogadtak és raktak ki, amit vasúti pályák felújításához használnak majd fel Szentes körzetében. Az orosházi üveggyár — a vasút egyik legjobb partnere — szombaton 43, vasárnap pedig 50 kocsit rakott meg befőttes- üvegekkel, illeve üdítőitalos palackokkal. A hét végén összesen 3300 vagonos áru- szállítási forgalmat bonyolítottak le a MÁV szegedi igazgatóságának vasutasai. A Tanácsköztársaság jegyében Emlélctúra a Kis-Salgóra A KISZ Salgótarján Városi Bizottsága és Nógrád Megyei Tanács VB testnevelési és sportosztályának természetbarát-szövetsége vasárnap Tanácsköztársaság-emiéktúrát szervezett a Kis-Salgóra. Az immár hagyományos túra másfél száz résztvevője autóbusszal utazott Salgóbá- nyára, innen' indultak aztán tovább a Tatárárok (Határárok)—Salgópuszta—Kis-Sal- gó (Boszorkánykő) útvonalon. A túrázók az 5 kilométeres távot mintegy másfél óra alatt tették meg. A célban ünnepségen vettek részt a fiatalok. Koszorúkat helyeztek el a Tanácsköztársa- ság-emlekmű talapzatán. Az ünnepi szónok — Angyal Barnabás, a Hazafias Népfront városi bizottságának alelnöke — megemlékezett a Tanácsköztársaságról, az első magyar proletárforradalomról. Hangsúlyozta: a Tanácsköztársaság történelmi jelentőségű eseményeinek sorában elismerésre méltóan vettek részt a Nógrád megyei kommunisták, dolgozók. A Kis* Salgón megépített emlékmű is ezt szimbolizálja, hirdeti, hogy Salgótarján munkássága 1919 májusában itt állította meg a cseh intervenciósok támadását, és a Vörös Hadsereg megérkezéséig tartotta a frontot.